Helikon Kiadó strana 54 z 115

A gyönyörű, talpraesett, magyar származású Pannonica Rothschild bárónőnek látszólag megvolt mindene: gyerekek, sármos férj, vagyon. Mégis, amikor meghallja a legendás jazz-zenész, Thelonious Monk egyik dalát, a zene megigézi őt; elhagyja a férjét, és elindul, hogy megkeresse a férfit. Nica New Yorkba utazik, ahol az arisztokrácia kitagadja, a zenésztársadalom viszont tárt karokkal fogadja. Nyitható tetejű Bentley-je megszokott látvány lesz a klubok előtt, Nica pedig odabent Bibliának álcázott laposüvegéből kortyolgatja a whiskyt. Pletykák sora kering róla a lapok hasábjain, azonban rossz hírneve akkor pecsételődik meg véglegesen, amikor lakásában holtan találják a kábítószerfüggő szaxofonistát, Charlie Parkert. A regényes életrajz végigkíséri Nicát különleges és izgalmas életútján az impozáns szülői háztól az afrikai csatamezőkig, a Holocaust árnyékából a New York-i jazzélet vérpezsdítő világáig.

Makkai Sándor a modern történeti regény nagymestere, gróf Bánffy Miklós írótársa, az erdélyi helikonisták egyik legismertebb alkotója. Szépirodalmi műveit javarészt az Erdélyi Szépirodalmi Céh jelentette meg 1925 és 1943 között. Első megjelenésekor az Ördögszekér egy csapásra ... Folytatás ›› zajos könyvsiker lett; a "híres és hírhedt" regény ugyanis a Báthoryak szerelmi történetébe enged bepillantást, mi több, Báthory Anna rejtélyes élettörténetének pikáns részleteibe avatja be olvasóit, nem véletlen, hogy a kor vadromantikus botránykönyvének tartották. A történet 1601-ben kezdődik, és 1636-ban zárul. A csíksomlyói Báthory István árvái, Gábor és Anna az ecsedi Báthoryak udvarába kerülnek, évekkel később a rendek Báthory Gábort Erdély trónjára emelik. Az ifjú fejedelem öt év múlva gyilkosság áldozata lesz, s helyét Bethlen Gábor foglalja el. A másik árváról, Báthory Annáról ezidőben már pletykák keringenek, hogy úri boszorkány és gyerekgyilkos, a kereki vár pedig tivornyák és szodómia helyszíne... A(z) Ördögszekér (Könyv) szerzője Makkai Sándor.

z apokrif Fortéjos Deák (...) kizárólag egy elmés formai ötlet szüleménye. Rövid történetkék vannak benne, de ezeknek nem fontos sem a meséje, sem a mondanivalója az írónak csak egy volt fontos: az a forma, amelyen a novella ősei, a reneszánsz-kor novellái vannak írva, szerkezetének együgyű lazaságával, hangjának gyermetegségével, frivol dolgokat erkölcsi tanulságok átlátszó kendőjével leplező szemforgatásával, vallási szigor mögé búvó életörömével, amely éppen úgy meg tud nyilatkozni csintalan asszonyok férjet kijátszó ravaszkodásaiban, mint Assisi Szent Ferenc állatszelidítő jóságában írta a kötetről Schöpflin Aladár (Nyugat, 1932), amikor már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a Kisbán Miklós szerzői név mögött gróf Bánffy Miklós áll. Az álnéven kiadott álemlékirat igazi stílusbravúr, hiszen azt akarja elhitetni olvasójával, hogy egy 17. századi pikáns műről van szó; ehhez még kiadói előszót is fabrikált a rafinált szerző. Ám a figyelmes olvasó már itt gyanút foghat, hiszen a tudományos álca mögül félig-meddig előbukkan a karneváli maszk a sebesvári könyvtár és a Kolozs-monostori Képtelen levéltár említésekor. Ki ez a farsangi figura Fortéjos Boldizsár, aki egy személyben világutazó, babonákon nevető protestáns diák, aki groteszk meséivel megmutatja a világ másik arcát? Valóban memoriálét olvasunk, vagy csak egy zseniális paródiával van dolgunk?

Eliot Rosewater - második világháborús veterán, alkoholista, önkéntes tűzoltó, az elképesztően gazdag Rosewater Alapítvány örököse - úgy dönt, hogy visszaadja a javakat azoknak, akiknek őseit az ő ősei forgatták ki mindenükből. Az Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater Vonnegut egyik legviccesebb szatírája, maróan gúnyos portré kapzsiságról, képmutatásról és az emberi ostobaságról.

Gratulálok, ha megfejtened sikerült. A magyar nyelvnek magas, elzárt Tibetjébe találtál kaput. Ha addig eljutsz, ameddig én, megtalálod azt az aranyalmafát is, amelynek neve: analógia."" Gárdonyi titkosírása. A kód megfejtése. És a kód közzététele. Egy könyv, ami bevezet Gárdonyi titkaiba. Egy könyv, ami megtanít a kódolt írásra. „Egy tavaszi napon a kőfal mellett jöttem andalogva. A fakadó természet, a napsütés, a korai virágzás, a csend, az egyedülvalóság elbájolt. Gyönyörűséget éreztem a szívemben; mondhatnám: hangtalan zenét; megálltam félig lehunyt szemmel, és arra gondoltam, hogy a természetnek azt a szépségét, amely most hat reám, azt a gyönyörűséget, amit most érzek, ki kellene fejeznem, valami módon meg kellene írnom, hogy ne múljon el" - írta Gárdonyi Géza a Gyermekkori emlékeimben. Titkosírásáról évtizedekig senki sem tudott, több oka lehetett kialakításának: a rejtőzködés, a még kialakulatlan, csak felvillanó gondolatok eltitkolása, a nyelvek iránt érzett kíváncsiság és szeretet, a játékosság. Gárdonyi nagyon szerette a titkokat, számára az élet is, a művészet is, az írás is titok volt mindaddig, amíg meg nem értette lényegét. Az ő számára maga a „megfejtés", az út is fontos része volt az írásnak, az alkotásnak. Erről a keresésről és megtalálásról is szól az Ida regénye című, életművének szintézisét megfogalmazó regénye. A titkosírásnak is lehet ilyen értelmezése: azokat a gondolatokat jegyezte le, amelyek még kiforrásra, átgondolásra, érlelésre vártak. Szerette volna titokban tartani azt az utat, amely őt egy-egy magvas gondolathoz, életbölcsességhez, írói esztétikai alapvetéshez vezette. Gárdonyi számos természettudománnyal foglalkozó könyvet olvasott, kertészeti folyóiratokra fizetett elő. Növényeiről, a kertjében élő madarakról, rovarokról, bogarakról titkosírással könyvet vezetett, melynek A természet kalendáriuma címet adta. E kiadás nem csak a fragmentált, töredezett szöveget adja vissza, hanem bevezet Gárdonyi titkos világába, miközben a titok megfejtését is átnyújtja. "

"Az apokrif Fortéjos Deák (...) kizárólag egy elmés formai ötlet szüleménye. Rövid történetkék vannak benne, de ezeknek nem fontos sem a meséje, sem a mondanivalója az írónak csak egy volt fontos: az a forma, amelyen a novella ősei, a reneszánsz-kor novellái vannak írva, szerkezetének együgyű lazaságával, hangjának gyermetegségével, frivol dolgokat erkölcsi tanulságok átlátszó kendőjével leplező szemforgatásával, vallási szigor mögé búvó életörömével, amely éppen úgy meg tud nyilatkozni csintalan asszonyok férjet kijátszó ravaszkodásaiban, mint Assisi Szent Ferenc állatszelidítő jóságában írta a kötetről Schöpflin Aladár (Nyugat, 1932), amikor már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a Kisbán Miklós szerzői név mögött gróf Bánffy Miklós áll. Az álnéven kiadott álemlékirat igazi stílusbravúr, hiszen azt akarja elhitetni olvasójával, hogy egy 17. századi pikáns műről van szó; ehhez még kiadói előszót is fabrikált a rafinált szerző. Ám a figyelmes olvasó már itt gyanút foghat, hiszen a tudományos álca mögül félig-meddig előbukkan a karneváli maszk a sebesvári könyvtár és a Kolozs-monostori Képtelen levéltár említésekor. Ki ez a farsangi figura Fortéjos Boldizsár, aki egy személyben világutazó, babonákon nevető protestáns diák, aki groteszk meséivel megmutatja a világ másik arcát? Valóban memoriálét olvasunk, vagy csak egy zseniális paródiával van dolgunk?"

Vajon miként zajlott az első találkozás az ember és a kutya őse között? Honnan ered a kutyák hűsége? Hogyan és mire neveljük kedvencünket? Tud-e hazudni egy eb? Kihez milyen kutya illik? Az állati viselkedés kutatásának úttörője, Konrad Lorenz Ember és kutya című munkájában olyan kérdésekre ad választ, amelyek minden kutyabarátban megfogalmazódnak. Tudományos igényű válaszok ezek, az illusztrálásukra elmesélt szórakoztató és megható történetek azonban a kutyák iránti végtelen szeretetről tanúskodnak. A tanulságos anekdoták a világhírű tudós egykori kedvenceit idézik meg, így Stasi, Susi vagy Bully szinte személyes ismerősünk lesz, miközben a velük történtekből rengeteget tanulhatunk a kutyák viselkedéséről, általában. Hiszen minden egyes kutyában egy egész nemzetség rejlik: „mindannyiszor, amikor csendes, vízparti ösvényeken, poros országutakon vagy a nagyváros aszfaltján nyomon követ, összes érzékével arra ügyelve, hogy el ne veszítsen, ő minden kutya - az első hozzánk szegődött aranysakáltól kezdve ahány csak valaha is gazdája nyomában poroszkált -, a felmérhetetlen mennyiségű hűség és szeretet!" Ez a könyv Konrad Lorenz kétségtelenül legnépszerűbb írása. Amikor írta, még nem volt kutyaetológia, sőt az etológia maga is éppen csak formálódott kezei között, de azok a tulajdonságai, amelyek segítségével e tudományterületet is kialakította, már gyermekkorában megvoltak. Nem különös képességek; „csupán" az állatok szeretete, minden állaté, és szüntelen, aprólékos megfigyelésük. Ezekből lett az etológia, mert Lorenz mindig képes volt arra, hogy néhány éles szemű megfigyelésből szakszerű tudományos elméletet faragjon. Számtalan kutyája volt, és szinte mindent tudott ezekről az állatokról, amit manapság csak sok bonyolult kísérlettel tudunk tudományosan is igazolni. Neki tűnt fel az is, hogy a kutyák sokszor a majmokat is felülmúlják az emberhez kapcsolódó szociális tulajdonságaikban. Ő már sejtette, hogy a kutyák „szőrös gyerekek". Csányi Vilmos

A regényes életrajzi kötet főszereplője a világhírű antropológus széki gróf Teleki Géza (1943-2014). Teleki Pál miniszterelnök unokája, idősebb Teleki Géza miniszter és zabolai Mikes Johanna fia Kolozsváron született, az Egyesült Államokban nőtt fel; Washingtonban tanult, később a Pennsylvania Állami Egyetem tanára lett. 1968-tól Jane Goodall munkatársa Afrikában, nevéhez fűződik a Sierra Leone-i nemzeti park létrehozása. Tudományos könyvei angolul és franciául jelentek meg. 2011-ben költözött Magyarországra. A lebilincselő könyv nem csak Teleki Géza afrikai éveinek történetét tartalmazza; szerzője színes tablóképet fest az erdélyi történelmi Teleki-családról, ahogy a hatvanas évek Amerikájának mindennapjairól is, miközben a történet fókuszának háttere az ismeretlen kontinens, az igézet földje, a Föld legszebb arca... Teleki Géza: Az én életem Afrikáról szólt, nem törődtem az itteni dolgokkal, most meg egyszerre, mint egy szivacs, próbálom magamba szívni, mi történt itt. És már értem, hogy az apám miért nem akart ezekről beszélni, ahogy azt is, hogy az anyám viszont miért ragaszkodott ezekhez ennyire. Akkor csak bámultam, ahogy mondta, hogy az ő életében minden milyen gyönyörű volt. Nem értettem, hogy tudott a romok közé visszamenni Erdélybe, és sétálgatni ott, ahol minden szétesett, a románok mindenkit üldöztek, próbálták a magyarokat kitörölni. Nem értettem. Ma már jobban értem...

„Ezek a történetek Áronnak szólnak, s nem Áronkának". Azaz, e hatvankilenc elbeszélés legtöbbje a benne megbúvó, avagy nem is igen bujkáló pajzán tartalom miatt gyermeknek nemigen mesélhető. „A kötet történetei elsősorban édesanyám, Székely Jula gyűjtői szenvedélye alapján születtek. Ő a hatvanas évek elejétől kezdve egészen a nyolcvanas évek végéig járta Székelyföldet, és néprajzi gyűjtőként hatalmas folklóranyagot halmozott fel. Az általa látogatott helyek zömmel Csíkban voltak, Szentkirály, Menaság, Szentdomokos, Gyimesközéplok, de megjelent magnójával Gyergyóban és Udvarhely megyében is." NŐKNEK: pajzán erotikus történetek a furfangos-oktondi székelyről, aki azt hiszi, töviről hegyire ismeri asszonyát. Vagy mégse? FÉRFIAKNAK: erotikus pajzán történetek a tűzről pattant székely menyecskéről meg az okos asszonyról, aki azt hiszi, hogy az ura nem lát át a szitán. Vagy mégis?

A történet Budapesten játszódik, a nyolcvanas évek végén, utalással Le Sage XVIII. századi kalandregényére, A sánta ördögre. Ott háztetőket felemelve pillant bele egy város életébe a főhős. E kisregény narrátorának ilyesmire nincs szüksége. Végigkalauzolja csupán Sánta nevű vendégét, kb. huszonnégy óra, egy nap s egy éjszaka alatt Budapesten. Sánta alighanem nyugati magyar emigránsként látogat haza. Vendéglátójának köszönhetően megismerkedik a kor jellegzetes figuráival: a belvárosi utca és kocsma lumpen közönségével, a korosodó festővel, alternatív irodalmi-művészeti asztaltársasággal, egy vállalkozásból gazdagodó házaspár budai, házavató „bulijának", afféle rokokósra stilizált kerti mulatságának résztvevőivel. Megelevenedik így egy történelmi pillanat. Éspedig olyan módon, hogy a kisregényről a kéziratot olvasva ezt állapíthatta meg Fráter Zoltán kritikus, irodalomtörténész: ha végre megjelenik, igazi szenzáció lehet. Márton László szerint a cselekmény idejének durván egy napja alatt feltárul az olvasó előtt a kései Kádár-rendszer Budapestje és, amit legalább ilyen fontosnak érzek, Zirkuli Péter szatirikus-bölcselkedő-meditatív irálya. Zirkuli kitűnő megfigyelő, finom humora van, sokat tud az életről úgy általában és a budapesti élet bizonyos jellegzetes figuráiról úgy konkrétan. (...) A Noktürnt nagy tetszéssel olvastam, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a kijelentésemmel több ezer majdani olvasó véleményét osztom - szívből remélem tehát, hogy a Noktürn el fog jutni olvasóihoz.

Konrad Lorenz nemcsak az etológia tudományának megalapozásával lett világhírű, hanem azzal is, hogy különös képessége volt az eredmények, népszerű, olvasmányos bemutatására. A legismertebb ilyen könyve a Salamon király gyűrűje, amelyben sok szó esik a különböző állatok: halak, madarak, rágcsálók, kutyák, majmok otthoni nevelésének és megfigyelésének problémáiról, olvashatunk Lorenz legkedvesebb madarairól, a csókákról is, meg varjakról, hollókról, kakadukról és még sokféle egyéb állatról. Ha egy tudós etológus az állatok szabad, természetes viselkedését akarja megfigyelni a saját házában, sok váratlan eseménnyel kell számolnia. Megtudhatjuk például, milyen barátságosan látogatta idős édesapját 24 kis vadliba, és hogy nyomaikat hogyan őrizte meg a perzsaszőnyeg. A mulatságos, ironikus elbeszélésekben szinte észrevétlen tárul fel az etológia, az állatok viselkedésének tudománya is. Csányi Vilmos

„Orbán se nem jobboldali, se nem baloldali. Orbán Orbánról szól. Orbán a nyerésről szól. Orbán 1848 óta a legfontosabb magyar politikus lett, olyan fontos, amilyet nem látott a világ, mióta Liszt ujjai csiklandozták az elefántcsont-billentyűket. Nem rossz." „Az egyetlen különbség a fiatal Orbán meg a mostani között szerintem abban áll, hogy a mostaninak már nincs kedve játszadozni az áldozatával." Görbe tükör? Pamflet vagy stand-up? Sírjunk, vagy nevessünk? Tibor Fischer szellemes könyvecskéje tömör összefoglalása mindannak, amit, jobb szó híján, rendszerváltásnak és demokráciának nevezünk. No meg arról, hogy milyen is valójában a magyar média, hogyan viszonyul a politikához. Ha viszonyul egyáltalán, és nem csak dörgölődzik. Vagy ez is viszony(ulás)? És miért van az, hogy a nyugati sajtó nem tud semmit rólunk. Illetve amit tud, azt többnyire itthonról szivárogtatják ki, kellően kozmetikázva. Ettől még Budapest Bukarest, és örök vicc, hogy két magyar három pártot alapít. Mert a gondolkodás sohasem volt népszerű foglalkozás: ha ez ember valamire nem tud hamarjában rátapasztani egy meglévő címkét, akkor magának kell megfogalmaznia a feliratot, és ez fárasztó. Az ilyesmit senki sem szereti. Az új dolgok megzavarják a gondolkodást. Ha az ember boltba megy, akkor többnyire almát, narancsot vagy szilvát akar venni. Kinek kell, hogy összezavarják olyasmivel, ami narancsra hajaz, de a szagában van valami almaszerű, az íze meg leginkább a szilváé, miközben a zöldséges szerint béfonya. Azért nevezzük csak narancsnak, véli Fischer. Egyszóval: „senkit sem érdekel Magyarország valami nagyon, de azért elmondok róla egyet-mást, ha nem bánják". Mi meg csak röhögünk előre ezen is, mert tudjuk, hogy mindegyik politikus mögött van egy másik, aki jól járt. Vagy nem. No, de ki a jó politikus itt? És ki az az egy, aki első az egyenlők között? TIBOR FISCHER (Stockport, 1959) magyar származású angol író. Londonban nőtt fel, majd a Cambridge University latin és francia szakán tanult. 1988 és 1990 között a The Daily Telegraph magyarországi tudósítójaként dolgozott. Novelláival és regényeivel számos díjat nyert. Tagja a Királyi Irodalmi Társaságnak, a Canterbury Christ Church University kreatív írás kurzusának programigazgatója. Díjai: Betty Trask-díj, Man Booker-díj. Fordította: Farkas Ákos

Kurt Vonnegut, a próféta, guru, nevettető, mesemondó, gondolkodó, a világirodalom megkerülhetetlenül eredeti, újító alkotója, a földlakók szociális lelkiismeretének ébren tartója nincs többé közöttünk. Ismeretlen helyen tartózkodik, de időről időre onnan is hallat magáról. Üzen. Immár negyedik posztumusz kötetével biztat és tanít. Erősíti lankadó hitünket. A mondanivaló ismét léleknemesítő: korántsem biztos, hogy az emberlétnek volna definiálható értelme. Valószínűleg nincs. De ez a körülmény sem engedély az erőseknek, hogy bántsák a náluk gyengébbet. A gyengébbek pedig vegyék észre az élet szépségét. Jelen kötetben hat nagyon korai, szépséges novellát találunk, meg egy Kolumbuszról szóló esszét, illetve egy különös szövegtöredéket. Fiókban maradtak, mert az írónak feltehetőleg még tervei voltak velük. A mondat közben megszakadó töredék közzététele arra utalhat, hogy a Mester hagyatékának kezelői végeztek a padlássöpréssel. Az életmű teljes egésze, íme, közkincs. Nagyszerű hír a Vonnegut-rajongók világszerte növekvő táborának. „– Úgy tartják, hogy Párizs a Föld legszebb városa – jegyezte meg Marie. – Baromság! A Föld legszebb városa Indianapolis. A Föld legszebb épülete a Graceland Avenue 4916. Annak a háznak a nappalijában található a Föld legszebb karosszéke. És ha eltűnne a pénzem, miközben a Föld legszebb karosszékében ülök, csak a jó kis hátpárnácskám mögé nyúlok. És hopp! Ott a pénz!”

"Makkai Sándor a modern történeti regény nagymestere, gróf Bánffy Miklós írótársa, az erdélyi helikonisták egyik legismertebb alkotója. Szépirodalmi műveit javarészt az Erdélyi Szépirodalmi Céh jelentette meg 1925 és 1943 között. Első megjelenésekor az Ördögszekér egy csapásra zajos könyvsiker lett; a híres és hírhedt regény ugyanis a Báthoryak szerelmi történetébe enged bepillantást, mi több, Báthory Anna rejtélyes élettörténetének pikáns részleteibe avatja be olvasóit, nem véletlen, hogy a kor vadromantikus botránykönyvének tartották. A történet 1601-ben kezdődik, és 1636-ban zárul. A csíksomlyói Báthory István árvái, Gábor és Anna az ecsedi Báthoryak udvarába kerülnek, évekkel később a rendek Báthory Gábort Erdély trónjára emelik. Az ifjú fejedelem öt év múlva gyilkosság áldozata lesz, s helyét Bethlen Gábor foglalja el. A másik árváról, Báthory Annáról ezidőben már pletykák keringenek, hogy úri boszorkány és gyerekgyilkos, a kereki vár pedig tivornyák és szodómia helyszíne..."

A Bölcső a hegyek között címmel két könyvet tart kezében az olvasó. Az egyik, a Bölcső és Bagoly már megjelent 1953-ban, azóta több kiadást is megélt. A másik a szülőhely, az onnan való elvándorlás, az oda való visszatérés verses formája, a Bölcső a hegyek között című epikai mű azonban most jelenik meg először. Jószerivel erről még a Tamási életművét jól ismerő szakemberek sem tudtak. Az pedig, hogy az 1949-ben elkészült regény miért nem jelenhetett meg, végképp ismeretlen volt a kutatók és az olvasók előtt. Vermesné Basilides Aliz, Tamási Áron volt felesége őrízte meg a verses epikai változat egy példányát, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az író hagyatékában fellelhető volt ennek kézírásos formája (melynek betűhív másolata jelenik most meg). Itt olvasható több előszó-változat is a tervezett műhöz, a legterjedelmesebb arról szól, miért nem jelenítette meg Tamási Áron szülőfalujában mindazt, amit a korszak politikája megkívánt.  Ez utóbbi két szöveg önmagában is kortörténeti dokumentum, mellékletként szintén szerepel a kötetben.

ELSŐ KIADÁS. „Ulysses Vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja", hangzott föl először 1951. október 7-én, Münchenben. Márai az évek során (1967-ig volt a Rádió munkatársa) több száz felolvasást tartott, melyek közül az első időszakban a Vasárnapi krónika címmel jelzett sorozaté volt a főszerep. A cím emlékezés egyben a Pesti Hírlap nagy hagyományokkal rendelkező rovatára, melynek 1936-tól kezdve maga is gazdája volt több éven keresztül. „Szerencsésebb népek nagyobb erővel fejlődtek, mi kérlelhetetlen erővel tudtunk megmaradni. Most is ezt műveljük. Ez a mi titkunk, egy nemzet titkos műfaja. És titkos fegyverünk az emlékezés." Mindez személyes, írói vallomása is: az odahaza egy osztály élményét, emlékeit felidéző Márai immár a száműzött sors egyik alapvető toposzába, a nemzetbe, annak is szellemi vonulatába kapaszkodik, amelyhez mindig is közelállónak tudta magát. 1954-ben tervbe vette a Szabad Európa Rádióban felolvasott jegyzeteinek kötetbe rendezését („Átfésülni, egy későbbi magyar kiadás céljaira, a rádióba írott felolvasásokat, Szól a kakas már címmel összeállítani egy ilyen kötetet"), de elképzelése nem valósult meg. A Fedőneve: Ulysses tehát elsősorban az írói szándék megvalósulása, ugyanakkor egy sorozat nyitódarabja, mely gyarapítja, árnyalja Márai-tudásunkat, amikor a hidegháborús évek kibeszéletlen történeteivel szembesülünk a kötet lapjain: a berlini híd szimbolikája, az amerikai és szovjet befolyás alatt álló Európa kiszolgáltatottsága, a Rákosi-éra gunyoros arca, a bolsevista hatalomgyakorlás, Nyugat-Európa és a vasfüggöny, Andrássy út hatvan, kitelepítés és megtorlás, kultúra és szellemtörténet, irodalom kalodában; a politikai és közéleti író jegyzeteinek olvasásával az íróról alkotott képünk is egyre tisztábbá válhat, miközben páratlan kulturális panorámaképet kapunk a kettészakadt Európáról. Jelent-e valami újat e kötet a Márai-portréban? Úgy tűnik, hogy a felolvasások árnyalják az eddigi megállapításokat a „hazáját gyűlölő" emigráns Márairól, számos idézet jól példázza ezt. Egyrészt a féltés hangján szól az ország népéről, amely kiszolgáltatott a Szovjetuniónak és hazai lakájainak, másrészt történészi körképet ad a korról. Márai Sándor magyar író akart lenni, idehaza szeretett volna élni és dolgozni. Ez nem sikerült, de felolvasásai közreadásával a kassai polgár egy kicsit ismét hazaérkezett. „Hallgassuk" őt érdeklődéssel, „nyitott füllel"!