Helikon Kiadó strana 52 z 115

A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma Arundhati Roy mélységesen megindító új regénye – az első azóta, hogy a szerző Booker-díjas, nemzetközi hírű sikerkönyve, Az Apró Dolgok Istene közkedvelt klasszikussá lett. Az Ódelhi falain kívüli temetőben egy lakó kiterít egy kopott perzsaszőnyeget két sír között. Egy járdán éjfél után váratlanul felbukkan egy csecsemő szemétbölcsőben. A hófödte völgyben egy gyászoló apa levelet ír ötéves, halott lányának az emberekről, akik részt vettek a temetésén. Egy második emeleti lakásban egy magányos nő, akit egy kisbagoly figyel, gekkókölyköt etet döglött moszkitóval. És a Dzsannat panzióban ketten, akik egész életükben ismerték egymást, úgy ölelkeznek össze álmukban, mintha csak most találkoztak volna… A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma sokéves utazásra visz bennünket a szubkontinensen. Mélyen beszippant szereplőinek életébe, akik mindannyian a biztonság, az értelmes élet és a szeretet után kutatnak. Bámulatos erejű és eredetiségű, több szálon futó cselekménye egyszerre szerelmi történet és provokáció – ugyanannyira leleményes, mint amennyire érzelmileg magával ragadó. Meséje suttogásból, üvöltésből, örömkönnyekből és néha keserű nevetésből bontakozik ki. Élő és eltávozott hőseit megtörte a világ, amelyben élünk – aztán meggyógyította őket a szeretet. Ezért soha nem adják meg magukat. E humánus és érzékeny, rendkívüli regény minden oldala Arundhati Roy mesemondó tehetségének csodáját bizonyítja.

Az Ördögcsapda tizenkét darabja méltó tisztelgés a világirodalom legendás alakja, a nagy humanista nevettető, Kurt Vonnegut és életműve előtt. A történeteket áthatja a szerző csakis rá jellemző humora, továbbá az erkölcsi normáinak sérelméből fakadó harag. Megcsodálhatjuk drámaian tömör levelét, melyben értesíti szüleit, hogy a németek fogságába esett. Böngészhetjük utolsó előadását, amelyet már fiának kellett felolvasnia. Mark jegyzi a válogatás személyes hangvételű Bevezetését is. A gyűjtemény egésze alapján újfent meggyőződhetünk arról, hogy a Mester zseniális és maradandó szellemi örökséget bízott ránk. Napjainkban eszményeinek morális üzenete az egész bolygónak szóló fontos figyelmeztetés, mely időszerűbb, mint valaha. ...hogy az ördögbe létezhet, hogy valaki büntetlenül ennyi baromságot összehalandzsázhasson? Hát csak azért úszhatta meg szárazon, mert a közönsége vevő volt a marhaságaira. Hamar rádöbbentem, hogy amikor majd bemegyek az előadóterembe, odabent a sok nép és idekint az egész világ fülig szerelmes az apámba. Bárhová követnék. Íme, az egyik tökéletes sületlensége: ""Pont annyira vagyunk nőtlenek, mint a nem meleg római katolikus papság ötven százaléka."" Vagy itt van ez: ""Seggfej az, aki műfogsort illeszt a farpofái közé, hogy leharapja vele a gombokat a taxi hátsó üléséről."" Vagy ez: ""Szimatnak nevezzük azt az ipsét, aki a női kerékpárok nyergét szaglássza."" Uramisten, vajon hová akar az én drága édesapám kilyukadni? Ám váratlanul előáll valamivel, amivel fején találja a szöget, ami felháborító, mert igaz. És éppen azért fogadjuk el igaznak, mert korábban a papi nőtlenségről fecsegett, meg hogy ki seggfej, és ki szimat.

Tamási Áron (1897-1966) egy véletlen balesetnek köszönhetően lett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium diákja: gyermekkorában egy "patrópuskával" ellőtte a kezét, s így alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Részben diákéveinek keserű élményei ihlették 1928-ban megjelent első regényét, a Szűzmáriás királyfit, de ennek a javarészt az Egyesült Államokban írt "eposz-regénynek" a központi témája a székely nép tragikus életérzése, amit a főhős, Csorja Bódi apja így foglal össze: "ilyen szerencsétlen népet nem teremte többet az Isten." A két család két generációjának sorsát bemutató balladai hangvételű műben apák és fiúk egyaránt egymás ellen fordulnak - a Csorják és a Gálfik végzete szimbolikusan jeleníti meg egyén és nemzet tragédiáját. A természet törvényei és a mély vallásos hite diktálta parancsolatok szerint élni kívánó Csorja Bódi szükségszerűen újra és újra összeütközésbe kerül az embereket gúzsba kötni igyekvő társadalmi intézményekkel - a nagyra hivatott székely fiatalember szabadságát csak a misztikum világában találhatja meg, és alkotóereje is csak "szűzmáriás" látomásainak, képzelgéseinek köszönhetően teljesedik ki.

Cevdet Bey a 20. század elején válik gazdag török kereskedővé, amikor üzlettel még csak keresztények foglalkoznak. Ezért az isztambuli üzletemberek világában idegennek, a késő oszmán kori elit tagjai között pedig kitaszítottnak érzi magát. Mégis eltökélten halad a maga útján: gyarapítja vagyonát, házat vásárol, és előkelő lányt vesz feleségül. Álma egy „óraműpontossággal működő”, nyugatias család, ahol a legfőbb érték az összetartozás és a békés, nyugodt élet. A következő generáció tagjainak egyszerre kell szembenézniük az apai örökséggel és a nyugatias reformok lázában élő, ám az évszázados beidegződéseket makacsul őrző társadalommal. Miközben Európa újabb háborúra készül, olyan erkölcsi dilemmákkal szembesülnek, amelyek mind ugyanazt a kérdést feszegetik: megvalósulhat-e Cevdet Bey álma, létezik-e a polgári világnak egy jellegzetes török változata, vagy az egész csak illúzió? A válasz még a hetvenes évek forrongó politikai légkörében felnövő unokák számára sem egyértelmű. Orhan Pamuk 1982-ben megjelent első regénye három nemzedéken átívelő családtörténet. Az apró mozaikdarabkákból kirajzolódó, tablószerű elbeszélés hétköznapi pillanatképeket tár az olvasók elé, mégis érzékenyen világít rá azokra a problémákra, amelyek a mai napig feszítik a török társadalmat. „Két élet, két lélek kellene az embernek. Az egyik az üzletnek, a másik az örömöknek! És úgy kellene élni, hogy ez a kettő ne keveredjék egymással! Segíteniük kellene egymást, de nem szabadna akadályozniuk a másikat! Igen, így lesz. Az én életem ilyen lesz! Élni fogok!” Még egyszer nagyot nyújtózkodva ásított egyet, aztán önmagát is meglepő friss lendülettel kiszállt a hintóból.

„Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: »Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.« Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. »Addig se iszik« - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. »Tessék mosolyogni!« " Cserna-Szabó András

A dzsungel könyve új fordítása több szempontból is izgalmas vállalkozás. Egyrészt az első megjelenés óta eltelt több mint száz esztendő Kipling-kutatásait figyelembe véve sorakoznak benne a jól ismert novellák, másrészt szakértőnk segítségével igyekeztünk az eredeti kiejtést legjobban megközelítő változatban megadni a szereplők nevét. A korábban előforduló félreértéseket is javítottuk - köszönhetően az azóta felgyűlt jegyzetanyagnak. Reméljük, hogy munkánk új és lelkes olvasókat szerez e megunhatatlan remekműnek, s Mauglinak és társainak kalandjai továbbra is feledhetetlen élményeket kínálnak kicsinek és nagynak egyaránt. Greskovits Endre több Kipling-novelláskötet fordításában is részt vett (Indiai történetek, A Száz Bánat Kapuja, Aki király akart lenni, A gondolkodó bika, Hogyvolt-mesék), és annak a Salman Rushdie-nak a fordítója, aki legnagyobb mesterei közt tartja számon Rudyard Kiplinget. Horváth Viktor regényíró és műfordító. Kötetei: Át (2004), Török tükör (2009), A diótörő (2011), A kis reccs (2012), Möbion (2015). Versfordításai a trubadúrköltészetet bemutató antológiákban és regényekben szerepelnek; versírást és -fordítást tanító módszertani könyve A vers ellenforradalma (2014). Szabó Levente mintegy tíz éve szabadúszó grafikusként, illusztrátorként dolgozik hazai és külföldi megbízóknak. „- Figyelj ide, legdrágább kincsem - mondta Bhálú. - Téged se szó, se akarat nem tud visszatartani. Nézz fel! Ki vonhatja kérdőre a dzsungel urát? Láttam, amikor kisbéka korodban amott játszadoztál a fehér kavicsokkal; látott Baghírá is, aki egy frissen elejtett fiatal bikával megváltott. Arról a szemléről már csak mi ketten maradtunk; mert Ráksá, a nevelőanyád meghalt a nevelőapáddal együtt; a régi farkasfalka is rég meghalt; tudod, hová lett Sér Khán, Akélá pedig a dhólok közt halt meg, ahol a te bölcsességed és erőd nélkül meghalt volna a második szioníi falka is. Itt nincs már más, csak vén csontok. Már nem az emberkölyök kéri, hogy elhagyhassa a falkát, hanem a dzsungel ura választ új utat magának. Ki vonja kérdőre az embert?"

Egy író életművének alapos gondozását, a filológiai-irodalomtörténeti koronát a kritikai kiadás jelenti. Nem csak a szövegvariánsok, variációk, módosulások tűnnek fel a gondozott szövegben, de a keletkezés és a fogadtatás dokumentumai is. Természetesen csak kis lépésekben juthatunk el idáig, először az „Összegyűjtött", azután az „Összes"művek megjelentetése előzheti meg a „végső", azaz kritikai kiadást. Tamási Áron esetében jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan eljutunk idáig, az utóbbi évtizedekben megéledő kutatási kedv a garancia erre, véli Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. A jelen antológia az ismeretlenből válogat, vagyis első utánközlésekről (cikkek, tárcák, jelenetek, beszédek, feljegyzések) van szó, de nem maradtak ki Tamási nyilatkozatai, interjúi, korai írásai sem. Lezárásként a Függelék az íróra emlékezők írásaiból, nyilatkozataiból mutat egy csokorra valót. Az Eszmélj, Ábel! különleges Tamási-portré, ami az ismert életművet színesíti. Mert: „regényeim igényes nagy gyermekek. Mindig elégedetlenek és elvágyódnak hazulról a nagyvilágba. Színjátékaim nyugtalan kamaszok. Az elbeszéléseim az én legkedvesebb apró gyermekeim", nyilatkozta Tamási 1943 januárjában. Ott éltem szülőfalumban, Farkaslakán édesapámmal, aki egyszerű szegény gazdaember. Tizenegyen voltunk testvérek, én voltam a harmadik. A gimnáziumot Székelyudvarhelyen végeztem el, s utána, amikor kitört a világháború, harctérre mentem. A háború után alig múlott el egy esztendő, szűknek éreztem magam körül a falut, s elmentem világot látni; áthajóztam az óceánon, hogy meglássam Amerikát. Három évig éltem Amerikában. Voltam kocsimosó, kifutó, vegytisztító és kőműves-napszámos. Később azonban, egy erdélyi ismerősöm révén, bankba kerültem. Itt vált tudatossá bennem, a messze tengerentúli világvárosban az a lelkemben régen hánykolódó gondolat, hogy valamit tenni kell otthon a népért. A szegény székely parasztok lerongyolt követei egyre sűrűbben látogattak el hozzám álmomban s hívtak, hogy jöjjek vissza a havasi nép közé. Anyám kötényében hozta a sok-sok székely könnyet, hogy ez mind értem van, üljek hát hajóra. Nem volt maradásom. A „Szűzmáriás királyfi" című regényem - még az évben - már Kolozsvárott jelent meg. (1943)

„Az irgalmasság Isten első attribútuma. Isten neve. Nincs olyan helyzet, amelyből ne tudnánk kilépni, nem ítéltettünk arra, hogy belesüllyedjünk a futóhomokba." Ferenc pápa egyszerű, közvetlen szavakkal fordul minden férfihoz és nőhöz a világon, bensőséges, személyes hangú párbeszédbe bocsátkozik velünk. A középpontban az a téma áll, amely a leginkább kedves a szívének: az irgalmasság, tanúságtételének és pápaságának alapja. A könyv lapjairól valósággal sugárzik a pápa vágya, hogy elérje mindazon lelkeket - az egyházon belül és kívül -, akik az élet értelmét, a béke és a bűnbánat útját, a testi és lelki sebek orvosságát keresik. Mindenekelőtt azokat a nyugalmat nem lelő, fájdalmakkal küzdő embereket, akik azt szeretnék, ha nem eltaszítanák, hanem befogadnák őket: a szegényeket és a kirekesztetteket, a fogvatartottakat és a prostituáltakat, de a tévelygőket is, a hittől eltávolodókat, a homoszexuálisokat és az elváltakat. A Vatikán-szakértő Andrea Torniellivel folytatott beszélgetésben Ferenc pápa fiatalkori emlékein és megindító lelkipásztori élményein keresztül magyarázza el, miért is tartotta olyan fontosnak a rendkívüli szentév meghirdetését. Anélkül, hogy tagadná az etikai és teológiai kérdések jelentőségét, hangsúlyozza, hogy az egyház senki előtt sem zárhatja be kapuit; inkább az a feladata, hogy behatoljon a lelkekbe, és lehetőséget teremtsen a felelősségvállalásra és az elkövetett bűnöktől való eltávolodásra. Az őszinte párbeszéd során Ferenc pápa az irgalmasság, igazságosság és a romlottság kapcsolatának bonyolult kérdésére is kitér. Azokat a keresztényeket pedig, akik az „igazak" közé sorolják magukat, emlékezteti: „A pápa is csak ember, és szüksége van Isten irgalmasságára." Az Isten neve irgalmasság 82 országban jelenik meg világszerte.

Ezt az önéletrajz-féleséget Kurt Vonnegut, az amerikai próféta ellenállhatatlan humorával és mély bölcsességével írta meg. Lapjain találkozunk kedvenc mókamestereivel és country muzsikával; szól az elhunyt barátról és kimúlt házasságáról. Az abszurd látásmód Vonnegut végtelenül emberi életútjának állandó kísérője. Szinte halljuk az író, e született mesélő jellegzetes hangját. Igazmondással varázsol el bennünket. „Vonnegut a végzet kacagó prófétája" - The New York Times. Jelen könyv egy amerikai zseni remekműve. Az elmúlt hat esztendőben iszonyú keményen dolgoztam e műalkotáson. Közben hörögtem, a fejemet pedig fűtőtestekhez verdestem. New York összes hoteljának előcsarnokát összemászkáltam, közben művemen tépelődtem és sírdogáltam. Ha állóórához értem, ököllel jól behúztam neki. Csodálatos új irodalmi műfajt alkottam. Könyvemben a nagyregény elemi ereje egyesül a haditudósítások vérfagylaló közvetlenségével, bár ez utóbbi már elavult dolog, Isten a tudója, Isten a tudója. Továbbá egybegyúrtam a zenés színház talmi ragyogását a novella halálos erejű balhorgával, mindezt szagosítottam a személyes levelek szekrényillatosító labdacsra emlékeztető illatával, majd hozzáadtam Amerika történelmének lüktető ritmusát és az ünnepi beszédek dagályos stílusát.

A második világháborús amerikai kém, Howard Campbell J.R. náci háborús bűnösként várja tárgyalását egy izraeli börtönben. De vajon tényleg bűnös? Az akasztófahumorral átszőtt briliáns regényben Vonnegut a feketét és fehéret a szürke egy egészen hátborzongató árnyalatába forgatja, és ítélete mindnyájunk erkölcsi érzékét kísérti. „Sajgó szívvel nevetünk." - The Washington Post

Sacha Batthyány nagynénje a II. világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettébe keveredett bele. Amikor a kései utód lejegyzi a történetet, régi családi titokra bukkan. Néhány héttel a háború befejeződése előtt Batthyány-Thyssen Margit grófnő mulatságot rendez az ausztriai Rechnitzben (régi magyar nevén Rohoncon). Éjfél körül a vendégek elhagyják a kastélyt, és agyonlövik a vasútállomáson továbbszállításukra várakozó 180 magyar zsidó munkaszolgálatost. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, mindmáig tisztázatlan. „És neked - kérdezte Maxim Biller német író a szerzőt - mi közöd mindehhez?" Sacha Batthyány elkezdte keresni a kérdésre a választ. Utazása elvisz a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a Gulag szibériai lágereibe, egy pipázó pszichoanalitikus díványára és egy auschwitzi túlélő Buenos Aires-i nappalijába. Mindezek során felfedez egy titkot, aminek következtében hirtelen máshogy látja a családját és saját magát. Vajon az előttünk járó nemzedékek befolyással vannak arra, ahogyan élünk? Pedig milyen szilárdan hittük, hogy felvilágosultak és modernek vagyunk, és egyedül saját magunk döntjük el, milyenek legyünk. Sacha Batthyány könyve jelen időben elbeszélt, szokatlan családtörténet, egy letűntnek hitt Közép-Európa panorámája, egyszersmind egy generáció pszichogramja. „Kitűnően megírt könyv Rechnitzről és más családi poklokról, történelmi panoráma, amelyben összefonódik egy család története Közép-Európa történetével - és nem utolsó sorban nagyszerű esszé a múlt jelenvalóságáról" - Der Spiegel. A magyar származású Sacha Batthyány (szül. 1973) szociológiát tanult a Zürichi és a Madridi Egyetemen, előbb a Neue Zürcher Zeitungnál dolgozott szerkesztőként, majd 2010-től a Tages-Anzeiger magazinjánál. A Svájci Újságíró-iskola docense, és 2015 óta Washingtonban él, onnét küldi a politikai és társadalmi életről szóló tudósításait a Süddeutsche Zeitungnak.

A kötet válogatás Márai Sándor műveiből, naplóiból, cikkeiből és a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzeteiből. Üzenetét talán így fogalmazhatnánk meg: Márai Sándor, a fantasztikusan érzékeny publicista 1945-ben megjósolta 1956-ot. A SZER-ben 1954 és 1957 között Ulysses, Candidus, illetve saját néven felolvasott jegyzetei mellett más cikkei, naplóbejegyzései, versei mind azt bizonyítják: az író hitt az igazságot szolgáltató sorsban - és azt, hogy mennyire együtt élt hazájával az emigrációban is. Márai mindent tudott - csak megalkudni nem. Jelen kötet a 10 évvel ezelőtti első kiadáshoz képest újabb, 1956-tal foglalkozó írásokkal gazdagodott, melyek most először látnak napvilágot.

„A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá." A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952– ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem „úrfi” küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét… Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

Mátyás király történelmi alakja a néphagyománynak köszönhetően eggyé vált az igazságos, bölcs és a szegények védelmében kiálló király idealizált képével, aki népe gondjának-bajának megismerésétől vezérelve, álruhában járja az országot. Közszájon forgó mondák, mesék, közmondások, anekdoták maradtak fenn tetteiről, melyekben igazságot tesz: megleckézteti és megbünteti a hatalmukkal visszaélő, kapzsi urakat; bőkezűen megajándékozza a jókat és rátermetteket; nevetségessé teszi a kevélyeket, és megjutalmazza a furfangosokat, találékonyakat. Kötetünk a Mátyás-kultuszt bemutató gazdag hagyományból merít. Ezek a tréfás történetek rávilágítanak arra, hogy miért alakult ki már a XVI. században, közvetlenül legendás uralkodónk halála után az a közismert szólás, hogy meghalt Mátyás király, oda az igazság.

Salman Rushdie világokon átívelő és kultúrákat összefogó regényében szinte a lehetetlent kísérti. Hőseit, Ormus-Orpheuszt és Víná-Eurüdikét előbb - mint a kor ünnepelt rocksztárjait - fölrepíti az égi és földi csillagok közé, ahol galaxisok ütköznek egymásnak és kebelezik be egymást, majd leviszi őket a föld alá, az Alvilágba, ahonnan - akárhogy szeretné is a mítoszokhoz szokott olvasó - nincs visszatérés. Mindezt Ráí, a láthatatlanná válás művészetét tökélyre fejlesztő fényképész, a szerző alteregója meséli el, aki ugyan soha nem jut el azokba a magasságokba, amelyekbe a két sztár, viszont nem is nyeli el úgy a talpa alatt megnyíló föld, mint Vínát, akinek szerelme után egész életében áhítozik. Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy „olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".

Az 1990-ben kiadott Fekete könyv Orhan Pamuk egyik legrejtélyesebb és egyben legszínesebb műve, amelyben egy bűnügyi regény feszültsége ötvöződik a Kelet misztikájával. A könyv egyik részében leginkább a tikok, jelek és nyomok dominálnak, itt fut a fő cselekményszál, amelyet az eltűnt feleségét, Rüyát kereső isztambuli ügyvéd, Galip nézőpontjából ismerünk meg. A regény másik részét a ügyvéd magánnyomozásának történetébe beékelt, az eltűnt Rüya féltestvérének, Celálnak a hírlapi tárcái alkotják, amelyekből Isztambulnak nemcsak a múltjába és jelenébe, de még a jövőjébe is bepillantást nyerünk. Mint több más regényében, Pamuk itt is ravasz játékot űz a szereplők egymásra tükröztetésével, így aztán eljön a pillanat, amikor már az ügyvéd feleségével egy időben szintén köddé vált Celál bőrébe bújó Galip írja az Isztambul varázslatos és titokzatos világáról szóló tárcákat... A Helikon Kiadó jelen kötettel indítja útjára Pamuk-életműsorozatát.