Helikon Kiadó strana 51 z 115

Lehetnek-e fontos gondolatai egy nagydarab biztonsági őrnek a modern művészetről? Naná, hogy lehetnek. A CiciKrisztus hőse bebizonyítja, hogy talán még érzékenyebb műértő is lehet, mint egy híres művész. Nick Hornby leghíresebb elbeszélése a népszerű regényekkel egyenértékű remekmű: sokak kedvence, olyan alapmű, amelyet itt-ott egyetemeken is tanítanak - akár mint kiváló novellát, akár mint gondolatébresztő bevezetést a mai képzőművészet megértéséhez. Akárcsak a CiciKrisztus, a kötet többi elbeszélése is meghökkentő alapötletre épül, hogy aztán Hornby a rá jellemző romantikus humorral bontsa ki a történetet. Megváltoztathatja-e az ember életét egy megszállott Arsenal-szurkoló? Mit tehet egy szülő, ha valami igazán - igazán? - szégyenletes dolog derül ki a fiáról? Mit tehet egy szegény férfi, ha volt felesége a világ elé tárja leggyalázatosabb tetteit? Muszáj-e játszani egy meccsen, ha utálod a focit, de nélküled nem tud kiállni a csapat? És mi lehet fontosabb annál, ha egy kamasz fiú életében először szexelhet?

Vonnegutot pályakezdése óta foglalkoztatták a lét és nemlét határmezsgyéjének kérdései, a halál utáni állapot természete. Jelen gyűjtemény riportjai ugyan képzeltek, de a riportalanyok – két kivétellel – valóságosak. Shakespeare, Newton és Hitler mellett szóhoz jutnak a kevésbé híresek is. Az ő földi pályafutásuk is méltó a túlvilágügyi tudósító, valamint az olvasók figyelmére. E lapokon találkozhatunk magával a címszereplővel, dr. Jack Kevorkiannal, a törvényes eutanázia, a „kegyes halál” bajnokával. Kilgore Trout is felbukkan, sőt hasznos tanácsokkal lát el bennünket népirtások esetére. Az élet és halál között ingázó rádióriporter szerepébe bújt Vonnegut abszurd „egypercesei” nemcsak mulattatnak és meghökkentenek, hanem meg is nyugtatnak. Ugyanis jókedvű jelentéseiből, továbbá Szent Péter szíves tájékoztatásából kiderül, hogy Pokol nem létezik. De ez nem biztos. „Isaac – mondtam neki –, a Guiness Rekordok Könyvében lenne a helyed. – Hogy a tizenegy kilós, két macskát is kitikkasztó, Gyagya nevű kakas mintájára szintén halhatatlan lehessek? Megkérdeztem, még mindig ír-e? – Folyamatosan! Ha nem írhatnék állandóan, ez a hely a pokol lenne a számomra… – Hála az égnek, nincs pokol… Csak még egy utolsó kérdést – esengtem. – Minek tulajdonítod hihetetlen termékenységedet? Isaac Asimov tömören válaszolt: – Menekülök. – Utóbb egy hozzá hasonlóan termékeny francia író, Jean-Paul Sartre híres szállóigéjét idézte: – A pokol a többi ember.”

Philip Roth 1991-es műve a szerzőtől már ismerős témákat - úgy mint az öregség jelentette fájdalmas próbatételeket, a halállal való elkerülhetetlen szembenézést, a megannyi szakítópróbának kitett családi kötelékek újraértékelését - járja körül, teszi ezt azonban minden korábbinál hangsúlyosabb önéletrajzi vonatkozások mentén. Az Apai örökség az író agytumorban elhunyt idős édesapja utolsó éveit elmesélve nyújt megrázó látleletet arról, miképp alakulhatnak az apa-fiú kapcsolatok egy végzetes betegség árnyékában, illetve hogyan lehet (ha egyáltalán lehet) elfogadni annak tragédiáját, hogy azok, akik az életbe segítettek minket, a szemünk láttára távoznak lépésről lépésre a nemlétbe.  Roth magyar nyelven most először olvasható emlékirata megrendítő, pátosztól mentes, mégis empátiával teli számvetés azzal, mi marad ránk örökül halottaink után...

Arany Jánosnak 1856-ban jelent meg az első, reprezentatív gyűjteményes kötete, amely magában foglalta addig született lírai verseinek és számos epikus versének válogatott anyagát. A kétkötetes munka nemcsak a korszak legfontosabb szépirodalmi újdonsága volt, hanem Arany pályáján is mérföldkőnek számít: itt alakította ki műveinek azt a rendjét, amelyet a későbbi köteteiben csupán bővített, de alapvetően nem módosított. Kiadásunk ezt az 1856-os kötetkompozíciót teszi újra hozzáférhetővé. Ez azért fontos, mert megismerhetjük Arany akkori önképét saját költészetéről, és így jobban érzékelhetővé válik ciklusszerkesztésének számos jellegzetessége is, a kihagyásoktól és kiemelésektől kezdve egészen a kötet belső dinamikájának a kialakításáig. Most, hogy születésének 200. évfordulóján lehetőség nyílik ennek a kiemelt jelentőségű kötetnek az újrakiadására, ráirányulhat a figyelem arra is, hogy milyen tudatos szerkesztői szándékok szerint építette életművét. A kötet nemcsak az eredeti verssorrendet és szövegállapotot reprodukálja, hanem Szilágyi Márton kísérőtanulmánya a Kisebb költemények megszületésének történetét is feldolgozza.

„Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj vagy szándék, vagy törvény, isteni vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit.” A Helikon Zsebkönyvek 59. köteteként Márai Sándor egyik legnépszerűbb regényét adjuk közre.

Ez a kötet a magyar irodalom legismertebb verseit és azok átiratait tartalmazza. A kortárs irodalom kétszemélyes száguldó kommandója, a Lackfi János-Vörös István duó az Apám kakasa gyerekversátiratainak sikere után rávetette magát gimnáziumi kedvenceinkre meg nemkedvenceinkre, és az Ómagyar Mária-siralomtól az Erőltetett menetig maivá formálták a magyar irodalom legnagyobb verseit. Hány diák ismétli sziszegve, hogy tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl? Hányan ábrándoznak arról, hogy Párizsban járt az ősz? Hányan sóhajtják, hogy ez a sok szépség, mondd, mire való? Hányan viccelődünk vele, hogy isa, por és homou vogymuk, ez a három? A vadonatúj versvariációk kicsit másról szólnak. Arról, hogy Isten áldd meg a magyart belső széthúzással. Vagy hogy na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál? Vagy hogy a tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk. Vagy hogy megöl a dinófejű nagyúr. Vagy hogy Csaba bácsi nagy titokban a portfólióját mossa. Vagy hogy süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt. Vagy hogy lökött bulizásnak áldott szép ideje! Röpdösnek a poénok, de nem csak ez a lényeg. Hanem hogy gúnyosan, merengve, örvendezve, mérgelődve, viccesen ámulhatunk rá közös dolgainkra, csapatépítő tréningre és budai büdösvízre, eltévedt zombira és hajnali gyilkosságra, sulibulira és világvégére. Életre, halálra.

Dübörgött a nagy gazdasági világválság. Az utcákon és a főpályaudvaron fedél nélküli emberek tömege, akárcsak manapság. A lapok elbocsátásokról írtak, termőföldek kisajátításáról, bankcsődökről, akárcsak manapság. Szerintem mindössze egyetlen szempontból történt változás. A televíziónak hála, eltitkolhatnánk a nagy gazdasági világválságot. Nincs kizárva, hogy javában zajlik a harmadik világháború, csak titkolják." Ez itt egy regény. A tetejébe kamu önéletrajz. Nem tekinthető az absztrakt expresszionista festőiskola tárgyszerű történetének. (Ezen festőiskola volt az első olyan művészeti mozgalom, amely az Amerikai Egyesült Államokban született.) Jelen história nem egyéb, mint saját tulajdon magánvéleményem különböző dolgokról.

Az Arundhati Roy gyermekkorának színhelyén, Kéralában játszódó regény egy tehetős szír keresztény család összeomlását követi nyomon egy ikerpár, Eszta és Ráhel szemével, akik hősiesen igyekeznek megérteni a tragédiák kérlelhetetlen láncolatát. Szépséges anyjuk fellázad a magányra ítélt, önfeláldozó asszony sorsa ellen, és megszegi a törvényeket, amelyek „megszabják, kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire." Beleszeret ugyanis gyerekei bálványába, az érinthetetlen Velutába, az ezermesterbe, s innen a cselekmény megállíthatatlanul száguld a katasztrófa felé. Nincs isten, és nincs ember, aki képes volna feltartóztatni... Az Apró Dolgok Istene egy csapásra világhírűvé tette íróját. Számos díjat nyert, és még számosabb nyelvre fordították le. Nem is csoda, hiszen a könyv remekmű: kíméletlenül pontos képet fest Indiáról, a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a történelem örökségéről. „...a kathákalí táncosok régen rájöttek, a Nagy Történetek titka az, hogy nincsenek titkaik. A Nagy Történeteket az ember már hallotta, és újra hallani akarja őket. Ezekbe bárhol beléphet, és kényelmesen elhelyezkedhet bennük. Nem csapják be izgalmakkal és megcsavart befejezésekkel. Nem lepik meg az előre nem láthatóval. Ugyanolyan ismerősek, mint a ház, amelyben lakik. Vagy szeretője bőrének illata. Tudja, hogyan végződnek, mégis úgy hallgatja őket, mintha nem tudná. Ugyanúgy, ahogy tudja, hogy egy napon meghal, mégis úgy él, mintha nem tudná. A Nagy Történetekben az ember tudja, ki él, ki hal meg, ki talál rá a szerelemre, ki nem. És mégis újra meg akarja tudni. Ez a titkuk és a varázslatuk."

Ferenc pápa már a megválasztását követő napokban egyértelművé tette, hogy kiemelten fontos feladatának tekinti a hívőkkel való szoros, mindennapos kapcsolat kialakítását. Ezt a célt szolgálják a reggelente a hívők naponta változó kis csoportjának a Szent Márta-ház kápolnájában tartott pápai szentmisék és homíliák, melyeknek rövid összefoglalóját néhány óra múlva közzé is teszik - először a Vatikáni Rádióban és annak honlapján, majd más médiumokban is. A jelen kötetben, amelyet a patinás jezsuita folyóirat, a La Civilta Cattolica főszerkesztője állított össze, a 2013 márciusa és júliusa közötti időszakban elhangzott pápai szentbeszédek kaptak helyet. Ezekből a reggeli prédikációkból egy, a felelősségét mélyen átérző, a világot hívők és nem hívők számára egyaránt jobbá tenni kívánó pápa portréja rajzolódik ki előttünk.

E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült. A regény maga – lévén irodalom – természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén. S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit. „Kérdés: mi a hit ellentéte? Nem a hitetlenség. Az túl végleges, bizonyos, lezárt. Maga is egyfajta hit. A kétely. Emberi állapot, de mi van az angyalokkal? Ők, akik félúton vannak Allahisten és a homosap közt, kételkedtek-e valaha? Igen: egy nap Isten akaratát megkérdőjelezve, motyogva bújtak meg a Trón alatt, tiltott kérdéseket merészeltek feltenni: antikérdéseket. Jól van ez így? Nem lehet vitatni? Szabadság, a régi antikérdés. Ő természetesen megnyugtatta őket, alkalmazta vezetői készségeit a l’isten. Hízelgett nekik: ti lesztek akaratom eszközei a földön, az ember megváltása-kárhozása, a szokásos dolgok satöbbi. És hókuszpókusz, a tiltakozásnak vége, fel a glóriákkal, vissza a munkába. Az angyalok könnyedén megbékíthetők; hangszerré kell változtatni őket, és máris játsszák a hárfiadalt. Az emberi lények keményebb diók, ők bármiben tudnak kételkedni, még abban is, amit a tulajdon szemükkel látnak. Amit a tulajdon szemük mögött látnak. Ami a csukott csipájuk mögött történik, miközben süllyednek nehéz szemhéjjal… az angyaloknak nincs valami nagy akaratuk. Az akarat ellenkezés; a behódolás elutasítása; eltérő nézet.”

Mit ér az ember, ha demokrata Magyarországon és Erdélyben? Lengyel László (1950) közgazdász-politológus és Markó Béla (1951) költő, politikus beszélget Erdélyről, nacionalizmusról és patriotizmusról, a magyar és a román rendszerváltásról, a parlamenti demokráciák kiépítéséről, működtetéséről, majd elapadásáról. Lengyel negyedszázada elemzi a politikát, Markó tizennyolc éven át vezette az erdélyi magyarok szövetségét. - Miközben nálunk fölépült egy autokrata rendszer, s hiába írtam, beszéltem a nyugati demokráciáért, aközben kiderült, hogy amíg te a magyar ügyekért harcolsz negyedszázadon át, a romániai rendszer is visszafordul, befordul egy zsákutcába, egy másféle tekintélyi rendszerbe. - Mégiscsak a fékek körül van a baj. Nálunk Romániában a kézifék is be van húzva, fékezünk is az egyik lábunkkal, és nyomjuk a másik lábunkkal a gázt tövig, de csak a motor bőg veszettül, a kocsi nem mozdul, nálatok meg fék nélkül rohan a rendszer neki a falnak

A Férfikor hajnalán Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának második kötete. Míg a 2015-ben megjelent Srác a kakasülőn a gyermek- és ifjúkor, illetve a Színművészeti Főiskolán eltöltött évek krónikája, a folytatásban a színházi és filmes szerepek sokaságát eljátszó színművész életének következő évtizedeiről mesél. Huszti Péter történeteiben a színházi élet olyan legendás alakjaival találkozunk, mint Kiss Manyi, Psota Irén, Bessenyei Ferenc és Ádám Ottó (a sort még hosszasan folytathatnánk), és mindeközben megtudhatjuk azt is, hogy milyen forrásokból, tapasztalatokból és élményekből formálódik meg egy-egy szerep, hogyan válik a színész életének részévé, lényének egy darabjává az általa eljátszott figura, és hogyan lesz élethivatássá a nézőkből hol kacagást, hol döbbent némaságot kiváltó színházi játék.

Fiume, azaz Rijeka neve nem csupán az Adriai-tengerhez látogató turisták körében cseng ismerősen. Ebbe az akkor éppen Magyarországhoz tartozó, soknemzetiségű kikötővárosba utazik kevéssel az első világháború kitörése előtt Kovách Richárd budapesti újságíró, hogy leleplező riportot írjon a fővárosi lapokban bulvártémaként fölbukkanó fiumei cápa mibenlétéről. A tengerparton tombol a bóra, a viharos őszi szél, az Amerikába tartó, kivándorlókat szállító Carpathia óceánjáró kapitánya cápaveszélyre figyelmezteti a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóságot, a városszerte könnyűvérűségéről ismert Noskó Emília kisasszony pedig tragikus körülmények között meghal. És miközben Kovách Richárd Fiume viszonyaival ismerkedik, rá kell jönnie, hogy a ""boldog békeidők"" látszata mögött társadalmi és magánéleti feszültségek húzódnak, és a legnagyobb veszélyt nem is a tengeri ragadozók jelentik... "- Itt fogták, kérem, a Mária Terézia móló túloldalán. Tonhalhalászat közben. Annyi most a tonhal, elképesztő. Tele velük az összes háló. Persze ilyenkor van szezonjuk, de állítólag annyit még a legöregebb halászok se láttak, mint amennyit most. A pihenőidejét töltő portás a jelek szerint mindenáron beszélgetni akart. - Ezek szerint - vonta le a következtetést a szerkesztő, nem is annyira a portásnak, inkább saját magának - a fiumei cápa létezik. Amaz magára vette a közlést. - Hogyne létezne, tekintetes uram! - fortyant föl kissé emelt hangon. - Persze hogy létezik. Csak azok nem hiszik el, akik nem itt élnek. Nevetnek, hogy mi cápával riogatunk. Ugyan miért riogatnánk? Örülnénk, ha nem lenne itt cápa, mert akkor tényleg biztonságban jöhetnének a nyaralók." Benedek Szabolcs 1973-ban született. 1997 óta jelennek meg könyvei, leginkább regények és novelláskötetek. Szépirodalmi munkáiért 2010-ben József Attila-díjat kapott.

Beteljesült testi vágy, elszalasztott boldogság és egy tárgy (a szerelmeskedés hevében elvesztett fülbevaló): a könyv első bekezdésében sűrítve megkapjuk a regény lényegét. Az 1970-es évek régi-új, modernizálódó Isztambuljában minden ellentmondásos összevisszaságban kavarog; a nyugatosodás útjait kereső, modern törököket konvenciók bénítják. A jómódú Kemalnak kinyílt a világ, mégis csak lassan tud kilépni élete kijelölt medréből, ezért elveszíti szerelmét. Füsun ugyanis, bár a régi és szegény Törökországhoz tartozik, nem fogadja el az alárendelt, szeretői szerepet. Kemalt a veszteség megszállottá teszi, életét szenvedélyének rendeli alá, így lesz a regény egy rögeszme története és természetrajza. Kemal mániákusan gyűjti a szerelméhez köthető tárgyakat, amelyek kézzelfoghatóvá teszik és csillapítják vágyakozását. Ezek a fétissé váló hétköznapi tárgyak – mindegyik fejezetben „kiállít” egyet-egyet belőlük – állnak össze végül az Ártatlanság Múzeumává. Pamuk mániákus gyűjtőmunkával fizikai valóságában is létrehozta Isztambulban a múzeumot, amelyben viszont a látogató ezeken a regényből a realitásba emelt tárgyakon végigvonulva rakhatja össze újra a történetet – a végsőkig feszítve ezzel a megszállottság határait, és egyben végképp elbizonytalanítva az olvasót: kinek a története is ez? „Az élvezet, amelyet gyermekes szája, telt ajkai és vággyal teli, játékos nyelve szereztek, egészen megzavartak, s egy sor új gondolatot szültek. […] Mindazok, akikké váltam, amíg csókoltam, és mindazok a Füsunok, akik megelevenedtek bennem, miközben engem csókolt, egymásba gabalyodva növelték a gyönyört. Éreztem, hogy ezek az első, hosszú csókolózások, a lassan kialakuló szeretkezési szertartásaink apró részletei egy új tudás és számomra újfajta boldogság, a földi világban ritkán elérhető mennyország kapuját nyitják ki előttem. Ugyanakkor a csókolózással nemcsak a testi élvezet és az egyre növekvő szexuális vágy kapui nyíltak meg, hanem mintha feltárta volna kapuját a nagy, tágas és hatalmas Idő is, amely kiragadott bennünket a tavaszi délutánból.”

Bécsben, a császári palota termeiben szól a keringő és patakzik a pezsgő, de a csillogó díszletek mögött versengés és gyilkos intrika dúl. Sissit, Ferenc József feleségét, népe ""tündérkirálynőjét"" fojtogatja a szigorú udvari etikett és a kihűlt házasság feszültsége, s nyugtalansága egyre nő. A szabadságra vágyó asszony gödöllői birtokán talál nyugalmat. Itt lovagol szeretett paripáin, itt élvezi az anyaság örömeit imádott kislánya, Valéria révén - és itt fogadja a magyar államférfi, Andrássy gróf látogatásait, a férfiét, akit évek óta teljes szívéből szeret. Az idillinek azonban tragikus hír vet véget: kisfia, Rudolf érdekében azonnal vissza kell térnie a fővárosba, a pletykálkodás, irigység és bánat világába. Szerelem és veszteség, odaadás és ellenszegülés - Sissi ellentmondásos vágyak közt hányódik: együtt tartsa a családját, vagy elmeneküljön fullasztó házassága és a történelem viharai, a nagy birodalmak összeomlásának baljós előjelei elől? A császárné végül kiköveteli helyét a trónon férje oldalán, elnyeri népe és a világ szeretetét, és megmenti a birodalmat. De vajon meg tudja-e menteni önmagát? És egyszer csak ott van; olyan, amilyennek mondják: nem evilági szépség... Vonul lefelé az elegáns hotel, a Beau Rivage lépcsőjén, fogja az ernyőt, kora őszi ragyogó napfény árasztja el a sugárutat. Tömeg gyűlik köré, amikor rájönnek, hogy a császárnét látják. - Itt jön! - Erzsébet császárné! - Sissi! Megy a rakparton a sétány és a várakozó gőzhajó felé, egyetlen női kísérője szaporán szedi a lábát mellette, hogy lépést tartson vele. Megjelenése elárulja, hogy nem közember: gyöngyházszínű bőre, királynői alakja a szűk és magas nyakú kiskabátban, hosszú fekete szoknyája, fekete kalapja dús gesztenyebarna haján. A haja - olyan híres, hogy még a férfi is olvasott róla - sötét és hullámos, apró ezüstök csillognak benne. A férfi végignéz toprongyos önmagán, rosszallóan szemléli a kosz félholdjait a körme alatt, a szakadásokat viseltes nadrágján. Közelről bámulja az asszony arcát, látja, ahogy pislog, ijedten, mint az üldözött állat. Hiszen az is, természetesen: üldözött. Nemcsak ő üldözi, hanem mindenki. Ő, akárcsak a férfi, menekül... Mögé lép, a vére dübörög, testében a fölismerés és lelkesültség mámorító elegye vágtat. Néhány száz méterre ott a gőzös, egy közeli dokkban, fekete füstöt pöfög a kék égre. A férfi a zsebébe nyúl, ujjai kitapintják a pengét...

Bár a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal rokonítják. A Helikon Kiadó ezért határozott úgy, hogy Romsics Ignác életműsorozatát a neves történész Horthy-korszakkal foglalkozó fontosabb írásainak kötetbe gyűjtésével és együttes újrakiadásukkal indítja útjára. Jóllehet a válogatás időben első (1982) és utolsó tanulmányának (2016) megjelenése között harmincnégy év telt el, azokat olyan mérvű gondolati azonosság köti össze, hogy egy-két apró - minden esetben jelzett - módosítástól eltekintve nemcsak a szerző újabb, hanem régebbi, pályája kezdetén írt tanulmányait is változtatás nélkül közöljük. Bízunk benne, hogy az az elfogulatlan, távolságtartó és tényszerű megközelítésmód, amely Romsics minden munkájához hasonlóan ezeket az írásait is jellemzi, sokakat fog hozzásegíteni a Trianon utáni negyedszázad eredményeinek és kudarcainak, fény- és árnyoldalainak fel- és megismeréséhez.