Helikon Kiadó strana 51 z 68

Lebegyev hőse a kilencvenes évek Oroszországban meggazdagodhatna, mint sokan mások - de őt nem az biznisz érdekli, hanem családjának múltja. Fáradságos kutatómunkával kideríti, mit hallgatott el a naplójában a nagynénje saját regényes életéből - s miközben egyre mélyebbre merül a sztálini múlt titkaiban, kiderül, hogy ez is lehet üzlet. Nem óriási üzlet ugyan, de vannak emberek, akik készek elég sok pénzt fizetni azért, hogy valaki utánajárjon: mi történt a szüleikkel, nagyszüleikkel. Így lesz a regény hőséből "kereső" - lassacskán terjed a híre, és egyre több olyan ember találja meg, aki az igazat akarja megtudni, miközben a nagy többség szeretné elfelejteni, hogy az ő családjának is köze lehetett a XX. század oroszországi tragédiáihoz, vagy egyáltalán - hogy ők egy gyilkos rendszernek és kornak az örökösei.

Nyár... melegszik az idő, és szárba szökken a gonoszság is. Agatha Christie nyomozói ördögi kihívásokkal néznek szembe szerte a világban: Cornwallban, a francia Riviérán, a delphoi templom tövében vagy vidéki úriházakban. Sőt még James Bond is feltűnik ezeken a lapokon... bár ő egy másik James Bond. Elő a nyugággyal, és élvezzük a csavaros történeteket, a tévútra vezető nyomokat! Ahogy a Biblia írja, Isten felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra. A jókat ebben a kötetben is Miss Marple, Hercule Poirot, Parker Pyne, Mr. Harley Quin, valamint Tommy és Tuppence képviseli.

Az ind-hindu hagyomány késő védikus korszakából (nagyjából az i. e. 700 körüli időszakból) származó szent iratai az upanisadok, melyek titkos tanításokként a legősibb metafizikai tudást közvetítik többnyire a mester és tanítványa közti dialógusok segítségével. (Maga az upanisad szó jelentése is "a mester mellé telepedés".) Céljuk, hogy a tradíció követője ne csak fejben értse meg a tanítást, hanem a megértetteket valósítsa is meg az életében. A legismertebb és legjelentősebb upanisad a Brihadáranjaka-upanisad, mely a teremtésmítoszok átadásával indul; lényegük, hogy a mindenség a Brahman és az Átman princípiumából származik. Ezután kerülnek sorra azok a tanítások, melyek többek között az ember végső lényegéről és tudatállapotairól, a Lélekről, a halálról és a halál utáni állapotokról szólnak.

Az ind-hindu hagyomány késő védikus korszakából (nagyjából az i. e. 700 körüli időszakból) származó szent iratai az upanisadok, melyek titkos tanításokként a legősibb metafizikai tudást közvetítik többnyire a mester és tanítványa közti dialógusok segítségével. (Maga az upanisad szó jelentése is "a mester mellé telepedés".) Céljuk, hogy a tradíció követője ne csak fejben értse meg a tanítást, hanem a megértetteket valósítsa is meg az életében. A Cshándógja-upanisad a Dalok Tudásának (Számavéda) irodalmához tartozik, és elsősorban a varázsénekekkel és-mondásokkal, azok felcsendítésének misztériumával foglalkozik. Az upanisadban emellett helyet kaptak azok a tanítások is, melyek a lét végső természetét, továbbá az Önvaló (Átman) mibenlétét tárják föl.

„A nők másról mesélnek és másképp. A „nők” háborújának mások a színei, illatai, más megvilágításba kerül minden, az érzések más világába. Saját szavaikkal mesélik el. Nincsenek hősök és hihetetlen hőstettek, csupán emberek vannak, akiket embertelenül emberi dolgok kötnek le.” A csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen, hogy sem hazájában, Belorussziában, sem Oroszországban, melynek nyelvén ír, nem dédelgetett személyiség. Nem szorul rá. Bátor asszony, aki megvívta a maga harcát, és végül győzött. Valami olyasmit tett le az asztalra, ami alapjaiban változtatja meg elképzeléseinket a második világháborúról, a szovjet hadszíntérről, arról a gigászi és kíméletlen, embereket, férfit és nőt, felnőttet és gyermeket egyaránt próbára tevő, milliónyi emberéletet követelő harcról, amit a Szovjetunió vívott a német megszállók ellen. Hősei szerelemre, családra, gyermeknevelésre született nők, akik belekerültek a háború iszonyatos, embert daráló malmába, s akik nem kapták meg érte az igazi elismerést. Főhajtás is ez előttük, mert ők valahogy kimaradtak a nagy történelemből, a dicső csatákból, az ünneplésből. Ilyen kíméletlenül őszinte könyv még nem született a Nagy Honvédő Háború másik arcáról. Korszakos műveket írtak már, Solohov, Szimonov és mások, ám mindegyiket rózsaszín fátyolba borította a győzelem diadala és büszke öröme. Szvetlana Alekszijevics nem tud felhőtlenül örülni. Ha végigolvassuk a könyvét, rájövünk, miért.

Zadie Smith 2000-ben megjelent, ma már szinte klasszikusnak számító csúcsműve fergeteges történet barátságról, szerelemről, háborúról, három kultúráról, három családról - és arról, milyen csalafinta módon térhet vissza életünkbe a már elhagyottnak hitt múlt. A negyvenhét éves Archie meghiúsult öngyilkossági kísérlete után úgy érzi, kapott még egy esélyt az élettől. Feleségül veszi a nála jóval fiatalabb, jamaicai származású Clarát, és hamarosan megszületik egyetlen lányuk, Irie. Archie legjobb barátja, a bengáli mohamedán Samad, akit még a második világháborúban ismert meg, szintén családot alapít, iker fiai együtt nőnek fel Irie-val. A többnyire a '70-es és '80-as évek Angliájában játszódó, generációkon átívelő történet a sorsok összefonódásán keresztül mutatja be a másodgenerációs bevándorlók útkeresését, önmeghatározását. A hagyománytisztelet és az asszimiláció köztes terében vívódó fiatalok különböző válaszokat adnak a hovatartozás kérdésére.

Alessandro Baricco ötödik regénye, a 2002-ben megjelent Vértelenül egy meg nem nevezett országban lezajlott véres polgárháború különös utózöngéinek krónikája. A beköszöntő béke nem elég a továbbra is háborús lázban égő lelkek lecsillapításához: az elszenvedett sérelmek és veszteségek felszítják a bosszúvágyat, a beteljesített bosszú pedig újabb gyilkos haragot szül. A történet hősnőjén, Ninán múlik, hogy megszakad-e valamikor ez a halálos lánc, hogy eljön-e a megbocsátás pillanata. Az, amiről könyvében Baricco ír, bárhol és bármikor megtörténhet. A regény végére érve az olvasó bizonyára eltöpreng majd azon, hogyan döntene ő Nina helyében.

Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a szenvedés, a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. "Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egyikük valamelyik huszadik századi szilveszter napján. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült. Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig.

Lady Playford, a detektívregényeiről híres gyerekkönyvíró váratlanul írországi kastélyába hívja az egész családját és két nyomozót: a neves Hercule Poirot-t és angol barátját, Edward Catchpoolt. A meghívottak között a család két ügyvédje is szerepel – vacsora közben ugyanis Lady Playford komoly bejelentést tesz a végrendeletét illetően. Hatalmas vagyonának új várományosa egyből a figyelem középpontjába és a hoppon maradt korábbi örökösök kereszttüzébe kerül. A kastély fölbolydul, és az éjszaka folyamán brutális gyilkosság történik, amelynek az egyik alkalmazott a szemtanúja lesz. Az indíték egyértelműnek tűnik, a gyanúsítottnak viszont alibije van. A gyilkosság meghökkentő és értelmetlennek látszó körülményei azonban egyre rejtélyesebbé teszik a bűntényt, mely komoly kihívást jelent még a rutinos Poirot-nak is.

„Vonásain a mélaság bizonyos árnyalata uralkodott, melyet könnyen és meglepő gyorsan egy leírhatatlanul bájos, huncut mosoly tudott fölváltani, amely eleinte csak a szemeiben jelent meg, s onnan szállt finom ajkára." Számtalan könyv született már Erzsébetről, de ilyen, mint ez, még nem. Még senki nem írta meg ennyire regényesen, de egyben korabeli tudósítások, visszaemlékezések, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján – azaz a lehető leghitelesebb források segítségével – Erzsébet történetét arra koncentrálva, ami az ő életében az egyik legfontosabb dolog volt: hogy Magyarország királynéja! Azzal a szeretettel, amit magyarként érezhetünk iránta, aki, mondhatjuk, szívében is magyar volt. Erzsébet kétszer tért magához eszméletvesztést követően, és mindkétszer magyarul szólalt meg először. Szerette férjét, Ferenc Józsefet, de szerette Andrássy Gyula grófot is – igazi, mély barátsággal, amelyet, ahogy egyszer fogalmazott, „nem mérgezett meg a szerelem". Szerette magyar udvarhölgyeit, szeretett hazánkban tartózkodni (jobban, mint Bécsben), és mindent megtett azért, hogy Ausztria kiegyezzen Magyarországgal. Káli-Rozmis Barbara pedig szeretettel és csodálattal írta meg könyvét egy különleges nőről, anyáról, királynéról, költőről, mélyen érző emberről, akit kora egyik legszebb asszonyának tartottak. Nemcsak a legszebb volt, hanem az egyik legkülönlegesebb ember is, aki rendelkezett valamilyen egyedülálló varázzsal. „Valamivel" – ahogyan magyar udvarhölgyei fogalmaztak –, ami ellenállhatatlanná és feledhetetlenné tette, és amely miatt többen a házasodásról is lemondtak azért, hogy őt szolgálják. A mai napig tartó magyar Erzsébet-kultusz is nagyban köszönhető ennek a különleges „Valaminek". Habár a királyné magyarokkal való kapcsolata áll a középpontban, egy teljes életrajzot tart a kezében az olvasó. A szerző nagy hangsúlyt helyez a nem vagy kevésbé ismert, illetve elfeledett részletek megelevenítésére, ezáltal is rendkívül sok érdekességet kínál az olvasóknak. A gazdagon illusztrált kiadvány számtalan olyan képet tartalmaz, amely most először lát nyilvánosságot.