Helikon Kiadó strana 53 z 115

Sacha Batthyány nagynénje a II. világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettébe keveredett bele. Amikor a kései utód lejegyzi a történetet, régi családi titokra bukkan. Néhány héttel a háború befejeződése előtt Batthyány-Thyssen Margit grófnő mulatságot rendez az ausztriai Rechnitzben (régi magyar nevén Rohoncon). Éjfél körül a vendégek elhagyják a kastélyt, és agyonlövik a vasútállomáson továbbszállításukra várakozó 180 magyar zsidó munkaszolgálatost. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, mindmáig tisztázatlan. „És neked - kérdezte Maxim Biller német író a szerzőt - mi közöd mindehhez?" Sacha Batthyány elkezdte keresni a kérdésre a választ. Utazása elvisz a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a Gulag szibériai lágereibe, egy pipázó pszichoanalitikus díványára és egy auschwitzi túlélő Buenos Aires-i nappalijába. Mindezek során felfedez egy titkot, aminek következtében hirtelen máshogy látja a családját és saját magát. Vajon az előttünk járó nemzedékek befolyással vannak arra, ahogyan élünk? Pedig milyen szilárdan hittük, hogy felvilágosultak és modernek vagyunk, és egyedül saját magunk döntjük el, milyenek legyünk. Sacha Batthyány könyve jelen időben elbeszélt, szokatlan családtörténet, egy letűntnek hitt Közép-Európa panorámája, egyszersmind egy generáció pszichogramja. „Kitűnően megírt könyv Rechnitzről és más családi poklokról, történelmi panoráma, amelyben összefonódik egy család története Közép-Európa történetével - és nem utolsó sorban nagyszerű esszé a múlt jelenvalóságáról" - Der Spiegel. A magyar származású Sacha Batthyány (szül. 1973) szociológiát tanult a Zürichi és a Madridi Egyetemen, előbb a Neue Zürcher Zeitungnál dolgozott szerkesztőként, majd 2010-től a Tages-Anzeiger magazinjánál. A Svájci Újságíró-iskola docense, és 2015 óta Washingtonban él, onnét küldi a politikai és társadalmi életről szóló tudósításait a Süddeutsche Zeitungnak.

A kötet válogatás Márai Sándor műveiből, naplóiból, cikkeiből és a Szabad Európa Rádióban elhangzott jegyzeteiből. Üzenetét talán így fogalmazhatnánk meg: Márai Sándor, a fantasztikusan érzékeny publicista 1945-ben megjósolta 1956-ot. A SZER-ben 1954 és 1957 között Ulysses, Candidus, illetve saját néven felolvasott jegyzetei mellett más cikkei, naplóbejegyzései, versei mind azt bizonyítják: az író hitt az igazságot szolgáltató sorsban - és azt, hogy mennyire együtt élt hazájával az emigrációban is. Márai mindent tudott - csak megalkudni nem. Jelen kötet a 10 évvel ezelőtti első kiadáshoz képest újabb, 1956-tal foglalkozó írásokkal gazdagodott, melyek most először látnak napvilágot.

„A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá." A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952– ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem „úrfi” küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét… Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

Mátyás király történelmi alakja a néphagyománynak köszönhetően eggyé vált az igazságos, bölcs és a szegények védelmében kiálló király idealizált képével, aki népe gondjának-bajának megismerésétől vezérelve, álruhában járja az országot. Közszájon forgó mondák, mesék, közmondások, anekdoták maradtak fenn tetteiről, melyekben igazságot tesz: megleckézteti és megbünteti a hatalmukkal visszaélő, kapzsi urakat; bőkezűen megajándékozza a jókat és rátermetteket; nevetségessé teszi a kevélyeket, és megjutalmazza a furfangosokat, találékonyakat. Kötetünk a Mátyás-kultuszt bemutató gazdag hagyományból merít. Ezek a tréfás történetek rávilágítanak arra, hogy miért alakult ki már a XVI. században, közvetlenül legendás uralkodónk halála után az a közismert szólás, hogy meghalt Mátyás király, oda az igazság.

Salman Rushdie világokon átívelő és kultúrákat összefogó regényében szinte a lehetetlent kísérti. Hőseit, Ormus-Orpheuszt és Víná-Eurüdikét előbb - mint a kor ünnepelt rocksztárjait - fölrepíti az égi és földi csillagok közé, ahol galaxisok ütköznek egymásnak és kebelezik be egymást, majd leviszi őket a föld alá, az Alvilágba, ahonnan - akárhogy szeretné is a mítoszokhoz szokott olvasó - nincs visszatérés. Mindezt Ráí, a láthatatlanná válás művészetét tökélyre fejlesztő fényképész, a szerző alteregója meséli el, aki ugyan soha nem jut el azokba a magasságokba, amelyekbe a két sztár, viszont nem is nyeli el úgy a talpa alatt megnyíló föld, mint Vínát, akinek szerelme után egész életében áhítozik. Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy „olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".

Az 1990-ben kiadott Fekete könyv Orhan Pamuk egyik legrejtélyesebb és egyben legszínesebb műve, amelyben egy bűnügyi regény feszültsége ötvöződik a Kelet misztikájával. A könyv egyik részében leginkább a tikok, jelek és nyomok dominálnak, itt fut a fő cselekményszál, amelyet az eltűnt feleségét, Rüyát kereső isztambuli ügyvéd, Galip nézőpontjából ismerünk meg. A regény másik részét a ügyvéd magánnyomozásának történetébe beékelt, az eltűnt Rüya féltestvérének, Celálnak a hírlapi tárcái alkotják, amelyekből Isztambulnak nemcsak a múltjába és jelenébe, de még a jövőjébe is bepillantást nyerünk. Mint több más regényében, Pamuk itt is ravasz játékot űz a szereplők egymásra tükröztetésével, így aztán eljön a pillanat, amikor már az ügyvéd feleségével egy időben szintén köddé vált Celál bőrébe bújó Galip írja az Isztambul varázslatos és titokzatos világáról szóló tárcákat... A Helikon Kiadó jelen kötettel indítja útjára Pamuk-életműsorozatát.

Constantinopolis? Bizánc? Sztambul? Kelet nyugati világvárosa, vagy a nyugati civilizáció keleti csücskének fővárosa. Eleinte egyszerű görög gyarmat, kikötőhely, kereskedelmi raktár, azután egy Rómát helyettesíteni hivatott keleti Róma; majd egy új, keleti birodalom székvárosa és egy keleti vallás és kultúra centruma, melyből egy világrengés után ismét más, újabb, keletibb vallás és kultúra fővárosává épült. Évszázadokon át a nagypolitika ütközőpontjában áll, művészeti sajátosságai egyszerre mutatnak európai és ázsiai gyökerekre, arról nem is beszélve, hogy a város története két emberöltőn keresztül meghatározta Magyarország történetét is. A Sztambul Kós Károly egyik legérdekesebb munkája, mely jószerivel az ismeretlenség ködéből lép elő: a páratlan művelődéstörténeti kuriózum majd száz évvel ezelőtt jelent meg egyszer a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet gondozásában.

Salman Rushdie legújabb regényében káosz uralkodik a földön. A nagy vihar után emberek emelkednek a levegőbe, mintha megszűnne a tömegvonzás, hasadékok nyílnak az emberek meg a dzsinnek világa közt, és dzsinnek áramlanak át rajtuk, mert uralmuk alá akarják hajtani a földet. Mr. Geronimónak, a két lábbal a földön álló kertésznek látogatója érkezik: Dunjá, a dzsinn hercegnő, aki régi szerelmét, a nyolcszáz évvel ezelőtt élt filozófust, ibn Rusdot látja a férfiban, s ezért a világok háborújában az emberek oldalára áll. Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy „olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".

Igazi meglepetés ez a kötet. Szónoklatok lejegyzett gyűjteménye. A szónok pedig nem más, mint Kurt Vonnegut, kora legkeresettebb, legnépszerűbb, legviccesebb diplomaosztója. A gazdag amerikai és angol egyetemek ősi és szép hagyománya, hogy a végzősöket életre szólóan emlékezetes tanévzáró ünnepélyen búcsúztatják. Ex-miniszterelnökök, ENSZ-főtitkárok, jeles színészek köszöntik a véndiákokat. Pénz nem számít. Vonnegut esetében maga a tananyag elevenedett meg és szólt a mikrofonokból. Diákok, tanárok és szülők olyan útravalót kaptak tőle, amely csakugyan felejthetetlen maradt. Most mi is megismerkedhetünk a 20. század egyik leghatásosabb tanítójának szépséges, tanulságos, egyszerre komoly és alpári, gyengéd, mégis kegyetlenül őszinte előadásaival. Az életmű eddig ismeretlen tájai várják Vonnegut hazai rajongóit. „Áldja meg az isten, Mr. Vonnegut!" - egy olvasó (moly.hu). „Megbeszéltem a rendezőkkel, hogy amikor távoznak, csendüljön föl egy Strauss-keringő. Piszkosul keringőzzenek kifelé menet, amikor ennek itt vége, és hazafelé húznak. Ha valaki nem tudná, hogyan kell keringőzni, közlöm, hogy mi sem egyszerűbb, mi sem emberségesebb. Lép, csúsztat, áll. Lép, csúsztat, áll. Umpappa, umpappa, umpappa."

Egy könyv, mely ebben a formában először kerül az olvasók elé. Egy könyv, melynek rövidített változata először Kanadában jelent meg 1974-ben. Majd 1989-ben itthon - a csonka kiadás. Egy könyv egy kivételes sorsról, egy kivételes emberről, akinek neve egybeforrt a világháborút követő évtizedek kusza politikájával. Egy könyv, mely megmutatja a diktatúra ördögi arcát. Egy könyv a hősi ellenállásról. Mindszenty József emblematikus sorsa huszadik századi kálváriajárás. Az ellenállás íve a kommün és a Kádár-korszak között húzódik, közelnézetben: Tanácsköztársaság, nyilas terror, Rákosi-diktatúra, 1956, Kádár-rendszer. Majd következik az emigráció, de a politikai szálak már a legkorábbi időktől átvezetnek az országhatáron és a kontinensen. Mindszenty meghurcolása, perbe fogása, bebörtönzése évtizedekig tabutéma volt Magyarországon, írásai, beszédei indexre kerültek, nevének kiejtése is kivívta az egykori hatalom haragját. A rendszerváltozást követően ügyében perújítási nyomozást rendeltek el, újratemetésére 1991-ben került sor, a rehabilitálási eljárást csak 2012-ben zárták le. Mi is történt akkor valójában az évtizedek alatt? A válaszokat az Emlékirataim adja meg. „Azt kérdezheti az olvasó, elmondottam-e mindent. Válaszom: előadtam mindent, csak azt nem részleteztem, amit a jóízlés, meg a férfi és papi önérzet tilt. Amiről beszámoltam, azt nem azért írtam meg, hogy fájdalmaim és sebeim gyümölcsét bármilyen tekintetben learassam. Csak azért adtam közre, hogy a világ lássa, mi a bolsevizmus az emberi sorsban, és milyen az emberi sors a bolsevizmusban. Nem emeli az embert, de örvényeket nyit és szakaszt a számára. Elmondtam, hogy a magyar egyház fejének keresztjével is felhívjam balsorsú magyar népem szenvedéseire, de a saját maga szüntelen, küszöbön álló veszedelmére is a nagyvilág figyelmét" - írja Mindszenty a kötet előszavában. Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, bíboros. Pehm József néven született a Vas vármegyei Csehmindszenten. 1915-ben Szombathelyen szentelték pappá. 1917-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Az 1918-19-es forradalmak idején politikai okokból letartóztatták, majd a Tanácsköztársaság alatt internálták. 1919 októberétől ismét Zalaegerszegen volt plébános, 1924-től címzetes apát, 1937-ben pápai prelátus lett. 1944. március 15-én szentelték püspökké, és helyezték a veszprémi egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen, ezért 1944 őszén a nyilasok elhurcolták Sopronkőhidára. 1945-ben, szabadulását követően visszatért Veszprémbe. 1945 őszén esztergomi érsekké szentelték, majd a következő évben bíborossá. Szemben állt a kommunista politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót az 1947. évi választási csalások, az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben börtönbüntetését megszakították, Felsőpeténybe vitték, ahol házi őrizetbe került. Az 1956-os forradalom idején kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása az egyik általánosan elterjedt követelés volt. Kiszabadítását követően, 1956. október 31-én katonákból és felkelőkből álló népes csoport kísérte Rétságról Budapestre. November 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez. Másnap a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. 1957. március 9-én bejelentették, hogy ítélete hatályban van, majd 1962-ben - távollétében - 1956-os szerepéért is elítélték. 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget. 1973-ban a pápa tisztségéből való lemondásra szólította föl. Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Mariazellben temették el. 1994 márciusában kezdődött boldoggá avatásának folyamata.

1853-at írunk, a Habsburgok Európa leghatalmasabb uralkodó családja. Ferenc József birodalma Ausztriától Oroszországig és Németországtól Olaszországig terjed - a császár pedig fiatal, gazdag, és házasodni kész. A tizenöt éves Erzsébet - Sissi - bajor hercegnő a Habsburg-udvarba utazik nővérével, aki a császár kiszemelt menyasszonya. De megérkezése után hamarosan váratlan dilemmában találja magát: végzetesen és ellenállhatatlanul beleszeret a nővére vőlegényébe, aki viszonozza érzelmeit. Ferenc József, akit elbűvöl Sissi nyitott természete, bájos, energikus szelleme, és persze lenyűgöző szépsége, megszegi adott szavát, és kinyilvánítja szándékát: Sissit akarja feleségül venni. Európa egyik legalattomosabb udvarába csöppenve Sissinek fogalma sincs róla, milyen harcok, veszélyek - és kísértések - leselkednek rá. Alaposan felforgatja a politikai és családi viszonyokat, mert meg akarja nyerni - és tartani - a császár szerelmét, a népe és a világ szeretetét. Allison Pataki regénye bepillantást enged a történelem egyik legérdekesebb uralkodó családjának hálószobáiba és tárgyalótermeibe, új megvilágításba helyezve a csillogó Habsburg-birodalmat és annak legigézőbb, megszeretettebb „tündérkirálynőjét". Allison Pataki Az áruló felesége című, kritikai és közönségsikert aratott történelmi regény szerzője. A Yale Egyetemen végzett, több évig televízióknak és online hírportáloknak dolgozott. Társalapítója a ReConnect Hungary nonprofit szervezetnek. A Huffington Post és a FoxNews.com rendszeres szerzője, a Történelmi Regény Társaságának tagja. A volt New York-i kormányzó, George E. Pataki lányát magyar származása inspirálta a Sissi - Az ifjú császárné megírására.

Nosztalgikus és mulatságos, olykor megható emlékek váltogatják egymást Huszti Péter legújabb kötetének lapjain. Az immár több mint öt évtizede töretlen népszerűségnek örvendő színművész megkapó egyszerűséggel és őszinteséggel, irigylésre méltó derűvel és bölcsességgel mesél a szüleiről, gyermek- és ifjúkoráról, az általános iskolában, illetve az otthoni „szekrényszínházban" kezdődő, majd a főiskolai évek alatt hirtelen felívelő karrierjéről, illetve azokról a pályatársairól, akik első lépéseit egyengették-irányítgatták a világot jelentő deszkákon. Az anekdoták szereplőinek többsége a magyar színháztörténet ikonikus alakja, és bár felsorolásukra - helyhiány miatt - nem vállalkozunk, biztosítjuk az Olvasót, hogy Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának első kötetét lapozgatva a legnagyobb kedvenceivel fog találkozni.

Berzeviczei és kakaslomniczi Berzeviczy Albert (Berzevice, 1853. június 7. - Budapest, 1936. március 22.) magyar politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, vallás- és közoktatásügyi miniszter, képviselőházi elnök. Politikai pályafutásán kívül jelentős a kultúra és a tudomány terén kifejtett működése. 1923 és 1936 között a Kisfaludy Társaság elnöke, 1932-től haláláig pedig a Magyar Pen Club elnöke, a bécsi és a berlini tudományos akadémia, valamint a nápolyi Academia Postiana levelező tagja volt. Összesen 48 kiadvány szerzője és 3 társszerzője. Háborús naplója kivételes kordokumentum, mely a napi belpolitikai események mögött felsejlő nagyhatalmi politikai játszmák története is. Berzeviczy beszámol a hátország háború alatti mindennapjairól is. Leírja, hogy már 1914 augusztusában felborult a vasúti menetrend, és szeptemberre megteltek a pályaudvarok a frontokról visszatérő sebesültekkel. 1915 áprilisában pedig, amikor Bécsbe látogatott, azzal szembesült, hogy a császárvárosban bevezették a kenyérjegyeket, amivel Budapesten addig még nem találkozott. A következő év őszén nagy fájdalommal járt számára - akárcsak a többi falubélinek -, hogy a berzevicei templom harangjait ágyúöntés céljából levették és elszállították, neki pedig csak hosszas közbenjárás után sikerült a legnagyobbat megmentenie. Berzeviczy háború alatti lelkiállapota türközi a magyar társadalom viszonyát a konfliktushoz. Az oroszok ellen a Kossuth-nótát énekelve hadba vonuló katonák láttán még elérzékenyült, könnybe lábadt a szeme, és bizakodva tekintett a jövőbe. Az elhúzódó harcok, a nélkülözés és az óriási veszteségek azonban később csak fokozták a kiábrándultságát és a békevágyát. Felismerte, hogy ez az első olyan háború az emberiség történetében, amelyben nem a katonák száma és egyéni bátorsága, hanem a hadseregek mögött álló anyagi erő fogja eldönteni a konfliktus kimenetelét. Berzeviczy naplófeljegyzéseinek nagyjából kétharmadát az 1914-1916 közötti események leírása teszi ki, ám viszonylagos töredékessége ellenére naplója további része is rendkívül érdekes. A közelgő katasztrófát érzékelve egyre pesszimistábbá vált, és aggodalommal töltötték el az 1917 utáni belpolitikai események fejleményei is: sem az Esterházy- sem pedig a harmadik Wekerle-kormányt nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az országot kivezesse a nehéz helyzetből, a választójog - szerinte - radikális reformját pedig ellenezte. Mivel az írást a világháború befejeztével sem hagyta abba, ezért képet kaphatunk arról, hogy miként élte meg a polgári demokratikus forradalom, majd az 1919 augusztusa és novembere között hatalmon lévő Friedrich-kormány időszakát, 1920 tavaszán pedig Horthy kormányzóvá választását. „Ebben a nagy háborúban az ember eltűnődni kénytelen afölött, hogy tulajdonképpen mi értéke van az igazságnak vagy inkább, hogy létezik-e emberi dolgokban általában abszolút igazság? Látjuk, hogy ma milliók ontják vérüket a legellentétesebb igazságokért, s látjuk, hogy ki a becsületes és okos ember - mert hiszen lehetetlen, hogy az ellenséges külföldiek ne volnának -, ki igaznak tart olyan dolgokat, amelyek ellen a mi lelkünk föllázad, és hazugnak, álnoknak, gonosznak tart sok olyat, aminek igazságáért, becsületes és helyes voltáért mi életünket tesszük kockára! Szomorú bizonyossággal kell koncentrálnunk, hogy az egész világon a mi igazságunknak sokkal kevesebb híve van, mint annak, amit ellenségeink tartanak igaznak!"

A kínai történelem egyik legizgalmasabb és legmozgalmasabb időszakába kalauzol a jelen kötetben olvasható három ókori kínai hadtudományi klasszikus. A politikaelméleti, filozófiai vagy akár pszichológiai műveknek is tekinthető alkotásokból nemcsak háborúról és békéről, jó és rossz kormányzásról, erényről és gonoszságról tanítanak, hanem a konfliktuskezelés és érdekérvényesítés útvesztőiben is eligazítanak. A háború művészete az elmúlt kétezer év legnagyobb hatású hadtudományi műve Kínában és egész Kelet-Ázsiában. Szerzője, a Kr. e. 6-5. században élt hadvezér, Szun-ce a hagyományos értelemben vett hadi ügyek mellett a versenyhelyzetekben alkalmazandó taktikával és stratégiával is foglalkozik, tanításait pedig a mai napig az élet legkülönbözőbb területein alkalmazzák. A Vu Csinek tulajdonított A hadviselés szabályai a katonai irányítás és a civil kormányzás kérdéseit járja körül, míg a kötet harmadik szövege, A tábornagy metódusa a csatatéri taktika helyett a szervezésre, az igazgatásra és a fegyelemre helyezi a hangsúlyt. Szun-ce és társai felfedik Kína felemelkedésének titkát, amely a világ megértéséhez is közelebb viszi a mai kor emberét. A Helikon Zsebkönyvek az egyetemes művelődéstörténet legfontosabb és legnépszerűbb műveit teszi elérhetővé kedvező áron. A szépirodalmi címek mellett olyan könyvek jelennek meg a sorozatban, amelyek a történelem, a filozófia, a bölcselet, a pszichológia klasszikusainak számítanak.

A szeretet és együttérzés magunknak és másoknak is hasznos. Ha szeretettel fordulunk másokhoz, elménk és szívünk megnyílik a békességre. A békesség tágabb közösségünkre való kiterjesztésével egységet, harmóniát és együttműködést teremthetünk magunk körül. A békesség további kiterjesztése a nemzetekre, majd a világra kölcsönös bizalmat, megbecsülést, őszinte kommunikációt, végül sikeres összefogást eredményez a világ problémáinak megoldása érdekében. Minden lehetséges, ha megtanuljuk, hogyan terjesszük ki szeretetünket. E megvilágító erejű és tanulságos kézikönyvben Őszentsége, a Dalai Láma - a Nobel-békedíj tulajdonosa - ésszerű mindennapi irányelveket ad arra vonatkozólag, hogyan alakíthatjuk át önközpontú energiánkat kifelé irányuló együttérzéssé. A tibeti kolostorokban több mint ezer évvel ezelőtt meghonosodott gyakorlatokból és eljárásokból merítve bemutat egy hét lépésből álló, önmagát irányító programot, amelynek segítségével szívünket és tudatunkat megnyithatjuk a korlátlan szeretet megtapasztalása felé, amely minden kapcsolatot átformál az életünkben - s egyre közelebb vezet a bölcsességhez és a megvilágosodáshoz.

Sőtér bácsi, a magyar úrhajós, léggyé változott egyetemi tanár, körözés alatt álló harminc deka parizer -ezek mind szerepelnek Fehér Béla „rövidnadrágos novelláiban", azaz egyperceseiben. A szerző holkirobbanó, hol fanyar humorral tálalt mini szatírái, abszurdjai vagy éppen e-mailváltásai a kispróza örkényi,és 21. századi eszköztárát használva mutatják be a társadalom zavarodottságát, erkölcsi kisiklásait, azértékrend relativitását. A Tengeralattjáró Révfülöpön olyan világról tudósít, amelyben bármi megtörténhet.A Kossuthkifli szerzőjének vadonatúj kötete.