Helikon Kiadó strana 45 z 69

Még nem volt olyan pápa, akiről néhány év alatt ennyi könyv jelent meg magyarul. A Helikon Kiadó miért gyarapítja ezek számát? Ez az első Ferenc pápa füves könyv, mely a Szentatya pápává választása óta elhangzott szövegeiből készült, és ez az első, ami nem importált, amit magyar szerkesztő állított össze a magyar lélek sajátosságait szem előtt tartva. Hogyan vélekedik a Katolikus Egyház csúcsvezetője, a világ plébánosa, akit nem mellesleg az amerikai Time magazin és a francia Le Monde is az Év emberének választott, kétkedésről és hitről, boldogságról és félelemről, életről, halálról, isteniről és emberiről? Aki gyengéd és irgalmas az elveszettekhez, akik keresik az igaz utat, viszont nem bánik kesztyűs kézzel a megélhetési-, a kirakatkeresztényekkel, és aki önmagát sem kíméli. Aki együttérzést és tiszteletet sugároz azok felé is, akik másként látják a világot, viszont nem hirdet mást, mint amit a kétezer éves egyház tanít. Ebben a kötetben a válogatás első része található, a következőben többek között az önismeretről, a kommunikációról, a családról, korunk kihívásairól, nehézségeiről, háborúról és békéről összegyűjtött gondolatokat olvashatjuk, melyek iránymutatóak lehetnek az „értékek mai sivatagában” hívőknek és az egyháztól távol levőknek egyaránt.

Klara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők viselkedését és a Nap járását, áldásos tevékenységét szemléli. A humanoid tulajdonságokkal rendelkező robot gyermeki ártatlansággal próbálja megérteni a körülötte zajló eseményeket. Miután otthonra lel, legjobb tudása szerint igyekszik Josie és családja segítségére lenni; naiv világlátásának köszönhető páratlan optimizmusa reményt ad a beteg lány szüleinek. Klara megfigyelései a változó világról és az emberi természetről nem csupán a robot racionalitásáról, hanem érzelmeiről is tanúskodnak. Klara feltétel nélkül hisz az általa mindenhatónak vélt Nap jóságában, amelynek fénye és melege végigkíséri a történetet. A regény világa - a közeljövő világa? - nem radikálisan más, mint a miénk, de éppen ettől annyira felkavaró lassacskán szembesülni azzal, hogy az ember még magányosabb lett, az emberi kapcsolatok sekélyesebbek, a társadalmi egyenlőtlenségek még nagyobbak. És talán vigasz, talán nem, de mélyen elgondolkodtató, hogy mindez egy olyan robot elbeszélése nyomán tudatosul bennünk, aki megtanul szeretni. A 2017-ben "nagy érzelmi erejű regényeiért" Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan világsikerű regények szerzője, mint a Napok romjai, a Ne engedj el... és Az eltemetett óriás. Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés - van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene -, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.

A Vigasztalanok a Helikon Kiadó új Ishiguro-életműsorozatának első kötete. A 2017-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író 1995-ös regénye most jelenik meg először magyar nyelven, Greskovits Endre fordításában. Ryder, a világhírű zongoraművész megérkezik egy közép-európai városba, ahol nagy koncertet kell adnia. Ezen kívül is sűrű program vár rá: meglepetten érzékeli, hogy bár azt sem tudja pontosan, hol van, de valami csodát várnak tőle - hogy jelenlétével és művészetével kimozdítsa a várost a válságból. Rydernek most meg kellene értenie e válság természetét, de fő feladatától minduntalan eltérítik: hol a felesége (vagy szeretője?) és a fia (ha egyáltalán ők azok), hol különféle gyerekkori barátok, akiket a sorsuk ebbe a városba vetett, hol a szállodainasok (akik a Magyar kávéházban tartják fergeteges táncos gyűléseiket) - hol pedig az egykori híres karmester, az alkoholista vénemberré züllött Brodsky ügyei, aki szintén a nagy koncertre, a diadalmas visszatérésre készül. S közben Ryder szorongva kóborol egy olyan világban, amely álmokból, gyerekkori emlékekből és a tudattalan félelmeiből épül fel, és kiszámíthatatlanul változik. Ishiguro talányos regényét azóta sokféleképpen elemezték - sokan az életmű csúcsának tartják, s ha az, akkor egészen bizarr alakú csúcs: egyes olvasók szerint megmászhatatlan, míg mások a mászás minden pillanatát élvezik. A 2017-ben "nagy érzelmi erejű regényeiért" Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, KAZUO ISHIGURO olyan világsikerű regények szerzője, mint a Napok romjai, a Ne engedj el... és Az eltemetett óriás. Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés - van köztük a mélységes múltból a mi korunkhoz emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene -, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.

1971-ben fejezte be Márai ezt a regényt, amelynek ötlete huszonöt évvel korábban merült fel benne. A Diktátort akarta körbejárni, azt a figurát, aki otthagyta ujjlenyomatát az egész történelmen. „Az elmúlt 2000 évben ritka volt az a korszak, amikor a Diktátor emléke nem kísértette az írókat" - írja az utószóban. Minden században, minden műfajban életre keltették. Született róla dráma és óda, értekezés és regény. Ő volt a „démonikus Cézár", a többiek mind őt utánozták, akár Napóleonnak, akár Barbarossa Frigyesnek hívták őket. Márai azt a rövid időt jeleníti meg, amely Julius Caesar meggyilkolása és temetése között eltelt. Rabszolgák és római kéjhölgyek, eunuchok és eleddig Caesar pénzéért tülekedő írók, ügyvédek és veteránok akarják eltüntetni magukról a Diktátor érintésének nyomait, hogy azonnal rohanjanak a másikhoz, a diktátor ellen lázadókhoz... Márai szatirikus írói vénája tobzódik ezekben a jelenetekben, sziporkázóan szellemes, könnyed - és könyörtelenül igazat mond.

Pamuk memoárregénye egy történelemmel, rejtélyes hangulattal és művészi érzékenységgel átitatott város káprázatos portréja, egy letűnt civilizáció nosztalgikus megidézése és meditáció az élet legintimebb kérdéseiről. A városportré egyben önarckép is: miközben a szerző Isztambul különös sorsán mereng, régi metszeteket és fényképeket nézegetve megidézi birodalmi múltját, fájdalmas szeretettel szemléli romos jelenét, csodálja nagyszerű íróit, s próbálja megfejteni a minden isztambulira jellemző melankólia, a hüzün érzését, a saját lelkébe is mind mélyebbre hatol. Miért érezte magát mindig idegennek a saját életében? Miért gondolta, hogy van benne egy másik világ, és létezik egy másik, igazibb Orhan? Miből fakadt a bűntudat érzése és az érzékenység, mely a művészi pályára vezette - anyja minden tiltakozása ellenére? Pamuk Isztambulja a világirodalomban páratlan módon meséli el egy város és egy ember lelkének fájdalmasan szép összefonódását.

A világirodalom egyik legszebb, de biztosan a legszürreálisabb, édes-bús szerelmi történetének szerzője így ír könyvéről előszócskájában: ,,Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki."

Vonnegut e korai, 1962-ben megjelent regényét kiadója ezzel a mondattal ajánlotta az olvasók figyelmébe: "Gyászos, hátborzongató és ördögien vicces." Ez persze gyakorlatilag az összes Vonnegut-műről elmondható, ezért kell kiemelni az Éj anyánk egyik fontos sajátosságát: a könyvben a legtöbb szereplő nem az, aminek látszik. Egyfelől ott vannak az ügyesen álcázott amerikai, orosz és izraeli kémek, másfelől az ártatlan polgári foglalkozásuk mögé bújva titkos - fasisztoid, fajvédő - szervezeteket irányító alakok, ráadásul még bizonyos nőkről is kiderül, hogy álnevet viselnek. Mindezek ellenére az Éj anyánk nem kémregény, és nem is krimi, hanem Kurt Vonnegut első remekműve, amely meghozta számára a nemzetközi hírnevet. Könyvének mondanivalóját a szerző a Bevezetésben így foglalja össze: "azok vagyunk, aminek kiadjuk magunkat, így hát vigyáznunk kell, minek adjuk ki magunkat."

A fiatal, csinos és igen sokat füllentő Victoria Jonest éppen most rúgták ki rém unalmas gyors- és gépírói állásából, amikor egy parkban a véletlen összehozza egy jóképű fiatalemberrel. A lány egyből beleszeret Edwardba, akiről csak annyit tud meg, hogy főnökével, a kultúráért élő-haló dr. Rathbone-nal egy különös misszió miatt hamarosan Bagdadba utazik. Victoria gondol egy merészet, és elhatározza, hogy ő is Bagdadba megy Edward után - csak hát egy vasa sincs az útra. A szerencse azonban a nyomába szegődik, és egy gazdag amerikai hölgy kísérőjeként végül sikerül Bagdadba érkeznie, ahol a nagyhatalmak képviselői pont ebben az időszakban fogják megrendezni a konferenciájukat. Az egyik éjjel Henry Carmichael, aki a konferenciát meghiúsítani akaró titkos szervezet után nyomoz, szúrt sebbel esik be Victoria szobájába. A lány ezáltal a nagypolitikát befolyásolni akaró nemzetközi összeesküvés elleni harc kellős közepébe csöppen...