Helikon Kiadó strana 47 z 115

„A Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában. A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve.” Dérczy Péter A Helikon Kiadó kiadásában most 10 új esszével jelenik meg a szerző korábban kiadott könyve.

Miss Emily Arundell családja lélegzetvisszafojtva várja az idős hölgy halálát. Az örökség mindannyiukat nagy pácból húzná ki. De Arundell kisasszony nem szándékozik meghalni. Egy este azonban leesik a lépcsőn. Ugyan nagyobb baja nem történik, de a körülmények elgondolkoztatják. Levelet ír hát Hercule Poirot-nak. Poirot megkapja a levelet és a hűséges Hastings kapitánnyal elindul Market Basingbe. Itt értesül róla, hogy a kisasszony majdnem két hónapja elhunyt. Halálát senki sem tartotta váratlannak, csak végrendelete kikötései keltettek figyelmet. Egy (látszólag) természetes úton elhunyt megbízó, egy többhónapos késéssel érkező levél, egy, a családot kisemmiző végrendelet, egy drótszőrű foxterrier, aki a lépcsőn hagyja a labdáját - Poirot-nak nagyon is ínyére való eset!

A Führer, Adolf Hitler egyszer s mindenkorra meghatározta, mi az SS becsülete, s meghatározását elitcsapatai jelmondatává tette. »Becsületed - mondta - a hűség.« Azóta minden tökéletesen egyszerű és világos. A katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel bajlódnia. Elég, hogy hűséges, egyszóval engedelmeskedik a parancsnak.

Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend" a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának...  Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.

Agatha Christie „másik nagy nyomozója", ahogy az előszóban nevezik, szerény, látszólag ártalmatlan vénkisasszony. De csak látszólag! Nem véletlenül tartja nagyra több megye rendőrfőnöke. Rózsás arca, fecsegése, kötögetése mohó kíváncsiságot, kérlelhetetlen logikát és állandó gyanakvást leplez.  Ebben a kötetben megtalálható Miss Marple véleménye nagy és kis dolgokról: az emberi természetről, férfiakról és nőkről, a fiatalságról, önmagáról - és a gyilkosságról. És persze általában az életről, amihez „nagy adag bátorság kell". Tizenkét regényből és húsz novellából válogatták össze velős mondásait és szellemesen gonosz megjegyzéseit.  A krimi királynőjének humora és bölcsessége érződik ki egyik kedvenc teremtményének szavaiból; a kötet végén pedig magyarul eddig soha meg nem jelent esszéjét olvashatjuk a női megérzések és a bűnüldözés kapcsolatáról.

„Miért nem szóltak Evansnak?” – ezt kérdezi a haldokló, akit Bobby Jones talál a népszerű golfpálya alatt, a völgyben. Bobby először is arra lenne kíváncsi, ki zuhant a szakadékba, és halt meg a szeme láttára, azonosító iratot ugyanis nem találnak a férfinál. Csak egy gyönyörű fiatal nő fényképét… Bobby nyomozni kezd, és hamarosan kiderül, hogy a végzetes baleset nem véletlen történt: ez bizony gyilkosság volt, mégpedig igen rejtélyes gyilkosság. Szerencsére Bobbynak merész segítőtársa is akad Lady Frances Derwent személyében. Frankie, ahogy az ifjú arisztokrata lányt mindenki nevezi, hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a rejtélybe. Az sem riasztja vissza, hogy Bobbyt is, őt is megpróbálják eltenni láb alól. A meglepetésekben és kalandokban bővelkedő könyv végére kiderül, kicsoda Evans, miért nem szóltak neki, és hogy egy lelkész negyedik fia és egy arisztokrata lánya csak nyomozóként alkot-e nyerő párost.

A szerző Bethlen Istváról írott életrajza 1991-ben jelent meg először, 1995-ben pedig angolul is kiadták az Amerikai Egyesül Államokban.  Az első és az azóta megjelent változatok - így ezen kiadás - között egyetlen lényeges különbség van: az 1993-ban Moszkvából hazakerült iratok szükségessé tették az Epilógusban eredetileg írottak módosítását. Egyértelművé vált, hogy a szovjet vezetés nem azért vitette ki Bethlent Moszkvába, mert Erdélyben vagy Magyarországon politikai szerepet szánt neki, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a magyarországi politikai életből mint zavaró tényezőt eltávolítsa. E kiadás utolsó oldalain a szerző röviden utal azokra a levelekre is, amelyeket 1944-1945-ös magyarországi szovjet házi őrizete idején Bethlen írt felnőtt- és időskori szerelmének, Széchenyi Andor Pálnénak. Ezeket a grófné leányunokája bocsátotta a szerző rendelkezésére 2015-ben.

New York Állam északi részén 1 tó partján 2 épület néz farkasszemet. Az egyik a Tarkington Egyetem, ahol Amerika leggazdagabb családjainak értelmi fogyatékos gyermekei is diplomát szerezhetnek. Odaát pedig az Athena börtön. Itt őrzik a sokszoros gyilkosokat. A fegyencek váratlanul kitörnek, átvágnak a befagyott tavon, és megszállják az egyetemet. Túszokat is ejtenek. Eugene Debs Hartke vietnami veterán. Az egyetem kirúgott fizikatanárából a börtön főfoglárja lesz. A regény pedig nem más, mint Hartke cédulákra rótt gyónása. Tárgyalására vár. Zendüléssel vádolják, és azzal, hogy ő tervelte ki és szervezte meg a foglyok kitörését. Vonnegut tizenharmadik regényében is bányakanári. Könyve: vészjelzés. Az emberiségre globális veszedelmek leselkednek. Hartke-Vonnegut ezért kondítja meg a toronyban a harangokat.

Philip Roth méltán híres regénye, a Sabbath színháza egy vénülő bábjátékos, Morris „Mickey" Sabbath nagyszabású tragikomédiája, akinek megbotránkoztató, szélsőséges élvezeteket hajszoló erotomán élete lényegében maga is színház. A hatvannégy éves Sabbath lelki társának, évtizedes szeretőjének halála után züllött életművének utolsó felvonásába kezd.  Philip Roth remekművének megrázó ereje nem csak a szerzőre jellemző sötét humorral és sokszor zavarba ejtő kendőzetlenséggel tálalt szexuális kalandozásokban keresendő. A Sabbath színházának legnagyobb bravúrja sokkal inkább abban rejlik, hogy a főszereplő múltjának és személyiségének aprólékos boncolásán keresztül látni engedi a perverziók mögött meghúzódó traumákat és feldolgozhatatlan veszteségeket, és ezáltal képes empátiát ébreszteni olvasójában Sabbath első pillantásra végtelenül idegennek tetsző, valójában azonban nagyon is emberi színjátéka iránt.

Az megvan, hogy Jo Nesbo, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi... De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen!  Cserna-Szabó András

A Metro-trilógia és a Text szerzőjének fergeteges politikai szatírái új kiadásban nyolc új elbeszéléssel. „Oroszországot, ész, nem érted" - mintha ez a szállóigévé lett híres verssor visszhangzana Dmitry Glukhovsky sötét tónusú és humorú elbeszéléseiben. Az Orosz népellenes mesék ugyanis egy tagadhatatlanul ismerős, ugyanakkor végtelenül szürreális Oroszhon működésébe enged betekintést, ahol semmi sem az, aminek először gondolnánk. Itt az Állam Patyomkin-díszletei közt valójában egy nagyszabású, kegyetlen színjáték zajlik, főszerepben a személyi kultusszal övezett Nemzeti Vezetővel, aki egykori padtársait varázsütésre dúsgazdag oligarchákká változtatja, és akinek még a legjelentéktelenebb megnyilvánulásai is nagyobb hírértékkel bírnak a közmédiában, mint a földönkívüliek Moszkvába látogatása... Az Orosz népellenes mesék kimeríthetetlen fantáziáról árulkodó ötletek izgalmas tárháza, valamint minden sci-fibe hajló megoldásával együtt is tűpontos kritikai látlelet az ezredforduló utáni orosz (és ki tudja, talán nem csak az orosz) politikai hatalom egyszerre abszurd és abszolút jellegéről.

A XIX. századi klasszikus orosz irodalom legnagyobb témájával viaskodva Vodolazkin ízig-vérig mai regényt alkotott: olyan polifonikus művet, amelyben nemcsak egy nagy művész gondolatai szólnak (miközben mindvégig halljuk a zenét is a szöveg mögött), hanem az emberi életeket felfaló, gyilkos történelem minden fals nesze, nüansza, ordítása, egyszóval az idő zúgása is: Oroszország és Ukrajna elmúlt évtizedeit éljük át - egy olyan ember nézőpontjából, aki éppannyira ukrán, mint orosz, és közben európai, de leginkább - az élet nagy titkaival és tragédiáival szembesülve - egyszerűen csak ember, aki tudni szeretné, mi végre van itt a földön.

Egy elromlott robot áramköreiben régen halott űrhajósok személyiségének töredékei élnek tovább, s az éjszakánként felhangzó titokzatos morzejelekben újra meg újra végigélik tragédiájukat... Tökéletesen emberi külsejű robotűrhajósok szövögetik számítógép pontosságú hideg terveiket próbaútjukon, ahol senki sem tudhatja a másikról, robot-e vagy ember.... Egy robot a névtelen bolygón hegymászásra adja a fejét - elromlott-e vagy a sportszellem ébredt föl benne? És mi okozta két kutató rejtélyes halálát a Hold túlsó felén? Az izgalmas, fantasztikus kalandok főszereplője Pirx, nem szuperhős, hanem kedvesen emberi, talpraesett, bár kicsit félszeg, „a jámborságig becsületes", nagyon rokonszenves pilóta. Kadét korától tapasztalt parancsnok koráig kísérjük végig hol hátborzongató, hol humoros kalandjait.

Bob Dentet mint történészt és politikai gondolkodót régóta foglalkoztatja a kérdés: mi a magyarázata annak, hogy a később olyan borzalmakhoz, tömeggyilkosságokhoz vezető kommunista eszme a XX. század elején (és még sokáig) a legnagyobb elmék és a legnagyobb művészek közül is sokak számára annyira vonzó volt. Szinte tökéletes példája ennek a magyar Tanácsköztársaság története, amelyben kisebb vagy nagyobb lelkesedéssel az akkori magyar szellemi élet színe-java szerepet vállalt – Bartók és Kodály, Móricz és Balázs Béla… a kor legjelesebb festőművészei, írói, költői, színészei és filmesei.

A híres beatköltő századik születésnapja előtt megírta irodalmi testamentumát - egy olyan önéletrajzi regényt, amelyben nemcsak saját életét tekinti át, hanem katasztrófa felé sodródó civilizációnk állapotát is.  Lawrence Ferlinghetti lázas, szenvedélyes, áradó, varázslatos szövege újra és újra visszatér a gyermekkori traumáihoz, magányához, árvaságához, párizsi egyetemista éveihez és a második világháborúhoz (amikor részt vett a D-napi partraszállásban), miközben a beatnemzedék más nagyjait - Ginsberget, Kerouacot és Burroughst - is rendre megidézi. A Kicsi Fiú fáradhatatlan számvetés az élettel járó minden fájdalommal és eksztázissal, egyszerre nosztalgikus és lázadó kiáltvány az elvesztett ártatlanság mellett, tehetetlen haragtól izzó, ugyanakkor fanyar iróniával árnyalt elmélkedés az emberi nemről, amely végtelen mohóságában tönkreteszi önmagát és a bolygót - megrázó ébredés az amerikai álomból egy globális kataklizma előjeleire.

A nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A „Széthullás" után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza.  Mi lehet vajon a másik oldalon? - pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből.  Dmitry Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?