Helikon Kiadó strana 47 z 115

Malik Solanka, az eszmetörténész és babakészítő egy napon kilép életéből, egyetlen magyarázó szó nélkül otthagyja családját, és elszökik New Yorkba. Düh tombol benne, ezért attól fél, hogy veszélybe sodorja azokat, akiket szeret. A példátlan bőség idején, Amerika gazdagságának és hatalmának tetőpontján érkezik meg New Yorkba, ahol le akarja „radírozni" magát. Falj fel, Amerika, imádkozik, és adj békességet.  Körötte azonban mindenütt ott a düh. A taxisofőrök szitkokat fröcsögnek. Egy sorozatgyilkos betondarabbal öli a nőket. A metropolisz pitiáner csetepatéi és zsigeri bosszúságai beborítják. De közben elszabadulnak az ő gondolatai, érzelmei és vágyai is. Két fiatal nő is magával ragadja. Az egyik Mila Milo, az utca laza császárnője, a számítógépkalózok királynője, aki Szerbiából menekült Amerikába, a másik Neela Mahendra, aki még messzebbről, a csendes-óceáni Lilliput-Blefuscu polgárháború dúlta szigetéről érkezett. Volt feleségével kiegészülve ők testesítik meg a három Fúriát, akiknek sikolyától Malik Solanka egyre csak menekül.  Salman Rushdie műve egyszerre könyörtelen és szurokfekete komédia, az emberi természet legsötétebb oldalának zavarbeejtő feltárása és igéző erejű szerelmi történet. Megdöbbentő képet rajzol ugyanakkor New Yorkról is, amelyet pontosan a könyv megjelenésekor sújtott a szeptember 11-i terrortámadás, s ezért talán Rushdie az utolsó, aki hűen ábrázolhatta azt a valaha volt és soha többé ugyanúgy nem létező várost.

Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében nyolc ember kap meghívást egy szigetre - és aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt.  Tíz ember, aki mind megúszta, hogy elítéljék gyilkosságért, most együtt kénytelen tölteni néhány napot. Szerencsére a szakácsnő remekül főz, a portói bor kiváló, és a helyzet nem olyan rossz, mint várták. Egészen addig, amíg vacsora után fel nem hangzik egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. És az ebédlőasztalon a tíz kicsi porcelán négerfigurából eltörik egy... és egyikük meghal.  Vajon miért van minden szobában a falon a gyerekvers a tíz kicsi négerről, és a vendégek közül hányan távoznak a szigetről végül?

Lukács evangéliumában rövid tudósítást olvashatunk arról, hogy amikor a tizenkét éves Jézus szüleivel Jeruzsálembe ment a húsvéti ünnepekre, a fiú eltűnt, és csak három nap múlva találtak rá a Nagytemplomban, ahol a bölcs írástudókkal beszélgetett. Hogy mi történt a Jézus eltűnése és megtalálása közötti hetvenkét órában, arról a Biblia hallgat. Stéphane Arfi e rejtélyes szökésnek szenteli regényét: óráról órára meséli el Jézus/Jóshua három napjának eseményeit. A szerző szerint Jóshua azért szökik el szüleitől, s megy vissza Jeruzsálembe, mert felelősségre akarja vonni égi atyját, akit láthatóan cseppet sem zavar az emberek szenvedése és boldogtalansága. Márpedig Jóshua épp annak a titkát keresi, hogy miképpen csökkenthető a szenvedés földön. A sokáig Jeruzsálem utcáin bolyongó, majd a bölcs Hillél házában átmeneti menedékre találó Jóshua a köztiszteletnek örvendő rabbival folytatott beszélgetések után fontos elhatározásra jut. E három nap egy beavatás története: a szavak mágikus hatalmát megismerő Jézus ekkor lesz azzá, akivé válnia kell. A könyv külön érdekessége, hogy lapjain (tizenéves gyerekként) sorra felbukkannak azok a személyek - Keresztelő Jánostól Kajafásig, Mária Magdolnától Barabásig és Júdástól Nikodémuszig -, akiknek két évtized múlva fontos szerepük lesz a tanítói hivatását megkezdő, majd mártíriumát elszenvedő Jézus - a Megváltó - történetében.

Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabas Pandyt, akiről ő soha életében nem hallott?  Erről a Barnabasról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle.  És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne.  Hány levél lehet még? Ki küldte őket és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Csodás nyomoznivaló egy mesterdetektív számára

Íme 365 sistergő, friss, eleven, ropogósan vidám vagy maróan szomorú sztori.  Vigyázat, a történetek fokozott mértékben tartalmaznak valóságot és abszurd humort!  A bölcseket agyonverik, ugye? Esznek-e szőlőt a kannibálok? Ki tetoválja ki a halakat?  Kit üssön el az önvezető autó? Mi lesz, ha kibombáznak a házamból?  Hogyan találkozik Örkény és a DJ? Mi lesz, ha haza akarok menni a lövészárokból?  Mi a program a Félpár Kesztyűk Éjszakáján és mit tegyünk a beszélő csirkecombokkal?  Mi a baj az olvasó medvékkel, az adófizetőkkel és az illegális könyvtermesztőkkel?  Az igazi férfi szilikon-izmokkal csábít? Az igazi nőt visszahozzák az UFÓk?  Hogyan készítsünk piranhalevest magyarosan? Hófehérke evett-e mérgezett hamburgert?  Mire képesít az OKJ-s Betyár- és Útonállóképző? Mit keres egy róka a véres alsógatyóban?  Hol gyerek beszél, hol nyugdíjas, hol hentes, hol Mikes Kelemen, hol temetkezési vállalkozó, hol kockázatkezelő, hol kidobóember, hol egy német tanárnő, aki nem németet tanít...  Hétköznapi őrületek a legváltozatosabb módokon elbeszélve.  Íme 365 szavakból szőtt videoklip: az olvasó vagányul szörfözhet országokon, évszázadokon, bolygókon keresztül. A végtelenbe, és tovább!

Tóték. Egy család portréja, egy megszálló vendéggel, ""a mélyen tisztelt Őrnagy úrral"" - alapmű a 20. századi történelem, a háborúk és diktatúrák alulnézetében. Az Egyperces novellák mellett Örkény legnépszerűbb alkotása. Kisregényként az új magyar próza zászlóshajója volt, számtalan kiadást élt meg. 1967-ben színpadi változata is elindult magyar és nemzetközi diadalútjára, 1969-ben pedig Fábry Zoltán rendezésében legendás film született belőle, az Isten hozta, őrnagy úr!  Rózsakiállítás. A cím az író fricskája szerint a cenzúra szülte változat - hiszen a komor Meghalunk a szocialista életérzést roncsolta volna -, de ma is elfogadhatatlan volna hivatali képmutatóknak. Merész és fakulatlan remeklés. 2007-ben Az igazi halál címen Pacskovszky József rendezésében ugyancsak film készült belőle Örkény keserű játékkedvének megfelelően: egy forgatás története leforgatva..

Jang Fej egy vonaton született, s miután anyja elvesztette, egy fiatal váltókezelő találta meg és nevelte fel tisztes szegénységben. Szerény hivatali karrierje megfeneklett, egy nagy szerelem emléke élteti, s legfőképpen nevelőapja iránt szeretete, aki mindent feláldozott a talált gyermekért...  Jang Fej egyszer csak arra ébred, hogy meg kell jelennie a temetkezési szalonban - azaz nyilván meghalt (bár a halálára nem emlékszik) -, de mivel nincs pénze temetkezési helyre, a temetetlen halottak világában találja magát. S itt hét nap alatt találkozik az életében fontos szerepet betöltő emberekkel - a nevelőapjával, gyönyörű feleségével, aki elhagyta őt, az emberekkel, akik egy házbontásban haltak meg, a csecsemőkkel, akiket a kórház mint hulladékot hajított ki a folyóba, Egérlánnyal, aki öngyilkos lett...  Jü Hua hol ironikusan, hol megható szeretettel mesél elképesztő gyorsasággal változó hazájáról, amelyben óriási távolság választja el a temetkezési szalonban is előjogokat élvező VIP-kat a föld alatti nyomortanyákon élő nincstelenektől.  És csak a temetetlen testek földjén egyenlő mindenki, ahol „nincs szomorúság és fájdalom".

„A Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában. A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve.” Dérczy Péter A Helikon Kiadó kiadásában most 10 új esszével jelenik meg a szerző korábban kiadott könyve.

Miss Emily Arundell családja lélegzetvisszafojtva várja az idős hölgy halálát. Az örökség mindannyiukat nagy pácból húzná ki. De Arundell kisasszony nem szándékozik meghalni. Egy este azonban leesik a lépcsőn. Ugyan nagyobb baja nem történik, de a körülmények elgondolkoztatják. Levelet ír hát Hercule Poirot-nak. Poirot megkapja a levelet és a hűséges Hastings kapitánnyal elindul Market Basingbe. Itt értesül róla, hogy a kisasszony majdnem két hónapja elhunyt. Halálát senki sem tartotta váratlannak, csak végrendelete kikötései keltettek figyelmet. Egy (látszólag) természetes úton elhunyt megbízó, egy többhónapos késéssel érkező levél, egy, a családot kisemmiző végrendelet, egy drótszőrű foxterrier, aki a lépcsőn hagyja a labdáját - Poirot-nak nagyon is ínyére való eset!

A Führer, Adolf Hitler egyszer s mindenkorra meghatározta, mi az SS becsülete, s meghatározását elitcsapatai jelmondatává tette. »Becsületed - mondta - a hűség.« Azóta minden tökéletesen egyszerű és világos. A katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel bajlódnia. Elég, hogy hűséges, egyszóval engedelmeskedik a parancsnak.

Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az „új rend" a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának...  Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.

Agatha Christie „másik nagy nyomozója", ahogy az előszóban nevezik, szerény, látszólag ártalmatlan vénkisasszony. De csak látszólag! Nem véletlenül tartja nagyra több megye rendőrfőnöke. Rózsás arca, fecsegése, kötögetése mohó kíváncsiságot, kérlelhetetlen logikát és állandó gyanakvást leplez.  Ebben a kötetben megtalálható Miss Marple véleménye nagy és kis dolgokról: az emberi természetről, férfiakról és nőkről, a fiatalságról, önmagáról - és a gyilkosságról. És persze általában az életről, amihez „nagy adag bátorság kell". Tizenkét regényből és húsz novellából válogatták össze velős mondásait és szellemesen gonosz megjegyzéseit.  A krimi királynőjének humora és bölcsessége érződik ki egyik kedvenc teremtményének szavaiból; a kötet végén pedig magyarul eddig soha meg nem jelent esszéjét olvashatjuk a női megérzések és a bűnüldözés kapcsolatáról.

„Miért nem szóltak Evansnak?” – ezt kérdezi a haldokló, akit Bobby Jones talál a népszerű golfpálya alatt, a völgyben. Bobby először is arra lenne kíváncsi, ki zuhant a szakadékba, és halt meg a szeme láttára, azonosító iratot ugyanis nem találnak a férfinál. Csak egy gyönyörű fiatal nő fényképét… Bobby nyomozni kezd, és hamarosan kiderül, hogy a végzetes baleset nem véletlen történt: ez bizony gyilkosság volt, mégpedig igen rejtélyes gyilkosság. Szerencsére Bobbynak merész segítőtársa is akad Lady Frances Derwent személyében. Frankie, ahogy az ifjú arisztokrata lányt mindenki nevezi, hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a rejtélybe. Az sem riasztja vissza, hogy Bobbyt is, őt is megpróbálják eltenni láb alól. A meglepetésekben és kalandokban bővelkedő könyv végére kiderül, kicsoda Evans, miért nem szóltak neki, és hogy egy lelkész negyedik fia és egy arisztokrata lánya csak nyomozóként alkot-e nyerő párost.

A szerző Bethlen Istváról írott életrajza 1991-ben jelent meg először, 1995-ben pedig angolul is kiadták az Amerikai Egyesül Államokban.  Az első és az azóta megjelent változatok - így ezen kiadás - között egyetlen lényeges különbség van: az 1993-ban Moszkvából hazakerült iratok szükségessé tették az Epilógusban eredetileg írottak módosítását. Egyértelművé vált, hogy a szovjet vezetés nem azért vitette ki Bethlent Moszkvába, mert Erdélyben vagy Magyarországon politikai szerepet szánt neki, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy a magyarországi politikai életből mint zavaró tényezőt eltávolítsa. E kiadás utolsó oldalain a szerző röviden utal azokra a levelekre is, amelyeket 1944-1945-ös magyarországi szovjet házi őrizete idején Bethlen írt felnőtt- és időskori szerelmének, Széchenyi Andor Pálnénak. Ezeket a grófné leányunokája bocsátotta a szerző rendelkezésére 2015-ben.

New York Állam északi részén 1 tó partján 2 épület néz farkasszemet. Az egyik a Tarkington Egyetem, ahol Amerika leggazdagabb családjainak értelmi fogyatékos gyermekei is diplomát szerezhetnek. Odaát pedig az Athena börtön. Itt őrzik a sokszoros gyilkosokat. A fegyencek váratlanul kitörnek, átvágnak a befagyott tavon, és megszállják az egyetemet. Túszokat is ejtenek. Eugene Debs Hartke vietnami veterán. Az egyetem kirúgott fizikatanárából a börtön főfoglárja lesz. A regény pedig nem más, mint Hartke cédulákra rótt gyónása. Tárgyalására vár. Zendüléssel vádolják, és azzal, hogy ő tervelte ki és szervezte meg a foglyok kitörését. Vonnegut tizenharmadik regényében is bányakanári. Könyve: vészjelzés. Az emberiségre globális veszedelmek leselkednek. Hartke-Vonnegut ezért kondítja meg a toronyban a harangokat.

Philip Roth méltán híres regénye, a Sabbath színháza egy vénülő bábjátékos, Morris „Mickey" Sabbath nagyszabású tragikomédiája, akinek megbotránkoztató, szélsőséges élvezeteket hajszoló erotomán élete lényegében maga is színház. A hatvannégy éves Sabbath lelki társának, évtizedes szeretőjének halála után züllött életművének utolsó felvonásába kezd.  Philip Roth remekművének megrázó ereje nem csak a szerzőre jellemző sötét humorral és sokszor zavarba ejtő kendőzetlenséggel tálalt szexuális kalandozásokban keresendő. A Sabbath színházának legnagyobb bravúrja sokkal inkább abban rejlik, hogy a főszereplő múltjának és személyiségének aprólékos boncolásán keresztül látni engedi a perverziók mögött meghúzódó traumákat és feldolgozhatatlan veszteségeket, és ezáltal képes empátiát ébreszteni olvasójában Sabbath első pillantásra végtelenül idegennek tetsző, valójában azonban nagyon is emberi színjátéka iránt.