Helikon Kiadó strana 48 z 69

Számtalan könyv született már Erzsébetről, de ilyen, mint ez, még nem. Még senki nem írta meg ennyire regényesen, de egyben korabeli tudósítások, visszaemlékezések, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján - azaz a lehető leghitelesebb források segítségével - Erzsébet történetét arra koncentrálva, ami az ő életében az egyik legfontosabb dolog volt: hogy Magyarország királynéja! Azzal a szeretettel, amit magyarként érezhetünk iránta, aki, mondhatjuk, szívében is magyar volt. Erzsébet kétszer tért magához eszméletvesztést követően, és mindkétszer magyarul szólalt meg először. Szerette férjét, Ferenc Józsefet, de szerette Andrássy Gyula grófot is - igazi, mély barátsággal, amelyet, ahogy egyszer fogalmazott, "nem mérgezett meg a szerelem". Szerette magyar udvarhölgyeit, szeretett hazánkban tartózkodni (jobban, mint Bécsben), és mindent megtett azért, hogy Ausztria kiegyezzen Magyarországgal. Káli-Rozmis Barbara pedig szeretettel és csodálattal írta meg könyvét egy különleges nőről, anyáról, királynéról, költőről, mélyen érző emberről, akit kora egyik legszebb asszonyának tartottak. Nemcsak a legszebb volt, hanem az egyik legkülönlegesebb ember is, aki rendelkezett valamilyen egyedülálló varázzsal. "Valamivel" - ahogyan magyar udvarhölgyei fogalmaztak -, ami ellenállhatatlanná és feledhetetlenné tette, és amely miatt többen a házasodásról is lemondtak azért, hogy őt szolgálják. A mai napig tartó magyar Erzsébet-kultusz is nagyban köszönhető ennek a különleges "Valaminek". Habár a királyné magyarokkal való kapcsolata áll a középpontban, egy teljes életrajzot tart a kezében az olvasó. A szerző nagy hangsúlyt helyez a nem vagy kevésbé ismert, illetve elfeledett részletek megelevenítésére, ezáltal is rendkívül sok érdekességet kínál az olvasóknak. A gazdagon illusztrált kiadvány számtalan olyan képet tartalmaz, amely most először lát nyilvánosságot.

„Elkalandozott a figyelmem, ahogy a szemem megakadt a lábán. Mindig is a lábakra buktam. Végül is az volt az első, amit életemben megláttam, amikor megszülettem. Igaz, akkor kifele igyekeztem, azóta pedig az ellenkező irányba próbálkozom, de nem sok sikerrel.” Charles Bukowski, az amerikai irodalom mocskos öregembere, fenegyereke, kultuszfigurája, ebben az utolsó, már halála után megjelent könyvében sem tagadja meg önmagát: Nicky Belane-t, Los Angeles legjobb magándetektívét, aki önmagán kívül csak a piát szereti igazán, különös ügyfelek keresik fel még különösebb megbízásokkal. Meg kell találnia Céline-t, a rég elhunyt francia írót, egy ügyfele kikapós feleségének szeretőjét, továbbá a Vörösbegyet, akinek kilétéről sejtelme sincs. Sötétben tapogatózik tehát, s a nyomozás a napfényes Los Angeles árnyékos vidékeire vezeti. Már-már feladja a küzdelmet, amikor megjelenik Lady Halál.

Oscar Wilde-ot joggal nevezik a XIX. század egyik legeredetibb írójának. 1890-ben megjelent egyetlen regénye, a Dorian Gray arcképe (melyet egy hozzá méltó másik zseni, Kosztolányi Dezső ültetett át magyar nyelvre) megjelenésekor hatalmas botrányt kavart, de a szerző erkölcstelen és/vagy cinikus - pontosabban: ilyennek bélyegzett - megállapításai a mai napig kiváltják azon farizeusok ingerültségét, akik sértve érzik magukat, amikor bele kell nézniük a Wilde által eléjük tartott (görbe) tükörbe. A fausti ihletésű regény a lelkét - testének örök fiatalságáért - feláldozó Dorian Gray erkölcsi lezüllésének bocsánatos és megbocsáthatatlan bűnökkel teli izgalmas és megrendítő története.

Nagy a nyüzsgés az előkelő Minerva Leánynevelő Intézetben, kezdődik a nyári félév. Megérkeznek a diákok és a tanárok, és az élet visszazökken a szokásos, kissé unalmas kerékvágásba - mígnem gyilkosság történik az intézetben, amit egy újabb követ. A védtelen galambok közé egy macska szabadult, aki sorra teszik el láb alól a tanárnőket. Mindeközben Ramat uralkodójának, Ali Juszuf hercegnek egy államcsíny miatt menekülnie kell a közel-keleti országból. Távozása előtt azonban családi kincseit biztos kezekbe helyezi: angol pilótája felügyeletére bízza. De mi az összefüggés a leánynevelő intézetben történt gyilkosságok és a keleti kincsek között? Ki lehet a valódi macska a számos lehetséges gyanúsított közül - és vajon csak egy van belőle? Szokás szerint senki sem az, akinek látszik... Végül Hercule Poirot-ra vár a feladat, hogy kibogozza a szálakat.

Az embereket ősidők óta foglalkoztatja az álmok jelentésének rejtélye. Már az ókorban is születtek az álomfejtés ,,technikájáról" szóló könyvek, és mivel általános volt az a vélekedés, hogy az álmok voltaképpen az istenek küldte jelek, jóslatok (tehát kiolvasható belőlük a jövő), az antikvitás és a későbbi korok uralkodói udvarában - különféle jövendőmondók és csillagjósok mellett - mindig is fontos szerep jutott a ,,hivatásos" álomfejtőknek. A XIX. század utolsó harmadában megszülető új tudomány, a pszichológia már az emberi psziché, a tudat s - Freud munkássága nyomás - a tudatalatti ,,termékének" tekintette az álmokat, és ekkoriban számos, az álmokkal kapcsolatos írás látott napvilágot. Freud jelen munkája az álomfejtés tudományának első nagy összegzése, amely több mint száz évvel a könyv első kiadása után sem vesztett semmit érvényességéből.

Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját. A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul "elszabadul az időben". Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között - kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió. Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban... Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe. Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság...

A szobalány izgatottan csörtet be Bantryék hálószobájába, hogy közölje a felkavaró hírt: egy holttest fekszik a könyvtárszobában! Miután az ezredes félálomból ébredező felesége ráveszi hitetlenkedő férjét, hogy járjon utána a dolognak, kiderül, hogy a hír igaz. A személyzet egy olcsó estélyi ruhát viselő, fiatal, platinaszőke táncosnő hullájára bukkant – az ismeretlen nőt megfojtották. De vajon hogy kerül a húszmérföldnyire lévő felkapott üdülőhely fényűző szállójának táncosnője a vidéki kisfaluban élő, tiszteletre méltó ezredes házába? A szálak a Majestic Hotelbe vezetik a magas rangú nyomozókat, akiknek először azt kell megfejteniük, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság. Szerencsére Mrs. Bantry barátnője, az éles eszű Miss Marple is bekapcsolódik a nyomozásba, és végül ő segíti ki a zsákutcába jutott rendőrtiszteket.

"De hiszen a gyönyörűség is haszon, s a teljes, korlátlan hatalom - ha csupán egy légy fölött is - szintén a gyönyörűség egy fajtája. Az ember már természeténél fogva zsarnok, és szeret másokat kínozni." Dosztojevszkij saját viszontagságait, a rulettezés közben átélt élményeit használta kiindulópontnak, hogy megírja a világirodalom kétségkívül legbámulatosabb regényét a játékszenvedélyről. A mű persze sokkal több is ennél: a "fiatalember" lelkében a démonikus erejű szerelem küzd meg a rulett iránti szenvedéllyel - s közben Polina is, akibe szerelmes, küzd a maga lelkének az olvasó számára alig felfogható indulataival. Dosztojevszkij e művében is a tudat legmélyéről, rejtélyes sebekből fölfakadó, perzselő, lángoló, tragédiákat okozó érzéseket ábrázolja: az emberi léleknek azt a borzongató peremvidékét, ahol a gyűlölet és a szeretet összeér. S közben felejthetetlen alakokon keresztül mutatja be korának orosz arisztokráciáját meg általában a szélsőségekre oly hajlamos orosz embert.