Helikon Kiadó strana 38 z 115

Jerry Burton egy repülőszerencsétlenség után az orvosa tanácsára vidékre költözik húgával, Joannával, hogy nyugodt körülmények között tudjon lábadozni. A csendes kisváros lakói hamar tudomást szereznek érkezésükről, és sorban bemutatkozó látogatást tesznek náluk. Burtonék nyugalmát azonban hamar megtöri egy helyben feladott, rosszindulatú névtelen levél, melyet újságokból kivágott szavakból és betűkből állítottak össze, és benne Joannát ordenáré módon sértegetik, sőt meg is rágalmazzák. Rövidesen az is kiderül, hogy nem egyedi esetről van szó, ami az újonnan jött "idegeneknek" szól - Dr. Griffith ugyanis beszámol róla, hogy Lymstockban már többen kaptak hasonló névtelen levelet, köztük ő maga is. Rövidesen azonban a bosszantó helyzet tragédiába fordul: egy újabb névtelen levél hatására valaki öngyilkos lesz...

A Titán szirénjei eszeveszett száguldás téren, időn és erkölcsön át. A Föld egykor leggazdagabb, ám hirtelen elszegényedett embere, Malachi Constant meghívást kap egy távoli világokba tartó űrutazásra. Ráadásul egy nővel az oldalán, aki aztán – mint már ekkor megtudja – gyereket fog szülni neki. És hogy miképpen tudja meg? Úgy, hogy a kronoszinklasztikus infundibulumba kerülve az ember egyszerre él múltban, jelenben és jövőben. A meghívás csapda – Malachi valójában a Föld ellen készülő marsi hadsereg katonája lesz. Komikus, komolytalannak tetsző sci-fi Vonnegut első – és azóta is egyik legnépszerűbb – regénye, de egyben nagyon is komoly regény: merész vízió a világról, amely talán jóval bonyolultabb – s egyben egyszerűbb –, mint gondoljuk. KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Kimeríthetetlen fantáziáján, őrült ötletein, társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus – vagy fekete – humorán generációk nőttek fel.

"Hohó, kiskutya - mondják gépies elragadtatással a látogatók, mert kiskutyának illik és lehet önzetlenül örülni. A kiskutya általában kedves valami. Mindenki ért a kiskutyához. Fanyar kedélyek is felengednek, amikor megpillantják a kiskutyát. Nem kerül semmibe, ha az ember kedves a kiskutyához. S mert a kutya gazdája mindig örül, ha kellemeset hall a kiválasztott élőlényről, s mert kis figyelmességek mélyítik el a barátságot, s mert ez a legolcsóbb: a kiskutya első fellépésének visszhangja van a világban. A bemutatkozás sikerült. Neves és hivatásos színházi ítészek elismeréssel nyilatkoznak játékmodoráról s mozdulatai kelleméről, dicsérik hangját... Úgy is mondhatjuk, Csutorának jó sajtója van." Márai egy pulihoz való viszonyon keresztül ismerteti meg közelebbről az embert a maga korlátaival: hogyan viselkedik akkor, amikor szemben találja magát a feltétlen szabadságot (el)ismerő (ösztön)lénnyel, választhatja-e ő maga is ezt az utat, vagy számára a rend marad az életben tartó erő? Mit lehet tenni egy kutyával, ami nincs tekintettel a szentnek tekintett napirendre, ünnepekre, önmagán kívül lényegében semmire? Ebben az összefüggésben vetül rá a fény a polgárságra Csutora és gazdája példázatán keresztül, mely rend és ösztönösség, megtartó értékek és kiürült szokások kettősségét is felveti. Mészáros Tibor

„David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A. S. Byatt, Guardian. David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. A könyvben kibontakozó történetek, a zaklatott életű ifjú zeneszerző Felhőatlasz szextettjének hangszereihez hasonlóan, hat különböző hangon szólalnak meg, mindegyik „a maga sajátos kifejezésmódján, hangsorán, hangszínén”. Ahogy a zeneműben a hangszerek, a könyv első részében „a szólók sorra megszakítják egymást”, majd a másodikban „sorra befejezik szólamukat”. Mindegyik történet önmagán túlmutatva keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Ki irányítja a sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltban, az előző életek során elkövetett hibákból? Az összefonódó sorsok szólamait a keresztutalásokkal és visszatérő motívumokkal átszőtt Felhőatlasz tökéletes harmóniaként szólaltatja meg az olvasóban.

Arra, amikor a Debrecen ellen kihagyta a tizenegyest én máshogy emlékszem. Nem úgy, hogy nem érdekelte, bemegy-e a lövése. Én is ott voltam azon a hideg, téli napon a Megyeri úton, és azt láttam, hogy a játékra alkalmatlan, havas-jeges pályán ő volt messze a legjobb. Egyedül ő akart és tudott focizni - játszani! - még ott is, és ezért gondolta, hogy be fogja lőni - mert különben nem ő lőtte a tizenegyeseket. Minden más olyan ebben a könyvben, hogy belesajdul a lelkem. Persze belesajdult ebbe is: ebbe az emlékbe - ahogy ma is pontosan látom magam előtt azt a megtévesztően hanyag mozgást, amivel őrületbe kergette a védőket és a kapusokat. Fiatal és naiv voltam még, azt hittem, neki minden sikerülni fog, és nem értettem, ha mégsem sikerült - hogy lehet az? 1978-ban, amikor Argentínában kiállították - na, az pontosan úgy volt, ahogy Egressy leírja. És ugyanazt éreztem én is. Ugyanúgy tört össze bennem a világ... De Egressy Zoltán regénye nemcsak Törőcsikről szól, hanem rajongásról, felnövésről, nosztalgiáról és a világ igazságtalanságáról is. Kicsit úgy, mint Nick Hornby klasszikusa, a Fociláz. Ez is regény (még talán regényebb is, mint Hornby könyve), a középpontjában az utolsó magyar futballzsenivel - és a kisgyerekkel, aki most, felnőtt fejjel próbálja megérteni, hogy mit jelentett számára Törő... és a gyerekkor.

Akárhogyan alakul is az orosz-ukrán háború, az már biztos, hogy Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök ezeknek a baljós, új időknek jelentős alakjaként kerül be a történelemkönyvekbe. Köszönhetően annak, hogy amikor még szinte az egész világ az oroszok gyors győzelmére s persze Zelenszkij menekülésére számított, ő Kijevben maradt, neki nem "fuvar" kellett, hanem "lőszer", és az ukránok honvédő háborújának élére állt. Szerhij Rudenko könyve az első róla szóló életrajz (s bizonnyal sok más könyv fogja követni): a szerző harmincnyolc fejezetben meséli el Zelenszkij életútjának legfontosabb állomásait Krivij Rih-i gyerekkorától kezdve a háborúig. Az utolsó epizódokat Rudenko óvóhelyen írta, miközben az oroszok bomba- és rakétatámadásokat intéztek Ukrajna ellen. Egy olyan emberről szól ez a könyv, aki színészi karrierrel a háta mögött, minden politikai tapasztalat nélkül lett egy nagy ország elnöke 2019-ben, azzal győzve meg a választókat, hogy véget vet a mindent behálózó korrupciónak Ukrajnában, s egyúttal elhozza a békét. Az első cél megvalósításához vagy kevés volt az ideje, vagy ő sem tudott kikeveredni a korrupciónak abból a hálójából, amely oly sok mindent tönkretett már Ukrajnában az elmúlt évtizedekben, a második cél, a béke pedig hiú ábrándnak bizonyult - bár aligha Zelenszkij hibája, hogy Putyin semmiképp nem akart eltűrni egy olyan független Ukrajnát, amely nem az ő érdekeit szolgálja. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, Zelenszkij egy újabb nem túl sikeres és nem túl népszerű elnök - s aztán a háborúval minden megváltozott: most nemcsak az ukránok, hanem az egész világ figyel minden egyes szavára... SZERHIJ RUDENKO (sz. 1970) népszerű ukrán újságíró és publicista. Pályafutása során számos ukrán és nyugati médiaorgánumnak dolgozott (Radio Liberty, Liga, Gazeta 24, Glavred, TVi, Deutsche Welle). 2008-ban létrehozta és azóta is vezeti a Bukvojed nevű, könyvekkel foglalkozó honlapot, 2015 óta az Espresso nevű portál főszerkesztője.

"Bizonyára nem feltétlenül szükséges gyönyörű helyre utaznunk ahhoz, hogy gyilkosságot kövessünk el, de néha igenis segít."Miss Jane Marple, a zseniális amatőr nyomozó - Agatha Christie felejthetetlen karaktere - először 1927 decemberében jelent meg nyomtatásban, A kedd esti klub című novellában. Az első Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban látott napvilágot, melyet további tizenegy követett, míg a legutolsó - posztumusz - regény, a Szunnyadó gyilkosság 1976-ban, Christie halálának évében jelent meg. Jane Marple alakjában Christie a sokszor alábecsült, idős falusi vénkisasszonyt testesítette meg, aki éleslátásával, az emberi természet mély ismeretével még a Scotland Yard legkiválóbb nyomozóit is túlszárnyalta.Ebben a kötetben 12 új Marpe-novella kapott helyet, melyek szerzői elismert bestseller-írók, céljuk pedig az, hogy saját, egyedi nézőpontjukon keresztül mutassák be az új generációknak Christie briliáns elméjű nyomozóját, a látszólag ártalmatlan, szelíd, kissé kotnyeles Miss Marple-t. 

Csakúgy, mint nővére, Sisi, Mária Zsófia is bajor hercegnőnek született, majd belőle is királyné lett, de neki – balszerencséjére – a nápolyi trón jutott, ahonnan az egységes Olaszország megteremtői hamarosan elmozdítják. Mária Zsófia hiába védelmezi férfiakat megszégyenítő bátorsággal Gaeta erődjét, győz a túlerő, és a királyi pár kénytelen Rómába, a pápához menekülni. Amikor a Risorgimento már a pápai államot fenyegeti, a Szentatyát megvédelmezni kívánó önkéntesek egyikeként Rómába érkezik Emmanuel de Lavaysse, egy régi, de elszegényedett nemesi család sarja, és a pápai zuáv ezred katonája lesz. Az elűzött nápolyi királyné és az egyház védelmében fegyvert fogó Lavaysse véletlen találkozásából lángoló szerelem, abból pedig egy gyermek születik, akinek azonban – törvénytelen utód lévén – egész életében titkolnia kell származását… Két különleges sorsú nő, anya és lánya kalandos életét meséli el könyvében Lorraine Kaltenbach, a hősnőivel távoli rokoni kapcsolatban álló francia írónő. A szerző háromévi kutatómunka után vetette papírra a Marcel Proust által „katonakirálynénak” elnevezett Mária Zsófia és eltitkolt lánya, a házasságtörő kapcsolatból született Daisy történetét.

„Mindenkinek van egy cérnaszála. Azon függ az élete. Huszonegy cérnaszál lobog valahol a vízben, a levegőben. Még huszonegy elszakadt cérnaszál.” Lackfi János író, költő, műfordító új elbeszéléskötete nem huszonegy, hanem sok-sok ilyen cérnaszálról szól. Felvillanó emberi sorsokról. Hol vicces, hol szomorú történetekről. Vagy egyszerre viccesekről és szomorúakról. Hogy kerül egy maffiózó mobiltelefonja Jézus lábához? Milyen krimi az, amiben egy gumimatrac a gyilkos? Mi a csuda az a böngyörkefesztivál? Nem mindegy? Legyen zene, legyen tánc! Önök láttak már repülő macskát onlájn oktatás keretében? Vajon megöli D. Judit budai lakos a férjét ötvenhárom késszúrással? Hogy lehet egy embert lehúzni a vécén? Hogy kerül revolver, motor és vaskerítés a Duna mélyére? És ki szedi elő onnan? Ismersz olyan embert, akinek egy szempillaszálon múlott az élete? Ki az, aki élőben jelentkezik be apja temetéséről, és még az outfitje is illik a koporsóhoz? Ki nyeri a nagy bejgli-világbajnokságot? Ilyen és ehhez hasonló kérdések. Élő, húsbavágó sorsok. Férfisorsok, női sorsok. Szerelmek, csalódások, mániák, fóbiák, paranoiák, esküvők, gyászmisék, keresztelők. Bejgli, kocsonya, kávéhab, bogyiszlói paprika vodkával. Karanténon, vakcinán, járványon innen és túl. Zajlik a lájf!

A tizenhat éves Sam a vele egykorú srácok megszokott életét éli, napjait a sulin kívül a gördeszkázás, a haverok és a csajok töltik ki. Tony Hawk, a profi „deszkás” versenyző a példaképe, az ő könyvéből próbál megoldást találni minden felmerülő problémára. A kamasz fiú feltett szándéka, hogy elkerülje az idősebb családtagjai által tizenéves korukban elkövetett, egész életükre kiható hibákat. Kérdés, hogy sikerülhet-e ez neki, hiszen egy szerelemnek induló, de egy tinédzsertől túl nagy áldozatokat követelő kapcsolat keresztülhúzni látszik terveit. Nick Hornby a tőle megszokott érzékenységgel és humorral írta meg egy gördeszkán suhanó, ám az életben csetlő-botló, s éppen ettől nagyon szerethető fiú keserveit és örömeit: gördeszka, csajok, satöbbi… A filmesek számára is ellenállhatatlanok Hornby könyvei: a legtöbb regényből készült filmadaptáció, a Betoncsókból az olasz Andrea Molaioli rendezésében, s ezt a Netflix is vetítette.

A Macskabölcső Kurt Vonnegut szatirikus véleménynyilvánítása a modern emberről és annak őrültségéről. Apokaliptikus mese a bolygó végzetéről, a főszerepben egy törpével; teljesen új teológia egy kalüpszóköltő tollából; fatalista, könnyfakasztóan mulatságos vízió a jövőről. A regény olvasók egész generációjában hagyott kitörölhetetlen nyomot, olyannyira, hogy a „bokononizmus” alaptételeit bizonyos körökben illett (és illik) ismerni. Tudni kell például, hogy mi az a foma, vagy a karasz, vagy a vámpéter. Egy szó mint száz: a Macskabölcső a XX. század egyik legfontosabb irodalmi alkotása. KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Kimeríthetetlen fantáziáján, őrült ötletein, társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus – vagy fekete – humorán generációk nőttek fel.

„Megszűnt a wifi, akadozgat a jó net... Dőlj, laptopom, ím az ölembe ide!” Lackfi János. „Elszáll a vakond, eliramlik a lajhár... Tűrj, kedvesem, ülj az ölembe ide!” Vörös István. Kötetünkben az olvasó megtalálja a magyar költészet legismertebb verseit és azok mai átiratait. Isten áldd meg a magyart belső széthúzással... Na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál?... A tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk... Nem lophatom el senkitől, ellopom hát mindenkitől... Csabi bácsi nagy titokban a portfólióját mossa... Süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt... Negyvenen túl jön az erőltetett gyerek... Lökött bulizásnak gyönyörű ideje...Röpdösnek a poénok, ám a könyv mégsem paródia gyűjtemény. Sok a mélyebb, komolyabb elszámolás a korral, amelyben élünk, az élettel, amely adatott. Hol örvendezve, hol mérgelődve, hol borúlátón, hol józanon, hol viccesen, hol gyengéden bámulhatunk rá táguló világunkra.

Az Amerikai Egyesült Államok legutolsó elnöke immár csupán Manhattan királya. Országát elpusztította a rakoncátlankodó nehézkedés, a lakosságot pedig megtizedelte, hogy túl sok kínait lélegeztek be. A hajmeresztően tiszteletlen, minden tabut végképp ledöntő Vonnegut apokaliptikus világában azonban nincs többé magány. A polgárok nagycsaládokba szerveződve, minden korábbinál emberibb társadalomban élnek, és boldogabbak, mint valaha.A Börleszk című börleszkben mintha nem is Vonnegut, de maga a Teremtő tréfálkozna a Föld nevezetű bolygó lakóival.Az 1976-ban megjelent regény elején Vonnegut azt írja: „Akármit írok még életemben, önéletrajzhoz ez hasonlít a leginkább.” Különös önéletrajz, mint minden, amit Vonnegut írt. KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Kimeríthetetlen fantáziáján, őrült ötletein, társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus – vagy fekete – humorán generációk nőttek fel.

"És abban sem voltam biztos, hogy a szerelem egyáltalán létezik, legalábbis abban a formában, ahogy számon van tartva. Gyerekkorban a Mikulásban, a Jézuskában, a Fogtündérben és a Rézfaszú Bagolyban hiszünk, később meg olyan fogalmakban, mint például a szerelem. Pedig ezt is csak kitalálták, hogy az unatkozó úri kisasszonyok fűzővel megnyomorított testében megfelelően keringjen a vér. A szerelem csupán vágyálom, bájos verejtékezés, romantikus formába öltött igyekezet, mézzel töltött, gömbölyű, puha hólyag, ami elnyomja a józan észt és a kritikai szellemet, miközben egyre csak dagad, dagad és dagad... A legősibb és legravaszabb marketingfogás, hogy ne legyen kedved felhúzni magad az első fára, hogy elhidd, van értelme a létnek, még annak ellenére is, hogy a legtöbbször pont a szerelem miatt szemezel a legvastagabb ággal, ami elbírja a szenvedéssel terhelt seggedet." Szonja, a fővárosba költözött alföldi lány az apjának mesél az életéről. Ami nem olyan egyszerű, ugyanis egyéves volt, amikor a férfi elhagyta a családját, és csak annyit tud róla, hogy szerette a Rolling Stonest. Hogyan lehet a legintimebb titkainkat is megosztani egy olyan szülővel, akit hiába szeretnénk közel tudni magunkhoz, teljesen idegen nekünk? Hogyan próbálhatjuk megismerni önmagunkat egy ismeretlen emberen keresztül, ha az ráadásul úgysem válaszol semmire, akár kérleljük, akár szidjuk? Miközben a Stones zenéjétől kísérve Szonja rajongva habzsolja a szépséges Budapestet, és egyik balszerencsés szerelmi kalandból a másikba evickél, mégis mesél, őszintén és szókimondóan: csalódásokról és örömökről, bizarr élményekről és sorsfordító találkozásokról, de még arról is, hogy a szexuális élete finoman szólva sem problémamentes. "I can't get no satisfaction..." - Ám egy talpraesett fiatal nőnek semmi sem lehetetlen, főleg, ha van egy őrangyala, aki időnként átsegíti az effajta gondokon... Szilágyi Zsófia Emma regénye kínzó hiányokkal - elsősorban az apa és a szerelem hiányával - vet számot, és teszi mindezt játékosan és szórakoztatóan. A Szonja izgalmas ötletek magával ragadó áradata, ahol a privát szorongások a mindennapok kollektív abszurdjával keverednek, és a legválságosabb pillanatokat is áthatja a boldogság akarása és az (ön)ironikus humor.

Soha életemben nem éreztem ilyen hideget - mondta halkan maga elé. - Szegény papa, hogy bírtad ezt a világháborúban? Ennél semmi sem lehet rosszabb.Szokatlanul kemény tél köszönt Sittafordra. A kitartó hóesés Sittaford Lakot is elvágja a külvilágtól, így Mrs. Willett és vendégei az ötórai tea után asztaltáncoltatásba kezdenek. A komor, unalmas téli estébe egy kis izgalmat vivő szeánsz felfokozott hangulatban indul... és az asztal megmozdul. A hat részvevő a T R E V betűket olvassa ki a kopogásból. A szellemvilág Trevelyan kapitányról, Sittaford Lak jelenleg máshol tartózkodó tulajdonosáról hoz üzenetet: H A L O T T! Síri csönd borul a társaságra, de az asztal ismét inogni és kopogni kezd: G Y I L K O S S Á G! Burnaby őrnagy, bár katonaember létére nem hisz az egészben, és a hölgyek sem akarják elengedni ebben a zord időben, mégis elindul Hazelmoorba, hogy utánajárjon, vajon történt-e valami a barátjával...

Mi teszi az embert boldoggá? Isten mindenkinek megadja a boldogság kegyelmét, amit az ember rendszerint valahol elront. Azt hisszük, hogy önző vágyaink kielégítése, a világi kincsek gyűjtögetése, a másik ember fölötti hatalom gyakorlása vezet a boldogsághoz, pedig dehogy. A válasz egyszerű: rendezett viszony Istennel. Ha ezt a lépést megtettük, meglehetősen közel kerülünk a boldogsághoz, de csak akkor élhetjük meg azt, ha tudomásul vesszük, hogy a boldogság nem statikus állapot, a boldogságért minden nap küzdenünk kell, és tudnunk kell azt is, hogy az ember nem lehet egyedül boldog. Akkor vagyok boldog, ha a környezetemet boldoggá tudom tenni- írja Avilai Szent Teréz. Lépjünk a boldogság ösvényére, küzdjünk meg érte, legyünk bátrak ahhoz, hogy a boldog élet mellett döntsünk és a körülöttünk élőket is boldoggá tegyük! Legyen ezen az úton is kísérőnk Csaba testvér, aki bölcs tanácsaival, gazdag élettapasztalatával, építő gondolataival, pozitív személyiségével a kétezer éves Evangélium fényében velünk együtt járja végig a boldogsághoz vezető utat.