Helikon Kiadó strana 39 z 115

Az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is olvasható lesz az új Beatles-filmhez kapcsolódó exkluzív könyv! 1969 januárjában a Beatles azzal a nagyszabású tervvel vágott neki az új esztendőnek, hogy egy különleges show keretében filmre veszik, ahogy dalokat írnak és próbálnak, majd előadják őket közönség előtt. A később Get Back néven ismertté vált projekt kétszeresen is visszatérést jelentett, hiszen az együttes ekkor már két és fél éve nem koncertezett, a kísérletező korszakukat követően pedig vissza akartak kanyarodni az eredeti rockos gyökerekhez. Egy hónapon keresztül kamerák és mikrofonok rögzítették minden szavukat, ám hogy végül mi valósult meg az elképzelésekből, azt meséli el az akkor rögzített dialógusok alapján ez a fotókkal gazdagon illusztrált kötet, amely szorosan kapcsolódik a Peter Jackson rendezte, azonos című új Beatles-filmhez.

Leonardo Da Vinci és Steve Jobs életrajzírójának új könyve a 2020-as kémiai Nobel-díjas tudósról Walter Isaacson új könyve a 2020-as kémiai Nobel-díjjal elismert tudóspáros egyik tagjának, Jennifer Doudnának az életét, tudományos munkásságát dolgozza fel. A CRISPR-ként ismert génszerkesztő eljárás feltalálásában játszott szerepének köszönhetően világhíressé vált kutatónő karaktere és karrierje nem véletlenül keltette fel Isaacson érdeklődését, aki könyveiben - többek között Leonardo da Vinci, Albert Einstein és Steve Jobs életrajzának szerzőjeként - mindig azt kutatja, mi a titka annak a különleges látásmódnak, amellyel valaki minden kortársától eltérő módon közelít a világ jelenségeihez, és hogyan tud ennek birtokában kivételeset alkotni. Jennifer Doudna esetében a kérdés az, hogy a világ megismerése iránt felébredő természetes kíváncsiság hogyan vezet el egy olyan felfedezéshez, amely emberéleteket menthet meg, sőt egész fajunk jövőjét alakíthatja át. A CRISPR néven híressé vált génszerkesztő módszer ugyanis képessé tehet minket arra, hogy a jövőben ellenállóbbá alakítsuk szervezetünket a vírusok meg-megújuló támadásaival szemben. Ez az ígéretes felfedezés azonban morális kérdéseket is felvet, hiszen az evolúciót meghackelő beavatkozások nemcsak a járványokkal szembeni védekezőképességünket erősíthetik, nemcsak azt érhetjük el segítségükkel, hogy megszabaduljunk eddig gyógyíthatatlannak tartott pszichés betegségektől, de az IQ-nk vagy a testi adottságaink befolyásolásával messzire ható változásokat is előidézhetünk fajunk egyedeiben. Ezért nem túlzás, amit a könyv címe állít, vagyis hogy nem csupán egy kutatónő karrierjét ismerjük meg, hanem a génszerkesztés mellett az emberiség jövőjének nagy kérdései is terítékre kerülnek.

A Presser könyve 2. a tavalyi év egyik nagy bestsellerének, Presser Gábor - remek illusztrációkkal színesített - memoárjának folytatása és befejezése. Amikor megjelent a Presser könyve 2020-ban, Presser Gábor, az elsőkötetes szerző rögtön folytatást is ígért. A páratlanul gazdag életút történetei még messzebbre viszik az olvasót egy gondolkodó művész emlékeinek világába. Barátságok, anekdoták, korrajzok, világhírű zenészek, szakmai kulisszatitkok, minden, ami az első kötetben már nem fért el. A Presser könyve és a Presser könyve 2 így együtt lesz igazán - Parti Nagy Lajos szavaival élve - "Presser-kész, memoárpróza a javából".

Az univerzum zavarba jön. Nem tudja, mitévő legyen. Például táguljon-e tovább? Vagy inkább zsugorodnia illene? Tíz földi esztendeig tépelődik. "Ha elfelejtették volna: az időomlást követő tíz éves újrajátszás vele, velem, önökkel, mindnyájunkkal még egyszer végigcsináltat mindent, amit csak 1991.február 17-étől 2001.február 13-áig műveltünk." Ám a szabad akarat visszatérése katasztrofális következményekkel is jár. Szerencsére Kilgore Trout megfejti a rejtélyt, sőt jelmondatával visszavezeti a földlakókat megszokott világukba. Íme a csodatévő mantra: "Betegek voltatok, de meggyógyultatok, és sok a tennivaló." A mű Kurt Vonnegut tizennegyedik, utolsó regénye. Hattyúdal. Emlékek, eszmék, tanok és töprengések, meg tréfák és viccek mulatságos szőttese. Egyszersmind búcsú a vonneguti világ teremtett és valóságos szereplőitől.

Milyen lehetőségei maradnak az önmegvalósításra egy harmincadik életévéhez szőke szépségnek napjaink férfiak uralta világában? Ezzel a dilemmával szembesül A Legyőzhetetlen Nap tudatos és progresszív hősnője, Szása, aki a harmadik x-et betöltve elhatározza, hogy nagyszabású utazásra indul - Moszkvától Isztambulon át egészen Kubáig és Thaiföldig vezető identitáskeresése idővel pedig az emberi létezés értelme és eredete utáni veszélyes kutatásba torkollik. Egyre szürreálisabb kalandjai során Szása mellé rejtélyes jótevőket, korporatív anarchistákat, nekroempatikus történészeket és transzgender buddhistákat sodor a sors. Különös rituálék, varázserejű maszkok és az ókori Rómában játszódó álmok révén mind mélyebb beavatást nyer a történelmet mozgató ősi misztériumba, melynek középpontjában az "életnek" nevezett illúziót generáló "Legyőzhetetlen Nap" projektor áll. A kiválasztottak az isteni szerkezet segítségével újrateremthetik, de akár el is pusztíthatják a valóságot, így Szása végül egy minden korábbinál nehezebb választás elé kerül: megérdemel-e megannyi sebből vérző világunk még egy esélyt?

"Bödőcs harmadik könyve a legmagasabb rangú művészet. De nem ám holmi tiritarka férfiszerelem dicsőítése! Nem. Bödőcs vaskosan kemény, fagyott pásztorkutya-dákójú, nőimádó művészetet szállít továbbra is, amely úgy csordul le az olvasónak a zsarnokságot kikiáltó okoskodás és picsogás redvás falatkáit folyton nyelni kényszerülő kiszáradt torkán, mint egy tányér ízletes oroszlánfóka-fitymakrémleves. Mulat a Manézs! Mulassunk hát mi is, olvasó, hiszen szerencsénkre eme abszurd cirkusz-diktatúra pusztán a szerző jól ismert, élénk fantáziájának szüleménye, amelynek vajmi kevés köze van a valós jövőképünkhöz. Egy a cirkusz, egy a sátor!" Krúbi Jubileumra készülődik Hettikánia cirkuszbirodalma: Luigi King uralomra jutásának harmincadik évfordulóját ünneplik meg fenségesen. Van mit ünnepelni! Az egykori cirkuszigazgató az áldott nép szívére hangolódván csodásan fölvirágoztatta Cirkuszhazát: szerte az országban rózsaültetvények virítanak (s így munka is jut mindenkinek), a gáncsoskodók már csak magukban (vagy külföldön) gáncsoskodnak - mert hogyan is lehetne egészséges lélekkel piszkolni azt, ami maga az egészség, őszinteség, szépség, hazaszeretet és férfias erő? Nehéz nap áll Hettikánia Porondmestere előtt, de ő bírja a gyűrődést ennyi év után is: kufircol (majdnem), frappáns interjút ad, nép közé vegyül, eszik, iszik, bohócorrot tesz fel, főtanácsadójával konzultál, kufircol (tényleg) és így tovább. A végére, mi tagadás, kicsit elfárad. Mert hiszen ő is emberből van, még ha különleges anyagból gyúrta is a hettikán történelem. Bödőcs Tibor első regénye, a Meg se kínáltak a magyar vidék iránt érzett szeretet (mondhatni realista) műve volt; a Mulat a Manézs a cirkuszi bravúrokra is képes magyar nyelv karneváli dicshimnusza, szertelen, barokkosan burjánzó szatíra egy országról, amelyben a populizmus hamisítatlan zsenije uralkodik a fejszesuhanás egyszerűségével.

Hogy milyen egy igazi falusi lakodalom? Hát olyan, amilyen. A kis Bori is férjhez megy végre: nagy az öröm a családban - vagy legalábbis az örömanyának és az örömapának örülnie illik. A lányoknak pedig úgy kell viselkedniük, ahogy azt anyuka elvárja - nehogy már megszólják őket. Ott van a kicsit (vagy inkább nagyon) elcsigázott Dorka a három gyerekkel, és ott van Nusi is - a barátnőjével... A három nővér végre együtt! Szeretik egymást? Szeretik az anyjukat, apjukat, a párjukat, a családjukat, a falujukat, melyből kiröppentek, és szeretik az új életüket? Naná, hogy szeretik, a család meg különben is arra való, nem? Onnan kapjuk leginkább a támogatást, megértést, vigaszt, igaz? Persze tudják a lányok is (mi is): ez nem annyira egyszerű. És hogy az élet hajlamos rá, hogy mindent összekuszáljon. Olyannyira, hogy néha a legszívesebben menekülnénk belőle. De ilyenkor összeszedjük magunkat, és azt mondjuk: "Innen szép nyerni." Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter és Tapasztó Orsi - három anyuka, akik 2020 októberében létrehozták a @nemakarokbeleszolni Instagram-oldalt. Ez a közös pont az életükben. Meg a humor és az anyaság, merthogy szerintük az utóbbit az előbbivel érdemes művelni, ahogy mindent az életben. Fontosnak tartják figyelmeztetni a gyanútlan érdeklődőt, hogy ez nem egy "Szépirodalmi Mű", mivel ők ugyanannyira nem írók, amennyire nem színésznők. Viszont elindult bennük egy történet három nagyon különböző élethelyzetben lévő nővérről, melyet a kiadó érdemesnek talált megjelentetni, és még "regénynek" is nevezi - a lányok pedig elmondhatatlanul boldogok, és jó szórakozást kívánnak ehhez a könyvhöz.

Joanna a középiskola elvégzése után úgy dönt, hogy New Yorkban próbál szerencsét. Költő szeretne lenni, ezért úgy gondolja, egy irodalmi ügynökség asszisztenseként kerülhet közelebb álmai megvalósításához. J. D. Salinger ügynökének asszisztenseként azt a feladatot kapja, hogy válaszoljon az írónak érkező rajongói levelekre, ami tulajdonképpen a szokásos, formális válaszok közvetítését jelenti. Joanna egyhangú, a munkahelye és a barátjával bérelt brooklyni lakás között zajló életét írói szárnypróbálgatásai törik meg. Miközben Salinger rajongóinak a megszokottól egyre inkább eltérő, hol vicces, hol megható válaszokat ír, lassan rátalál a saját írói hangjára. Az írónőnek a '90-es években játszódó memoárjából 2020-ban filmet is készítettek, amelyben az ügynökség szigorú vezetőjét Sigourney Weaver, a fiatal Joannát pedig Andie McDowell színésznő lánya, Margaret Qualley alakítja. A filmet 2021 nyarán mutatták be a hazai mozik.

Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig. Utóbbi kötet a szerző születésének 110-ik évfordulójára, 2022 tavaszán érkezik a könyvesboltok polcaira. Örkény István életműsorozatában a novellák első kötete, amely a bemutatkozó, 1941-es könyvtől, a Tengertánctól kölcsönözte a címét, az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést. A sorozatban korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó most izgalmas fölfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors változó, hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. Ahogyan az Asszonyok éjszakájában is: két egymásra találó nő azonos hőfokú szenvedései mögött élesen szemben álló élettények rejtőznek. Van/lehet a látható élet mögött valami más logika, másként kezelhető anyag - ezt keresi az író évtizedeken át. "Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!" - kiáltja egy Örkény-hős valamelyik huszadik századi szilveszteren. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.

Az 1930-as évek elején járunk, Leningrádban - az egykori birodalmi főváros mindennapjai a kollektív bizalmatlanság és az állandósult erőszak jegyében telnek. Vaszilij Zajcev nyomozót és társait egy rejtélyes gyilkosságsorozat felderítésével bízzák meg: az elkövető minden esetben szokatlan ruhákba öltöztette és teátrális pozitúrákba állította áldozatait, mintha valamiféle morbid "életképeket" igyekezett volna megalkotni a holttestekből. Leningrádban azonban különösen nehéz feladat kideríteni az igazságot: a hatóságoktól rettegő lakosokat szinte képtelenség őszinte vallomásokra bírni, a folyamatos tisztogatásnak kitett rendőrség tagjai pedig egymást is éberen megfigyelik, a hivatali bürokrácia hátterében kíméletlen intrikák zajlanak. Zajcev homályos múltja miatt maga is bármikor a szovjet államvédelmi szervek célkeresztjébe kerülhet - és egy éjszaka végül eljön érte a fekete autó...

Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító képességét csillogtatja. Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba. Mondhatnánk, hogy az vegye meg ezt a könyvet, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.

„Az élet spontán buli, ahova senkit nem hívtak meg..." "Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze – és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" " – Cserna-Szabó András

„Hé, srácok, mentek valahova, vagy csak úgy sehova?” 1951 áprilisában Jack Kerouac három hét alatt, a spontán alkotás lázában írta meg az Úton eredeti változatát egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre: annak a történetét, ahogy Neal Cassadyvel többször is beutazták Amerikát – ahogy száguldoztak a „jajongó kontinensen” át, s közben mindent meg akartak tapasztalni, ami csak kifacsarható az életből. A beatnemzedék első nagy műve volt ez – előbb született, mint Ginsberg Üvöltése vagy Burroughs regénye, a Meztelen ebéd –, de csak 1957-ben jelenhetett meg, miután Kerouac átírta: kihagyta az akkoriban még botrányosan merésznek számító részeket, és minden szereplőnek más nevet adott. Az ős-Úton csak jóval Kerouac halála után, 2007-ben jelent meg először, s azóta a mű két változatban létezik – mindkettő autentikus, de az Eredeti tekercs a maga nyersebb módján még inkább kifejezi a beatnemzedék életérzését és törekvését: hogy spontán, gátlástalan, lázadó, lüktető, száguldó, őrült, az élet titkának mélyére hatoló, új irodalmat akartak létrehozni.

Különféle lelki, intellektuális vagy művészi problémákkal küzdő férfiak és nők gyűlnek össze a két világ határán, az óceán partján álló kis Almayer fogadóban. Miközben sorra megismerjük élettörténetüket - vagy életük meghatározó epizódját -, felfedezzük az óceán egy-egy újabb titkát is. "Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt" - írta Baricco a könyvéről, de hőseinek a mesék és az álmok világát idéző kalandjai csak háttérként szolgálnak a fő történethez. Merthogy a regény "főszereplője" a titokzatos, nagy kékség, amely egyszerre gyógyító erő és halálos veszély, az élet bölcsője és a tudás meg az ihlet forrása. Az óceán valamilyen módon fontos szerepet játszik a regény szereplőinek zátonyra futott életében, és az olvasó az utolsó pillanatig találgathatja, hogy a "tengeróceán" kiket fog megmenteni, és kiket veszejt el.

HENRI-LOUIS BERGSON (1859-1941) a XX. század első harmadának egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású filozófusa volt, akinek legtöbb művét minden világnyelvre lefordították. Nézetei, tanai Franciaországban nagy megbecsülést hoztak számára, és 1914-ben a Francia Akadémia a tagjai közé fogadta, miközben a Vatikán ugyanebben az évben indexre tette Bergson írásait. Munkásságának egyetemes értékét 1927-ben az irodalmi Nobel-díjjal ismerték el. A nevetés 1900-ban jelent meg, és ebben a szellemes esszében a szerző a komikum titkait igyekszik feltárni, vagyis azt kutatja, hogy mit tartunk nevetségesnek, és miért. Bergson megállapításainak jó része ma - egy bő évszázaddal a mű publikálása után - is helytálló. Tegyük hozzá: sajnos, hiszen Bergson egyebek között ilyen kijelentéseket tesz: "A komikum igen gyakran egy társadalom szokásaitól, gondolkozásától, vagyis, nevezzük néven a dolgot, előítéleteitől függ."

Senki sem gondolta, hogy a járvány ennyire kegyetlen lesz. Hogy lezárják Moszkvát - hiszen hogyan lehetne lezárni egy tizenhárom milliós várost? Kevesen vannak, akik megértik, csak az maradhat életben, aki minél távolabb kerül a civilizációtól, a városoktól és falvaktól - köztük Anna a férjével, a gyerekével, a férje volt feleségével és még néhány emberrel, akik csatlakoznak hozzájuk. És miközben kis konvojuk a megállíthatatlanul terjedő vírus elől menekül, egyszerre zajlik az emberiség nagy drámája és a családi dráma: a küzdelem a túlélésért, a szeretetért, az emberi érzések megőrzéséért úgy, hogy nap mint nap szembesülni kell a tömeges halállal. Valahol messze északon, Karéliában van egy tó, abban a tóban egy lakatlan sziget, s a szigeten egy kis vadászkunyhó - ott talán biztonságban lesznek. S hogy hogyan lehet újrakezdeni ott az életet, arra egyelőre jobb nem gondolni... "Ira azt mondta, egyeseknek nincs szerencséjük, és mindvégig öntudatuknál vannak, de hátha nekem éppen szerencsém lesz, mondjuk, elájulok a láztól, és akkor kezdődnek ezek a rohadt görcsök, úgy pedig egész biztos nem tudom visszatartani Szerjozsát, holtbiztos, hogy betöri az ajtót, akkor aztán nincs az a maszk, ami segítene, a francba, még ha szerencsém lesz is, mi a garancia, hogy nem gyávulok el, amikor tényleg rosszul leszek, és nem fogom magam behívni őt?"