Helikon Kiadó strana 37 z 115

vydavateľstvo

Hetven év


Romsics Ignác rendhagyó könyvében saját élettörténetén keresztül azt mutatja be, hogy egy Kalocsa melletti faluból, a régi paraszti világból milyen út vezetett az egyetemi tanárságig és az akadémiai tagságig. Nem szokványos önéletrajzot vagy visszaemlékezést írt, hanem olyan szociográfiai leírásokkal gazdagított éntörténetet, amely alulnézetből, egy szülőfalujából kiszakadt s az értelmiségivé válás egymásra épülő stációin felfelé törekvő fiatalember perspektívájából mutatja be az ötvenes évek „szűrt levegőjét” és a Kádár-korszak „fellazult világát” egészen az 1980-as évek közepéig. Ebben az értelemben a kötet egész generációjáról és arról a korról is szól, amelybe beleszületett. Az önéletrajz második kötete 2023-ban jelenik meg.
Na stiahnutie
10,14 €

Amerikai psycho


Patrick Bateman, az Amerikai psycho gazdag, fiatal és jóképű főszereplője a Wall Street-i yuppie-k gondtalan aranyéletét éli a 80-as évek végének Manhattanjében. Mindennapjainak elmaradhatatlan kellékei az elegáns ruhák és márkás luxuscikkek, a méregdrága éttermek és egzotikus ételköltemények – ám e ragyogó felszín mögött perverz vágyak és pusztító ösztönök rejlenek. Bateman valójában ugyanis pszichopata sorozatgyilkos, aki a személyisége helyén tátongó hiányt újabb és újabb orgiákkal, valamint egyre rafináltabb kínzásokkal és mészárlásokkal igyekszik kitölteni. Ám a kényszeres testi-lelki szadizmusból nem látszik kiút, Bateman egymás után hág át minden elképzelhető erkölcsi határt, még akkor is, amikor egy magánnyomozó felbukkanásával már a lebukás veszélye fenyegeti… Bret Easton Ellis mindössze huszonhat éves volt, amikor megírta minden idők egyik legradikálisabb amerikai nagyregényét, melyet már a kezdetektől fogva szélsőséges reakciók kísértek. Eredeti kiadója a már kifizetett jelentős előlegek ellenére is inkább visszakozott az Amerikai psycho publikálásától, a regény 1991-es megjelenését követően pedig egyes kritikusai nyilvánosan követelték a regény betiltását, a szerző több halálos fenyegetést is kapott. Mindazonáltal az Amerikai psycho sokkalta több egyszerű „botránykönyvnél”. Mesterien felépített, komplex és önironikus szöveggel van ugyanis dolgunk, mely egy egyszerre zsigerien felkavaró, sötét humorú és elgondolkodtató horrortörténetként viszi színre a társadalmi kiüresedés drámáját. Az Amerikai psycho harminc év után is változatlanul aktuális szembesítés egy perverzióval és őrülettel teli világgal, amely már nem kedvez az ártatlanoknak. BRET EASTON ELLIS (sz. 1964) amerikai író, generációjának egyik legjelentősebb, egyszersmind leghírhedtebb szerzője. Már 1985-ben megjelent bemutatkozó műve, a Nullánál is kevesebb is jelentős visszhangot keltett, ezt két évvel később második regénye, A vonzás szabályai követette. Legnagyobb sikerét az 1991-ben napvilágot látott Amerikai psycho jelentette, melyből az ezredfordulón mára kultikusnak számító filmadaptáció is készült. Egy elbeszéléskötetet (Az informátorok), valamint két további regényt (Glamoráma; Holdpark) követően 2010-ben jelent meg ez idáig utolsó regénye, a Nullánál is kevesebb történetét folytató, az életmű addigi szakaszát mintegy szimbolikusan lezáró Királyi hálószobák. 2019-es White (Fehér) című kötete életrajzi visszatekintések, valamint az amerikai társadalom-politika-kultúra mentálhigiénés állapotairól szóló értekezések gyűjteménye.
Na stiahnutie
8,45 €

A négyek szíve


- Én mégis gyűlölöm Sztálint - Staube kiitta a konyakját -, következetlen volt, puhány, nem volt mersze határozni a legfontosabb kérdésekben, az értelmiség és a parasztság szövetségét játszotta ki a proletariátus ellen... szarházi, kibaszott egy szarházi! Az a legundorítóbb, amikor egy zseniális ember képtelen jól sáfárkodni a tehetségével. A Vörös Hadsereg lefejezése a harmincas évek elején a legnagyobb jótétemény lett volna, de 37-ben és 40-ben a legnagyobb bűn volt! Az elhájasodott parasztság likvidálása, a parasztgazdaságok kirablása, a kolhoztized bevezetése mind-mind zseniális lépés, nagyszerű, de... Egy féllábú veterán, aki átélte Leningrád blokádját (vagy mégse?), egy szexterápiát gyakorló országos bajnok sportlövőnő, egy sztahanovista funkcionárius és egy kisfiú (akinek nemzedéke talán még "megmentheti Oroszországot"): ők a négyek. A négyek terveznek és szerveznek valamit, valami fontos, talányos és titkos, talán megváltó tettre készülnek. Ennek érdekében gyilkolnak, kínoznak, őket kínozzák, az emberi lelemény legvégső határait feszegető kegyetlenséggel. Gyötrelmek és kínok árán haladnak a cél felé, és jutnak el a távoli... hová is? Vlagyimir Szorokin regénye a szovjethatalom alatt született, annak a végnapjaiban. Talán annak a totális diktatúrának akarta megadni a kegyelemdöfést. Hová juthat el az ember erőszakkal és kegyetlenséggel? A kérdés nyitott. És félő, hogy a válasz napjainkban fog megérkezni.
Na stiahnutie
6,48 €

Nem zörög a haraszt


Jerry Burton egy repülőszerencsétlenség után az orvosa tanácsára vidékre költözik húgával, Joannával, hogy nyugodt körülmények között tudjon lábadozni. A csendes kisváros lakói hamar tudomást szereznek érkezésükről, és sorban bemutatkozó látogatást tesznek náluk. Burtonék nyugalmát azonban hamar megtöri egy helyben feladott, rosszindulatú névtelen levél, melyet újságokból kivágott szavakból és betűkből állítottak össze, és benne Joannát ordenáré módon sértegetik, sőt meg is rágalmazzák. Rövidesen az is kiderül, hogy nem egyedi esetről van szó, ami az újonnan jött "idegeneknek" szól - Dr. Griffith ugyanis beszámol róla, hogy Lymstockban már többen kaptak hasonló névtelen levelet, köztük ő maga is. Rövidesen azonban a bosszantó helyzet tragédiába fordul: egy újabb névtelen levél hatására valaki öngyilkos lesz...
Na sklade 3Ks
9,67 €

Másik Isten


„Nem bír a sárga cipő nélkül élni, csak arra tud gondolni, elképzeli, ahogyan a lábadra adja, ahogyan letérdel eléd, mintha te lennél Hamupipőke, rád próbálja a sárga cipőt, mert ő még nem tudja, amit te már igen, hogy tökéletesen illik a lábadra, ő még nem tudja, amit te már igen, hogy olyan leszel neki, mint a heroin. Elég egy alkalom." A mesék úgy érnek véget, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ezek a szavak nevelnek minket, ebben hiszünk, hogy csak meg kell találni a másikat, és utána minden úgy marad ebben a kimerevített pillanatban. A mesék nem szólnak a változásról, arról a pillanatról, amikor egyszer csak nem ismerünk a másikra, de ami ennél rosszabb, már magunkra sem. Amikor keresni kezdjük az összes valaha volt önmagunkat, remélve, hogy mint egy fura kirakóban, megtaláljuk köztük az igazit. A mesék nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is. Gurubi Ágnes regényének hősei már jóval túl vannak a mese végén. Egyikük sem érti, mi történik, mind azt várják, hogy feketén-fehéren megmutatkozzon előttük az igazság, mint egy isteni kinyilatkoztatás. Pedig mindenkinek megvan a maga igazsága, ami itt felszabadít, ott sebeket ejt, de kimondva, leírva, kibeszélve, világgá kiáltva mégis enged tovább menni, és talán ez a legtöbb, amit remélhetünk. Az eddig négy kiadásban megjelent családregény, a Szív utca szerzőjének második könyve lélektanilag árnyalt karaktereivel, a hagyományos próza szabályait üdítő módon felrúgó szabad tudatáramlásaival, a test mint eszköz egyszerre pontos és érzéki ábrázolásával válik emlékezetes, sodró olvasmánnyá.
Na stiahnutie
6,19 €

Csutora


"Hohó, kiskutya - mondják gépies elragadtatással a látogatók, mert kiskutyának illik és lehet önzetlenül örülni. A kiskutya általában kedves valami. Mindenki ért a kiskutyához. Fanyar kedélyek is felengednek, amikor megpillantják a kiskutyát. Nem kerül semmibe, ha az ember kedves a kiskutyához. S mert a kutya gazdája mindig örül, ha kellemeset hall a kiválasztott élőlényről, s mert kis figyelmességek mélyítik el a barátságot, s mert ez a legolcsóbb: a kiskutya első fellépésének visszhangja van a világban. A bemutatkozás sikerült. Neves és hivatásos színházi ítészek elismeréssel nyilatkoznak játékmodoráról s mozdulatai kelleméről, dicsérik hangját... Úgy is mondhatjuk, Csutorának jó sajtója van." Márai egy pulihoz való viszonyon keresztül ismerteti meg közelebbről az embert a maga korlátaival: hogyan viselkedik akkor, amikor szemben találja magát a feltétlen szabadságot (el)ismerő (ösztön)lénnyel, választhatja-e ő maga is ezt az utat, vagy számára a rend marad az életben tartó erő? Mit lehet tenni egy kutyával, ami nincs tekintettel a szentnek tekintett napirendre, ünnepekre, önmagán kívül lényegében semmire? Ebben az összefüggésben vetül rá a fény a polgárságra Csutora és gazdája példázatán keresztül, mely rend és ösztönösség, megtartó értékek és kiürült szokások kettősségét is felveti. Mészáros Tibor
Na stiahnutie
5,63 €

A Titán szirénjei


A Titán szirénjei eszeveszett száguldás téren, időn és erkölcsön át. A Föld egykor leggazdagabb, ám hirtelen elszegényedett embere, Malachi Constant meghívást kap egy távoli világokba tartó űrutazásra. Ráadásul egy nővel az oldalán, aki aztán – mint már ekkor megtudja – gyereket fog szülni neki. És hogy miképpen tudja meg? Úgy, hogy a kronoszinklasztikus infundibulumba kerülve az ember egyszerre él múltban, jelenben és jövőben. A meghívás csapda – Malachi valójában a Föld ellen készülő marsi hadsereg katonája lesz. Komikus, komolytalannak tetsző sci-fi Vonnegut első – és azóta is egyik legnépszerűbb – regénye, de egyben nagyon is komoly regény: merész vízió a világról, amely talán jóval bonyolultabb – s egyben egyszerűbb –, mint gondoljuk. KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Kimeríthetetlen fantáziáján, őrült ötletein, társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus – vagy fekete – humorán generációk nőttek fel.
Na stiahnutie
7,88 €

Lila csík, fehér csík


Arra, amikor a Debrecen ellen kihagyta a tizenegyest én máshogy emlékszem. Nem úgy, hogy nem érdekelte, bemegy-e a lövése. Én is ott voltam azon a hideg, téli napon a Megyeri úton, és azt láttam, hogy a játékra alkalmatlan, havas-jeges pályán ő volt messze a legjobb. Egyedül ő akart és tudott focizni - játszani! - még ott is, és ezért gondolta, hogy be fogja lőni - mert különben nem ő lőtte a tizenegyeseket. Minden más olyan ebben a könyvben, hogy belesajdul a lelkem. Persze belesajdult ebbe is: ebbe az emlékbe - ahogy ma is pontosan látom magam előtt azt a megtévesztően hanyag mozgást, amivel őrületbe kergette a védőket és a kapusokat. Fiatal és naiv voltam még, azt hittem, neki minden sikerülni fog, és nem értettem, ha mégsem sikerült - hogy lehet az? 1978-ban, amikor Argentínában kiállították - na, az pontosan úgy volt, ahogy Egressy leírja. És ugyanazt éreztem én is. Ugyanúgy tört össze bennem a világ... De Egressy Zoltán regénye nemcsak Törőcsikről szól, hanem rajongásról, felnövésről, nosztalgiáról és a világ igazságtalanságáról is. Kicsit úgy, mint Nick Hornby klasszikusa, a Fociláz. Ez is regény (még talán regényebb is, mint Hornby könyve), a középpontjában az utolsó magyar futballzsenivel - és a kisgyerekkel, aki most, felnőtt fejjel próbálja megérteni, hogy mit jelentett számára Törő... és a gyerekkor.
Na stiahnutie
6,48 €

Zelenszkij smink nélkül


Akárhogyan alakul is az orosz-ukrán háború, az már biztos, hogy Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök ezeknek a baljós, új időknek jelentős alakjaként kerül be a történelemkönyvekbe. Köszönhetően annak, hogy amikor még szinte az egész világ az oroszok gyors győzelmére s persze Zelenszkij menekülésére számított, ő Kijevben maradt, neki nem "fuvar" kellett, hanem "lőszer", és az ukránok honvédő háborújának élére állt. Szerhij Rudenko könyve az első róla szóló életrajz (s bizonnyal sok más könyv fogja követni): a szerző harmincnyolc fejezetben meséli el Zelenszkij életútjának legfontosabb állomásait Krivij Rih-i gyerekkorától kezdve a háborúig. Az utolsó epizódokat Rudenko óvóhelyen írta, miközben az oroszok bomba- és rakétatámadásokat intéztek Ukrajna ellen. Egy olyan emberről szól ez a könyv, aki színészi karrierrel a háta mögött, minden politikai tapasztalat nélkül lett egy nagy ország elnöke 2019-ben, azzal győzve meg a választókat, hogy véget vet a mindent behálózó korrupciónak Ukrajnában, s egyúttal elhozza a békét. Az első cél megvalósításához vagy kevés volt az ideje, vagy ő sem tudott kikeveredni a korrupciónak abból a hálójából, amely oly sok mindent tönkretett már Ukrajnában az elmúlt évtizedekben, a második cél, a béke pedig hiú ábrándnak bizonyult - bár aligha Zelenszkij hibája, hogy Putyin semmiképp nem akart eltűrni egy olyan független Ukrajnát, amely nem az ő érdekeit szolgálja. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, Zelenszkij egy újabb nem túl sikeres és nem túl népszerű elnök - s aztán a háborúval minden megváltozott: most nemcsak az ukránok, hanem az egész világ figyel minden egyes szavára... SZERHIJ RUDENKO (sz. 1970) népszerű ukrán újságíró és publicista. Pályafutása során számos ukrán és nyugati médiaorgánumnak dolgozott (Radio Liberty, Liga, Gazeta 24, Glavred, TVi, Deutsche Welle). 2008-ban létrehozta és azóta is vezeti a Bukvojed nevű, könyvekkel foglalkozó honlapot, 2015 óta az Espresso nevű portál főszerkesztője.
Na stiahnutie
7,32 €

12 új Miss Marple-sztori


"Bizonyára nem feltétlenül szükséges gyönyörű helyre utaznunk ahhoz, hogy gyilkosságot kövessünk el, de néha igenis segít."Miss Jane Marple, a zseniális amatőr nyomozó - Agatha Christie felejthetetlen karaktere - először 1927 decemberében jelent meg nyomtatásban, A kedd esti klub című novellában. Az első Marple-regény, a Gyilkosság a paplakban 1930-ban látott napvilágot, melyet további tizenegy követett, míg a legutolsó - posztumusz - regény, a Szunnyadó gyilkosság 1976-ban, Christie halálának évében jelent meg. Jane Marple alakjában Christie a sokszor alábecsült, idős falusi vénkisasszonyt testesítette meg, aki éleslátásával, az emberi természet mély ismeretével még a Scotland Yard legkiválóbb nyomozóit is túlszárnyalta.Ebben a kötetben 12 új Marpe-novella kapott helyet, melyek szerzői elismert bestseller-írók, céljuk pedig az, hogy saját, egyedi nézőpontjukon keresztül mutassák be az új generációknak Christie briliáns elméjű nyomozóját, a látszólag ártalmatlan, szelíd, kissé kotnyeles Miss Marple-t. 
Na stiahnutie
9,29 €

Felhőatlasz


„David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A. S. Byatt, Guardian. David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. A könyvben kibontakozó történetek, a zaklatott életű ifjú zeneszerző Felhőatlasz szextettjének hangszereihez hasonlóan, hat különböző hangon szólalnak meg, mindegyik „a maga sajátos kifejezésmódján, hangsorán, hangszínén”. Ahogy a zeneműben a hangszerek, a könyv első részében „a szólók sorra megszakítják egymást”, majd a másodikban „sorra befejezik szólamukat”. Mindegyik történet önmagán túlmutatva keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Ki irányítja a sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltban, az előző életek során elkövetett hibákból? Az összefonódó sorsok szólamait a keresztutalásokkal és visszatérő motívumokkal átszőtt Felhőatlasz tökéletes harmóniaként szólaltatja meg az olvasóban.
Na stiahnutie
9,29 €

A katonakirályné titka


Csakúgy, mint nővére, Sisi, Mária Zsófia is bajor hercegnőnek született, majd belőle is királyné lett, de neki – balszerencséjére – a nápolyi trón jutott, ahonnan az egységes Olaszország megteremtői hamarosan elmozdítják. Mária Zsófia hiába védelmezi férfiakat megszégyenítő bátorsággal Gaeta erődjét, győz a túlerő, és a királyi pár kénytelen Rómába, a pápához menekülni. Amikor a Risorgimento már a pápai államot fenyegeti, a Szentatyát megvédelmezni kívánó önkéntesek egyikeként Rómába érkezik Emmanuel de Lavaysse, egy régi, de elszegényedett nemesi család sarja, és a pápai zuáv ezred katonája lesz. Az elűzött nápolyi királyné és az egyház védelmében fegyvert fogó Lavaysse véletlen találkozásából lángoló szerelem, abból pedig egy gyermek születik, akinek azonban – törvénytelen utód lévén – egész életében titkolnia kell származását… Két különleges sorsú nő, anya és lánya kalandos életét meséli el könyvében Lorraine Kaltenbach, a hősnőivel távoli rokoni kapcsolatban álló francia írónő. A szerző háromévi kutatómunka után vetette papírra a Marcel Proust által „katonakirálynénak” elnevezett Mária Zsófia és eltitkolt lánya, a házasságtörő kapcsolatból született Daisy történetét.
Na stiahnutie
7,32 €

Bejgliköztársaság


„Mindenkinek van egy cérnaszála. Azon függ az élete. Huszonegy cérnaszál lobog valahol a vízben, a levegőben. Még huszonegy elszakadt cérnaszál.” Lackfi János író, költő, műfordító új elbeszéléskötete nem huszonegy, hanem sok-sok ilyen cérnaszálról szól. Felvillanó emberi sorsokról. Hol vicces, hol szomorú történetekről. Vagy egyszerre viccesekről és szomorúakról. Hogy kerül egy maffiózó mobiltelefonja Jézus lábához? Milyen krimi az, amiben egy gumimatrac a gyilkos? Mi a csuda az a böngyörkefesztivál? Nem mindegy? Legyen zene, legyen tánc! Önök láttak már repülő macskát onlájn oktatás keretében? Vajon megöli D. Judit budai lakos a férjét ötvenhárom késszúrással? Hogy lehet egy embert lehúzni a vécén? Hogy kerül revolver, motor és vaskerítés a Duna mélyére? És ki szedi elő onnan? Ismersz olyan embert, akinek egy szempillaszálon múlott az élete? Ki az, aki élőben jelentkezik be apja temetéséről, és még az outfitje is illik a koporsóhoz? Ki nyeri a nagy bejgli-világbajnokságot? Ilyen és ehhez hasonló kérdések. Élő, húsbavágó sorsok. Férfisorsok, női sorsok. Szerelmek, csalódások, mániák, fóbiák, paranoiák, esküvők, gyászmisék, keresztelők. Bejgli, kocsonya, kávéhab, bogyiszlói paprika vodkával. Karanténon, vakcinán, járványon innen és túl. Zajlik a lájf!
Na stiahnutie
7,32 €

Betoncsók


A tizenhat éves Sam a vele egykorú srácok megszokott életét éli, napjait a sulin kívül a gördeszkázás, a haverok és a csajok töltik ki. Tony Hawk, a profi „deszkás” versenyző a példaképe, az ő könyvéből próbál megoldást találni minden felmerülő problémára. A kamasz fiú feltett szándéka, hogy elkerülje az idősebb családtagjai által tizenéves korukban elkövetett, egész életükre kiható hibákat. Kérdés, hogy sikerülhet-e ez neki, hiszen egy szerelemnek induló, de egy tinédzsertől túl nagy áldozatokat követelő kapcsolat keresztülhúzni látszik terveit. Nick Hornby a tőle megszokott érzékenységgel és humorral írta meg egy gördeszkán suhanó, ám az életben csetlő-botló, s éppen ettől nagyon szerethető fiú keserveit és örömeit: gördeszka, csajok, satöbbi… A filmesek számára is ellenállhatatlanok Hornby könyvei: a legtöbb regényből készült filmadaptáció, a Betoncsókból az olasz Andrea Molaioli rendezésében, s ezt a Netflix is vetítette.
Na stiahnutie
7,32 €

Macskabölcső


A Macskabölcső Kurt Vonnegut szatirikus véleménynyilvánítása a modern emberről és annak őrültségéről. Apokaliptikus mese a bolygó végzetéről, a főszerepben egy törpével; teljesen új teológia egy kalüpszóköltő tollából; fatalista, könnyfakasztóan mulatságos vízió a jövőről. A regény olvasók egész generációjában hagyott kitörölhetetlen nyomot, olyannyira, hogy a „bokononizmus” alaptételeit bizonyos körökben illett (és illik) ismerni. Tudni kell például, hogy mi az a foma, vagy a karasz, vagy a vámpéter. Egy szó mint száz: a Macskabölcső a XX. század egyik legfontosabb irodalmi alkotása. KURT VONNEGUT (1922–2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Kimeríthetetlen fantáziáján, őrült ötletein, társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus – vagy fekete – humorán generációk nőttek fel.
Na stiahnutie
6,48 €

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta


„Megszűnt a wifi, akadozgat a jó net... Dőlj, laptopom, ím az ölembe ide!” Lackfi János. „Elszáll a vakond, eliramlik a lajhár... Tűrj, kedvesem, ülj az ölembe ide!” Vörös István. Kötetünkben az olvasó megtalálja a magyar költészet legismertebb verseit és azok mai átiratait. Isten áldd meg a magyart belső széthúzással... Na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál?... A tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk... Nem lophatom el senkitől, ellopom hát mindenkitől... Csabi bácsi nagy titokban a portfólióját mossa... Süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt... Negyvenen túl jön az erőltetett gyerek... Lökött bulizásnak gyönyörű ideje...Röpdösnek a poénok, ám a könyv mégsem paródia gyűjtemény. Sok a mélyebb, komolyabb elszámolás a korral, amelyben élünk, az élettel, amely adatott. Hol örvendezve, hol mérgelődve, hol borúlátón, hol józanon, hol viccesen, hol gyengéden bámulhatunk rá táguló világunkra.
Na stiahnutie
10,14 €