Helikon Kiadó strana 35 z 115

Alessandro Baricco ötödik regénye, a 2002-ben megjelent Vértelenül egy meg nem nevezett országban lezajlott véres polgárháború különös utózöngéinek krónikája. A beköszöntő béke nem elég a továbbra is háborús lázban égő lelkek lecsillapításához: az elszenvedett sérelmek és veszteségek felszítják a bosszúvágyat, a beteljesített bosszú pedig újabb gyilkos haragot szül. A történet hősnőjén, Ninán múlik, hogy megszakad-e valamikor ez a halálos lánc, hogy eljön-e a megbocsátás pillanata. Az, amiről könyvében Baricco ír, bárhol és bármikor megtörténhet. A regény végére érve az olvasó bizonyára eltöpreng majd azon, hogyan döntene ő Nina helyében.

„A nők másról mesélnek és másképp. A „nők” háborújának mások a színei, illatai, más megvilágításba kerül minden, az érzések más világába. Saját szavaikkal mesélik el. Nincsenek hősök és hihetetlen hőstettek, csupán emberek vannak, akiket embertelenül emberi dolgok kötnek le.” A csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen, hogy sem hazájában, Belorussziában, sem Oroszországban, melynek nyelvén ír, nem dédelgetett személyiség. Nem szorul rá. Bátor asszony, aki megvívta a maga harcát, és végül győzött. Valami olyasmit tett le az asztalra, ami alapjaiban változtatja meg elképzeléseinket a második világháborúról, a szovjet hadszíntérről, arról a gigászi és kíméletlen, embereket, férfit és nőt, felnőttet és gyermeket egyaránt próbára tevő, milliónyi emberéletet követelő harcról, amit a Szovjetunió vívott a német megszállók ellen. Hősei szerelemre, családra, gyermeknevelésre született nők, akik belekerültek a háború iszonyatos, embert daráló malmába, s akik nem kapták meg érte az igazi elismerést. Főhajtás is ez előttük, mert ők valahogy kimaradtak a nagy történelemből, a dicső csatákból, az ünneplésből. Ilyen kíméletlenül őszinte könyv még nem született a Nagy Honvédő Háború másik arcáról. Korszakos műveket írtak már, Solohov, Szimonov és mások, ám mindegyiket rózsaszín fátyolba borította a győzelem diadala és büszke öröme. Szvetlana Alekszijevics nem tud felhőtlenül örülni. Ha végigolvassuk a könyvét, rájövünk, miért.

Az ind-hindu hagyomány késő védikus korszakából (nagyjából az i. e. 700 körüli időszakból) származó szent iratai az upanisadok, melyek titkos tanításokként a legősibb metafizikai tudást közvetítik többnyire a mester és tanítványa közti dialógusok segítségével. (Maga az upanisad szó jelentése is "a mester mellé telepedés".) Céljuk, hogy a tradíció követője ne csak fejben értse meg a tanítást, hanem a megértetteket valósítsa is meg az életében. A legismertebb és legjelentősebb upanisad a Brihadáranjaka-upanisad, mely a teremtésmítoszok átadásával indul; lényegük, hogy a mindenség a Brahman és az Átman princípiumából származik. Ezután kerülnek sorra azok a tanítások, melyek többek között az ember végső lényegéről és tudatállapotairól, a Lélekről, a halálról és a halál utáni állapotokról szólnak.

Az ind-hindu hagyomány késő védikus korszakából (nagyjából az i. e. 700 körüli időszakból) származó szent iratai az upanisadok, melyek titkos tanításokként a legősibb metafizikai tudást közvetítik többnyire a mester és tanítványa közti dialógusok segítségével. (Maga az upanisad szó jelentése is "a mester mellé telepedés".) Céljuk, hogy a tradíció követője ne csak fejben értse meg a tanítást, hanem a megértetteket valósítsa is meg az életében. A Cshándógja-upanisad a Dalok Tudásának (Számavéda) irodalmához tartozik, és elsősorban a varázsénekekkel és-mondásokkal, azok felcsendítésének misztériumával foglalkozik. Az upanisadban emellett helyet kaptak azok a tanítások is, melyek a lét végső természetét, továbbá az Önvaló (Átman) mibenlétét tárják föl.

Patrick Bateman, az Amerikai psycho gazdag, fiatal és jóképű főszereplője a Wall Street-i yuppie-k gondtalan aranyéletét éli a 80-as évek végének Manhattanjében. Mindennapjainak elmaradhatatlan kellékei az elegáns ruhák és márkás luxuscikkek, a méregdrága éttermek és egzotikus ételköltemények - ám e ragyogó felszín mögött perverz vágyak és pusztító ösztönök rejlenek. Bateman valójában ugyanis pszichopata sorozatgyilkos, aki a személyisége helyén tátongó hiányt újabb és újabb orgiákkal, valamint egyre rafináltabb kínzásokkal és mészárlásokkal igyekszik kitölteni. Ám a kényszeres testi-lelki szadizmusból nem látszik kiút, Bateman egymás után hág át minden elképzelhető erkölcsi határt, még akkor is, amikor egy magánnyomozó felbukkanásával már a lebukás veszélye fenyegeti... Bret Easton Ellis mindössze huszonhat éves volt, amikor megírta minden idők egyik legradikálisabb amerikai nagyregényét, melyet már a kezdetektől fogva szélsőséges reakciók kísértek. Eredeti kiadója a már kifizetett jelentős előlegek ellenére is inkább visszakozott az Amerikai psycho publikálásától, a regény 1991-es megjelenését követően pedig egyes kritikusai nyilvánosan követelték a regény betiltását, a szerző több halálos fenyegetést is kapott. Mindazonáltal az Amerikai psycho sokkalta több egyszerű "botránykönyvnél". Mesterien felépített, komplex és önironikus szöveggel van ugyanis dolgunk, mely egy egyszerre zsigerien felkavaró, sötét humorú és elgondolkodtató horrortörténetként viszi színre a társadalmi kiüresedés drámáját. Az Amerikai psycho harminc év után is változatlanul aktuális szembesítés egy perverzióval és őrülettel teli világgal, amely már nem kedvez az ártatlanoknak.

Martyn Rady nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint a Habsburg dinasztia közel ezer éves történetének bemutatására. Szellemes, olvasmányos stílusban veszi sorra a Habsburg uralkodókat és a dinasztia nevezetesebb képviselőit. A könyv lapjain feltárul előttünk Európa utóbbi ezer évének történelme, a történelmi konfliktusok teremtette válaszutak, valamint a Habsburg királyok és császárok döntései, amelyek nem ritkán évszázadokra meghatározták alattvalóik életét. A mű egyik nagy erénye, hogy miközben átfogó képet nyújt erről az időszakról, olyan kevésbé ismert anekdotákat és érdekességeket is belesző a Habsburgok történetébe, amelyek közelebb hozzák és sok esetben esendő emberként mutatják be az uralkodókat.A szerző bevallott célja „rehabilitálni” a Habsburgok uralmát, és közel egy évezredet felölelő munkáját ezekkel a sorokkal zárja:„Több mint kilenc évszázad alatt a Habsburgok produkáltak tökfilkókat és álmodozókat, mágiával és szabadkőművességgel foglalkozó kontárokat, vallási fanatikusokat, népeik jóléte iránt elkötelezett uralkodókat, művészetek patronálóit és a tudomány támogatóit, nagy kastélyok és templomok építőit. Némelyik Habsburg a béke híve volt, míg mások meddő háborúkat indítottak. Ennek ellenére, a közép-európai politika egyre elkeserítőbb helyzetét látva, nehéz nem arra a konklúzióra jutni, hogy a magyar történésznek [Kosáry Domokosnak] igaza volt – egy Habsburggal sem jártak volna rosszabbul.”

Cserna-Szabó András Fél négy című első könyve 1998-ban, a Fél hét című második kötete 2001-ben, a Félelem és reszketés Nagyhályogon című novellaciklusa 2003-ban jelent meg. A szerző első három könyve – melyet nemcsak a címek első három betűjének azonossága, de közös atmoszférájuk is egybefűz – először jelenik meg egyetlen kötetben.

Egressy Zoltán új regényének főhőse Jolka, a halálára készülő zalai parasztasszony. Kilencvennégy évet lehúzott már e világban, s ahogy az öregek szoktak, úgy beszél ő is az életéről: gyermekkoráról, a feleségként átélt évtizedekről és az utolsó életszakaszról, a több mint két évtizede tartó magányáról. S ahogy az öregek szokták, ő is mindegyre más fénytörésben meséli el életének öt-hat különösen fontos eseményét. De lassacskán azt érezzük: mintha valami krimi is megbújna ebben a dolgos, szép, becsületes életben. Egressy Zoltán pedig Jolka alakjával, történetével részint elgondolkodtat kis és nagy bűnök mibenlétéről, s talán nem kevésbé fontos, hogy a kihalóban lévő zalai-somogyi tájnyelvet az irodalomba, a közös emlékezetbe emeli.

„Elszökhetne Mityával külföldre, de mi lesz akkor, ha a forradalmat nem lehet megfékezni? Nem tudna együtt élni azzal a gondolattal, hogy sorsára hagyta a családját, de nem is engednék, hogy életben maradjon. Mindegy, hová menekül, őt, a nagyhercegnőt, apja rezsimjének szimbólumát bárhol utolérnék és meggyilkolnák. Amit ő képvisel, az túlságosan veszélyes a forradalmárok számára: egyszerűen nem hagyhatják, hogy éljen. És a férfi, aki őt megszökteti? Ha elmenekül Mityával, azzal az ő halálos ítéletét is aláírja, nemcsak a sajátját.” „Csillogó palotákból háborús kórházakba, kiváltságos életből fogságba - Bryn Turnbull nagy empátiával, intim részletekkel festi elénk a cári család tragédiáját. Az utolsó nagyhercegnő olyan, mint egy szimfónia: a megrázó és tragikus szépséggel letűnő Romanovok történetének fináléja.” - Erika Robuck. Sok könyvet írtak már róla - pontosabban róluk, az utolsó cárról és családjáról; de olyan elevenen még soha nem láthattuk őket magunk előtt, mint Bryn Turnbull regényében, aki Olga nagyhercegnőt helyezi a történet középpontjába. A tényeket, naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket a képzelet munkájával kiegészítve a szerző egy olyan fiatal nővel ismeretet meg bennünket, aki mindvégig vállalta sorsát. Vállalta volna azt is, hogy beteg öccse helyett Oroszország uralkodónéja legyen; vállalta, hogy az első világháború idején szinte minden idejét sebesültek ápolásával töltse; vállalta a fogságot, és a gondolatát is elutasította annak, hogy elhagyja a családját. De Olga nagyhercegnő közben mégiscsak álmodozott egy másik, másfajta életről; miközben elutasította, hogy érdekházasságot kössön, orosz tisztekbe szeretett bele, és olykor - szavakban, amiket aztán megbánt - lázadt az anyja ellen, aki nem engedte, hogy fiatal lányhoz illő, élményekkel teli életet éljen, és az apja ellen is, aki nem tett meg mindent a szabadulásukért. Érzékeny, finom lélek volt - legalábbis Turnbull regénye szerint; s a könyv meggyőz minket arról, hogy ilyen lehetett a valóságban is.

Miss Marple gyerekkori iskolatársával, a dúsgazdag amerikai Ruth Van Rydockkal találkozik Londonban. Régi barátnője megosztja vele félelmét: húga, Carrie Louise miatt aggódik. Valami nagyon nem stimmel a birtokukon, melyen Carrie Louise férje, a kissé megszállott Lewis fiatalkorú bűnözők javító-nevelő intézetét üzemelteti.Ruth arra kéri Miss Marple-t, hogy látogassa meg a húgát, és járjon utána, mi is folyik valójában a birtokon. Jane Marple eleget tesz a kérésnek, és elutazik Stonygatesbe, ahol barátnője és annak kiterjedt rokonsága fogadja – a szomszédban pedig kétszáz ifjú bűnelkövető lakik. Egyikük egy este, pillanatnyi rohama alatt, életveszélyesen megfenyegeti Lewist, majd annak dolgozószobájában rá is lő. Gyilkosság történik – ám az áldozat nem Lewis Serrocold. Mindeközben az is kiderül, hogy a jelenlévők közül valaki titkon Carrie Louise életére tör.

A love story soha nem a teljes történet.Victor Van Allen higgadtan, a barátai számára felfoghatatlan nyugalommal fogadja el felesége cseppet sem titkolt kilengéseit. Melinda nyilvánosan kezd ki férfiakkal, akiket még a házukba is meghív, és férjével mit sem törődve marasztalja őket éjszakára. A rendkívül intelligens férj látszólag hozzászokott a helyzethez, és egy külön világot alakított ki magának a ház másik felében.De egyszer csak az asszony egyik korábbi szeretőjét meggyilkolják. Vic - hogy a felesége szeretőit elriassza - azt kezdi terjeszteni, hogy ő volt a tettes. A makulátlan jellemű, a környezetében nagy tiszteletnek örvendő férfinak ezt nem hiszik el, de a gyanú egyre több emberben feltámad, amikor Melinda egy újabb szeretője is meghal...A regény legújabb filmfeldolgozása igazi sztárparádé: Adrian Lyne rendezte, a főszerepet pedig Ben Affleck alakítja.Patricia Highsmith (1921-1995) amerikai írónő a pszichológiai thriller műfajának óriási hatású klasszikusa. Már az első, Két idegen a vonaton című regényével ismertté vált a nagyközönség számára, miután Alfred Hitchcock filmvászonra vitte a történetet. A Mr. Ripleyről szóló könyveiben (A tehetséges Mr. Ripley, Ripley a mélyben, Ripley és a maffiózók stb.) a szerző izgalmas - és erkölcsileg felkavaró - játékot játszik az olvasóval: intelligens sorozatgyilkosát olyan mély beleérzéssel ábrázolja, hogy megkedveljük, sőt szinte szurkolunk neki, hogy megússza a bűntényt. A Mélyvíz - Patricia Highsmith legsikeresebb könyve, melyből több filmadaptáció is készült - bravúrosan, minden apró részletével tárja elénk egy pszichopata gyilkos legbensőbb énjét."Emlékszem, miután egy antikváriumban megvettem, arra gondoltam: "Miért nem említette nekem soha senki ezt a könyvet?"... A lélek sötétsége, a fóbiák, félelmek mind egy házaspár otthonában összpontosulnak, és ez engem mindig érdekelt: ez a durva háborúskodás férj és feleség között." - Gillian Flynn

Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a szenvedés, a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. „Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!” – kiáltja egyikük valamelyik huszadik századi szilveszter napján. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig.

„Én hiszek abban, hogy azoktól a könyvektől és történetektől vagyunk azok, akik vagyunk, amelyekbe beleszeretünk, vagy kevésbé eltúlozva: ha beleszeretünk egy könyvbe vagy történetbe, az valamiképpen megváltoztat bennünket, és a szeretett mese világképünk részévé válik, részévé annak, ahogy megértjük a dolgokat, ahogy döntünk és választunk a mindennapi életünkben. Felnőttként, mivel nehezebben leszünk szerelmesek, végül talán csak egy maroknyi könyvről mondhatjuk el őszintén, hogy szeretjük. Talán ezért hozunk annyi rossz döntést." A kötet a neves indiai-brit-amerikai regényíró 2003 és 2020 között írott esszéit gyűjti egybe. Rushdie értekező prózájában is önmagát adja: lebilincselő és gyakran szórakoztató stílusban szól a történetmesélés mára háttérbe szoruló hagyományáról, a regény természetéről, irodalmi hőseiről Cervantestől és Shakespeare-től kezdve Andersenen és Lewis Carrollon át egészen García Márquezig, Vonnegutig és Philip Rothig, de a könyvben éppúgy helyet kaptak politikai tárgyú írásai, valamint fontosabb nyilvános beszédei és kritikái is. Ám akár az irodalomról, akár a nyelvről, akár aktuális társadalmi kérdésekről ír, Rushdie mindannyiszor hitet tesz a művészet és az egyén szabadsága mellett.

„A régi császári palotában ma is megcsodálhatjuk a pompás bútorokkal és vörös falikárpitokkal teli szalonokat, amelyekben utóbb Sisi és Ferenc József vacsorázott meghitt hangulatban, kettesben. Mindenhol táncolnak. Főleg egy háromnegyedes ritmusú táncot, amit korábban nem ismertek. Ez az újdonság, a valcer, amit addig csak az utcabálok népe táncolt, most meghódítja az előkelő társaságot. Ekkor jön tehát divatba a keringő, amely azóta is az egyik legnépszerűbb tánc. A nagykövetségeken, a Hofburg szalonjaiban, a schönbrunni Nagy Galériában és a Práter kávéházaiban az emberek egész éjjel táncolnak.”Bécsről a zene, a képzőművészet és az építészet olyan kiválóságai jutnak eszünkbe, mint Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig van Beethoven, Johann Strauss, Gustav Klimt, Egon Schiele, Oskar Kokoschka, Otto Wagner és Friedensreich Hundertwasser - akik sorra fel is bukkannak a kötet lapjain.A Bécsért rajongó, a városban gyakran vendégeskedő francia író, újságíró, Jean des Cars részletesen ismerteti azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen Bécs egy világbirodalom fővárosa és a kultúra fellegvára lett. A szerző idegenvezetőnkül szegődik, s vele járhatjuk be a híres bécsi kávéházakat, a város csodálatos múzeumait, nagy múltú épületeit és történelmi emlékhelyeit. Jean des Cars élvezetes, csevegő stílusban mesél a birodalmi főváros sorsfordító napjairól, egyebek között a török támadásokról, ostromokról, az 1814-15-ös bécsi kongresszusról és a szovjet megszállás végét jelentő 1955-ös osztrák államszerződésről, de az irodalmi idézetekkel és anekdotákkal fűszerezett "városnéző séta" során bepillanthatunk a bécsiek hétköznapjaiba és a város kulisszatitkaiba is.

A Szindbád hazamegy, amellett, hogy Márai pályájának csúcsteljesítményei közé tartozik, minden bizonnyal a Krúdy Gyula életéről és művészetéről valaha írt legérzékenyebb, stílusát és gondolatvilágát a legpontosabban megragadó és továbbértelmező alkotás. Megírásának tervéről - ezzel összefüggésben pedig a példaképhez fűződő viszonyáról - Márai már 1933-ban, Krúdy halála másnapján megjelent nekrológjában említést tett: "Krúdyról összeszedtem mindent, amit tudni lehet felőle, pincéreket és kártyásokat faggattam ki felőle, kritikusokat, nőket és lump pajtásokat. Izgatott ez a csoda, ez a megfejthetetlen titok, egy író titka, aki nem csinált hibát. Életem legnagyobb kitüntetésének tartom a ritka órákat, melyeket társaságában tölthettem. Egyszer meg akarom írni, amit tudok és sejtek felőle. Ezt meg is ígértem neki, s ő szavamat vette." Reichert Gábor

Szergej Geraszimov írót szülővárosában, az orosz határtól mindössze negyven kilométerre fekvő Harkivban érte a 2022. február 24-én Vlagyimir Putyin által elrendelt ""különleges katonai művelet"", vagy egyszerűbben fogalmazva: a háború.Feljegyzéseiben Geraszimov kíméletlen őszinteséggel, némi - az ostromállapothoz illően sötét - humortól sem visszariadva eleveníti meg a folyamatos bombázásokkal és pergőtűzzel sújtott város pokoli mindennapjait, ahol ""élni"" leginkább már annyit tesz, mint ""túlélni"". Könyve fontos szemtanúi beszámoló Ukrajna lerohanásáról, amely jócskán túlmutat a háborús pusztítás megrázó dokumentálásánál - elgondolkodtató értekezések gyűjteménye, többek között a fegyveres harcokat előkészítő propagandáról, az ukrán és az orosz nemzet közötti elszakíthatatlan kötelékekről és messzire visszanyúló feszültségekről, valamint arról, miért nem jelent megoldást a putyinizmussal szemben a nacionalizmus.A Harkivi napló megkerülhetetlen olvasmány ahhoz, hogy pontosabb képünk legyen az egész világot megrázó őrületről, Európa második világháború óta legnagyobb katonai konfliktusáról.SZERGEJ GERASZIMOV 1964-ben született Harkivban, író, költő és fordító. A Harkivi Állami Egyetemen szerzett diplomát elméleti fizikából, később pszichológiával kezdett foglalkozni, számos akadémiai cikket publikált a kognitív működés témakörében. A pszichológián keresztül jutott el a populáris irodalomhoz mint az emberi kíváncsiság speciális tárgyához és jelenségéhez, és kezdett el maga is fantasy és sci-fi történeteket írni.Műveit korábban olyan jelentős orosz könyvkiadók tették közzé, mint az ASZT és az Ekszmo - nagyszabású, Ukrajna és Oroszország 20. századi történelmére és a marxizmus tévedéseire fókuszáló mágikus realista regényének megjelenését azonban már megakadályozta a feszültté vált politikai helyzet. Több elbeszélése és két regénye is olvasható angol nyelven.A Harkivi napló a 2022-es orosz katonai invázió első két hónapjának krónikája.