Helikon Kiadó strana 33 z 115

Mágián a köznyelv leginkább varázslatot ért, míg az antropológia afféle ősi, a tudományos logikától eltérő szervezőelveket követő gondolkodási formát. Márai könyvére ezek egyike sem igaz maradéktalanul. Hőseinek életében persze rendre előfordulnak váratlan események, a szereplőkkel nemegyszer játszik a sors szeszélye, vagy éppen megigézi őket egy-egy különleges történés, magával ragadja őket valami ritka élmény - ám szigorúan vett csoda, tudományosan nem magyarázható varázslat csak elvétve fordul elő a kötet novelláiban. A szereplők gyakran visszatérő tapasztalata, hogy nem értik a körülöttük történő események összejátszását, mások tetteinek mozgatórugóit vagy akár saját reakcióikat s érzéseiket - ennek ellenére nem rajzolódik ki a világot vezérlő rejtett, észszerűen nem megokolható hatóerők egységes rendszere, azaz nem ölt alakot valamiféle mágikus világmagyarázat sem. Mindettől azonban Márai írásai nem lesznek kevesebbek, nem lesznek szegényebbek. Azért nem lelni bennük varázslatos világra, mert e novellák nem eltávolítanak az élettől, hanem visszafordítanak hozzá. Nem a vigasz csalóka reményével hitegetnek, hanem az élet eleven valóságával való szembenézésre hívnak. Bengi László

A Szindbád hazamegy, amellett, hogy Márai pályájának csúcsteljesítményei közé tartozik, minden bizonnyal a Krúdy Gyula életéről és művészetéről valaha írt legérzékenyebb, stílusát és gondolatvilágát a legpontosabban megragadó és továbbértelmező alkotás. Megírásának tervéről - ezzel összefüggésben pedig a példaképhez fűződő viszonyáról - Márai már 1933-ban, Krúdy halála másnapján megjelent nekrológjában említést tett: "Krúdyról összeszedtem mindent, amit tudni lehet felőle, pincéreket és kártyásokat faggattam ki felőle, kritikusokat, nőket és lump pajtásokat. Izgatott ez a csoda, ez a megfejthetetlen titok, egy író titka, aki nem csinált hibát. Életem legnagyobb kitüntetésének tartom a ritka órákat, melyeket társaságában tölthettem. Egyszer meg akarom írni, amit tudok és sejtek felőle. Ezt meg is ígértem neki, s ő szavamat vette." Reichert Gábor

A Führer, Adolf Hitler egyszer s mindenkorra meghatározta, mi az SS becsülete, s meghatározását elitcsapatai jelmondatává tette. Becsületed - mondta - a hűség. Azóta minden tökéletesen egyszerű és világos. A katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel bajlódnia. Elég, hogy hűséges, egyszóval engedelmeskedik a parancsnak.

"És abban sem voltam biztos, hogy a szerelem egyáltalán létezik, legalábbis abban a formában, ahogy számon van tartva. Gyerekkorban a Mikulásban, a Jézuskában, a Fogtündérben és a Rézfaszú Bagolyban hiszünk, később meg olyan fogalmakban, mint például a szerelem. Pedig ezt is csak kitalálták, hogy az unatkozó úri kisasszonyok fűzővel megnyomorított testében megfelelően keringjen a vér. A szerelem csupán vágyálom, bájos verejtékezés, romantikus formába öltött igyekezet, mézzel töltött, gömbölyű, puha hólyag, ami elnyomja a józan észt és a kritikai szellemet, miközben egyre csak dagad, dagad és dagad... A legősibb és legravaszabb marketingfogás, hogy ne legyen kedved felhúzni magad az első fára, hogy elhidd, van értelme a létnek, még annak ellenére is, hogy a legtöbbször pont a szerelem miatt szemezel a legvastagabb ággal, ami elbírja a szenvedéssel terhelt seggedet." Szonja, a fővárosba költözött alföldi lány az apjának mesél az életéről. Ami nem olyan egyszerű, ugyanis egyéves volt, amikor a férfi elhagyta a családját, és csak annyit tud róla, hogy szerette a Rolling Stonest. Hogyan lehet a legintimebb titkainkat is megosztani egy olyan szülővel, akit hiába szeretnénk közel tudni magunkhoz, teljesen idegen nekünk? Hogyan próbálhatjuk megismerni önmagunkat egy ismeretlen emberen keresztül, ha az ráadásul úgysem válaszol semmire, akár kérleljük, akár szidjuk? Miközben a Stones zenéjétől kísérve Szonja rajongva habzsolja a szépséges Budapestet, és egyik balszerencsés szerelmi kalandból a másikba evickél, mégis mesél, őszintén és szókimondóan: csalódásokról és örömökről, bizarr élményekről és sorsfordító találkozásokról, de még arról is, hogy a szexuális élete finoman szólva sem problémamentes. "I can't get no satisfaction..." - Ám egy talpraesett fiatal nőnek semmi sem lehetetlen, főleg, ha van egy őrangyala, aki időnként átsegíti az effajta gondokon... Szilágyi Zsófia Emma regénye kínzó hiányokkal - elsősorban az apa és a szerelem hiányával - vet számot, és teszi mindezt játékosan és szórakoztatóan. A Szonja izgalmas ötletek magával ragadó áradata, ahol a privát szorongások a mindennapok kollektív abszurdjával keverednek, és a legválságosabb pillanatokat is áthatja a boldogság akarása és az (ön)ironikus humor.

Én mégis gyűlölöm Sztálint - Staube kiitta a konyakját -, következetlen volt, puhány, nem volt mersze határozni a legfontosabb kérdésekben, az értelmiség és a parasztság szövetségét játszotta ki a proletariátus ellen... szarházi, kibaszott egy szarházi! Az a legundorítóbb, amikor egy zseniális ember képtelen jól sáfárkodni a tehetségével. A Vörös Hadsereg lefejezése a harmincas évek elején a legnagyobb jótétemény lett volna, de 37-ben és 40-ben a legnagyobb bűn volt! Az elhájasodott parasztság likvidálása, a parasztgazdaságok kirablása, a kolhoztized bevezetése mind-mind zseniális lépés, nagyszerű, de... Egy féllábú veterán, aki átélte Leningrád blokádját (vagy mégse?), egy szexterápiát gyakorló országos bajnok sportlövőnő, egy sztahanovista funkcionárius és egy kisfiú (akinek nemzedéke talán még "megmentheti Oroszországot"): ők a négyek. A négyek terveznek és szerveznek valamit, valami fontos, talányos és titkos, talán megváltó tettre készülnek. Ennek érdekében gyilkolnak, kínoznak, őket kínozzák, az emberi lelemény legvégső határait feszegető kegyetlenséggel. Gyötrelmek és kínok árán haladnak a cél felé, és jutnak el a távoli... hová is? Vlagyimir Szorokin regénye a szovjethatalom alatt született, annak a végnapjaiban. Talán annak a totális diktatúrának akarta megadni a kegyelemdöfést. Hová juthat el az ember erőszakkal és kegyetlenséggel? A kérdés nyitott. És félő, hogy a válasz napjainkban fog megérkezni.

A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette a kését. - Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t - mondtam elcsukló hangon. Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk, és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból, fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta. - Még csak ez kellett! - sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és óvón magához vonta Momót. Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón, milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak! Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély - Malevil - vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.

"Vagy visszajön hozzám ez az ember, belülről és egészen, tartózkodás és szégyenérzet nélkül, vagy én megyek el tőle. Vagy van valamilyen titka, melyet én nem ismerek, s akkor kiásom ezt a titkot, ha kell, kikaparom tíz körmömmel, a föld alól is, mint a kutyák az elásott csontot, mint az őrült szerelmesek elhalt kedvesük tetemét, vagy megbuktam, és félre kell állnom. Ezt így nem csinálom tovább. Mondom, elhatároztam, hogy meghódítom a férjem." "Az olvasó azt hihetné, hogy ugyanannak a történetnek a színét és a visszáját kapja a regényben, azért, hogy eldönthesse, melyik félnek van igaza. Azért, hogy állást foglalhasson a konfliktusban. De Márai ravaszabbul irányítja a kettős történetet. A kettő nem ugyanannak a megfordítása, hanem egymás kiegészítője, az első részben felbukkanó titok csak a másodikban kerül megfejtésre. A harmadik személy, aki olyan sok regényben és drámában a valódi mozgatója a cselekménynek, itt egy egészen váratlan dimenzióba viszi át a regény súlypontját." Szávai János

"...az embereket csakis a gazdagság, a hatalom és a mesébe illő szerelmi történetek érdeklik." Minél nagyobb és színesebb egy város, annál több zuga van, ahol bűneinket rejtegethetjük, s minél többen lakják, annál több esélyed van arra, hogy bűnöddel elkeveredj benne. Egy város okosságát nem tudósai, könyvtárai, miniátorai, kalligráfusai és medreszéi, hanem a sötét utcákon, évezredek folyamán alattomos módon elkövetett gyilkosságok mérik. Semmi kétségem afelől, hogy eszerint Isztambul a világ legeszesebb városa. A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952-) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban - többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban - is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a 21. század huszonegy legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot. Egy gyilkosság ördögien összekuszált szálai, egy évtizedek óta emésztő szerelem tüze és a művészet mindent felülíró ereje szövődik egybe ebben a magával ragadó történetben. A nevem Piros meséjét a 16. századi Isztambul csillogó pompája mögött megbújó sötét intrikák mozgatják. A szultán titkos megbízást ad birodalma legkiválóbb miniatúrakészítőinek: az uralkodó dicsőségét hirdető könyvet kell készíteniük, amely a korabeli európai festészet stílusjegyeit viseli magán. Csakhogy az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást, a feladat tehát nemcsak izgalmas, hanem rendkívül veszélyes is. Amikor a könyvön dolgozó miniátorok egyikének nyoma vész, a kötet valódi céljairól mit sem sejtők körében kitör a pánik. A megoldást - avagy a gyilkost eláruló bűnjelet - a félig kész rajzok rejtik. A nevem Piros történelmi tablót, krimit, szerelmes elbeszélést és filozofikus elmélkedést vegyítő története kaleidoszkópszerűen rendezi újabb és újabb formákba a művészet, a vallás, a szerelem, a szexualitás és a hatalom össze-összekapcsolódó darabjait.

Akárhogyan alakul is az orosz-ukrán háború, az már biztos, hogy Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök ezeknek a baljós, új időknek jelentős alakjaként kerül be a történelemkönyvekbe. Köszönhetően annak, hogy amikor még szinte az egész világ az oroszok gyors győzelmére s persze Zelenszkij menekülésére számított, ő Kijevben maradt, neki nem "fuvar" kellett, hanem "lőszer", és az ukránok honvédő háborújának élére állt. Szerhij Rudenko könyve az első róla szóló életrajz (s bizonnyal sok más könyv fogja követni): a szerző harmincnyolc fejezetben meséli el Zelenszkij életútjának legfontosabb állomásait Krivij Rih-i gyerekkorától kezdve a háborúig. Az utolsó epizódokat Rudenko óvóhelyen írta, miközben az oroszok bomba- és rakétatámadásokat intéztek Ukrajna ellen. Egy olyan emberről szól ez a könyv, aki színészi karrierrel a háta mögött, minden politikai tapasztalat nélkül lett egy nagy ország elnöke 2019-ben, azzal győzve meg a választókat, hogy véget vet a mindent behálózó korrupciónak Ukrajnában, s egyúttal elhozza a békét. Az első cél megvalósításához vagy kevés volt az ideje, vagy ő sem tudott kikeveredni a korrupciónak abból a hálójából, amely oly sok mindent tönkretett már Ukrajnában az elmúlt évtizedekben, a második cél, a béke pedig hiú ábrándnak bizonyult - bár aligha Zelenszkij hibája, hogy Putyin semmiképp nem akart eltűrni egy olyan független Ukrajnát, amely nem az ő érdekeit szolgálja. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, Zelenszkij egy újabb nem túl sikeres és nem túl népszerű elnök - s aztán a háborúval minden megváltozott: most nemcsak az ukránok, hanem az egész világ figyel minden egyes szavára...

"Nem bír a sárga cipő nélkül élni, csak arra tud gondolni, elképzeli, ahogyan a lábadra adja, ahogyan letérdel eléd, mintha te lennél Hamupipőke, rád próbálja a sárga cipőt, mert ő még nem tudja, amit te már igen, hogy tökéletesen illik a lábadra, ő még nem tudja, amit te már igen, hogy olyan leszel neki, mint a heroin. Elég egy alkalom." A mesék úgy érnek véget, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ezek a szavak nevelnek minket, ebben hiszünk, hogy csak meg kell találni a másikat, és utána minden úgy marad ebben a kimerevített pillanatban. A mesék nem szólnak a változásról, arról a pillanatról, amikor egyszer csak nem ismerünk a másikra, de ami ennél rosszabb, már magunkra sem. Amikor keresni kezdjük az összes valaha volt önmagunkat, remélve, hogy mint egy fura kirakóban, megtaláljuk köztük az igazit. A mesék nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is. Gurubi Ágnes regényének hősei már jóval túl vannak a mese végén. Egyikük sem érti, mi történik, mind azt várják, hogy feketén-fehéren megmutatkozzon előttük az igazság, mint egy isteni kinyilatkoztatás. Pedig mindenkinek megvan a maga igazsága, ami itt felszabadít, ott sebeket ejt, de kimondva, leírva, kibeszélve, világgá kiáltva mégis enged tovább menni, és talán ez a legtöbb, amit remélhetünk. Az eddig négy kiadásban megjelent családregény, a Szív utca szerzőjének második könyve lélektanilag árnyalt karaktereivel, a hagyományos próza szabályait üdítő módon felrúgó szabad tudatáramlásaival, a test mint eszköz egyszerre pontos és érzéki ábrázolásával válik emlékezetes, sodró olvasmánnyá.

"Ez a könyv ajándék magamnak az ötvenedik születésnapomra" - írta Vonnegut. Szép ajándék, hiszen főhőse, a szerző oly sok könyvében szereplő, végtelenül ötletes, ám sikertelen sci-fi-író, Kilgore Trout most egyszeriben világhírűvé válik, sőt megkapja a Nobel-díjat. A szerző számos egyéb könyvének alakja vendégszerepel a regényben, amely valósággal kvintesszenciája Vonnegut gondolatainak: fő kérdése, mint oly sokszor, most is az, hogy mennyiben van az embernek szabad akarata - avagy csupán biológiai gépezetek volnánk?

Jó néhány könyv született már Coco Chanelről - arról a kényes és máig sem teljesen tisztázott témáról azonban mindig is kevesebb szó esett, hogy a németek megszállta Franciaországban milyen szerepet töltött be. Arról tehát, hogy egy a náci államapparátushoz tartozó férfi szeretője volt, és az Ellenállás tagjaiból szerveződött Francia Belső Erők letartóztatta és kihallgatta őt hazaárulás vádjával. Az egy újságíró éles szemével és egy regényíró lelkével megalkotott, hiánypótló Coco a Ritzben ebbe az időszakba repíti el az olvasót. A megtörtént eseményekből kiinduló, szerteágazó kutatásokon alapuló, de hátramaradt levelek, feljegyzések, napló vagy kihallgatási jegyzőkönyv híján mégis fikciós mű fő kérdése: kollaboráns volt-e Coco? Gioia Diliberto virtuóz karakterrajza egy női lélek rejtelmeibe, egy személyiség labilitásába enged betekintést. Magával ragadó történetében nyomon követhetjük, mi lehetett a motivációja a női divatot forradalmasító Chanel opportunizmusról árulkodó döntéseinek a II. világháború rémjáró szakában, és ezek a döntések aztán milyen hatással voltak környezetére, világhírű művészbarátaira.

A Corpus Hermeticum egy feltehetően tudatosan szerkesztett válogatás, egy szöveggyűjtemény Hermész Triszmegisztosz tanításaiból, amely tizenhét görög nyelvű hermetikus dialógust tartalmaz. A kötetben a teológiai témájú értekezések mellett a kozmológiával és az embernek a világban elfoglalt helyével foglalkozó szövegeket egyaránt megtaláljuk, melyek a hermészi tanítások, a hermetikus filozófia megismeréséhez segítik hozzá az olvasót. A híres platonikus filozófus, Marsilio Ficino 14. századi latin fordításának köszönhetően a mű példátlanul sikeres lett, és nagy hatást gyakorolt a humanista gondolkodók jó részére, akik úgy vélték, hogy a hermetikus irodalommal a régóta elfeledett, hieroglifákba vésett egyiptomi bölcsességet ismerhették meg, ami valójában az isteni tudás letéteményese.

"Soha életemben nem éreztem ilyen hideget - mondta halkan maga elé. - Szegény papa, hogy bírtad ezt a világháborúban? Ennél semmi sem lehet rosszabb." Szokatlanul kemény tél köszönt Sittafordra. A kitartó hóesés Sittaford Lakot is elvágja a külvilágtól, így Mrs. Willett és vendégei az ötórai tea után asztaltáncoltatásba kezdenek. A komor, unalmas téli estébe egy kis izgalmat vivő szeánsz felfokozott hangulatban indul... és az asztal megmozdul. A hat részvevő a T R E V betűket olvassa ki a kopogásból. A szellemvilág Trevelyan kapitányról, Sittaford Lak jelenleg máshol tartózkodó tulajdonosáról hoz üzenetet: H A L O T T! Síri csönd borul a társaságra, de az asztal ismét inogni és kopogni kezd: G Y I L K O S S Á G! Burnaby őrnagy, bár katonaember létére nem hisz az egészben, és a hölgyek sem akarják elengedni ebben a zord időben, mégis elindul Hazelmoorba, hogy utánajárjon, vajon történt-e valami a barátjával...

Attól kezdve, hogy 1921-ben Firenzében az elit számára útipoggyász-ellátóként megalapították, egészen addig, amíg kivívta modern rangját a kultikus divatkiegészítők és divatholmik szállítójaként, a Gucci-ház titánnak számít a világ luxusdivatjában. Az elmúlt évszázad során a Gucci márkát fémjelező jellegzetes bőráruk és dekadens ruhadarabok elegánsan ötvözték a visszafogottságot a fényűzéssel a kívánatos dupla G védjegy alatt. A könyv elmeséli a márka kezdetének történetét, amely luxuspoggyásszal és lófelszerelésekkel indult, majd számot ad arról, hogyan küzdötte le a család a megingásokat és háborús nehézségeket, hogy aztán az 1990-es évek haute couture-jének óriásaként születhessen újjá, majd Alessandro Michele jelenlegi irányítása alatt befolyást gyakoroljon az utcai viseletre és a rajongók új generációjára. Több mint 100 pompásan válogatott kép mutatja be a Gucci vagány, mégis érzéki dizájnját, ezzel is igazolva rangját korunk legbefolyásosabb márkaneveként.

Coco Chanel a világ talán legnagyobb hatású divatforradalmára volt: a kis fekete ruhája, a buklé kabátjai, a műgyöngyei és a kéttónusú cipői - mind-mind nagyon gyorsan hihetetlenül népszerűvé váltak. Megragadta a kínálkozó pillanatot, és megadta a nőknek, amit kívántak, még mielőtt azok felismerték volna, mire van igényük. A férfi ruhatár alapjaiból indult ki a női kiteljesedés megteremtéséhez, és olyan demokratikus öltözködési kódexet hozott létre, amely szabadságot, egyenlőséget és visszafogott klasszikus stílust tükrözött. A könyv Coco Chanel életét, illetve életművét mutatja be. Látjuk őt, ahogy szerény körülmények között elindult az életútja, ahogy globális jelenséggé vált, és parfümökkel, ékszerekkel és kiegészítőkkel bővült a márkája, és olyan örökséget hagyott maga után, amelyet a Chanel mind a mai napig követ. A tervezőnő még most, sok évvel a halála után is megmaradt a Chanel-ház mögött rejtőző névleges vezéralaknak.