Helikon Kiadó strana 34 z 115

Csakúgy, mint nővére, Sisi, Mária Zsófia is bajor hercegnőnek született, majd belőle is királyné lett, de neki - balszerencséjére - a nápolyi trón jutott, ahonnan az egységes Olaszország megteremtői hamarosan elmozdítják. Mária Zsófia hiába védelmezi férfiakat megszégyenítő bátorsággal Gaeta erődjét, győz a túlerő, és a királyi pár kénytelen Rómába, a pápához menekülni. Amikor a Risorgimento már a pápai államot fenyegeti, a Szentatyát megvédelmezni kívánó önkéntesek egyikeként Rómába érkezik Emmanuel de Lavaysse, egy régi, de elszegényedett nemesi család sarja, és a pápai zuáv ezred katonája lesz. Az elűzött nápolyi királyné és az egyház védelmében fegyvert fogó Lavaysse véletlen találkozásából lángoló szerelem, abból pedig egy gyermek születik, akinek azonban - törvénytelen utód lévén - egész életében titkolnia kell származását... Két különleges sorsú nő, anya és lánya kalandos életét meséli el könyvében Lorraine Kaltenbach, a hősnőivel távoli rokoni kapcsolatban álló francia írónő. A szerző háromévi kutatómunka után vetette papírra a Marcel Proust által "katonakirálynénak" elnevezett Mária Zsófia és eltitkolt lánya, a házasságtörő kapcsolatból született Daisy történetét.

Miss Marple gyerekkori iskolatársával, a dúsgazdag amerikai Ruth Van Rydockkal találkozik Londonban. Régi barátnője megosztja vele félelmét: húga, Carrie Louise miatt aggódik. Valami nagyon nem stimmel a birtokukon, melyen Carrie Louise férje, a kissé megszállott Lewis fiatalkorú bűnözők javító-nevelő intézetét üzemelteti. Ruth arra kéri Miss Marple-t, hogy látogassa meg a húgát, és járjon utána, mi is folyik valójában a birtokon. Jane Marple eleget tesz a kérésnek, és elutazik Stonygatesbe, ahol barátnője és annak kiterjedt rokonsága fogadja - a szomszédban pedig kétszáz ifjú bűnelkövető lakik. Egyikük egy este, pillanatnyi rohama alatt, életveszélyesen megfenyegeti Lewist, majd annak dolgozószobájában rá is lő. Gyilkosság történik - ám az áldozat nem Lewis Serrocold. Mindeközben az is kiderül, hogy a jelenlévők közül valaki titkon Carrie Louise életére tör.

Mikor Anthony Cade, az ifjú szerencsevadász elvállalja, hogy barátja helyett eljuttat egy kéziratot egy angol könyvkiadóhoz, nem is sejti, hogy hamarosan nemzetközi diplomáciai bonyodalom kellős közepén találja magát. Valaki ugyanis a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megakadályozza a kies Herzoszlovákia restaurációját. Az ügyben ráadásul érintett egy fiatal, igen csinos és talpraesett özvegyasszony is. A gáláns Anthony nem tehet mást, nyakig keveredik a dologba, melyben az angol és herzoszlovák arisztokrácia, a nemzetközi pénzügyi világ legnagyobb kutyái, a francia rendőrség és a Scotland Yard képviselői lesik egymás lépteit, keresik az eltűnt koronagyémántot és egy világhírű bűnöző nyomait Chimneys ódon udvarházában…

Agatha Christie, a krimi királynője, az emberi lélek nagy nagy ismerője volt – a lélekhez pedig tudvalevőleg hozzátartozik a természetfölötti (vagy annak látszó) jelenségek iránti, félelemmel vegyes vonzalom. Ebben a kötetben megtalálható minden misztikus témájú novellája – mindazok örömére, akik az irodalom segítségével szeretik borzongva átélni a természetfölötti titkok közelségét.

A Stephen Hero - az érdemben lefordíthatatlan Finnegans Wake kivételével - James Joyce egyetlen jelentős prózai műve, amely eddig nem jelent meg magyarul. A korai, töredékben maradt regény különösen érdekes lehet annak, aki már kiismeri magát a Dublini emberek, az Ifjúkori önarckép és az Ulysses által megteremtett, összefüggő narratív univerzumban; de természetesen akár első Joyce-élményünk is lehet - az átütő erejű tehetség első megcsillanásától haladhatunk az érett, nagy művek felé. Rengeteg olyan részlet feltárul a könyvben a fiatal Stephen Dedalus családjáról, barátairól, nézeteiről, rokon- és ellenszenveiről, amelyeket a későbbi művek elhallgatnak; itt közvetlen tanúi lehetünk olyan jeleneteknek, amelyekről máshol csak futó beszámolót olvashatunk (a legdrámaibb ezek közül az anyjával folytatott párbeszéd az egyház elhagyásáról), és szinte teljességében megismerhetjük az ifjú művész esztétikai rendszerét is.

„A háború is igaz vót. Tizenhét-tizennyóc vótam abba az időbe. Az egyik német hű, de akart vóna gyünni énhozzám. Mikor aztán a ruszkik vótak, az egyik képes lett vóna itt maradni miattam. Aztán elmenesztették, ment a bandája után. Akart vóna maradni Magyarországon. Hát kinek köllött vóna egy ruszki? Nekem nem, a világér se" Egressy Zoltán új regényének főhőse Jolka, a halálára készülő zalai parasztasszony. Kilencvennégy évet lehúzott már e világban, s ahogy az öregek szoktak, úgy beszél ő is az életéről: gyermekkoráról, a feleségként átélt évtizedekről és az utolsó életszakaszról, a több mint két évtizede tartó magányáról. S ahogy az öregek szokták, ő is mindegyre más fénytörésben meséli el életének öt-hat különösen fontos eseményét. De lassacskán azt érezzük: mintha valami krimi is megbújna ebben a dolgos, szép, becsületes életben. Egressy Zoltán pedig Jolka alakjával, történetével részint elgondolkodtat kis és nagy bűnök mibenlétéről, s talán nem kevésbé fontos, hogy a kihalóban lévő zalai-somogyi tájnyelvet az irodalomba, a közös emlékezetbe emeli.

Szergej Geraszimov írót szülővárosában, az orosz határtól mindössze negyven kilométerre fekvő Harkivban érte a 2022. február 24-én Vlagyimir Putyin által elrendelt "különleges katonai művelet", vagy egyszerűbben fogalmazva: a háború. Feljegyzéseiben Geraszimov kíméletlen őszinteséggel, némi - az ostromállapothoz illően sötét - humortól sem visszariadva eleveníti meg a folyamatos bombázásokkal és pergőtűzzel sújtott város pokoli mindennapjait, ahol "élni" leginkább már annyit tesz, mint "túlélni". Könyve fontos szemtanúi beszámoló Ukrajna lerohanásáról, amely jócskán túlmutat a háborús pusztítás megrázó dokumentálásánál - elgondolkodtató értekezések gyűjteménye, többek között a fegyveres harcokat előkészítő propagandáról, az ukrán és az orosz nemzet közötti elszakíthatatlan kötelékekről és messzire visszanyúló feszültségekről, valamint arról, miért nem jelent megoldást a putyinizmussal szemben a nacionalizmus. A Harkivi napló megkerülhetetlen olvasmány ahhoz, hogy pontosabb képünk legyen az egész világot megrázó őrületről, Európa második világháború óta legnagyobb katonai konfliktusáról.

Becsey Marci egy menő rockzenekar frontembere, ünnepelt sztár, akinek egy ország ismeri a nevét. Lassan lecseng a számtalan lezárással és korlátozással járó járvány, s ő másokhoz hasonlóan azt reméli, az élet mehet tovább ugyanúgy, ahogyan a pandémia előtt zajlott. A visszatérés azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogyan azt Marci, a zenekar és a menedzserük eltervezte. Huszonöt sikeres év után Marci kénytelen egy testi tünetekkel is járó életközepi válsággal szembenézni, és miközben ennek okait kutatja, akár valami film, lepereg előtte családjának múltja. Benne a nagyszüleivel - a deklasszált jogásszal és az egykori dívával -, valamint nem utolsósorban az apjával, aki egykor irodalmi babérokra tört, de aztán meg kellett elégednie a megyei napilap főszerkesztői posztjával... Hol a határ kicsi és nagy bűn, megbocsátható megalkuvás és elvtelen alkalmazkodás, emberi élet és puszta túlélés között? A háromgenerációs regény hősei - akik az 1940-es évektől keresik a boldogulás lehetőségét egy országban, ahol időről időre minden fenekestül felfordul - ritkán tesznek fel ilyen kérdéseket; és a történelem sem kérdezi, inkább csak sodorja őket.

Romsics Ignác rendhagyó könyvében saját élettörténetén keresztül azt mutatja be, hogy egy Kalocsa melletti faluból, a régi paraszti világból milyen út vezetett az egyetemi tanárságig és az akadémiai tagságig. Nem szokványos önéletrajzot vagy visszaemlékezést írt, hanem olyan szociográfiai leírásokkal gazdagított éntörténetet, amely alulnézetből, egy szülőfalujából kiszakadt s az értelmiségivé válás egymásra épülő stációin felfelé törekvő fiatalember perspektívájából mutatja be az ötvenes évek "szűrt levegőjét" és a Kádár-korszak "fellazult világát" egészen az 1980-as évek közepéig. Ebben az értelemben a kötet egész generációjáról és arról a korról is szól, amelybe beleszületett. Az önéletrajz második kötete 2023-ban jelenik meg.

"Mindenkinek van egy cérnaszála. Azon függ az élete. Huszonegy cérnaszál lobog valahol a vízben, a levegőben. Még huszonegy elszakadt cérnaszál." Lackfi János író, költő, műfordító új elbeszéléskötete nem huszonegy, hanem sok-sok ilyen cérnaszálról szól. Felvillanó emberi sorsokról. Hol vicces, hol szomorú történetekről. Vagy egyszerre viccesekről és szomorúakról. Hogy kerül egy maffiózó mobiltelefonja Jézus lábához? Milyen krimi az, amiben egy gumimatrac a gyilkos? Mi a csuda az a böngyörkefesztivál? Nem mindegy? Legyen zene, legyen tánc! Önök láttak már repülő macskát onlájn oktatás keretében? Vajon megöli D. Judit budai lakos a férjét ötvenhárom késszúrással? Hogy lehet egy embert lehúzni a vécén? Hogy kerül revolver, motor és vaskerítés a Duna mélyére? És ki szedi elő onnan? Ismersz olyan embert, akinek egy szempillaszálon múlott az élete? Ki az, aki élőben jelentkezik be apja temetéséről, és még az outfitje is illik a koporsóhoz? Ki nyeri a nagy bejgli-világbajnokságot? Ilyen és ehhez hasonló kérdések. Élő, húsbavágó sorsok. Férfisorsok, női sorsok. Szerelmek, csalódások, mániák, fóbiák, paranoiák, esküvők, gyászmisék, keresztelők. Bejgli, kocsonya, kávéhab, bogyiszlói paprika vodkával. Karanténon, vakcinán, járványon innen és túl. Zajlik a lájf!

Hénok apokalipszise egy Kr. e. II. század elején keletkezett, nem kanonizált írás, amely csak görög és etióp változatban maradt fenn. Közvetlenül kapcsolódik a Bibliához, a Mózes I. könyvének 6. részében leírtakhoz. A mű beszámol arról, hogy Isten teremtményei, a Felvigyázók leszállnak a földre, megkívánják az emberek lányait, és gyermekeket nemzenek velük, majd az asszonyokat titkos tudásra tanítják. Ezután elszaporodik a bűn és a gonoszság, így az Úr elhatározza, hogy özönvízzel pusztítja el a földi életet. Hénok személyesen jár Istennél, hogy a bukott angyalok érdekében szóljon, ám az Úr nem tesz le a büntetésről. Angyalai segítségével megmutatja Hénoknak a túlvilágot, kik hogyan fognak bűnhődni vagy felmagasztosulni az utolsó ítéletkor, és látni engedi neki az Ember Fiát. Az ítélet beteljesedik, ami után egyedül a feddhetetlen Noé menekül meg. A mű Hamvas Béla fordításában és előszavával kerül az olvasók kezébe.

Platón egyik legismertebb dialógusa, a Phaidón - a Kritónnal és a Szókratész védőbeszédével együtt - Szókratész perének, továbbá élete utolsó heteinek és halálának történetét meséli el. Eközben olyan alapvető kérdéseket érint, mint az igazságosság mibenléte, a törvények tisztelete, illetve a tudás szeretetében leélt élet természetének kérdése. A dialógus magvát azonban a lélek halhatatlanságának tézise alkotja, melyet Szókratész négy - utolsónak az idea-tanon alapuló - érvmenettel bizonyít úgy, hogy egyre pontosabban kidolgozott érvelést alkalmaz a velük kapcsolatban megfogalmazott ellenvetésekkel szemben. Ennek kapcsán fejti ki azt is, hogy abban az életben nyer igazi értelmet a lélek halhatatlansága, melyet a bölcs ember él, ugyanis ez vezet el oda, hogy az ember ne féljen a haláltól.

„Ez a közösségi média zsákutcája: miután kialakítottad a saját buborékodat, miután letiltottad és kikövetted azokat az embereket, akiknek a véleményét és világnézetét elítéled, akkor egyfajta beteges nárcizmus kezdi el torzítani ezt a takaros kirakatot." Kilenc évvel legutóbbi regényét követően a magyar olvasóközönség számára eddig prózaíróként – és mindenekelőtt a megosztó remekmű, az Amerikai psycho szerzőjeként – ismert Bret Easton Ellis egy esszékötettel jelentkezett, szokás szerint zajos sajtóvisszhangot keltve. A Fehér nyolc vállaltan provokatív, önéletrajzi anekdotákkal teli értekezésen keresztül térképezi fel a mai Amerika társadalmát és politikai-kulturális életét átható (de lényegében a nyugati civilizáció egészére is érvényes) szélsőséges tendenciákat, például a szólásszabadságot és a művészi alkotást korlátozó politikai korrektség uralmát. Mihez kezdene napjaink digitális (negatív) utópiájában, a közösségi média nárcisztikus buborékvilágában az Amerikai psycho antihőse, Patrick Bateman? Esztétikai vagy ideológiai megfontolások vezettek az Oscar-díjjal kitüntetett Holdfény hatalmas sikeréhez? Miben rejlik Charlie Sheen és Kanye West megbotránkoztató imidzsének ereje? Hogyan vezetett az amerikai baloldal önjelölt erkölcsi felsőbbrendűsége Donald Trump megválasztásához? Miből ered a milleniál generáció ellenvéleményeket elfogadni képtelen túlérzékenysége? És ami a legfontosabb: miképp maradhatunk „negatívak", kritikusak és tökéletlenek egy olyan korban, amely kollektív pozitivitást követelve az érzelmek elfojtására és az egyén elhallgattatására törekszik? A Fehér ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kereső, vitára és továbbgondolásra inspiráló szövegek gyűjteménye. Szórakoztató vagy kegyetlen? Helytálló vagy felháborító? Akárhogy is vélekedjünk Bret Easton markáns véleményáradatáról, egy dolog biztosnak látszik – illúziómentes és fájóan aktuális társadalomkritikája mellett nem mehetünk el szó nélkül.

J.R.R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfont az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény – amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé. Az Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok mitológiaciklus legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza. Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése, a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik születése és Melko pusztító lázadása – ahogy azt maguk a tündék Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték.

Matzner Ilona, vagyis Márai Lola, akit Márai Sándor saját naplóiban csak L. betűvel jelölt, hatvankét éven át volt a híresen nehéz természetű író hűséges társa. Lola több mint harminc éven át írt naplóinak szerkesztett változata izgalmas háttérdokumentum, ennélfogva irodalmi szenzáció, egy nagy író hagyatékának felbecsülhetetlen alkotóeleme, ami most kerül először az olvasók elé. Márai Lola naplójához maga Márai Sándor adja meg a kulcsot saját 1986-os naplójában. Felesége halála után megszállottan kezdi olvasni jegyzetfüzeteit: "Mindenre figyelt, mindent felírt, az álmokat, a látogatókat, a napi tennivalókat, nappalt és éjszakát, csodálatos érzékiességgel." Az apró részletek újraélése a "visszapergetett" idő valóságába viszi, de hosszú kapcsolatuk valódi mélysége is ebből az írásból világosodik meg előtte. Rádöbben, hogy míg ő másoknak írta a naplót, felesége neki. Vagyis ami Márai életrajzából naplójának tudatos stilizálása során elveszett, azt Márai Lola kendőzetlen őszinteséggel napról napra vezetett jegyzetei megőrizték: házaséletük hullámzásait, emberi kapcsolataikat, fiuk felnevelését, költözéseiket, az írói munka és emigráns létük bonyolult érzelmi hátterét. A napló attól a pillanattól rögzíti az eseményeket, amikor végleg elhagyták Magyarországot. Nápoly, New York, majd Salerno nyüzsgő hétköznapjainak megörökítésén végigvonul az idegenség érzése, hosszú vándorlásuk során igazi otthonukat egymásban találták meg. A 296 füzetnyi feljegyzést Márai saját kezűleg csomagolta az irodalmi hagyatékát őrző hajóládákba. Gazdag jegyzetanyaggal kísért válogatásunk Márai Lola teljes naplójának mintegy felét tartalmazza.

GUZEL JAHINA a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb és nemzetközileg is legsikeresebb alakja. Kazanyban született és nőtt fel, az ottani egyetemen szerzett bölcsészdiplomát; jelenleg Moszkvában él. Első regénye, a Szibériába száműzött tatárokról szóló Zulejka kinyitja a szemét a 2015-ös esztendő legnagyobb orosz könyvsikere lett: elnyerte a Nagy Könyv- és a Jasznaja Poljana-díjat, és több mint harminc országban jelent meg. A Volga gyermekei hasonlóan nagy sikert aratott, 2018-ban elnyerte a Sznob folyóirat "Made In Russia" díját, 2019-ben Szerbiában az Ivo Andrić-díjat, 2020-ban pedig Németországban a kétévente odaítélt Georg Dehio-díjat. Új könyve hat évvel a bolsevik forradalom után játszódik. A polgárháborútól meggyötört Szovjet-Oroszország hatalmas területein éhínség dúl, és árván maradt gyerekek tízezrei próbálnak életben maradni, ahogy csak lehet: csavarognak, lopnak... de leginkább fáznak és éheznek. Gyejev szerelvényparancsnok és Belaja komisszár ötszáz ilyen gyereket evakuál Kazanyból Szamarkandba... Hosszú, viszontagságos vonatozás vár rájuk a Volga-vidékről a kazak sztyeppéken és a Kizil-Kum sivatagon át, s miközben hol borzalmas kegyetlenséggel, hol a korábbi véres harcokat túlélt emberekben mégiscsak megmaradt vagy épp a gyerekek láttán feléledő és akár önfeláldozó tettekre is sarkalló humánummal találkoznak, emberi sorsok sokaságát ismerjük meg: menekült parasztokat, csekistákat, kozákokat - és a kis csavargók különleges világát is: a nyelvüket, lelki életük szövevényeit, babonáikat, reményeiket.