Helikon Kiadó strana 27 z 115

"Nincs a világon kiegyensúlyozottabb, mint az ég; az ég alatt szinte semmi kiegyensúlyozottabb, mint az emberi test; e testben pedig semmi sem kiegyensúlyozottabb, mint a szellem. Tehát a kiegyensúlyozott dolgok révén újul meg a szellemben lakozó életerő." Milyen tanácsokat adhat a reneszánsz kori Firenzében egy orvosi képzésben is részesült újplatonikus filozófus, teológus, asztrológus a barátainak, hogy megőrizzék egészségüket, sokáig éljenek, és életerejüket még az ég ajándékaival is fokozni tudják? Marsilio Ficino hatalmas tudását Platón és az újplatonikus filozófusok görögből latinra történő fordításából szerezte, mely az alapját képezte egy új szellemi irányzatnak, a "természeti mágiának". Ficino Három könyv az életről című műve, melyet 1474 és 1489 között írt, nem az egyetlen volt az orvosi "életmód-tanácsadó" könyvek műfajában, ám szellemesen szórakoztató stílusa, filozófiai háttere és asztrológiai-mágikus megközelítése két évszázadra az egyik legnépszerűbb, több mint 30 kiadást megért olvasmánnyá tették Európa-szerte. A magyarul először napvilágot látó kötet érdekessége, hogy Ficino művének számos asztrológiai, mágikus utalást is tartalmazó III. könyvét - mely miatt eretnekséggel vádolták meg -, Mátyás királyunknak ajánlotta.

Mi ez a könyv? A könyv a "Dear Sugar", vagyis "Kedves Cukor" című rovatban megjelent szövegekből válogat. Ezek jelentős része eredetileg a TheRumpus.net oldalon jelent meg, mások viszont ebben a kötetben olvashatóak először. A könyvben szereplő levelek névtelenül jutottak el Cukorhoz a Rumpuson keresztül, vagy közvetlenül a saját postájában landoltak. A legtöbben azok közül, akik hozzám fordultak, nem tudták, hogy Cheryl Strayed vagyok, és hasonlóképpen én sem tudtam volna őket beazonosítani a leveleik alapján. Ez a könyv tehát idegenek közti bensőséges párbeszédeket tartalmaz. Milyen típusú levelekre válaszoltál? Voltak, amelyek a szerelemről szóltak, mások a gyászról és a veszteségről, vagy a pénzről, családi problémákról. Elég szubjektív kritériumok alapján döntöttem arról, hogy végül mit válogassak be a rovatba: alapvetően bármire kész voltam válaszolni, amennyiben kellőképpen érdekesnek találtam, kihívást jelentett a számomra, vagy egyszerűen csak megérintett.

"A lejtős, hínárral borított part csupa mozgás. Emberi alakok nyüzsögnek rajta. A majdnem egészen a mocskos partig elnyúló erdőből bukkannak elő, és mennek a víz, a zöld, mérgezett víz felé, nem félnek tőle, nem haboznak, nem érzik a bűzét, nem szédülnek, nem kételkednek, nem érintik bele a lábukat, hanem egyszerűen belegázolnak, egyik a másik után - és egyre mélyebbre merülnek benne, derékig, mellig, nyakig, úszni meg sem próbálnak, és semmi nem mutatja, hogy lennének fájdalmaik, pedig a zöld folyadéknak már legelső érintésre marnia kell a bőrüket. Végül teljesen elborítja őket a víz, eltűnnek benne... Egyik a másik után..." A nem túl távoli jövőben járunk, az egykoron hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és -közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival. A "Széthullás" után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontossággal bíró) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza. Mi lehet vajon a másik oldalon? - pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből. Dmitry Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?

"Egy romantikus kiskölök voltam, tele érzelmekkel, akit mélyen megérintett a könyvek fantáziavilága, a történetek tálalásának mesteri módja, és az, amit az élet az utcán kínált. És Hollywoodban elég sokat kínált. Már egészen tudatában voltam önmagamnak, de megmagyarázhatatlan módon közben gyakran voltam szomorú, és kétségbeesve kerestem a bajtársakat, a szeretetet és a megértést. Simán készen álltam arra, hogy megőrüljek, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy érek valamit. Kiborítom a kispolgárokat, tehát vagyok." Michael Peter Balzary, vagy, ahogy a világ ismeri: Flea, a Red Hot Chili Peppers egyik alapító tagja, basszusgitár fenoménje, és a rock and roll univerzum egyik legszerethetőbb figurája. LSD gyerekeknek című önéletrajzában maga írja meg szövevényes, viszontagságos, szomorú, elképesztő, felemelő és inspiráló életét addig a pontig, amíg a Red Hot Chili Peppers-zel elindul a halhatatlanná válás útján. Az LSD gyerekeknek nem egy szokványos sex & drugs & rock & roll botránykönyv, hanem egy érzékeny ember és művész őszinte, egyedi hangvételű, túláradó, összetéveszthetetlenül flea-s stílusban megírt memoárja fiatalkoráról, ami tele van kedves, szívbemarkoló, megindító, hihetetlen, bizarr és hajmeresztő történetekkel. Olyan, mint egy letehetetlen önterápiás napló, amit a páciens szíves hozzájárulásával most mindannyian elolvashatunk. Az LSD gyerekeknek új, bővített kiadásában Flea egy további őrült sztorit oszt meg velünk kalandos életéből.

"A fiatalok semmit sem vesznek annyira zokon, mint amikor az idősebbek tanácsot akarnak adni nekik." Hercule Poirot megöregedett - tolószékben várja barátját, a hűséges Hastings kapitányt Styles St. Maryben, azon a helyen, ahová hajdan sebesült menekültként érkezett és derített fel sikeresen egy bűnügyet. Poirot meghökkentő történettel áll elő: a szállodában, ahol tartózkodnak, egy sorozatgyilkos is lakik, akinek az áldozata a vendégek egyike. Igen ám, de ez a gyilkosság még nem történt meg! Poirot szerint azonban hamarosan bekövetkezik, mert a leendő gyilkos, feltételezése alapján, összefüggésbe hozható öt korábbi bűnüggyel, melyek egyikében sem ő volt az elítélt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a panzióban tartózkodik Hastings lánya, Judith is... Vajon sikerül-e megakadályozni az előre vetített gyilkosságot? A regény először az Agatha Christie halála előtti évben jelent meg.

Miért tett úgy Agatha Christie egész karrierje során, mintha csak egyszerű "háztartásbeli" lenne, mikor ez nyilván nem igaz? Ahogy Lucy Worsley írja, "izgalmasan, pezsdítően modern" volt. Szörfözni járt Hawaiin, imádta a gyors autókat, és érdekelte az új tudomány: a pszichológia, amely komoly mentális krízisen segítette át. Akkor miért játszotta - minden ellenkező bizonyíték dacára - a szemérmes, gazdag századeleji úriasszony szerepét? 1890-ben született, egy olyan korban, amikor világos szabályok szabták meg, mit tehet és mit nem tehet egy nő. Lucy Worsley életrajza nem csak a világhírű bestselleríróról szól. Hanem olyasvalakiről, aki a származása és a neme jelentette akadályokat legyőzve elképesztően sikeres dolgozó nő lett. Lucy Worsley életrajza alapmű és rendkívül szórakoztató olvasmány. Személyes levelek és ritkán látott dokumentumok alapján mutatja meg, mennyire úttörő volt Agatha Christie - az a nő, aki tényleg megírta az egész huszadik századot. „Agatha rettentő vonzó lehetett. Önéletrajzában pontosan kilenc különböző férfit említ meg (illetve utal rájuk), akik megkérték a kezét tizenhét és huszonkét éves kora között, s két eljegyzés is lett belőle. Derűsen tárgyilagos, amikor a kérőiről mesél.” "Egy zseniális nő ír egy zseniális nőről: kihagyhatatlan." - Antonia Fraser Lucy Worsley, angol történész (sz. 1973), a Historic Royal Palaces alapítvány főkurátora, Agatha Christie mellett írt már nagysikerű könyvet Jane Austenről és Viktória királynőről, valamint történelmi műsorokat is vezet a BBC csatornáin.

Hercule Poirot békésen vacsorázik, amikor a kávéházban egy fiatal nő azzal fordul hozzá, hogy nemsokára meg fogják őt, Jennie-t, ölni. Jennie retteg, de arra kéri Poirot-t, ne keresse és büntesse meg a gyilkosát. "Ha én meghalok, végre győz az igazság." Aznap este Poirot megtudja, hogy egy divatos londoni szállodában megöltek három vendéget, és mindhármuk szájába egy mandzsettagombot tettek. Lehet bármi köze a rettegő fiatal nőnek a gyilkosságokhoz? Míg Poirot igyekszik a bizarr rejtély darabkáit összeilleszteni, a gyilkos elrendezi a szálloda egyik szobáját a negyedik gyilkossághoz...

„Noha Joyce megszállottja a reklám-közhelyekből, handlékból és szirupos érzelgésből összeragadt Dublin városának, érdeklődése mégis egyetemes: az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus – műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mintha egyenletes regényformába öntötte volna. (Szentkuthy Miklós, 1947)” „Az Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma. (Hamvas Béla, 1930)” Jelen kiadás Joyce megkerülhetetlen klasszikusának először 2012-ben megjelent új fordítását tartalmazza: Szentkuthy Miklós fordítását a Magyar James Joyce Műhely tagjai, Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, és Szolláth Dávid dolgozták át.

"Ha egy férfi egyszer elhagyja az otthont és minden következménnyel útra kel, később soha nem tud teljesen hazatérni." "Most mindent elmondtam boldogult férjemről. Vagy legalábbis mindent, amit én tudok. Azt hiszem, ilyen volt vagy ilyesféle. De a valóságban nem tudhatom, milyen volt - mert én csak a felesége voltam." Ulysses a visszaemlékezők által él tovább, hazátlan, minden kötöttségtől mentes életvitele az elbeszélésekből bontakozik ki. A "csak ember" Ulysses a maga megismerhetetlenségében is több az isteneknél, életmódja is értékesebb, mert kaland nélkül értelmetlen a létezés. Azért nem szorong, mert mindig úton van, de ezért nem tud megérkezni sem, mert önmagában és a világban sincs otthon. Márai Sándort sorsa és a nápolyi kulturális-természeti környezet együttesen motiválta a Béke Ithakában megírására, mely első igazi megszólalása Magyarországról való 1948-as távozása után. Az emigráció az író számára megteremtette és tudatosította az ulysseszi létet, ami fontos váltást jelentett: utazásai során az élményszerzés mellett eddig a legfőbb mozgatórugó a kíváncsiság volt, ezt most felváltotta a hontalanság élménye, ezzel a kóborlást tápláló feszültség lecserélődött az értelmet, kapaszkodókat kereső bolyongásra. Mészáros Tibor

"A forgatásnál Falk a szokásosnál is aprólékosabb volt. Chambers felidézte, hogy egy örökkévalóságig tartott annak a jelenetnek a felvétele, amikor a hadnagy a Redondo Beach-i nyaralókomplexumnál történt öngyilkosságnál helyszínel. Az óceán közelében, éjszaka filmeztünk - mesélte. - Rettenetesen hideg volt. A felvételeket tíz nap alatt kellett volna elkészíteni, de 16 napba telt - a doktort játszó George Hamilton szerint azért, mert Falk egy maximalista. Egyetlen hét csúszás? Peter Falknak ez csak bemelegítésnek számított." A Columbo vitathatatlanul minden idők legnépszerűbb és legkarakteresebb bűnügyi tévésorozata volt - noha a főcím után két perccel már minden néző tudta, hogy ki a gyilkos. A harmincöt évet élt széria hatvankilenc epizódja nézők tízmillióit szegezte a képernyők elé, és hivatalosan soha nem állították le, csak csendesen eltették láb alól. Méghozzá kétszer is. De ki volt a tettes? A temperamentumos főszereplő, aki inkább mozifilmekben kamatoztatta volna tehetségét? Vagy a költségvetésre kényes filmstúdió, ahol megelégelték a sztár követeléseit? Netán a tévécsatorna, amely fiatalosabb és divatosabb műsorra vágyott? David Koenig nem csupán a fenti kérdéseknek ered nyomába, de forgatásról forgatásra, epizódról epizódra végigköveti a sorozat történetét a Steven Spielberg rendezte első résztől kezdve egészen a 2000-es években bemutatott utolsó filmekig, amelyek fölött már teljes egészében Peter Falk gyakorolta az ellenőrzést. A szerző alapos nyomozómunkát végez, és kötetéből minden kiderül a hadnagy sosem látható feleségéről, a letargikus Kutyáról, a gyűrött ballonkabátról és a szakadt Peugeot-ról. Megszólalnak a sorozat szereplői, írói, producerei és rendezői, ott lehetünk a parázs hangulatú sztoriértekezleteken és a sokszor feszültségekkel terhes forgatásokon. Koenig korabeli gyártási naplók, feljegyzések és interjúk alapján beavat minket a forgatókönyvírás, a zenei szerkesztés, a helyszínkeresés és a stúdiófelvételek kulisszatitkaiba, és bemutatja a legfontosabb szereplőket, akik az évtizedek során részt vállaltak e klasszikus, felejthetetlen sorozat megalkotásában.

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során. Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti - vagy nem meri - a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse... Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak - egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét -, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján? ,,Beleszerettem Cloverbe, teljes szívemmel kívántam, hogy kinyíljon a világa, és ujjongtam, amikor végül megértette, hogy a komfortzóna arra szolgál, hogy kilépjünk belőle." - Jill Mansell ,,- Láttam, hogy egész életedben szép halált próbáltál biztosítani másoknak... amit a nagyapádnak nem adhattál meg. - Barna szeme még most is ragyogott. - De a szép halál titka a szép élet. Hogy beleadsz mindent. Nem baj, ha összetörik a szívedet. Nem baj, ha hibázol. Vállalni kell a kockázatot. - Leo egyre nehezebben kapott levegőt, alig bírt már beszélni. - Ígérd meg, kislány - suttogta -, hogy élni fogod az életedet."

„Másfelől viszont jó volna tudni, vajon amit ma érzünk egymás iránt, nem csak annyi-e, mint ezek az esőcseppek itt. Nézd, még mindig csöpögnek ránk az ázott falevelekről, pedig az égből már rég nem hull az eső. Vajon van-e még hátra más, mint hogy az emlékeink után a szerelmünk is elhalványodjék és kihunyjon?” Valamikor Arthur király halála után, a Római Birodalom romjai között békében élnek egymás mellett az őshonos britonok és a betelepülő szászok. Ám úgy tűnik, a béke záloga a felejtés: a hegyekből leereszkedő "homály" miatt senki nem képes fölidézni a múlt eseményeit. Az idős briton házaspár, Axl és Beatrice egy halovány emlékfoszlányba kapaszkodva mégis útnak indul, hogy megtalálja fiúgyermekét, aki hitük szerint egy másik faluban él, és régóta várja a látogatásukat. Út közben melléjük szegődik Wistan, a titokzatos küldetéssel megbízott szász harcos; fiatal tanítványa, Edwin; majd az Arthur-mondakörből ismert Gawain lovag is. Bár az útitársakat különböző célok vezérlik, hamarosan kiderül, hogy sorsuk - múltjuk, jelenük és jövőjük - szorosan összekapcsolódik egymással, és lassan mindannyiuknak dönteniük kell emlékezés és felejtés között. Ishiguro 2015-ben megjelent, sárkányokkal és mitikus szörnyekkel benépesített, allegorikus-melankolikus regényében ezúttal a fantasy műfaját használja föl, hogy örök érvényű kérdéseket tegyen föl a szerelem erejéről, a bosszú természetéről, az egyéni és kollektív emlékezet jelentőségéről.

"A hatóságok nyilván úgy látták biztosítottnak a rendszerhű és kifinomult magyar fiatalok nyugalmát, ha az első magyarországi Motörhead koncertet a Czabán Samu térre tolják ki a Volán SC sporttelepére, ahol az illetékes szerveknek van idejük és lehetőségük beavatkozni, amennyiben innen indulna ki a létező szocializmus alapját és felépítményét fenyegető lázadás." Para-Kovács Imre: Gyorsabb lettél a fénynél (Motörhead: Ace of Spades) 21 szerzőt (írót, költőt, műfordítót stb.) kértünk fel, olyanokat, akikről feltételeztük, valamilyen viszonyban vannak a metállal, hogy ugyan írják már meg, pontosan milyenben. Küldhettek bármit (novellát, tárcát, vallomást, emlékiratot, lemezkritikát, esszét, tanulmányt, naplót, koncertriportot vagy amit akartak), csak próza legyen és a metálról szóljon. Ennek megfelelően e kötet meglehetősen sokszínű lett, és a 70-es évektől egészen napjainkig végigköveti a műfaj útját. Szóval ez a könyv a metálzene egy lehetséges története. Egy speciálisan magyar és irodalmi szemszögből. Cserna-Szabó András

"A sztoikus (illetve más ókori filozófusok) számára a memento mori, vagyis az elkerülhetetlen halálon való töprengés nélkülözhetetlen filozófiai gyakorlatot jelentett, amelynek ráadásul nem várt kedvező hatásai is lehetnek. Az eljövendő rossz dolgok megfontolásaként a memento mori lehetővé teszi számunkra a halálra való felkészülést, és segít abban, hogy megszabaduljunk a halállal kapcsolatos félelmeinktől. Ezenkívül arra ösztönöz, hogy komolyabban vegyük a jelenlegi életünket, hiszen felismerjük, hogy halandók vagyunk. Mint arra magam is rájöttem, a saját halálomon, sőt a hozzám legközelebb állók szintúgy elkerülhetetlen halálán való töprengés egy teljességgel váratlan és erőteljes eredménnyel is járt: mélyebb hálát tudtam érezni minden egyes percért, amit még együtt tölthetünk." "Most csak arra tanítalak, hogy ne tartsd magad szerencsétlennek idő előtt, minthogy azok a dolgok, amelyeknek a bekövetkezésétől rettegtél, talán sohasem fognak bekövetkezni, vagy legalábbis egyelőre nem következtek be." - Seneca A római Seneca, az I. században élt sztoikus filozófus és államférfi gondolatai változásokkal teli, bizonytalan, sokszor szorongásra okot adó világunkban ugyanolyan aktuálisak, mint kétezer évvel ezelőtt. Sőt, ma talán még nagyobb szükség van a sztoikusok erényeire: a lelki nyugalomra, a megfontoltságra, a jelenlétre, az állhatatosságra, hogy örvénylő mindennapjainkban megtaláljuk magunkban a mozdulatlan középpontot, mely a legnehezebb élethelyzeteinkben is megvilágítja a kiutat. David Fideler - aki főiskolai tanárként az ókori filozófia kutatója - amellett, hogy bemutatja Senecának a barátjához intézett tanácsait, bölcs gondolatait, igyekszik azokat a mai körülményekre alkalmazva még inkább kézzelfoghatóbbá tenni. A szerző a kötet végén olyan, a sztoikusok filozófiájára építő gyakorlatsort is ajánl az olvasónak, mely Seneca szerint hatásos segítséget nyújt, hogy elfogadjuk és a magunk javára fordítsuk a tőlünk független, sorsszerű eseményeket.

Tommy nagynénje, Ada néni nem sokkal Tommy és Tuppence látogatása után meghal az idősek otthonában. Hagyatéka között van egy festmény is, amely egy rejtélyes vidéki házat ábrázol. Tuppence-nek ismerős ez a ház, de nem tudja, honnan - talán a vonat ablakából látta? -, és míg a férje néhány napra elutazik az államvédelmi szövetség éves megbeszélésére, ő elhatározza, hogy megkeresi a különös házat. Az ártatlannak induló nyomozás váratlan fordulatot vesz, melynek szenvedő alanya Tuppence. Időközben Tommy is visszatér, és a felesége nyomába ered, hogy együtt fejtsék meg, ki mozgatja az idősek otthonában történt különös események szálait, melyek egyelőre megmagyarázhatatlan kapcsolatban állnak a festményen megörökített házzal.

Mr. Shaitana, a híres-hírhedt társasági ember bridzspartit rendez, amire négy "gyilkos" és négy "detektív" kap meghívást. Így az este részvevője lesz Hercule Poirot, Battle főfelügyelő, Race ezredes, valamint a neves krimi-írónő, Mrs. Ariadne Oliver is. A két társaság külön asztalnál játszik, a házigazda viszont nem vesz részt a partiban, távolabbról, a kandalló mellől figyeli a bridzsezőket. Mire a játék véget ér, Mr. Shaitanát holtan találják a karosszékében - megölték. A tettes csakis a "gyilkosok" asztaltársaságából kerülhetett ki. Vajon Dr. Roberts, a közismert és népszerű orvos, vagy Anne Meredith, a csinos, de félénk kisasszony az elkövető? Netán John Despard, a nemes lelkű katona, vagy Mrs. Lorrimer, az éles eszű, de életunt öreg hölgy? Poirot-éknak ismét föl van adva a lecke!