Helikon Kiadó strana 29 z 115

"Ahogyan a tél és a nyár ellentéte sokkal határozottabb volt akkor, mint a mi életünkben, olyan éles volt a különbség fény és sötétség, csend és zaj között. A mai város alig ismeri a zavartalan sötétséget és az igazi csendet, egy árván pislákoló fény vagy egy távoli magányos kiáltás hatását. E szüntelen ellentétekből következett, és a formák tarkaságából - mert minden ezek közvetítésével tolult be a szellembe -, hogy a mindennapi élet valósággal árasztotta magából az ingereket és a szenvedélyes szuggesztiók tömegét; ez nyilatkozott meg abban, hogy a középkori városi élet a nyers féktelenség, az ádáz kegyetlenség és a bensőséges megindultság hangulatai között ingadozott." Huizinga azt mondja, hogy a modern ember nem ismerheti meg a késő középkori burgundi világot a középkori embereket mozgató mélységes szenvedély és az ösztönöket megzabolázó szimbolikus formák megértése nélkül. Ehhez kitágítja az akadémikus tudomány módszereit, a művészeteket és az irodalmat is bevonva eleveníti meg a mindennapokat átható pompát és egyszerűséget, a lovagiasság eszméjét, a szerelmi konvenciókat, a kegyetlenséget, a vallásos életet, a halálvíziót és az udvari krónikások, művészek, államférfiak gondolkodását. A rituálék, vágyak és érdekek működésének szuggesztív ábrázolása olyan erővel ragadja magával az olvasót, hogy sokak tudatába ez a kép égett bele a középkorról. Hatásának titka, hogy Huizinga sokoldalú tudósi felkészültsége mély emberi érzékenységgel és személyes érintettséggel párosul. Könyve úgy olvastatja magát, mint a legnemesebb irodalom. Sugárzik belőle az alkotó szellem függetlensége, amely minden korban példát ad a gondolkodás bátorságából. A mű első magyar kiadása, A középkor alkonya egy rövidített angol változat alapján készült. Most, első megjelenése után egy évszázaddal először tarthatja kezében az olvasó a könyv teljes holland eredetijének fordítását.

Mint oly sok ír regényben, itt is egy katolikus pap áll az események középpontjában. Aki már nem él, mert a legelső jelenetben láthatjuk, ahogy valaki meggyilkolja. És sejthetjük (ha már olvastunk ír regényeket), hogy nem bűntelen. Sőt azt is, hogy szörnyű bűnöket követhetett el, ha szörnyű halállal kellett halnia. Strafford felügyelőnek kell kinyomoznia, ki követhette el a gyilkosságot, de nincs könnyű dolga, mert úgy tűnik, a Ballyglass House-ban mindenki őriz valamilyen titkot, vagy valami okból nem akarja elmondani az igazat. Pedig a gyilkos csak a ház lakói vagy a bejáratosak közül való lehet, mert betörésnek semmi nyoma. És miközben Strafford nyomoz (és tudja, hogy az állam és az egyház vezetése szeretné eltussolni az ügyet), egyre csak esik a hó, és mindent belep: didereg a táj, didereg Strafford, didereg az olvasó a szűnni nem akaró ír havazásban. Mindez akár egy Agatha Christie-regény sztorija is lehetne, és Banville érzékelhető módon az ő jól kitaposott krimiregény-nyomdokain halad. De mégsem egészen. Mert a sztori - a hamis nyomokkal és a megoldással együtt - emlékeztet ugyan Christie regényeire, de a stílus, a jellemábrázolás, a hangulatfestés, a szöveg gyakorta megcsillanó költőisége egészen pazar - mint Banville minden könyvében. Írhat történelmi regényt, mélylélektani prózát vagy krimit, Banville az angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb varázslómestere.

Márai az egységes, az egyetlen kultúra tudatában él, lényegében minden értéket átszármaztat az egyetemes európai polgári kultúra önkörébe, illetve minden érték alárendelt hierarchikus viszonyba kerül ezzel a körrel, sőt az író esztétikai ízlése minden késő modern fejleményt elhárít. Ugyanakkor a mindennemű diktatúrákkal, totális háborúval szétesett Európa-képzettel szemben a nemzeti meghasonlást látja a legnagyobb tragédiának, amelyben a szellem elveszíti szükséges kollektív közegét. A mindig csonkán idézett aforizma szerint az „alanyban-állítmányban” gondolkodó író kötelessége Márainál ekkor is, korábban és később is a nemzet (a nemzeti liberalizmus szellemi) fogalmához kötődik. Reményi József Tamás

A nyomozás izgalmaitól visszavonult Hercule Poirot kellemes napokat tölt barátjával, Hastings kapitánnyal a békés tengerparti üdülővároskában, a dél-angliai St. Loo-ban, amikor a közvetlen közelükben majdnem gyilkosság áldozata lesz a csinos és fiatal Nick Buckley. A lövés csak centikkel kerüli el Nick fejét. Rövidesen az is kiderül, hogy a lány a közelmúltban - nem kis szerencsével - számos „balesetet" úszott meg, melyek akár halálosak is lehettek volna. Nick felelőtlenségét látva Poirot-ban föléled a szunnyadó detektív, elhatározza, hogy megvédi a lány életét, és utánajár a különös eseteknek. Vajon ki akarja megölni a tengerparti sziklán magányosan álló ódon, roskadozó ház ifjú, de szemmel láthatóan nem dúsgazdag tulajdonosát és miért? A regény korábban a Ház a világ végén, illetve A vörös sál címmel jelent meg.

A Rolling Stones történetét pályafutásuk évtizedei alatt számtalan könyv és dokumentumfilm dolgozta már fel, de többségük a színpadon is mindig reflektorfényben álló frontemberekre fókuszált. A zenekarok dobosaira általában kevés figyelem irányul, és fokozottan így van ez, ha a dobos szótlan, visszahúzódó típus, mint a két éve elhunyt Charlie Watts volt, akinek botrányoktól mentes magánélete a bulvársajtót sem érdekelte. És mégis: ki ne tűnődött volna már el azon, hogy milyen ember lehet az a szerénynek és kedvesnek látszó fickó a sztárok mögött? E könyv szerzője maga is dobos, aktív zenész, aki mindig is a hátsó sorból figyelte a színpadi eseményeket, ezért tapasztalatból tudja, hogy gyakran éppen a dobos lélekjelenléte menti meg a szétesőfélben lévő zenekart. Charlie Watts életét is úgy mutatja be, mint aki a Rolling Stones botrányoktól hangos története során akkor is az összetartó erőt jelentette, amikor Jagger és Richards éveken át jóformán szóba sem álltak egymással, a másodgitáros nagyon jól elvolt a maga kis világában, a basszusgitáros pedig gyakran távollétével tüntetett. A szerző szakemberként rávilágít azokra az apró technikai fortélyokra is, amelyek egyedivé tették Watts dobolását, aki a jazz világából érkezett a rock 'n' rollba, és mind szerényen összeállított hangszerét, mind játékstílusát tekintve megmaradt jazz-zenésznek akkor is, amikor a Stones stadionokban lépett fel. "Élvezetes Stones-könyv a banda legszófukarabb tagjának szemén és ritmusán át. Végre valaki a dobost is kellőképpen értékelte." Larry Sloman

„Békácska hasában most egy icipici emberke növekszik, akinek négy apja van, de közben egy sem. A fiú megpróbálta elképzelni, mi lenne, ha ő lenne olyan apró. Feküdt a börtönágyon, de közben benn lebegett a Kisbéka pocakjában, a puha sötétben, kérlelte, hogy tartsa meg őt, ne engedje, hogy a doktorok darabokra nyiszálják a hasában, Zsoffa nénje mesélte neki, hogyan szokott ez menni. A fiú most kisbabaként látni akarta a Kisbéka arcát, a szemét, a fogait, a karjában akart lenni, miután épségben kibújt a pocakjából.” Kigyúrta magát bivalyerősre, úgy fut, mint a Rocky, úgy üt, mint a Rocky. Egy kicsit túl erőset. Egy kicsit túl erős az igazságérzete. És közben a kezében van egy féltengely. Féltengellyel igazságot tenni bajos dolog. Kijön a vér a testből, ahol lennie kellene. És Rocky megtapasztalja a börtönt, az emberbőrre varrott Jézusok, a kemény öklök és a nőnek használt férfiak világát. Miközben veszélyes barátokat szerez. És aki őt felnevelte, nagynénje, az ájtatos Zsoffa néni is fura ügyekbe keveredik. Pestabá pedig vég nélkül darálja pajzán rigmusait. Rockynak eggyel több vagy eggyel kevesebb kereke van, mint másoknak. Vagyis dilinyós, ahogy Kisbéka mondja. A Kisbéka amúgy egy lány, vigyori, szép és széles szájú. Pörögnek az események, kisbolt nyílik, gasztroforradalom tör ki. Esküvő, halál, születés, nagy hazatérés, apasági tesztek. Érzelmi hullámvasúton ülünk, csak kapkodjuk a fejünket.

„Legerősebben erre emlékszem vissza: erre a mámorra, ami elfogott lassan. Hogy beszélhetek. Senki nem látja az arcomat. Mindent elmondhatok. Ismeretlen, félig elfeledett szavak, fogalmak, nevek jutottak az eszembe. Mint aki börtönből jön, ahol egy életen át hallgatott. S berúg attól, hogy beszélhet. S valaki hallgatja. Soha nem tudtam, hogy ilyen csodálatos dolog a beszéd.” (Bébi vagy az első szerelem)„A tudós az idegbaj egyik megnyilvánulásának véli a szerelmet, egyfajta heveny idegrohamnak, amely lezajlik; az irodalom minden korban más és más értelmet ad ez indulatnak, megnemesíti, az ember legfelsőbb vagy legalacsonyabb rangú érzelmi megnyilvánulásának minősíti. De mi a valóság?” (A nővér)„Eltévelyedett hősökkel, eltévelyedett párokkal találkozhatunk. De hát amúgy is a középszertől való rettegés uralja a két regényvilág hangulatát. Valaki legyél, valami legyél - sugallja az író -, különben mi a csudát keresnél ebben a nagy kavalkádban, amit életnek hívnak. Ez persze nem sikerülhet mindenkinek - jól is néznénk ki, ha csupa-csupa szabályszegő egyéniség dúlná szét a nyugalomra áhítozó, abban még élvezkedő polgárok rutinját. A különbözni vágyás aztán különleges sorsokat teremt. Vagy isten, vagy a szerelem? A megmenekülésnek ez a két lehetséges útja kínálkozik a Márai-hősök számára.” - Kelecsényi László

Danny Trejo Hollywood egyik legismertebb, legtermékenyebb és legkedveltebb karakterszínésze, emellett pedig sikeres étteremlánc-tulajdonos. Életútja az extrém mélységből az extrém magasságba vezetett: megjárta Kalifornia leghírhedtebb börtöneit - ült San Quentinben és Foslomban is -, fiatal korától heroinfüggőséggel küzdött, majd - ahogy mondaná - "Isten kegyelméből" jó útra tért. Egy rossz fiút alakító statisztából híres filmsztár lett, aki olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Charles Bronson vagy Robert De Niro. Élettörténete, hiteles személyisége és aktív szerepvállalása számos embernek segített a szenvedélybetegségekkel való harcában.

Egy kisújszállási lány története, aki a Kádár-kori Magyarországról az emberiség sorsát alakító tudósok élvonalába került Karikó Katalin szerény körülmények között, vályogházban nőtt fel, olyan szülők gyermekeként, akik igyekeztek mindent megadni neki, hogy megvalósíthassa álmait. Mert a kislány eszmélésétől fogva csodálta az őt körülvevő varázslatos élővilágot, és szerette volna megismerni, amennyire csak lehetséges. Először Magyarországon, majd Amerikában lett kutató. Sohasem az elvárásoknak próbált megfelelni; konokul végezte kísérleteit, mert hitt abban, hogy kutatásai egyszer majd hozzájárulnak súlyos betegségek gyógyításához. A bürokrácia hatalmaskodóival szemben hosszú éveken át folytatott küzdelem után végül eljött az ő ideje. A Covid elleni leghatékonyabb vakcina gyors előállítása az ő fantasztikus munkája nélkül nem lett volna lehetséges. Eredményei egy az emberiség sorsát meghatározó másik kutatást, a rákbetegségek kialakulásának és terjedésének feltárását is új szintre emelhetik. Önéletrajza nemcsak tudományos pályafutásáról szól: benne van az ellentmondásos kádári évek Magyarországa, ahol a szegény családból származó, tehetséges gyerekek mégiscsak lehetőséget kaptak, hogy egyetemet végezzenek. Katalin kénytelen-kelletlen követte néhány magyar származású, világhírű tudós útját: pályáját ő is Amerikában teljesítette be... A könyvben benne van a magánélet minden nehézsége és szépsége is. A férj, Béla, aki mindvégig támogatta, bátorította Katalint, és lányuk, Zsuzsi, aki kétszeres olimpiai bajnok lett evezésben, amerikai színekben.

A szép, fiatal és gazdag Rosemary Barton a saját születésnapi partiján öngyilkos lesz; halálát a pezsgőjébe tett cián okozza. Családtagjai és barátai megdöbbennek az érthetetlen esemény láttán – egy múló influenza utáni kisebb depresszió nem ok egy ilyen végzetes tettre. Egy év elteltével George Barton, aki azóta sem tudja megemészteni szeretett felesége halálát, és az öngyilkosságában sem hisz, vacsorát rendez Rosemary húgának születésnapján: ugyanazokat a vendégeket hívja meg, mint akik ott voltak felesége utolsó estéjén. Vajon kinek lehetett oka a gyilkosságra? Rosemary kihívó és csalfa természetéből adódó tettei miatt sokan váltak az ellenségévé. Az ügy azonban tovább bonyolódik: a vacsorán újabb haláleset történik… 

"A fejemben kergetőznek a gondolatok arról, hogyan fogjuk megostromolni Herszont. Nem hinném, hogy a polgármester kenyérrel és sóval siet majd elébünk, felhúzza az Orosz Föderáció zászlaját az önkormányzat épületén, mi pedig díszmenetben vonulunk be a városba. Amit az utóbbi két napban láttam, egyáltalán nem hasonlít a krími forgatókönyvre. Ez a két háborús nap teljesen zűrös nekem. Mi folyik itt? Mi van Oroszországban? Mi van a donyecki szakadároknál? Mi folyik a világban?" Filatyjev könyve rendkívüli kordokumentum: az első részletes beszámoló az ukrajnai háborúról egy olyan orosz katona részéről, aki annak első hónapjaiban részt vett a hadműveletben. Hogy miért és mi végre, azt társaihoz hasonlóan ő sem tudta. Teljesítette a parancsokat, készen állt arra, hogy öljön, mert - egy ideig - biztos volt benne, hogy valami rendkívüli eseménynek (NATO-támadás?) kellett történnie ahhoz, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. S akkor neki a haza védelme a feladata. Lassacskán azonban kitisztult előtte a kép: az is, hogy Oroszország (szerinte) értelmes ok nélkül indította el a háborút, s az is, hogy az orosz hadseregben borzasztó állapotok uralkodnak: a haditechnika elavult, a tisztek nem törődnek az embereikkel, a legfelső vezetőknek gőzük sincs róla, mi folyik a laktanyákban és a harctereken... És akkor már csak egy dolog éltette: "Uram, ha túlélem, mindent megteszek azért, hogy változtassak a dolgokon!" - imádkozott magában. Imádkozott azért, hogy véget érjen a háború és a politikusok megegyezzenek egymással.

Egy 18 éves lány, Gjoa, megszökik válás miatt szétszakadt családjától, hogy nyári munkát vállaljon egy turistaszállóban Norvégia északnyugati részén. A panziót egy házaspár működteti: Olaug, az asszony, látástól vakulásig dolgozik, miközben férje, Gunnar, inkább csak a vendégekkel beszélget. Ezen a nyáron fiuk, az egyetemen tanuló Ingebrigt is hazalátogat, és hamarosan ő lesz a nehéz helyzetbe kerülő Gjoa egyetlen bizalmasa. A Semmirekellők a menekülés vágyáról szól, lázadásról és jobb sorsra érdemes fiatalokról, a nemzedékek közötti távolságról és ősi családi viszályokról - és arról, hogy talán a legreménytelenebb helyzetekben is van választási lehetőségünk. "A Semmirekellők a megrekedések és kitörések regénye, a mérgező családi minták és a változások keresztútja." Moskát Anita

Hercule Poirot levelet kap a Kingfisher Hill egyik fényűző villájában élő Richard Devonporttól. A fiatalember arra kéri a mesterdetektívet, hogy mentse meg halálra ítélt menyasszonyát, aki beismerte, hogy megölte Richard bátyját, Franket. Poirot-nak több rejtéllyel is szembe kell néznie: egy ismeretlen ifjú hölgy bevall neki egy gyilkosságot, egy másik, zavart viselkedésű nő pedig azt állítja, hogy az élete veszélyben forog. A nyomozó ez alkalommal is Catchpool felügyelővel az oldalán igyekszik megválaszolni az egyre szaporodó kérdéseket. Ki ölte meg Franket? És miért kellett meghalnia? Kit ölhetett meg az ismeretlen ifjú hölgy? Milyen szerepe van a bűnügyben az Éjféli találkozó című regénynek? A rejtélyek megoldásához Poirot-nak igencsak meg kell dolgoztatnia a kis szürke agysejtjeit...

1941 decemberében az SS halálbrigádja, az Einsatzgruppe lemészárolja egy kis orosz falu csaknem teljes lakosságát. Két fiatal testvér ugyan életben marad, de a tragédia elválasztja őket egymástól: a kisfiút "árja külseje" miatt a támadók Berlinbe deportálják, ahol német nevelőszülőkhöz kerül, míg húgát egy helyi partizán menti meg és veszi pártfogásába. Több mint húsz évvel később, Nyugat és Kelet geopolitikai csatározásai közepette találkoznak ismét, immáron riválisokként, mit sem sejtve a köztük lévő családi kötelékről: Wolf a CIA, Alina pedig a KGB ügynökeként kap megbízatást ugyanarra a célszemélyre vonatkozóan, aki ráadásul az Einsatzgruppe egykori ezredese... Peter Schmalz regénye bő fél évszázadot átölelő, kontinenseken átívelő nagyszabású kémtörténet, melyben a hidegháborús éra számos meghatározó konfliktusa és alakja megelevenedik: a közel-keleti harcoktól a csecsen háborút kísérő terrorcselekményekig; Hitler kedvenc kommandósától, Otto Skorzenytől egészen a Carlos, a Sakál néven elhíresült szélsőbaloldali merénylőig. A Vérrel szemben egy testvérpár kalandos sorsán keresztül láttatja a XX. század szélsőséges ideológiai és véres katonai megosztottságát, illetve azokat a ma már csak fájdalmas nosztalgiával felidézhető éveket is, amikor úgy tűnt, a tegnap halálos ellenségei szövetségesekké válhatnak a terrorizmus elleni küzdelemben. Az elnök kissé oldalra fordította a fejét, és a testvérekre nézve hamiskásan kacsintott egyet. Kedvelte az ilyen pillanatokat. Ilyenkor érezte leginkább, hogy jóllehet annak idején nem rajongott az ötletért, hogy ennek a hatalmas országnak az elnöke legyen, most mégis kezdi élvezni a dolgot. Nagy hatalom, nagy felelősség, gondolta. És történelmi küldetés! De vajon mi az ő küldetése? Hogy Oroszország és a Nyugat barátságát mozdítsa elő? De vajon meg lehet-e bízni a Nyugatban?

A szlovén szerző kisprózái elsősorban a turizmus és a migráció tapasztalatait állítják szembe egymással. A történetekben minduntalan az otthonosság és az idegenség, a beilleszkedni és a kitaszítani akarás, a hovatartozás és a kirekesztés érzései találkoznak, amelyek a mi és a mások közötti különbségből, távolságból fakadnak. A töredékesség élményét keltő, mozaikszerűen egymásba illeszkedő írások látszólag a felszínen zajló történéseket - egy menekülttábor hétköznapi gondjait vagy épp a tömegturizmus banális helyzeteit - rögzítik, ám ezek mélyén mindig súlyos egyenlőtlenségek, igazságtalanságok rejlenek. "Lemaić prózája képes az eltűnteket megtalálttá, a némákat hallhatóvá, a láthatatlanokat láthatóvá, a névteleneket ismertté tenni." Borda Réka

1901 tavaszán pestisjárvány tör ki az Oszmán Birodalom huszonkilencedik tartományában, a Kréta és Ciprus között fekvő Mingeren. A szultán a legjobb orvosait küldi a helyszínre, és megérkezik az uralkodó unokahúga, Pakize szultána is, aki leveleiben hiteles krónikása lesz az eseményeknek. A festői szépségű szigeten - ahol addig látszólag békében éltek egymás mellett muszlimok és keresztények -, a dögvész rég elfeledettnek hitt sérelmeket hoz a felszínre, s ez nemcsak politikai gyilkosságokhoz vezet, de a járvány elleni védekezést is megnehezíti. A végzetes helyzetben Mingert magára hagyják, s miközben vezetői igyekeznek felvenni a küzdelmet a halálos kórral, akaratlanul is olyan történelmi léptékű változások részesei lesznek, amelyek örökre megváltoztatják a sziget sorsát.A Nobel-díjas Orhan Pamuk legújabb művében - amelyet még a világjárvány megjelenése előtt kezdett írni, és közel hat évig dolgozott rajta - mesterien szövi egybe a történelmi, a politikai és a szerelmi regény műfaját, és olyan kérdésekkel szembesíti az olvasókat, amelyek aktuálisabbak, mint valaha.A parancsnok minden erejét összeszedve fölkelt az ágyából, és a nagy ablakhoz lépve kinézett a városra és a kikötőre. Az öböl káprázatos fényei mélykék, rózsaszín és fehér árnyalatokban csillogtak. Úgy tűnt, mintha a város tündöklő ragyogását látva bizonyságot nyerne elméjében egy fölsőbb hatalomtól szerzett tudás, és kijelentette, hogy a mingeri nép a világ legnemesebb, legigazabb és legdicsőbb nemzete, és mindörökké az is marad.