Helikon Kiadó strana 67 z 69

„Ha a ti Istenetek lakik a napnál messzebb, és onnan hall titeket, akkor ő nagyobb isten Benamukinál, aki lakik nem olyan messze tőlünk.” Egy gazdag angol ifjú hajótörése után lakatlan szigetre kerül. Az első rémület után, dacolva a természettel, nekiáll uralma alá hajtani csöppnyi birodalmát: vadállatokat szelídít meg, feltöri a földet, termel - s közben kínozza az egyedüllét, majd retteg az emberevőktől, akik időnként a szigetre látogatnak, hogy elvégezzék barbár rítusukat. Aztán Péntekben, egy kedves bennszülöttben társra talál, s életének célja már nemcsak az, hogy valamikor még hazajusson, hanem az is, hogy Pénteket megtanítsa a keresztény Isten tiszteletére és a tiszta erkölcsre. Robinson neve fogalom lett. A kalandos történetet mindenki elolvassa fiatalon, de a felnőtt érti meg igazán. Az először 1719-ben művet a világirodalom első "realista regényeként" tartják számon - bámulatos, hogy a mai ember számára is izgalmas és felemelő olvasmány.

Az ötös számú vágóhíd a világirodalom egyik legjelentősebb, egyszersmind legkülönösebb háborúellenes műve, melyet 1969-es megjelenése óta széleskörű kultusz övez. Kurt Vonnegut részben személyes tapasztalatait felhasználva, sci-fi elemekkel (időutazással és repülő csészealjakkal) színesítve, szarkasztikus humor és kíméletlenül őszinte társadalomkritika mentén dolgozta fel a XX. századi Európa egyik legvéresebb eseményének, Drezda 1945-ös bombázásának tragédiáját. A történet főszereplője, Billy Pilgrim a második világháború káoszában váratlanul "elszabadul az időben". Hősünk szakadatlanul ingázik múlt és jövő, tébolyult valóság és burjánzó fantázia, képtelen karakterek és abszurd szituációk között - kalandos útja Drezda romjaitól a háború utáni Amerikán át egészen távoli Tralfamador bolygóig vezet, ahol Billy megtanulja, hogy a halál jelentéktelen, a szabad akarat pedig merő illúzió. Vonnegut megkerülhetetlen klasszikusa ezúttal képregényként elevenedik meg, Ryan North szöveghű adaptálásában, valamint Albert Monteys olykor apokaliptikusan komor, máskor pszichedelikusan harsány, de mindig lenyűgöző rajzain keresztül.

"Azt hiszem, az lenne itt a trükk, hogy az ember el tudja hessegetni az önvád érzését. Ez a lényeg. Örökre persze nem tudjuk elhessegetni, mert mindig elkövetünk olyan hibákat, amelyek miatt önvád mardossa az embert, de a legjobbak közülünk képesek elevickélni a hatvanas vagy hetvenes éveikig, és csak akkor adják be a derekukat. Én harminchét évig bírtam..." Katie Carr jó ember - legalábbis mindig ezt hitte magáról. Elvégre hű feleség, derék családanya s amellett orvos... Ám egyszer csak megcsalja a férjét, aztán közli vele, hogy válni akar. Nem az új szerelem miatt - ha az szerelem egyáltalán -, hanem mert nem bírja tovább férje állandó cinizmusát, mert a húsz év házasság szép lassan felmorzsolta kapcsolatuk meghittségét, s mert... mert kicsúszott a száján. S ekkor váratlan fordulatot vesznek az események. Nemcsak Katie házasságában, hanem a fejében is minden alaposan összezavarodik, amikor megjelenik a képben a DJ JóHír nevű "hitgyógyító". És amikor a férje az ő hatására egy csapásra megváltozik - az addig mindennel elégedetlenkedő, morcos David most mindenkit meg akar érteni, mindenkit szeretni próbál, sőt... Hát igen, ami ezután következik, az már végképp túlzás egy olyan ember számára is, aki egyébként büszke rá, hogy legjobb tudása szerint segít másokon, és a gyerekeit is e szerint próbálja nevelni.

"Hatodszor: a tökéletes emberre, akiben Isten lelke lakozik, egyáltalán nem hatnak a körülötte lévő teremtett dolgok, mint például a változékonyság és más hasonlók, mert Isten lelke bennük lebeg a vizek felett, és őket is a vizek fölé, vagyis a teremtett dolgok sajátságai fölé emeli." A Biblia nyelvezete hosszú évszázadokon keresztül magyarázatok, értelmezések, kommentárok sokaságát ihlette. A kötet szerzője a német misztika legjelentősebb képviselője, a dominikánus rendbe tartozó nagyszabású gondolkodó, aki könyvében a Szentírás "többszintű értelmezésének a lehetőségébe" vezeti be az olvasót. Eckhart mester irányt mutat: a világmindenség egészében megnyilvánuló jelenségeket a teremtő isteni elv manifesztációjának tekinti, melynek felismerése fokozatosan elvezet az igazsághoz, végső soron pedig Istenhez. A mester a Teremtés könyvének legfőbb eseményeihez fűz kommentárokat, melyek már a maguk korában sem fedték mindig az egyház hivatalos álláspontját. Értelmezéseiben gyakran szerepelnek absztrakt metafizikai megállapítások, más helyütt viszont szinte profanizálja a vallásos szövegeket. Teológiai fejtegetéseit olvasva - melyekben legfőképp Averroes, Maimonidész, Boethius és Arisztotelész gondolataira támaszkodik - az olvasó számára Isten, "ki mozdulatlan mozgatja a mindenséget", hol szinte megérinthető közelségbe kerül, hol pedig az elérhetetlen szférák messzeségébe távolodik. Eckhart mester a szakrális szövegben a szó szerinti tartalom mögötti primordiális jelentéseket kutatta, felvillantva az értelmezési lehetőségek széles skáláját. Művét tanulmányozva az olvasóban egy szerzetes tiszta arcéle rajzolódik ki, aki nem elégedett meg a hit előírásaival, hanem a legtökéletesebb megismerésre törekedett.

A Hit, remény és vérontás nem hagyományos interjúkötet. Mert Nick Cave nem szeret interjút adni Ennek ellenére beleegyezett, hogy jó barátjával, Seán O'Hagannel hosszú, "csapongó" beszélgetéseket folytasson. S bár végül is benne van a könyvben egy bámulatos karrier története is, de még inkább Nick Cave művészetének minden ihlető eleme az őrült kezdetektől a spiritulitásba forduló újabb alkotásokig. A művész gyakran küszködve keresi a megfelelő szavakat, hogy hitének, kételyeinek, szabadságának, veszteségeinek, gyászának, szerelmének legmélyebb forrásait megfogalmazza. S mint ahogy a dalaiban, ezekben a hosszú beszélgetésekben is megtalálja a szavakat (s gyakran képeket), amelyek ha tökéletesen nem fejezhetik is ki a fia elvesztése után a művészetében egészen új, egyszerre tragikus és felemelő alkotásokat létrehozó ember minden vívódását, de így is - vagy éppen ezért - a remény és az inspiráció forrását jelenthetik az olvasók számára is. "Lehet, hogy levedlünk néhány bőrt, de alapvetően ugyanaz a rohadt kígyó vagyunk. De most már biztosan egészen más a szemléleted? Nos, a fiatal Nick Cave megvethette a világot, mert nem tudta, mi következik majd. Most már látom, hogy a világ ilyenfajta lenézése vagy megvetése valamiféle luxus volt, vagy kényelemből, sőt hiúságból fakadt. Neki még nem volt róla fogalma, hogy az élet értékes és törékeny. Nem tudta, milyen nehéz - de milyen fontos is - szeretni a világot, és kegyelemmel viseltetni iránta. És mint mondtam, nem tudta, mi jön szembe majd az úton."

"Ha valaki kiválasztottnak látja magát, és elbukik, akkor a bukásáért szükségszerűen másokat fog okolni, és az orosz történelemben ez a "mások" mindig is a Nyugatot jelentette." Oroszország gondolkodói mindig is kitüntetett történelmi küldetést tulajdonítottak hazájuknak, és ez a több évszázados kollektív identitáskeresés jellemzően egy éles kettősség mentén, vagyis a Nyugat viszonylatában zajlott: vajon az ország jövője Európában rejlik, vagy épp ellenkezőleg, Oroszországnak a saját útját kell járnia, eltávolodva a "hanyatló Nyugattól"? A Mi és ők olvasmányos és informatív áttekintése az orosz eszme szerteágazó történetének, a cári idők nyugatos-szlavofil vitáitól egészen a putyini politika ideológiai hátterét adó elméletekig. Bengt Jangfeldt könyve egyszersmind fájóan aktuális számvetés azzal, hogyan fonódott össze Oroszország messianisztikus identitáskeresése az autokratikus hatalomgyakorlással, és hogyan vált az orosz eszme időről időre véres valósággá.

„Valami kibírhatatlanul félelmest látott meg, megértette, micsoda szörnyűséges sakkörvénybe került, önkéntelenül ismét a táblára nézett, és a még soha nem érzett fáradtságtól ellankadtak a gondolatai. De a sakk irgalmatlan volt, fogva tartotta és magával rántotta őt. Volt ebben borzalom, de csakis ebben volt harmónia, hiszen mi van a világon a sakkon kívül? Homály, ismeretlenség, nemlét…” Vladimir Nabokov egyik legnépszerűbb regényének központi figurája Luzsin, az orosz emigráns sakknagymester, akinek különc, antiszociális létezése elsősorban a tábla fekete-fehér mezőin játszódik, hús-vér emberek helyett lakkozott fabábuk között. Habár az egykori csodagyereket továbbra is a legjobbak közt tartják számon, stílusa felett elszállni látszik az idő, és amikor a nagy összecsapás az új sakkszenzációnak kikiáltott olasz Turati ellen függőben marad, hősünk pszichésen összeroppan. Luzsin fejében egy minden korábbinál összetettebb játszma veszi kezdetét – a körülötte zajló eseményekben titokzatos erők ellene irányuló lépéseit, egy félelmetes végjáték baljós előjeleit véli felfedezni… A Luzsin-védelem zsenialitás, megszállottság és őrület összefonódásának krónikája, ugyanakkor felsejlik benne a gyerekkorral együtt elveszett régi Oroszország emlékezete is. A szerző korai, orosz nyelvű korszakában született regény egy „sakkban” töltött élet tragikomikus története, mely nyelvi virtuozitásával és lélektani mélységével egyaránt képes megbabonázni olvasóját. A regényből nagy sikerű film is készült (Marleen Gorris rendezésében és John Turturro főszereplésével), melyet 2000-ben mutattak be.

A vonzás szabályai 1985-ben, egy New Hampshire-i bölcsészkaron játszódik, ahol maga az oktatás leginkább csak zavaró, de végső soron elhanyagolható velejárója a zabolátlan kollégiumi mindennapoknak: a Kokszos Keddek, Szittyós Szerdák és Dögös-Dugós bulik véget nem érő sorozatának. Ebben a miliőben bonyolódnak rövidebb-hosszabb viszonyokba egymással (és még sokakkal) a történet főszereplői: az Európát járó barátja után sóvárgó Lauren, valamint a nyíltan biszexuális Sean és Paul. És miközben hármójuk kapcsolata a vonzalmak kiszámíthatatlan dinamikája szerint hol felbomlik, hol újjáéled, nagy ritkán feltámad bennük valami homályos vágy, amit megfogalmazni és megélni ugyan többnyire képtelenek, de ami mégis túlmutat az élvezetek kényszeres, egyre fásultabb hajszolásán... A vonzás szabályai 1987-ben, alig két évvel azután látott napvilágot, hogy szerzője egy csapásra nemzedékének kultikus írójává avanzsált Nullánál is kevesebb című művével. Páratlan debütálásához hasonlóan Bret Easton Ellis második regénye is megrázó prózai látlelet egy generáció identitásválságáról és nihilbe hajló idilljéről. Ez a szikár, szenvtelen, sötét humorral színezett stílus már előrevetíti a szerző könyörtelen magnum opusát, az Amerikai psychót, amelynek főszereplője, Patrick Bateman egy rövid epizód erejéig itt is színre lép. A regényből 2002-ben sikeres filmfeldolgozás készült Roger Avary, a Ponyvaregény Oscar-díjas társ-forgatókönyvírójának rendezésében.

"Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, bele sem gondolva, mennyi fájdalmat és bajt okozhat." "Hornby közelebb kerül a megszállott sportrajongók gondolkodásmódjának megragadásához, mint bárki más." A Fociláz Nick Hornby futballhoz és azon belül különösen az angol Arsenal FC-hez fűződő szenvedélyes viszonyába nyújt betekintést. Onnan, hogy gyerekkorában első látásra beleszeretett a csapatba és a szurkolója lett, egészen a harmincas életéveiig. Minden egyes fejezet egy-egy focimeccsről szól, és arról, ahogyan az kapcsolódott a klub felé totálisan elkötelezett Hornby életéhez. A Fociláz egy csapat csúcs- és mélypontjain át avat be egy élet hullámzásába, miközben a futball társadalmi vonatkozásaira is éles szemmel reagál. A könyv sikerét mi sem jelezhetné jobban, mint hogy csak Angliában több mint egymillió példányban kelt el.

"Galicia zökkenőmentesen állt át a dohányáruról a kokainra. A szállítmányok egyre csak érkeztek; a kolumbiaiak és a marokkóiak is joggal bíztak a helyi klánok szakértelmében. Időközben a galiciaiak példás bűnszervezetekké képezték ki magukat: gondosan szabályozták a saját működésüket, jó kapcsolataik voltak, és nem utolsósorban nagyon, nagyon gazdagok lettek." Északnyugat-Spanyolországban, azaz Galiciában évtizedek óta könnyű hozzájutni a drogokhoz. Évtizedeken át a csempészek, majd a drogcsempészek voltak itt a legnépszerűbbek, és klánjaik úgy uralták az életet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy illegális tevékenységből keresik a pénzüket. Mert félniük sokáig semmitől sem kellett - a politikusok vagy nem akartak tudni arról, hogy mi folyik Galiciában, vagy ők is vastagon hasznot húztak ebből a bizniszből. Egészen addig, amíg az anyák meg nem elégelték, hogy fiaik fiatalon meghalnak a drogok miatt. Egészen addig, amíg a rendőrség végre el nem kezdte letartóztatni a legfőbb capókat. De ez a hely attól még maradt, ami volt: az európai kábítószerkereskedelem központja. A galiciai drogcsempészek különös történetét egy fiatal, bátor spanyol oknyomozó újságíró meséli el - aki e könyve révén az ország egyik leghíresebb írója lett.

"- Szóval szerinted élve el kellene égetnünk a goldsteinisták gyerekeit? - Dehogyis! - vágott vissza az illető. - Ők akarják élve elégetni a mi gyerekeinket! Épp arról van szó, hogy mi mások vagyunk! Persze ha engem kérdezel, nekik a gyerekeik sem patyolatfehérek. Ha az ellenség írmagját is ki akarjuk irtani, nem feltétlenül tűzre vetve őket, csak ugye szeretnék mégis egészen megszabadulni tőlük, na, szóval... ha ez a cél, akkor akár az égetés is szóba jöhet. Igen, tűzre velük, ha erre van szükség. Égessük el a gyerekeiket! Égessük el őket élve!" Az 1984 történetének merész újragondolása női nézőpontból Julia Worthing az Igazságminisztérium munkatársa: a "cselekménygyártó gépezet" szerelője a Prózaellátóban. Minden tekintetben példás polgár - vidám, nem hisz semmiben, és egyáltalán nem érdekli a politika. Tudja, hogyan maradhat életben a Gondolatrendőrség, az újnyelv, a kettősgondol, a kiskémek és a prolinegyedek feketepiacának világában úgy, hogy a szexuális örömökről se kelljen lemondania. De egyszer csak érdeklődni kezd egy kollégája, Winston Smith iránt - és ez a kapcsolat nem várt bonyodalmakhoz vezet. Mert Juliának mégiscsak vannak emberi érzései, és minden cinizmusa ellenére egyvalamit nem tud megtanulni: igazán gyűlölni, márpedig a Nagy Testvér birodalmában ez a legfontosabb. Megbocsáthatatlan bűn, "ha egy párttag csak tessék-lássék gyűlöl". Hetvenöt évvel azután, hogy Orwell megírta ikonikus regényét, Sandra Newman megalkotta a Nagy Testvér világának olyan női főhősét, akinek élete, szenvedése, vívódása, aljassága, behódolása és végső lázadása szuggesztív erővel és provokatív kegyetlenséggel mutatja meg, milyen sorsot jelenthet egy totalitárius diktatúra a nők számára.

"- Kérem, kapcsolják be a biztonsági övüket. A repülőgép utasai csak lassan engedelmeskedtek. Mind úgy érezték, hogy még nem érkezhettek meg Genfbe. Az álmosak nyögtek és ásítottak." Sir Stafford Nye csalódást okozott diplomáciai körökben. Tudták róla, hogy briliáns elme, de nem igazán megbízható. Azért néha megbízták egy-egy olyan küldetéssel, amely nem tartozott a nagy nyilvánosságra. Az újságírók úgy jellemezték, hogy ő a diplomácia világában a sötét ló. A frankfurti repülőtéren egy ismeretlen nő elkéri tőle az útlevelét, a kabátját és a beszállókártyáját, arra hivatkozva, hogy veszélyben van az élete, és biztonságban el kell jutnia Londonba. Aztán később a feladott hirdetésére jelentkezik a hölgy, akivel mindenféle kalandba bonyolódnak, megismernek egy anarchista szervezetet, amelynek élén Hitler állítólagos gyermeke áll, aki új világrendet akar megteremteni a háttérhatalom támogatásával.

Gagarinról rengeteg könyv jelent meg Oroszországban és a világban is, de - furcsa módon - sokáig senki nem írta meg az átfogó életrajzát, érintve a kényes kérdéseket is. Lev Danyilkin könyve Gagarin életének és utóéletének legteljesebb krónikája; minden lehetséges forrást felkutatva, a még életben lévő kollégákat, barátokat, szemtanúkat alaposan kikérdezve a szerző kísérletet tesz arra, hogy válaszoljon néhány alapvető kérdésre. Arra például, hogy az első űrhajós valóban rendelkezett-e különleges képességekkel (ahogy azt a Gagarin-mánia idején, az 1960-as években annyian gondolták a világon), vagy épp csak véletlen ültették be éppen őt a Vosztok-1 űrhajóba, amely megkerülte a Földet. Hogy valójában mi is történt 1961. április 12-én - mert az biztos, hogy nem minden a terv szerint alakult… Hogy önálló akarattal bíró ember volt, vagy a szovjet rendszer aggályok nélküli kiszolgálója. S persze ott van a legnagyobb rejtély is: máig sem tudni pontosan, hogy 1968 márciusában mi okozta a repülőgép-szerencsétlenséget, amelyben fiatalon, ereje teljében, a Hold-, sőt Mars-utazásról álmodozó Gagarin, „a világegyetem első polgára”, a „vörös Ikarosz” az életét vesztette.

"- Na, nem várhatja el mindenkitől, hogy olyan ragyogó ötletei támadjanak, mint magának. Magából zseniális gonosztevő válhatott volna. Egyéb észrevétel, M. Poirot?" Vadonatúj válogatás Agatha Christie tavasszal játszódó novelláiból! A napok egyre hosszabbak és melegebbek, az éjszakák rövidülnek... elő a nyugággyal, üljünk ki a kertbe a műfaj koronázatlan királynőjének történeteivel. Kibújtak a virágok, sétára csábítanak a vidéki ösvényeken, de egyszer csak eltölt minket valami baljós érzés. Gyilkosság szaga száll a levegőben? Óvakodjunk hát, ha világvégi házikóval, lopott kincsekkel vagy bosszút forraló emberekkel kerülünk szembe! De ha ott van velünk Miss Marple, Hercule Poirot, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite, Tommy és Tuppence vagy épp Parker Pyne, akkor biztonságban leszünk.

"Mikor kiderült, hogy korántsem vagyunk annyira értelmesek, mint azt egy, az Ész tiszteletétől eltelt boldogabb század hinni szerette volna, fajtánk megjelölésére a homo sapiens mellé a homo faber, az eszközöket előállító ember társfogalmát rendelték. Csakhogy ez a kifejezés még kevésbé volt találó, mint az első, hiszen sok állat is faber. Ami áll az eszközkészítésre, az a játékra is áll: nagyon sok olyan állat van, amely játszik. Mégis hiszem, hogy a homo ludens, a játszó ember, éppoly alapvető tevékenységet jelöl, mint amilyen az eszközök készítése, és mindenképp helyet érdemel a homo faber elnevezés mellett. Már régóta mind erősebben gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy az emberi kultúra játékban, játékként kezdődik és bontakozik ki." (J. Huizinga)