Jelenkor Kiadó strana 43 z 45

Falcsik Mari verseit az erőteljes képiség, a vizuális motívumok gyakorisága mellett a tudatos formahasználat jellemzi. A gyakran egy egyszerű természeti képből vagy hétköznapi élethelyzetből kibomló versek megragadó, néhol finoman ironikus egyéni variációk a gyermekkori eszmélés, a kamasz- és fiatalkor emlékeire, a felnőttkor és a női lét meghatározó pillanataira, a szerelem és a csalódás tapasztalataira.

Hat Ruhr-vidéki városi színház, Bochum, Dortmund, Essen, Moers, Mühlheim, Oberhausen 2007-ben felkért hat (angol, lengyel, magyar, német, osztrák és török) szerzőt, hogy ‘Európa Odüsszeiája’ cím alatt írják újra az Odüsszeia témáit. A hat színház dramaturgjai közös megbeszéléseiken az általuk kiválasztott szerzők alkatára és az egyes színházak szellemi elképzeléseire szabták a témát. A szerzők sem menet közben, sem a bemutatók előtt nem ismerhették meg egymás munkáit. A Szirénének műfaja szatírjáték, tehát elvileg olyan színmű, amelyet a görög színházban a tragédiák előadása után, mintegy azok feloldásaként és paródiájaként játszanak el. A darabot Roberto Ciulli, a Theater an der Ruhr olasz igazgatója és főrendezője rendezte meg. A bemutatók mind a hat színházban 2010 február 28-án voltak, s ebből az alkalomból a frankfurti S. Fischer Verlag antológiában jelentette meg a hat darabot.

Az első kötet sikeres fogadtatása, kritikai visszhangja – elismerése: irodalomtörténet katagóriában elnyerte Az év könyve 2003 megtisztelő címet – és a nagy olvasói várakozás után boltokba kerül a második kötet. A Gintli - Schein szerzőpáros az epika, líra, dráma tagolódása szerint, ezen belül pedig nyagyjából kronológiai sorrendben haladva a 19. század második felétől napjainkig tartó korszakok irodalmát tekinti át.

Magyar Lettre Internationale negyedéves európai kulturális folyóirat 68. száma: 2008. tavasz.

Az első kötet sikeres fogadtatása, kritikai visszhangja – elismerése: irodalomtörténet katagóriában elnyerte Az év könyve 2003 megtisztelő címet – és a nagy olvasói várakozás után boltokba kerül a második kötet. A Gintli - Schein szerzőpáros az epika, líra, dráma tagolódása szerint, ezen belül pedig nyagyjából kronológiai sorrendben haladva a 19. század második felétől napjainkig tartó korszakok irodalmát tekinti át.

"Dosztojevszkij egyetlen művében sem olyan hangsúlyozott a bizonytalanság, nyugtalanság, kialakulatlanság érzékeltetése, mint A kamaszban. A mű középpontjában egy 'véletlen család' áll, amelynek tagjait a vérrokonságon kívül semmiféle közös gondolat vagy törekvés nem fűzi össze. Az író sokáig keresi alapeszméjéhez a legszerencsésebb kifejezésmódot (a műhöz nagyon sok vázlatot, jegyzetet készít), s végül úgy tűnt, hogy a rendezetlen társadalmat egy kiegyensúlyozatlan fiatalember szemszögéből ábrázolja. Arkagyij Dolgorukij nem jó és nem rossz; gyötrelmesen keresi azt az eszmét, amely lehetővé teszi, hogy megőrizhesse személyes szabadságát, integritását, és ugyanakkor értékes tagja lehessen a társadalomnak. Meg akarja szerezni 'a milliót', hogy érezze hatalmának tudatát, de élni nem kíván e hatalommal. Tomboló érzésviharok, szélsőséges hangulatok határozzák meg pillanatnyi elhatározásait: éppúgy képes önfeláldozásra, mint aljasságra, lakájkodásra; jövendő sorsát az határozza meg, hogy rajongó lelkesedésében s utóbb keserű kiábrándultságában melyik utat választja majd. (...) Az író alkotó módszere szemléletesen nyomon követhető A kamaszban. Arkagyij az eseményeket egy esztendő múltán írja le, és miközben mintegy rekonstruálja önmagát, egy évvel azelőtti gondolatait, egyúttal állandóan ellenőrzi is, bírálja is akkori énjét, kamasz módra ide-oda kapkodva a megtörtént és elképzelt események, lehetőségek között, szüntelenül módosítva az emberekről és tetteikről kialakított véleményét. Ez a laza gondolatfűzés, áradó tudatfolyam, a megszokottól eltérő jellemzésmód már a huszadik század íróinak jó néhány művészi újítását előlegezi." (Bakcsi György)

Az olvasó egy tízkötetesre tervezett sorozat második darabját tartja a kezében, amely válogatást tartalmaz Soren Kierkegaard dán bölcselő, író, teológus - a szigorúbb meghatározás éppen az életmű gazdagsága folytán bajos - Naplójegyzeteinek első négy füzetéből.

A fikciós dokumentumfilmet imitáló regény főhőse egy tizenhárom éves intézetis lány, az artistaügyességű Pinkler. Otthonkeresése, kielégíthetetlen szeretetéhsége hajtja hol az anyjához, hol az apjához, hol intézetis barátaihoz. Bódis a regényt alkotó interjúszövegekben - fikciót és a valóságot egymásba játszó - különböző nyelvi rétegeket hoz létre, melyeket kiegészít egy filmes látásmód, az élet kamerával érzékelhető tarkaságával enyhítve a kislányt körülvevő világ borzalmait.

"Ifjúkorában Johann B. azzal hitegette magát és az alakulófélben levő magyar közvéleményt, hogy ő a Látó. Ezen a címen írt is egy sokaktól olvasott, még többektől bírált költeményt, melyben azt jövendöli, hogy megújul a világ, még mielőtt az évszázad, melyből a vers írásakor tíz esztendő volt hátra, véget ér. "Talán bizony Apolló nyila fúródott beléd?" - kérdezte akkor egy barátja félig tréfásan, félig szemrehányóan. "Nem, kedves barátom - felelte ő félig tréfásan, félig elbizakodottan -, hanem Minerva kért tőlem menedéket." Ehhez pedig tudni kell, hogy a költemény a Felső-magyarországi Minerva című folyóiratban jelent meg, mely ezután kevés idővel meg is szűnt. Azóta eltelt öt és fél évtized: a világ megújult, de nem változott meg, illetve nagyon is megváltozott, de közben elfelejtett megújulni.

E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

A kisvárosban játszódó történet - ez a "hit és vallás kérdéseit fölvető nagy detektívregény" (Babits Mihály) egy bűncselekmény köré épül, az elkerülhetetlen katasztrófa komor hangulata uralja és a menekvés, találkozások és tévelygések rejtélyes hálója teszi letehetetlenül izgalmassá. A Karamazov családot szétfeszítő erők, apa és fiúk szembefordulásai az önpusztító sodródásban a legnagyobb rossztól a legnagyobb jóig lengenek ki, és vagy az aláhullást eredményezik, vagy, ritkábban, a gyalázatból a fényességbe törekvéshez adnak új erőt. A főszereplők a "karamazovizmus" egy-egy szólamaként küzdenek előttünk, és finoman fölépített belső vívódásuk révén felejthetetlenül élőek.

Ez a történet egy perről szól; harcokról és viszontagságokról szól; fogságról, szabadulásról, kétségekről és gyanújelekről szól; pusztulásról, újjáépítésről, fondorlatokról, egymásnak és önmaguknak ellentmondó vallomásokról, a régi Magyarország átalakulásáról, még inkább elenyészéséről szól; szabadságról és rendről, még inkább e kettő ellentétéről, leginkább azonban egyiknek hiányáról, másiknak zülléséről szól; az emberi hatalom megosztottságáról, a hatalomba kerített táj szétszaggatottságáról, a kimerült idő töréseiről szól; arról szól, hogy sok vermet ás nekünk a sors, de a legmélyebbet saját szívünkben ássa.

Keresztények, sírjatok!

Keresztények, sírjatok!

A napló és esszé összeillesztéséből született könyv sajátos, egyszeri műfaja alighanem a regény egy újabb változata, s így része annak az egyetlen, sokszólamú, nagy elbeszélésnek, amelynek előző szólamai a Rondótól a Macskakőig oly megérdemelt sikert arattak. A könyv alcíme: Nem-regény - és három évszám: 1989-90-91. Ezek a számok magukért beszélnek - de vajon tudjuk-e, mit mondanak nekünk?

Zidane 2006. július 9-én este a berlini Olimpiai Stadionban fenézett az égre… aztán, állítólag, lefejelte Materazzit, bár ezt a nézőtéren senki sem látta. Se Jean-Philippe Toussaint, aki néhány oldalas regényszerűségben örökítette meg az esetet, se Esterházy Péter, aki a belga-francia író szövegéhez hozzáfűzte a maga Zidane-gyakorlatait. A könyvecskét a két szerző sportos ifjúkorát dokumentáló fényképek díszítik.