Jelenkor Kiadó strana 44 z 45

"Vajon mit keresett lázasan Térey János a dráma műnemében, amit másutt, versben vagy prózában nem talált meg? Bizonyára az élő színházzal való kapcsolatot is, ami megadatott némely művének, amikor színre került. De valami mást is, amit a dráma sokkal élesebben, nyersebben tud megragadni, még ha Térey tollán éppen versben születik is. Azokat az ütközeteket, harcokat viszi színre nagy formátumú terekben, amelyek emberek és világok között mennek végbe egy bibliai(nak látszó) tájban, a debreceni metróban, egy budai luxusvendéglőben. Ezek a sűrű tör ténetek - amelyekben a szereplők olykor csak beszélgetnek egy étteremben - egyszerre hétköznapiak és ószövetségi léptékűek, kapcsolódnak a kortárs időhöz, de az öröklét felől is láthatóak, fenségesen tágasak és ismerősen egyszerűek. A drámaíró Téreyt mindig a nagy irodalmi hagyományok és formák, a nagy történések, a társadalmi elit sokszor elbukó figurái érdeklik. A mi világunk ez - a közönyé, cinizmusé, bűné, felkapaszkodásé, versengésé - költői fénytörésben."Tompa AndreaGábrielHa időben elindultok, ez a valami sohasemtörténik meg.Se te nem bírtál időben elindulni,Sem a feleséged nem tudta megállni, hogyhátra ne nézzen,Így aztán a lányaid sem bírták ki, hogy neezt műveljék veled.LótSzívtam eleget, de sohasem bánt velemsenki ilyen...GábrielTe jöttél ezek közé, magadra vess.Te mondtad, hogy neked helyed van itt. Temondtad, vagy nem?LótBoldog gyerekeket akartam nemzeni ésboldogan fölnevelni, mintmás,Nem ilyen időkben, és nem itt.Zelma(dúdolása messziről, bevisszhangosítva)Nincstí-ziga, nincstí-ziga-zember."A borítókép Antal Csaba díszlettervének (Lót. Szodomában kövérebb a fű, 2019, Örkény Színház) felhasználásával készült.TÉREY JÁNOS (1970-2019)

Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától - a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve. Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna. Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző „ellenjóslat"-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni. A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle, amelynek azóta minden évada a legrangosabb díjakat söpörte be. Ugyanebben az évben Atwood egy, a jelen kiadásban is közölt előszót írt a könyvhöz. 2019-ben jelent meg a regény szintén Booker-díjra jelölt folytatása Testamentumok címmel, melyben az első rész után tizenöt évvel folytatódik Gileád és az ott élő nők története.  

Ezúttal nem Polcz Alaine mesél - neki mesélnek barátok, barátnők, ismerősök. Vallomásaik emlékeztetnek bennünket, hogy nemcsak elhunyt szeretteinket gyászolhatjuk, de egy családtaggá fogadott négylábút vagy egy rég megszokott élethelyzetet. Siratjuk a minket elhagyó kedvest, aki él ugyan, csak éppen nem velünk, sőt a családban betöltött szerepünket is.A Kit siratok? Mit siratok? hétköznapi emberek beszámolói a halál körüli hétköznapi teendőkről, mint az orvos vagy a temetkezési vállalkozó utáni rohangálás, ugyanakkor rejtélyes eseményekről is, amikor az egész család felébred az apa halálának percében, vagy üzenet érkezik a túlvilágról. Természetes igényünk jelentést keresni egy értelmetlen, mégis elkerülhetetlenül az életünkhöz tartozó eseményben, a halálban. Ezen az úton Polcz Alaine a rá jellemző szeretettel és empátiával segíti az olvasót."Amikor az apám nővérének a férje, a János bácsi meghalt - mondta anya -, a nagynéném a nagy sietségben elfelejtett zoknit adni rá a temetéshez. Ezt nagyon szégyellte, és nem is mesélte el senkinek. Egyszer aztán a János bácsi testvérének a felesége, bizonyos Eta néni, azt mondta egy vacsora közben: "Én nem értem ezt, a János álmomban gyakran megjelenik, és panaszkodik, hogy fázik a lába, mert nagyon hosszú az út, ahol menni kell, és nagyon hideg van."A nagynéném nem szólt, csak hallgatott, ez így ment egy darabig. Amikor már nem bírta tovább, felnyittatta a sírt, és beletetetett egy pár zoknit. Eta néni néhány nap múlva, anélkül hogy bárki szólt volna neki, hozta a hírt: "János megtalálta a zoknit, köszöni."Polcz Alaine (1922-2007) író, pszichológus Kolozsváron született. Gyermek- és ifjúkorának színhelye, Erdély mindig is fontos maradt számára. 1949-ben fejezte be pszichológiai tanulmányait, ugyanebben az évben férjhez ment Mészöly Miklós íróhoz. Gyermek ideggondozóban dolgozott, majd gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekkel foglalkozott. Könyveinek nemcsak témája, de közvetlen, derűs, őszinte hangvétele és hiteles, bölcs, eleven történetmesélése is rabul ejti olvasóit.

„Ha nő lennék, azt szeretném, ha Varró Dani szerelmes lenne belém :-) Legalábbis a versei alapján. Távolról, ismeretlenül is. Rímesen, kedvesen, dadogósan túlbeszélősen, cseten, esemesben. Fontosnak érezném magam. Varró Dani kötete azt a kis csodát képes nyújtani, hogy az olvasó ezeket a szerelmetes verseket olvasva egyszerre érezheti magát felnőttnek és gondtalan kamasznak. Szeretsz, szeretlek, mily reménytelen, írja Nemes Nagy Ágnes megdöbbentő soraiban. Varró Dani meg mintha hozzátenné: ebben a reménytelenségben van ám valami játékosság is! És tényleg. A kötet versei bizonyítják. Az meg szinte mellékes is, olyan természetes, hogy bámulatra méltó formai bravúrral és biztonsággal megírt versek ezek, régóta nem látott, gondtalan játékkal megkomponált képversek és szimpatikus önkényességgel megbontott sorok és szabályok. A szíved az enyémmel nem kompatibilis, írja Varró Dani. Igen, ez az egy, amin még a kivételes tehetséggel megírt versek sem segítenek." - Jónás Tamás.

Babarczy Eszter megrendítő naplóbejegyzésekben számol be arról a hat hónapról, amikor beteg apját kíséri végig a szellemi és fizikai leépülés egyre meredekebb és a közös megpróbáltatások ellenére is mindkettejük számára magányos útján. Az elérhetetlen, híres apa és a szeretetére, figyelmére vágyó lánya soha nem tudtak ilyen közelségbe kerülni, mint ebben a kényszerű életvégi egymásrautaltságban.Beszélgetni most sem tudnak, így hát a lány a naplókhoz utólag fűzött jegyzetekben próbálja megismerni és megtalálni az apát, kikutatni és létrehozni végre a saját történetüket. Kiszolgáltatottságuk is közös, miképpen az a botrány is, ahogy az egészségügy útvesztőiben megint csak magára maradva, kétségbeesetten és megalázottan keres segítséget a szenvedő és hozzátartozója.Az Apám meghal egyszerre dühös és empatikus, szenvedélyes és szenvtelen tudósítás arról az elkerülhetetlen tapasztalatról, amely végső feladatként hárul mindannyiunkra, ugyanakkor kendőzetlenül őszinte elbeszélés a harag kísérte gyász utáni gyógyulásról."Te végeztél, de én nem végeztem veled."BABARCZY ESZTER 1966-ban született Budapesten, művészetfilozófus, eszmetörténész, a MOME oktatója.

Miután Torjai Endre nyugdíjba vonul, hosszas megfontolás után megfogadja pszichológusa tanácsát, és egy óceániai szigetre költözik, hogy utolsó éveit a tenger mellett töltse. Meg akar szabadulni az eseménytelen életét végigkísérő szorongásaitól, nem akar többé megérteni másokat, de leginkább saját maga elől nem akar már menekülni.Hamar rátalál egy idillinek tűnő tengerparti házra, így napjai kezdetben gondtalan semmittevéssel telnek: úszik, nagyokat sétál, és szorgalmasan írja bejegyzéseit a füzeteibe.Amikor azonban nyugalmát feldúlják a váratlanul megjelenő szomszédok, elhatározza, hogy elutazik abba a kommunista országba, amelynek véres polgárháborújáról még évtizedekkel korábban az otthoni hírekből hallott. A látogatás egyre fojtogatóbb emlékeket idéz fel benne, és Torjai ráébred, hogy megint menekül valami elől, de hiába...Barnás Ferenc új regényének tágas topográfiája és az elbeszélői mindentudás az egyéni szabadságnak csupán a látszatával kecsegtet: a Most és halála óráján kíméletlenül és mesterien szembesít az ember fenyegetettségének állandó és zsigeri tapasztalatával."Hányszor eljátszott az utolsó óra, az utolsó nap gondolatával! Fekszik majd valahol, és egyszerre csak rádöbben, hogy ez az utolsó órája. Nincs több idő. Egyedül maradt. Ebben a játékban valóban egyedül marad, nem találhat ki semmit."Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben.

Ki ne emlékezne Huckleberry Finnre? Igen, ő Tom Sawyer csavargó barátja, aki az apjától való félelmében megrendezi saját halálát, majd a Jackson-szigetre menekül. Ott váratlanul a rabszolga Jimbe botlik, aki szökéssel próbálja megakadályozni, hogy gazdája elszakítsa imádott családjától. Jim és Huck találkozásával azonban veszélyes kalandok egész sora veszi kezdetét, egy viszontagságos út a szabadság bizonytalan ígérete felé. Ismerjük a történetet - de vajon ismerjük-e egészen?Briliáns művében Percival Everett radikálisan újragondolja Mark Twain klasszikusát. Az eseményeket ezúttal a jólelkű Jim szemszögéből követve kiderül, hogy a bőrszínük révén ostobának vélt és tulajdonnak számító szolgák valójában művelt és éleselméjű emberek, akik csak a bolondját járatják a fehérekkel. A James humoros, ironikus, ugyanakkor szívszorító és mélyen emberi regény - kulturális jelentőséggel bíró irodalmi bravúr."A várakozás sok időt vesz el a rabszolgák életéből: várakozni, aztán várni, hogy várakozhassunk még egy keveset. Várni a járandóságunkra. Várni az élelemre. Várni a napok végét. Várni a megérdemelt, igazságos keresztény jutalomra, amikor ez az egész véget ér."PERCIVAL EVERETT amerikai író, költő, irodalomprofesszor (1956). Műveit számtalan elismerésben részesítették, Erasure című regényéből 2023-ban film készült Cord Jefferson rendezésében és Jeffrey Wright főszereplésével, melyet Amerikai irodalom címmel Magyarországon is bemutattak.

,,Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okát, feltárjuk a szorongásaink, rosszkedvünk és kudarcaink magyarázatát, vagy felfogjuk, miért ismételjük újra meg újra boldogtalan párkapcsolataink forgatókönyvét, nem elegendő csupán a saját életünket górcső alá venni. Szüleink, nagyszüleink, soha nem látott őseink tapasztalatai, élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását. Ha ezek a családi tudattalan rejtett zugaiban maradnak, megakadályoznak bennünket abban, hogy szabad életet éljünk."  ,,Minden önismereti úton eljön a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy elakadásaink, szorongásaink, visszahúzó negatív mintáink, kudarcos párkapcsolataink, de akár testi tüneteink gyökerei is a távoli múltba nyúlnak vissza. Felmenőink traumái, feldolgozatlan veszteségei, korlátozó hiedelmei mind ott visszhangoznak a mindennapjainkban, láthatatlanul formálva sorsunkat. A tudományos kutatások eredményei szerint a mélyreható megrázkódtatások, a szeretethiány, a kapcsolati törések generációról generációra adódnak tovább. Mindaddig, amíg halogatjuk a szembenézést családi örökségeinkkel, öntudatlanul is a fájdalom és bizalmatlanság negatív mintázatait visszük tovább és adjuk át gyermekeinknek. Ebben a könyvben egy transzgenerációs önismereti utazásra hívom az olvasót, remélve, hogy minden fejezettel közelebb kerül önmaga megértéséhez. Titkok, tabuk és kimondatlanságok helyett a tisztánlátás segíthet abban, hogy megszakítsuk a traumák tovagyűrűző köreit." Orvos-Tóth Noémi  

Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.  A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.  A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.  Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.  Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.  „Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek.”  

"Hogyan lehet, majdnem harminc év múltán, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, fölidézni az akkori érzéseket? Hogyan lehet újra megírni a Szarajevói Marlborót, egyáltalán lehetséges-e, megtehető-e és észszerű-e, hogy az író ismét megpróbálkozzon vele? A válasz erre a kérdésre szükségszerűen tagadó, ám ha a szerző elég bátor és elég vakmerő, elég erős a képzelete, akkor mégis vállalkozik a kísérletre, és Miljenko Jergović pontosan ezt tette a Míg a háború meg nem öregszik bennünk című gyűjteményben.Ezek az új elbeszélések nem színei és fonákjai az előzőeknek, hanem olyan sorsokat elmesélő új történetek, amiket az előző könyv szereplőivel a menekülés lehetetlensége, a pusztulás borzalma és szépsége, a minden egyes egyén genetikai kódjába vésett sorstalanság köt össze az egyik utolsó olyan városban, ahol egykor még egyenjogúan és félelem nélkül három hit élt együtt. És ahogy Szaloniki eltűnt a nagy háború viharaiban, úgy tűnt el a négyéves ostromban az a Szarajevó is, amelyről Jergović ír, s amelyet sok elbeszélésében felidéz."Seid Serdarević"Én tudom a legjobban, hogy mindenkinek, aki ölt, mészárolt, gyilkolt, erőszakolt ebben a háborúban, nyugodt lesz utána az álma. Traumájuk azoknak van, akik semmit sem tettek."MILJENKO JERGOVIĆ horvát író 1966- ban született Szarajevóban, egy Zágráb melletti faluban él. 2012-ben a lengyel Angelus-díjjal, 2018-ban a német Georg Dehio-könyvdíjjal, 2024-ben pedig a szlovén Vilenica-díjjal tüntették ki. Műveit eddig több mint húsz nyelvre fordították le.

Az írónő Kjongha lelki és szakmai problémákkal küzd, mikor régi barátnője súlyosan megsérül. Inszon a kórházban arra kéri, utazzon el csedzsui otthonába, és gondoskodjon a madaráról. A főhős azonban óriási hóviharba keveredik, és a mindent fagyba burkoló hókristályok összemossák a múltat a jelennel, a valóságot az illúzióval. Élve találja még Kjongha a madarat, mire eljut barátnője házába? Viszontláthatja Inszon a barátnőjét?A líraian lüktető mű nemcsak a lélek törékenységét, hanem a történelem igazságait is kutatja: az 1948-as csedzsui mészárlás áldozatainak állít emléket. Az Inszon szekrényében felhalmozott cikkeket böngészve Kjongha előtt feltárul a bűntudattal, reménnyel és veszteséggel teli múlt, s az áldozatok egymás mellé állított fekete fatörzsekként jelennek meg előtte. "Nem válunk szét" - ez lesz a címe legújabb művének, ha egyszer elkészül."Emlékszem, ahogy az őszinte szeretet a bőröm alá hatolt. Elérte a csontvelőmet, és összeszorította a szívemet... Ekkor értettem meg. Hogy mennyire félelmetes fájdalom a szeretet."HAN KANG 1970-ben született Dél - Koreában, a Jonsze Egyetemen tanult koreai irodalmat.2016-ban Növényevő című regényét Nemzetközi Man Booker-díjjal tüntették ki, életművét 2024-ben irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.

Figyeljük a Mestereket, a Mesterek figyelnek minket. Aki hisz a külvilág létezésében, nem megbízható. Mindenki a BAROKK gyomrában rohad, mégsem akarunk menni sehová.Emészt bennünket a sav, emészt bennünket a disznósajt, és mi is emésztjük magunkat. Talán előbb-utóbb születik belőle valami. Még a végén mindannyian újjászületünk. Addig is ki-ki boldogul, ahogy tud. Mert bár a BAROKK végtelennek tűnik, csak életfogytig tart.NEMES Z. MÁRIÓ 1982-ben született Ajkán, Budapesten él. Költő, kritikus, esztéta, a Telep-csoport, a Technologie und das Unheimliche (T+U) alkotói kollektíva és a hungarofuturista mozgalom alapító tagja.