Jelenkor Kiadó strana 41 z 45

vydavateľstvo

Lacná kniha Százötven zsoltár (-70%)


Vörös István százötven zsoltára egy többezer éves párbeszéd folytatása. Sajátos folytatás, megszólítottja már nem mindig az Úr, hanem néha az Asszony, néha pedig mindkettő. A zsoltármondó pedig immár nem a kiválasztott nép nevében fordul hozzájuk, hanem néha a hitevesztett emberiség nevében, néha az Úr/Asszony más teremtményei nevében, a leggyakrabban azonban annak az egyetlen, kételkedő, kételyeivel hol játszó, hol viaskodó személynek a nevében, akit előző kötetében Vörös István gépnek nevezett.
Vypredané
3,00 € 10,00€

dostupné aj ako:

Szemben az árral


Az elbeszélésben két fő szál és idősík, a budapesti, bécsi és berlini múlt, illetve a ceyloni közelmúlt váltakozik, olykor vetül egymásra. Az ellenpontozás érezhetően stiláris eszköz is múlt és jelen, mozgalom és magánélet, városi kultúra és természet, Nyugat és Kelet képeinek és életszakaszainak megjelenítéséhez. A két szál - azaz a közelmúltra és a régmúltra való visszatekintés - váltakozásával a szerző felborítja a lineáris rendet, de a két vonalon belül az elbeszélés kronologikus, realista. A két színhez csatlakozik egy harmadik is, az írás jelenideje, maga a hajóút, az utasok, a személyzet, a politika hírei és a hozzájuk kapcsolódó belső monológok. Innen rugaszkodik vissza az elbeszélés a ceyloni közelmúltba, illetve a budapesti, bécsi, berlini régebbi múltba.
Vypredané
10,00 €

Egy családregény vége


„A koncentrikus körökben kibomló történet a zsidó múlt mélységeibe nyúlik vissza, és a mitikus, a történelmi és a politikai valóság szintézisére törekszik. A történetet egy kisfiú, Simon Péter meséli el, akinek legmeghatározóbb viszonya és élménye a nagyapja. A történet, habár utolsó szava a Nem, mégis egy hagyomány végső széteséséről tudósít. A kisregény költői-zenei egységét az a végigkomponált, egyenletesen megtartott gyerekhang teremti meg, amit a korabeli kritika is a könyv talán legnagyobb erényének tartott." - Balassa Péter
Predaj skončil
5,61 €

Kit szerettem? Mit szerettem?


"A könyv címében a múlt idejű igealak finom jelzése annak, hogy a folyamatos jelennel való azonosulás immár (csaknem észrevétlenül) emlékezéssé alakul. A folyamatos jelenben egyre nagyobb teret kap a múlt megidézése. Polcz Alaine mesél nejünk életéről. Könyve meghitt dialógus ... Folytatás ›› író és olvasó között. Olyan rejtelmekbe is beavat, amelyek ritkán tárulnak fel az irodalmi berkeken kívül élők számára. Karnyújtásnyira visz a barátaihoz, például Weöres Sándorhoz és Károlyi Amyhoz, Nemes Nagy Ágneshez vagy Vajda Júliához. Pátosz nélkül szól az emberi találkozások katartikusan ünnepi és színes pillanatairól egy kietlen korszak szürke hétköznapjaiban. Visszatekint izgalmas élete meg-megcsillanó történéseire, megosztja velünk tapasztalatait találkozásokról, barátságról, ártatlan flörtről, bizakodásról, nélkülözésről, tunéziai utazásról. Polcz Alaine könyvében öregedni tanít csendes, konok szeretettel. Megmutatja, hogyan válik örömtelivé az idős kor, amely szerinte az életnek éppoly értékes és természetes része, mint az ifjúság. A sorsunkban való tevékeny jelenléttel érdemeljük ki az öregség szelíd bölcsességét, ami kárpótol a múltba vesző ifjúságunkért." (a Kiadó) A(z) Kit szerettem? Mit szerettem? (Könyv) szerzője Polcz Alaine.
Vypredané
8,93 €

Az életed, Bíró Berta


Két asszony beszélget a közös gyermek- és ifjúkorról, Kidéről, egy kis faluról Kolozs megyében, a Borsa patak völgyében. Beszélgetésükben megelevenedik a falu élete, történelme, ahogy a 20. század földrengései megingatják, szétzilálják az emberi sorsokat. Ami marad és állandó; ... Folytatás ›› az a ragaszkodás a termőföldhöz, az állatokhoz, a hajnaltól késő estéig tartó munka a földeken, a házban, a gyereknevelés, a családi összetartás, az öregek tisztelete, a barátságok, és a mély asszonyi bölcsesség az életről és az elmúlásról. A hagyományok tárháza ez a könyv, legyen szó akár az ünnepekről, akár a puliszka főzés rejtelmeiről, vagy arról, hogy egy asszony mindig viseljen kötényt, és szedjen föl a cinteremből (temető) mindent, amivel a jóisten megáldja, almát, diót és azt az édes besztercei szilvát. Életek és évtizedek röppennek el előttünk a rózsalugasos tornácról nézve Kidében, a faluban, amely kis lélekszáma ellenére négy templomot emelt, és ahol a reformátusok, katolikusok, unitáriusok és ortodoxok békében és tiszteletben megfértek egymás mellett, és amely mára már szinte a kihalás szélén áll. A könyvet a barátnők különböző életszakaszaiban készült korabeli fotói illusztrálják. A(z) Az életed, Bíró Berta (Könyv) szerzője Polcz Alaine.
Vypredané
9,62 €

Ideje az öregedésnek


"Kacagtunk mind a ketten, hogy olyan harisnyát tett oda halotti ruhának, amelyik csak térdig ér - hogy ne kelljen kínlódni vele. Azt hiszem, mégis érdemes könyveket írni. Könyveket? Miért vétem el? Jó, ha egyet megírsz még." Polcz Alaine 2002 és 2006 között rögzített naplójegyzetei ... Folytatás ›› megrázó erővel beszélnek az öregedésről, a test pusztulásáról, a halálról. A szaporodó fájdalmakat, mindennapi életét, szokásait, azok kényszerű változását, csatáját emlékeivel, jelenével, Istennel olyan közvetlen módon fogalmazza meg, hogy életével és halálával is támogatja mindazokat, akik előtt a meghalás nagy feladata áll. Olyan ez a könyv, mintha csak mellé ülve vagy utazásaira elkísérve hallgatnánk, ahogy humorral és rengeteg kétellyel mesél arról, hogyan néz szembe most ő saját halálával. A(z) Ideje az öregségnek (Könyv) szerzője Polcz Alaine.
Vypredané
9,62 €

Esszék I-III.


Michel de Montaigne, királyok tanácsadója és a szellem szabadságának megrögzött híve a Franciaországot évtizedek óta dúló polgárháború közepette elhatározza, hogy visszavonul vidéki kastélya toronyszobájába, és megír egy könyvet, amely a világ minden addig írott könyvétől különbözik; amelynek témája nem a történelem és a filozófia, nem a vallás és a politika, hanem ő maga. Egy könyvet, amelynek tárgya nem az igazság, hanem annak megmutatása, miképpen vélekedik, miképpen próbálja megtalálni a helyes, vagy legalábbis elfogadható választ az élet, a történelem, a személyes sors legkülönfélébb kérdéseire ez az egyetlen, megismételhetetlen és mindenkitől különböző személy Michel de Montaigne. Nem módszeres gondolkodó, soha nem is kívánt az lenni. De kivételesen művelt, csillapíthatatlanul kíváncsi ember, akinek a filozófiában a kérdezést és a tudatlanságot módszerré emelő Szókratész, a történetírásban a szívesen csapongó Plutarkhosz a példaképe. Ő az első és sokáig egyetlen európai gondolkodó, aki kertelés nélkül bűnnek nevezi Amerika őslakóinak gyalázatos kiirtását. Elfogulatlanul megfigyeli és aprólékosan rögzíti saját testi hanyatlásának folyamatát, és azt is, miképpen próbál ellenállni a szelleme működését korlátozó és megnyomorító hatásának. Vergilius verseinek szentelt esszéje, melyben a szerelem gyönyöreitől búcsúzik, a világirodalom egyik legemlékezetesebb öregkori alkotása.
Vypredané
26,54 €

A Karamazov testvérek


Ez a "hit és vallás kérdéseit fölvető nagy detektívregény" (Babits Mihály) egy bűncselekmény köré épül, az elkerülhetetlen katasztrófa komor hangulata uralja és a menekvés, találkozások és tévelygések rejtélyes hálója teszi letehetetlenül izgalmassá. A Karamazov családot szétfeszítő erők, apa és fiúk szembefordulásai az önpusztító sodródásban a legnagyobb rossztól a legnagyobb jóig lengenek ki, és vagy az aláhullást eredményezik, vagy, ritkábban, a gyalázatból a fényességbe törekvéshez adnak új erőt. A főszereplők finoman fölépített belső vívódásuk révén felejthetetlenül élőek: a gyilkosság áldozata, a gonosz vén bohóc apa, Fjodor Karamazov; a négy fiú: Dmitrij, a féktelen ösztönember, akiben mégis mély törekvés él a jóra, és akinek a bűnt fölvállalva jár a megváltás lehetősége; Ivan, a "mindent szabad"-ig jutó kétségbeesett gondolkodó, aki lázadó eszméivel kiváltja a gyilkosságot, és ez a sötét homály felőrli; a jóindulatú Aljosa, a tervben maradt regényfolyam leendő főhőse, aki küldetését a hitben találja meg végül Szmergyakov, a szolga, aki utóbb belehal bűntudatába. Vagy az imádott nők, Kátya és Grusenyka; kiszámíthatatlan önkeresésükben hol boldogságot nyújtanak, önfeláldozóak, hol aljasul elárulnak. És a másik oldalon Aljosa mestere, Zoszima sztarec, a megértő szerzetes, akinek példázatos élettörténetére és tanításaira Dosztojevszkij külön fejezetet szentelt. Makai Imre klasszikus fordításának új kiadása.
Vypredané
17,31 €

dostupné aj ako:

Karácsonyi utazás


Kalandos utazás egy erdélyi temetésre a hetvenes évek egyik fagyos, rideg, zimankós karácsonyán. Három nap története boldog találkozásokkal, temetéssel, betlehemesekkel, vonatozásokkal Vízakna és Kolozsvár között - megannyi konkrét szereplővel és eseménnyel, melyek Polcz Alaine nagy élettapasztalata, asszonyi bölcsessége és finom humora révén varázstükörré rendeződnek. A nagy sikerű regény harmadik, javított kiadása.
Vypredané
9,62 €

Lacná kniha Karácsonyi utazás (-90%)


Kalandos utazás egy erdélyi temetésre a hetvenes évek egyik fagyos, rideg, zimankós karácsonyán. Három nap története boldog találkozásokkal, temetéssel, betlehemesekkel, vonatozásokkal Vízakna és Kolozsvár között - megannyi konkrét szereplővel és eseménnyel, melyek Polcz Alaine nagy élettapasztalata, asszonyi bölcsessége és finom humora révén varázstükörré rendeződnek. A nagy sikerű regény harmadik, javított kiadása.
Vypredané
0,96 € 9,62€

dostupné aj ako:

Asszony a fronton


A könyv, mely hatodik kiadását éri meg lankadatlan érdeklődés közepette, a szerző életének talán legnagyobb megpróbáltatást jelentő fejezetét meséli el, a második világháborúban - fiatal asszonyként - átélt borzalmakat. Azzal, hogy elbeszéli saját meggyalázásának megrendítő történetét, hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örökérvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról. Polcz Alaine-nek "a világtörténelem falára festett magánfreskójából" a háború személyes, kegyetlen, emberi és esendő arca is feltárul az olvasó előtt. A könyv a szerző életműsorozatának első köteteként jelent meg.
Vypredané
9,62 €

Gagarin avagy jóslástan alapfokon


Gimnáziumi évek a nyolcvanas évek Budapestjén, Magyarországán, szocialista világrendszerében. Nem csak kamaszregény, hanem egy nagy ugratás története. Nemcsak nemzedéki regény, hanem a rendszerváltás előérzetének története. Nemcsak társadalmi és világnézeti tabló, hanem a be nem vallott világnézetek föltérképezése is, az 1980-as elmaradt földrengéstől kezdve a misztikum keresésének racionális története. És persze egy vad és egzaltált, de a megbékélést kereső szerelmi történet. Továbbá barátságok, a nagy kamaszbarátságok története is.
Vypredané
10,77 €

A félkegyelmű


„Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni" - írta erről a művéről Dosztojevszkij. A szelíd Miskin herceg mellett emlékezetes alakok sokasága sóvárog és küzd a maga módján a boldogságért e feledhetetlen regény lapjain. Az idő pedig sokszorosan igazolta Babits Mihály jóslatát: „az a minden emberi szenvedéssel együtt szenvedő mélységesen keresztényi érzés, mely e művészetben kifejezést talál, aligha lesz valaha a múlté, míg az emberi kultúra élni fog." Makai Imre klasszikus fordításának régóta várt új kiadása.
Predaj skončil
8,08 €

Kit szerettem? Mit szerettem?


Polcz Alaine mesél nekünk életéről, könyve meghitt dialógus író és olvasó között. Olyan rejtelmekbe is beavat, amelyek ritkán tárulnak fel az irodalmi berkeken kívül élők számára. Polcz Alaine karnyújtásnyira visz a barátaihoz, például Weöres Sándorhoz és Károlyi Amyhoz, Nemes Nagy Ágneshez vagy Vajda Júliához. Pátosz nélkül szól az emberi találkozások katartikusan ünnepi és színes pillanatairól egy kietlen korszak szürke hétköznapjaiban. Visszatekint izgalmas élete meg-megcsillanó történéseire, megosztja velünk tapasztalatait találkozásokról, barátságról, ártatlan flörtről, bizakodásról, nélkülözésről, tunéziai utazásról.
Predaj skončil
4,93 €

Mordecháj könyve


A szerző első prózakötete a bibliai Eszter könyvének újraolvasásán és újraírásán keresztül egy 20. századi zsidó család sorstörténetét beszéli el. „Az igazságnak természete, hogy győzzön; a gonoszságé, hogy elbukjék. Mindaz, ami az erkölcsi világrend útjában áll, eltűnik, minden csoda vagy rendkívüli beavatkozás nélkül is. Ezért nem említi a könyv Isten nevét egyszer sem." „...E néhány részletolvasat jelzi azt, hogy a Mordecháj könyve szövegében nem csupán szövegek elzáródása, az olvasás/értelmezés lehetetlensége ölt szövegtestet. Lehetséges olyan olvasat, mely ezt a folyamatot családregényként láttatja: a kioltódó szövegek új szövegekké válnak, melyek éppoly esetleges módon és egybemoshatatlanul kapcsolódnak egymáshoz, akár az egyes nemzedékek. Akár Eszter könyve Mordecháj könyvéhez. Szólhatna tehát a fülszöveg így is: Schein Gábor első prózakötete egy 20. századi zsidó család sorstörténetén keresztül könyvek újraolvasását és újraírását beszéli el." (Balogh Piroska, Élet és Irodalom, 2002. augusztus 30.) 
Predaj skončil
2,82 €

Török tükör


A "Török tükör" időutazásra hívja az olvasót a 16. századba, a félelmetes Szulejmán szultán frissen meghódított tartományába - Magyarországra. Egy féktelen török kamasz személve látjuk két nagy birodalom bizonytalan határvidékét, naptárak, adórendszerek, nyelvek, írások, szentírások, pénzek és hagyományok színes vásárát; találkozunk királyokkal, császárokkal, hatalmas szultánokkal, magyar főurakkal, oszmán bégekkel, kereskedőkkel, polgárokkal, falusi bírókkal, sőt néha még angyalokkal és dzsinnekkel, furcsa repülő szerkezetekkel is. Látjuk, ahogy Pécs városát meghódítja az Ezeregy mesevilága, az utcákon feltűnnek a tevék, a kertekben a kajszi és a füge, az erdőkben a rablók, felépül az első dzsámi és török fürdő Ez a regény azoknak szól, akik elvágyódnak, akik szerelmet és harcot, hűséget és árulást, kalandot és utazást akarnak, veszedelmet és menekülést, könnyeket és mézet. Aki, meg akarják tudni, milyen volt a világ ötszáz éve, és akik szeretik, hogy akkor az élet nem volt sem szebb, sem rosszabb - más volt.
Vypredané
12,12 €