Jelenkor Kiadó strana 34 z 45

Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis. – Dunajcsik Mátyás

Egyszer volt, hol nem volt egy kis falu London mellett, ahol a vörös téglás házak sorát csak egy templom és egy kocsma szakította meg. A falu hangjai, mint mindenhol, szerelemről, munkáról, halálról, kutyasétáltatásról és gyepgondozásról fecsegnek. Mélyen a házak alatt évszázadok óta szunnyad a halott Fogacsán apó. Néha levelekkel borítva, gyökérkarokkal rajzolják le a gyerekek, akik attól félnek, hogy ha rosszalkodnak, elviszi őket. Egy nap Fogacsán felébred, előbújik rejtekhelyéről, emberi történetekre szomjasan fülelni kezd, és csak hallgatja, hallgatja a falu szimfóniáját. Feszülten figyel egy elbűvölő fiúcskát, aki nemrég érkezett a faluba: Lannyt, akit érzékenysége különösen fogékonnyá és sebezhetővé tesz…Max Porter kisregénye hipnotikus erővel rántja be az olvasót egy olyan világba, ahol szeszélyesen kanyargó zöld indák fonják elválaszthatatlanul össze az apró és a nagy dolgokat, az ősit és az újat, a mítoszt és az életet.„Döbbenetes, megható és erőteljes… csodálatos”. The Daily Telegraph„Lehengerlő, nyugtalanító és mámorító könyv.” Psychologies„A szavak vidáman kavargó üstje.” The Guardian„Rendkívüli irodalmi bravúr.” The Sunday Times„Varázslatos és fondorlatos mű, egy igazi diadal.” The Financial Times„Igazi örömkönyv… lüktet az élettől.” The Observer„Nem sűrűn botlik az ember ennyire jó könyvbe.” Maggie O’Farrell

Borbély Szilárd (1963-2014) regénye 2013-ban jelent meg először, azonnal a kortárs magyar irodalom alapművévé vált. A Jelenkor Kiadó Borbély Szilárd-életműsorozata a Nincstelenek új kiadásával indul, mely a szerző javításaival lát napvilágot.  „Borbély könyve nem arról szól, hogy milyen a falu, hanem arról: milyen (lehet) a gyermekkor; nem arról, hogyan él a falu, hanem arról: hogyan hat a (ez a) falu egy gyermekre; nem arról, hogy a falu és a szegénység kibírhatatlan, hanem arról: a falu és szegénység körében a gyermekkor kibírhatatlan." Margócsy István (2000)

Vannak mondatok, amelyeknek soha nem volna szabad elhangzaniuk. Vannak dolgok, amelyeknek soha nem volna szabad megtörténniük. Vera fuldokol a házasságában, és egy durva veszekedés után elköltözik a férjétől két kisgyerekével. Döntenie kell: megpróbálja rendbe hozni a házasságát, vagy újrakezdi az életét, és megtanul ismét szabadon lélegezni. Halász Rita kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, majd a súlyos szembesülésekkel terhes kivezető út állomásait. Nem kendőz el semmit, és nem szolgáltat igazságot senkinek. Az első személyű elbeszélés mondatai feszesek, felkavaróan őszinték és élesen ironikusak. A traumatikus élményeket mesékkel, a valóságost irreálissal, álomszerűvel, súlyos témáit humorral, a feketét fehérrel keveri. Vegyünk egy Mély levegőt, felszabadít. "Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?"

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást, de felidéződnek a férfiak is, akikkel – az alkotás mellett – az elveszített önbecsülése helyén támadt űrt próbálta később kitölteni. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával. A Macskaszemben feltárul a gyermeki lét sötét oldala és a 20. század közepén művészként érvényesülni próbáló nő küzdelmes útja. „A világ, melyet Atwood halálos pontossággal lefest, magányos, rémisztő hely, ahol az idő múlását az osztályterem ablakába lógatott papírtökök, hóemberek és -tulipánok jelzik, és a jövő, minden taszító női rejtélyével, csupán fenyegetés” ? írta róla The New York Times. Az 1989-ben Booker-díjra is jelölt regény most először olvasható magyarul. „Az ember nem visszatekint az időre, inkább keresztülnéz rajta, lefelé, akár a vízen. Néha ez bukkan a felszínre, néha az, néha semmi. Semmi sem múlik el.”

"Van benne királynő, király is, egy királylány meg egy rivális egércsalád, ami mindent mohón befaldos, s egy egérboszorkány, ki sajnos elég csalárd. Mi az a nagy veszély, mi leskel? S ki az a délceg óramester, ki színre lép? Ha nem rosszalkodtok direkte, elmondom én itt most tinektek e kis mesét." A klasszikus karácsonyi történetet Varró Dániel átiratában, Szegedi Katalin illusztrációival vehetik kezükbe az olvasók.

Egy író, egy cirkuszművész és egy környezetvédelmi aktivista. Nagyanya, anya, fiú. Jegesmedvék, akik az emberi társadalomban élnek, a cirkusz és az irodalmi világ rajongott csillagai. A nagyanya konferenciákon a kerékpározás nemzetgazdasági jelentőségéről értekezik, közben pedig a memoárját írja. A könyv bestseller lesz a Szovjetunióban, ám ő mégis disszidál. Lánya, Tosca (aki már Kanadában látta meg a napvilágot) az NDK-ba költözik, és ott egy cirkuszhoz szegődik. Amikor fia születik, anyai érzéseinél fontosabbak művészi ambíciói, így a kis Knutot többé-kevésbé boldog körülmények között a Berlini Állatkertben egy gondozó, Mathias neveli fel. Az olvasó a három jegesmedve nézőpontjából pillanthat rá a 20. század második felének történelmére, egy idegen kultúrában való boldogulás egyszerre szívszorító és komikus helyzeteire. A japán és német nyelven is író Yoko Tawada az állatmesék nagy hagyományokkal rendelkező, antik műfaját újraértelmezve álomszerűen groteszk szatírát alkotott.

A Groan család várában, Gormenghastban rend uralkodik. A tornyok, pincék, zegzugos folyosók különös lakói - urak és szolgák - egyaránt tudják, hogy a nap melyik percében mit kell tenniük. A menetrendet az ősi Rituálék alakítják, betartásukért a vén Szertartásmester felel. Az ő hatalmát irigyli meg Steerpike, a feltörekvő kukta, és mesterkedései nyomán pókhálószerű repedések jelennek meg a Vár kőbe zárt életén. Eközben megszületik a leendő Hetvenhetedik Earl, Titus, aki szintén ki akar törni a születése és a rangja meghatározta korlátok és sötét, fojtogató otthona falai közül... Mervyn Peake monumentális regénye burjánzó képeivel, groteszk figuráival, erős atmoszférájával és labirintusszerű helyszíneivel hatalomról és szabadságról, hagyományról és újításról, tűzről és vízről, jóságról és gonoszságról mesél. "Mervyn Peake a borzongás mestere, aki bejárta a képzelet sötétebb mélységeit is" - írta róla a The Times. A Gormenghast a szó legszorosabb értelmében világteremtő mű, amely ugyanúgy rabul ejti a fantasy és a spekulatív fikció rajongóit, mint a legszigorúbb irodalomkritikusokat. Kiadásunkban a teljes Gormenghast-trilógia, valamint a Titus szökéséről szóló elbeszélés, a Fiú a sötétben először olvasható magyarul, a szöveget a szerző rajzai illusztrálják. A rajongók legnagyobb örömére a történet alapján hamarosan Neil Gaiman készít sorozatot. "Az év minden reggelén kilenc és tíz óra között ott található a Kőteremben, a hosszú asztalnál költi el reggelijét. Az asztal emelvényen áll: ülőhelyéről beláthatja az egész szürke ebédlőt. Mindkét oldalon a falak teljes hossza mentén oszlopok támasztják alá a festett mennyezetet, melyen puttók űzik egymást a hatalmas, lepattogzott égen. Vagy ezer is akad belőlük, összefonódva, a felhők között, kövér kis tagjaik egyre mozognak, és mégsem mozdulnak sosem, mivel részleteikben tökéletlenek. Az egykor rikító színek megfakultak, és hámlani kezdtek, úgyhogy a mennyezet most szürke, tompa mohazöldben, órózsaszínben és kopott ezüstben játszik. Lord Sepulchrave régóta nem figyelt az angyalkákra. Talán gyermekkorában olykor megpróbálta összeszámlálni őket, ahogy azelőtt az apja is, és ahogy majd az ifjú Titus is megpróbálja; lehetséges, ám Lord Groan évek óta nem emelte tekintetét a vén égboltra. Most sem tette. Hogyan is szerethette volna ezt a helyet? A része volt. El sem tudott képzelni másik világot; és megdöbbentette volna a gondolat, hogy szeresse Gormenghastot. Ha megkérdik, milyen érzéssel viseltetik örökölt otthona iránt, akár azt is kérdezhették volna, mit érez saját karja vagy torka iránt."

Egy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, az utazás tartogat számára meglepetéseket. Polcz Alaine kötelességtudó útleírás helyett történetmeséléssel emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek minden kommentár nélkül, önmagukban képesek felvillantani a másságot, a megértés vágyával pedig elmélyíti a tengerparti nyaralás történetét, és felidézi a hajdani kelet-európai szeglet mindennapjait: a barátságos besúgókat, az utcasarki adok-veszeket, a félelmet és a túlélni akarást.

"Ezek a versek történeteket beszélnek el. Van elejük, közepük és végük. Egyszóval tisztességesek. És derűs versek is. Egy zavarba ejtő műveltségű fickó kedélyességével írták őket. És mégis, mintha szerzőjük megállt volna az öregedésben, és örökké kamasz maradt volna: szövegein átragyog a gyerekverseket idéző játékosság és a mesei optimizmus, mint matchbox a gyomorröntgenen." - Závada Péter Billy Collins tizenegy, a 1988 és 2016 között megjelent kötetéből valók az Az a baj a költészettel című válogatás versei, melyeket az olvasó Kőrizs Imre fordításában ismerhet meg.

Jean-Baptiste Clamence, a jóvágású, negyvenes férfi valaha jóhírű, sikeres ügyvéd volt Párizsban. Most azonban egy amszterdami tengerészkocsmában fogadja kétes erkölcsű "ügyfeleit", életbölcsességeivel traktálja, ha valaki hajlandó meghallgatni őt. Sodró lendületű önvallomásából vonzó és taszító, eleinte csillogással és hódításokkal, később azonban meghasonlások és morális dilemmák sorozatával teli élet rajzolódik ki. Története mondatról mondatra lehet egyre ismerősebb az olvasónak, aki saját erkölcsi normáit éppoly kíméletlenséggel lesz kénytelen megvizsgálni, ahogy a könyv elbeszélője teszi a sajátjaival. Albert Camus 1956-ban publikált kisregénye egyszerre lendületes színpadi monológ, a 20. század emberének pusztító őszinteséggel megírt vádirata önmaga ellen, valamint drámai elmélkedés az emberi lélek és moralitás ellentmondásokkal teli útvesztőjéről. A regényt most Dunajcsik Mátyás új fordításában vehetik kézükbe a magyar olvasók.

Velence, ez a túlzsúfolt ékszerdoboz, ahova sokan vágyakoznak, a világ egyik legellentmondásosabb városa. De mennyit láthat valóságos jelenéből és a múltjából az, aki csupán néhány nap alatt járja be a nevezetességeit? Megadathat-e egy átlagos közép-kelet-európai író számára, hogy akár hosszú hónapokig élhessen ebben a luxustól csillogó városban? Bánki Éva Velence iránti szenvedélyes érdeklődésének, no meg egy ösztöndíjas lehetőségnek köszönhetően kislányával együtt hosszú hónapokat töltött el a városban. Útirajzából érzékletes képet kap az olvasó Velence hétköznapi életéről és a turisták számára láthatatlan lakosairól is egy felnőtt nő meg egy kislány szemével. A jelenkori Velence díszletei mögött megpillanthatjuk a középkori Velencét, a könyörtelen kalmárköztársaságot és az alkonyi fényben tündöklő, XVIII-XIX. századi várost. Megismerjük Magyarország és Velence közös történelmének fordulópontjait, és eltöprengünk azon, mi lehetett a titka az oly sebezhetőnek látszó, mégis hihetetlenül stabil Köztársaságnak. A Telihold Velencében egyszerre személyes hangú úti beszámoló és szerteágazó kultúrtörténeti kalandozás. "A nap csak a mi érkezésünk örömére sütött ki. Február van, minden kő, minden fadarab, minden csempe hideget lehel. Sehol sincs meleg, se a múzeumokban, se a könyvtárakban, se a ferences patronatóban, ahova szülinapozni járok a gyerekkel. Effie néni lakásában csak kora reggel és késő este működik a távfűtés. Természetesen hálózsákban alszunk. Hideget lehelnek az újságok, a könyvek, a poharak, a törülközők, lúdbőrözve lépek ki reggelente a folyosóra."

A kötet főhőse eposzi utazásra indul: fel akarja deríteni apja húsz évvel korábbi rejtélyes eltűnését, és szeretné megtalálni annak ellopott biciklijét is. Egymással különös módon összefonódó történetekbe csöppen: megismeri Lin Vangot, a valaha élt legidősebb elefántot, feltárul előtte a Délkelet-Ázsia őserdeiben harcoló második világháborús katonák históriája, sőt bepillantást nyer a pillangókollázsok készítőinek és a régi biciklik tajvani rajongóinak titkos világába is. Wu Ming-yi regénye – melyet a szerző maga illusztrált – egyszerre fordulatos és szemlélődő, az emlékezés, a veszteség és a családi kötelékek megindító természetrajza.

„Amikor megszu¨lettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad…” A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa–fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.

Szlukovényi Katalin költészete meghitt közelséget teremt. Verseit gyakran szinte kényelmesen hétköznapi helyzetekkel indítja, majd a következő mozdulattal megláttatja bennük az abszurd, mulatságos vagy baljós jeleket, és innen halad tovább a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. "A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen / ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk". Hogy a kirándulók mit mondtak, abból alig valami hangzik el, de a táj pontos geológiai leírása hirtelen az emberi kapcsolatok felszín alatti rétegmozgásairól kezd szólni. Ehhez a merész többszólamúsághoz kivételes technikai tudás kell. Érdemes figyelni a formák sokféleségére, a stílusrétegek merész váltásaira, a költői utalásokra, a biztos arányérzékre. De kell valami több is: játékosság és derű, ami áthatja a kötet minden sorát. Az Álomkonyha verseiben egy ragyogó hang teljesedik ki. Ferencz Győző "Tejfehér köd és mirelit málna, a világ immanens költészete a tányéron, a balkonon: hideg. Éles kontrasztok, pasztellszínek, alaktalan háttérzene, kész színpad - mire is várna?"

Elmenni könnyű, megérkezni nehéz, de hazatérni lehetséges egyáltalán? Ráfordulni az otthonról haza vezető útra az egykori osztálytársak hívására nehéz feladatnak ígérkezik a regény főhőse számára, aki bár országot váltott, nyelvet mégsem sikerült. A középkorú íróból nemcsak az utazás, a kaland iránti szenvedély párolgott el, de oda indul most vissza, ahol már nem várja senki, legfeljebb az emlékek, a család még élő tagjai is elköltöztek a városból.  De hol a haza, és hol van az otthon? Az az otthon, amit évtizedek alatt épített fel az ember felnőtt élete során, vagy ahol megszületett, ahonnan eljött, amit talán mégsem hagyott maga mögött egészen? Mi történt a harminc év alatt, mióta a regény elbeszélője a kezdeti könnyűséggel és izgatottsággal útra kelt, hogy átélje a saját kalandját, mi történt a többiekkel, akik szétszóródtak a világban, s hogyan boldogultak, akik maradtak a régi hazában? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tompa Andrea negyedik regénye, két világ közé szoruló főhősét végigkísérve a hosszú úton, amely talán hazulról haza vezet, s amely egyúttal váratlan felfedezéseket is tartogat a múltból.