Jelenkor Kiadó strana 32 z 45

„Hallgatnotok kell mindig. Nem beszélhettek senkivel. Nem játszhattok senkivel. Nem szabad elmondani, hogy kik vagytok. Nem bandázhattok a többiekkel, a parasztgyerekekkel, mert mindig ti lesztek a bűnbakok. A fekete bárányok. Mindig titeket fognak okolni mindenért.” Borbély Szilárd (1963–2014) regénye 2013-ban jelent meg először, azonnal a kortárs magyar irodalom alapművévé vált. A Jelenkor Kiadó Borbély Szilárd-életműsorozata a Nincstelenek új kiadásával indul, mely a szerző javításaival lát napvilágot.

„Az év legvarázslatosabb olvasmányélménye volt ez a háromkötetes, ezeregyszáz oldalas, szinte disztópikus történet, ami az olvasás, a nyelv, az irodalom szerepéről úgy mesél, hogy a cselekménybe is beépíti.” – írta a Könyves Magazin, mikor 2019-ben az év könyvének választotta Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol-trilógiáját. Valahol Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül? Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket. Az 1963-ban Reykjavíkban született Jón Kalman Stefánsson Izland egyik fontosabb kortárs szerzője, akit négyszer jelöltek az Északi Tanács Irodalmi Díjára, egyik könyvét pedig a Man Booker nemzetközi díjára. Regényeit számos európai nyelvre lefordították. Egyik fő műve, a 2007 és 2011 között megjelent Menny és pokol-regénytrilógia most először olvasható magyar nyelven, Egyed Veronika fordításában.

Valahol Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül? Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben feltárulnak előttünk az 1900-as évek elejének mindennapjai a gleccserek árnyékában, ahol a mindenható kereskedők, sorsüldözte hajóskapitányok és zaklatott lelkű tiszteletesek mellett a szegények és a nők csak mellékszereplői lehettek a sziget nagy történetének; Stefánsson azonban épp az ő hangjukon, az ő szemszögükből mutatja be ezt a távoli, kíméletlen és mégis lélegzetelállító szépségű vidéket.

„Meg hogy a tévedés az volt, hogy nem írni kellett volna erről, mert – most úgy látom – az idő elmesélhetetlen.” És állsz és szédülsz és hallgatsz, vagy ülsz 5.43-kor egy kanapén egyedül, egy másik plédbe csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben, mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket, polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes, és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter. Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert e nélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni. Kemény István

„Mert száz esztendő azért biztosan kell, hogy kimenjen minden harag és dűh, s olyasmi. S főleg, hogy azokkal menjen ki, kik tanúskodtak, s szemükkel látták a nagy összeroskadást s mindent, szomorúságot, haza vesztését." „A Fejtől s lábtól egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg a múlt századfordulón. Történetük tudásra és hasznos működésre szomjas két lélek szenvedélyes találkozása Kolozsvárral, a polgári Erdély kultúrájával, szellemi potenciáljával, a fejlődés igézetével. Egy szinte ismeretlen nyelven megszólaló regényt olvasunk, amelynek szerzője nem az almáriumban kutatja a családi múltat, hanem korabeli hírlapokban, színlapokon, sebészek esetleírásaiban, fürdőorvosok tervezeteiben. Ha művelődéstörténész volnék, hangsúlyoznám, hogy Tompa Andrea hézagpótló munkát írt. A regény elbűvölt olvasójaként azonban az érett elbeszélőt, a poézisra fogékony megfigyelőt látom, aki fordított optikával dolgozik: nem egy mikrovilág nagyjeleneteit írja, hanem a történelem teatralitását fordítja le a napi teendők gesztusaira." Reményi József Tamás

Varró Dániel nagysikerű verses regénye 2003-ban jelent meg először. Azóta számos színházi előadás készült belőle, melyek azóta is folyamatosan műsoron vannak, több generáció nőtt fel Muhi Andris hihetetlen és humoros kalandjain. Lecsöppenő Kecsöp Benő szállóige lett, és nincs ki ne ismerné Maszat Jankát vagy Szösz nénét... Hiába telt el sok-sok év, a szöveg mégis olyan üdítően hat, mint megjelenésekor. Ám Varró Dániel közben többszörös apuka lett, és ezzel a szemmel itt-ott javította, frissítette a legendás Maszat-hegyet, amit most újra kézbe vehetünk.

Vannak mondatok, amelyeknek soha nem volna szabad elhangzaniuk. Vannak dolgok, amelyeknek soha nem volna szabad megtörténniük. Vera fuldokol a házasságában, és egy durva veszekedés után elköltözik a férjétől két kisgyerekével. Döntenie kell: megpróbálja rendbe hozni a házasságát, vagy újrakezdi az életét, és megtanul ismét szabadon lélegezni. Halász Rita kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, majd a súlyos szembesülésekkel terhes kivezető út állomásait. Nem kendőz el semmit, és nem szolgáltat igazságot senkinek. Az első személyű elbeszélés mondatai feszesek, felkavaróan őszinték és élesen ironikusak. A traumatikus élményeket mesékkel, a valóságost irreálissal, álomszerűvel, súlyos témáit humorral, a feketét fehérrel keveri. Vegyünk egy Mély levegőt, felszabadít.

Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk. A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről. A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek. Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket. Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé. „Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek.”

„Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad..." A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa–fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak. Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára".

Egy osztrák-magyar család a román gulágon. Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából. A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja. Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra. „semmi ok elkapkodni ezt a szabadulás dolgot, nekünk aztán van időnk"

„Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt." „Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül." Polcz Alaine pszichológus, író, tanatológus születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait is. Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki a pályakép teljes íve, követve az életrajzi kronológiát, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától a tanatológusként és íróként beérkező szerző utolsó éveiig. A személyes, a szakmai és az írói kanyarulatok persze éppúgy szövevényesen kapcsolódnak az emlékkönyvben, ahogy Polcz Alaine életét is jellemezte a folytonos útkeresés és a vele történt eseményeket illető önreflexió. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes eseménytörténetének alakulását. A Polcz-centenáriumot méltóképpen reprezentáló könyv számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket közöl, valamint a szerző hagyatékából újonnan előkerült leveleit Mészöly Miklóshoz.

"Minden önismereti úton eljön a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy elakadásaink, szorongásaink, visszahúzó negatív mintáink, kudarcos párkapcsolataink, de akár testi tüneteink gyökerei is a távoli múltba nyúlnak vissza. Felmenőink traumái, feldolgozatlan veszteségei, korlátozó hiedelmei mind ott visszhangoznak a mindennapjainkban, láthatatlanul formálva sorsunkat. A tudományos kutatások eredményei szerint a mélyreható megrázkódtatások, a szeretethiány, a kapcsolati törések generációról generációra adódnak tovább. Mindaddig, amíg halogatjuk a szembenézést családi örökségeinkkel, öntudatlanul is a fájdalom és bizalmatlanság negatív mintázatait visszük tovább és adjuk át gyermekeinknek.Ebben a könyvben egy transzgenerációs önismereti utazásra hívom az olvasót, remélve, hogy minden fejezettel közelebb kerül önmaga megértéséhez. Titkok, tabuk és kimondatlanságok helyett a tisztánlátás segíthet abban, hogy megszakítsuk a traumák tovagyűrűző köreit."Orvos-Tóth Noémi"Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okát, feltárjuk a szorongásaink, rosszkedvünk és kudarcaink magyarázatát, vagy felfogjuk, miért ismételjük újra meg újra boldogtalan párkapcsolataink forgatókönyvét, nem elegendő csupán a saját életünket górcső alá venni. Szüleink, nagyszüleink, soha nem látott őseink tapasztalatai, élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását. Ha ezek a családi tudattalan rejtett zugaiban maradnak, megakadályoznak bennünket abban, hogy szabad életet éljünk."

"Miként volt képes ennyi éven át együtt maradni ez a két ember a szabad élettel járó kimerítő feszültségben, melyet csak a másik iránti tisztelet csillapított, s amelyben Camus-nek "meg kellett tanulnia egy minden kevélységtől mentes szerelem kifeszített kötelén lépkedni", hogyhogy nem váltak szét az útjaik, hogyhogy nem kételkedtek soha egymásban, hogy volt mindkettőnek bátorsága kendőzetlenül a másik elé tárni gondolatait és érzéseit? A választ a levelezésük rejti." Catherine Camus 1944. március 19-én felolvasást tartanak Michel Leiris francia író párizsi lakásán A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból. A rendező és ügyelő szerepét Albert Camus vállalja. A közönség soraiban ott ül a huszonegy éves, spanyol származású Maria Casarés, akit elbűvöl az akkor harmincéves író. Camus is felfigyel a különleges szépségű, rekedtes hangú színésznőre, és felkéri, hogy játssza el Martha szerepét Félreértés című darabjában. Két és fél hónappal később, a normandiai partraszállás éjszakáján szeretőkké válnak - s kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus végzetes autóbalesetének napjáig tart. Az írónak felesége van, gyerekei, tüdőbaja miatt időről időre gyógykezelésre szorul, Maria Casarést pedig gyakran elszólítják Párizsból a filmforgatások. Így sokszor nem marad számukra más, mint a levelezés. Szavak, mondatok, amelyekben Maria méltó partnere az írónak, jóllehet nem az anyanyelvén, hanem franciául kell fogalmaznia. A másfél évtizeden át írt közel ezer levélben őszintén vallanak munkájukról, könyvekről, színházról, és kendőzetlenül írnak írókról, színészekről, színházigazgatókról, szavaik azonban elsősorban a szerelem, a szenvedély, a töretlen és kitartó vágyakozás bensőséges vallomásai, melyek fél évszázad múltán is lenyűgöző emléket állítanak a két kivételes művésznek és kapcsolatuknak. Maria Casarés (1922-1996) apja, Santiago Casares Quiroga, a második spanyol köztársaság miniszterelnöke a spanyol polgárháború kitörése utáni kényszerű lemondását követően Franciaországba menekült családjával. Itt Maria Casarés érdeklődése korán a színészet felé fordult, és a kezdeti kudarcokat követően - akcentusa miatt csak harmadjára vették fel a Konzervatóriumba - a 20. századi francia színjátszás legnagyobb tragikájává vált. Színpadi szerepei mellett olyan, ma már klasszikusnak számító filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint A Bois de Boulogne hölgyei, a Szerelmek városa vagy az Orfeusz. Albert Camus-re haláláig úgy tekintett, mint élete nagy szerelmére, az egyetlen férfira, akit igazán mélyen szeretett.

"Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre. Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok, érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan léphetnek működésbe saját sorsformáló erőink? Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényezőket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora változást érhetünk el, és hogyan teremthetünk magunknak olyan életet, amely a leginkább megfelel az elképzeléseinknek." - Orvos-Tóth Noémi

Kalandos utazás egy erdélyi temetésre a hetvenes évek egyik rideg, zimankós karácsonyán. Három nap története boldog találkozásokkal, temetéssel, családi perpatvarral, betlehemesekkel, vonatozással Vízakna és Kolozsvár között - megannyi szereplővel és eseménnyel, melyek Polcz Alaine nagy élettapasztalata, asszonyi bölcsessége, tartózkodó humora révén varázstükörré rendeződnek. Az írói látásmód a groteszk világot olyan közvetlenül ábrázolja, hogy az olvasó rádöbben, a jelentéktelennek tűnő események, a véletlen találkozások, szegényes vacsorák mögött valódi emberi sorsok húzódnak, és ezekből tevődik össze egy korszak igaz története. Mintha karácsonyi üdvözletet kapnánk a hetvenes évekből, amit szívesen nézegetünk újra meg újra, mert derűsen és megnyugtatóan a szeretet fontosságára figyelmeztet. "Megállunk az állomás előtti téren. Szikrázó napfény: mínusz tizennyolc fok. Belém mar a hideg, érzem a havasok tiszta, közeli jelenlétét. Ez a hideg teljesen más, mint Magyarországon. Ettől az ember nem fázik, először fájdalmat okoz, később aztán könnyű zsibbadást, aztán nem érez semmit."

Amikor a reklámszövegíróként dolgozó Jamada Hanio egy nap ráébred, hogy a jövő semmi érdemlegeset nem tartogat számára, öngyilkosságot kísérel meg. A kórházban ébred fel, egy "légüres, ám csodálatosan szabad világ"-ra. Ekkor dönt úgy, hogy egy tokiói újságban eladásra kínálja az életét. Hamarosan kopogtatnak az ajtaján a leendő ügyfelek, és elképzelhetetlen események sorozata veszi kezdetét: gyilkos banditák, rejtett kamerák, egy vámpírasszony, mérgező sárgarépák, kémek és titkos szervezetek, egy narkós örökösnő, házi készítésű robbanóanyagok és csapdák világa tárul fel a mit sem sejtő Hanio előtt. A Tarantino-filmeket idéző regény folytatásokban jelent meg a japán Playboyban 1968-ban. Bár Misima "kisebb művei" közé sorolta, fordulatos, abszurd cselekménye és sötét komikuma mögött felsejlenek azok a témák, melyek a szerzőt egész életében foglalkoztatták: a halálvágy, a vég erotikája és a modern, elnyugatiasodott Japán fogyasztói társadalmának kritikája. "Élet eladó. Tegyen vele belátása szerint. 27 éves férfi vagyok. Teljes diszkréció, nem fog csalódni!"