Jelenkor Kiadó strana 30 z 45

Négy fiatal férfi, Malcolm Irvine, Jean-Baptiste Marion, Willem Ragnarsson és Jude St. Francis egyetemi éveik alatt életre szóló barátságot kötnek. Különböző társadalmi közegből érkeznek, különböző anyagi háttérrel, eltérő érdeklődéssel, és mind a négyen más-más pályán viszik a legmagasabbra: Malcolm nagy becsben tartott építész lesz, JB nemzetközileg elismert festőművész, Willem a világ minden táján forgató népszerű színész, Jude a vállalati jog rettegett és diadalmas szaktekintélye. Ez a négyes több mint negyedszázadon át mégis együtt marad, és egyetlen pillanatra sem csillapul bennük az egymás iránti baráti kíváncsiság.Hanya Yanagihara hallatlanul gazdag New York-regényében - amelyből a világtörténelem eseményei, az amerikai politika napi történései tökéletesen hiányoznak - gigantikus tablót rajzol fel szenvedélyről, barátságról, szerelemről, az emberek közötti kapcsolatok természetéről, reményről, csalódásról, különbözőségről és ugyanolyanságról. "Egy kis élet" innen, "egy kis élet" onnan - és máris a szemünk elé tárul az a kiismerhetetlen, dicsőséges, fájdalmas és hatalmas nagy élet, ami ebben a kaleidoszkopikus formájában csakis az írói fantázia és a szépirodalom eszközeinek segítségével tud megmutatkozni."A kapcsolatok soha nem nyújtanak mindent. Bizonyos dolgokat nyújtanak. Megkapsz valakitől mindent, amit csak akarsz - szexuális vonzalmat, mondjuk, vagy jó beszélgetést, anyagi támogatást, szellemi hasonlóságot, kedvességet vagy hűséget -, és ezek közül hármat kell választanod. Hármat - ennyi. Talán négyet, ha nagy szerencséd van. A többit másutt kell keresned. Csak a filmekben van olyan, hogy olyasvalakit találsz, akitől mindezt megkapod. De ez nem film. Az igazi világban meg kell határoznod, melyik három tulajdonsággal akarod leélni az életedet, aztán a többit másvalakiben keresed. Ez a valóságos élet."HANYA YANAGIHARA New Yorkban él

2024 irodalmi Nobel-díjasa, Han Kang Man Booker-díjjal elismert regénye. Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból.És az életükből eltűnik az íz. A férje elkeseredett részletességgel beszéli el, hogy a növényevés feldúlja a házasságukat, és egyre abszurdabb események láncolatát indítja el. A szűkebb család mindent megtesz ez ellen, először a nő lelkét, majd a testét veszik célba, de Jonghje megszállottan halad a maga választotta úton... az elidegenedés felé. Közben a történet társadalmi szokások, nemi szerepek és legális hétköznapi bántások mélyén gyökerező organikus emlékművet emel egy szabadulni vágyó életnek: egy nő életének ezen a világon. A nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Növényevő világszerte átütőirodalmi sikert aratott. A koreai Han Kang csodálatos és felkavaró regénye tabukról és lázadásról, erőszakról és erotikáról, a lélek metamorfózisáról szól; igazi kafkai történet. "Sohasem látott még testet, amely ennyire sokat tudna mesélni, mégsem több önmagánál."

Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától - a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve. Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna. Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző "ellenjóslat"-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni. A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle, amelynek azóta minden évada a legrangosabb díjakat söpörte be. Ugyanebben az évben Atwood egy, a jelen kiadásban is közölt előszót írt a könyvhöz. 2019-ben jelent meg a regény szintén Booker-díjra jelölt folytatása Testamentumok címmel, melyben az első rész után tizenöt évvel folytatódik Gileád és az ott élő nők története.

Ásta. Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. „Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd” – gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnőjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent. Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalanná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástának, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz. Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény – mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból – egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről. Ahogy a Deutschlandfunk írta: olyan ez a könyv, mint egy szomorú Chet Baker-jazzballada. „Felhőtlen boldogság csak a mennyben van, odáig pedig Reykjavík utcáitól hosszú az út. A legfontosabb, hogy a nyugalmunkat őrizzük meg.”

"Ha az ember rájönne, hogy a világmindenség is képes szeretni és szenvedni, akkor megbékélne a sorsával." "A Sziszüphosz mítoszának központi témája, hogy indokolt és szükséges arról gondolkodni, vajon van-e értelme az életnek, tehát indokolt szembenézni az öngyilkosság problémájával is. A válasz, mely fel-felsejlik az ellentmondások alól, a következő: az öngyilkosság akkor sem indokolt, ha az ember nem hisz Istenben. E könyv, melyet tizenöt éve, 1940-ben, a francia és európai katasztrófa idején írtam, azt állítja, hogy még a nihilizmus korlátain belül is fellelhetők a nihilizmus meghaladásának eszközei. Minden könyvemben, amelyet azóta írtam, ebbe az irányba próbáltam továbbhaladni. Bár a Sziszüphosz mítosza a halál kérdéseit veti fel, előttem egyértelmű meghívásként jelenik meg, hogy a sivatag kellős közepén is éljek és alkossak." (Albert Camus előszavából az 1955-ös amerikai kiadáshoz).

"Senki sem zuhan félútig." Egy késő nyári hajnalon, 1974 augusztusában Alsó-Manhattan népe hitetlenkedve bámul a magasba, a nemrég felépült Ikertornyokra. Egy furcsa alak szökell a két torony között kifeszített drótkötélen, 400 méterrel a föld fölött. Eközben Bronxban, ahol mindennapos a zavargás, az erőszak és a gyújtogatás, Corrigan, a radikális ír szerzetes igyekszik segíteni a helyi prostituáltakon, ám saját démonaival is meg kell küzdenie. Egy Park Avenue-i lakásban anyák gyűlnek össze, hogy Vietnámban meghalt fiaikat gyászolják, de még fájdalmukban is ellentétek feszülnek köztük. Lara, a fiatal festő országúti baleset helyszínén találja magát, s ettől saját élete is felborul. Tillie, a harmincnyolc éves nagymama tinédzser lánya mellett strichel, és nem csupán a családjáról akar gondoskodni, de bizonyítani szeretné, hogy ő is ér valamit. "Minél többet dolgoztam rajta, annál jobban kezdett érdekelni az utca embere - azok, akik a föld fölött egy centivel járják kötéltáncukat. Sokat kutattam, milyen volt New York 1974-ben. A katonák hazatértek Vietnámból. A város a csőd szélére jutott. A művészek kételkedtek önmagukban. Az igazságszolgáltatás omladozott. És ahogy egyre jobban felfedeztem a város múltját, úgy tárult fel a jelene is" - írja a szerző 2009-es regényéről, amellyel ugyanabban az évben elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat.

Debreczeni József naplóregénye, a Hideg krematórium 2024-ben 15 nyelven válik elérhetővé, hogy végre elfoglalhassa méltó helyét a holokausztirodalom nagy művei között. 1944-ben Debreczeni József költő-újságírót Auschwitzba hurcolták. Megannyi deportált társával ellentétben nem a gázkamrába, hanem kényszermunkára küldték. Egy éven át raboskodott a gross-roseni láger különböző altáboraiban, míg végül a hideg krematóriumnak nevezett lágerkórházba került. Csodával határos módon átvészelte a hosszú hónapokat, túlélte az embertelen körülményeket és a mindennapos kínzást, szabadulását követően pedig papírra vetette a "Lágerországban" szerzett tapasztalatait. Debreczeni naplóregénye kíméletlenül, tárgyilagosan számol be a tábori élet borzalmairól. Magyarul 1950-ben jelent meg, majd a következő évben Bogdan Čiplić fordításában szerbül is. 1975-ben újra kiadták, szerzőjét pedig Híd-díjjal

2024 irodalmi Nobel-díjasa, Han Kang Man Booker-díjjal elismert regénye. Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból. És az életükből eltűnik az íz. A férje elkeseredett részletességgel beszéli el, hogy a növényevés feldúlja a házasságukat, és egyre abszurdabb események láncolatát indítja el. A szűkebb család mindent megtesz ez ellen, először a nő lelkét, majd a testét veszik célba, de Jonghje megszállottan halad a maga választotta úton... az elidegenedés felé. Közben a történet társadalmi szokások, nemi szerepek és legális hétköznapi bántások mélyén gyökerező organikus emlékművet emel egy szabadulni vágyó életnek: egy nő életének ezen a világon. A nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Növényevő világszerte átütő irodalmi sikert aratott. A koreai Han Kang csodálatos és felkavaró regénye tabukról és lázadásról, erőszakról és erotikáról, a lélek metamorfózisáról szól; igazi kafkai történet. „Sohasem látott még testet, amely ennyire sokat tudna mesélni, mégsem több önmagánál.” Han Kang 1970-ben született Dél-Koreában, a Jonsze Egyetemen tanult koreai irodalmat. A Növényevőért 2016-ban Nemzetközi Man Booker-díjat kapott. Művei a Jelenkor Kiadónál: Nemes teremtmények (2018) Előkészületben: Görög leckék 

"Az ember mindenképp hibás egy kicsit." „Sok évvel ezelőtt így foglaltam össze a Közönyt: Társadalmunkban bárkit halálra ítélhetnek, aki nem sír az anyja temetésén. "Ezt egyszerűen úgy értettem, hogy a könyv hősét azért ítélik el, mert nem vesz részt a játékban. Ily módon idegen a társadalomban, amelyben él, magányosan és érzékenyen bolyong az élet peremén. (…) Hogyan nem vesz részt Meursault a játékban? A válasz egyszerű: nem hajlandó hazudni. A hazugság nem egyenlő azzal, hogy nem az igazat mondjuk. Valójában azt is jelenti, hogy többet mondunk az igazságnál, és - az emberi szív esetében - többet annál, mint amit érzünk. Mindannyian így teszünk mindennap, hogy egyszerűbb legyen az élet. De a látszattal szemben Meursault nem akarja egyszerűbbé tenni az életet. Azt mondja, ami valóban ő, és nem hajlandó elrejteni az érzéseit, mire a társadalom rögvest fenyegetve érzi magát. (…) Számomra ő nem selejt, hanem egy szegény, meztelen ember, aki olyan napot imád, mely nem hagy árnyékban semmit. Távol áll tőle az érzéketlenség: állhatatos és mély szenvedély vezérli, a teljesség és az igazság iránti szenvedély.” (Albert Camus a regény 1955-ös amerikai kiadásához írt előszavából) A huszadik századi irodalom legnagyobb hatású műveinek egyike, a Közöny nyolcvan éve jelent meg, melyet Gyergyai Albert klasszikussá vált fordításában adunk közre.

"Háború mindig volt. Ember se volt még, de a háború már akkor itt várta a földön. A legfőbb mesterség a legfőbb mesterét." A tizenkilencedik század közepén egy sebesült tennesseei fiú céltalanul bolyong a texasi-mexikói határvidéken. Előbb fosztogatásra készülő amerikai veteránok közé csöppen, akiket indiánok mészárolnak le, majd egy skalpvadász banda fogadja be, amelyet az őrült Glanton vezet társával, az ördögi bíróval együtt. Az állandó és kíméletlen erőszak világában a fiú kénytelen hamar megtanulni, hogy mindenki szeme előtt egyetlen cél lebeg: megérni a másnap reggelt. Cormac McCarthy szikár és könyörtelen prózája híven tükrözi az egykori határvidéket. Hőseinek kilátástalan életét farkastörvények uralják, fel sem ötlik bennük az "élni és élni hagyni" gondolata. A Véres délköröket 1985-ös megjelenése óta az amerikai irodalom kiemelkedő művei között tartják számon, Harold Bloom szerint "a legnagyszerűbb könyv a Míg a fekszem kiterítve óta".

"A XX. század szenvedélyes szerelme a szolgaság." Albert Camus 1943 júniusában odalépett Jean-Paul Sartre-hoz, hogy bemutatkozzon neki - így kezdődött kettejük barátsága a nácik által megszállt Párizsban. A háború után azonban filozófiai gondolkodásuk más irányba fordult, szakmai és személyes viszonyuknak Camus 1951-ben megjelent írása, A lázadó ember vetett véget. Ez az esszé, mely a Sziszüphosz mítoszának folytatásaként is értelmezhető, a lázadás és a forradalom társadalmi és egyéni okait vizsgálva az emberi lét alapvető ellentmondására mutat rá: bár a világ abszurd és értelmetlen, az ember szüntelenül törekszik a tisztánlátásra, az abszolút igazságra és szabadságra. De létezik-e olyan lázadás, olyan erkölcsi és politikai létmód, amely e leküzdhetetlen ellentétben is rendületlen alapot jelenthet? Camus gondolatmenete erre a hozzáállásra tesz javaslatot.

Öltöztetés, büfiztetés, pelenkázás, fürdetés. Előbújó fogak és taknyos, pisze orrok. A világ felfedezése, testrészeink megismerése vagy a hónapok tanulása. Minden fontos élethelyzetre, bánatos és örömteli pillanatra akad kisbabáknak szóló mondókája Varró Dánielnek, aki maga is gyakorló háromgyerekes apuka. Egy kötetben olvasható minden korszerű vers, amit annak idején az Akinek a lába hatos és az Akinek a foga kijött című könyvekből megismerhettünk. Ebben a javított és gyűjteményes kiadásban több mint 50 mondókából válogathatunk a magunk és kisbabáink kedvére, ünnep- és hétköznapokra.

„Sok pestis és sok háború volt a világon. De pestis és háború mindig készületlenül éri az embert.” „Április 16-án Bernard Rieux doktor a rendelőjéből kilépve, a lépcsőházban egy döglött patkányba botlott.” Így kezdődnek a baljós események a 20. század egyik legkülönösebb, legnagyobb hatású, sokak szerint legjelentősebb regényében. Egy békés kisvárosban szörnyű járvány üti fel a fejét, az ott élők tanácstalanul, tehetetlenül, végül fásultan törődnek bele az elkerülhetetlennek tűnő pusztulásba. Rieux doktor azonban nem adja fel, harcol az értelmetlen végzettel. Az orvos és a városlakók sziszifuszi küzdelme a helytállás és szolidaritás megannyi lehetséges formáját, az emberben rejtőző jóság erejét példázza. Camus 1942 szeptemberében, a németek által megszállt Franciaországban kezdte írni regénye első változatát, amely végül a háború után, 1947-ben látott napvilágot. Kevés remekműnek adatott meg, hogy már megjelenése pillanatában átütő sikert arasson. A kortársak A pestisben a megszállás idején adódó választási és cselekvési lehetőségek krónikáját látták; mára azonban világossá vált, hogy jelentősége messze túlmutat korának aktualitásain. A regényt most Vargyas Zoltán új fordításában vehetik kezükbe a magyar olvasók.

Miután kilép egy hosszú kapcsolatból, a középkorú Fausto a gyerekkorában bejárt ösvények között húzza meg magát. Fontana Freddában, a magashegyi faluban találkozik Babette-tel, aki szintén Milánóból szökött ide sok évvel korábban, és aki odaveszi szakácsnak az éttermébe, hogy főzzön a síelőknek és a pályamunkásoknak. A huszas évei végén járó Silvia is itt szolgál fel, ő még nem tudja, hogy számára a hegyek csupán egy télre szóló menedéket jelentenek-e, vagy olyan helyet, ahol megtalálhatja önmagát. Abban sem biztos, készen áll-e rá, hogy összekösse életét Faustóval, a hegyek örök szerelmesével. Paolo Cognetti új regényében feltárul a kérészéletű emberi sorsok és a felettük örökké őrt álló havas csúcsok sokféle viszonya -- a Nyolc hegyben már megismert olasz magashegyi világ ismét egyszerre színhelye és főszereplője a líraian sűrű, mégis áttetszően könnyed szövegnek.

Polcz Alaine könyve férjéhez, Mészöly Miklóshoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk több mint ötven évéről, a halálra való felkészülésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében a külvilágtól eltávolodó, betegséggel küzdő alakját, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól. Az írónő személyes tragédiáját megosztva, őszinte hangjával támogatja mindazokat, akik félnek saját haláluktól, félnek látni szeretteik elmúlását; azokat, akik gyászban vannak; azokat, akik elakadtak az úton, és félnek visszanézni; mindazokat, akik kezükbe veszik ezt a könyvet, mely az ember egész lényében élő szeretetről szól. „Véget ért a háború. Aztán egy idő múlva - véget ért az első házasságom is. Még volt egy-két próbálkozás helyreállítani. Hosszú ideig úgy éreztem, hogy három dologról nem tudok beszélni: a háborúról, az első házasságomról és Erdélyről. Miklóst megismertem. Már egy éve együtt éltünk - ami akkor tilos volt -, de nem mertem házasságot kötni vele. Féltem a házasságtól. Aki egyszer majdnem belehal, az fél. A közmondás szerint, akit egyszer megmart a kígyó, az a gyíktól is fél. Meg túlságosan szép is volt Miklós. Hódító atléta. Valaki nézte a fiatalkori képünket, amelyen védőn ölel át Miklós, és a jövőbe tekintünk: »Milyen hihetetlen, tudom, mi mindenen estetek át, Miklós is, te is. Nyoma sincs annak, hogy mind a ketten megjártátok a poklot.«"