Jelenkor Kiadó strana 31 z 45
vydavateľstvo
Violet a fűben hátrahajol
A Violet a fűben hátrahajol volt a legelső versem. Néhány vers szinte készen jelent meg előttem, ezeket lediktáltam vagy begépeltem. Némelyikkel hosszan dolgoztam, szavanként szedtem szét és raktam össze, hogy a lehető legjobban sikerüljön. Végül sokfélék lettek, de mind őszinte. Nem akarják másnak mutatni magukat, mint amik, és ezért büszke vagyok rájuk - mert a valódiság, a hitelesség volt a célom." - Lana Del Rey
Lana Del Rey első verseskötete - mely a szerző előadásában hangoskönyvként is megjelent - egy kapcsolat édes-bús lezárása, s egyben Kaliforniához írt szerelmes levél. A sorok mégsem a megvalósult amerikai álomról szólnak, sokkal inkább az Amerika-mítosz hazugságairól, a nyugati part aszályairól és tűzvészeiről - a dalszerző-énekesnőtől már jól ismert katartikus melankólia hangján.
A különleges könyvet, melyet Simon Márton és Tóth Réka Ágnes fordításában veheti kézbe az olvasó, többek között Lana Del Rey saját fotói illusztrálják.
"3 lehetséges befejezés
fagyasztja a vérem
jól boldogulok mert azt mondom
és mert azt írom meg
De őszintén ha nem volnál itt
nem tudom hogy festenének a dolgok"
Vypredané
12,67 €
Kitelepítés - puha kötés
Egy osztrák-magyar család a román gulágon.
Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.
Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából.
A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja.
Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra.
Közöny
"Az ember mindenképp hibás egy kicsit."
"Sok évvel ezelőtt így foglaltam össze a Közönyt: "Társadalmunkban bárkit halálra ítélhetnek, aki nem sír az anyja temetésén." Ezt egyszerűen úgy értettem, hogy a könyv hősét azért ítélik el, mert nem vesz részt a játékban. Ily módon idegen a társadalomban, amelyben él, magányosan és érzékenyen bolyong az élet peremén. (...) Hogyan nem vesz részt Meursault a játékban? A válasz egyszerű: nem hajlandó hazudni. A hazugság nem egyenlő azzal, hogy nem az igazat mondjuk. Valójában azt is jelenti, hogy többet mondunk az igazságnál, és - az emberi szív esetében - többet annál, mint amit érzünk. Mindannyian így teszünk mindennap, hogy egyszerűbb legyen az élet. De a látszattal szemben Meursault nem akarja egyszerűbbé tenni az életet. Azt mondja, ami valóban ő, és nem hajlandó elrejteni az érzéseit, mire a társadalom rögvest fenyegetve érzi magát. (...) Számomra ő nem selejt, hanem egy szegény, meztelen ember, aki olyan napot imád, mely nem hagy árnyékban semmit. Távol áll tőle az érzéketlenség: állhatatos és mély szenvedély vezérli, a teljesség és az igazság iránti szenvedély." (Albert Camus a regény 1955-ös amerikai kiadásához írt előszavából)
A huszadik századi irodalom legnagyobb hatású műveinek egyike, a Közöny nyolcvan éve jelent meg, melyet Gyergyai Albert klasszikussá vált fordításában adunk közre.
Vypredané
9,86 €
Frankenstein, avagy a modern Prométheusz
A Frankenstein: sci-fi, gótikus horror, tragikus szerelmes regény és tanmese. Az istent játszó tudós és gyilkossá váló teremtményének története az európai kultúra alapművei közé tartozik. Szerzője, Mary Wollstonecraft Shelley alig tizennyolc évesen fejezte be, és ugyan élete végéig írással foglalkozott, ez a könyve tette halhatatlanná.
Bár a regényt a maga korában ellentmondásosan fogadták, azóta szinte minden generáció újraértelmezte saját kihívásai szerint; már maga a szerző is, amikor tizenhárom évvel az első kiadás után átdolgozva jelentette meg, új hangsúlyokat adott a regénynek. Egyre drasztikusabban változó világunkban éppen ezért érdemes megint feltenni a kérdést: mit mond nekünk a Frankenstein ma, az elidegenedés, elmagányosodás idején a gondoskodásról, az empátiáról, a szeretetről és a traumáról; a nukleáris fegyverek, a klónozás, a génsebészet és a mesterséges intelligencia korában a politikusok, az írástudók felelősségéről?
A kultikus regényt Péter Ágnes új fordításában adjuk közre.
Vypredané
9,29 €
Egy teljes év
Az idén nyolcvanéves Nádas Péterrel folytatott beszélgetéseket Károlyi Csaba a pandémia idején, több mint egy éven át Zoomon. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe.
Vypredané
16,90 €
Őméltósága
"Azt azonban aligha sejtette, hogy valójában nem Desflors kisasszonyba, de nem is a hangszálaiba vagy a levegőbe szeretett bele. Andreu a saját metaforájába volt szerelmes."
Barcelona a tizenkilencedik század előestéjén. Marie de l'Aube Desflors, Orléans csalogánya énekel a város előkelőségeinek, majd a fellépés után pásztorórára hívja Andreu Perramont, az ifjú költőt. Az énekesnőt reggel elmetszett torokkal találják fogadóbeli szobájában. A gyilkossággal Andreut vádolják. Nincs senki, aki tanúskodjon mellette, ráadásul a lakásán még egy iratot is találnak, amely súlyosan kompromittáló tényeket tartalmaz a barcelonai Királyi Törvényszék főügyészéről, Don Rafel Massó i Pujadesről. Don Rafel gyorsított eljárásban akasztófára juttatja Andreut, mert így remél megúszni egy másik bűncselekményt, amelyet ő követett el...
Az Őméltósága nemcsak fordulatos krimi, de érzékeny társadalomrajz is - látlelet a korabeli Barcelona vezetőinek hatalomvágyáról, a kicsinyes intrikák szövevényéről, a korrupcióról, az átlagember kiszolgáltatottságáról. Cabré történelmi regényében ott lapul a megújulni képtelen társadalmak mindenkori kórképe.
Vypredané
11,83 €
Örökölt sors
"Minden önismereti úton eljön a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy elakadásaink, szorongásaink, visszahúzó negatív mintáink, kudarcos párkapcsolataink, de akár testi tüneteink gyökerei is a távoli múltba nyúlnak vissza. Felmenőink traumái, feldolgozatlan veszteségei, korlátozó hiedelmei mind ott visszhangoznak a mindennapjainkban, láthatatlanul formálva sorsunkat. A tudományos kutatások eredményei szerint a mélyreható megrázkódtatások, a szeretethiány, a kapcsolati törések generációról generációra adódnak tovább. Mindaddig, amíg halogatjuk a szembenézést családi örökségeinkkel, öntudatlanul is a fájdalom és bizalmatlanság negatív mintázatait visszük tovább és adjuk át gyermekeinknek.
Ebben a könyvben egy transzgenerációs önismereti utazásra hívom az olvasót, remélve, hogy minden fejezettel közelebb kerül önmaga megértéséhez. Titkok, tabuk és kimondatlanságok helyett a tisztánlátás segíthet abban, hogy megszakítsuk a traumák tovagyűrűző köreit."
Orvos-Tóth Noémi
"Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okát, feltárjuk a szorongásaink, rosszkedvünk és kudarcaink magyarázatát, vagy felfogjuk, miért ismételjük újra meg újra boldogtalan párkapcsolataink forgatókönyvét, nem elegendő csupán a saját életünket górcső alá venni. Szüleink, nagyszüleink, soha nem látott őseink tapasztalatai, élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását. Ha ezek a családi tudattalan rejtett zugaiban maradnak, megakadályoznak bennünket abban, hogy szabad életet éljünk."
Magam világa
"Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt."
"Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül."
Polcz Alaine pszichológus, író, tanatológus születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait is. Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki a pályakép teljes íve, követve az életrajzi kronológiát, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától a tanatológusként és íróként beérkező szerző utolsó éveiig.
A személyes, a szakmai és az írói kanyarulatok persze éppúgy szövevényesen kapcsolódnak az emlékkönyvben, ahogy Polcz Alaine életét is jellemezte a folytonos útkeresés és a vele történt eseményeket illető önreflexió. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes eseménytörténetének alakulását.
A Polcz-centenáriumot méltóképpen reprezentáló könyv számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket közöl, valamint a szerző hagyatékából újonnan előkerült leveleit Mészöly Miklóshoz.
Vypredané
16,90 €
Asszony a fronton
"Minden háborúnak ezer arca van. Ez az enyém, ahogy én élem meg. Egy fiatal nő, én magam, tizenkilenc-húsz évesen pár hónapos asszonyként hogyan kerültem az erdélyi kisebbségi sorból, az anyaországhoz visszakapcsolt Erdélyből a csákvári Esterházy-kastélyba. Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok. Ez az élet nem csak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. Az orosz katonák megtámadtak, elvertek, megvédtek, csizmával a kezemre léptek, megetettek. Milyenek voltak ők, és milyenek voltunk mi? Miért erőszakolták meg a nőket, hogy esetleg az életükkel fizessenek érte? Nem csak a bombák és a lövedékek pusztítottak, nem csak magyarokat és németeket végeztek ki. Miért harcoltak ők? És mi?" - Polcz Alaine
Száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús emlékirat, az Asszony a fronton (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját megtörő, nagy hatású regény különleges kiadása erre az évfordulóra jelent meg.
Vypredané
12,67 €
Rókák esküvője
„Van olyan pont a vízen, ahol a világűr közelebb van, mint akármilyen part.”
Simon Márton harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki visszajár. Az emberi beszédet meg-megrepesztik a természet és a technológia szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.
Vypredané
5,63 €
Kitelepítés
Egy osztrák-magyar család a román gulágon.
Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját - hét gyermekükkel együtt - kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.
Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a sok nemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából.
A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja.
Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra.
"semmi ok elkapkodni ezt a szabadulás dolgot, nekünk aztán van időnk"
Vypredané
14,84 €
A bánat egy tollas állat
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Varjú: félig gyógyító, félig szemfényvesztő csaló, aki nem akart mást, csak segíteni két kisfiúnak, akik elveszítették az édesanyjukat. El is repült Londonba, és megígérte a fiúk apjának: velük marad, amíg szükség lesz rá. A kétségbeesett férfi szép lassan megszokta, hogy a Varjú mindig ott van velük. Amikor esznek, amikor alszanak, amikor az apa Ted Hughesról szóló könyvét írja, és minden pillanatban, amikor fiaival együtt azért küzd, hogy formát adjon az alaktalan fájdalomnak, ami az életükből lett, és minden nap egy kicsit elviselhetőbb legyen az előzőnél.
Max Porter három szólamban - az apa, a fiúk és a Varjú hangján - mesél a gyászról, a fájdalomról, az elfogadásról és a továbblépésről. Hatalmas kritikai visszhangot kiváltó első kötete bravúros nyelvi játékokban gazdag, megrázó és meglepő kisregény.
Vypredané
9,29 €
Polaroidok
Simon Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.
Vypredané
6,45 €
Emlékiratok könyve
„Ezidáig is azért hallgattam minderről, azért nem beszéltem minderről soha, senkinek, hogy ne válhasson kalandos elbeszéléssé, ne legyen mese abból, ami nem mese, ne szelídíthessem fabulává szavakkal; elevenen kellett inkább eltemetni az emlékezet kriptájában, és egyedül ott van jó és háborítatlan helye."
Új kiadásban jelenik meg Nádas Péter egyik legjelentősebb műve, az Emlékiratok könyve. Az először 1986-ban napvilágot látott, többszólamú regény fülszövegében írja a szerző: „Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy – Isten ne adja! – bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben – ha más tekintetben nem is – kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani."
„Nádas Péter műve nem csak az újabb magyar regény, hanem egész epikánk kiemelkedő teljesítménye. Ritka esemény. A gondolati mélység és az esztétikai megoldottság egységében rendkívüli dokumentum ez a könyv: korunkról, Kelet-Közép-Európáról és emberi természetünkről, kultúránk állsáról. Nádasnak sikerült megírnia azt, amire mindeddig várnia kellett a magyar irodalomnak, 1956 regényét..." – írta a könyvről Balassa Péter 1988-ban.
Vypredané
22,58 €
Rémtörténetek
Meglepetés, nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.
A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.
Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.
Vypredané
16,13 €
Levelek egy ifjú íróhoz
„McCann olyan ebben a remek kis könyvecskében, mint egy megbízható fekvőrendőr: nem tűr ellentmondást, miközben csupa jó szándékában nem akar mást, mint odafigyelésre nevelni. Arra biztat, hogy könyörtelen szigorral, egyúttal kellő empátiával viszonyuljunk az íráshoz, és az íráson keresztül magunkhoz is. Sokat tud a kétségekről, ennek ellenére nem veszíti szem elől, hogy az irodalom páratlan örömök forrása lehet." - Bartók Imre
„Fogadd el a visszautasításokat. Nyerj erőt az összeomlásból. Gyakorold a feltámadást. Ámulj. Viseld el, amit rád osztott a világ. Keress egy olvasót, akiben bízol. Neki is bíznia kell benned. Légy diák, ne tanár, még akkor is, amikor tanítasz. Ne áltasd magad. Ha hiszel a jó kritikáknak, higgy a rosszaknak is" – tanácsolja leendő íróknak új könyvében Colum McCann.
A Hadd forogjon a világ és az Apeirogon szerzője arra ösztönzi olvasóit, hogy tanulják meg a mesterség szabályait, de aztán vakmerően hágják is át őket, hogy állandóan feszegessék tapasztalásuk határait; s nem utolsósorban érvekkel támasztja alá és példákkal szemlélteti, milyen nagy hatalma van a nyelvnek.
Az ötvenkét rövid esszé kemény és őszinte vallomás az írásról mint szakmáról és mint hiva-tásról, és azt a páratlan és embert próbáló feladatot állítja az új nemzedék elé: művészetük-kel hozzanak igazságot és fényt sötét világunkba.
Vypredané
9,67 €















