Jelenkor Kiadó strana 38 z 45

vydavateľstvo

Bejárónők kézikönyve - Válogatott történetek


A Bejárónők kézikönyve az amerikai novellista, Lucia Berlin (1936-2004) válogatott történeteit gyűjti egybe. 2015-ben jelent meg a posztumusz kötet, mely halála után tizenegy évvel több millió olvasót és hatalmas népszerűséget hozott az írónőnek, és több mint 20 nyelvre fordították le. Keserédes történeteit a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné. Lucia Berlin (1936-2004) élete során hetvenhat elbeszélést publikált. A legtöbbet, de nem az összeset, a Black Sparrow Press kiadó jelentette meg, a Homesick (1991), So Long (1993) és a Where I Live Now (1999) című kötetekben. Ezekben a korábbi, 1980-ban, 1984-ben és 1987-ben közzétett összegyűjtött írások és újabb művek is szerepeltek. Első írásai huszonnégy éves korában, Saul Bellow irodalmi folyóiratában, a The Noble Savage-ban és a The New Strand magazinban jelentek meg. Később az Atlantic Monthly, a New American Writing és számos kisebb folyóirat is több alkalommal közölte elbeszéléseit. A Homesick 1991-ban megkapta az American Book Awardot. Az 1960-as, 70-es és 80-as években, kisebb-nagyobb megszakításokkal Berlin ragyogó irodalmi műveket alkotott. A 80-as évek második felétől kezdve, amikor a fiai már felnőttek, és sikerült leküzdenie egész életét végigkísérő alkoholizmusát (amelynek borzalmai, delirium tremensei, rendőrségi fogdái és esetenként humoros pillanatai írói munkásságának egyedi és különleges részét képezik), egészen korai haláláig igen termékeny volt.
Vypredané
13,21 €

Mesék a felnőtté válásról


"Megtörténik, akár akarod, akár nem. Felnősz. Ha nem szeretnél felnőtt lenni, azért - ha pedig szeretnél, csak nem tudod, hogyan, akkor ezért olvasd el ezt a könyvet. Harminckét mese a felnőtté válás nehézségeiről és szépségeiről: tizenhat a fiúknak és tizenhat a lányoknak, hogy könnyebben önmagukra és egymásra találjanak." Boldizsár Ildikó legújabb meseterápiás kötetében tizenhat és harminckét év közötti olvasóknak ad útmutatást a kamasz- és felnőttkor határának átlépéséhez. A mesék jelentésének kibontásában és az önterápiában a szerző rövid, gondolatébresztő elemzései segítenek.
Vypredané
12,50 €

Meghalnék érted - És más elveszett történetek


Scott Fitzgerald "elveszett", vagyis jobbára asztalfiókban maradt történetei a szerzőtől megszokott verőfény helyett inkább félárnyékban mutatják be a huszadik század eleji Amerika és Hollywood lüktető, eleven világát. Csakúgy, mint regényeiben, Fitzgerald ezekben a novellákban is varázslatos eleganciával, néhány mondattal vagy filmbe illő, pergő párbeszédekkel egész élettörténeteket képes felvázolni: drogfüggő filmsztárok, megesett lányok, a tőzsdekrachba beleőrült egykori bankárok, botrányba keveredett élsportolók és boldogtalan házaspárok sorsán keresztül válik láthatóvá, mivé lett a csillogó jazzkorszak káprázata a másnapos évtizedekben. A szövegek többsége éppen ezért maradt kiadatlan, hiszen a korabeli magazinszerkesztők jól tudták, hogy a népszerűsége csúcsán lévő Fitzgeraldtól nem a tabutémák feszegetését, a társadalmi problémákkal való fájdalmas szembenézést várják az olvasók. Az amerikai irodalom nagy klasszikusának kiadatlan novellái 2017 tavaszán jelentek meg hatalmas várakozás közepette az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. F. Scott Fitzgerald 1896-ban született Minnesotában. Egyetemi tanulmányait félbeszakította, hogy harcolhasson az első világháborúban. 1920-ban jelent meg elsöprő sikerű első regénye, Az Édentől messze, majd ugyanebben az évben vette el Zelda Sayre-t. Egy gyermekük született; házasságuk viharai ellenére együtt maradtak, amíg Zelda elmegyógyintézetbe nem került 1932-ben. Fitzgerald 1925-ben publikálta fő művét, A nagy Gatsbyt. Mivel kicsapongó életmódja miatt állandóan anyagi gondokkal küzdött, rendszeresen közölt novellákat is előkelő amerikai magazinokban, a 30-as évek második felében pedig Hollywoodban próbált boldogulni forgatókönyvíróként. Az amerikai írók "elveszett nemzedéké"-nek tagja, a modernizmus egyik legfontosabb képviselője volt. Számos novelláskötete mellett négy regénye jelent meg. Az utolsó cézárt már nem tudta befejezni, 1940-ben elhunyt szívrohamban. A kötet szerkesztője, Anne Margaret Daniel irodalmat tanít New Yorkban, a New School Universityn. 1996 óta kutatja Fitzgeraldot és a modernizmust. A kötet fordítója, Dunajcsik Mátyás 1983-ban született Budapesten. Többek között Vladimir Nabokov, Alain Robbe-Grillet, Antoine de Saint-Exupéry, Oscar Wilde műveit ültette át magyarra. Két saját novelláskötet és egy ifjúsági regény szerzője.
Vypredané
14,28 €

Lacná kniha A bilincs a szabadság legyen - Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 - 1997 (-90%)


Nádas Péter Bármi jő – Emléklapok halott barátaimról című esszéjével A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának és társának, a tanatológia magyarországi úttörőjének több mint 700 darabból összeállított levelezése két erős és nagy hatású személyiség összefonódó sorsáról, sokat próbált, de elszakíthatatlannak bizonyult kapcsolatáról tanúskodik. Mészöly Miklós (1921-2001) és Polcz Alaine (1922-2007) levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka.
Vypredané
2,14 € 21,43€

dostupné aj ako:

A bilincs a szabadság legyen - Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 - 1997


Nádas Péter Bármi jő – Emléklapok halott barátaimról című esszéjével A 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának és társának, a tanatológia magyarországi úttörőjének több mint 700 darabból összeállított levelezése két erős és nagy hatású személyiség összefonódó sorsáról, sokat próbált, de elszakíthatatlannak bizonyult kapcsolatáról tanúskodik. Mészöly Miklós (1921-2001) és Polcz Alaine (1922-2007) levélváltásaiból azonban nem csupán a híres házaspár közös életének jelentős és hétköznapi pillanatai tárulnak fel, de érzékletesen rajzolódik ki a félmúlt, a szocializmus és a rendszerváltás történelmi korszaka.
Vypredané
21,43 €

A melankólia dicsérete


Miközben töprengtem a melankólián, s dolgoztam e könyvön, próbáltam elkerülni, hogy megkérdezzék, mit írok éppen. Mert ezt rendszerint egyből követte az újabb kérdés: és mi a melankólia? Amire képtelen voltam válaszolni. Inkább kitérő válaszokat adtam. Pedig évtizedek óta gondolkozom rajta, s már korábban is írtam róla. De mintha a melankólia fogalma magát a melankóliát takarná el. A szavak kisemmizik azt, amiről szólniuk kellene. Minél kézenfekvőbbnek látszik a válasz, annál erősebb a hiányérzet, ami kíséri.
Vypredané
14,28 €
  • 5 /5

A Szolgálólány meséje


Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától - a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve. Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna. Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző "ellenjóslat"-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni. A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle. Majd előveszem azt a kis vajdarabot, melyet vacsora után a jobb cipőm orrába dugtam... Mi nem kaphatunk sem kéz-, sem arckrémeket. Manapság minden ilyesmi haszontalanságnak tekintendő. Tárolóedények vagyunk, csupán a belső szerveink fontosak számukra. A külsőnk felőlük kiszikkadhat, megráncosodhat, akár a dió héja. A Feleségek rendeletben szögezték le, hogy nekünk ne járjanak testápoló szerek. Nem akarják, hogy vonzók legyünk. Épp elég nehéz nekik így is...
Vypredané
12,90 €

Asszony a fronton


Az egyik orosz volt rajtam. Hallottam, ahogy a mennyezetről egy női hang csapott le: anyu, anyuka! kiabálta. Aztán rájöttem, hogy az én hangom az, én kiabálok. Mikor rájöttem, abbahagytam, csöndesen, mozdulatlanul feküdtem. A tudatommal nem tért vissza a testérzékelésem, mintha megdermedtem vagy kihűltem volna. Az ablaktalan, fűtetlen szobában, meztelen alsótesttel fázhattam is. Nem tudom, még hány orosz ment át rajtam azután, azt sem, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak. Fölkeltem, nagyon nehezen tudtam mozogni. Fájt a fejem, az egész testem. Erősen véreztem. Nem azt éreztem, hogy megerőszakoltak, hanem azt, hogy testileg bántalmaztak. A máig nyolc nyelvre lefordított könyvben Polcz Alaine életének talán legnagyobb megpróbáltatását idézi fel, a második világháborúban fiatalasszonyként átélt borzalmakat. Saját meggyalázásának megrendítő történetét elmesélve hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örök érvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról. A világtörténelem falára festett magánfreskójából a háború emberi kegyetlen és esendő arca is feltárul az olvasó előtt.
Vypredané
8,93 €

A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege


Ungváry Krisztián a XX. század talán legvitatottabb történeti időszakát értékeli. A korszakban meghatározó szerepet játszott a zsidóság és a róluk alkotott ellenségkép, és ez a helyzet majdnem minden egyéb társadalmi kérdést is befolyásolt. Az ellenségkép azért tudott hatékonnyá válni, mert a megkésett magyar társadalomfejlődés következtében a zsidók a modernizáció első számú hordozójának számítottak. Magyarországon a modernizáció, illetve annak félelmetesként érzékelt kísérőjelenségei jobb- és baloldalon egyaránt radikálisan antiliberális válaszokhoz vezettek. Az 1919-es kommunista kísérlet sokkot okozó élménye után a jobboldali válaszok közül azok tudtak igazán érvényesülni, amelyek mondanivalójukat antiszemita köntösbe öltöztették. Az antiszemitizmus tekintetében Horthy Miklós és rendszere kétarcú: a rendszer jóval radikálisabban volt antiszemita, mint elsőszámú vezetője. 1944-ig a kormányzó a közhangulattal is szembeszállva mérséklő politikát folytatott. A német megszállást követően viszont hozzájárult a parlament többsége által már régóta követelt antiszemita intézkedések végrehajtásához, beleértve a deportálást is, holott ennek következményeivel már régóta viszonylag pontosan tisztában volt. A terjedelmében is jelentős mű valódi áttekintést és fontos, sokszor megrendítő felismeréseket kínál az olvasónak. Ungváry Krisztián 1969-ben született Budapesten. Fő kutatási területe az első és második világháború hadtörténete; a XX. század politikatörténete; a szélsőjobb, valamint az állambiztonság szervezetei. Az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa és a Jahrbuch für Historische Kommunismusforschung (Berlin) szerkesztőbizottsága tudományos tanácsának tagja. 2015-ben szerezte meg az MTA doktora fokozatot A Horthy-rendszer mérlege című, 2012-ben könyvként publikált disszertációjával, melyet Akadémiai Díjjal is kitüntettek. Ennek a munkának javított és átdolgozott kiadását tartja kezében az olvasó.
Vypredané
19,64 €

Az atléta halála


„Tulajdonképpen két közérzet krónikáját adja könyvében Mé­szöly Miklós. Az egyik a rekor­der Őze Bálinté, a másik pedig Hildié, Őze és saját, mozaik­kockákból összeálló élettörténe­tének mesélőjéé, aki a szerető kissé kényes szerepében kísérte végig Bálint életének egyik felét, míg a másikról is tudomá­sa volt. Mindkettőjüket a bizonytalanság, a magány kínozta és hozta egymáshoz közel, es­ténként pedig rövid időre eltá­volította őket. Azt hisszük, Hil­di Bálint emlékét kutatva írja meg a könyvet, pedig tulajdon­képpen az orvul rátört magánytól menekül kétségbeesetten. Mert elvesztette, amiről azt hit­te, hogy végre birtokolja ? a szerelmet, a boldogságot, a nyu­galmat. Hilda vallomásait Mészöly hi­deg tárgyiassággal mondatja el. Kettős célt kíván ezzel elérni, a lelki-térkép realizmusát, a köz­érzet krónikája elemzésének valós voltát, s ugyanakkor a Bálintra és Hildára nehezedő ma­gány, közöny, hidegség illuszt­rálását." - Gerold László „Az atléta halála nem sportregény - írta művéről a szerző. - Egy mai regényhős, aki sportoló, s egy mai történet, amelyik javarészt sportkörnyezetben játszódik, már-már olyan keret, ami érdemén felül alkalmas rá, hogy túlmutasson önmagán. S még arra sincs szükség, hogy az író törekedjék szimbolikus vagy allegorikus áthallásra."
Predaj skončil
4,48 €

Mesék a felnőtté válásról


„Megtörténik, akár akarod, akár nem. Felnősz. Ha nem szeretnél felnőtt lenni, azért - ha pedig szeretnél, csak nem tudod, hogyan, akkor ezért olvasd el ezt a könyvet. Harminckét mese a felnőtté válás nehézségeiről és szépségeiről: tizenhat a fiúknak és tizenhat a lányoknak, hogy könnyebben önmagukra és egymásra találjanak." - Boldizsár Ildikó. Boldizsár Ildikó legújabb meseterápiás kötetében tizenhat és harminckét év közötti olvasóknak ad útmutatást a kamasz- és felnőttkor határának átlépéséhez. A mesék jelentésének kibontásában és az önterápiában a szerző rövid, gondolatébresztő elemzései segítenek.
Predaj skončil
6,45 €

A Szolgálólány meséje


Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától - a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve. Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna. Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző „ellenjóslat"-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni. A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle. Majd előveszem azt a kis vajdarabot, melyet vacsora után a jobb cipőm orrába dugtam... Mi nem kaphatunk sem kéz-, sem arckrémeket. Manapság minden ilyesmi haszontalanságnak tekintendő. Tárolóedények vagyunk, csupán a belső szerveink fontosak számukra. A külsőnk felőlük kiszikkadhat, megráncosodhat, akár a dió héja. A Feleségek rendeletben szögezték le, hogy nekünk ne járjanak testápoló szerek. Nem akarják, hogy vonzók legyünk. Épp elég nehéz nekik így is...
Predaj skončil
7,30 €

Nyílt láng használata


Ez a könyv egy sosem látott táj, amit újra és újra be kell járnod, hogy megértsd. Elromló mondatokból összeszerelt magánmitológia, labirintus, erdő valahol a mélyén többszereplős monológok éjszakai gyülekezőhelyével. Ennek a könyvnek a hangja a legfinomabb regiszterekből válogat, bár a szövegek formája megtévesztően egyszerű, a megszólalás természetessége magával ragadó, a téteket szimpatikus nagyvonalúsággal kezelő versek titokban mégis a végtelenre játszanak. Ez a könyv az összement karácsonyfáké, fekete-fehér nagyszülőké, tavaszi hajnaloké, kapaszkodó kezeké. Itt még a rontás is csak gyakorlás, ama majdani, igazi rontásra. És persze, már rég dehogy. Ez a könyv hátat fordít az elvárásoknak, elsétál a pálya végéig, és csöndben mosolyogva magasabbra teszi az úgynevezett lécet. Sokkal magasabbra.
Vypredané
4,84 €

Porcelánbolt


"Nem irodalomtörténet. De. Nem szakkönyv, regiszterek keverve, épp most vettem észre, hogy egyes írásoknak még a szopol ige, a György(i) tulajdonnév, a Bassa teremtetem! szintagma és a nagy pofa jelzős szerkezet is meg van engedve. Másnak más. Vicc, vers meg minden. Csaknem összes irodalmi vonatkozású szövegem gyűjteménye, az 1997-es Kedvenxc cirka négyszeresére nőtt változata-folytatása; utánanéz annak, amit eddig így-úgy nézegettem, nyelvet és formát keres ahhoz, amit gondolni-érteni-érezni vélek." Kukorelly Endre nemcsak ír, de olvas. Majdnem mindent, ami érdekli, amibe belebotlik. Régieket és újakat, ezenközben papírra veti, hogyan gondolkodik elődök és kortársak műveiről, írásról, műfordításról, az irodalom oktatásáról, közvetítésének lehetőségeiről. Főként a szabálytalanságok izgatják. Az irodalom szabálytalan és izgalmas terepe, ahol földre szegezett tekintettel nem veszélytelen kóborolni. A szerző új kötetének esszéiből az is kiderül, hogy irodalom közügy, hisz mindannyian olvassuk és/vagy műveljük. Így és/vagy úgy.
Vypredané
16,07 €

2666


"Roberto Bolano generációjának legbámulatosabb spanyol nyelvű regényírója.", vallotta sokakkal egyetértésben Susan Sontag. A 2666 pedig a chilei szerző vitathatatlan mesterműve, amely a korai halála utáni évben, 2004-ben jelent meg, és máig a 21. századi világirodalom talán legnagyobb hatású regénye. Az öt könyvből álló mű minden része külön kaland, melyek egy meghatározott hely, a mexikói-amerikai határhoz közel fekvő, kitalált város, Santa Teresa felé vezetnek. Ide tart a négy elvakult irodalmár - egy francia, egy spanyol, egy olasz és egy angol - a rejtőzködő német írózseni, Benno von Archimboldi nyomában, miközben kusza szerelmi hálóba bonyolódnak. Itt él a második könyv chilei származású irodalomprofesszora, Amalfitano, akit a felesége egy tébolydába zárt költő miatt hagy el, és akinek egyetlen lánya életkorát tekintve a soron következő gyilkosságok egyik potenciális áldozata. A harmadik könyvben egy afroamerikai újságíró érkezik Santa Teresába, hogy egy bokszmérkőzésről közvetítsen, ám végül sokkal izgalmasabb téma, a rejtélyes elkövető után ered. A negyedik könyv a bűnesetek könyve. A város szeméttelepein egyre-másra kerülnek elő a női holttestek: sokuk épp csak kamasz, és szinte mindegyiküket kegyetlenül megkínozták. Legvégül a regényfolyam visszakanyarodik a titokzatos német író, Archimboldi élettörténetére, amely hová máshová is vezetne, mint a drog, a korrupció és erőszak eme valószerűtlenül valóságos poklába. Roberto Bolano 1953-ban született Santiago de Chilében. Fiatalkorában a családja Mexikóvárosba költözött, ahová Bolano a 70-es években visszatért. Élete második felét, legaktívabb alkotó éveit egy katalán tengerparti kisvárosban, Blanesben töltötte. 2003-ban halt meg Barcelonában. A Jelenkor Kiadónál megjelenő életműsorozatban a magyarul már napvilágot látott Vad nyomozókon kívül hamarosan megjelenik két kiadatlan műve, az El espíritu de la ciencia ficción (A science fiction szelleme) című regény, valamint egy elbeszéléskötet. "A pap, miközben sepregetett, egy darabig csak beszélt: a városról, a közép-amerikai emigránsok beszivárgásáról, arról a több száz mexikóiról, aki nap mint nap idejön, hogy munkát kapjon az üzemekben, vagy épp megpróbál átszökni az észak-amerikai oldalra; az embercsempészek üzelmeiről, a gyárakban fizetett éhbérről, arról, hogy mégis mennyire sóvárognak ez után az éh-bér után azok a szerencsétlenek, akik Querétaróból, Zacatecasból vagy épp Oaxacából jönnek, a kétségbeesett keresztények, mondta a pap - különös kifejezés éppen egy pap szájából -, akik egészen valószerűtlen módokon utaznak, olykor egyedül, olykor az egész családjukat magukkal hurcolva, míg el nem jutnak a határig, és csak akkor pihennek meg, vagy sírnak, imádkoznak, leisszák vagy bedrogozzák magukat, esetleg táncolnak, míg össze nem esnek."
Vypredané
21,43 €

Mi lett hova?


"Küldök egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne..." - írja a költő a kiadónak, aki természetesen meghatva megadja a haladékot, hiszen ez a kötet csupán tizenhét évvel a Bögre azúr, valamint épp hogy kilenc évvel a Szívdesszert után készül el, és hát a jó munkához, tudjuk, idő kell. Főleg, ha a költő nem kapkodós. Viszont bámulatos költemények születhetnek épp emiatt arról, hogy nem az, és hogy milyen nem még. Hogy nem kertbarát, nem e-mail- és telefonbarát, ellenben gyerek- és családbarát, illetve, hogy mit jelent számára a költői szerep, kiváltképp mikor hitvesi, esetleg létösszegző lírát vagy épp futballkommentátor-ódát, tehenészeti költeményt költ. Ebben a kötetben minden tiszta sor, mindent ki lehetett mondani, "minden olyan mint minden", és Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, "hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már..." Azonban ő konokul ragaszkodik magánemberi rendetlenségéhez, miközben ha a rímek és ütemek rendjéről van szó, a nyelv és a forma úgy engedelmeskedik neki, ahogy nagyon keveseknek a kortárs költészetben.
Vypredané
10,71 €