Jelenkor Kiadó strana 37 z 45

A spanyol polgárháború után, a Franco-korszak legsötétebb éveiben a frissen végzett tanító, Oriol Fontelles nagy reményekkel érkezik a katalán hegyvidéki faluba, Torenába, hogy várandós feleségével megkezdjék új, békés életüket. A történelmi idők azonban - 1944-et írunk - másként döntenek. Oriol a 20. század minden szégyenét és dicsőségét magába sűrítve egyszerre lesz fasiszta kényszerkollaboráns, elhagyott férj és díszruhás falangista, valamint a partizánok legfőbb segítője, a világháború elől menekülők egyetlen reménysége és egy sosem látott gyermek levelezőtársa. E falba rejtett, titokban írt leveleket aztán fél évszázaddal később a válságos napokat élő tanárnő, Tina Bros találja meg, aki éppoly elkeseredetten igyekszik helyreállítani Oriol renoméját, mint a dúsgazdag, távolról sem szentéletű vak öregasszony, Elisenda Vilabrú, akit hajdan szoros szálak fűztek a tanítóhoz... Jaume Cabré múltat és jelent egymásra író, megrázóan emberi történetében egy hegyvidéki falu cseppjében összpontosul a huszadik század tengere: egy bosszúdráma és egy történelmi regény szálai fonódnak egymásba, s miközben fél évszázad suhan el a szemünk előtt alul- és felülnézetből, rá kell jönnünk: bármilyen színfalak előtt is játsszunk, gyarlóságunk, esendőségünk örök.

A hatvanéves, korai Alzheimer-kórral diagnosztizált Adriá Ardévol megvizsgálja az életét, mielőtt sorra elveszítené az emlékeit. Felidézi gyermekéveit, amikor a tehetős családja egy gondjaira bízta a nevelését. Anyjára gondol, a visszafogott, hideg, gyakorlatias asszonyra, és a titokzatos apjára, akinek erőszakos halála miatt örökös bűntudatot érez. A család régiségboltja az egész világot jelentette a kis Adriá számára. E világ középpontjában a legértékesebb kincs az a Storioni hegedű, melynek tokja egy évekkel korábbi, rejtélyes bűneset nyomait hordozta. Adriá gyermekkora megválaszolatlan kérdésekkel és pasziánsszal, szeretetlenségben telik. Történelmet és nyelveket tanul az apja kedvéért, hegedülni az anyja kedvéért. Amikor egy baleset véget vet apja életének, Adriá világa megtelik bűntudattal, titkokkal és kétségekkel. Visszaemlékezése pedig egészen távolra visz: a késő középkori kolostorok világától a náci koncentrációs táborokon át egészen a huszadik századi Kongóig. Jaume Cabré magával ragadó regényét, mely 2011-ben látott napvilágot, számos fontos irodalmi díjjal tüntették ki, és eddig több mint húsz nyelvre fordították. Jaume Cabré (1947-) katalán író és filológus. Regényeket, novellákat, esszéket, színdarabot és forgatókönyveket is írt. Az Én vétkem a tizedik, magyarul az ötödik regénye.

Tasmania egyik távoli felföldjén egy vízi erőmű építésénél dolgozik Bojan Buloh, aki azért hozta ide a családját előbb Szlovéniából, a II. világháború utáni nyomorból, majd a menekülttáborból, hogy új életet kezdjenek. Egy éjjel Bojan felesége eltűnik a hóviharban, és sosem tér vissza. Bojan egyedül gondoskodik a hároméves lányukról, Sonjáról, és itallal űzi el démonait. A lány kamaszkorában szintén elmegy otthonról, ám harmincöt évvel később visszatér Tasmaniába apjához, akit az európai háború és későbbi borzalmak emlékei kísértenek. Amikor a múlt árnyai egyre erőszakosabban nyomulnak be a jelenbe, Sonja és Bojan sivár élete örökre megváltozik. Az Egy tenyér, ha tapsol a régi világ barbarizmusáról, az új haza könyörtelenségéről és azoknak a sorsáról szól, akik a reménytelenségben a szeretet erejével próbálják megváltani önmagukat. Richard Flanagan 1961-ben született Tasmaniában. A Keskeny út északra című regényével 2014-ben elnyerte a Man Booker-díjat. Az Egy tenyér, ha tapsol a második regénye, amely 1997-ben jelent meg.

Tasmania egyik távoli felföldjén egy vízi erőmű építésénél dolgozik Bojan Buloh, aki azért hozta ide a családját előbb Szlovéniából, a II. világháború utáni nyomorból, majd a menekülttáborból, hogy új életet kezdjenek. Egy éjjel Bojan felesége eltűnik a hóviharban, és sosem tér vissza. Bojan egyedül gondoskodik a hároméves lányukról, Sonjáról, és itallal űzi el démonait. A lány kamaszkorában szintén elmegy otthonról, ám harmincöt évvel később visszatér Tasmaniába apjához, akit az európai háború és későbbi borzalmak emlékei kísértenek. Amikor a múlt árnyai egyre erőszakosabban nyomulnak be a jelenbe, Sonja és Bojan sivár élete örökre megváltozik. Az Egy tenyér, ha tapsol a régi világ barbarizmusáról, az új haza könyörtelenségéről és azoknak a sorsáról szól, akik a reménytelenségben a szeretet erejével próbálják megváltani önmagukat. Richard Flanagan 1961-ben született Tasmaniában. A Keskeny út északra című regényével 2014-ben elnyerte a Man Booker-díjat. Az Egy tenyér, ha tapsol a második regénye, amely 1997-ben jelent meg.

Hat novella. Hat történet az emberi magányról, az ember elmagányosodásáról. Hat írás a számkivetettségről. Hat különféle vágy a saját Ország után. Önmagukat elvesztő és önmagukra rátaláló emberek, akik a sivatag perzselő tüzeit és csontig hatoló hidegét is megtapasztalják. A szerző csípős, játékos iróniával vezeti az olvasót a történetek változatos díszletei közé. Albert Camus-t mélyen megérintette Algéria függetlenségi háborújának kirobbanása, gyötörte a hazájában tapasztalt megosztottság, ez ihlette novellaciklusát. A száműzetés és az ország a szerző életművének utolsó darabja, és ezzel az utolsó könyvvel indul a Jelenkor Kiadó Camus-életműsorozata.

A Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról-csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Vajo-vajo szigetét minden másodszülött fiúnak el kell hagynia aznap, amikor betölti tizenötödik életévét - így áldozzák fel a tengeristennek. Atile'i a legerősebb úszóként és a legjobb csónakosként elhatározza, hogy dacol a sorssal, és ő lesz az első, aki életben marad. Alice, akinek férje és fia is örökre eltűnt a hegyekben, tengerparti házában csendben készül az öngyilkosságra. Tervét azonban keresztülhúzza a Tajvan partjainak ütköző hatalmas szemétsziget, amelyen Atile'i menedéket talált. A katasztrófa után Alice a fiúval elindul a hegyekbe néhai férje nyomában, abban reménykedve, hogy megfejti családja eltűnésének rejtélyét. Útjukon feltámadnak az emlékek, különös kapcsolat alakul ki köztük, és feltárul egy sötét titok, amely arra készteti Alice-t, hogy megkérdőjelezzen mindent, amit addig tudott. Wu Ming-yi 1971-ben született Tajvan szigetén. A rovarszemű ember a negyedik regénye, amely 2011-ben jelent meg.

Aranyossi Magda (1896–1977) író, újságíró, történész alakja Nádas Péter Világló részletek című memoárjának egyik központi szereplőjeként bizonyosan nem ismeretlen az olvasók számára. Az Én régi, elsüllyedt világom a harminc éve megjelent Rendszertelen önéletrajz családi fényképekkel és levelekkel kiegészített, átdolgozott kiadása, amelyhez Nádas Péter írt széljegyzeteket. A jómódú zsidó polgári nagycsaládban nevelkedő, fiatalon a baloldali forradalmi eszmék és mozgalmak hívéül szegődő úrilány a Tanácsköztársaság bukását követően férjével és gyermekével két évtizedig nyugat-európai emigrációba kényszerült. A II. világháború utolsó éveiben Magyarországra visszatérve bekapcsolódott az ellenállásba, a háború után pedig a hazai nőmozgalom elkötelezett képviselőjeként őrizte meggyőződését a szocialista eszmerendszerben. Aranyossi Magda önéletírása érzékletes képet nyújt konzervatív liberális szellemiségű családjáról, a szinte elfeledett nyugati kommunista emigráció életéről és dilemmáiról, és egy mára diszkreditálódott elköteleződés anatómiájának bemutatásával hozzájárul a 20. századi Magyarország történelmének megértéséhez.

Simon Márton harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki visszajár. Az emberi beszédet meg-megrepesztik a természet és a technológia szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.

Két elszánt férfi, egy gumicsónak, és egy legendás mélytengeri fenevad, melynek elejtésére a két barát szövetkezik. A norvég riporter, Morten A. Str?knes ebből az egyszerű helyzetből bontja ki sodró lendületű, lenyűgöző portréját az óceánról, amelyben költészet és tudomány, ökológia és mitológia, a történelmi távlatok és a szórakoztató magántörténetek éppúgy megférnek egymás mellett, ahogy a tenger mélyén a gigantikus bálnák a mikroszkopikus planktonokkal. Hőseink egyetlen vágya, hogy hagyományos, kézműves módszerekkel kifogjanak egy grönlandi cápát, mely óriási méreteivel, mérgező húsával és kegyetlen életmódjával bármelyik horrorfilm főszereplője lehetne; kalandjaik és kutatásaik során azonban nemcsak a tengeri viharok haragját és az esőáztatta északi szigetek végtelen melankóliáját ismerik meg, de az óceán mélyén nyüzsgő élet kápráztató sokféleségét és a küldetésük helyszínéül szolgáló Lofoten-szigetcsoport lélegzetelállító szépségét is. Morten A. Str?knes 1965-ben született a Norvégia legészakibb részén fekvő Kirkenesben. Történész, újságíró, fotográfus és író, aki szinte az összes fontosabb norvég napilap és magazin hasábjain publikált már. Riportkönyveiben írt a Szentföldön tett utazásairól éppúgy, mint Észak-Norvégia sajátosságairól, a tequiláról, és egy rejtélyes kongói gyilkossági esetről is. A világsikert kilencedik önálló kötete, a Tengerkönyv hozta el számára, amely megjelenése óta számos díjat nyert el, és több, mint húsz nyelvre lefordították.

1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a diákok. A hatalom válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a hadsereget, és a katonák meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük tizennégy-tizenöt éves gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik holttestét, hogy azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából bomlik ki az áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor vezette rezsimé. Elmesélni az elmesélhetetlent - erre vállalkozik a Nemzetközi Man Booker-díjas Növényevő szerzője. Han Kang második magyarul megjelenő regényében hazája, Dél-Korea elfojtott traumájának, a szülővárosában történt 1980-as véres kvangdzsui mészárlásnak állít emléket.

Egyetlen könyvet ismerek behatóan, azaz mindennel együtt, ami és aki vagyok: a Bibliát. Szilánkos töredékek és nagy ívű elbeszélések, istentelen családtörténetek és sötét szerelmek: egy cenzúrázatlan, véres és boldog megváltástörténet dokumentuma, aminek már a gyermekkoromban saját jogú szereplőjévé lettem. Esténként, fogságunk éveiben anyám nyitotta meg a könyvet, és a petróleumlámpa ugráló lángjánál felolvasta a napi szakaszt, én meg minden szavát értettem. Egyiptom, igen, itt élünk most, a szolgaság házában. A Vörös-tenger pedig, igen, a szétterülő Duna kiismerhetetlen deltája. Apám meg, ez a szép tekintetű Mózes, akit én nem ismertem, majd eljön, és kivezet bennünket innen, most még a magányos csipkebokor lángra lobbanását és a tűzből beszélő Mindenható rejtélyes utasításait várja, egy kietlen és puszta börtöncellában, valahol. És úgy lőn minden, tökéletesen, az Írás szerint. De utána újabb, ismeretlen egyiptomok és némaságba burkolózott csipkebokrok állták el az utat, és még csak nem is odakünn. Megnyitom, elolvasom, hangos szóval, a napi szakaszt. És írom, tovább, az egyetlen könyvet. Visky András

A Moszkva tér kocsmáitól a népligeti fákig, az Oktogon hajszalonjaitól a Bartók Béla úti mecsetig sokféle tájat bejárnak Závada Péter versei, akit legtöbben a kortárs underground kultikus zenekara, az Akkezdet Phiai tagjaként ismernek, ám a dalszövegei mellett évek óta publikál rangos irodalmi folyóiratokban is. Első verseskötetében a budapesti betonrengeteg zabolátlan nyelve és a magyar költészet legjobb hagyományai találkoznak, ahol a szerelmi fájdalom épp olyan jól megfér a bódult körúti hajnalokkal, mint a családi történelemmel való viaskodás a felszabadult rímjátékokkal.

Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi szólal meg a könyvben. Miközben kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló történelmi korszakkal, egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak. Az ötvenes évek Kolozsvárján a város lakói a mind fojtogatóbb diktatúra kiszámíthatatlan fordulatainak kiszolgáltatva élik hétköznapjaikat. Van, akit magas pozícióba juttat a párt, van, akit börtönbe, az átmeneti enyhülés hónapjainak pedig egy csapásra véget vet az 56-os magyar forradalom. Milyen életút választható ebben a félelemtől terhes történelmi korszakban? S mi történik a belső értékekkel, a vágyakkal? - Tompa Andrea monumentális regényének talált hősei akarva-akaratlanul megütköznek ezekkel a szorongató kérdésekkel. A Fejtől s lábtól szerzőjének elbeszélői tehetsége új könyvében is magával ragadja az olvasót. "De a rózsa, hát azt hogy mondjam el ezeknek a bőrkabátosoknak? A rózsa, elvtársak, a rózsa, magyarázom nekik, a rózsa, az nem egy virág, mondom, mikor ott nézelődnek a kertben. Hogyan mondhatnám el annak, aki nem tudja, mi a rózsa? A rózsát nem lehet elmondani senkinek, ahogy a földet se, aki nem szereti, akit nem húz magához a föld."

Etgar Keret fiának első hét életéve a család számára nemcsak örömökben bővelkedett, de izgalmakban is. Lev egy terroristatámadás alatt jött a világra, s a háború fenyegető árnyéka a család mindennapi életére is rávetül. A frissen apává lett író abszurdba hajló karcolatiban olyan kérdésekről elmélkedik, mint hároméves fia közelgő katonai szolgálata; az Angry Birds és a terroristák világképének párhuzamai vagy Lev - és vélhetően egyes politikusok - azon meggyőződése, miszerint ő egy macska, akire nem vonatkoznak az emberi világ szabályai. Etgar Keret "emlékiratainak" - ahogy a szerző nevezi könyvét - bölcsessége és csípős nyelve ékes bizonyítéka annak, hogy nem feltétlenül elhamarkodott döntés már ötvenévesen belekezdeni ebbe a műfajba. Etgar Keret 1967-ben született Izraelben, művei eddig 37 országban jelentek meg. Novelláskötetei és kisregénye (Boldog boldogultak) mellett számos filmforgatókönyv, képregény és gyermekkönyv is fűződik a nevéhez. A Hét bő esztendő első non fiction műve, mely az Egyesült Államokban jelent meg először, angol nyelven.

A Kanadába emigrált Grace Markot gyilkosságért ítélték el 1840-ben. Állítólagos szeretőjével együtt kegyetlenül végeztek Grace munkaadójával és annak házvezetőnőjével. Védője Grace elmeállapotára hivatkozva eléri, hogy ne kötél általi halálra, csupán életfogytiglanra ítéljék. Sokan vannak meggyőződve arról, hogy gonosz és őrült teremtés, de ugyanennyien az ellenkezőjéről is: ártatlan teremtés, aki a körülmények áldozata lett. Egy fiatal és feltörekvő orvos elhatározza, hogy kideríti az igazságot, ezért hetente leül beszélgetni a lánnyal, aki egyre inkább megnyílik neki, ám azt állítja, a gyilkosságból semmire sem emlékszik... Margaret Atwood valós történelmi eseményen alapuló regénye felkerült a Man Booker-díj shortlistjére, és 2017-ben tévésorozat készült belőle