Jelenkor Kiadó strana 27 z 45

Kemény Zsófi sodró lendületű regénye egy szenvedélyes szerelem és egy spontán szerveződő forradalom története. A humorral, metsző iróniával átszőtt könyv hősei és hősködői a jelen Budapestjén próbálják megváltani önmagukat és az országot. Ebben a regényben szinte semmi és senki nem az, mint aminek és akinek elsőre látszik. A Rabok tovább története rávilágít arra, hogy egy politikai mozgalom könnyen vakvágányra tévedhet alkalmas vezetők és koncepció híján. A regény főszereplője egy öntudatos egyetemista lány, aki véletlenül bekerülvén a Forradalom2017 elnevezésű Facebook-csoportba, megismerkedik az éjszaka császárával, egy híres rapperrel. Szerelem szövődik a kifejezetten erőszakellenes Bora és az agresszív énekes között. Mindeközben forrong a város, felbolydul az ország, és a lány a fiú oldalán szinte akaratlanul sodródik a forradalmi történések kellős közepébe...

Miljenko Jergović regényében furcsán kiszélesedik az idő dimenziója: hónapokig zuhan egy házra ledobott bomba, és félájult állapotban akár századokat is átutazhatunk. Távoli történetek mozaikjaiból, kisemberek és családok sorsán keresztül tárul fel előttünk a soknemzetiségű dél-szláv területek rég- és közelmúltja. Željko, a horvát bombázópilóta a második világháború alatt átszökik az angol királyi légerőhöz, majd szülővárosát, Szarajevót kénytelen támadni. A légoltalmi pincében, melyet elpusztít, a fasiszta horvát rezsimhez alkalmazkodni próbáló légófelügyelő monológjából megismerjük a pince foglyainak rejtegetett titkait. A 20. századi történetet a felügyelő szülővárosában, Kreševóban a 18. században élt szerzetes naplója szakítja meg, aki a leégett templom újjáépítésének nehézségeit beszéli el. A regény végéig nem szabadulhatunk a kérdéstől: egy felrobbantott házból vagy az összeomló múltból nehezebb-e kijutni?

Etgar Keret fiának első hét életéve a család számára nemcsak örömökben bővelkedett, de izgalmakban is. Lev egy terroristatámadás alatt jött a világra, s a háború fenyegető árnyéka a család mindennapi életére is rávetül. A frissen apává lett író abszurdba hajló karcolatiban olyan kérdésekről elmélkedik, mint hároméves fia közelgő katonai szolgálata; az Angry Birds és a terroristák világképének párhuzamai vagy Lev - és vélhetően egyes politikusok - azon meggyőződése, miszerint ő egy macska, akire nem vonatkoznak az emberi világ szabályai. Etgar Keret „emlékiratainak" - ahogy a szerző nevezi könyvét - bölcsessége és csípős nyelve ékes bizonyítéka annak, hogy nem feltétlenül elhamarkodott döntés már ötvenévesen belekezdeni ebbe a műfajba.

Schein Gábor tizedik verseskötetét gondolatilag a 2014-ben megjelent Esernyők a Kossuth téren esszékötetéhez kapcsolja, hogy a politikai közösség újragondolására, a közös politikai képzelet megújítására sarkallja olvasóit. Eközben azonban hangja és nézőpontja személyes marad, a hétköznapi élettények apró tégláiból építi fel azt a magaslatot, ahonnan tágas térségekre látni. Egy kivételesen nehéz élethelyzetben, a halálos betegséggel folytatott küzdelem hónapjaiban született versei azért illeszkednek természetes módon költészete egészébe, mert az e nélkül is a léttel való szembenézéssel vívódik.

A regény alapján készült sorozat november 3-tól a Netflix műsorán. A Kanadába emigrált Grace Markot gyilkosságért ítélték el 1840-ben. Állítólagos szeretőjével együtt kegyetlenül végeztek Grace munkaadójával és annak házvezetőnőjével. Védője Grace elmeállapotára hivatkozva eléri, hogy ne kötél általi halálra, csupán életfogytiglanra ítéljék. Sokan vannak meggyőződve arról, hogy gonosz és őrült teremtés, de ugyanennyien az ellenkezőjéről is: ártatlan teremtés, aki a körülmények áldozata lett. Egy fiatal és feltörekvő orvos elhatározza, hogy kideríti az igazságot, ezért hetente leül beszélgetni a lánnyal, aki egyre inkább megnyílik neki, ám azt állítja, a gyilkosságból semmire sem emlékszik... Margaret Atwood valós történelmi eseményen alapuló regénye felkerült a Man Booker-díj shortlistjére, és 2017-ben tévésorozat készült belőle.

Kemény Zsófi sodró lendületű regénye egy szenvedélyes szerelem és egy spontán szerveződő forradalom története. A humorral, metsző iróniával átszőtt könyv hősei és hősködői a jelen Budapestjén próbálják megváltani önmagukat és az országot. Ebben a regényben szinte semmi és senki nem az, mint aminek és akinek elsőre látszik. A Rabok tovább története rávilágít arra, hogy egy politikai mozgalom könnyen vakvágányra tévedhet alkalmas vezetők és koncepció híján. A regény főszereplője egy öntudatos egyetemista lány, aki véletlenül bekerülvén a Forradalom2017 elnevezésű Facebook-csoportba, megismerkedik az éjszaka császárával, egy híres rapperrel. Szerelem szövődik a kifejezetten erőszakellenes Bora és az agresszív énekes között. Mindeközben forrong a város, felbolydul az ország, és a lány a fiú oldalán szinte akaratlanul sodródik a forradalmi történések kellős közepébe...

Egyetlen könyvet ismerek behatóan, azaz mindennel együtt, ami és aki vagyok: a Bibliát. Szilánkos töredékek és nagy ívű elbeszélések, istentelen családtörténetek és sötét szerelmek: egy cenzúrázatlan, véres és boldog megváltástörténet dokumentuma, aminek már a gyermekkoromban saját jogú szereplőjévé lettem. Esténként, fogságunk éveiben anyám nyitotta meg a könyvet, és a petróleumlámpa ugráló lángjánál felolvasta a napi szakaszt, én meg minden szavát értettem. Egyiptom, igen, itt élünk most, a szolgaság házában. A Vörös-tenger pedig, igen, a szétterülő Duna kiismerhetetlen deltája. Apám meg, ez a szép tekintetű Mózes, akit én nem ismertem, majd eljön, és kivezet bennünket innen, most még a magányos csipkebokor lángra lobbanását és a tűzből beszélő Mindenható rejtélyes utasításait várja, egy kietlen és puszta börtöncellában, valahol. És úgy lőn minden, tökéletesen, az Írás szerint. De utána újabb, ismeretlen egyiptomok és némaságba burkolózott csipkebokrok állták el az utat, és még csak nem is odakünn. Megnyitom, elolvasom, hangos szóval, a napi szakaszt. És írom, tovább, az egyetlen könyvet.

Füst Milán - Adyval, Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Karinthyval együtt - a Nyugat első nemzedékének legkiemelkedőbb alkotói közé tartozott, de mindannyiuknál hosszabb életpályát befutva még a hatvanas évek szellemi életében is aktív szerepet játszott, és hosszú élete alatt midannyiuknál szerteágazóbb, az összes irodalmi műnemre kiterjedő életművet hozott létre. Annál inkább magyarázatot igényel eredetiségéhez képest csekély hatása kortársaira, elismertségének felemás volta, a műveit gyakorta övező értetlenség. Schein Gábor az európai és magyar irodalmi modernség és az antik előzmények beható ismeretén alapuló, az irodalomtudomány legújabb eredményeit felhasználó munkája e rendkívüli életmű eddigi legalaposabb értelmezésével szolgál.

Ott tudtam utoljára írni, Ithakán” – írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klasszikus témák versenyre kelnek, a halál úgy közelít, mintha fel lenne háborodva: ne gondolja senki, hogy a magány a vetélytársa lehet. Előlép a rejtekhelyéről, hogy azt hazudja, sohasem bujkált. De mi értelme újra írni, ha nem térhet vissza, aki a visszatérésnek értelmet ad? Hogy hívni lehessen?

Konstantinápolyt bármelyik pillanatban beveheti a török; a hatalom és hadsereg nélküli császár nem képes megvédeni az birodalmat. Négy kamasz a pogány isteneket próbálja segítségül hívni. Egyikük, Filarion élete a neoplatonikus filozófus, Pléthón életével szövődik össze. Kettejük történetében az ortodoxia és a pápaság viszonya elválaszthatatlanul fonódik össze a lélekvándorlás tanával és más pogány hiedelmekkel. Radoslav Petković négy évtizeden átívelő, finom arányérzékkel megírt történelmi regényében Kelet és Nyugat e sajátos közös történelmi pillanatának széles panorámája tárul fel, és kiderül, hiába tudjuk, mi történt a múltban, az ember sosem szűnik meg reménykedni, hátha ezúttal másként lesz.

A 2666 szerzőjének új, eddig kiadatlan regénye! Roberto Bolano korai műve, A science fiction szelleme a 60-as évek Mexikóvárosába röpíti az olvasót, ahol két ifjú író, Remo Morán és Jan Schrella lankadatlan irodalmi és szerelmi kísérleteinek lehet tanúja. A két fiú közös padlásszobát bérel, amelyet Remo megpróbál úgy fenntartani, hogy közben ne adja fel az álmait; Jan ezalatt levelekkel bombázza kedvenc science fiction-szerzőit. A helyszín az irodalom és az élet, a szerelem és a kiábrándultság köztes tere, ahol bármi megtörténhet. A regényt a „Mexikói kiáltvány" zárja, mely a mexikóvárosi gőzfürdők szubkultúrájába enged bepillantást; s a gomolygó gőzön át felsejlő események mintha e korai regény szerkezetét példáznák: a cselekményfoszlányok között tudjuk, érezzük, hogy ott van az irodalom, a humor, a lázadás, a szerelem, a keresés - mindazok a témák, amelyek mentén kirajzolódik az érett Bolano portréja.

Aki olvasta a Párhuzamos történeteket, minden bizonnyal örömmel böngészi a regényben elbeszélt események hitelességét megalapozó, az ábrázolt korszakok levegőjét érzékeltető, a szerzőt a mű megírásában segítő dokumentumokat, továbbá Christina Viraghnak, a kötet német fordítójának bevezető esszéjét, a regény szerzőjével készült interjúkat és a jelentősen bővített záró tanulmányt Radics Viktória tollából. De legalább ennyire érdekesek a könyv illusztrációi, melyek részben Nádas Péter saját munkái, részben a háromkötetes nagyregényben ábrázolt helyszíneket, korokat felidéző archív fényképek. A Párhuzamos olvasókönyv második kiadása számos új fotóval és dokumentummal gazdagodott.

A 30 éves szerző visszanéz. A Harminc csúcsáról (30 Peaks) visszatekint. Felcsúsztatja napszemüvegét a fejtetőre, aztán vissza. Belefotóz a szakadékba, szurdokba. De nem ereszti bő lére. Szemlél, szimatol, játszik: visz az irodalmi, színházi, filmes, zenés rengetegbe. Gazdag, bátran csengő. Exkluzív költészet. Ki beszél? Ki nevettet? Szaporodnak, sokszorozódnak a hangok, nézőpontok. Radikális mellérendelés, mégis: fegyelmezett a beszéd. Csendet csinál a fejekben. Bábok leszünk mind, de nem bergmani vagy biológiai értelemben. Átváltozunk, túlélünk, bábozódunk. Egyszer csak nem hasadunk tovább. És Deres nem adja (könnyen) a romantikát. Mert Deres nem felejt. Télen született. Egy Vízöntő. Újrarendezi a világot. Szembenéz, nem szerteszét. Pollágh Péter, a kötet szerkesztője

„Ott tudtam utoljára írni, Ithakán" - írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klasszikus témák versenyre kelnek, a halál úgy közelít, mintha fel lenne háborodva: ne gondolja senki, hogy a magány a vetélytársa lehet. Előlép a rejtekhelyéről, hogy azt hazudja, sohasem bujkált. De mi értelme újra írni, ha nem térhet vissza, aki a visszatérésnek értelmet ad? Hogy hívni lehessen?

„A ?hatalmas város műszőrbe bugyolálva melegítette testünket, de bármelyik pillanatban ellökhetett magától, és mint egy nem kívánt magzatot lehúzhatott minket a csatornába. Ez a veszély azonban csak napról napra jobban felkorbácsolta bennünk a vágyat az élet után. Hittünk benne, hogy közeledik a paradicsom, és hogy a pokol ott van a lábunk alatt. Ezért burjánzott a gyönyör a városban, és ezért volt állandó a félelem. Önkívületben kacagtunk. Minden érzés intenzív volt, önző, aztán bőrünkhöz tapadva bűzös foltot hagyott, és elpárolgott. Ezt látva csak még jobban vágytunk rá, hogy megváltoztassuk Isztambult.” Négy ember fekszik valahol Isztambul mélyén, egy sötét pincebörtön szűk és hideg cellájában. A négy fal között megszűnik tér és idő: a foglyok egyetlen viszonyítási pontja a börtön vaskapujának rozsdás hangja és a nap mint nap elszenvedett kínzások nyomában járó állandó fájdalom. A köztes időben történetekkel, legendákkal, anekdotákkal, találós kérdésekkel, filozofikus gondolatokkal szórakoztatják egymást, s ahogy mese és valóság olykor különös módon összeszövődik, a háttérben felsejlik négy különböző emberi sors. A föld alatti történetek és gondolatok azonban mindig ugyanoda vezetnek: a föld fölötti városba, Isztambulba.

A melankólia a mindenkori kultúrát olyan fénytörésbe állítja, amelyet, jogos önvédelembo?l, a többség nem kíván észrevenni. A melankólia éppúgy figyelmeztet az érzések megbízhatatlanságára, mint az úgynevezett „végso? tudás" hiábavalóságára. Arra, hogy mégoly magabiztosan rendezzük is be a világunkat, ez ingatag és törékeny pilléreken nyugszik. Mély belátást nyújt, amely azonban, mivel az ismeretlenre irányul, a tudatlansággal társul. S közben a legkülönfélébb hangulatokat és érzéseket képes magába fogadni. Szomorúsággal éppúgy társulhat, mint deru?vel, vidámsággal csakúgy, mint levertséggel. Gazdagítja az életet; de akit utolér, az közben mégis úgy érzi, mintha kisemmizték volna. A melankolikus páratlan kincsnek érzi a melankóliáját; de közben nem tudja megmondani, mi van a birtokában. A melankólia a világot mintegy a visszájáról engedi látni. Nem csoda, hogy mindig is gyanakodtak rá.