Jelenkor Kiadó strana 20 z 45

Marian nem akar mást, csak normális életet, és ehhez szinte mindene meg is van: állása egy piackutató cégnél, barátnőjével közösen bérelt lakás, és Peter, aki kissé unalmas, ám megbízható társ. Amikor a férfi megkéri a kezét, Marian családja és ismerősei legnagyobb örömére engedelmesen igent mond. De az eljegyzést követően a lányt különös gondolatok kerítik hatalmukba. Úgy érzi, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól, és képtelen enni, hiszen ő maga is csak egy felfalni való áru...  Margaret Atwood első regényében már ott találjuk a kanadai szerző egész életművének kulcsmotívumát és központi témáját: a nők társadalmi helyzetének és lehetőségeinek együttérző vizsgálatát és értő kritikáját. Az 1969-ben megjelent történet sok tekintetben azóta sem vesztett aktualitásából. Az ehető nőt, az észak-amerikai feminista próza egyik megalapozó művét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.

„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol" - írja a könyvben Térey János. A halála előtti években ezen a kéziraton dolgozott, közölt is belőle néhány fejezetet Egy cívis vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem sejtette, hogy terjedelmes részével elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárt befejezni már nem tudta, de a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta.  Az emlékiratban az író debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték végességében „egy cívis vallomásai"-ként elénk tárul.  2020. szeptember 14-én lenne ötvenéves Térey János, erre az alkalomra jelent meg ez a hátrahagyott memoár.

Egy író, egy cirkuszművész és egy környezetvédelmi aktivista. Nagyanya, anya, fiú. Jegesmedvék, akik az emberi társadalomban élnek, a cirkusz és az irodalmi világ rajongott csillagai. A nagyanya konferenciákon a kerékpározás nemzetgazdasági jelentőségéről értekezik, közben pedig a memoárját írja. A könyv bestseller lesz a Szovjetunióban, ám ő mégis disszidál. Lánya, Tosca (aki már Kanadában látta meg a napvilágot) az NDK-ba költözik, és ott egy cirkuszhoz szegődik. Amikor fia születik, anyai érzéseinél fontosabbak művészi ambíciói, így a kis Knutot többé-kevésbé boldog körülmények között a Berlini Állatkertben egy gondozó, Mathias neveli fel.  Az olvasó a három jegesmedve nézőpontjából pillanthat rá a 20. század második felének történelmére, egy idegen kultúrában való boldogulás egyszerre szívszorító és komikus helyzeteire. A japán és német nyelven is író Yoko Tawada az állatmesék nagy hagyományokkal rendelkező, antik műfaját újraértelmezve álomszerűen groteszk szatírát alkotott.

Egy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, az utazás tartogat számára meglepetéseket. Polcz Alaine kötelességtudó útleírás helyett történetmeséléssel emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek minden kommentár nélkül, önmagukban képesek felvillantani a másságot, a megértés vágyával pedig elmélyíti a tengerparti nyaralás történetét, és felidézi a hajdani kelet-európai szeglet mindennapjait: a barátságos besúgókat, az utcasarki adok-veszeket, a félelmet és a túlélni akarást.

Az esszéíró Nádas Péter kulcsfogalma a reflektivitás. Megragad egy tárgyat, elhelyezi történetileg, társadalmi és eszmei vonatkozásrendszerbe illeszti, meghatározza a saját viszonyát hozzá, alaposan elemzi, és lefejti, letisztítja a „rárakódásokat". Ennek a munkának nem is feltétlenül a „tiszta szemlélet" elérése a célja, hanem a „rárakódások" természetének vizsgálata. Azaz a reflektálás művelete. Az emberi minőség kritériumának tartja, az animálistól elválasztó képességnek és lehetőségnek, amelynek a fiziológiain túl pszichológiai és kulturális szintjét is megkülönbözteti: az egyik az egyént, a másik a kulturális közösséget jellemzi. Gondolatmenete és érvelése izgalmas következtetésekhez vezet, legyen írásának tárgya egy-egy irodalmi vagy képzőművészeti alkotás, fotográfia, netán egy egész életmű vagy történeti korszak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Nádas Péter esszéisztikája a kollektív önismeretet célozza. Nem okoskodni akar, sem elveket vagy szabályokat számonkérni, sőt állításokat sem tesz arról, mi jó vagy helyes, és véletlenül sem moralizál. Csupán reflexióra szólít fel, s kínál hozzá módszertant, témát, kiindulópontokat, megközelítéseket. Gondolkodik. Szemlélődik. Elemez. - Görözdi Judit

Jean-Baptiste Clamence, a jóvágású, negyvenes férfi valaha jóhírű, sikeres ügyvéd volt Párizsban. Most azonban egy amszterdami tengerészkocsmában fogadja kétes erkölcsű „ügyfeleit", életbölcsességeivel traktálja, ha valaki hajlandó meghallgatni őt. Sodró lendületű önvallomásából vonzó és taszító, eleinte csillogással és hódításokkal, később azonban meghasonlások és morális dilemmák sorozatával teli élet rajzolódik ki. Története mondatról mondatra lehet egyre ismerősebb az olvasónak, aki saját erkölcsi normáit éppoly kíméletlenséggel lesz kénytelen megvizsgálni, ahogy a könyv elbeszélője teszi a sajátjaival.  Albert Camus 1956-ban publikált kisregénye egyszerre lendületes színpadi monológ, a 20. század emberének pusztító őszinteséggel megírt vádirata önmaga ellen, valamint drámai elmélkedés az emberi lélek és moralitás ellentmondásokkal teli útvesztőjéről. A regényt most Dunajcsik Mátyás új fordításában vehetik kézükbe a magyar olvasók.

Egyszerre mozgalmas és kimerevített képek, hangok és szagok. „Nagy öröm, ha összegyűlnek a versek" - írja Borsik Miklós. Nem kérdezi, de mintha gúnyolódna. Hasonló gesztussal kezdik ki a versek az évszakokhoz kapcsolódó asszociációinkat, rögeszméinket. Az Átoknaptárban bejárt útvonalak a kapcsolódások új rendszerére irányítják a figyelmet. A tekintet folyamatosan leír és kiegészít. Kérdés, hogy ezek a kompozíciók milyen egyensúlyokat teremthetnek az idegállapotok között, a havazást eltorlaszoló ideges férfiak, a labda lemondó halkulása és a folyton aktív, tehetetlen kéz. Feszült viszonyba lép egymással az, amit a versek alanya célba vesz és amit kerül: „megrémiszt az egyszerűség".  Simon Bettina

Meliorisz verseinek alapmotívuma a dolgok mulandósága, az egykor voltak visszahozhatatlansága, a jelen törékenysége, az emberi jelenlét eltörölhetetlen ideiglenessége. Az idő könyörtelen munkája nyomja rá a bélyegét mindenre: ebben a világban a folyó kövei is „elfogynak, mint a szappan". Verseinek tájain ősz van, vagy hűvösbe forduló nyárutó, örökös szezonvég egy sziklás tengerparton, a ködlepte vízen vijjogó sirályokkal, vagy éjszaka, egy magányos férfi lakótelepi konyhájában. Homályban lobogó fáklyák álomszerű sejtelmességével van jelen verseiben a megszólított másik személy: a halott feleség, a versek során át kísértő, egyszer látott benzinkutas lány, vagy egy festőnő tárlaton látott önarcképe.

A kötet főhőse eposzi utazásra indul: fel akarja deríteni apja húsz évvel korábbi rejtélyes eltűnését, és szeretné megtalálni annak ellopott biciklijét is. Egymással különös módon összefonódó történetekbe csöppen: megismeri Lin Vangot, a valaha élt legidősebb elefántot, feltárul előtte a Délkelet-Ázsia őserdeiben harcoló második világháborús katonák históriája, sőt bepillantást nyer a pillangókollázsok készítőinek és a régi biciklik tajvani rajongóinak titkos világába is. Wu Ming-yi regénye - melyet a szerző maga illusztrált - egyszerre fordulatos és szemlélődő, az emlékezés, a veszteség és a családi kötelékek megindító természetrajza.

Ez itt éppen egy borsodi srác története, aki szerencsét próbál a felnövésben, az ingoványos irodalmi szcénában, a kétezer-tízes évtizedben, a bűnös nagyvárosban, Ká-Európában, a felgyorsult, amerikanizálódott világban, a Föld nevű bolygón (stb.). Vagyis az életben. De ez az én történetem is, sokunké. Baranyaiaké, vasiaké, viharsarkiaké, hajdúságiaké. A mostani tizen-, huszon-, harmincéveseké.  Biró Krisztián verseiben még csak köd van, és kedd, két háztömbbel lehetünk éjfél előtt, ráadásul sehol sem látni Európát. És akkor innen kell, innen lehet Eldorádót ostromolni. Kellene, lehetne. Csak ember legyen a talpán, aki ép ésszel megáll a saját lábán manapság. Kapaszkodni kell, segítség kell, egyensúly kell. Mert bizonytalan az én. Mert bizonytalan a világ.  Mohácsi Balázs

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást, de felidéződnek a férfiak is, akikkel - az alkotás mellett - az elveszített önbecsülése helyén támadt űrt próbálta később kitölteni. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával. A Macskaszemben feltárul a gyermeki lét sötét oldala és a 20. század közepén művészként érvényesülni próbáló nő küzdelmes útja. „A világ, melyet Atwood halálos pontossággal lefest, magányos, rémisztő hely, ahol az idő múlását az osztályterem ablakába lógatott papírtökök, hóemberek és -tulipánok jelzik, és a jövő, minden taszító női rejtélyével, csupán fenyegetés" ? írta róla The New York Times. Az 1989-ben Booker-díjra is jelölt regény most először olvasható magyarul.

Van benne királynő, király is, egy királylány meg egy rivális egércsalád,  ami mindent mohón befaldos, s egy egérboszorkány, ki sajnos elég csalárd.  Mi az a nagy veszély, mi leskel? S ki az a délceg óramester, ki színre lép?  Ha nem rosszalkodtok direkte, elmondom én itt most tinektek e kis mesét.  A klasszikus karácsonyi történetet Varró Dániel átiratában, Szegedi Katalin illusztrációival vehetik kezükbe az olvasók.

Egy zen sci-fi jelenetei bontakoznak ki Sirokai Mátyás új könyvében, amely a szerző két korábbi verseskötete után (A beat tanúinak könyve és A káprázatbeliekhez) a kozmikus trilógia személyes töltetű záródarabjaként is olvasható. A költő alkotta növénylés kifejezés mintha az igenlés bensőbb ríme volna: mozgás a fák között, fákon és együtt a fákkal, testek szerelme egymás és a fák iránt. Gyakorlatias költészet ez: a kötet lapjain a növényi jóga és a kötéltánc tanai is helyet kapnak. -  Lanczkor Gábor

A Jelentés öt egérről Mészöly Miklós 1957 és 1964 között született elbeszéléseinek gyűjteménye, amely első kiadása, 1967 óta most jelenik meg másodszor olyan remekművekkel, mint a címadó novella és a Magasiskola. A kötet szövegeiben a háború és háborút követő évek sűrű és komor világa elevenedik meg. A hatalomnak való kiszolgáltatottság, a védekező és támadó emberi ösztönök, a vak fordulatok kiszámíthatatlan következményei szervezik a történések dramaturgiáját, melyek mélyén az olykor személyes tapasztalatokat idéző emlékdarabkák hívására súlyos erkölcsi dilemmák fogalmazódnak meg bűnről, bűnrészességről, és mindezek elbeszélhetőségének kérdéseiről.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Varjú: félig gyógyító, félig szemfényvesztő csaló, aki nem akart mást, csak segíteni két kisfiúnak, akik elveszítették az édesanyjukat. El is repült Londonba, és megígérte a fiúk apjának: velük marad, amíg szükség lesz rá. A kétségbeesett férfi szép lassan megszokta, hogy a Varjú mindig ott van velük. Amikor esznek, amikor alszanak, amikor az apa Ted Hughesról szóló könyvét írja, és minden pillanatban, amikor fiaival együtt azért küzd, hogy formát adjon az alaktalan fájdalomnak, ami az életükből lett, és minden nap egy kicsit elviselhetőbb legyen az előzőnél.  Max Porter három szólamban - az apa, a fiúk és a Varjú hangján - mesél a gyászról, a fájdalomról, az elfogadásról és a továbblépésről. Hatalmas kritikai visszhangot kiváltó első kötete bravúros nyelvi játékokban gazdag, megrázó és meglepő kisregény.

„Ezek a versek történeteket beszélnek el. Van elejük, közepük és végük. Egyszóval tisztességesek. És derűs versek is. Egy zavarba ejtő műveltségű fickó kedélyességével írták őket. És mégis, mintha szerzőjük megállt volna az öregedésben, és örökké kamasz maradt volna: szövegein átragyog a gyerekverseket idéző játékosság és a mesei optimizmus, mint matchbox a gyomorröntgenen." - Závada Péter.  Billy Collins tizenegy, a 1988 és 2016 között megjelent kötetéből valók az Az a baj a költészettel című válogatás versei, melyeket az olvasó Kőrizs Imre fordításában ismerhet meg.