Jelenkor Kiadó strana 13 z 45

Javier Marías legjobb regénye - El País. Sokkal inkább elfelejti az okozott kárt az, aki okozza, mint az, aki elszenvedi, az ember gyakran elfelejti azt, amit mond, tesz vagy leír, de csak ritkán azt, amit hall, olvas vagy elszenved. Spanyolországot az 1990-es években a baszk szeparatisták terrorhulláma sújtja. Ekkor keresi meg egykori főnöke egy utolsó ajánlattal - az olvasók által Berta Isla férjeként megismert - Tomás Nevinsont, a brit titkosszolgálat nyugalmazott tagját, aki visszavonultan él családja közelében Madridban. Nevinsonnak egy kisvárosban kell kiderítenie, hogy három nő közül melyik az inkognitóban élő ETA-terrorista. A megbízatás körül minden homályos: nem tudni, hogy Nevinson pontosan kinek fog dolgozni, s miféle ""igazságot"" kell szolgáltatnia, ám így sem tud ellenállni a lehetőségnek, hogy ismét a körön belülre kerülhet, és elvállalja a feladat teljesítését. Miközben szeretőként, kollégaként vagy barátként egyre bizalmasabb kapcsolatba kerül a nőkkel, a rá nehezedő nyomás is fokozódik, hogy cselekedjen végre... A 2022-ben elhunyt szerző páratlanul feszült és izgalmas utazásra hívja olvasóit utolsó regényében. A Tomás Nevinson egyszerre lebilincselő kémtörténet, erotikus kaland és elmélkedés a szétválaszthatatlanul egymásba fonódó jóról és rosszról, bűnről és erényről.

Ungváry Rudolf új kötete az elmúlt harminc évben született elbeszélésekből válogat, melyek a múlt század második felének személyes látleletét nyújtják. A gyermekként megtapasztalt második világháborútól és Budapest ostromától kezdve az egyetemistaként átélt '56-os forradalmon át a szocializmus mindennapjaiig és a rendszerváltásig kísérhetjük a szerzőt és családját a magyar történelem tragikomikus útvesztőjében. Az írásokból egy felnövekedéstörténet is kibomlik: a környezetét érzékenyen megfigyelő fiú fiatalemberré érik, aki megtanulja, miként győzze le saját félelmeit, és nézzen szembe mások ítéletével, hogy aztán felnőtt férfiként, bár iróniával tekint rá, mégis szenvedélyesen kutassa a világot. Ungváry a szemtanú hitelességével, a történész kíméletlenségével, a szépíró szabadságával mesél a már nem is olyan közeli múlt eseményeiről, felmutatva, hogyan fonódik össze szétválaszthatatlanul az egyén sorsa a közösségével. „Ez a ház, ha a lakói lelkében lejátszódó visszafordíthatatlan folyamatoktól eltekintünk, a front január közepi átvonulása idején és a korai orosz bejövetel során is szinte "a béke szigete" maradt. Ahhoz képest biztos, hogy mi minden történt tőlünk nem is olyan távol, akár néhány utcányira. Légvonalban alig ezer méterre a Dunába lőttek embereket. Ugyanaz az ég borult ránk, mégis, mindenhol másképp. A sors kegyét mindenki nagyon természetesként élte meg, és nem sok szót vesztegetett rá. Ide születtem 1936-ban.”

Szerhij Zsadan költő, író és rocksztár - Ukrajna talán legnépszerűbb krónikása, aki az ország függetlenségével lett nagykorú. Kezdetben szatirikus, polgárpukkasztó hangja az oligarchiába fulladt rendszerváltás és két forradalom tapasztalatától vált élesebbé és komorabbá. Mert hogyan szólalhat meg a költő, ha rázárul a történelem? Jut-e neki tiszta lap? Milyen a diktatúrában kivégzett íróktól örökölt nyelv? És marad-e miről beszélnie, ha egy nevén nem nevezett háború nyolc éve után végül lerohanják a hazáját? Zsadan néha gúnyos, sokszor szenvedélyes, de mindig emberséges: az érdekli, ahol a személyes összeér a közössel. Dokkmunkások, tetoválók, maffiózók, virágárusok világa ez, olyan embereké, akik beszéd helyett csak legyintenek, és mennek a dolgukra. Van valami dacos súly, valami konok kitartás ebben a lírában. Odakacsint a tanulságoknak, de elneveti magát, mielőtt befejezné a mondatot. Csöndje sem annyira hallgatás, inkább a megfelelő szavak keresése. Szerhij Zsadan verseit Vonnák Diána válogatásában és fordításában adjuk közre. „Lassacskán megérkezik a tél levegője, hosszasan sötétbe burkolóznak a völgyekben a szárak. Fürödj a győzködésemben, sütkérezz benne, vele takarózz. Este van. Ideje megvédeni magunkat. Ideje nem félnünk.”

"Kész a kakaód" - visszhangzik újra és újra a főhősnek címzett mondat egy budai nagypolgári lakásban. Óvodáskortól a főiskoláig telnek a Kádár-kor végeláthatatlan évei, és múlnak sokat ígérő napok, váltakoznak a helyszínek is, bejárjuk Budát és Pestet a Feneketlen-tótól a Wichmann-kocsmáig. Örök barátságok köttetnek, szerelmek lángolnak fel és hűlnek ki, miközben az írói ambíciókat dédelgető elbeszélő saját útját keresve próbál egyensúlyozni családja elvárásai és a menekülés iránti dacos vágya között. A taxisblokád szimbolikus eseményéig követjük hősünket a főváros kultikus helyszínein, alternatív pincékbe és filmklubokba, középiskolai menzákra és lóversenyre, a kül- és a belváros kocsmáiba. Jánossy Lajos új regényében megelevenednek a rendszerváltás időszakának jellegzetes alakjai, felvillannak az ellenzéki mozgalmak születésének pillanatai, és megismerhetjük a kezdetben szórványos tüntetések koreográfiáját is. Az Örök hely és mindenhol idő a szabadságnak azzal a gyakorlatával igyekszik számot vetni, amely jelenkori életünket is keretbe foglalja. Nem ítélkezik, hanem sorra veszi a túlélési és boldogulási stratégiákat. "Egy puzzle darabkáit illesztgetem egymáshoz, kiszemelek egyet, nézegetem, visszatenném, már nem sikerül, nem passzol. Máshova teszem, ott stimmel, az előbbi helyén a hiány, nem tudom pótolni, nem fér oda be semmi."

„Talán az a legjobb leírása a szerelemnek, hogy valaki a boldogságtól vagy a kétségbeeséstől képtelen levenni a szemét egy másik emberről?” Jón Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen feledés története. A Hiányod maga a sötétség generációk életét tárja elénk Izland északnyugati fjordjaitól Dél-Európáig, a tizenkilencedik század közepétől 2020-ig. Életeket, melyek bár jelentéktelenek, mint a kerítésoszlopok, mégis összetartják a világot: egy postára adott kisfiú, egy szerelembe esett pap, egy Kierkegaard-tudós halász és egy menthetetlenül szomorú rocksztár - csak néhány szereplő a nagyívű családregényből. Emberek, akiket gyengeségeik és szenvedélyeik éppannyira uralnak, mint a boldogság utáni vágyuk. Történeteik úton-útfélen keresztezik egymást, míg össze nem áll egy kivételes, ragyogóan intenzív mozaik, melyben hőseink nem álmodoznak, hanem ők maguk válnak az álommá.

Muhi Andris arra ébred, hogy túl csendes lett a világ: nem csilingel a villamos, nem dalolnak a madarak, nem szól az iskolacsengő. Eközben a hegy túloldalán Maszat Janka rádöbben, hogy a Paca cár szőrén-szálán eltűnt. Andris is, Janka is nyomozni kezd, de nem működnek a világok közötti átjárók. Eljut Andris Szösz néne házához? Megmenekül Pöckös Mackó a mormota halálos ítélete elől? És Janka a böngyöjbákoktól? Hogy kerülünk képregénybe? Mégis mi a fene történik? "Kis olvasóim, hát szevasztok, Nem kell már rágni körmötök, Elmondom végre nektek azt, hogy Mi rejlik még a hegy mögött. Húsz röpke év röpült el összvissz Suhanva, mint a szél, mi szöszt visz, Gyorsabban, mint egy tollvonás, És máris itt a folytatás. A cím volt csak, mit tépelődve Kerestem hosszan, mi legyen - "Még túlabb a Maszat-hegyen"? Vagy "Kecsöp Benő újratöltve"? Majd jött a szikra egy napon, Ez látható a címlapon."

„Az ember mindenképp hibás egy kicsit.” „Sok évvel ezelőtt így foglaltam össze a Közönyt: >>Társadalmunkban bárkit halálra ítélhetnek, aki nem sír az anyja temetésén.<< Ezt egyszerűen úgy értettem, hogy a könyv hősét azért ítélik el, mert nem vesz részt a játékban. Ily módon idegen a társadalomban, amelyben él, magányosan és érzékenyen bolyong az élet peremén. (...) Hogyan nem vesz részt Meursault a játékban? A válasz egyszerű: nem hajlandó hazudni. A hazugság nem egyenlő azzal, hogy nem az igazat mondjuk. Valójában azt is jelenti, hogy többet mondunk az igazságnál, és - az emberi szív esetében - többet annál, mint amit érzünk. Mindannyian így teszünk mindennap, hogy egyszerűbb legyen az élet. De a látszattal szemben Meursault nem akarja egyszerűbbé tenni az életet. Azt mondja, ami valóban ő, és nem hajlandó elrejteni az érzéseit, mire a társadalom rögvest fenyegetve érzi magát. (...) Számomra ő nem selejt, hanem egy szegény, meztelen ember, aki olyan napot imád, mely nem hagy árnyékban semmit. Távol áll tőle az érzéketlenség: állhatatos és mély szenvedély vezérli, a teljesség és az igazság iránti szenvedély.” (Albert Camus a regény 1955-ös amerikai kiadásához írt előszavából) A huszadik századi irodalom legnagyobb hatású műveinek egyike, a Közöny nyolcvan éve jelent meg, melyet Gyergyai Albert klasszikussá vált fordításában adunk közre.

Jack Gladney egy amerikai kisváros egyetemén, az általa alapított Hitler-tudományi tanszéken tanít. Népes családjával reklámszlogenekből, pletykákból és álhírekből tájékozódva élik kényelmes életüket. Jack legfőbb gondja eltitkolni kollégái elől, hogy nem tud németül, mindaddig, míg egy nap felfedezi, hogy imádott felesége gyógyszertárban nem forgalmazható tablettákat kezdett szedni... Ráadásul egy rejtélyes toxikus gázfelhő miatt evakuálni kell a város lakosságát. Mindez rádöbbenti, hogy a tévé, a szupermarketek és a kapcsolatok biztonságosnak hitt világában is elkerülhetetlenül ott rejtőzik a halál, mellyel előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell néznie. Don DeLillo kultikus műve 1985-ben elnyerte a Nemzetközi Könyvdíjat, és a Time a magazin indulása óta megjelent 100 legjobb könyv közé válogatta. A regényből Noah Baumbach készített filmet 2022-ben, amely a Netflixen is látható.

"Bármi legyen is a végzet, a hegyekben lakik, a fejünk fölött." Mikor a nagyvárosi Pietro szülei hétvégi házat vesznek a pár tucat lelket számláló alpesi faluban, szenvedélyes hegymászó apja úgy dönt, ideje átadni fiának a tudását. Együtt járják a havasokat, sorra hódítják meg a több ezer méteres csúcsokat és fedezik fel a gleccsereket. Pietro egyetlen játszótársa a vadóc pásztorfiú, Bruno lesz, aki megmutatja neki a falu és az erdő elhagyatott, titkos helyeit, s akitől Pietro ellesi, hogyan élnek a hegyi emberek. Felnőttként Pietróból világjáró lesz, a kőműves Bruno azonban sosem hagyja el szülőfaluját. Útjaik sok évtizeden át újra és újra keresztezik egymást a sötét fenyvesek és az eldugott tengerszemek között, hogy ismét valami újat tanítsanak a másiknak. Az érzékeny és sűrű szövésű regényben a két fiú rendkívüli kapcsolata mellett feltárul a hegyek különleges világa is, mely kegyetlensége ellenére felfoghatatlan módon ejti rabul az embereket.

Hanya Yanagihara merész és briliáns regénye három évszázadot ölel fel, három alternatív Amerikában mesél szeretőkről, családról, veszteségről és az utópia mindig elillanó ígéretéről. 1893, New York, Szabad Államok. Az Egyesült Államokon belül létrejött, önálló Szabad Államokban a polgárok úgy és azzal élnek, akivel akarnak. Kívülről legalább is így tűnik. A város legelőkelőbb családjának sarja nem találja helyét a világban, ráadásul titokzatos betegség is gyötri. Nagyapja vagyonos kérőt szemel ki neki, ám ő leküzdhetetlen vonzalmat táplál egy zenetanár iránt. 1993, Manhattan. Az AIDS-járvány sújtotta városban egy fiatal hawaii férfi viszonyt kezd jóval idősebb és tehetősebb főnökével. De nem csak a külvilág előtt kell titkolózniuk; a királyi vérből származó David igyekszik társa előtt leplezni zaklatott gyerekkorát és apja szerencsétlen sorsát is. 2093, New York. Egy totalitárius rendszer mindennapjainak részévé válnak a természeti katasztrófák és a járványok. Az egyik nagyhatalmú tudós sérült unokája nagyapja nélkül próbál boldogulni az életben - és rájönni férje eltűnéseinek rejtélyére. Hanya Yanagihara sokarcú triptichonjának részletei lebilincselően fonódnak össze és íródnak egymásra, visszatérő szereplői, témái és motívumai szakadatlanul újraértelmezik és gazdagítják egymást. A korábban szilárdnak hitt fogalmak - betegség, gyógyulás, rassz, család, nemzet, hatalom - viszonylagossá és cseppfolyóssá válnak, s olyan örvénybe rántják az olvasót, amelyben kénytelen lesz ő maga is újragondolni világképe sarokköveit. A paradicsomba csodálatosan megírt századvégi regény, de mindenekfelett egy érzelmi géniusz munkája. Yanagihara ismeri a kényszerítő vágyat, hogy megvédjük szeretteinket - partnerünket, szeretőnket, gyermekeinket, barátainkat, családunkat, sőt polgártársainkat is -, és azt a fájdalmat is, ha mindez nem lehetséges. A paradicsomba grandiózus gondolatkísérlet, az ember lehetőségeinek és határainak szabad szellemű, ugyanakkor könyörtelen feltérképezése. "Csak azok akarnak ilyen megszállottan halhatatlanok lenni, akik eséllyel reménykednek abban, hogy halhatatlanná váljanak a történelemben. Mi, többiek túlságosan el vagyunk foglalva azzal, hogy túléljük a következő napot."

Marian nem akar mást, csak normális életet. Egy piackutató cégnél dolgozik, a barátnőjével közösen bérel lakást, és amikor Peter, a kissé unalmas, ám megbízható barátja megkéri a kezét, engedelmesen igent mond. Az eljegyzés után nem sokkal Mariant az a különös érzés fogja el, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól. Képtelen enni, mert úgy érzi, Peter őt magát is felfalja... Margaret Atwood első, 1969-ben megjelent regényét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.

"Amikor az 1960-as években először tartottam kérdezz-felelek típusú találkozókat az olvasókkal, azt kérdezték tőlem: maga mikor lesz öngyilkos?. Költőnő voltam, és azokban a Sylvia Plath szelleme által kísértett időkben az öngyilkosság elvárás volt. A nőmozgalom kezdeti időszakában arról érdeklődtek, gyűlölöm-e a férfiakat. Az 1980-as években aztán az írás folyamatáról kezdtek kérdezősködni. 1985 után A Szolgálólány meséjéről akartak beszélni, ahogy most is: úgy tűnik, a női testek állami irányítása tekintetében túlságosan is közel jártam az igazsághoz. De mostanában azt kérdezik: van remény?. A válaszom az: mindig van remény. A remény beépített tulajdonságunk. És ragadós is: a remény újabb reményeket gerjeszt, mert ha az emberek reménykednek, összeszedik magukat. Ez az, amire a jövőben mindannyiunknak szüksége van." Miért mesélnek az emberek minden kultúrában történeteket? Mennyit adhatunk oda magunkból, anélkül hogy eltűnnénk? Hogyan élhetünk ezen a bolygón? Mi az igaz? Mi igazságos? Mi köze a zombiknak a tekintélyelvűséghez? Margaret Atwood bámulatos éleslátással, meggyőző őszinteséggel és pajkos humorral közelíti meg világunk egyre sürgetőbbé váló problémáit. A technológia, a klímaválság és a politika kérdései mellett a szerző a populáris és a "magas" irodalom változatos tájain is végigkalauzolja olvasóját: Stephen King zsenialitásától és a horrorirodalom szörnyeinek tipológiájától számos klasszikus és kortárs női író munkásságán át Shakespeare-ig, Kafkáig és persze saját műhelyének titkaiig. De személyesebb témák is helyet kapnak a kötetben - például mikor adjanak tanácsot az öregek a fiataloknak (csak ha kérik), vagy hogy is néz ki egy író hete (kaotikusabb, mint gondolnánk). Közelmúltunk, az a viharos időszak, melyben a kötet írásai születtek, meglepő politikai fordulatokat, gazdasági válságot és világjárványt hozott. Egyre többen aggódnak a bolygó és civilizációnk jövőjéért, értetlenül állva az újabb és újabb, disztópiába illő események előtt. Atwood nem kínál hamis megnyugvást vagy könnyű menekülőutat, de törhetetlen derűje, következetesen képviselt értékrendje és az emberiség teljes történelmét átfogó perspektívája segít abban, hogy megtaláljuk saját válaszainkat az égető kérdésekre.

"A szabadság hangja: ékesszóló és elhallgathatatlan" - méltatja a New York Times Ai Weiwei nagy ívű memoárját, amelyben a szerző saját művészi fejlődése mellett Kína utolsó száz évének történelmét is bemutatja. Ai Weiwei apját, Aj Csinget, Mao Ce-tung egykori bizalmasát és a nemzet ünnepelt költőjét a kínai Kulturális Forradalom alatt jobboldalinak bélyegezték, és családjával együtt a kietlen "Kis-Szibériába" száműzték, ahol büntetésből latrinát kellett takarítania. Ai Weiwei felidézi a számkivetettségben töltött éveket, majd a későbbi nehéz döntést: elhagyja családját, hogy Amerikában folytasson művészeti tanulmányokat. Őszintén és felkavaróan írja le visszatérését szülőhazájába; hogy miképpen vált ismeretlen alkotóból világsztárrá és nemzetközi emberi jogi aktivistává - és hogyan formálta a művészetét a totalitárius rendszer, amelyben élt. Szobrait és installációit szerte a világon milliók ismerik, és az ikonikus, "Madárfészek"-nek nevezett Pekingi Nemzeti Stadion tervezésében is részt vett. Politikai aktivitása miatt a kínai hatóságok üldözik, 2011-ben titokban, vádemelés nélkül letartóztatták. Korunk egyik legnagyobb hatású művésze a saját és édesapja élettörténetén keresztül tárja fel kivételes alkotótehetségének és szenvedélyes politikai hitvallásának gyökereit. Bensőséges hangon szól a családjáról, de kísérletet tesz a modern Kínát formáló számtalan erő és hatás megértésére is, miközben mindannyiunkat arra figyelmeztet: a kifejezés szabadságát védeni állandó és halaszthatatlan kötelességünk. "1957-ben láttam meg a napvilágot, nyolc évvel az "új Kína" megszületése után. Apám negyvenhét éves volt ekkor. Gyerekkoromban ritkán mesélt a múltról, a tényeket az éppen uralkodó politikai narratíva sűrű ködje takarta, és a kíváncsiskodás még elgondolni is szörnyű következményekkel járhatott. Hogy az új rend követelményeinek megfeleljenek, a kínaiaknak meg kellett békülniük a szellem hanyatlásával, egyben elvesztették azt a képességüket, hogy úgy mondják el az eseményeket, ahogyan megtörténtek."

"Az ember azért lesz narkófüggő, mert nincs semmilyen más motivációja. A narkó alapból győz, pedig csak kíváncsiságból próbáltam ki" - nyilatkozta William Burroughs saját függőségéről. Önéletrajzi ihletésű regénye, a Narkós főszereplője a marihuánától a heroinig szinte minden létező szert nagykanállal fogyaszt, és hogy könnyebben hozzájusson az anyaghoz, dílerkedik is. Miközben újra és újra megpróbál lejönni a drogokról, végigjárja a háború utáni Amerika underground helyszíneit a lerobbant New York-i bérlakásoktól New Orleans melegbárjain át a mexikóvárosi alvilágig... Burroughs első regénye, amelyet témája és szókimondása miatt 1953-ban csak Allen Ginsberg segítségével tudott megjelentetni, azóta kultuszkönyvvé vált. Életművének jelentős darabja ez, melyben lenyűgöző őszinteséggel néz szembe önmagával, és hitelesen, szinte szociografikus pontossággal tár fel egy öntörvényű, egyszerre izgalmas és félelmetes világot. Jelen kiadásunk az 1977-es teljes, Oliver Harris által helyreállított szövegkiadáson alapul, amelyet a kritikai jegyzetek mellett számos függelékkel egészítettek ki, többek között Allen Ginsberg méltatásával és egy, az eredeti kéziratból kimaradt fejezettel. "A drogmámor annyi, mint átmenetileg kiszabadulni az öregedő, elővigyázatos, akadékoskodó testből."

Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi szólal meg a könyvben. Miközben kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló történelmi korszakkal, egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak. Az ötvenes évek Kolozsvárján a város lakói a mind fojtogatóbb diktatúra kiszámíthatatlan fordulatainak kiszolgáltatva élik hétköznapjaikat. Van, akit magas pozícióba juttat a párt, van, akit börtönbe, az átmeneti enyhülés hónapjainak pedig egy csapásra véget vet az 56-os magyar forradalom. Milyen életút választható ebben a félelemtől terhes történelmi korszakban? S mi történik a belső értékekkel, a vágyakkal? - Tompa Andrea monumentális regényének talált hősei akarva-akaratlanul megütköznek ezekkel a szorongató kérdésekkel. A Fejtől s lábtól szerzőjének elbeszélői tehetsége új könyvében is magával ragadja az olvasót.

David Henniger és felesége, Jo a boldogtalan hétköznapok elől menekülve Marokkóba tartanak, régi barátjuk hétvégi tivornyájára. A sivatag éjszakai sötétjéből hirtelen két fiatalember ugrik elő, az ittasan vezető David pedig túl későn rántja el a kormányt, és az egyik fiú holtan fekszik az úton. Miután a házaspár megérkezik a dekadens partira, a személyzet tagjai, akik amúgy is megvetik a vagyonos, hedonista külföldieket, hamarosan értesülnek az új vendég megbocsáthatatlan tettéről. Hamarosan megjelenik az elgázolt berber fiú dühös apja is, és ahogy az események lassan kicsúsznak a házigazda irányítása alól, David életét egyre nagyobb veszély fenyegeti. Lawrence Osborne visszafogott, mégis eleven prózája perzselő érzékiséggel, kiváló ritmusérzékkel, ugyanakkor objektíven ábrázolja két kultúra ütközését: a szegényeket lenéző kiváltságos vendégek és a végsőkig kizsákmányolt őslakosok szembenállását.