Jelenkor Kiadó strana 15 z 45

A Lovak a folyóban elbeszélője megírta fő művét, de a várva várt siker elmaradt, és még a házassága is zátonyra futott. Egy különös lakókkal teli ház szuterénjába húzódva próbál leszámolni ambícióival, és rendet tenni mind zavarosabbnak tűnő életében. Bartók Imre új regénye a személyes összeomlás fájdalmas és szarkasztikus krónikája. Vajon mi köze egymáshoz Empedoklésznek és Gollamnak? Mi volt Goethe és Albert Speer kedvenc társasjátéka? Ki löki az utasokat a Gellért-hegy oldalában futó metró alá? Mit tett a lovaival Radamanthüsz király, és miért ilyen szomorú az emberi szív? „Író vagyok – mondom magamat is meglepve, és kis híján elhányom magam."

„Azt azonban aligha sejtette, hogy valójában nem Desflors kisasszonyba, de nem is a hangszálaiba vagy a levegőbe szeretett bele. Andreu a saját metaforájába volt szerelmes." Barcelona a tizenkilencedik század előestéjén. Marie de l'Aube Desflors, Orléans csalogánya énekel a város előkelőségeinek, majd a fellépés után pásztorórára hívja Andreu Perramont, az ifjú költőt. Az énekesnőt reggel elmetszett torokkal találják fogadóbeli szobájában. A gyilkossággal Andreut vádolják. Nincs senki, aki tanúskodjon mellette, ráadásul a lakásán még egy iratot is találnak, amely súlyosan kompromittáló tényeket tartalmaz a barcelonai Királyi Törvényszék főügyészéről, Don Rafel Massó i Pujadesről. Don Rafel gyorsított eljárásban akasztófára juttatja Andreut, mert így remél megúszni egy másik bűncselekményt, amelyet ő követett el... Az Őméltósága nemcsak fordulatos krimi, de érzékeny társadalomrajz is - látlelet a korabeli Barcelona vezetőinek hatalomvágyáról, a kicsinyes intrikák szövevényéről, a korrupcióról, az átlagember kiszolgáltatottságáról. Cabré történelmi regényében ott lapul a megújulni képtelen társadalmak mindenkori kórképe.

Az idén nyolcvanéves Nádas Péterrel folytatott beszélgetéseket Károlyi Csaba a pandémia idején, több mint egy éven át Zoomon. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe."Bizonyos dolgokat belátunk, más dolgokat nem látunk be. Egyszerűen beleszületünk a kész világba, csőlátásunk is van, egy csomó dolgot nem tudunk, és úgy is halunk meg, hogy nem fogjuk megtudni, mit kellett volna tudnunk." - Nádas Péter

„Fogadd el a visszautasításokat. Nyerj erőt az összeomlásból. Gyakorold a feltámadást. Ámulj. Viseld el, amit rád osztott a világ. Keress egy olvasót, akiben bízol. Neki is bíznia kell benned. Légy diák, ne tanár, még akkor is, amikor tanítasz. Ne áltasd magad. Ha hiszel a jó kritikáknak, higgy a rosszaknak is” – tanácsolja leendő íróknak új könyvében Colum McCann.A Hadd forogjon a világ és az Apeirogon szerzője arra ösztönzi olvasóit, hogy tanulják meg a mesterség szabályait, de aztán vakmerően hágják is át őket, hogy állandóan feszegessék tapasztalásuk határait; s nem utolsósorban érvekkel támasztja alá és példákkal szemlélteti, milyen nagy hatalma van a nyelvnek.Az ötvenkét rövid esszé kemény és őszinte vallomás az írásról mint szakmáról és mint hivatásról, és azt a páratlan és embert próbáló feladatot állítja az új nemzedék elé: művészetükkel hozzanak igazságot és fényt sötét világunkba.

A Nemes Nagy Ágnes-életműsorozat harmadik darabja a költő által kötetbe felvett esszéket és tanulmányokat gyűjti egybe. Nagyszabású poétikai összefoglalók váltakoznak rövid, ám annál szellemesebb esszékkel, találó versértelmezések eleven szerzői arcképekkel. Ezekben a szövegekben a tárgyias költészet legfontosabb magyar képviselője lefegyverzően személyes, sőt szenvedélyes hangon szólal meg, és képes a legbonyolultabb kérdésekről is világosan és érdekesen beszélni. Esszéi nemcsak a huszadik századi értekező próza ragyogó példái, amelyek fényénél az olvasó a korszak egyik meghatározó magyar alkotójának műhelytitkaiba nyer bepillantást. Egyszersmind máig érvényes és izgalmas útmutatót adnak az irodalmon keresztül önmagunk és egymás jobb megértéséhez, hogy folytathassuk a névtelenek senkiföldjének feltérképezését és otthonossá tételét. 

„A szabadság hangja: ékesszóló és elhallgathatatlan" - méltatja a New York Times Ai Weiwei nagy ívű memoárját, amelyben a szerző saját művészi fejlődése mellett Kína utolsó száz évének történelmét is bemutatja. Ai Weiwei apját, Aj Csinget, Mao Ce-tung egykori bizalmasát és a nemzet ünnepelt költőjét a kínai Kulturális Forradalom alatt jobboldalinak bélyegezték, és családjával együtt a kietlen „Kis-Szibériába" száműzték, ahol büntetésből latrinát kellett takarítania. Ai Weiwei felidézi a számkivetettségben töltött éveket, majd a későbbi nehéz döntést: elhagyja családját, hogy Amerikában folytasson művészeti tanulmányokat. Őszintén és felkavaróan írja le visszatérését szülőhazájába; hogy miképpen vált ismeretlen alkotóból világsztárrá és nemzetközi emberi jogi aktivistává - és hogyan formálta a művészetét a totalitárius rendszer, amelyben élt. Szobrait és installációit szerte a világon milliók ismerik, és az ikonikus, „Madárfészek"-nek nevezett Pekingi Nemzeti Stadion tervezésében is részt vett. Politikai aktivitása miatt a kínai hatóságok üldözik, 2011-ben titokban, vádemelés nélkül letartóztatták. Korunk egyik legnagyobb hatású művésze a saját és édesapja élettörténetén keresztül tárja fel kivételes alkotótehetségének és szenvedélyes politikai hitvallásának gyökereit. Bensőséges hangon szól a családjáról, de kísérletet tesz a modern Kínát formáló számtalan erő és hatás megértésére is, miközben mindannyiunkat arra figyelmeztet: a kifejezés szabadságát védeni állandó és halaszthatatlan kötelességünk. „1957-ben láttam meg a napvilágot, nyolc évvel az "új Kína" megszületése után. Apám negyvenhét éves volt ekkor. Gyerekkoromban ritkán mesélt a múltról, a tényeket az éppen uralkodó politikai narratíva sűrű ködje takarta, és a kíváncsiskodás még elgondolni is szörnyű következményekkel járhatott. Hogy az új rend követelményeinek megfeleljenek, a kínaiaknak meg kellett békülniük a szellem hanyatlásával, egyben elvesztették azt a képességüket, hogy úgy mondják el az eseményeket, ahogyan megtörténtek."

"Amikor az 1960-as években először tartottam kérdezz-felelek típusú találkozókat az olvasókkal, azt kérdezték tőlem: maga mikor lesz öngyilkos?. Költőnő voltam, és azokban a Sylvia Plath szelleme által kísértett időkben az öngyilkosság elvárás volt. A nőmozgalom kezdeti időszakában arról érdeklődtek, gyűlölöm-e a férfiakat. Az 1980-as években aztán az írás folyamatáról kezdtek kérdezősködni. 1985 után A Szolgálólány meséjéről akartak beszélni, ahogy most is: úgy tűnik, a női testek állami irányítása tekintetében túlságosan is közel jártam az igazsághoz. De mostanában azt kérdezik: van remény?. A válaszom az: mindig van remény. A remény beépített tulajdonságunk. És ragadós is: a remény újabb reményeket gerjeszt, mert ha az emberek reménykednek, összeszedik magukat. Ez az, amire a jövőben mindannyiunknak szüksége van." Miért mesélnek az emberek minden kultúrában történeteket? Mennyit adhatunk oda magunkból, anélkül hogy eltűnnénk? Hogyan élhetünk ezen a bolygón? Mi az igaz? Mi igazságos? Mi köze a zombiknak a tekintélyelvűséghez? Margaret Atwood bámulatos éleslátással, meggyőző őszinteséggel és pajkos humorral közelíti meg világunk egyre sürgetőbbé váló problémáit. A technológia, a klímaválság és a politika kérdései mellett a szerző a populáris és a "magas" irodalom változatos tájain is végigkalauzolja olvasóját: Stephen King zsenialitásától és a horrorirodalom szörnyeinek tipológiájától számos klasszikus és kortárs női író munkásságán át Shakespeare-ig, Kafkáig és persze saját műhelyének titkaiig. De személyesebb témák is helyet kapnak a kötetben - például mikor adjanak tanácsot az öregek a fiataloknak (csak ha kérik), vagy hogy is néz ki egy író hete (kaotikusabb, mint gondolnánk). Közelmúltunk, az a viharos időszak, melyben a kötet írásai születtek, meglepő politikai fordulatokat, gazdasági válságot és világjárványt hozott. Egyre többen aggódnak a bolygó és civilizációnk jövőjéért, értetlenül állva az újabb és újabb, disztópiába illő események előtt. Atwood nem kínál hamis megnyugvást vagy könnyű menekülőutat, de törhetetlen derűje, következetesen képviselt értékrendje és az emberiség teljes történelmét átfogó perspektívája segít abban, hogy megtaláljuk saját válaszainkat az égető kérdésekre.

Péter Ágnes nagyszabású élet- és pályarajza az első feminista programnyilatkozat filozófus-írójáról, Mary Wollstonecraftról, és Mary Wollstonecraft Shelley-ről, a legismertebb modern mítosz írójáról. A függetlenség ára számos levél- és naplórészlettel, irodalmi műveik tükrében mutatja be, hogyan élték meg női sorsukat, szenvedélyes szerelmeiket, az anyaságot, a gyász okozta, öngyilkosságig fokozódó depressziót, valamint a férfielvű szellemi közegben frusztrációval, ellenséges kritikai fogadtatással és kirekesztettséggel terhelt pályájukat. A könyv bemutatja azt is, hogy a 19. század fordulóján tehetségének, független szellemiségének és bátorságának köszönhetően Wollstonecraft és Shelley hogyan teremtette meg azt a beszédmódot, amellyel meg lehetett fogalmazni a sajátságosan női élettapasztalatokat és a férfiakétól eltérő válaszokat a nagyrészt férfiak által felvetett és megvitatott társadalmi, politikai, erkölcsi kérdésekről. S végül elemzi, hogy az újfajta beszédmód miként kérdőjelezi meg a felvilágosodás és a romantika korának esztétikai értékrendjéről korábban kialakult kritikai konszenzust.Bár a Frankensteint a maga korában ellentmondásosan fogadták, azóta szinte minden generáció újraértelmezte saját kihívásai szerint; már maga a szerző is, amikor tizenhárom évvel az első kiadás után átdolgozva jelentette meg, új hangsúlyokat adott a regénynek. Egyre drasztikusabban változó világunkban éppen ezért érdemes megint feltenni a kérdést: mit mond nekünk a Frankenstein ma, az elidegenedés, elmagányosodás idején a gondoskodásról, az empátiáról, a szeretetről és a traumáról; a nukleáris fegyverek, a klónozás, a génsebészet és a mesterséges intelligencia korában a politikusok, az írástudók felelősségéről?,,Ó, Frankenstein, méltányos lennél mindenki iránt, s épp engem taposnál el, akinek leginkább tartozol méltányossággal, sőt könyörülettel és szeretettel? Ne feledd, hogy te teremtettél: Ádámod kéne hogy legyek, de sokkal inkább vagyok a bukott Angyal, akit bár bűntelen, kiűztél az örömök honából. Mindenfelé boldog teremtményeket látok, csak én vagyok kizárva örökre a körükből. Én jó voltam, tele jóakarattal, de a nyomorúság szörnyeteggé változtatott. Ha boldoggá teszel, újra erényes leszek."",,Szinte felfoghatatlan, honnan volt erejük írásaikban az utolsó leírt szóig megalkuvás nélkül folytatni a kísérleteket, melyeken keresztül megpróbálták megújítani a férfiirodalom műfajait, hogy ábrázolni tudják a társadalmi normákkal megalkuvó vagy az azokkal összeütközésbe került lányok, asszonyok tragikus sorsát."

San Cristóbal esőerdő és folyó határolta jelentéktelen városka, mely nemrég indult virágzásnak. Ám egyszer csak megérkeznek a gyerekek. Harmincketten vannak, és mintha a vadonban születtek volna, ismeretlen nyelvet beszélnek. A dzsungelben rejtőzködnek, és eleinte csak guberálnak, élelmet meg pénzt lopnak, de hamarosan rátámadnak az emberekre is. Már a városi gyerekek is kezdenek elszökdösni, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A hatóságok a teljes összeomlástól tartva hajszát indítanak, mielőtt a város élete visszafordíthatatlanul káoszba torkollik. Andrés Barba egy huszonkét évvel korábban ide érkezett szociális munkás szemszögéből számol be a történtekről, amelyek egyre zavarba ejtőbben, egyre sötétebben, egyre képtelenebbül következnek egymás után, s hatásukra az olvasó kénytelen átértékelni a gyermekkorról alkotott elképzeléseit. Mintha „A Legyek Urát látnánk a másik oldalról” – mondta a regényről Juan Gabriel Vásquez kolumbiai író.

Ludwig Smit nem ismerte a vér szerinti apját, és nagyon is jól megvolt nélküle. Anyja nevelte fel második férjével, az életvidám, zenebolond Otmarral egy holland kisvárosban. Amikor Ludwig évtizedekkel később, immár a Shell vállalat alkalmazottjaként felkeresi Szahalin szigetén Johan Trompot, a mindenható területi igazgatót, hogy védelmükre keljen az Ohotszki-tenger veszélyeztetett szürke bálnáinak, feltámad benne a gyanú, hogy sohasem látott apjával áll szemben. Trompot ugyanekkor valaki más is meglátogatja: Isabelle Orthel újságírónő, aki régóta igyekszik leleplezni a befolyásos üzletember képmutató játszmáit és visszaéléseit. Ludwigot villámcsapásként éri a találkozás egykori egyetemi évfolyamtársnőjével, akibe annak idején reménytelenül szerelmes volt, ráadásul egy hóvihar miatt ugyanabba a hotelszobába szorulnak. Peter Buwalda mesterien ötvözi az oknyomozó újságíró és a cselekményt ördögi ügyességgel bonyolító, szereplőit biztos kézzel megrajzoló szépíró kvalitásait. A regény egyszerre járja körül a multinacionális vállalatok ökológiai és társadalmi felelősségének kérdését, és mutatja be egy apát kereső fiú, majd egy apjával versengő férfi történetét. Az Otmar fiai egy készülőben lévő trilógia első darabja. „Briliáns. Sötét, mint Houellebecq, lenyűgöző, mint Knausgard, mindez egy amerikai nagyregény történetszövésével.” ? Politiken

Ha olyan időkben élsz, kedves olvasó, amikor a lady biztonságát az égvilágon semmi nem szavatolja, és hajlamos vagy félelemként letudni minden érzésedet, jó, ha ez a kötet a kezed ügyében van. Olvashatod ugyan benne, hogy minden okod megvan a félelemre, ennek mégis iszonyú sok árnyalata van: némelyik kimondottan vicces („egyelőre mindenki jót akar” vagy „Nárcisznak pánikrohama van”), némelyik zsivány („azért vagyunk a világon, hogy / valahol legyünk”), másmelyik meg azt mondatja: „te vagy a hibás, uram”. Ha pedig kihaltál, megvigasztal a hús, a bolond, a hold, a gyermek, a madár, a gyökér és a víz.   –  Selyem Zsuzsa 

"Az ember azért lesz narkófüggő, mert nincs semmilyen más motivációja. A narkó alapból győz, pedig csak kíváncsiságból próbáltam ki" - nyilatkozta William Burroughs saját függőségéről. Önéletrajzi ihletésű regénye, a Narkós főszereplője a marihuánától a heroinig szinte minden létező szert nagykanállal fogyaszt, és hogy könnyebben hozzájusson az anyaghoz, dílerkedik is. Miközben újra és újra megpróbál lejönni a drogokról, végigjárja a háború utáni Amerika underground helyszíneit a lerobbant New York-i bérlakásoktól New Orleans melegbárjain át a mexikóvárosi alvilágig... Burroughs első regénye, amelyet témája és szókimondása miatt 1953-ban csak Allen Ginsberg segítségével tudott megjelentetni, azóta kultuszkönyvvé vált. Életművének jelentős darabja ez, melyben lenyűgöző őszinteséggel néz szembe önmagával, és hitelesen, szinte szociografikus pontossággal tár fel egy öntörvényű, egyszerre izgalmas és félelmetes világot. Jelen kiadásunk az 1977-es teljes, Oliver Harris által helyreállított szövegkiadáson alapul, amelyet a kritikai jegyzetek mellett számos függelékkel egészítettek ki, többek között Allen Ginsberg méltatásával és egy, az eredeti kéziratból kimaradt fejezettel. "A drogmámor annyi, mint átmenetileg kiszabadulni az öregedő, elővigyázatos, akadékoskodó testből."

David Henniger és felesége, Jo a boldogtalan hétköznapok elől menekülve Marokkóba tartanak, régi barátjuk hétvégi tivornyájára. A sivatag éjszakai sötétjéből hirtelen két fiatalember ugrik elő, az ittasan vezető David pedig túl későn rántja el a kormányt, és az egyik fiú holtan fekszik az úton. Miután a házaspár megérkezik a dekadens partira, a személyzet tagjai, akik amúgy is megvetik a vagyonos, hedonista külföldieket, hamarosan értesülnek az új vendég megbocsáthatatlan tettéről. Hamarosan megjelenik az elgázolt berber fiú dühös apja is, és ahogy az események lassan kicsúsznak a házigazda irányítása alól, David életét egyre nagyobb veszély fenyegeti. Lawrence Osborne visszafogott, mégis eleven prózája perzselő érzékiséggel, kiváló ritmusérzékkel, ugyanakkor objektíven ábrázolja két kultúra ütközését: a szegényeket lenéző kiváltságos vendégek és a végsőkig kizsákmányolt őslakosok szembenállását.

A trilógia második részében Darius Kopp maga mögött hagyta a nagyváros jól szervezett társadalmát, ahol kudarcot kudarcra halmozott. A végső lökést szeretett felesége, Flora halála adta, hogy elinduljon kelet felé, és addig bolyongjon, míg a Kaukázusba, kontinensünk határára nem ért.A harmadik rész elején Cataniában, az Etna oldalában látjuk viszont. Pizzát süt, turistabuszokat vezet. A vulkán kráterének peremén végre arra a helyre is rátalált, ahol Flora hamvait szétszórhatta. Úgy tűnik, elégedett, vagy legalábbis belenyugodott a sorsába. Ekkor azonban felbukkan tizenhét éves unokahúga, és Koppnak felelősséget kell vállalnia. Visszatér Berlinbe, baráti segítséggel, kölcsönpénzből, minden garast a fogához verve próbál a felszínen maradni. Vajon sikerülhet-e újra megkapaszkodnia?A rokonszenves és kissé esetlen Darius Koppot érzelmek és vonzalmak önkéntelen impulzusai irányítják, a késő kapitalizmus „tulajdonságok nélküli embere” ő.

Aj Csinget a huszadik századi kínai költészet legjelentősebb megújítójaként tartják számon. A hagyományos kínai formákat maga mögött hagyva szabadversekben írt egyszerű nyelven, a hétköznapi embereknek. Versei először jelennek meg magyarul önálló kötetben.

Borbély Szilárd 2004-ben megjelent, majd 2006-ban új ciklussal kiegészült verseskötete, mely monumentális gyászbeszéd és rendkívüli lírai teljesítmény, az elmúlt évtizedek magyar költészetének legkiemelkedőbb művei közé tartozik. A szerző életműsorozatában a könyv negyedik kiadása jelenik meg 2022 júniusában a Jelenkor Kiadó gondozásában