Jelenkor Kiadó strana 17 z 45

"Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla" - írja Szerb Antal, ez a könyv pedig épp egy ilyen szerelemről szól, de még inkább azokról a történetekről, amelyeket a szerelemről mesélünk egymásnak és saját magunknak. Egy fékezhetetlen intellektusú, gördeszkás bölcsész és egy rejtélyes, véletlenül idevetődött francia lány a 2010-es évek vibráló, zsúfolt Budapestjén váratlanul egymásba szeret - de hogy közös történetük tündérmese vagy bűnregény lesz-e végül, azt már nem ők döntik el, hanem a város és a folyó szeszélyes istenei. Dunajcsik Mátyás első regénye egyszerre urbanisztikai love story, rendhagyó családtörténet és szédítő utazás a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten, amelynek épp annyi arca van, mint a rajta keresztül hömpölygő, történelmi és mitikus hordalékokat görgető Dunának. "Még a hidak is csak annyi terhet képesek egyszerre elviselni, mint a történet, ami létrehozta őket."

Egy fagyos téli délutánon Michael is, Caitlin is elmenekül boldogtalan házasságából, hogy titokban találkozzanak. Az elmúlt huszonöt évben havonta egyszer Coney Island volt a menedékük. Csupán ezek az értékes, lopott órák éltetik őket. De most a süvöltő hóviharban, a bezárt, holtszezoni fürdőhelyen úgy érzik, a világ végén vannak, életük pedig hirtelen a változás küszöbére került - egyfelől Michael feleségének súlyos betegsége, másfelől amiatt, hogy Caitlinéknek a Középnyugatra kell költözniük. Ezért egy fél életnyi titkos viszony után szembe kell nézniük a szőnyeg alá söpört dolgokkal, fel kell mérniük a következményeket, meg kell hozniuk a döntéseket, és - talán - végre vállalniuk kell a kockázatokat is. A kései meghittség e csöndes, szenvedélyes drámájában az Szerelmem, Coney Island egyetlen napba sűríti azokat a történeteket, tájakat, tragédiákat és csodás pillanatokat, amelyek két, egymástól távol született, de egymás mellé sodródott ember életét alkotják. O'Callaghan döbbenetesen erőteljes regényt írt két feledhetetlen alakról és döntéseikről. Nagyon szomorú könyvet, amelyből ugyanakkor árad a szépség, a sóvárgás és a lázas vágy is. "A vég nem ilyen lesz... Nem is látjuk majd, ha elérkezik. Itt leszünk, aztán a másodperc egymilliomod része múlva nem leszünk. Por se marad utánunk."

Amerikát romba döntötte a gazdasági válság. A munkanélküliektől és hajléktalanoktól hemzsegő rozsdaövezetekben bandák, vandálok és elmebetegek fosztogatnak. A fiatal házaspár, Stan és Charmaine azért van még életben, mert csodával határos módon megmaradt autójukban laknak, ám nemritkán így is másodperceken múlik a sorsuk. Egy nap megváltásként érkezik a hír: önkénteseket keresnek Consilience városába, a Pozitron Projektbe. A Projekt résztvevőinek rendes munka és kényelmes, tiszta otthon jár - minden második hónapban. A köztes időszakokat viszont a város és a projekt szívét jelentő Pozitron börtönben, fegyencként kell tölteniük, házukat pedig frissen szabadult váltótársaik foglalják el, akikkel szigorúan tilos érintkezniük - erről a Megfigyelés gondoskodik. Elsőre nem tűnik túl nagy áldozatnak egy rendezett életért cserébe, ám amikor Charmaine a szabályokat áthágva szenvedélyes viszonyba kezd váltótársával, nyugtalanító események láncolata veszi kezdetét, s előbb-utóbb kénytelenek feltenni a kérdést, mi zajlik valójában Consilience és a börtön falai mögött. Margaret Atwood 2015-ben írt disztópiájában a társadalmi felelősség és a közös túlélés problémái mellett előtérbe kerülnek az egyéni lét, legfőképpen a szenvedély kérdései: meddig mehet el az a másik birtoklásában anélkül, hogy elveszítené önmagát? "Ők maguk, a jövendő Pozitron-tervezők - igazi hősök! Úgy döntöttek, vállalják a kockázatot, az emberi természet jobbik felére apellálnak, a psziché ismeretlen területeit tárják fel. Olyanok ők, mint a régi pionírok, utat törnek, helyet csinálnak a jövőnek: a jövőnek, amely biztosabb, gazdagabb és általában véve jobb miattuk. Az utókor áhítatos tisztelettel emlékezik majd rájuk. Ez a duma. Stan még életében nem hallott ennyi marhaságot. Másfelől viszont valahogy hinni akar benne."

A tragikusan fiatalon elhunyt Simon Balázs "szellemi indulósebessége, egész életének irányt szabó intellektusa mágikus erejű volt" - írja Jánossy Lajos a kötet utószavában. Csillapíthatatlan izzása a költő korai munkáiban nagyszabású, burjánzó szövegkompozíciókban ölt testet, később a versek figyelme fokozatosan a mindennapi élet banális megfigyelései, történései felé fordul egy új, töredezett nyelvpoétika eszközeivel. Soha nem szakad el azonban a klasszikus műveltség és a filozófiai megalapozottság igényétől. Ebben a nagy téteket mozgató lírában vagonreteszként csikordul a tél, a lichthófban galambtetemek gyűlnek, Nimród, a halottkém pedig jegyzőkönyvbe írja a kihűlt testeket. Simon Balázs végzetesnek bizonyuló betegségének nem tulajdonított metaforikus jelentőséget, a halál árnyéka mégis egész életművére rávetül. Az 1990-es évek egyik meghatározó alkotójának verseit most halálának huszadik évfordulóján gyűjteményes kötetben veheti kezébe az olvasó. "Dölyf volna mondani, hiába volt a rossztól Óvó ezer délután, a sátánt míg elűzte Anyám rézasztalán az arab írás varázsrajza, Kínálkozott, a lopva terjedő sötéttől hogy Megóvna. És akkor is, hiába volt."

A Kafka fia egy befejezetlenül maradt Borbély Szilárd-regény. A szerző hagyatékából származó szöveg, mely kelet-európai apákról és fiúkról szól, mindeddig csak német kiadásban látott napvilágot. A történetek egyik szálán a világhírű író apja, Hermann Kafka nyomába eredünk, egy másik szálon Franz életének "nappali" világa és az írás iránti szenvedély természete tárul fel, a háttérben az apa fenyegető árnyékával, míg egy harmadik narrátor - úgy is mint a könyv szerzője, vagy éppen mint "Kafka fia" - az írásban és Kafka rokon alakjában lel rá a kétségbeesés otthonosságára. Elődök és utódok bonyolult viszonya nem csupán a két Kafka kapcsolatának fiktív és valóságos elemeket vegyítő ábrázolásában mutatkozik meg. Borbély Szilárd epizodikus töredékekből összeszőtt regénye a szerzőtől megszokott sűrített, kifinomult nyelven, erős vonásokkal idézi a kafkai szemléletmód végletes vonásait, az életmű emblematikus motívumait, de az irodalmi származástan és a személyes történet szerteágazó kérdéseit sem kerüli meg. "Miután otthontalansága egy váratlan, ám annál törvényszerűbb tragédia nyomán véglegessé vált, ennek a regénynek a lapjain azért kelt útra, hogy megértse azokat, akikhez éppúgy nincs köze, mint saját elkerülhetetlen jövőjéhez."

Ha eltekintünk a Világló részletektől, rövidebb írásainak ez a gyűjteménye Nádas Péter legszemélyesebb műve. Igaz ez annak ellenére, hogy a kötetbe összegyűjtött "elegyes írások" középpontjában hangsúlyosan mindig valaki más, egy-egy Nádasnak valamilyen okból fontos személy áll. Az írások némelyike formailag alkalomszerű, például nekrológ, kiállításmegnyitó, egy frissen megjelent könyv kritikája, ám ezeket is az alkalom fölé emeli az a személyes többlet, amiért Nádas beválogatta ebbe a kötetbe. Más szövegek egyetlen és maradandó alkalma a megörökített személy jelentősége a szerző életében. Különösen igaz ez azok esetében, akikhez több írásában is visszatér, mint Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Polcz Alaine vagy Balassa Péter. A vonzások és választások ily módon alakuló hálózata végül kirajzolja Nádas Péter önarcképét életének abból a korszakából, amelyet a Világló részletek már nem tárgyal. "Az ember olyan lény (legalábbis európai változatában és szerencsés esetben), aki szeret nagy felfedezéseket tenni. Olykor szívesen feltalálja a spanyolviaszt. Máskor tényleg világraszóló felfedezést tesz. Felfedezi a kereket. Egy másik évszázadban a gyufát, amit akkoriban még gyújtónak neveztek. Századra jön század, s megint eltelik. Ami végül is fikció, ez az egész időszámítás. Mert valójában nincs rés, nincs szünet, a világ áthatás, hiány és átmenet. [...] Hogy személyesen értsük, mit beszélek itt, én például már kicsiny gyermekként nagy felfedező szerettem volna lenni. A gőzmozdonyt én is felfedezhettem volna, de fel volt fedezve. Vadul nézelődtem, hogy mit kéne felfedeznem. Valaki korábban az ekét is felfedezte. A traktort is felfedezték, én pedig azon rágódtam, hogy itt ez a borona, ezt sem kell felfedeznem. Viszont épp akkor ment egyetemre az ifjú, aki később fel fogja fedezni, hogy bármiként rugódzunk és vágyakozunk itt egy másik világra, az eke korai elterjedtségének történeti határai a mai napig megszabják a három nagy európai régió civilizációs és kulturális határait."

Abel Nema egy kelet-európai országban dúló háború elől egy német nagyvárosba menekül, ahol illegális bevándorlóként az alvilágban bolyongva kénytelen boldogulni. Kétes egzisztenciák veszik körül: parkban tanyázó hajléktalanok, melegek látogatta félvilági mulatóhely törzsközönsége, szintén keletről bevándorolt, bandázó cigánygyerekek és vándorzenészek, akik egy időre megosztják Abellal kaotikus lakóhelyüket és életmódjukat.A férfi élete lassan mégis egyenesbe kerül, amikor megismerkedik Mercedessel, akinek élettársa ösztöndíjat szerez számára. Kiderül, hogy Abelnek zseniális nyelvérzéke van. Már a tizedik nyelvet beszéli hibátlanul, amikor az időközben megözvegyült Mercedessel látszatházasságot köt, hogy állampolgárságot szerezzen, és felrémlik egy egyetemi karrier lehetősége is. Ám a végzet mást tartogat számára – az alvilág Abel után nyúl.Terézia Mora első regénye a nyüzsgő, modern nagyváros pikareszk tablója, melyben a kétnyelvű szerző a beszéd és a hallgatás, az elbeszélhetőség és az elhallgathatóság kérdéseit is izgalmas, újszerű módon helyezi középpontba.„Állítólag a férfi is valahogy úgy nézett ki, mint egy madár, vagy mint egy denevér, de valami óriási, ahogy ott lógott, fekete kabátszárnyai meg-megrándultak a szélben. Először azt hitték, vallották később a nők, hogy valaki csak ottfelejtette a kabátját azon a szőnyegporolón, vagy min, mászókán. De aztán látták, hogy alul kéz lóg ki belőle, két fehér kéz, a begörbült ujjak hegye szinte a földet érintette.Egy kora őszi szombat reggelen a pályaudvari negyed elhanyagolt játszóterén három munkásnő egy mászókán fejjel lefelé himbálózva találta Abel Nema fordítót és tolmácsot. Ezüst színű ragasztószalaggal volt összekötve a lába, hosszú fekete ballonkabátja rálógott a fejére. Enyhén himbálózott a reggeli szélben.”

Bobi?ă iskolából kicsapott, a nagyváros perifériáján bandázó kamasz. Csonka családban, kisstílű szerencsejátékosok, egzisztenciájukat elveszítő kisemberek, alkoholista költők és gátlástalan konjunktúralovagok között válik felnőtté. A nyolcvanas-kilencvenes évek Romániájának eksztatikus káoszában szinte öntudatlanul kell kiverekednie a saját helyét a furcsa és folyton változó körülmények között. Az elhagyatottság érzésével küszködő, melankolikus fiatalember drogokkal, nőkkel és alkohollal próbálja erősíteni önmagát, majd az egyetem után beindul kalandos könyvkiadói karrierje. Bár a világ egyre jobban kitárul számára – a történések színtere Bukarest után Kanada, Frankfurt és Kréta –, a talajvesztett és kiégett főhősnek a saját belső korlátaival mindenhol meg kell küzdenie. A tizenkét szorosabban-lazábban összefüggő történet kesernyés humorú pikareszk fejlődésregénnyé áll össze, mely képet ad a román társadalom nagy átalakulásáról, és arról a generációról, amelyik ebben az átalakulásban elveszítette önmagát.

Térey János nagy ívű verses drámatrilógiája, az életmű egyik mérföldköve, 2004-ben jelent meg, azóta emlékezetes színházi előadás és ennek nyomán film is készült belőle a Krétakör társulatával, Mundruczó Kornél rendezésében. A drámai költemény második kiadása tizenhét év után a szerző életműsorozatában lát napvilágot.  „Térey, akinek közvetett, ám roppant intenzív tapasztalatai vannak a XX. század kataklizmáiról, az ezredvég történéseinek pedig szemlélő tanúja, szintén mitikus területre, az EU szívébe (Rajna-Wormsba, mely tulajdonképp Majna-Frankfurt) vezeti el a magyar olvasót, és e mitikus tájban az úgynevezett »vállalkozói szféra« csúcsfigurái maguk is mítoszhősökké stilizálódnak fel. Ez a mítosz azonban a mi korszakunkról, a jelenkori hatalmi struktúrákról és döntéshozatali mechanizmusokról szól, a Lakópark és a Toronyház mítosza" - írta a kötetről Márton László.

„Az esszé nem tűri, hogy feladatát előírják. …törekvései azt a gyermeki kedélyt tükrözik, amely habozás nélkül tűzbe tud jönni olyan dolgoktól, melyeket mások megalkottak” – írta Adorno az esszé műfajáról. Ez a szabadság, kritikus kíváncsiság, a világra való játékos és alázatos rácsodálkozás jellemzi a 20. század egyik legjelentősebb írójának esszéit is, melyekben feltárul a szerző novelláit és költészetét (is) megalapozó szellemi univerzum. Borges „hedonista olvasó”, aki számára a Paradicsom egy könyvtár, a világ metaforája a Könyv, az olvasás pedig soha véget nem érő, szenvedélyes kaland. Ezt az olvasót követhetjük most, amint az izlandi költészetről, a célba nem érő Akhilleuszról, a kabbala rejtélyeiről, a Bibliáról, Chaplinről, a krimiről vagy éppen a halhatatlanságról, saját vakságáról és az írás műhelytitkairól elmélkedik. A megmozgatott roppant tudásanyag ellenére hangja mindvégig személyes és közvetlen, hitelesen adva át, hogy a gondolkodás élvezet, gyönyör, szórakozás. Miközben hihetetlenül szerteágazó műveltségének mozaikjait összerakja, szétszedi és újra összeilleszti, példát mutat arra is, hogy a periféria hogyan viszonyulhat egyenrangú félként a nyugati hagyományhoz, és hogyan újíthatja meg szuverén módon. Végső kérdése azonban egyetemes: mi az ember helye és szerepe a Világ Könyvében? Olvasó, szereplő, netalán író? Magyar nyelven most először egybegyűjtve jelenik meg az 1932 és 1982 között megjelent hat esszékötet összes írása, a magyar Borges-recepció teljes bibliográfiájával kiegészítve.

Nagy Márta Júlia második kötetében kertek és elfeledett városrészek elevenednek meg egy versekből szőtt, szecessziós fantasyvilágban, ahol a mitológia egyszerre borzongató és hétköznapi. Kronosz-ábrázolás egy Mexikói úti ház falán, evangélisták a délkelet-pesti lankákon.  A versnyelv kanyarog, indái különös, alkonyi illusztrációt rajzolnak: egy ismerős múltat, vagy inkább múltban el-elmerülő jelent. Az érzékek kiélesednek; a virágok tűzpirosak, látni a szél színét, és Csendkirály koronája málnabokortüske. A szövegtér csípős és melankolikus, burjánzóan teremtő és kiszolgáltatott.  Bár sok a mesei alak, az út zegzugos közöttük. De találkozhatnak egymással, ahogy mi is velük, a képek törékeny erején át. „És ribizli rubinfürtjei véreznék össze / Szánkat, amikor egymásra mosolyognánk."  Kerber Balázs

„Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla” – írja Szerb Antal, ez a könyv pedig épp egy ilyen szerelemről szól, de még inkább azokról a történetekről, amelyeket a szerelemről mesélünk egymásnak és saját magunknak. Egy fékezhetetlen intellektusú, gördeszkás bölcsész és egy rejtélyes, véletlenül idevetődött francia lány a 2010-es évek vibráló, zsúfolt Budapestjén váratlanul egymásba szeret – de hogy közös történetük tündérmese vagy bűnregény lesz-e végül, azt már nem ők döntik el, hanem a város és a folyó szeszélyes istenei. Dunajcsik Mátyás első regénye egyszerre urbanisztikai love story, rendhagyó családtörténet és szédítő utazás a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten, amelynek épp annyi arca van, mint a rajta keresztül hömpölygő, történelmi és mitikus hordalékokat görgető Dunának.

Amikor a reklámszövegíróként dolgozó Jamada Hanio egy nap ráébred, hogy a jövő semmi érdemlegeset nem tartogat számára, öngyilkosságot kísérel meg. A kórházban ébred fel, egy „légüres, ám csodálatosan szabad világ”-ra. Ekkor dönt úgy, hogy egy tokiói újságban eladásra kínálja az életét. Hamarosan kopogtatnak az ajtaján a leendő ügyfelek, és elképzelhetetlen események sorozata veszi kezdetét: gyilkos banditák, rejtett kamerák, egy vámpírasszony, mérgező sárgarépák, kémek és titkos szervezetek, egy narkós örökösnő, házi készítésű robbanóanyagok és csapdák világa tárul fel a mit sem sejtő Hanio előtt. A Tarantino-filmeket idéző regény folytatásokban jelent meg a japán Playboyban 1968-ban. Bár Misima „kisebb művei” közé sorolta, fordulatos, abszurd cselekménye és sötét komikuma mögött felsejlenek azok a témák, melyek a szerzőt egész életében foglalkoztatták: a halálvágy, a vég erotikája és a modern, elnyugatiasodott Japán fogyasztói társadalmának kritikája.

A huszonnyolc éves Eva magányosan él Brüsszelben: vidéken lakó szüleivel nem beszél, testvéreivel csak néha vált semmitmondó üzeneteket. Egy nap meghívót kap a szülőfalujában tartott megemlékezésre. Úgy dönt, visszatér gyerekkora helyszínére, ahol saját démonjaikkal viaskodó szülei helyett rá maradt, hogy kényszerbetegséggel küzdő kishúgával foglalkozzon. Miközben Eva egy jégtömbbel a csomagtartójában halad célja felé, fokozatosan tárul fel az olvasó előtt egy tizennégy évvel korábbi végzetes nyár története, amikor két barátja, Laurens és Pim veszélyes játékba kezdett a falubeli lányokkal. A fiúk hamarosan elveszítették az irányítást az események fölött, és a játék elfajult... Mit kezdhet egy felnőtt nő a kamaszkori traumáival? Képes-e a sodródás helyett döntéseket hozni, és képes-e jó döntéseket hozni? Szembe tud-e nézni azokkal, akik helyrehozhatatlan károkat okoztak az életében? A Ian McEwanhez is hasonlított Lize Spit bravúrosan montírozza egymásra a múlt és a jelen síkjait, felkavaró és kegyetlen történetet bontva ki, melyben a saját gondjaikkal elfoglalt felnőttek észre sem veszik vagy csak tehetetlenül szemlélik, ahogy gyerekeik élete is kisiklik.

A Lovak a folyóban elbeszélője megírta fő művét, de a várva várt siker elmaradt, és még a házassága is zátonyra futott. Egy különös lakókkal teli ház szuterénjába húzódva próbál leszámolni ambícióival, és rendet tenni mind zavarosabbnak tűnő életében.Bartók Imre új regénye a személyes összeomlás fájdalmas és szarkasztikus krónikája. Vajon mi köze egymáshoz Empedoklésznek és Gollamnak? Mi volt Goethe és Albert Speer kedvenc társasjátéka? Ki löki az utasokat a Gellért-hegy oldalában futó metró alá? Mit tett a lovaival Radamanthüsz király, és miért ilyen szomorú az emberi szív?„Író vagyok – mondom magamat is meglepve, és kis híján elhányom magam.”

„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok, érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan léphetnek működésbe saját sorsformáló erőink?Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényezőket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora változást érhetünk el, és hogyan teremthetünk magunknak olyan életet, amely a leginkább megfelel az elképzeléseinknek.” – Orvos-Tóth Noémi