Jelenkor Kiadó strana 17 z 19

„Aki ismeri önmagát, a saját sorsát, az megmenti a világot.” 1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. Tompa Andrea regénye ennek a gyermeknek a sorsát követi végig, ahogy a főhős mindenféle kerülőutakon kerül kapcsolatba a saját történetével.

Japán a közeljövőben szinte élhetetlenné válik, és teljesen elszigetelődik a külvilágtól. A százéves Josiró egyike az "öreg aggastyánoknak", akik - ellentétben az "ifjú aggastyánokkal" - még emlékeznek, milyen volt a friss levegő illata, a kék tenger látványa, a gyümölcs íze, egy állat bundájának puhasága. Az országot is az idősek működtetik: dolgoznak és gondoskodnak az életre és munkára képtelen újabb nemzedékekről. Mint minden gyermek, Josiró dédunokája, Mumei is törékeny és gyenge, járni, öltözködni, de még enni is alig tud. Talán még a felnőttkort sem éri meg. Josirónak nap mint nap szüksége van minden bölcsességére, hogy életben tartsa unokáját. Mindez kétségbeesett aggodalommal tölti el, amelynek mélyén halványan mégis ott pislákol a jövőbe vetett remény. Yoko Tawada - akit a New York Times "Kafka kitűnő tanítványá"-nak nevez - kíméletlen szatírája 2018-ban elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat külföldi irodalom kategóriában. A kötetet a szerző utólag egészítette ki négy korábbi, ugyancsak disztópikus elbeszélésével, melyeket a 2011-ben bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt követő szökőár hatására írt. "A gyerekek havi egészségfelmérési eredményét rögzítő iratokról kézzel írt másolat készült, amit gyorsfutár kézbesített az Új Japán Egészségügyi Kutatóközpontnak. Amióta felkapott lett A tengeri szél üzenete című manga, melynek főhőse egy vadkecske gyorsaságú hírvivő volt, fejében a város teljes térképével, egyre több gyerek álmodozott arról, hogy egyszer gyorsfutár lesz. A mai gyerekek erőnlétét figyelembe véve azonban erre nem sok esély volt. Az tűnt valószínűbbnek, hogy a közeljövőben a fiatalok mind irodában dolgoznak majd, a fizikai munkát pedig továbbra is az idősek végzik."

A három ördögfióka - Bezzeg, Csütörtök és a legkisebb, Sáti - soha nem unatkozik. Náluk aztán igazán zajlik az élet. Szegény mamájuk, Anyubanya éppen a morzsákra gyűlő rágcsálókkal birkózik, elküldi hát Csütörtököt az ördöngös molnárért, hogy közösen próbálják elűzni a kártevőket. A második történetben az esti mese közben Csütörtök észreveszi, már alig látja a könyv lapjait, olyan sötét lett. A házból kiszökve meglátja Mirkót, a kis markolábot, aki épp felfalja a Holdat... Varró Dániel vadonatúj verses meséit óvodás kortól ajánljuk, bár tudjuk, a szerzőtől megszokott módon a szülők, nagyszülők és dédszülők is hamar megkedvelik a legújabb mesehőst: a cserfes Csütörtököt. A kötet első meséje diafilmen is kapható!

Polcz Alaine könyve férjéhez, Mészöly Miklóshoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk több mint ötven évéről, a halálra való felkészülésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében a külvilágtól eltávolodó, betegséggel küzdő alakját, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól. Az írónő személyes tragédiáját megosztva, őszinte hangjával támogatja mindazokat, akik félnek saját haláluktól, félnek látni szeretteik elmúlását; azokat, akik gyászban vannak; azokat, akik elakadtak az úton, és félnek visszanézni; mindazokat, akik kezükbe veszik ezt a könyvet, mely az ember egész lényében élő szeretetről szól. "Véget ért a háború. Aztán egy idő múlva - véget ért az első házasságom is. Még volt egy-két próbálkozás helyreállítani. Hosszú ideig úgy éreztem, hogy három dologról nem tudok beszélni: a háborúról, az első házasságomról és Erdélyről. Miklóst megismertem. Már egy éve együtt éltünk - ami akkor tilos volt -, de nem mertem házasságot kötni vele. Féltem a házasságtól. Aki egyszer majdnem belehal, az fél. A közmondás szerint, akit egyszer megmart a kígyó, az a gyíktól is fél. Meg túlságosan szép is volt Miklós. Hódító atléta. Valaki nézte a fiatalkori képünket, amelyen védőn ölel át Miklós, és a jövőbe tekintünk: Milyen hihetetlen, tudom, mi mindenen estetek át, Miklós is, te is. Nyoma sincs annak, hogy mind a ketten megjártátok a poklot."

"Ez Cormac McCarthy pályájának leggazdagabb és legerősebb műve. Nagyobb írói teljesítmény, mint a Véres délkörök vagy Az út" - írta a The Atlantic az amerikai szerző legújabb művéről, melyen az 1970-es évek óta, ha megszakításokkal is, de folyamatosan dolgozott. Most, tizenhét évvel Az út megjelenése után végre a magyar olvasók is kézbe vehetik - egy kötetben - a Western testvérek tragikus történetét elmesélő párregényt, Az utast és a Stella Marist. 1980, Pass Christian, Mississippi. Az utas főszereplőjét, a mentőbúvárként dolgozó Bobby Westernt egy tengerbe zuhant repülőhöz riasztják. A gépben kilenc holttest ül beszíjazva, a tizedik utasnak, a pilóta táskájának és a fekete doboznak nyoma vész. Bobby, miután búvártársát holtan találják és a kormány ügynökei az ő nyomába erednek, megpróbál eltűnni. Azonban családja nyomasztó múltja elől nem tud elrejtőzni. Apja Oppenheimer tudóscsapatának tagja volt, fizikusként részt vett az atombomba-kísérletekben, szépséges és különös tehetséggel megáldott húgát, Aliciát pedig képtelen volt megmenteni. Az utas az erény és a tudomány, a bűntudat és a téboly lélegzetelállító regénye. 1972, Black River Falls, Wisconsin. A Stella Maris központi alakja, Alicia Western, ifjú matematikazseni, aki húszévesen önként vonult kórházba. A paranoid skizofréniával diagnosztizált lány és pszichiátere, Dr. Cohen terápiás beszélgetéseiből különös világ bontakozik ki. Aliciát őrületbe kergeti bátyja, Bobby iránt érzett, "égi törvények ellenére" való szerelme, hallucinációiban pedig leginkább a matematika és a kvantumfizika törvényei mutatnak irányt. McCarthy - ahogy erre több mint 50 éve, az 1968-as Odakint a sötétség című könyve óta készült - újra különleges női főhőst alkotott. Bobby és Alicia párregénye megkérdőjelezi az Istenről, az igazságról és a létről alkotott elképzeléseinket. "Talán nehezebb egyetlen dolgot elveszíteni, mint mindent."

Babarczy Eszter novellái a nővé válás folyamatát, a nők szereplehetőségeit és szerepkényszereit járják körül. A magány, a kiszolgáltatottság és sérülékenység hétköznapi vagy éppen szélsőségesen fájdalmas epizódjaiban megannyi küzdelem zajlik a méltóságért, a szeretetért, önmagunk elfogadásáért és elfogadtatásáért. Egyfajta felnövekedéstörténet rajzolódik ki a kötetben, amelynek hősei, mintegy megalkotván az „ismeretlen nő" alakját, különféle élethelyzetekben kénytelenek szembesülni szűkebb és tágabb környezetük elvárásaival. Az írások olykor szenvedélyes, máskor rezignált őszinteséggel, érzékletes és érzéki nyelven szólnak a különböző életkorokban átélt lelki és testi szenvedésekről, a „korbácsoló szavakról", a családhoz, szülőkhöz, gyermekekhez, férfiakhoz fűződő kapcsolatok változó dinamikájáról.

Varró Dánieltől rég várunk egy olyan mesevilágra, mint amilyet a Túl a Maszat-hegyenben teremtett. Ebben a skandinávoskodó mesefüzérben a szörnyű zord fjordok világába kalauzolja olvasóit. Megidézi és "varródanisítja" az északi és a kelta folklór néhány jellegzetes alakját: trollokat, mocsári goblinokat, orkokat, leprikónokat, hableányokat és hablegényeket. Van itt troll-legenda, finn minieposz, Andersen-paródia, sőt, tetszés szerint lehetünk főhősei egy vikinges gyerekfantasynek. A lapokon megelevenedő izgalmas, eseményekben és szójátékokban gazdag világban mindenki ráismerhet saját családi történeteire, ismerőseire és legfőképpen önmagára, amiben sokat segítenek Maros Krisztina pompás képei.

„Nagymi, most teherautók jönnek, és cukrot hoznak meg lisztet és olajat és gyógyszereket, kinyíltak a határok, és szabadság van, érted?, mire nagymama ingerülten válaszolta, Tudom én, de a lány szelíden folytatta, hogy Nagymi, most új világ jön, érted?, mire a nagymama szelídebben mondta, már annyiszor volt új világ” Tompa Andrea első regénye 2010-ben jelent meg, azóta számos kiadást megért. A pályakezdő mű az 1980-as évek romániai diktatúrájában felnövekvő elbeszélő és családja történetén keresztül idézi meg a nem is olyan távoli közös múlt fojtogató világát. „A 20. század nyolcvanas éveinek, kolozsvári hétköznapoknak a krónikája ez a regény. S már csak azért sem lehet vidéki, csupán egy szűk területre érvényes vallomás az életről, mert a kételymentes, a gondolkodást kerülő alávetettség kemény bírálata, fájdalmas és szellemes és roppant természetes kritika. Ez a kritikai szellem, ez a lázadás a beletörődés ellen, a megalázó és ekként elfogadott lét ellen állandó, egyetemes emberi törekvés, az, ami az emberben a legjobb” - mondta a regényről Szilágy Júlia 2010-ben a kolozsvári könyvbemutatón.

"Talán az a legjobb leírása a szerelemnek, hogy valaki a boldogságtól vagy a kétségbeeséstől képtelen levenni a szemét egy másik emberről?" Jón Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen feledés története. A Hiányod maga a sötétség generációk életét tárja elénk Izland északnyugati fjordjaitól Dél-Európáig, a tizenkilencedik század közepétől 2020-ig. Életeket, melyek bár jelentéktelenek, mint a kerítésoszlopok, mégis összetartják a világot: egy postára adott kisfiú, egy szerelembe esett pap, egy Kierkegaard-tudós halász és egy menthetetlenül szomorú rocksztár - csak néhány szereplő a nagyívű családregényből. Emberek, akiket gyengeségeik és szenvedélyeik éppannyira uralnak, mint a boldogság utáni vágyuk. Történeteik úton-útfélen keresztezik egymást, míg össze nem áll egy kivételes, ragyogóan intenzív mozaik, melyben hőseink nem álmodoznak, hanem ők maguk válnak az álommá.

"Helló, emberek! Üdvözlünk az életetek új fejezetében! Itt vagytok?" Két nő - két történet A változás korában - a kötet első novellaciklusában - egy ötvenes éveinek közepén járó nő mindennapi életének epizódjai tárulnak fel: küzdelme a magánnyal, az öregedéssel hol keserűen, hol iróniával vagy éppen tárgyszerű távolságtartással jelenik meg. A múló idő nyomokat hagy, sebeket ejt a testben és a lélekben, és számvetésre készteti az elbeszélések hősét, aki mindeközben könyörtelenül szembesül a társadalom és a szépségipar kínálta divatos és olcsó megoldási stratégiák kudarcaival. A második, Mi ketten című ciklus egy középkorú nő és egy roma lány összefonódó történetét kettejük egymásnak címzett monológjaiban meséli el. A fővárosi értelmiségi Emma egy vidéki roma családot támogat: éveken át próbálja segíteni a legkisebb lányt, Dalmát a tanulásban, munkában és később a családalapításban is. Végül Emma komolyan vállalt szolidaritása és empátiája sem tudja kiállni a próbát a lassan kontrollálhatatlanná váló eseményekkel szemben. Minden szándék és akarat ellenére képtelen megállítani a zuhanást.

Muhi Andris arra ébred, hogy túl csendes lett a világ: nem csilingel a villamos, nem dalolnak a madarak, nem szól az iskolacsengő. Eközben a hegy túloldalán Maszat Janka rádöbben, hogy a Paca cár szőrén-szálán eltűnt. Andris is, Janka is nyomozni kezd, de nem működnek a világok közötti átjárók. Eljut Andris Szösz néne házához? Megmenekül Pöckös Mackó a mormota halálos ítélete elől? És Janka a böngyöjbákoktól? Hogy kerülünk képregénybe? Mégis mi a fene történik? "Kis olvasóim, hát szevasztok, Nem kell már rágni körmötök, Elmondom végre nektek azt, hogy Mi rejlik még a hegy mögött. Húsz röpke év röpült el összvissz Suhanva, mint a szél, mi szöszt visz, Gyorsabban, mint egy tollvonás, És máris itt a folytatás. A cím volt csak, mit tépelődve Kerestem hosszan, mi legyen - "Még túlabb a Maszat-hegyen"? Vagy "Kecsöp Benő újratöltve"? Majd jött a szikra egy napon, Ez látható a címlapon."

A bukaresti 86-os számú iskola irodalomtanára naplót vezet riasztó, szürreális álmairól, és hétköznapi csetlés-botlásáról. Az élete gyökerestül megváltozik, amikor olyan házba költözik, amely alatt egy beépített szolenoid elektromágneses teret hoz létre, aminek hatására a főhős lebegni kezd az ágya felett. A tekercsből városszerte több is akad, és ezekkel együttműködve elképzelhetetlen eseményeket idéz elő. A történet az 1960-80-as évek szocialista Romániájának valóságába ágyazódva - élelmiszerboltok előtt kígyózó sorok, az oktatási rendszer abszurditásai, a családi élet nyomorúsága - bepillantást enged egy gyerekeket gondozó tüdőszanatórium életébe, a halál ellen tiltakozó mozgalom gyűléseibe, az álomfejtők társaságába, valamint a mikroszkóp tárgylemezén élő atkák miniatűr világába. A Szolenoid elbeszélője az önéletírást és a történelmet vegyítve tűnődik az élet és a művészet különféle dimenzióinak lehetséges változásain, miközben a korabeli diktatúra rideg hétköznapjai is könyörtelenül betüremkednek a regény rendkívüli panorámájába. „A művészetnek nincs értelme, ha nem menekülés. Ha nem a rablét reménytelenségéből születik. Nem tisztelem a kényelemhez és enyhüléshez vezető művészetet, az olyan regényeket és festményeket, amelyektől a cella elviselhetőbb.”

Miért kell az embereknek színlelniük, hogy azok, amik?" Bix Bouton, a nagy sikerű Mandala techvállalat tulajdonosa kifejleszt egy technológiai eljárást, amely lehetővé teszi emlékeink feltöltését a felhőbe, sőt akár mások emlékeihez is hozzáférést biztosít. Világrengető ötletének, a Saját Tudattalannak alig egy évtized alatt tömegek válnak megszállottjává. Ebben a hátborzongatóan ismerős világban a "számlálók" tartanak rendet, akik gépiesen nyomon követik és felhasználják adattá alakított vágyainkat. Idővel azonban egyre többen eszmélnek rá, milyen árat fizetnek azért, hogy belekóstoltak a mézeskalács házba, és inkább elrejtőznek a Mandala mindent látó szeme elől. A bravúrosan felépített regény egyes részeiben más-más szereplő nézőpontja érvényesül, akik közül sokan ismerősek lesznek Az elszúrt idő nyomában olvasóinak. A mézeskalács ház mély együttérzéssel megírt kaleidoszkóp az elmúlásról és az emlékezésről, az emberi kapcsolódás utáni vágyakozásról, amit a technológia sem vehet el tőlünk. A regényből és Az elszúrt idő nyomában előzménytörténetéből Olivia Wilde rendez hamarosan sorozatot.

"Háború mindig volt. Ember se volt még, de a háború már akkor itt várta a földön. A legfőbb mesterség a legfőbb mesterét." A tizenkilencedik század közepén egy sebesült tennesseei fiú céltalanul bolyong a texasi-mexikói határvidéken. Előbb fosztogatásra készülő amerikai veteránok közé csöppen, akiket indiánok mészárolnak le, majd egy skalpvadász banda fogadja be, amelyet az őrült Glanton vezet társával, az ördögi bíróval együtt. Az állandó és kíméletlen erőszak világában a fiú kénytelen hamar megtanulni, hogy mindenki szeme előtt egyetlen cél lebeg: megérni a másnap reggelt. Cormac McCarthy szikár és könyörtelen prózája híven tükrözi az egykori határvidéket. Hőseinek kilátástalan életét farkastörvények uralják, fel sem ötlik bennük az "élni és élni hagyni" gondolata. A Véres délköröket 1985-ös megjelenése óta az amerikai irodalom kiemelkedő művei között tartják számon, Harold Bloom szerint "a legnagyszerűbb könyv a Míg a fekszem kiterítve óta".

Tudnivaló, hogy Erdélybe semmiféle nyomtatványt, írást, napilapot nem lehet bevinni, könyvet végleg nem. Utoljára nagyon megtáncoltattak a vámon a magyar vámosok. Ezelőtt hat vagy nyolc héttel, május végén mentünk Zolival és Marival a csíksomlyói búcsúra, Vízaknára és aztán Kolozsvárra. Akkor még az autó kerekét is leszerelték, úgy kellett ugráltatni a földhöz vágva, hogy nincs-e benne valami - és közben a foguk között odasziszegték, hogy "könyvet ne, azt tudhatják, hogy nem szabad!" Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceauşescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceauşescu-korszakban egyre elviselhetetlenebbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.

"A XX. század szenvedélyes szerelme a szolgaság." Albert Camus 1943 júniusában odalépett Jean-Paul Sartre-hoz, hogy bemutatkozzon neki - így kezdődött kettejük barátsága a nácik által megszállt Párizsban. A háború után azonban filozófiai gondolkodásuk más irányba fordult, szakmai és személyes viszonyuknak Camus 1951-ben megjelent írása, A lázadó ember vetett véget. Ez az esszé, mely a Sziszüphosz mítoszának folytatásaként is értelmezhető, a lázadás és a forradalom társadalmi és egyéni okait vizsgálva az emberi lét alapvető ellentmondására mutat rá: bár a világ abszurd és értelmetlen, az ember szüntelenül törekszik a tisztánlátásra, az abszolút igazságra és szabadságra. De létezik-e olyan lázadás, olyan erkölcsi és politikai létmód, amely e leküzdhetetlen ellentétben is rendületlen alapot jelenthet? Camus gondolatmenete erre a hozzáállásra tesz javaslatot.