Jelenkor Kiadó strana 18 z 45

Paul Krüzen az apjával él egy régi tanyán, nem messze a német határtól. Valaha az apja gondoskodott róla, most ő gondoskodik az apjáról. Gyönyörű, a világ dolgaiban jártas anyja már rég otthagyta őket egy orosz pilótáért, vissza sem nézett. Paul világa átalakulóban van: a holland falu most kínai vendéglősnek, lengyel vízvezeték-szerelőnek, orosz gengszternek ad otthont. Rita, a vesztett ügyek védőszentje őrzi Pault és legjobb barátját, Hedwigest – ezt a modern világba való beilleszkedésre képtelen párost –, ám még ő sem tudja megóvni őket a készülő tragédiától. Mindeközben Paul saját „Szent Ritájánál”, egy quezoni prostituáltnál lel olykor vigaszra. Élesen megrajzolt, sötét humorú regényében Wieringa azokat az embereket jeleníti meg, akik a változó világ perifériáján küszködnek. A Szent Rita főhajtás azok előtt, akik hátramaradtak, és óda azokhoz, akik meg szeretnék haladni önmagukat és az örökségüket.

Amerikát romba döntötte a gazdasági válság. A munkanélküliektől és hajléktalanoktól hemzsegő rozsdaövezetekben bandák, vandálok és elmebetegek fosztogatnak. A fiatal házaspár, Stan és Charmaine azért van még életben, mert csodával határos módon megmaradt autójukban laknak, ám nemritkán így is másodperceken múlik a sorsuk. Egy nap megváltásként érkezik a hír: önkénteseket keresnek Consilience városába, a Pozitron Projektbe. A Projekt résztvevőinek rendes munka és kényelmes, tiszta otthon jár - minden második hónapban. A köztes időszakokat viszont a város és a projekt szívét jelentő Pozitron börtönben, fegyencként kell tölteniük, házukat pedig frissen szabadult váltótársaik foglalják el, akikkel szigorúan tilos érintkezniük - erről a Megfigyelés gondoskodik. Elsőre nem tűnik túl nagy áldozatnak egy rendezett életért cserébe, ám amikor Charmaine a szabályokat áthágva szenvedélyes viszonyba kezd váltótársával, nyugtalanító események láncolata veszi kezdetét, s előbb-utóbb kénytelenek feltenni a kérdést, mi zajlik valójában Consilience és a börtön falai mögött.  Margaret Atwood 2015-ben írt disztópiájában a társadalmi felelősség és a közös túlélés problémái mellett előtérbe kerülnek az egyéni lét, legfőképpen a szenvedély kérdései: meddig mehet el az a másik birtoklásában anélkül, hogy elveszítené önmagát?

Az Utolsó Kiserdő az egyetlen hely, amit még nem hajtottak rémuralmuk alá a triplatokájú vahordályok, hurkoltfarkú csökött sarabolók, kukkoló berregények és társaik, vagyis a SZÖRNYEK. Az erdő lakója, a Félőlény annyira retteg, hogy már elő sem bújik odújából. Nem mesél barátainak, Rakoncnak, Porhanynak és Csupáncnak könyvtára csodálatos köteteiből, pedig eddig ezek a történetek tartották úgy-ahogy távol a szörnyeket. A Félőlény legjobb barátja, Csatang már elhagyta otthonát, a Kiserdőt. Egy nap azonban Csatang visszatér, hogy megossza barátaival: a helyzet menthetetlen, legjobb lesz, ha mind szörnnyé válnak. A Félőlény enged az unszolásnak, és a szörnyfelvételi irodába indul, hogy kiállja a három próbát… Békés Pál klasszikussá vált meséje bátorságra és őszinteségre tanít; arra, hogy inkább nevezzük nevén a rosszat, mert csak így lehet vele szembeszállni. „Szörnnyé válni könnyű. Nagyon könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz.”

Lanczkor Gábor új kötete egyszerre tűnődő séta és hajszolt sietség. Barangolás Vas megyétől Indiáig, és sírkertek kötelességtudó bejárása. Kitérők nélküli út, mert maga a kitérő a cél. Utazni, emlékezni itt feladat és tartozás – amelyet e könyv konok meggyőződéssel, mégis fesztelen természetességgel teljesít. De mitől torpan meg a láb? Egy esetleges falu temetőjének lemállott betűitől éppúgy, mint egy ismerős sír közelségétől. És le kell jegyezni a feliratot, és írni kell róla – tárgyilagos, nyugodt egyszerűséggel, a költőre jellemző szomorú alázattal –, hogy kicsit talán tisztábban léphessünk a következő sírhoz. Gandhi és Hitler. Ady és Szálasi. Az apa és az út menti kőkeresztek. Halad fejfától fejfáig, mintha ősi rítust végezne mindennapi dísztelenséggel és ünnepélyes méltósággal, lassan. Mégis valóságos sodra van, akár egy beomló csempészalagútnak.

Darius Kopp informatikus, egy helyi hálózatok értékesítésével foglalkozó kaliforniai székhelyű vállalat egyetlen képviselője a kontinentális Európában. Az NDK-ban nevelkedett Kopp tisztában van a térség keleti felének sajátos vonásaival – de még őt is meg tudja lepni két örmény élsportolóval kötött üzletének váratlan alakulása. Miközben helyzete a cégnél egyre bizonytalanabb, magyar származású felesége, Flora hasztalanul próbál megkapaszkodni a filmes szakmában. Pincérnőként vállal munkát egy berlini strandvendéglőben, egyre mélyebb depresszióba süllyedve. Darius is túl szétszórt, túl érzelmes és érzékeny ahhoz, hogy sikeres lehessen, és megvesse lábát a válság sújtotta versenyszférában. A Darius Kopp-trilógia első kötete illúziótlanul is megkapó krónikája két jobb sorsra érdemes ember szerelmének.

A Kafka fia egy befejezetlenül maradt Borbély Szilárd-regény. A szerző hagyatékából származó szöveg, mely kelet-európai apákról és fiúkról szól, mindeddig csak német kiadásban látott napvilágot.  A történetek egyik szálán a világhírű író apja, Hermann Kafka nyomába eredünk, egy másik szálon Franz életének „nappali" világa és az írás iránti szenvedély természete tárul fel, a háttérben az apa fenyegető árnyékával, míg egy harmadik narrátor - úgy is mint a könyv szerzője, vagy éppen mint „Kafka fia" - az írásban és Kafka rokon alakjában lel rá a kétségbeesés otthonosságára.  Elődök és utódok bonyolult viszonya nem csupán a két Kafka kapcsolatának fiktív és valóságos elemeket vegyítő ábrázolásában mutatkozik meg. Borbély Szilárd epizodikus töredékekből összeszőtt regénye a szerzőtől megszokott sűrített, kifinomult nyelven, erős vonásokkal idézi a kafkai szemléletmód végletes vonásait, az életmű emblematikus motívumait, de az irodalmi származástan és a személyes történet szerteágazó kérdéseit sem kerüli meg.

Földényi F. László William Blake Newton című metszetéről szóló esszéjében nemcsak a nagy jelentőségű alkotás és a hozzá kapcsolódó nyomatsorozat elemzésére vállalkozott, hanem a költő-festő intenzív és szövevényes mitológiájába is bevezeti az olvasót. Körültekintően bemutatja Blake-nek a maga korában is renegátnak számító világszemléletét és a 18–19. század fordulójának szellemi irányzatait, melyek máig éreztetik hatásukat. Miközben Földényi feltérképezi a Newton motívumait és Blake költői univerzumát, szinte észrevétlenül irányítja figyelmünket a ma is égető kérdésre: mégis miben gyökerezik a jelenkor mindent átszövő otthontalansága?

Négy alkotó, két házaspár – egy történet, amely az 1950-es években kezdődött, és kisebb-nagyobb zökkenőkkel élethosszig tartott. A kötetben olvasható „nyolckezes” levelekben a szerzők érzékletesen tudósítanak mindennapjaikról vagy éppen az írással kapcsolatos vívódásaikról. Azokról az évtizedekről, amikor személyes és szakmai életük alakulását döntően meghatározta a korszak megingathatatlannak tűnő politikai berendezkedése és ideológiája. Az utazásokról, társas eseményekről szóló leírások és a könnyed hangú beszámolók mellett olykor súlyos magánéleti és elvi konfliktusok is felvillannak a sorok között. A gazdagon jegyzetelt levelezéskötet fényképeket, dokumentumokat, valamint a Nemes Nagy Ágnes – Lengyel Balázs és Polcz Alaine – Mészöly Miklós házaspár közös történetéhez fűződő szépirodalmi írásokat is közöl. „Sokat voltunk együtt, és szorosan összetartoztunk. Ez olyan négyes volt, hogy mindenki mindeniket szerette. Ritkaság két házaspárnak ilyen meleg barátsága” – írta négyük kapcsolatáról Polcz Alaine.

A harmincnyolc éves Adelaida anyja halála után magára marad Caracasban – az anarchia városában, ahol az erőszak szabja meg az élet ritmusát. Miközben a temetés után lakásába zárkózva, magányosan gyászol, az utcán lövések hallatszanak, és az ablakokban kialszik a fény: a Forradalom Fiai újabb zavargást robbantottak ki. Másnap Adelaida megpróbál lisztet szerezni a közeli pékségben. Caracasban az emberek rendszerint hiába állnak sorba a boltokban – csak a kiválasztottak távozhatnak teli szatyrokkal, a fejadagot jóval meghaladó élelemmel. Adelaida sem jár sikerrel, s mikor üres kézzel hazatér, nem tud bejutni az otthonába, mert azt fosztogatók foglalták el. Adelaida a szomszédnője lakásában rejtőzik el, ahol váratlan lehetőség nyílik meg előtte a pokolból való menekülésre: kezébe akad egy irat, melyből kiderül, hogy a szomszéd spanyol útlevélért folyamodott… Karina Sainz Borgo megrázó képet fest az anyját és hazáját is gyászoló nőről; a 21. századi Venezuelában uralkodó korrupcióról, káoszról, erőszakról és arról, milyen áron lehet mindezek árnyékában túlélni a mindennapokat. A Megy le a nap Caracasban több mint húsz nyelven jelent meg.

“Kívül közöny, belül tériszony” – mondja Vonnák Diána egyik írásának hőse. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban: az egész tágas és ismeretlenül ismerős táj Indiától a Közel-Keletig, Ukrajnától az Atlanti-óceánig, de semmi egzotikum vagy úgynevezett tarkaság, csak drámai szögletek és kiszögellések. Olykor nem tudni, a hősök hol vannak éppen. Merre lehet az Orot-domb? És messze van-e a tajga, ahova egy kislány egyedül indul az altatóktól bódult anyja mellől? Az ember csak szédül ezekben a túlságosan tágas mikrovilágokban, elveszett, kapaszkodik, hová is kapjon, kihez, már billen is le a kőről, amire felállt hegedülni. Zuhan, mert az ember lába alatt a tér mégis oly szűk. Zuhan, de valaki elkapja – az értékes hegedűt. Az emberek ezekben a novellákban inkább érzékelik, mint értik egymást. Mint akiknek nincs a világban és egymásban helyük. 

Babarczy Eszter novellái a nővé válás folyamatát, a nők szereplehetőségeit és szerepkényszereit járják körül. A magány, a kiszolgáltatottság és sérülékenység hétköznapi vagy éppen szélsőségesen fájdalmas epizódjaiban megannyi küzdelem zajlik a méltóságért, a szeretetért, önmagunk elfogadásáért és elfogadtatásáért. Egyfajta felnövekedéstörténet rajzolódik ki a kötetben, amelynek hősei, mintegy megalkotván az „ismeretlen nő" alakját, különféle élethelyzetekben kénytelenek szembesülni szűkebb és tágabb környezetük elvárásaival. Az írások olykor szenvedélyes, máskor rezignált őszinteséggel, érzékletes és érzéki nyelven szólnak a különböző életkorokban átélt lelki és testi szenvedésekről, a „korbácsoló szavakról", a családhoz, szülőkhöz, gyermekekhez, férfiakhoz fűződő kapcsolatok változó dinamikájáról.

A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018) búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művésztől (akár egybe is írhatjuk: szabadulóművésztől), az új kötetben a szabadkai, palicsi kávéházak teraszán találkozunk vele és beszélgetőtársával, Czipriánnal. Ketten szinte (költői) versenyben idézik föl és illesztik össze emlékeiket, történeteiket a gyerekkortól az egykori jugoszláv esztendőkön át napjainkig. Figyelmes hallgatójuk, Tolnai Ottó - ahogy magát nevezi: az élő organizmusként alakuló, „viselkedő" mesék diszpécsere - feledhetetlen figurákra talál, pontosabban ő teszi, varázsolja feledhetetlenné őket. Az őrölt paprika fenoménjeitől a SINGER-ét utaztató varróasszonyig, a hajdani mozigépésztől a király előtt úszóbemutatót tartó Balla Laci bácsiig. Őslakosok, látogatók, menekültek. És persze felbukkan Dr. Brenner, alias Csáth Géza, nyomában a hely szellemét adó kreativitás mindennemű képviselőivel, köztük a festővel, akinek a védjegye mi más lenne, mint egy Adrián összefestékezett bácskai pantalló, azúrja a teremtés védőszíne.  Szilárd Leó egykori kérdésére, aki „tudta volt az atom, a világ mibenlétét, csak azt nem tudta: Mi az, hogy Palics?", ők adják meg a választ. „A történet annyira izgalmas kezdett lenni, hogy könny szaladt a szemembe. (Jóllehet nekem, akárcsak T. Olivérnek, száraz a könnyzacskóm; mi inkább csak belülről sírunk, tele vagyunk belső kis Niagarákkal.)"

Ha eltekintünk a Világló részletektől, rövidebb írásainak ez a gyűjteménye Nádas Péter legszemélyesebb műve. Igaz ez annak ellenére, hogy a kötetbe összegyűjtött „elegyes írások" középpontjában hangsúlyosan mindig valaki más, egy-egy Nádasnak valamilyen okból fontos személy áll. Az írások némelyike formailag alkalomszerű, például nekrológ, kiállításmegnyitó, egy frissen megjelent könyv kritikája, ám ezeket is az alkalom fölé emeli az a személyes többlet, amiért Nádas beválogatta ebbe a kötetbe. Más szövegek egyetlen és maradandó alkalma a megörökített személy jelentősége a szerző életében. Különösen igaz ez azok esetében, akikhez több írásában is visszatér, mint Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Polcz Alaine vagy Balassa Péter. A vonzások és választások ily módon alakuló hálózata végül kirajzolja Nádas Péter önarcképét életének abból a korszakából, amelyet a Világló részletek már nem tárgyal.

A Darius Kopp-trilógia második kötetében Darius a munkája után a feleségét is elveszíti: az asszony öngyilkos lesz. A férfi Flora laptopjával és a hamvait tartalmazó urnával a kocsijában nekivág Kelet-Európának. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy valójában saját fájdalma elől menekül. Felkeresi felesége magyarországi szülővárosát, de továbbűzi a nyugtalanság: városról városra, országról országra, egészen a földrész keleti pereméig, ahol korábbi titokzatos örmény üzletfeleire is rábukkan. Mindeközben a laptopon Flora naplóbejegyzéseit olvassa, de egy szinte ismeretlen nő arcképe bontakozik ki előtte.Flora szövege és Darius bolyongásának krónikája meg-megszakadó, olykor szürreális dialógust alkot: túlvilági párbeszédet, Orpheusz és Eurüdiké modern történetét.

A tragikusan fiatalon elhunyt Simon Balázs „szellemi indulósebessége, egész életének irányt szabó intellektusa mágikus erejű volt" - írja Jánossy Lajos a kötet utószavában. Csillapíthatatlan izzása a költő korai munkáiban nagyszabású, burjánzó szövegkompozíciókban ölt testet, később a versek figyelme fokozatosan a mindennapi élet banális megfigyelései, történései felé fordul egy új, töredezett nyelvpoétika eszközeivel. Soha nem szakad el azonban a klasszikus műveltség és a filozófiai megalapozottság igényétől. Ebben a nagy téteket mozgató lírában vagonreteszként csikordul a tél, a lichthófban galambtetemek gyűlnek, Nimród, a halottkém pedig jegyzőkönyvbe írja a kihűlt testeket.  Simon Balázs végzetesnek bizonyuló betegségének nem tulajdonított metaforikus jelentőséget, a halál árnyéka mégis egész életművére rávetül. Az 1990-es évek egyik meghatározó alkotójának verseit most halálának huszadik évfordulóján gyűjteményes kötetben veheti kezébe az olvasó.

Nádas Péter életműsorozatában jelenik meg az Évkönyv című esszéregény, amely először 1989-ben látott napvilágot, a mostani a negyedik kiadása. „Az Évkönyv tehát egy személyiség, egy alkat, egy gondolkodásmód erőteljes dokumentuma, az én felfogásomban regénye. Vagy az önismereté, így is megfogalmazhatom. Roland Barthes azonban figyelmeztet rá – és ebben az esetben ezt különösen fontos hangsúlyozni –, hogy a műalkotást ne egyszerűen a szerző lenyomatának tekintsük, »mintha az írónak nem lenne egyéb képessége, mint hogy szolga hűséggel önmagát másolja. És ha a műalkotás éppen azt fejezi ki, amit az író nem ismer, amit nem élt át?« Az Évkönyv tehát sem másolat, sem utánzás, sem ámítás, a szavak esztétikai jelentésében, s nemcsak a szerző személyére gondolva. Elbeszélője így helyezkedik el a személyesből kiindulva egy nagyobb körben, mint annak része, nem feledkezvén meg azonban arról sem, hogy e részben az egész, a nagyobb kör is újra helyet foglal, s hogy a kettő közt hol a határ, »arra legalább annyira nem lehet válaszolni, miként arra sem, mikor van vége az alkonyatnak és mikor kezdődik az este«. Ezek az Évkönyv befejező szavai, s értsük most ezeket az egész könyvre nézve is metaforikusnak.” Dérczy Péter