Jelenkor Kiadó strana 10 z 19

Egy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, az utazás tartogat számára meglepetéseket. Polcz Alaine kötelességtudó útleírás helyett történetmeséléssel emeli ki azokat a mozzanatokat, amelyek minden kommentár nélkül, önmagukban képesek felvillantani a másságot, a megértés vágyával pedig elmélyíti a tengerparti nyaralás történetét, és felidézi a hajdani kelet-európai szeglet mindennapjait: a barátságos besúgókat, az utcasarki adok-veszeket, a félelmet és a túlélni akarást.

Szolláth Dávid nagyszabású értelmezői munkája a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának, Mészöly Miklósnak (1921-2001) gazdag rétegzettségű pályaképét rajzolja meg a "hosszú pályakezdéstől" a "műformák felbontásán" át a "kései változatokig". Bár a monográfia egységes történetet felépítő műfaja távol áll a változatos utakat bejáró mészölyi életműtől, a szerző Mészöly munkásságát éppen a poétikai sokszínűség alakulástörténeti fordulataira koncentrálva mutatja be. Szolláth nem csupán alapos elemzés tárgyává teszi az egyes műveket és irányváltó pályaszakaszokat, de körültekintően vizsgálja az adott történeti és világirodalmi kontextushoz való kapcsolódásukat, s nem utolsósorban a mészölyi hagyománynak a kortárs magyar irodalmi folyamatokra, szerzőkre gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatását is számtalan példával igazolja. A kötet, melynek függelékében Mészöly Miklós életrajza is olvasható, a szerző születésének 100. évfordulójára jelenik meg. "A könyvnek egyetlen hőse lesz, a címszereplő, de viszonylag sok mellékszereplőt felvonultat, magyar és külföldi kortársakat, főként azért, hogy a pálya iránymódosításait eltérő nézőpontokból érzékeltesse. A kronológiai rend feladása is - legalábbis a gyakori eltérés a művek időrendjétől - ennek tudható be. Vannak ugyan fordulópontok Mészöly pályáján, amelyek segítik a tagolást, mégis az a jellemző az életműre, hogy az eltérő alkotóelvek párhuzamosan vannak benne jelen."

"Ezek a versek történeteket beszélnek el. Van elejük, közepük és végük. Egyszóval tisztességesek. És derűs versek is. Egy zavarba ejtő műveltségű fickó kedélyességével írták őket. És mégis, mintha szerzőjük megállt volna az öregedésben, és örökké kamasz maradt volna: szövegein átragyog a gyerekverseket idéző játékosság és a mesei optimizmus, mint matchbox a gyomorröntgenen." - Závada Péter Billy Collins tizenegy, a 1988 és 2016 között megjelent kötetéből valók az Az a baj a költészettel című válogatás versei, melyeket az olvasó Kőrizs Imre fordításában ismerhet meg.

Ez a remekmű az egyik legjátékosabb regény, amely Latin-Amerikából valaha eljutott a világba. Guillermo Cabrera Infantét egy csapásra a spanyol ajkú halhatatlanok sorába repítette, a magyar fordítás mégis több mint ötven évet váratott magára. A Trükkös tigristrióban feltárul az ötvenes évekbeli Havanna: kultúra, moziklasszikusok és lüktető muzsika – a város kakofóniája és az élet szabadesése. Elsőre úgy tűnhet, hogy a mű néhány kubai bohém éjszakai kalandjait beszéli el, ám valódi főszereplője maga a nyelv: elsősorban a beszélt nyelv, a nyelvi játékok, kétértelműségek, szimmetriák (eredeti címe: a Tres tristes tigres már eleve egy nyelvtörő). A regényt méltatói az Ulysseshez hasonlítják, ám egyesek szerint „frissebb”, „erotikusabb”, „viccesebb”; ugyanakkor Salman Rushdie jegyzi meg Cabrera Infantéval kapcsolatban, hogy emigráns íróként „ugyanúgy szinte teljes mellőzöttségben élt Londonban, mint Elias Canetti”. A hazájától és fiatalkorától eltávolodott szerző az emlékeit összegyűjtve teremti meg Havanna Fidel Castro előtti, szexuálisan túlfűtött kabarévilágának elbűvölő látomását és színes alakjait. Miközben a karibi szigetország történetének egyik legvéresebb időszakában játszódik a regény – korrupt elit, amerikai nagyvállalatok szabadrablása, diktatúra, maffia, nyomor és prostitúció –, Cabrera Infante távolságot tart a politikától, és ezáltal valami sokkal izgalmasabbat és lényegibbet mutat fel: örökérvényű irodalmat és káprázatos életet.

"Nem a dolgok összeomlása értelmében vett apokaliptikus ponton áll kultúránk, minden ízében, hanem a 89-es fordulatban a szónak az az értelme jelenik meg, miszerint az apokalipszis: a dolgok igazi arcának feltárulása. Az egyik oldalon célvesztés, a másikon a hamis célok végső lelepleződése. Nincs megoldás; heroikusan ismétlődő elemzés van. Ez az egyetlen - ironikus; heroikusan ismétlődő elemzés van. Ez az egyetlen - ironikus, szkeptikus, rezignált - életremény Chaosszal szemben, mely az Apokalipszison is túl van. A feltárulás feltárása. Ezen kívül, túl, át, nincsen semmi: a semmi van. S ezt éppen azzal mondja el, ahogyan beszélgetésük szívében a szív törvényeiről, a testvériség rejtélyeiről megfeledkező kultúránk tanácstalan, de elszánt bírálata kimondatik..." (Balassa Péter)

"Mielőtt íróvá lett, Nádas sajtófotós volt. Valamennyi fény című, 1999-ben megjelent képes albuma óta ismerjük és becsüljük minden önhittségtől mentes fotográfusi látásmódját. Fotográfusként Nádas a tagadás esztétikáját gyakorolja, felvételei vizuális nyelven szólalnak meg. A Saját halál nagyszabású könyv. Könnyen olvasható, és szinte kimeríthetetlen. Klasszikus módszert követ: a legnagyobb dolgokról a legegyszerűbb szavakkal beszél. A köznyelv iránti szeretete ellenére a szerző sosem enged a túlzottan egyszerű fogalmazásmód kísértésének, tehát nem próbálja meg leplezni például azt, hogy van némi általános orvosi műveltsége..." (Wilfried Wiegand, Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceausescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceausescu-korszakban egyre elviselhetetlenbbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.

Szlukovényi Katalin költészete meghitt közelséget teremt. Verseit gyakran szinte kényelmesen hétköznapi helyzetekkel indítja, majd a következő mozdulattal megláttatja bennük az abszurd, mulatságos vagy baljós jeleket, és innen halad tovább a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. "A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen / ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk". Hogy a kirándulók mit mondtak, abból alig valami hangzik el, de a táj pontos geológiai leírása hirtelen az emberi kapcsolatok felszín alatti rétegmozgásairól kezd szólni. Ehhez a merész többszólamúsághoz kivételes technikai tudás kell. Érdemes figyelni a formák sokféleségére, a stílusrétegek merész váltásaira, a költői utalásokra, a biztos arányérzékre. De kell valami több is: játékosság és derű, ami áthatja a kötet minden sorát. Az Álomkonyha verseiben egy ragyogó hang teljesedik ki. Ferencz Győző "Tejfehér köd és mirelit málna, a világ immanens költészete a tányéron, a balkonon: hideg. Éles kontrasztok, pasztellszínek, alaktalan háttérzene, kész színpad - mire is várna?"

Paul Krüzen az apjával él egy régi tanyán, nem messze a német határtól. Valaha az apja gondoskodott róla, most ő gondoskodik az apjáról. Gyönyörű, a világ dolgaiban jártas anyja már rég otthagyta őket egy orosz pilótáért, vissza sem nézett. Paul világa átalakulóban van: a holland falu most kínai vendéglősnek, lengyel vízvezeték-szerelőnek, orosz gengszternek ad otthont. Rita, a vesztett ügyek védőszentje őrzi Pault és legjobb barátját, Hedwigest - ezt a modern világba való beilleszkedésre képtelen párost -, ám még ő sem tudja megóvni őket a készülő tragédiától. Mindeközben Paul saját "Szent Ritájánál", egy quezoni prostituáltnál lel olykor vigaszra. Élesen megrajzolt, sötét humorú regényében Wieringa azokat az embereket jeleníti meg, akik a változó világ perifériáján küszködnek. A Szent Rita főhajtás azok előtt, akik hátramaradtak, és óda azokhoz, akik meg szeretnék haladni önmagukat és az örökségüket. "Az utóbbi években szaporodtak a népek keletről. Főként cigányok, mondták. Bolgárok, románok... csak a rendszámtáblák alapján kideríthető. A lengyelek már régebb óta itt voltak. Betörések, lopások. Az új Európa áldásával."

Térey János harminc év verseiből állította össze az Őszi hadjárat gyűjteményét, melyben egy kötetnyi új alkotását is közreadja. Az elmúlt három évtizedben kidolgozott egyedi és összetéveszthetetlen lírai nyelvet a maga teljességében reprezentálandó, kikerültek az eredeti kötetekből versek, másokat a szerző alaposabban átdolgozott, lenyesegetve a fiatalkori útkeresés bizonytalanságait, helyenként az egyes kötetszerkezetek is változtak. Az életműben kezdettől fogva épülő mitologikus helyek, városlátomások, a versekben kirajzolódó férfi- és női sziluettek, sötét titkok és felkavaró élethazugságok, a köz- és magántörténeti viszonyok dinamikájának ábrázolása a múlt és jelen összecsendítésével, Térey Jánost a kortárs magyar líra megkerülhetetlen szerzőjévé emelte. Az Őszi hadjárat eddigi lírai művének méltó összegzése.

Ha eltekintünk a Világló részletektől, rövidebb írásainak ez a gyűjteménye Nádas Péter legszemélyesebb műve. Igaz ez annak ellenére, hogy a kötetbe összegyűjtött "elegyes írások" középpontjában hangsúlyosan mindig valaki más, egy-egy Nádasnak valamilyen okból fontos személy áll. Az írások némelyike formailag alkalomszerű, például nekrológ, kiállításmegnyitó, egy frissen megjelent könyv kritikája, ám ezeket is az alkalom fölé emeli az a személyes többlet, amiért Nádas beválogatta ebbe a kötetbe. Más szövegek egyetlen és maradandó alkalma a megörökített személy jelentősége a szerző életében. Különösen igaz ez azok esetében, akikhez több írásában is visszatér, mint Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Polcz Alaine vagy Balassa Péter. A vonzások és választások ily módon alakuló hálózata végül kirajzolja Nádas Péter önarcképét életének abból a korszakából, amelyet a Világló részletek már nem tárgyal. "Az ember olyan lény (legalábbis európai változatában és szerencsés esetben), aki szeret nagy felfedezéseket tenni. Olykor szívesen feltalálja a spanyolviaszt. Máskor tényleg világraszóló felfedezést tesz. Felfedezi a kereket. Egy másik évszázadban a gyufát, amit akkoriban még gyújtónak neveztek. Századra jön század, s megint eltelik. Ami végül is fikció, ez az egész időszámítás. Mert valójában nincs rés, nincs szünet, a világ áthatás, hiány és átmenet. [...] Hogy személyesen értsük, mit beszélek itt, én például már kicsiny gyermekként nagy felfedező szerettem volna lenni. A gőzmozdonyt én is felfedezhettem volna, de fel volt fedezve. Vadul nézelődtem, hogy mit kéne felfedeznem. Valaki korábban az ekét is felfedezte. A traktort is felfedezték, én pedig azon rágódtam, hogy itt ez a borona, ezt sem kell felfedeznem. Viszont épp akkor ment egyetemre az ifjú, aki később fel fogja fedezni, hogy bármiként rugódzunk és vágyakozunk itt egy másik világra, az eke korai elterjedtségének történeti határai a mai napig megszabják a három nagy európai régió civilizációs és kulturális határait."