Jelenkor Kiadó strana 9 z 45

A könyvnek befejezetlennek kell maradnia - írta Albert Camus Az első ember jegyzeteiben, mit sem sejtve arról, hogy a mondat végzetes jóslatnak bizonyul: az író 1960. január 4-en autóbaleset áldozata lett. Kéziratára a szerencsétlenség helyszínén, a sárban heverő aktatáskájában bukkantak rá. Camus költői érzékenységgel ragadjameg a szegénységben eltöltött, bár boldog algériai gyerekkorának mozzanatait: a nincstelen fiúk utcai játékait, a focizást, a krumpliszirmon való osztozkodást, a munkások közti kószálást, majd a beilleszkedést a gimnáziumba, mindenekelőtt azonban a szótlan anyja és szigorú nagyanyja által meghatározott, apa nélküli életet. A háttérben pedig kirajzolódnak a súlyos traumákkal terhelt francia-arab ellentétek is."E torzóban maradt mű nélkül sohasem juthattunk volna ennyire közel Camus-hoz és az alkotási folyamatához" - írja előszavában a kötet fordítója, Vargyas Zoltán.Ilyen volt ennek a gyereknek az élete, így élt a városnegyed szegény szigetén, a csupasz szükség szorításában, fogyatékos és tudatlan családjával, forrongó fiatal vérével, habzsoló életvágyával, ádáz és mohó intelligenciájával, végig révült örömben, melyet olykor durván megszakított az ismeretlen világtól való félelem.

1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a diákok. A hatalom válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a hadsereget, és a katonák meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük tizennégy-tizenöt éves gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik holttestét, hogy azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából bomlik ki az áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor vezette rezsimé.Elmesélni az elmesélhetetlent - erre vállalkozik a Nemzetközi Man Booker-díjas Növényevő szerzője. Han Kang második magyarul megjelenő regényében hazája, Dél-Korea elfojtott traumájának, a szülővárosában történt 1980-as véres kvangdzsui mészárlásnak állít emléket.Mutass kevesebbet 

Keringünk az éjszakában, és a tűz martalékává leszünk. Akkor is, ha nem akarjuk." Ismael korán elárvult, s miután ifjúkorát nevelőotthonban töltötte, középkorú tanárként immár eseménytelen, egyhangú életet él. A véletlen azonban összesodorja egy gyermekkori barátnőjével, a sok csalódást megélt Leóval, és különös viszonyba bonyolódnak. Ismael úgy érzi, talán boldog is lehetne, mígnem egy nap egy kórházi ágyon tér magához, fogalma sincs, hogy került oda, de még nagyobb baj, hogy azt sem tudja, ki ő... A katalán irodalom legnagyobb kortárs alkotójának új regénye szürreális fordulatokban bővelkedő, enigmatikus mese, amely mesteri módon használja a klasszikus noir irodalom figuráit: ártatlan emberek, akik véletlenül szembekerülnek a törvénnyel, titokzatos, meggyötört nők, akiket végül mind magával sodor a tragikus végzet, amely szüntelenül hajszolja őket.

A dackorszak alatt a szülők és gyerekek akarata mintha mindig épp ellentétes volna: hogy merészel anyu kimenni a konyhába, ha én itt vagyok? Még hogy apu vegyen ölbe! Apa, mégis te gyere! Minek adnátok rám cipőt? És hol késik már a kakaóm?Aztán a család életében új időszámítás kezdődik, új problémákkal: mi lesz a jelem az oviban? Milyen lesz az ebéd? Pfuj, brokkoli? Még, repetát! És fogat sem mosok, most a húsvéti nyuszit várom! Most a Mikulást! Jaj, délutáni alvás? Nem is vagyok álm... Nahát, már ballagok is?Varró Dániel új, óvodásoknak szóló versciklussal bővítette az Akinek a kedve dacos című könyvét: hat éven aluliak számára szigorúan ajánlott!Leigáztak sajna minketnyakig gombolt, zsarnok ingek,gaz, cipzáros kardigánok -nem vagyunk már partizánok

A Párizsban élő André Tavasz professzor egyedül nevelte fiát, miután a felesége nem sokkal a gyermek születése után nyomtalanul eltűnt. Amikor a tizenkét éves fiút André Budapestre küldi iskolába, apa és fia eltávolodnak egymástól, hosszú évekig mit sem tudva a másikról. Messzire kerülnek korábbi unalmas, bár komfortos életüktől, André a tanítványa révén bekapcsolódik egy franciaországi mészárlás utáni nyomozásba, Zsombor pedig a méhek társadalmának kutatásában merül el, és mézkereskedőként járja a világot. Medárdban, a világtól távoli erdélyi falucskában aztán váratlanul újra összeér a sorsuk, előtörnek elfojtott indulataik, felcsapnak a szeretetvágy és a bűntudat, a féltés és az önzés fékezhetetlen hullámai. A Bolyai szerzőjének új regényében Bolíviától az írói fantázia teremtette kis faluig követhetjük a maguk elől is menekülő szereplőket, akik a boldogság utáni vágytól és az elkerülhetetlen véletlenektől sodortatva igyekeznek megtalálni a helyüket a jóság és gonoszság meséjében.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki egy este a hátizsákjába tömte minden gondját és baját. Kisurrant az Utolsó Esély zűrös tanulói közül, hogy a tónál végre megszabaduljon súlyos terhétől. Caplatott a sötét réten át, míg fejében szüntelen visszhangoztak a szülei, a haverjai, a pszichológus, a műsorvezető és a tanárok szavai. Shy elindította a kedvenc albumát, de a legzseniálisabb dalok sem tudták elnyomni a benne kavargó zavaros kánont. Az ingoványos út végén azonban váratlan fordulat történt...A Netflix Steve címmel hamarosan bemutatja a Shy filmadaptációját, melynek címszereplője és egyik producere Cillian Murphy.Alattomos játszmák, elmaradt szívességek és vélt sérelmek ingoványa, a szívatások és fenyegetések fortyogó törésvonalai. Nem bízhatsz meg senkiben. Ezért szereti annyira a zenét. A zene ígér, és be is teljesíti az ígéretét. Biztonságban van a hangokban."Egyszerűen imádom Max műveit... A Shy összetörte a szívemet." - Cillian Murphy"Elbűvölve, de könnyek között, élvezettel és rémülettel olvastam, nagy hatással volt rám ez az utazás. Meghatott és meglepett - ezt keresem a számomra legfontosabb művekben" - PJ Harvey

„Ha mindenkit csatasorba állítanak, mégis honnan jönnek majd a terroristák?” A kínai kormány még napjainkban is kegyetlenül üldözi az ujgurokat. Ez a muszlim kisebbségi csoport 2017 óta a huszadik század rémségeire emlékeztető elnyomásban él Kína csúcstechnológiás, mindent látó megfigyelőállamában, ahol az internálótáborokban feltehetőleg több mint egymillió embert tartanak fogva. Ez a realitás határozza meg Táhir Hamut Izgil életét, akinek költő barátai sorra tűntek el, és őt magát is börtönbe zárták. Miután 1996-ban megpróbált külföldi tanulmányútra menni, a rendőrség addig kínozta, míg be nem ismerte a koholt vádakat, ezt követően átnevelő munkatáborba küldték. De Táhir három év raboskodás után sem gondolta volna, hogy évtizedekkel később olyan radikálisan oldja meg az ujgurkérdést a kínai kormány, amit ma már népirtásnak tekintünk. A Ha értem jönnek éjjel Táhir Hamut Izgil szülőföldjének politikai, társadalmi és kulturális elpusztításáról szól. Mióta a tömeges internálások megkezdődtek, a vezető ujgur értelmiségiek közül egyedül neki sikerült megszöknie Kínából. Könyve kétségbeesett segélykiáltás a világnak, és tiszteletadás barátai és ujgur honfitársai előtt, akiket elhallgattattak. Ai Weiwei, a világhírű képzőművész és emberjogi aktivista, az 1000 év öröm és bánat szerzője szerint Táhir művét "nem nevezhetjük csak "jó könyvnek", mert az enyhe kifejezés lenne - ez egy rendkívül fontos olvasmány".

"Ha az ember rájönne, hogy a világmindenség is képes szeretni és szenvedni, akkor megbékélne a sorsával." "A Sziszüphosz mítoszának központi témája, hogy indokolt és szükséges arról gondolkodni, vajon van-e értelme az életnek, tehát indokolt szembenézni az öngyilkosság problémájával is. A válasz, mely fel-felsejlik az ellentmondások alól, a következő: az öngyilkosság akkor sem indokolt, ha az ember nem hisz Istenben. E könyv, melyet tizenöt éve, 1940-ben, a francia és európai katasztrófa idején írtam, azt állítja, hogy még a nihilizmus korlátain belül is fellelhetők a nihilizmus meghaladásának eszközei. Minden könyvemben, amelyet azóta írtam, ebbe az irányba próbáltam továbbhaladni. Bár a Sziszüphosz mítosza a halál kérdéseit veti fel, előttem egyértelmű meghívásként jelenik meg, hogy a sivatag kellős közepén is éljek és alkossak." (Albert Camus előszavából az 1955-ös amerikai kiadáshoz).

A kötet írásai személyes hangvételű vallomások olyan feledhetetlen barátokról, mint Nemes Nagy Ágnes, Vajda Júlia vagy Weöres Sándor, akik a rendkívül gazdag életút meghatározó szereplői voltak. Polcz Alaine pátosz nélkül szól az emberi találkozások ünnepi és színes pillanatairól egy kietlen korszak szürke hétköznapjaiban. Visszatekint izgalmas élete meg-megcsillanó történéseire, megosztja velünk tapasztalatait barátságról, ártatlan flörtről, bizakodásról, nélkülözésről, tunéziai utazásról.Ismét tanulhatunk Polcz Alaine-től. Öregedni tanít csendes, konok szeretettel. Megmutatja, hogyan válik örömtelivé az időskor, amely az életnek éppoly értékes és természetes része, mint az ifjúság. A sorsunkban való tevékeny jelenléttel érdemeljük ki az öregség szelíd bölcsességét, ami kárpótol a múltba vesző ifjúságunkért."Ötvenéves barátság fűzött Nemes Nagy Ágneshez. Ott voltam vele betegségében az utolsó évben, hetekben, napokban, a halála napján és óráján - míg elvitték a lakásból, és valahogy mégsem ismertem fel, hogy mi történik. A szellemi harcok közöttünk (előzőleg és akkor) elfedték a nyilvánvalót. Filozófiai, emberi és halálküzdelmének problémáit megírta előre, de erre csak a temetésen döbbentem rá, hallgatva a búcsúbeszédeket. Pedig mondjuk, oktatjuk, tanuljuk, hogy mindenki saját halálát éli, teljes személyiségét viszi halálába. De hogy egy nagy költő ennyire tudja előre, hogy milyen gondokkal és hogyan végzi az életét - megdöbbentő élmény számomra."

Egy írónő lázas betegen régi kedves könyvét veszi elő, melynek első oldalán váratlanul egykori barátnője üzenetét fedezi fel. Az odafirkantott sorok visszarepítik a múltba, s végül nemcsak Johanna, az ismert műsorvezető, de a nyomtalanul eltűnt barátnő, Niki, a derült égből villámcsapásként felbukkanó Alejandro és az állandó depresszióval küzdő anya, Birgitte alakja is feldereng előtte. Az írónő enged a kísértésnek: megalkotja élete talán legfontosabb szereplőinek portréját, melyeken szükségszerűen átsejlik saját története, a háttérben a huszadik század második felének Stockholmjával. Mennyiben alakítanak bennünket a viszonyaink? Hogyan tűnhet el az életünkből valaki nyomtalanul? Kiről árulkodik a portré: arról, akit ábrázol, vagy az alkotójáról? A Részletek Rachel Cusk és Annie Ernaux műveit megidéző őszinteséggel, éleslátóan elmélkedik alkotásról, emlékezésről és az emberi kapcsolatok bonyolult természetéről. "És azt hiszem, pontosan ez valamennyiünk szorongásának központi motívuma: hogy az életet természeténél fogva lehetetlen irányítani." Megrendítő történet vágyról, emlékezésről - és a mások feletti hatalmunkról" - Financial Timesfogva lehetetlen irányítani.

Egy kis norvég szigeten egy férfi áll az udvarra kicipelt ócska bútorok között, és a közelben elzúgó repülőt nézi. Andreas évek óta nem járt a Sárga villában, de nevelőapja halála után kénytelen rendbe tenni a káosz uralta birtokot. A poros tárgyak, újságok, fotók és naplók között kutatva feltárul előtte a sziget története, és feldereng imádott nővérével, Minnával töltött gyermekkora is. A rejtélyes múlt sötét felhőként gomolyog a fejében, kérdései csak újabb kérdésekhez vezetnek. Mi volt a miniszter célja a háborús menekült gyerekeknek létrehozott kolóniával? Miért édesgette magához a kifürkészhetetlen Carsten úr Minnát? Élnek-e még a valódi szüleik?"Ami egyszer az ember testébe kerül, attól többé nem lehet megszabadulni."

A Wilhelm-dalok 1992-ben jelent meg először, s az elmúlt évtizedekben a Tolnai-életmű kultikus darabjává vált. A versekből építkező regény énekese, Wilhelm, a fogatlan félnótás felbukkant már az 1983-as Vidéki Orfeusz című kötet egyik ciklusának mellékalakjaként, hogy aztán ebben a vajdasági folklórt és szociográfiát is összeforrasztó "naiv eposzban" - ahogy Thomka Beáta írta - avanzsáljon főhőssé. Tolnai a (perem)vidéki költő marginális szerepében rejlő eredendő kiszolgáltatottságot és kisszerűséget töredékes, groteszk történésekben villantja fel a dadogó poézis nyelvén. Wilhelm és a versek nyugtalan figurái, köztük Vak Vigh Tibike vagy a lábatlan Baráth, a valóság és az imaginárius határvidékén teremtett világban tévelyegnek, minduntalan elvágyódva, de örökre ott őrlődve profán misztériumukban. "én itt maradtam úgy maradtam itt hogy nem mentem el sehova a szamaras vittus fia úgy maradt itt hogy elment elment amerikába úgy könnyebb úgy sokkal könnyebb itt maradni"

„A szavaknak nagy erejük van, mert csak a szavak által létezik az emlékezet folyamatossága, vagy épp szakadás áll be benne, amelyet a fikció ereje, nevezzük torzításnak, eltolásnak, behelyettesítésnek, elfedésnek, áthelyezésnek, bárminek, mégiscsak a kitalálás, a szavak által újrarendezett emlékezet helyére kerülő összefüggéseket jelenti.”  Borbély Szilárd életében egyetlen kisprózakötet jelent meg, Árnyképrajzoló címmel. Az életműsorozat legújabb darabja a 2008-ban kiadott kötet írásai mellett azokat az elbeszéléseket és egyéb kisprózai szövegeket gyűjti egybe négy ciklusba osztva, amelyeket Borbély folyóiratokban adott közre, s kötetben itt jelennek meg először. A kisprózák gyűjteményében olvasható továbbá két, még nem publikált írás a szerző hagyatékából.  Sajtó alá rendezte Krupp József 

A Helyszínelés elbeszélőjét az 1970-es évek derekán egy barátnője meghívja alkalmi szállására a budai Normafához. A hangszigetelt ajtók és az elfalazott bejáratok láttán, a vendégszobába lépve azonosítja a helyszínt: abban a hatszögletű toronyszobában állnak, ahol az ÁVH és az NKVD tisztjei az első nagy magyar koncepciós per vádlottjait vallatták és kínozták, közöttük Szász Bélát. Az ő emlékiratának sorait felidézve, fényképek és tanúvallomások segítségével méri fel az elbeszélő a diktatúra legsúlyosabb nyomait. A kötetben szereplő írások azzal vetnek számot, hogy a két nagy diktatórikus rezsim, a rákosizmus és a kádárizmus, a hatalmas szovjet befolyási övezet részeként miként kényszeríti a kollektív amnézia egyéni és közösségi stratégiáiba a magyar társadalmat. Nádas Péter elemzései gazdag fénykép- és dokumentumanyaggal rajzolják meg azt a politikai és társadalmi valóságot, amelynek a szerző szigorúan hátat fordít. "Saját helyzetem sem volt olyan rózsás. Újságírói állásomat akkor augusztus 21-én reggel, miközben Kisorosziban húztak az égen a fejem fölött a légi kötelékek, és nem volt se eleje, se vége, vadászgépek, nehézbombázók, csapatszállítók, én azonnal feladtam. Tudtam, hogy többé nem fogok visszamenni, nemcsak az állásomba nem megyek, hanem lakni sem akarok többé Budapesten. Inkább forduljak fel éhen."

1952-t írunk, John Grady Cole és Billy Parham egy új-mexikói farmon dolgozik, nem messze az első atombomba felrobbantásának helyszínétől. Terelik a csordát, lóvásárra járnak, esténként a tábortűz mellett történeteket mesélnek egymásnak. Nagyra becsülik ezt az életet, bár tudják, hogy nem tarthat örökké.Amikor John Grady beleszeret egy gyönyörű mexikói prostituáltba, Billy rááll, hogy segítsen a barátjának megmenteni a lányt behízelgő modorú, kegyetlen stricijétől - de az erőszakos események sora után már elkerülhetetlen a tragédia.A síkság városai a nagy sikerű Határvidék-trilógia befejező darabjaként nemcsak a sorozatot zárja le, hanem egy amerikai életforma végét is ábrázolja, a vándormadarak és a cowboyok elsüllyedő, egyszerre durva és költői világát."Kemény leckéket lehet kapni ezen a világon. Mi a legkeményebb? Nem tudom. Talán az hogy ha valami elveszett akkor elveszett. Nem térhet vissza."

"Az elvégezett munkát, ami nincs leírva, mégis benne van a szövegben, néma poétikának nevezném." Nádas Péter új könyvében éber csöndek, elgondolt és kitörölt szavak, hiány két hang között, sötétben elmosódó színek vagy éppen a közönséges földigiliszta késztetik megtorpanásra az olvasót. A szerző vezeti a tekintetünket, ki kell pillantanunk egy panelház nyolcadik emeletéről, rá kell néznünk a kertre, hogy a látvány felidézze a puszta helyek, szünetek, ismétlődések és variációk összhangzattanából építkező világunkat. Felidézze Esterházy Péter alakját, Haydn harmónia utáni vágyát, a szótlanságával beszédes nagyapát, az éjjeli erdőt - végső soron azokat a viszonyrendszereket feltérképezve, melyek mentén az alkotó, gondolkodó és érző én megtapasztalja a létezés architektonikáját. A címadó esszében a szépírói gondolkodás és a szöveg alakításának módszertana ezeknek a belső szerkezeti kapcsolódásoknak a mintáján nyugszik, miként ez az elemző és értelmező igény mutatkozik meg a fényképezés technológiai váltásának következményeiről szóló írásban is. A könyv szatirikus hangú záró beszélyében a szerző mintegy mellékesen emlékeztet arra, hogy "a diktatúra mindig a szakmákat szedi szét először", ami különös hangsúlyt helyez a hivatásra mint felelősségteljes szemlélődésre.