Jelenkor Kiadó strana 19 z 45

Amikor a reklámszövegíróként dolgozó Jamada Hanio egy nap ráébred, hogy a jövő semmi érdemlegeset nem tartogat számára, öngyilkosságot kísérel meg. A kórházban ébred fel, egy „légüres, ám csodálatosan szabad világ”-ra. Ekkor dönt úgy, hogy egy tokiói újságban eladásra kínálja az életét. Hamarosan kopogtatnak az ajtaján a leendő ügyfelek, és elképzelhetetlen események sorozata veszi kezdetét: gyilkos banditák, rejtett kamerák, egy vámpírasszony, mérgező sárgarépák, kémek és titkos szervezetek, egy narkós örökösnő, házi készítésű robbanóanyagok és csapdák világa tárul fel a mit sem sejtő Hanio előtt. A Tarantino-filmeket idéző regény folytatásokban jelent meg a japán Playboyban 1968-ban. Bár Misima „kisebb művei” közé sorolta, fordulatos, abszurd cselekménye és sötét komikuma mögött felsejlenek azok a témák, melyek a szerzőt egész életében foglalkoztatták: a halálvágy, a vég erotikája és a modern, elnyugatiasodott Japán fogyasztói társadalmának kritikája.

A huszonnyolc éves Eva magányosan él Brüsszelben: vidéken lakó szüleivel nem beszél, testvéreivel csak néha vált semmitmondó üzeneteket. Egy nap meghívót kap a szülőfalujában tartott megemlékezésre. Úgy dönt, visszatér gyerekkora helyszínére, ahol saját démonjaikkal viaskodó szülei helyett rá maradt, hogy kényszerbetegséggel küzdő kishúgával foglalkozzon. Miközben Eva egy jégtömbbel a csomagtartójában halad célja felé, fokozatosan tárul fel az olvasó előtt egy tizennégy évvel korábbi végzetes nyár története, amikor két barátja, Laurens és Pim veszélyes játékba kezdett a falubeli lányokkal. A fiúk hamarosan elveszítették az irányítást az események fölött, és a játék elfajult... Mit kezdhet egy felnőtt nő a kamaszkori traumáival? Képes-e a sodródás helyett döntéseket hozni, és képes-e jó döntéseket hozni? Szembe tud-e nézni azokkal, akik helyrehozhatatlan károkat okoztak az életében? A Ian McEwanhez is hasonlított Lize Spit bravúrosan montírozza egymásra a múlt és a jelen síkjait, felkavaró és kegyetlen történetet bontva ki, melyben a saját gondjaikkal elfoglalt felnőttek észre sem veszik vagy csak tehetetlenül szemlélik, ahogy gyerekeik élete is kisiklik.

A Lovak a folyóban elbeszélője megírta fő művét, de a várva várt siker elmaradt, és még a házassága is zátonyra futott. Egy különös lakókkal teli ház szuterénjába húzódva próbál leszámolni ambícióival, és rendet tenni mind zavarosabbnak tűnő életében.Bartók Imre új regénye a személyes összeomlás fájdalmas és szarkasztikus krónikája. Vajon mi köze egymáshoz Empedoklésznek és Gollamnak? Mi volt Goethe és Albert Speer kedvenc társasjátéka? Ki löki az utasokat a Gellért-hegy oldalában futó metró alá? Mit tett a lovaival Radamanthüsz király, és miért ilyen szomorú az emberi szív?„Író vagyok – mondom magamat is meglepve, és kis híján elhányom magam.”

„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre.Vajon a felmenőinktől kapott lelki sebek, kötődési zavarok, érzelmi és viselkedési mintázatok életünk végéig meghatározzák a sorsunk alakulását? Meddig tart a transzgenerációs örökség hatása, és hol kezdődik a szabad akarat? Mikor és hogyan léphetnek működésbe saját sorsformáló erőink?Ebben a kötetben életünk legbefolyásolóbb erejű témáinak vizsgálatára hívom az olvasót. Sorra vesszük azokat a tényezőket, amik a párkapcsolataink alakulására hatnak, meghatározzák a pénzhez, sikerhez fűződő viszonyunkat, befolyásolják a testi-lelki egészségünket, és előrevetítik, hogyan reagálunk a nehézségekre. A kérdés mindig az, hogy szabad akarattal mekkora változást érhetünk el, és hogyan teremthetünk magunknak olyan életet, amely a leginkább megfelel az elképzeléseinknek.” – Orvos-Tóth Noémi

A gazdasági válság alatt a tizenkét éves Anna elkíséri apját a nagy hatalmú üzletemberhez, Dexter Styleshoz. A kislányt megbabonázza a ház előtt hullámzó tenger és a két felnőtt között vibráló feszültség – bár nem érti, érzi, hogy a férfi kulcsszerepet játszhat apja és a családjuk jövőjének alakulásában. Sok évvel később újra összehozza vele a sors – ekkorra az ország háborúban áll, Anna apjának pedig nyoma veszett, így anyjával ketten gondoskodnak sérült és magatehetetlen kishúgáról. Hogy biztosítsa családja megélhetését, a haditengerészet gyártelepén dolgozik, ahol a tengerentúlon szolgálatot teljesítők helyett már nők is végezhetnek férfimunkát. Anna azonban a lehető legveszélyesebb feladatra vágyik: az az álma, hogy ő legyen az első női búvár. Az elszúrt idő nyomában szerzőjének történelmi regénye egy fiatal lány nővé érésének történetén keresztül, mesterien adagolt feszültséggel tár fel egy sorsfordító korszakot, amikor gyökeresen átalakul a férfi és női szerepekről, Amerikáról és a világról alkotott kép.

Szolláth Dávid nagyszabású értelmezői munkája a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának, Mészöly Miklósnak (1921-2001) gazdag rétegzettségű pályaképét rajzolja meg a "hosszú pályakezdéstől" a "műformák felbontásán" át a "kései változatokig". Bár a monográfia egységes történetet felépítő műfaja távol áll a változatos utakat bejáró mészölyi életműtől, a szerző Mészöly munkásságát éppen a poétikai sokszínűség alakulástörténeti fordulataira koncentrálva mutatja be. Szolláth nem csupán alapos elemzés tárgyává teszi az egyes műveket és irányváltó pályaszakaszokat, de körültekintően vizsgálja az adott történeti és világirodalmi kontextushoz való kapcsolódásukat, s nem utolsósorban a mészölyi hagyománynak a kortárs magyar irodalmi folyamatokra, szerzőkre gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatását is számtalan példával igazolja. A kötet, melynek függelékében Mészöly Miklós életrajza is olvasható, a szerző születésének 100. évfordulójára jelenik meg. "A könyvnek egyetlen hőse lesz, a címszereplő, de viszonylag sok mellékszereplőt felvonultat, magyar és külföldi kortársakat, főként azért, hogy a pálya iránymódosításait eltérő nézőpontokból érzékeltesse. A kronológiai rend feladása is - legalábbis a gyakori eltérés a művek időrendjétől - ennek tudható be. Vannak ugyan fordulópontok Mészöly pályáján, amelyek segítik a tagolást, mégis az a jellemző az életműre, hogy az eltérő alkotóelvek párhuzamosan vannak benne jelen."

Lucia Berlin amerikai kisembereinek küzdelmes életében mindig ott rejtőzik a bizakodás és a derű. Egy pillanatra sem tűnik el a remény, hogy a dolgok egyszer majd jobbra fordulhatnak, ahogy a szerző rendkívül mozgalmas életében is megtörtént. Berlin megbirkózott az alkohol, az erőszak, a szegénység problémáival. Három házasság, egy heroinista férj és négy gyermek felnevelése mellett szakított időt az írásra, amelyben kiteljesíthette különleges személyiségét és létrehozhatta egyedi hangját, hogy jóval a halála után elnyerje méltó helyét a világirodalom panteonjában. Kötetünkben az Este a paradicsomban novelláit az Isten hozott idehaza című memoár kíséri, melyben Lucia Berlin azokról a helyekről ír, melyeket élete első huszonkilenc évében az otthonának nevezett, Alaszkától Argentínáig, Kentuckytól Mexikóig, New Yorktól Chiléig. Ezt a szöveget, mely egy mondat közepén szakadt félbe az írónő halálával, a fia által válogatott fényképek és levelek egészítik ki. „Mozgalmas évek voltak ezek - csupa dráma, fejlődés, társadalmi felbolydulás; anyám levelei lenyűgöző bepillantást engednek a fiatal anya és az önmaga felfedezésével vajúdó, reménybeli író gondolataiba” – írja Jeff Berlin a kötet előszavában.

Ez a remekmű az egyik legjátékosabb regény, amely Latin-Amerikából valaha eljutott a világba. Guillermo Cabrera Infantét egy csapásra a spanyol ajkú halhatatlanok sorába repítette, a magyar fordítás mégis több mint ötven évet váratott magára. A Trükkös tigristrióban feltárul az ötvenes évekbeli Havanna: kultúra, moziklasszikusok és lüktető muzsika – a város kakofóniája és az élet szabadesése. Elsőre úgy tűnhet, hogy a mű néhány kubai bohém éjszakai kalandjait beszéli el, ám valódi főszereplője maga a nyelv: elsősorban a beszélt nyelv, a nyelvi játékok, kétértelműségek, szimmetriák (eredeti címe: a Tres tristes tigres már eleve egy nyelvtörő). A regényt méltatói az Ulysseshez hasonlítják, ám egyesek szerint „frissebb”, „erotikusabb”, „viccesebb”; ugyanakkor Salman Rushdie jegyzi meg Cabrera Infantéval kapcsolatban, hogy emigráns íróként „ugyanúgy szinte teljes mellőzöttségben élt Londonban, mint Elias Canetti”. A hazájától és fiatalkorától eltávolodott szerző az emlékeit összegyűjtve teremti meg Havanna Fidel Castro előtti, szexuálisan túlfűtött kabarévilágának elbűvölő látomását és színes alakjait. Miközben a karibi szigetország történetének egyik legvéresebb időszakában játszódik a regény – korrupt elit, amerikai nagyvállalatok szabadrablása, diktatúra, maffia, nyomor és prostitúció –, Cabrera Infante távolságot tart a politikától, és ezáltal valami sokkal izgalmasabbat és lényegibbet mutat fel: örökérvényű irodalmat és káprázatos életet.

Elmenni könnyű, megérkezni nehéz, de hazatérni lehetséges egyáltalán? Ráfordulni az otthonról haza vezető útra az egykori osztálytársak hívására nehéz feladatnak ígérkezik a regény főhőse számára, aki bár országot váltott, nyelvet mégsem sikerült. A középkorú íróból nemcsak az utazás, a kaland iránti szenvedély párolgott el, de oda indul most vissza, ahol már nem várja senki, legfeljebb az emlékek, a család még élő tagjai is elköltöztek a városból. De hol a haza, és hol van az otthon? Az az otthon, amit évtizedek alatt épített fel az ember felnőtt élete során, vagy ahol megszületett, ahonnan eljött, amit talán mégsem hagyott maga mögött egészen? Mi történt a harminc év alatt, mióta a regény elbeszélője a kezdeti könnyűséggel és izgatottsággal útra kelt, hogy átélje a saját kalandját, mi történt a többiekkel, akik szétszóródtak a világban, s hogyan boldogultak, akik maradtak a régi hazában? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tompa Andrea negyedik regénye, két világ közé szoruló főhősét végigkísérve a hosszú úton, amely talán hazulról haza vezet, s amely egyúttal váratlan felfedezéseket is tartogat a múltból. "Amíg valaki az élők sorában van, haza kell mennie, mert várják haza, mert nem lehet, hogy nem otthon ünnepli valaki az ünnepeket, aki elment, akkor is, ha neki viszont minden erőfeszítése arról szól, hogy megérkezzen egy másik tájba, egy másik házba, egy bérház negyedik emeletén egy parányi lakásba - nem hagyhatja egyedül az anyját az ünnepekre."

Ha egy hónapunk, netán csak öt percünk volna hátra az életből az első, esetleg a legeslegutolsó világvége előtt, mit tennénk? Hagyatkozhatunk a kilégzés, belégzés egyenletes ritmusára, nyugodtan, békésen várjuk a magunk teremtette apokalipszist, vagy pörgessük végig régmúlt örömeinket, valljuk meg bűneinket a "végidők önfeledt dekadenciájával"? Selyem Zsuzsa novelláinak hősei, legyenek emberek, állatok, áldozatok, klímabűnözők vagy szaporodni vágyó humánok, rendre úgy hiszik, hogy a rossz dolgok, ha vannak egyáltalán, meggyógyíthatók. A történetek hol groteszk, hol szürreálisan valóságos világában a szereplők országhatárokon át, háborúból menekülve, a pokol köreit megjárva vagy épp egy gyanúsan békésnek ígérkező vitorlázásról nem elszökve, vitriolos humorral próbálják túlélni sorsuk kiszámíthatatlan fordulatait. Az első világvége, amit együtt töltöttünk olyan, akár egy fanyar iróniával megírt túlélési kézikönyv: megpróbál úgy vigasztalni, hogy ne hazudjon. "Az én falamra egy óra van rajzolva, rajta még 3 perc van a világvégéig, ó, azok a régi szép idők!"

Marian nem akar mást, csak normális életet, és ehhez szinte mindene meg is van: állása egy piackutató cégnél, barátnőjével közösen bérelt lakás, és Peter, aki kissé unalmas, ám megbízható társ. Amikor a férfi megkéri a kezét, Marian családja és ismerősei legnagyobb örömére engedelmesen igent mond. De az eljegyzést követően a lányt különös gondolatok kerítik hatalmukba. Úgy érzi, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól, és képtelen enni, hiszen ő maga is csak egy felfalni való áru... Margaret Atwood első regényében már ott találjuk a kanadai szerző egész életművének kulcsmotívumát és központi témáját: a nők társadalmi helyzetének és lehetőségeinek együttérző vizsgálatát és értő kritikáját. Az 1969-ben megjelent történet sok tekintetben azóta sem vesztett aktualitásából. Az ehető nőt, az észak-amerikai feminista próza egyik megalapozó művét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.

Szlukovényi Katalin költészete meghitt közelséget teremt. Verseit gyakran szinte kényelmesen hétköznapi helyzetekkel indítja, majd a következő mozdulattal megláttatja bennük az abszurd, mulatságos vagy baljós jeleket, és innen halad tovább a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. „A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen / ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk". Hogy a kirándulók mit mondtak, abból alig valami hangzik el, de a táj pontos geológiai leírása hirtelen az emberi kapcsolatok felszín alatti rétegmozgásairól kezd szólni. Ehhez a merész többszólamúsághoz kivételes technikai tudás kell. Érdemes figyelni a formák sokféleségére, a stílusrétegek merész váltásaira, a költői utalásokra, a biztos arányérzékre. De kell valami több is: játékosság és derű, ami áthatja a kötet minden sorát. Az Álomkonyha verseiben egy ragyogó hang teljesedik ki. - Ferencz Győző

A vén Ather Ownby, eltökélt erdőlakóként békében él a természettel kis kunyhójában, egy lepusztult almáskert mellett. Évek óta őriz egy ismeretlen holttestet, amely titokzatos módon került a permetezőszer betontartályába. Athernek fogalma sincs róla, hogy a holttest annak a fiúnak az apjáé, akinek megkísérli átadni tudását a hegyekről és az erdőkről, arról a világról, melyet pusztulásra ítélt a terjeszkedő civilizáció. A két világháború között játszódó, apránként kikerekedő történetben a szereplők sorsa úgy fonódik egymásba, hogy ők maguk jószerivel nem is tudnak róla, és mintha nem is maguk cselekednének, hanem a dolgok csak megtörténnének velük.  A regény néhány erőteljes vonással fölvázolt helyzeteivel és alakjaival, a létfenntartásért törvényen kívül is elszántan küzdő kisemberek életének ábrázolásával és plasztikus pillanatfelvételeivel az Appalache-hegység déli tájairól rögtön teljes fegyverzetben állítja elénk az immár kortárs klasszikussá vált írót. Cormac McCarthy első regénye, az 1965-ben megjelent A gyümölcskertész méltó nyitánya az amerikai író életművének.

Jeff Lockhart egy különös létesítménybe érkezik valahol Kazahsztán és Kirgizisztán határán a sivatagban. A kihalt folyosókon sehová sem nyíló ajtók sorakoznak, a mennyezetről váratlanul aláereszkedő vetítővásznakon háborúk és természeti katasztrófák képei sorjáznak. A legmeglepőbb helyeken csupasz próbababákból készült bizarr installációk rémisztik meg a bolyongó férfit.  A szürreális hely valójában a legmodernebb laboratórium, melyben hibernált emberi testeket őriznek a távoli jövő számára, amikor a tudományos fejlődésnek köszönhetően vissza lehet majd hozni őket az életbe. Jeff búcsúzni érkezett ide, mert apja és annak felesége úgy döntött, az asszony gyógyíthatatlan betegsége miatt mindketten lefagyasztatják magukat, hogy egyszer majd egy új világra ébredjenek. A különleges helyen, ahol mindent beleng a halál fenyegetése és az öröklét ígérete, Jeff kénytelen szembenézni az őt kamaszkorában elhagyó apához fűződő viszonyával és saját élete ürességével.  Don DeLillo legújabb regényében nemcsak a halálról elmélkedik, hanem az életet is dicsőíti, mérlegre teszi a világ sötét oldalát - terrorizmus, árvíz, tűzvész, éhínség, járvány - és a mindennapi élet, a szeretet szépségét és emberségét.

Velence, ez a túlzsúfolt ékszerdoboz, ahova sokan vágyakoznak, a világ egyik legellentmondásosabb városa. De mennyit láthat valóságos jelenéből és a múltjából az, aki csupán néhány nap alatt járja be a nevezetességeit? Megadathat-e egy átlagos közép-kelet-európai író számára, hogy akár hosszú hónapokig élhessen ebben a luxustól csillogó városban? Bánki Éva Velence iránti szenvedélyes érdeklődésének, no meg egy ösztöndíjas lehetőségnek köszönhetően kislányával együtt hosszú hónapokat töltött el a városban. Útirajzából érzékletes képet kap az olvasó Velence hétköznapi életéről és a turisták számára láthatatlan lakosairól is egy felnőtt nő meg egy kislány szemével.A jelenkori Velence díszletei mögött megpillanthatjuk a középkori Velencét, a könyörtelen kalmárköztársaságot és az alkonyi fényben tündöklő, XVIII-XIX. századi várost. Megismerjük Magyarország és Velence közös történelmének fordulópontjait, és eltöprengünk azon, mi lehetett a titka az oly sebezhetőnek látszó, mégis hihetetlenül stabil Köztársaságnak. A Telihold Velencében egyszerre személyes hangú úti beszámoló és szerteágazó kultúrtörténeti kalandozás.

Ha egy hónapunk, netán csak öt percünk volna hátra az életből az első, esetleg a legeslegutolsó világvége előtt, mit tennénk? Hagyatkozhatunk a kilégzés, belégzés egyenletes ritmusára, nyugodtan, békésen várjuk a magunk teremtette apokalipszist, vagy pörgessük végig régmúlt örömeinket, valljuk meg bűneinket a „végidők önfeledt dekadenciájával"?  Selyem Zsuzsa novelláinak hősei, legyenek emberek, állatok, áldozatok, klímabűnözők vagy szaporodni vágyó humánok, rendre úgy hiszik, hogy a rossz dolgok, ha vannak egyáltalán, meggyógyíthatók. A történetek hol groteszk, hol szürreálisan valóságos világában a szereplők országhatárokon át, háborúból menekülve, a pokol köreit megjárva vagy épp egy gyanúsan békésnek ígérkező vitorlázásról nem elszökve, vitriolos humorral próbálják túlélni sorsuk kiszámíthatatlan fordulatait.  Az első világvége, amit együtt töltöttünk olyan, akár egy fanyar iróniával megírt túlélési kézikönyv: megpróbál úgy vigasztalni, hogy ne hazudjon.