Jelenkor Kiadó strana 21 z 45

Szlukovényi Katalin költészete meghitt közelséget teremt. Verseit gyakran szinte kényelmesen hétköznapi helyzetekkel indítja, majd a következő mozdulattal megláttatja bennük az abszurd, mulatságos vagy baljós jeleket, és innen halad tovább a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. „A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen / ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk". Hogy a kirándulók mit mondtak, abból alig valami hangzik el, de a táj pontos geológiai leírása hirtelen az emberi kapcsolatok felszín alatti rétegmozgásairól kezd szólni. Ehhez a merész többszólamúsághoz kivételes technikai tudás kell. Érdemes figyelni a formák sokféleségére, a stílusrétegek merész váltásaira, a költői utalásokra, a biztos arányérzékre. De kell valami több is: játékosság és derű, ami áthatja a kötet minden sorát. Az Álomkonyha verseiben egy ragyogó hang teljesedik ki. - Ferencz Győző

A vén Ather Ownby, eltökélt erdőlakóként békében él a természettel kis kunyhójában, egy lepusztult almáskert mellett. Évek óta őriz egy ismeretlen holttestet, amely titokzatos módon került a permetezőszer betontartályába. Athernek fogalma sincs róla, hogy a holttest annak a fiúnak az apjáé, akinek megkísérli átadni tudását a hegyekről és az erdőkről, arról a világról, melyet pusztulásra ítélt a terjeszkedő civilizáció. A két világháború között játszódó, apránként kikerekedő történetben a szereplők sorsa úgy fonódik egymásba, hogy ők maguk jószerivel nem is tudnak róla, és mintha nem is maguk cselekednének, hanem a dolgok csak megtörténnének velük.  A regény néhány erőteljes vonással fölvázolt helyzeteivel és alakjaival, a létfenntartásért törvényen kívül is elszántan küzdő kisemberek életének ábrázolásával és plasztikus pillanatfelvételeivel az Appalache-hegység déli tájairól rögtön teljes fegyverzetben állítja elénk az immár kortárs klasszikussá vált írót. Cormac McCarthy első regénye, az 1965-ben megjelent A gyümölcskertész méltó nyitánya az amerikai író életművének.

Jeff Lockhart egy különös létesítménybe érkezik valahol Kazahsztán és Kirgizisztán határán a sivatagban. A kihalt folyosókon sehová sem nyíló ajtók sorakoznak, a mennyezetről váratlanul aláereszkedő vetítővásznakon háborúk és természeti katasztrófák képei sorjáznak. A legmeglepőbb helyeken csupasz próbababákból készült bizarr installációk rémisztik meg a bolyongó férfit.  A szürreális hely valójában a legmodernebb laboratórium, melyben hibernált emberi testeket őriznek a távoli jövő számára, amikor a tudományos fejlődésnek köszönhetően vissza lehet majd hozni őket az életbe. Jeff búcsúzni érkezett ide, mert apja és annak felesége úgy döntött, az asszony gyógyíthatatlan betegsége miatt mindketten lefagyasztatják magukat, hogy egyszer majd egy új világra ébredjenek. A különleges helyen, ahol mindent beleng a halál fenyegetése és az öröklét ígérete, Jeff kénytelen szembenézni az őt kamaszkorában elhagyó apához fűződő viszonyával és saját élete ürességével.  Don DeLillo legújabb regényében nemcsak a halálról elmélkedik, hanem az életet is dicsőíti, mérlegre teszi a világ sötét oldalát - terrorizmus, árvíz, tűzvész, éhínség, járvány - és a mindennapi élet, a szeretet szépségét és emberségét.

Velence, ez a túlzsúfolt ékszerdoboz, ahova sokan vágyakoznak, a világ egyik legellentmondásosabb városa. De mennyit láthat valóságos jelenéből és a múltjából az, aki csupán néhány nap alatt járja be a nevezetességeit? Megadathat-e egy átlagos közép-kelet-európai író számára, hogy akár hosszú hónapokig élhessen ebben a luxustól csillogó városban? Bánki Éva Velence iránti szenvedélyes érdeklődésének, no meg egy ösztöndíjas lehetőségnek köszönhetően kislányával együtt hosszú hónapokat töltött el a városban. Útirajzából érzékletes képet kap az olvasó Velence hétköznapi életéről és a turisták számára láthatatlan lakosairól is egy felnőtt nő meg egy kislány szemével.A jelenkori Velence díszletei mögött megpillanthatjuk a középkori Velencét, a könyörtelen kalmárköztársaságot és az alkonyi fényben tündöklő, XVIII-XIX. századi várost. Megismerjük Magyarország és Velence közös történelmének fordulópontjait, és eltöprengünk azon, mi lehetett a titka az oly sebezhetőnek látszó, mégis hihetetlenül stabil Köztársaságnak. A Telihold Velencében egyszerre személyes hangú úti beszámoló és szerteágazó kultúrtörténeti kalandozás.

A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá - szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye - három gileadi nő elbeszélésére alapozva - tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe... A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: "A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv."

Rinthy Holme a bátyja, Culla gyermekével terhes. Amikor a kisfiú megszületik, Culla ki-viszi az erdőbe, ahol sorsára hagyja, húgának pedig azt hazudja, a csecsemő túl csenevész volt, ezért meghalt. Rinthy nem hisz neki, és gyermeke keresésére indul. Culla a nyomába ered, és egymástól elszakadva bolyonganak az apokaliptikus vidéken, ahol újra és újra három ijesztő idegen kerül az útjukba... A szerző második, 1968-ban írt regénye egy különös, felfoghatatlan világban - talán va-lahol a zord Appalache-hegységben, a századfordulón - játszódó fájdalmasan könyörtelen, ám egyben mitikusan sodró erejű történet.

Bennie sikeres producer, akinek számos zenekar köszönheti berobbanását a köztudatba, ám a 21. századi ipari popzene szintetikus világa új kihívások elé állítja. Egykori jobbkeze, Sasha terápiára jár, hogy legyőzze kleptomániáját, és mindent megtesz, hogy kicsapongó évei után beilleszkedjen a "normálisok" közé. Scotty, Bennie egykori garázszenekarának gitárosa öregkorára végre révbe ér: rajongók ezrei bálványozzák... A könyv legkülönbözőbb szereplői felbukkannak egymás életében, majd eltűnnek, hogy újra, akár évtizedek múltán, visszatérjenek. Mindannyian a nagy amerikai álmot kergetik, ám az idő múlásával elkerülhetetlenül felnőnek, s eközben csak egyetlen dolog örök és állandó: a zene iránti végtelen szenvedélyük. Sorsuk, vágyaik és döntéseik meghökkentően fonódnak össze a mesteri szöveglabirintussá szőtt elbeszélésekben, végigvezetve az olvasót a nyolcvanas évek amerikai punkbandáitól a kilencvenes évek zeneiparán át a nem is olyan távoli jövőig, ahol a rajongás a legnagyobb árucikk. "Szex, drogok és rock & roll - lepusztulás, legendává válás, újrakezdés. A teljes palettát látjuk a legelejétől a legvégéig és vissza. Mint egy felejthetetlen rockkoncert: életre szóló élmény. Hát, ilyen ez a regény." - Simon Márton

Hogyan ismerhető meg, fedezhető fel Erdély történelmi központja, a több felekezetnek és népnek otthont adó, öt nyelven is névváltozattal rendelkező Kolozsvár (latinul Claudiopolis, románul Cluj-Napoca, németül Klausenburg, jiddisül Kloyznburg)? Ez a kötet - a számos lehetséges megközelítés közül - izgalmas, egyedi utat kínál: a kortárs magyar irodalom elismert nagyjainak és kevésbé ismert, de tehetséges fiataljainak a műveiből közöl válogatást Bodor Ádámtól Szabó T. Annán, Térey Jánoson és Tompa Andreán át Vida Gáborig. A Kolozsvár tereit, utcáit, ikonikus épületeit és nem utolsósorban a város természeti környezetét megelevenítő verseket, regény- és novellarészleteket régi és új, a 17. századtól a 20. század végéig terjedő időszakból származó várostérképrészletek illusztrálják. "'84-ben minden megremegett, mozdulni vagy összeomlani készült, mintha most is háború lenne, mintha a föld, amelyre a város épült, lassan beomlani készülne, földrengés, vulkánkitörés vagy árvíz fenyegetne, még ismeretlen jellegű természeti katasztrófa, ami majd eltörli a várost a föld felszínéről: a templomokat, a palotákat, az egész főteret, a New York Szállodát, a várfal és az egy szem bástya maradványait, elsöpri a hóhér házát a Petőfi utcából..." - Tompa Andrea

Ritkán van annyira szoros kapcsolat egyfelől a kíméletlenül kíváncsi ön- és világmegfigyelés, másfelől az írói műhelymunka között, mint Nádas Péter írói alkata esetében. Az emlékben lappangónak, az élménybe temetettnek, az álomból felködlőnek, a képzeleten átrebbenőnek, a szokás, a kultúra és a civilizáció cenzúrája alá eső ezernyi elfojtott pillanatnak a kimondhatóság határát áttörő rögzítése valóban szabadsággyakorlat, a szabadság tréningje, ahogy e kis könyv címe mondja, mégpedig nem pusztán a beszéd, hanem az ember felszabadítása is, az emancipáció általános értelmében. Nemcsak a kimondhatóság, hanem attól elválaszthatatlanul, az elmondhatóság körének tágítása – és mint ilyen, kiváltképpen írói tett. A nagy művek létrejöttének forrásvidékén járunk ezeket az esszétöredékeket olvasva.

A MaddAdam-trilógia második kötetének középpontjában az emberiséget elpusztító járvány és az azt megelőző évtizedek állnak. Két túlélő elbeszéléséből tárul fel előttünk ez a világ. Ren a történet elején még gyerek, akinek édesanyja megszökött kihűlt házasságából egy rejtélyes férfival, és magával vitte őt is, Toby pedig egy gyorsétteremláncnál volt eladó, ahonnét menekülnie kellett, miután egy jól irányzott rúgással nyilvánosan megalázta őt zaklató, szadista főnökét. Mindketten a Kertészek között lelnek menedékre: a természetet és az életet mindenek fölött tisztelő szekta tagjai szakadatlanul készülnek a Víztelen Özönvíz elérkezésére, melynek hitük szerint egyedüli túlélői lesznek. Míg a trilógia első kötete, a Guvat és Gazella a tudomány oldaláról, Az Özönvíz éve a vallás és a hit felől teszi kegyetlenül mérlegre kérdést: ha az ember már teremteni is képes, mi a felelőssége a teremtett világgal szemben? Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul. "Úgy látták, a túlnépesedés és az emberek elvetemültsége miatt az emberi faj kihalása egyre közeleg, de hitték, hogy ők lesznek a kivétel: a Víztelen Özönvíz fölött terveztek lebegni, mégpedig annak az élelemnek a segítségével, amit az Ararátoknak nevezett rejtekhelyeken tároltak. Ami pedig a mentőeszközöket illeti, amelyek segítségével átvészelhetik majd az özönvizet: ők maguk lesznek önnönmaguk Bárkái, a fedélzeten saját belső állataikkal - vagy legalábbis azok neveivel. Így fogják túlélni a katasztrófát, és újra benépesítik majd a Földet. Vagy valami ilyesmi."

A MaddAdam-trilógia befejező kötetének főszereplői Az Özönvíz évében megismert Zeb és Toby, akik a többi túlélővel együtt új életet kezdenek az elpusztult civilizáció romjain. A táborukba érkeznek a guvatkák, akiknél épp kezdődik a párzási időszak. A Guvat és Gazellában megismert Hóember súlyos sérüléséből lábadozik, így Tobyra hárul a feladat, hogy átvegye a próféta szerepét a guvatkák közt. A járvány előtti világról szóló történeteiből lassan kiderül, mi és hogyan okozta valójában az emberiség pusztulását. A tábor lakóinak mindennapjai folyamatos küzdelemben telnek: a börtönként szolgáló gladiátorarénából kiszabadult vérszomjas bűnözők mellett a hiperintelligens hibrid disznófaj, a gömböcök is támadásra készülnek ellenük. Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul. "Igen, vissza fogunk jönni ide. Remélem, hogy vissza fogunk jönni. A remény az, amikor valamit nagyon akarunk, de nem tudjuk, hogy az a dolog, amit akarunk, valóban bekövetkezik-e. Most jó éjszakát fogok kívánni. Jó éjszakát."

Szabó Imola Julianna versei, akárcsak prózakötetei, olyan érzékletes, szokatlan képzettársításokban gazdag nyelven íródtak, amely arról árulkodott, hogy szerzőjük tehetsége elsősorban költői jellegű. Mintha egy kisgyermek érzékenységét és gondolkodásmódját sikerült volna átmentenie a felnőttkorba, amelyben nincsenek bejáratott, elkoptatott sémák, minden új és meglepő. Olyan rejtett kapcsolatokat és hasonlóságokat fedez fel a dolgok között, amelyeket a felnőttek elől eltakar a megszokás. Ugyanakkor a versekben beszélő „lírai én" érzelemvilága nagyon is érett felnőttre vall: fontos és súlyos dolgokról beszél, születésről és halálról, anyaságról, érzelmi kapcsolatokról, a költészet nagy témáiról, de sohasem elcsépelten vagy érzelgősen, hanem a világra rácsodálkozó, gyermeki szemlélettel, ugyanakkor érett, fájdalmas megértéssel. Ábrázolásmódja visszafogott, idegen tőle minden harsányság, versei néhol japán rajzokra vagy fények és árnyak foltjaiból összeálló pasztellképekre emlékeztetnek, amelyekhez meg kell találnunk a megfelelő látószöget, hogy összeálljanak a titokzatos félhomályba burkolózó részletek. Rakovszky Zsuzsa

Az Égei-tengeri Ídrán nyaral két gazdag lány, az angol Naomi és az amerikai Samantha. A pár évvel fiatalabb Sam hamar a domináns és cinikus Naomi varázsa alá kerül, vele járja a szigetet. Egy nap a parton ráakadnak a halálosan kimerült szír menekültre, Fáúdra. A lányokat tűzbe hozza a lehetőség, hogy megmentsenek egy embert, ezzel kissé megbillentve a hatalmi egyen-súlyt a gyengék javára.  Lawrence Osborne regényének főszereplői gyönyörű bestiák, gyönyörűek, mint a párducok. De önmaguk fogságába esnek, amikor abban a hitben, hogy megváltoztathatják a világot, me-rő hiúságból csak sodródnak az eseményekkel.  „Végső soron ez az egész egy háború. Egy háború, amiben győznünk kell.?

William Lee, a szerző alteregója, zsaruk elől menekülve és a következő adag drogra éhesen pszichedelikus kalandra indul. Egy szürreális világ zaklató kulisszái közt tévelyeg, Mexikótól képzeletbeli tájakon át az ötvenes évek lázálomszerű New Yorkjáig. A beatmozgalom fenegyerekének szórakoztatóan abszurd, gyakran morbid bolyongástörténete a 20. századi amerikai irodalom egyik leghírhedtebb és legnagyobb hatású regénye; nyers és kíméletlen írás. A szerző saját élményein alapuló mű érzékletesen ábrázolja a drogmámor alternatív valóságait, a függők testi, lelki és erkölcsi leépülését, de egyben páratlan erejű beavatás is az emberi elme működésének rémisztő határtalanságába. A Meztelen ebéd új kiadásába számos, eddig publikálatlan írás is bekerült, többek között a regényhez írt szerzői előszavak, egy esszé a pszichoaktív szerekről, valamint a regényből korábban kihúzott részletek.

1975 szilveszterén Arturo Belano és Ulises Lima, a zsigeri realista költészeti mozgalom két alapítója elindul Mexikóvárosból, hogy felkutassa a mexikói forradalom után rejtélyes módon eltűnt költőnőt, a nagy szellemi elődöt, Cesárea Tinajerót.  Húsz éven át követik a nő nyomát. Az őrült utazás során, amelyről ötvenkét szereplő számol be töredékesen és csapongva, eljutnak Mexikóból Izraelbe, Párizsba, Barcelonába, Los Angelesbe, San Franciscóba, Bécsbe és végül a polgárháború sújtotta Libériába is. Képtelen és hátborzongató kalandokat élnek át. A beszámolókat a tizenhét éves, nagyratörő költő, García Madero elbeszélése foglalja keretbe, aki a regény nyitányaként leírja a „zsigeri realisták" állandóan kavargó poétikai és társadalmi környezetét, majd a könyv végén elmeséli, hogyan menekülnek Mexikóvárosból Sonora államba, ám mégis Cesárea Tinajero nyomában maradva.  Roberto Bolano a Vad nyomozókat a nemzedékéhez írt szerelmes levélnek nevezte.

„Április 16-án Bernard Rieux doktor a rendelőjéből kilépve, a lépcsőházban egy döglött patkányba botlott." Így kezdődnek a baljós események a 20. század egyik legkülönösebb, legnagyobb hatású, sokak szerint legjelentősebb regényében. Egy békés kisvárosban szörnyű járvány üti fel a fejét, az ott élők tanácstalanul, tehetetlenül, végül fásultan törődnek bele az elkerülhetetlennek tűnő pusztulásba. Rieux doktor azonban nem adja fel, harcol az értelmetlen végzettel. Az orvos és a városlakók sziszifuszi küzdelme a helytállás és szolidaritás megannyi lehetséges formáját, az emberben rejtőző jóság erejét példázza.  Camus 1942 szeptemberében, a németek által megszállt Franciaországban kezdte írni regénye első változatát, amely végül a háború után, 1947-ben látott napvilágot. Kevés remekműnek adatott meg, hogy már megjelenése pillanatában átütő sikert arasson. A kortársak A pestisben a megszállás idején adódó választási és cselekvési lehetőségek krónikáját látták; mára azonban világossá vált, hogy jelentősége messze túlmutat korának aktualitásain. A regényt most Vargyas Zoltán új fordításában vehetik kezükbe a magyar olvasók.