Jelenkor Kiadó strana 6 z 19

A Bejárónők kézikönyve az amerikai novellista, Lucia Berlin (1936-2004) válogatott történeteit gyűjti egybe. 2015-ben jelent meg a posztumusz kötet, mely halála után tizenegy évvel több millió olvasót és hatalmas népszerűséget hozott az írónőnek, és több mint 20 nyelvre fordították le. Keserédes történeteit a huszadik századi Amerika mindennapjaiban rejtőző csodák és személyes tragédiák teszik felejthetetlenné. Lucia Berlin (1936-2004) élete során hetvenhat elbeszélést publikált. A legtöbbet, de nem az összeset, a Black Sparrow Press kiadó jelentette meg, a Homesick (1991), So Long (1993) és a Where I Live Now (1999) című kötetekben. Ezekben a korábbi, 1980-ban, 1984-ben és 1987-ben közzétett összegyűjtött írások és újabb művek is szerepeltek. Első írásai huszonnégy éves korában, Saul Bellow irodalmi folyóiratában, a The Noble Savage-ban és a The New Strand magazinban jelentek meg. Később az Atlantic Monthly, a New American Writing és számos kisebb folyóirat is több alkalommal közölte elbeszéléseit. A Homesick 1991-ban megkapta az American Book Awardot. Az 1960-as, 70-es és 80-as években, kisebb-nagyobb megszakításokkal Berlin ragyogó irodalmi műveket alkotott. A 80-as évek második felétől kezdve, amikor a fiai már felnőttek, és sikerült leküzdenie egész életét végigkísérő alkoholizmusát (amelynek borzalmai, delirium tremensei, rendőrségi fogdái és esetenként humoros pillanatai írói munkásságának egyedi és különleges részét képezik), egészen korai haláláig igen termékeny volt.

És állsz és szédülsz és hallgatsz, vagy ülsz 5.43-kor egy kanapén egyedül, egy másik plédbe csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben, mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket, polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes, és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter. Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert e nélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni. Kemény István

Pietro szüleit a hegyek szenvedélyes szeretete köti össze: a Dolomitok csúcsai között szerettek egymásba, ott házasodtak össze, majd egy családi tragédia után Milánóba költöztek. A vegyészként dolgozó apa mindent megtesz, hogy immár az Alpok havasait járva átadhassa fiának a tudását és az elhivatottságát. Amikor hétvégi házat vásárolnak a modern élettől érintetlen hegyi faluban, Pietro megismerkedik Brunóval, egy hegyi pásztor unokaöccsével. A regény lapjain a két fiú élethosszig tartó, különleges barátsága mellett a hegyek világa is érzékletesen kirajzolódik, mely minden kegyetlensége ellenére felfoghatatlan módon ejti rabul az embereket. Paolo Cognetti szinte elsőkönyves szerzőként 2017-ben elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díjat, a Premio Stregát, valamint a Prix Médicis étranger-t, és a Nyolc hegy harminchét országban jelenik meg.

Simon Márton harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki visszajár. Az emberi beszédet meg-megrepesztik a természet és a technológia szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.

A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együtt érző megfigyelő szemével látjuk a két háború közötti "román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó apát, akinek ügyvédi praxisát a magyar kisebbséget sújtó diszkrimináció veszélyezteti, a testvéreket és féltestvéreket, a közelebbi és távolabbi rokonokat - megannyi elgondolkodtató sors, dokumentumértékű megfigyelés a Polcz Alaine hagyatékából előkerült önéletrajzi írásokban.

Varró Dánieltől rég várunk egy olyan mesevilágra, mint amilyet a Túl a Maszat-hegyenben teremtett. Ebben a skandinávoskodó mesefüzérben a szörnyű zord fjordok világába kalauzolja olvasóit. Megidézi és "varródanisítja" az északi és a kelta folklór néhány jellegzetes alakját: trollokat, mocsári goblinokat, orkokat, leprikónokat, hableányokat és hablegényeket. Van itt troll-legenda, finn minieposz, Andersen-paródia, sőt, tetszés szerint lehetünk főhősei egy vikinges gyerekfantasynek. A lapokon megelevenedő izgalmas, eseményekben és szójátékokban gazdag világban mindenki ráismerhet saját családi történeteire, ismerőseire és legfőképpen önmagára, amiben sokat segítenek Maros Krisztina pompás képei.

"A Végtelen tréfa az X-generáció Ulyssessévé vált. Wallace gigantikus opuszát olvasni olyan, mintha nyakig merülnénk a kilencvenes évek sajtburgerszagú, MTV-fixált, hedonista univerzumában, és fejest ugranánk egy saját diszkomfortzónájában ragadt, megszállott és néha követhetetlenül gyorsan szerváló író zavarosan örvénylő agyába." - Könyvesblog David Foster Wallace főműve, a Végtelen tréfa a jövőben játszódik, amikor Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok egy ONAN (Organization of North American Nations) nevű szuperállammá olvad össze. A regény szereplői egy teniszakadémia növendékei és egy alkohol- és drogelvonó intézet bentlakói, valamint québeci radikálisok egy csoportja, és mindenkit az az egy cél vezérel, hogy megtalálja a Szórakoztatásnak, annak a filmnek a mesterkópiáját, ami - ha az ember egyszer is megnézte - nem hagyja, hogy azután egyéb tevékenységet folytasson. A Végtelen tréfa lényegi kérdéseket feszeget: mi a szórakoztatás, és miért uralja az életünket, miképp hat az emberi kapcsolatainkra a szórakozás iránti vágyunk, és mit árulnak el rólunk az általunk választott örömök.

Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő férfi szólal meg a könyvben. Miközben kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló történelmi korszakkal, egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak. Az ötvenes évek Kolozsvárján a város lakói a mind fojtogatóbb diktatúra kiszámíthatatlan fordulatainak kiszolgáltatva élik hétköznapjaikat. Van, akit magas pozícióba juttat a párt, van, akit börtönbe, az átmeneti enyhülés hónapjainak pedig egy csapásra véget vet az 56-os magyar forradalom. Milyen életút választható ebben a félelemtől terhes történelmi korszakban? S mi történik a belső értékekkel, a vágyakkal? - Tompa Andrea monumentális regényének talált hősei akarva-akaratlanul megütköznek ezekkel a szorongató kérdésekkel. A Fejtől s lábtól szerzőjének elbeszélői tehetsége új könyvében is magával ragadja az olvasót. "De a rózsa, hát azt hogy mondjam el ezeknek a bőrkabátosoknak? A rózsa, elvtársak, a rózsa, magyarázom nekik, a rózsa, az nem egy virág, mondom, mikor ott nézelődnek a kertben. Hogyan mondhatnám el annak, aki nem tudja, mi a rózsa? A rózsát nem lehet elmondani senkinek, ahogy a földet se, aki nem szereti, akit nem húz magához a föld."

Polcz Alaine könyve férjéhez, Mészöly Miklóshoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk több mint ötven évéről, a halálra való felkészülésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében a külvilágtól eltávolodó, betegséggel küzdő alakját, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól. Az írónő személyes tragédiáját megosztva, őszinte hangjával támogatja mindazokat, akik félnek saját haláluktól, félnek látni szeretteik elmúlását; azokat, akik gyászban vannak; azokat, akik elakadtak az úton, és félnek visszanézni; mindazokat, akik kezükbe veszik ezt a könyvet, mely az ember egész lényében élő szeretetről szól. "Véget ért a háború. Aztán egy idő múlva - véget ért az első házasságom is. Még volt egy-két próbálkozás helyreállítani. Hosszú ideig úgy éreztem, hogy három dologról nem tudok beszélni: a háborúról, az első házasságomról és Erdélyről. Miklóst megismertem. Már egy éve együtt éltünk - ami akkor tilos volt -, de nem mertem házasságot kötni vele. Féltem a házasságtól. Aki egyszer majdnem belehal, az fél. A közmondás szerint, akit egyszer megmart a kígyó, az a gyíktól is fél. Meg túlságosan szép is volt Miklós. Hódító atléta. Valaki nézte a fiatalkori képünket, amelyen védőn ölel át Miklós, és a jövőbe tekintünk: >>Milyen hihetetlen, tudom, mi mindenen estetek át, Miklós is, te is. Nyoma sincs annak, hogy mind a ketten megjártátok a poklot.