Kairosz Kiadó strana 4 z 21

A gyűlöletbeszédre vonatkozó törvények nem liberálisak és veszélyesek. E könyv ebből az előfeltételezésből indul ki. Mégis számos jó szándékú, az alapvető emberi jogok mellett elkötelezett európai intézmény és nem kormányzati szervezet mintha érzéketlen lenne akkor, amikor a gyűlöletbeszéd törvényeinek kérdése kerül terítékre. A személyes szabadság, a szólásszabadság és az erőteljes nyilvános viták fontosságának azt kellene jelenteni, hogy csupán kevesek szorgalmaznak olyan törvényeket, amelyek büntetőjogilag üldözik a "támadó" jellegű vagy "sértő" beszédet. De nem ez a helyzet. Európában szinte mindenki a gyűlöletbeszédet korlátozó törvényeket akar, és ez a rövid könyv ezzel szemben jelent kihívást. E kötetnek nem az a célja, hogy kimerítően tárgyaljon egy olyan témát, amelyről már széltében-hosszában értekeztek. Ehelyett azzal, hogy egybe kíván gyűjteni számos gyűlöletbeszédügyet és azokat a törvényeket, amelyek révén ezeket bíróságokon tárgyalták, reflektorfénybe kívánja állítani azt a "világos és azonnali" veszélyt, amelyet Európa gyűlöletbeszédtörvényei jelentenek. Remélhetőleg idővel meg fog változni a jelenlegi folyamat, Európa el fog távolodni az állam által kikényszerített cenzúrától, és az egyik legalapvetőbb szabadság, a szólásszabadság tisztelete felé fordul.

A férfi egy mozdulattal lenyomta a kilincset, és összekapaszkodva kifordultak az ajtón. Helyismerete egyiknek sem volt, nem tudták hová mennek, de menniük kellett. Olyan mértékben veszítették el fejüket, hogy már nem volt visszaút.

A modern ember fél a kereszténységtől - és fél a múlttól. A modern ember nem őrzi már dédapja emlékét, ellenben buzgón írja dédunokájának kimerítő és hiteles életrajzát. Walter Scott a XIX. század elején a múltnak regényeit írta; H. G. Wells a XX. század elején a jövő regényeit írja. A modern lelket hajszolja valami a jövő felé, a futurista álmok felé, nemcsak a fáradtság, hanem a félelem is, amellyel visszatekint a múltba. És nemcsak attól fél, ami a múltban rossz volt, hanem attól is retteg, ami jó és szép volt benne. A jövő fehér fal, amelyre minden ember ráírhatja a nevét, amilyen nagy betűkkel akarja; a múlt fala azonban tele van olvashatatlan karcolásokkal, mint például Platón, Ézsaiás, Shakespeare, Michelangelo, Napóleon. A jövőt olyan keskenyre szabhatom, mint amilyen magam vagyok, de a múlt olyan széles és élénk, mint az emberiség. A modern ember egész magatartása így értelmezhető: az emberek kitalálnak új ideálokat, mert nem merik megpróbálni a régi ideálokat. Lelkesülten néznek a jövőbe, mert nem mernek a múltba nézni. (Részlet Hevesi Sándor előszavából)

Ki is volt ez a manapság ritkán emlegetett szinésznő? Valaha láttam a régi, pesti Filmmúzeum bérletes előadásában vagy a későbbi tévéreprízekben, az Édes mostoha címszerepében, de a csendes elismerésen kívül akkor mélyebb nyomot nem hagyott bennem. Megnéztem az "Egy asszony visszanéz" című filmet, ami a döbbenet erejével hatott rám. Megállapítottam, hogy ez a görög sorstragádiékhoz hasonló történet nemcsak a filmben, hanem a főszereplők és a rendező magánéletében is lejátszódott. Sőt, a magántörténet néhány eleme további filmjeikben is felbukkant. Az ámulatból, döbbenetből felocsúdva, azonnal elhatároztam, hogy Mária szép-szomorú élete lesz újabb írói-történészi munkám tárgya. Jóllehet, azt is tudtam, hogy nem lesz egyszerű a történet szálait felgöngyölítenem, mert búvópatakszerű életének nagyobbik részét hazánk határain kívül élte, és az emberöltők hosszát meghaladó idő borítja homályba az emlékezetet. Akik őt ismerték, szerették, már ismét együtt vannak vele, egy számunkra elérhetetlen dimenzióban...

Az eredendően német nyelven kiadott, ám rövidesen tizennyolc nyelvre lefordított ifjúsági katekizmus címe az angol elnevezés (The Youth Catechism of the Catholic Church) rövidített címváltozatával került a könyvvilág bestseller listájának élére, amely most hiteles fordításban a magyar olvasók - köztük reményeink szerint nagyon sok magyar fiatal - kezébe is eljuthat, Erdő Péter bíboros ajánlásával. XVI. Benedek pápa meleg szavú előszóval látta el a kötetet, amelyben így ír: Kedves fiatal barátaim!... Egy bűnügyi regény érdekfeszítő, mert beavat minket más emberek sorsába, amely a mienk is lehetne. Ez a könyv azért érdekfeszítő, mert a saját sorsunkról szól, és ezért mindegyikünket igen mélyrehatóan érint. A kérdés-felelet formában oktató katekizmus nem hagyja figyelmen kívül a mai élettel kapcsolatos eszközök Internet, facebook stb. fontosságát sem.

A szerző, aki több mint negyven éven át -többek között kilenc olimpiáról- közvetítette a magyarok sportsikereit és maga is párbajtőröző volt, megkapta az élettől azt a csodás lehetőséget, hogy utazhatott a világban akkor is, amikor az átlag magyar nem. E hűséges krónikás hetven címszóval - helységnévvel - tűzdelt élményekkel teli kötetét veheti kézbe az olvasó, amellyel más célja nincs is, mint a szórakoztatás. A világ négy sarkában járó riporter kötetének alcíme pontosan rögzíti, kikkel találkozott a glóbuszon tett bolyongásai során: szirének, széplányok, szellemek, színek. A sok-sok érdekesség olvasása közben tanulhatunk is, például arról, hogyan alakult ki a szervezett közlekedés a híres Taxis család közreműködésével a 15. száza végén.

Regényei után szokatlan kötettel lép elénk Kurucz Gyula. Szántalan mozaikból rak össze egy lüktető, zsibongó világot. Szereplői törpék, Mikulások, tejbe taszított kisegerek, elkényeztetett kutyák, ragadozóvá permetezett gyíkok, Afrikába sodródó gazdasági emigránsok, remeték, a kommunizmusba menekült katalánok, az életbe kapaszkodó öregek, az értelmes életért hadakozó szakemberek, megcsontosodott bürokraták vagy éppen derűjüket soha föl nem adó olasz parasztok. Mindőjük fölött ott lebeg a globális világ erőszakos, nyomasztó hatalma. Ám öreg vagy fiatal, törpe vagy óriás, minden szereplő törekszik a harmónia és a szépség felé. És belesodródik fekete humorú, groteszk vagy éppen kacagtató kalandokba. Sikerül nekik, vagy nem, az álmaikat, hitüket, reményüket nem adják fel. Akkor sem, ha fojtogatja őket az az irányított káosz, amit posztmodern társadalomnak nevezünk.

Viktor Szuvorov - Vladimir Bogdanovics Rezun, hivatásos szovjet hírszerző irodalmi álneve. V. B. Rezun 1978-ban svájci állomáshelyéről menekült Nagy-Britanniába. A Szovjetunióban távollétében halálra ítélték. A Kairosz Kiadónál korábban a szerzőnek a második világháborús témakörben írt két könyve jelent meg: A "Jégtörő", amelyben Hitlerről, mint Sztálin teveinek eszközéről ír, valamint az "M-nap" című, amelyben azt a kérdést járja körbe, hogy ki kezdte a második világháborút. Az "Öngyilkosság" e témában írt harmadik, magyar nyelven szintén először megjelent könyve. Miért támadta meg Hitler a Szovjetuniót? Fel volt-e készülve Németország erre a háborúra? Úgy tűnik, ezekre a kérdésekre egyszerű a válasz. Viktor Szuvorov a rá jellemző meggyőző erővel rámutat a hitleri Németország felkészületlenségére, az öngyilkossághoz vezető útra.

A Pécsett élő és orvosként dolgozó szerző úti céljait általában nem maga választotta, mindig azt kereste, ami családi hagyományaiból következik. A legtöbb magyar vonatkozású emléket, emlékhelyet Párizsban és Franciaországban találta, emellett felkereste például I. (Nagy) Lajos öccse, Endre herceg sírját a nápolyi dómban, Aachenben pedig a magyar kápolnát. A szerző foglalkozik Kőrösi Csoma Sándorral is, mivel hazánkban állított öt szobra közül egy monumentális alkotás éppen Pécsett található. A függelékben csodálatos, archaikus magyar anyanyelvünk és népdalaink néhány vonatkozásáról találhat adatot az olvasó.

"Juhász Gyula Credo című versével ajánlom ezt az újmódi könyvet: "Megállsz-e néha az örök sodorban, Mely halni visz, mint az örvény a rózsát, És érzed-e, míg hull a homokóra, Hogy mosolyog az örökkévalóság? És látod-e, hogy lemenő napokban A születő napok visszfénye reszket, És hallod-e, hogy elmúlt századoknak Visszhangja szól, ha a jövőbe mennek?" (Kubik Anna) A tartalomból: -Debrecen, ó-kikötő -Kun Béla, a pilóta -Földön járt csillagok: Jávor Pál, Ruttkai Éva, Tolna, Szörényi, Szeleczky... -Sütő András élet-halál játéka -Szivárványos ember: A. Tóth Sándor -Páger Antal hazatér... -Üldözött, gyűlölt név lett a Nemzeti -Hóvirágos levél Béres Ilonának -Moliére háza körül

A szerző a kevéssé ismert ókori filozófusnak (Kr.u. 203-269) szenteli e kötetét, amely saját bevallása szerint több kiadást is megért, s e folyamat eredményeképpen az ő Plótinosz-képe is változáson ment át. Miközben feltárja előttünk Plótinosz belső zarándokútját és lelki arcképét, kiderül, hogy milyen nagy távolság választja el a modern vagy posztmodern kor emberét e különös gondolkodótól. Tanítványa, Porphüriosz a mesteréről írt életrajzát különös mondattal kezdi: "Plótinosz, a filozófus, aki a kortársunk volt, olyan embernek tűnt, aki szégyellte, hogy teste van... " bár Plótinosz szemében az érzékelhető valóság alacsonyabb rendű, mégis arra ösztönöz bennünket, hogy elfogadjuk az emberi tapasztalat minden dimenzióját. Életműve misztikus hívás, mely szellemi jótéteményként hat az olvasóra.

Karácsony Sándor (1891-1952) a magyar pedagógia történetének egyik legeredetibb alkotója, legnagyobb hatású nevelője. Kora szellemi életének nagyjai ismerték el munkásságát, a legnagyobb elismerést azonban az akkori ifjúságtól kapta: diáknemzedékek sora szerette és követte kedves Sándor bátyját. Hatása ma is tovább munkál a tanítványok tanítványaiban. E könyv műveiből válogatott jellegzetes részletekkel, ennek a hatásnak a titkát igyekszik feltárni. S a nevelés alapvető kérdéseire adott válaszai talán azért várnak "újrafelfedezésre", mert a választ anyagi és emberi tényezőkön túlhaladva keresi és találja meg.

"Rónay György (1913-1978), elismerten kora egyik legjelentősebb esszéistája és kritikusa, a katolikus irodalomnak is kiemelkedő képviselője, megállás nélkül arra törekedett, hogy irodalmunknak ezt a vonalát az egyetemes magyar irodalom részévé tegye. Törekvését megnehezítette, hogy a marxista irodalomszemlélet uralkodása idején a vallásos irodalmat és íróikat elhallgatták, elhallgattatták, kitörölték olvasóik emlékezetéből. Ebben az ellenséges közegben különösképp megnövekedett ilyen irányú működésének súlya. Kitartó tevékenysége eredményeként a hivatalos szervek végül engedélyezték Harsányi Lajos, Sík Sándor és Mécs László szigorúan megválogatott köteteinek megjelentetését. Valamennyihez Rónay György írta a bevezető tanulmányokat, melyek azóta is e három író a "papköltő triász" értékelésének alapja. Mivel e válogatások ma már hozzáférhetetlenek, bevezetőik mindenképpen közlésre érdemesek napjainkban is. Kiegészítésül közöljük azokat a kisebb méltatásokat is, amelyeket Rónay György írt róluk, teljesebbé téve a műveikről alkotható képet, egyben bepillantást engedve a jövő évben 100 éves író szemléletére, az irodalomról kialakított felfogására." (a Kiadó)

"Van-e köze a művészetnek a valláshoz azon túl is, hogy értelmezi és illusztrálja a bibliai történeteket, hogy a liturgia közegét biztosítja, vagy tanúságot tesz a hit igazságáról és öröméről? Pilinszky János igennel válaszol erre a kérdésre. Meggyőződése, hogy a művészet mindenekelőtt a világ sorsáért viselt szolgálat, a jóvátehetetlen jóvátétele. (...)" (a Szerző)

A posztmodern idők után is nagy kihívás a regényírás, bár a „történet” már nem idegen sem az írótól, sem az olvasótól. A szerző a lehetetlenségek lehetőségéről, fekete lyukakról és egyéb badarságokról szól e kötetében – saját bevallása szerint, s hozzá mindezt kérdőjellel. Az orvosprofesszor szerző írását a bosszúság motiválta, ám rögtön biztosít is bennünket arról, hogy végül mégis jókedvűen írta. Az olvasó is remélheti, hogy ebből a kötetből – csakúgy, mint Hankiss János korábbi műveiből – üdítő élményeket meríthet.

Hol van Cadou? Hol a elye a világirodalomban vagy a modern francia költészetben? Sehol. Mikor az ember szükségszerűen el akarja helyezni őt társai, kora problémái és kategóriái vagy csak a világháborúk között, a realitások pontos vonalai között, rájön, Cadou elszáll, megfoghatatlan, könnyű, mint a pára, súlyos, mint a köd. Hol van? Mert mégis van, bevonja az embert, bepólyálja, átfogja - majdnem misztikusan, áthatja, átjárja, mint a bretagne-i levegő, egész a csontokig - és elillan. Ilyen Cadou. Nincs realitása." (Gyurkovics Tibor)