Kossuth Kiadó strana 95 z 233
vydavateľstvo
Ne vígy minket a kísértésbe
Itt és most elnézést kérek mindenekelőtt Tőkés Lászlótól, a családjától, Joó Edithtől, legfőképpen a gyerekeitől és persze mindazoktól, akik ugyanúgy hittek abban, hogy Tőkés egy karizmatikus hős, mint ahogy én is hittem. Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni, a világhálón szerteszét terjedő dokumentumokból egységes, elszomorító képet összeállítani valakiről, van-e jogom azokat szembesíteni a valósággal, akik őt ma is mélységesen tisztelik? Végül is Tőkés László egyetlen mondata miatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Feleségéről, Joó Edithről a következőket írja egy, a gyerekeinek is címzett levelében: Egyházi tekintélyemet sötét alakokkal és erőkkel összefogva, tudatosan és szántszándékkal Ő maga rombolja a (volt) Szekuritáté módjára és kedvére. Hogy miért éppen ez a mondat győzött meg, az majd kiderül. Előre szólok, hogy nem foglalkozom Tőkés László politikai pályájával, egyházi viaskodásaival ezeket csak akkor érintem, ha föltétlenül szükséges. Nem foglalkozom a jelenlegi politikai küzdelmeivel sem legföljebb annyiban, hogy megpróbálom kideríteni: a tettei, a szavai, a viselkedése mennyiben következnek a jelleméből. Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, a magyarság köztársasági elnöke – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni, legyűrni, elzavarni. Főleg akkor, ha a neki legjobban kiszolgáltatottakkal kellene emberségesen bánni. Elemi emberségesen. Tőkés László ördöge számos mutatkozási formát választ: hatalom, hiúság, pénz, asszony és a meglepő módon a szinte állandóan, mindenütt fölbukkanó Securitate. Megkísérlem, hogy megértsem. Talán Tőkés László is megért engem. Ahogy ő legjobb napjaiban lelkészként, püspökként és politikusként valamiféle igazsággal tartozott és tartozik a népének, a híveinek, úgy tartozom én is a birtokomba jutott igazsággal azoknak, akik őt lelkészüknek, püspöküknek, képviselőjüknek választják.
Na stiahnutie
5,32 €
dostupné aj ako:
India
A 16 kötetes sorozat átfogó képet ad a Földünkön hajdan virágzó, letűnt civilizációk misztikus világáról. A legfrissebb kutatási eredményeken alapuló érdekes leírások és lebilincselő színes illusztrációk segítségével feltárul Ön előtt, hogyan éltek a mai ember ősei a Föld különböző pontjain. Fedezze fel az inkák és egyiptomiak titkait, Mezopotámia rejtett kincseit, ismerje meg a varázslatos görög és kínai kultúra értékeit, az ősi Perzsia lenyűgöző világát!
Na stiahnutie
2,51 €
Most és akkor
Donovan Creed, a volt CIA bérgyilkos és szeretője, a szexi Rachel a gengszterektől lopott milliókból utazgatnak és élvezik az élet minden percét. A floridai St. Alban's valódi turistaparadicsom lehetne, négyezer éves ősi indián történelme, portyázó kalózai, kocsmái és cápái érdekesek lehetnének az idelátogatóknak. A városon azonban immár háromszáz éve átok ül: a fiataljai elmenekülnek, a vállalkozásai tönkremennek, a polgárai megkeserednek. Itt telepszik le ideiglenesen Creed és Rachel. Bár Creed már csak nyugalmat szeretne, nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy beleássa magát a város rejtélyes múltjába. 1710-ben Jack Hawley kalózkapitány szerződést kötött a város vezetőségével. A város megszegte az egyezséget, ám egy fiatal lány felajánlja magát, és a város gyáva lakói elfogadják az áldozatát. A kalózkapitány viszont elátkozta a várost. És ez az átok napjainkban is pusztít… John Locke, a bestseller szerző új krimije lebilincselően izgalmas utazás a múltban!
Na stiahnutie
2,79 €
dostupné aj ako:
A magatartás multidiszciplináris tudománya
Ez a kötet egyetemi tankönyv. A könyv szerzője, dr. Simon-Székely Attila sok éven keresztül tanított, egyebek között, pszichológiát, magatartástudományt, marosvásárhelyi és magyarországi tudományegyetemeken, valamint kutatómunkát folytatott az említett tudományágakon kívül a tudatpszichológiában és biopszichológiában is. A szerző által, a magatartástudomány diszciplínában megtartott 14 előadásnak az anyagát tartalmazza a kötet, melyet a szerző elsősorban orvostanhallgatók, és általában a magatartás tudománya iránt érdeklődő egyetemi hallgatók és szakemberek figyelmébe ajánl. A tankönyv az ,,at-a-glance", egy pillantásra, pedagógiai módszert követi, amikor tőmondatokban, könnyen megjegyezhető formában közli az adott tudományág legfontosabb gondolatait. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a könyvet, kissé átdolgozva, de nagyrészt azonos formában, ,,Rövid magatartástudomány orvosoknak" címmel újra kiadtuk.
Na stiahnutie
4,48 €
The European perspectives after the global crisis
The European Union at the crossroads
Na stiahnutie
2,79 €
Múltunk, ha szembejön
Az ’56-ban született szerző – egy sor hiánypótló forráskiadvány és történelmi monográfia közreadása után – ezúttal a „velünk élő történelem”, a személyes sorsok és a kortársi emlékezet izgalmas tanúságait összegzi, méghozzá rendhagyó módon úgy, hogy eközben saját köztörténeti magánemlékeit is felidézi.Miféle sors várt a „forradalom árváira”, arra a sok ezer menekült kamaszra, aki 1956 őszén egyedül vágott a világnak – avagy egy másik korfordulóhoz érve, azon intézetekben felnőtt, lázadó tizenévesekre, akik éppen a rendszerváltás évadján váltak nagykorúvá? Hogyan alakult Trianon óta a kisebbségi magyar közösségek „szétfejlődése”, dacolva háborúval, diktatúrákkal s egy sor újabb impériumváltással? Melyek a mélyebb strukturális és lélektani okai a térségbeli nacionalizmusok makacs újraéledésének, avagy másfelől: a modernitás elutasításának, a demokratikus értékrend látványos megrendülésének? Hogyan él tovább a Kádár-kori amnézia ’56 és ’89 valódi örökségét máig elsikkasztva? Miféle eszmények, érvek formálták a hetvenes, nyolcvanas évek cenzúravitáit, a magyar szamizdat mára méltatlanul feledett hőskorát, és vajon mennyiben terheli esélymulasztás a rendszerváltó értelmiséget, a sajtót, az egyháza(ka)t, a régi és újabb politikai elit(ek)et?A szerző sommás válaszok helyett inkább makacsul tovább kérdez, történeteket rekonstruál, tényeket összegez, sokféle emléket próbál szembesíteni egymással. Amint az külön-külön és együtt valamennyiünk dolga lenne egy tisztultabb önismeretre törekedve. Hogy múltunk, „ha szembe jön”, ne kelljen zavartan, szemlesütve kitérnünk előle.
Na stiahnutie
4,76 €
dostupné aj ako:
Mozgás és struktúra
A kötet, a természetet struktúrákból és folyamatokból álló, végtelen felé haladó struktúrafolyamatként értelmezi, és írja le. A mozgás mindennek az alapja, mozgás nélkül sem struktúra, azaz sem anyag, erő és semmilyen egyéb dolog nem létezhet. A struktúrák és folyamatok, végtelen folyamán történő keletkezésének és létének a törvényszerűségeiből nagyon sok, eddig még nem ismert jelenség mibenlétére kaphatunk választ. A szerző, dr. Simon-Székely Attila, mintegy 40 éven át tartó, rendkívüli odaadással végzett, nemzetközileg is elismert, tudományos kutatói tevékenysége, két fő téma köré csoportosul: a végtelen kérdéskörének, és a tudatnak az interdiszciplináris kutatása. A struktúraelmélet, amelyet ebben a kiadványban ír le, szorosan összefügg ,,A lét szerkezete" c. könyvében vázolt omniverzum modellel, és a ,,Képi logika" című munkában leírt logikai ismeretelmélettel.
Na stiahnutie
4,48 €
Elveszett szabadság
Demszky Gábor 20 éven át volt Budapest főpolgármestere, Magyarország harmadik, ha úgy tetszik második főembere. A húsz év, ugyanannyi idő küzdelem, amit megszenvedtünk vagy élveztünk valamennyien, akik laktuk a várost. Társadalmi, politika-, magyar- és személyes történelem. Ezt megtette, azt nem tette meg – ez az a történet, amit a döntéseiben akkor ő maga írt, és megírta úgy, ahogy most látja azokat az éveket. Családtörténet is, benne bátran a magánélete, barátok, szerelmek, gyermekek, ellenfelek és eszmetársak, választott és koloncként hurcolt munkatársak portréival. Ha jól számolunk, hét miniszterelnöknek volt vagy nem volt a partnere, hét miniszterelnök volt vagy nem az övé. Az ő szubjektív portréik is itt olvashatók. És ettől még mindig személyes, személyes hangú – ha akarjuk, ha nem – történelem.
Na stiahnutie
7,86 €
Mai csodák - Az ezeréves ember
„Azt mondjuk: a csodák világa lejárt. Azt mondjuk: nincsen Isten, és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul.”
Na stiahnutie
2,51 €
A Horn
Messziről ?indult. A becsvágya tette alkalmassá arra, hogy nagy ívű pályát fusson be. Akik felnőttként élték meg a rendszerváltást, ismerik Horn Gyula nevét. Tudják, hogy Magyarország külügyminisztere, majd miniszterelnöke volt. Tudják, hogy fontos szerepet játszott abban, hogy 1989 szeptemberében a magyar kormány kiengedte Nyugat-Németországba a Magyarországra menekült keletnémetek tízezreit. Személyiségét és fiatalkori tetteit ellentmondásosan ítéli meg az a közvélemény, amely csak a hírmorzsákat rakja össze. Akik közelebbről ismerik, állítják: politikusnak született. Elszánt volt, szívós, tájékozott, csavaros észjárású, ütésálló, jó csapatépítő, és mert nemet mondani. Nagy sakkjátékos volt a szó valódi és átvitt értelmében. A józan meggondolásokra alapozva makacsul és következetesen hozta meg a döntéseit, de hogy közben volt-e magánélete, csak sejteni lehetett. Emberi vívódásairól, családjáról, feleségéről, lányáról, fiáról, unokájáról, akivel szívesen sakkozott, még ennyit sem. Ez a könyv többet és mást mutat meg arról az emberről, politikusról, aki kitörölhetetlenül beírta magát a magyar történelembe. A könyv különlegessége, hogy egyes részein elhelyezett QR-kódok használatával az olvasó az okostelefonján tizenegy, egykori film- és híradófelvétel részletét nézheti meg.
Na stiahnutie
2,79 €
Lazarus kripta
Valahol London szívében bújik meg a titokzatos és mérhetetlenül gazdag kis Montsalvat bank. Amikor a doktori disszertációjára készülő, éhenkórász Ellie Stantont váratlanul felkérik, hogy lépjen be a céghez, olyan csábító előjogokkal kecsegtetik, amelyeket egyszerűen lehetetlen visszautasítani.
Ám a bank korántsem az, aminek látszik. Ellie hamarosan rájön, hogy munkáltatói az egész életét kisajátítják, és figyelik minden lépését. Ugyanis mélyen a bank alatt a középkorból megmaradt kripta elképzelhetetlen hatalmú, féltve őrzött tárgyat rejt, amelynek története elválaszthatatlanul összefonódik Ellie életével.
Ellie-nek tehát versenyt kell futnia az idővel, egyszerre menekülve a bank és a saját múltja elől. Egyetlen reménye, ha megszerzi a föld alatt rejtőző kincset, ám ez még csak a kezdete a kalandoknak.
Na stiahnutie
4,20 €
Az 1956-os forradalom és szabadságharc
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő, átfogó tudásanyagot nyújtó történelmi alapmű nélkülözhetetlen segítség diákoknak, tartalmas és színes olvasmány a magyar történelem iránt érdeklődőknek. A neves szerzők a sorozat anyagát a legújabb kutatási eredmények felhasználásával állították össze. A kötetek rendkívül gazdag forrásanyagból merítve, eredeti dokumentumok felhasználásával készültek.
„A Kossuth Kiadó magyar történelmi sorozata a honfoglalástól napjainkig terjedő több mint ezer év történetét mutatja be. Ilyen jellegű munka ekkora terjedelemben és magyar nyelven még soha nem jelent meg. A szerzők, az adott korszak avatott ismerői közérthető, ám egyben szakszerű összefoglalást nyújtanak mindazoknak, akik múltunk megismerésére törekszenek. A kiváló történészek magas színvonalú munkái páratlan élménnyel ajándékozzák meg azokat, akik elolvassák e köteteket.” – Romsics Ignác akadémikus, történész, a sorozat főszerkesztője
A sorozat kötetei:
1. Őstörténet és honfoglalás
2. Államalapítás 970–1038
3. Válság és megerősödés 1038–1196
4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században
5. Az Anjouk birodalma 1301–1387
6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387–1437
7. A Hunyadiak kora 1437–1490
8. Mohács felé 1490–1526
9. A három részre szakadt ország 1526–1606
10. Romlás és megújulás 1606–1703
11. A R
Na stiahnutie
2,79 €
A holtak titkai
VANNAK ?TITKOK, AMELYEKET JOBB ÖRÖKRE ELTEMETNI… Abby Cormac tíz évet töltött azzal, hogy rács mögé próbálta juttatni a világ legaljasabb bűnözőit. Kiégetten, mindenbe belefásulva azt hiszi, végre sikerült lezárnia ezt az időszakot, amíg egy brutális gyilkosság derékba nem töri másodszor is az életét. Szeretőjét, Michaelt, meggyilkolják egy adriai luxusvillában, és a súlyosan sebesült Abby is csak azért maradt életben, mert a merénylő halottnak hiszi. A magára maradt, rémült Abby megfogadja, hogy addig nem nyugszik, amíg börtönbe nem juttatja Michael gyilkosát. Ám amikor nyomozás közben belebotlik a Balkán egyik leghírhedtebb gengszterébe, rá kell döbbennie, hogy Michael nem az az ember volt, akinek hitte. Michael felfedezett egy véres árulásoktól terhes titkot, amelyet a hallgatás összeesküvése védett. Abby meg van győződve róla, hogy ha megfejti ezt a titkot, megismerheti az igazságot. Ám félelmetes hatalmú ellenségek figyelik minden lépését, és semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy sose kerüljenek napvilágra a holtak titkai…
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Romlás és megújulás
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő, átfogó tudásanyagot nyújtó történelmi alapmű nélkülözhetetlen segítség diákoknak, tartalmas és színes olvasmány a magyar történelem iránt érdeklődőknek. A neves szerzők a sorozat anyagát a legújabb kutatási eredmények felhasználásával állították össze. A kötetek rendkívül gazdag forrásanyagból merítve, eredeti dokumentumok felhasználásával készültek.
„A Kossuth Kiadó magyar történelmi sorozata a honfoglalástól napjainkig terjedő több mint ezer év történetét mutatja be. Ilyen jellegű munka ekkora terjedelemben és magyar nyelven még soha nem jelent meg. A szerzők, az adott korszak avatott ismerői közérthető, ám egyben szakszerű összefoglalást nyújtanak mindazoknak, akik múltunk megismerésére törekszenek. A kiváló történészek magas színvonalú munkái páratlan élménnyel ajándékozzák meg azokat, akik elolvassák e köteteket.” – Romsics Ignác akadémikus, történész, a sorozat főszerkesztője
A sorozat kötetei:
1. Őstörténet és honfoglalás
2. Államalapítás 970–1038
3. Válság és megerősödés 1038–1196
4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században
5. Az Anjouk birodalma 1301–1387
6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387–1437
7. A Hunyadiak kora 1437–1490
8. Mohács felé 1490–1526
9. A három részre szakadt ország 1526–1606
10. Romlás és megújulás 1606–1703
11. A R
Na stiahnutie
2,79 €
Aggyisten, Biri
A ?kötet a nemrégiben megjelent Dávidkáné, továbbá Ábel és Eszter folytatásaként, Gárdonyinak az első világháború idején és közvetlenül halála előtt írott kisregényeit tartalmazza. Keletkezési sorrendben: Aggyisten, Biri!, A kürt, Leánynézőben, Ki-ki a párjával. Az Aggyisten, Biri! az írói pályafutás utolsó szakaszának talán legsikerültebb kisregénye. A gyűlöletből szerelemmé változó érzésnek, tehát egy bonyolult lelki folyamatnak reális rajza, s amellett társadalmi vonatkozású mondanivalója (az Amerikába kivándorolt magyarok helyzete) is figyelemre méltó. A kürt: egy érdekes és legyőzhetetlennek bizonyuló boldog-boldogtalan szerelmi kapcsolatnak, a Leánynézőben pedig egy vak muzsikus ébredő és beteljesülő szerelmének vonzó és meggyőző története. A kötet utolsó regénye: Ki-ki a párjával egy férfiaktól gyanakodva idegenkedő, beteg leány egyetlen szerelmének elégikus, költői képe. Mind a négy kisregény a szerelemről szól, de mind a négy más-másféle szerelemről, s az író gazdag költőiséggel és emberismerettel, művészi módon variálja az „örök témát”, s teszi egyetlenné valamennyi történetében.
Na stiahnutie
2,51 €
Tűzközelben
Charlotte Parsonst, a fiatal angol tanítónőt dúsgazdag szicíliai család hívja meg magához, hogy vállalja el ismét három gyermekük felügyeletét. Előző látogatásával ellentétben Charley most nem egyszerű babysitter, hanem kettős ügynök, az amerikai drogellenes kormányügynökség, a DEA szeme és füle, amely bármire képes, hogy kézre kerítse Mario Ruggeriót, a szicíliai maffia fejét. Meghívói nem is sejtik, hogy Charley is részt vesz a milliárd-dolláros drogügyletekben és többszörös gyilkosságban bűnös keresztapa elleni nyomozásban. Ő a csali, és minden ügyességére szüksége lesz, ha talpon akar maradni e kíméletlen élet-halál harcban.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:




















