Magvető Kiadó strana 33 z 97
vydavateľstvo
Magyar Copperfield
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak írt dalaiból is. A második világháború után a Teleki téren felnövő gyereket nagyszülei és a Teleki téri piac nevelték. 1956-ban tízévesen éli át a forradalom fordulatait, hogy kamaszkori lázadása és ifjúkori indulása egybeessen a Kádár-rendszer megszilárdulásával. Bereményi önéletírásában sorra veszi és ragyogó portrékban örökíti meg élete meghatározó figuráit és találkozásait. Ez a memoár magyar történelem krónikája emberközelből, emellett egy érzékeny művész vallomása.
Bereményi Géza 1946-ban született Budapesten. Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Eldorádó című filmje 1989-ben a legjobb európai film díját nyerte el. Forgatókönyveivel (Veri az ördög a feleségét, Megáll az idő) és Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel a magyar kultúra egyik legfontosabb alkotója lett.
Szent Lajos király hídja
Az 1927-ben született varázslatos kisregény meghozta szerzője számára a világhírt. A történet a XVIII. századi Peruban játszódik: a fővárosban, Limában leszakad egy kötélhíd, s a rajta áthaladó öt ember a mélyben leli halálát. Juníper atya, a tudós szerzetes az eset szemtanújaként éveken át kutatja az öt áldozat élettörténetét, s azt, hogy vajon puszta véletlen vagy isteni elrendelés miatt alakult így a sorsuk. A fordító Kosztolányi Dezső, akinek Wilderről és a könyvről írt tárcáját függelékként közöljük.
Na stiahnutie
3,94 €
Beláthatatlan táj
Egy esős éjszakán a huszonéves Dorka balesetet szenved, és öntudatlan állapotban kerül kórházba. Dorka apja, miközben megpróbálja felderíteni, mi is történt a lányával, megismerkedik a baleset helyszínéhez közel élő Zsófival, aki a szüleik helyett neveli öccsét, a balhés kamasz fiút. A férfi és a fiatal nő különös hatással vannak egymásra. Dorka apja belekapaszkodik Zsófiba, akiben mintha a saját lányát látná viszont, és aki iránt megmagyarázhatatlan vágyat érez. Zsófi viszonozza a vonzalmat, de a maga természetességével azt is érzékeli, hogy valójában csak pótlék a férfi számára. A baleset négy ember életét változtatja meg, ők a Beláthatatlan táj elbeszélői. Szerelem, tragédia, kitörési vágy - mindnyájan megpróbálják újrakezdeni az életüket. Kiss Tibor Noé új regénye a krimik izgalmával olvastatja magát, és megjelenése az ősz egyik kiemelkedő irodalmi eseménye.
Na stiahnutie
7,32 €
Apu
Marianna D. Birnbaum kisregénye édesapja élettörténetét meséli el. A fiktív magnószalagokról az apa szól a lányához, hogy élete végén elmesélje neki az életét, felidézze az ismert történeteket csakúgy, mint a korábban elhallgatott titkokat. Dunaszerdahelyen született egy zsidó szatócs fiaként, majd egyik testvérével vaskereskedést nyitott. Sikerült ugyan a háborút bujkálva túlélniük, és újra talpra állniuk, de az államosításkor börtönbe kerültek, ahol a bátyját agyonverték. '56-ban feleségével és lányával az Egyesült Államokba menekültek, hogy mindent kezdhessenek elölről. Marianna D. Birnbaum nagy beleérzéssel és a tőle megszokott humorral idézi meg egy európai zsidó férfi megrázó történetét a XX. századból. Üldöztetés, túlélés, újrakezdés bármikor és bárhol, ha a történelem úgy hozza. Marianna D. Birnbaum irodalom- és kultúrtörténész, a University of California, Los Angeles kutatóprofesszora, a CEU gyakori vendégprofesszora. Első szépirodalmi kötete (benne a jelen könyv párdarabjával, az anya történetével) 2018-ban jelent meg Láthatatlan történetek címmel.
Na stiahnutie
5,63 €
Polgárnak lenni
Életútinterjújában Kolosi Tamás szociológus, üzletember sorra veszi életének fontosabb állomásait: elmeséli, hogyan lett a magyar-filozófia-esztétika szakos bölcsészhallgatóból elismert társadalomtudós, majd a könyves szakma meghatározó alakja. A személyes élmények és tapasztalatok egy polgárosodó zsidó család 1950-1960-as évekbeli mindennapjain túl a hazai szociológia újraindulásába és működésébe, a rendszerváltás és a szabad piacgazdaság útvesztőibe, valamint az 1980-1990-es évek budapesti kulturális és művészeti életébe engednek bepillantást. A sikeres életpálya mögött felsejlenek azok a korlátok és adottságok is, amelyekkel egy Magyarországon született és itt élő kutatónak számolnia kell. Betekinthetünk a könyvkiadás és a könyvpiac műhelytitkaiba, szó esik a világban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről, és ismert alkotók és közéleti szereplők is feltűnnek a könyv lapjain. A Ferenczi Borbálával 2018-2020-ban folytatott beszélgetések szerkesztett változata fényképekkel, annotált névmutatóval és Kolosi Tamás legfontosabb tudományos publikációinak listájával teszi teljessé az életútról kapott képet.
Na stiahnutie
9,01 €
Kései házasság
Vajda Ilma és Gavenda Péter 1964-ben találkozik Szegeden. Még nem tudják, hogy ha nem is együtt, de egymás mellett fogják leélni az életüket: mindketten Árpádharagoson lesznek tanárok. Az 1964 és 2019 között játszódó regény mindegyik fejezete egy-egy év metszete: Ilma és Gavenda viszonya másokkal kötött házasságokat és történelmi fordulókat egyaránt túlél, de kérdés, vajon ellenálló tud-e maradni az idő múlásával szemben. Szilasi László könyvében a történelem nem kulissza, hanem egyenrangú szereplő. A regény hol idilli, hol melankolikus, de mindig kristálytiszta és tűpontos rajz közös múltunkról és arról a törékeny erőről, amely két embert összeköthet.
Na stiahnutie
7,32 €
Főzőskönyv
„Örüljetek!" - időnként így fejezi be főzős-evős történeteit és receptjeit Dragomán György. Évek óta olvassuk ezeket a személyes beszámolókat, és aztán indulunk a konyhába, hogy mi is kipróbáljuk a recepteket, és vidáman megvendégeljük szeretteinket. Dragomán szenvedélyes író és szakács, az otthoni kenyérsütés és a nagy családi főzések propagátora, régi és új ételek őrzője és megalkotója, receptek lelkes egyszerűsítője és kíváncsi bonyolítója. A Főzőskönyvpraktikus és roppant élvezetes társ a konyhában a reggelitől az ebéden át a vacsorákig, és közben mindenféle hasznos és haszontalan dolgot is megtanulhatunk a lezajló folyamatokról. A laktobacilusok és a vadélesztőtörzsek szimbiózisa éppúgy tárgya e könyvnek, mint a karamell változatai, a különleges konyhai eszközök leírása, vagy a szakértői, baráti és családi viták a "legjobb" megoldásokról, és persze az éhes tizenévesek is szóba kerülnek a sült krumpli, a rántott hús és a pizza hatékony elkészítésének módszereinél. Dragomán György mindezeket családi történetekbe ágyazva, vicces és komoly novellákkal, érzékletes regényrészletekkel körítve rakja elénk, hogy boldog órákat szerezzen az ínyenc olvasónak. Az olvasó pedig gyönyörködik, majd főzni meg enni kezd - tehát egészen biztosan örülni fog.
Na stiahnutie
13,80 €
Áttetsző viszonyok
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky Dénes új verseskönyve ezeket a pillanatokat szólaltatja meg. Az Áttetsző viszonyok egy modern álmoskönyvhöz hasonló: a szürreális, mégis mindennapi, szokatlan képek megfejtése az olvasóra vár.
Na stiahnutie
5,35 €
Magyar Copperfield
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak írt dalaiból is. A második világháború után a Teleki téren felnövő gyereket nagyszülei és a Teleki téri piac nevelték. 1956-ban tízévesen éli át a forradalom fordulatait, hogy kamaszkori lázadása és ifjúkori indulása egybeessen a Kádár-rendszer megszilárdulásával. Bereményi önéletírásában sorra veszi és ragyogó portrékban örökíti meg élete meghatározó figuráit és találkozásait. Ez a memoár magyar történelem krónikája emberközelből, emellett egy érzékeny művész vallomása. Bereményi Géza 1946-ban született Budapesten. Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Eldorádó című filmje 1989-ben a legjobb európai film díját nyerte el. Forgatókönyveivel (Veri az ördög a feleségét, Megáll az idő) és Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel a magyar kultúra egyik legfontosabb alkotója lett.
Na stiahnutie
10,98 €
Szabadulógyakorlat
Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű és iszonyú erőkről, arról, hogyan engedjük el vagy zabolázzuk meg a vágyainkat. A legjobban az érdekli, hogyan működik jól megkomponált életünk mélyén az ösztönvilág, hogy civilizálható-e a szenvedély, és lehet-e, érdemes-e másképpen szeretni, mint életre-halálra. A kötetben a vad felfokozottság és a túlvilági szenvedély hangjai vegyülnek a józan hétköznapok közeledési kísérleteinek szólamába, váltja egymást múlt és jelen, valóságos és képtelen. A történetek hullámzása, intenzitása és lecsendesedő pillanatai úgy hatnak ránk, mintha zenét hallgatnánk. A Szabadulógyakorlat olyan titkokat tár fel az identitásról és a kapcsolatokról, amelyeket - bár talán még nem vettük észre - minden ember ismer.
Na stiahnutie
6,76 €
Coming out
Molnár Gál Péter, közismert nevén MGP, a Kádár-kor meghatározó kritikusa, színházi egyénisége, tanúja, szereplője volt. A Népszabadságba évtizedeken át írt szellemes, élvezetes, de sokszor kíméletlen és elfogult színikritikái megkerülhetetleneknek számítottak. 2004-ben derült ki, hogy Luzsnyánszky Róbert néven 1963-tól 1978-ig az állambiztonság ügynökeként tevékenykedett. Az eset megrázta a színházi világot, ő pedig néhány hónap alatt Coming out címmel megírta saját történetét megzsarolásáról és ügynöki múltjáról. Emellett rendkívül színes, szórakoztató és tűpontos portrékat közöl kortársakról, kollégákról, színészekről, rendezőkről, barátokról és ellenségekről, sokakról azok közül, akikkel hosszú és gazdag élete során összeakadt. A szöveget keletkezése után végül mégsem publikálta - most, másfél évtizeddel később, magyarázó jegyzetekkel és annotált névmutatóval együtt olvasható.
Na stiahnutie
9,86 €
Malaccal teljes éveink
Spiró György új könyve egy hosszabb és két rövidebb esszét tartalmaz, amelyek felfűzhetők az 1969-1989-2019-es évszámokra. A címadó esszé önéletrajzi történet, személyes visszaemlékezés az Eötvös Collegiumra, amelynek Spiró György is tagja volt a hatvanas évek második felében. Az írásból megismerjük a kollégium belső szokásait, rítusait, mindennapjait. Spiró a rá jellemző módon nemcsak felidézi a korabeli eseményeket, hanem elemzi is azokat: kik és miképpen találkoztak akkor a Ménesi úton? Honnan érkeztek a népiek és az urbánusok, hol volt az a hely - szellemi és fizikai értelemben -, ahol együtt lehettek, és milyen életutak - kelepcék, zsákutcák - vártak rájuk a továbbiakban? Mintha az Álmodtam neked novelláinak személyességét vegyítenénk a Tavaszi tárlat keserű történelmi antropológiájával - így lesz ez a mesteresszé portré és tablókép egyszerre. A két rövidebb esszé közül az egyik 1989-cel, a másik pedig a jelen és a jövő politikai-társadalmi kilátásaival foglalkozik.
Na stiahnutie
5,07 €
Leli élete
„Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér." Szaniszló Judit regényében semmi sem az, aminek látszik. A szerző saját maga helyett Leliről, Leli élete helyett családja életéről beszél, családregény helyett pedig személyes vallomást ír. Egy mai nő története, amely a múltban gyökerezik: cselédsorban dolgozó nagymamák, házgyári lakásban élő szülők, kórházak és játszóterek. Hol van az otthon? Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon. Budapesten él. Beenged című első könyvéért Petri György-díjat és Békés Pál-díjat kapott, ez a második kötete.
Na stiahnutie
6,76 €
Amit a szél susog
2016 nyarán Z., az író elindul Budapestről, hogy újra bejárja élete - és egyben Európa - fontos helyszíneit. Léttörténeti vándorlás ez. Eljut Leszbosz menekülttáborába, és megnéz egy színházi próbát az Akropoliszon, barangol a Szajna-parton, a párizsi múzeumokban, és felkeresi a normandiai csatateret, Bécsben a Heldenplatz és a Central Kávéház között sétál, visszatér a zuglói szülőházhoz. Útitársai is akadnak: Párizsban egy magyar származású zeneesztéta, Görögországban egy fiatal rendező, Budapesten egy elhivatott történész, és mindenekelőtt és mindenütt Lil, élete társa. Az Amit a szél susog hősei sorsán keresztül felöleli a 20. századi európai történelmet napjainkig, emlékeztet a felejtésre, közben pedig kibontakozik előttünk egy gazdag élet, egy nagy szerelem, és megidéződnek az egyetemes művészet nagy alakjai: festők, zeneszerzők és írók, akiket mind a világ megértésének vágya hajtott és hajt a mai napig. A Magvető a regény kiadásával köszönti a 90 éves szerzőt.
Na stiahnutie
5,63 €
Csirkejáték
Angyal Attila, vagyis Till, az író és Carletter Orsolya, a sváb patikuslány a negyvenes években találkoznak, és találkozásukból hamarosan szerelem, majd házasság lesz. A Csirkejáték botrányos, önpusztító kapcsolatuk krónikája, szenvedélyes és kegyetlen rövidfilm arról, hogyan szereti, bántja és teszi tönkre egymást két ember, akik az utolsó pillanatig ragaszkodnak egymáshoz. Rubin Szilárd regénye, a háború utáni magyar irodalom egyik újra meg újra felfedezett mesterműve, 1963-ban jelent meg először. Rajongói között olyan írókat találunk, mint Szentkuthy Miklós és Esterházy Péter.
Na stiahnutie
3,94 €
A szakállas Neptun
Nádasdy Ádám novelláiból megtudhatjuk, milyenek a melegek: éppen olyanok, mint bárki más. Mindeközben mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem. Például mit tehet egy magyar fiú, ha Angliában melegbárt keresve éppen egy rendőr akarja útba igazítani? Egy baráti társaság vidéki kirándulásán meddig lehet eltitkolnia egy homoszexuális párnak, hogy nem csak haverok? És mit keres hajnalban négy pucér férfi Rómában a Trevi-kútban? Nádasdy Ádám első szépprózai könyvében szerelmes történeteket olvashatunk arról, hogyan lehet felvállalni az érzéseinket, hogyan lehet úrrá lenni testi és lelki vágyainkon, vagy éppen hogyan uralkodnak azok mirajtunk.
Na stiahnutie
8,73 €















