MCC Press Kft. strana 3 z 5

Másfél ?évszázaddal annak modern kori kezdetei után a feminista törekvések hatalmas eredményekkel büszkélkedhetnek Nyugaton: a nőknek szavazati joguk van, az oktatás és a munkavállalás során egyenlő bánásmódban és bérezésben részesülnek, jogi értelemben pedig a férfiakkal azonos státusszal rendelkeznek. Jelen kötetében a szerző nemcsak az eddigi eredmények elismerését hiányolja, hanem a statisztikák mögé nézve arra is rámutat, hogy a kortárs nyugati feminizmus árnyékboksszá silányult.Minél jobb a nők helyzete a huszonegyedik századi jóléti társadalmakban, a feminizmus új képviselői annál nagyobb hévvel igyekeznek saját létjogosultságukat bizonyítani, s egyre homályosabb és nehezebben megfogható problémákat tűznek zászlajukra. Démonizálják a férfiakat, szisztematikus, mindenre kiterjedő nőellenes elnyomásról beszélnek, s azonnal szexizmust kiáltanak, legyen szó akár egy sikamlós viccről vagy egy rossz mozdulatról.Egyetlen jól körvonalazható üzenetük, hogy a nők hátrányos helyzetűek és elnyomottak, naponta áldozatai a szexizmusnak, a sovinizmusnak, a mindenkori patriarchális berendezkedésnek. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a feminista érzékenyítés következményeként a felnövekvő generáció nőtagjai valóban áldozatként tekinthetnek magukra, akik képtelenek megbirkózni a férfiak által dominált világgal és a saját életüket irányítani, ami – ironikus módon – a feminizmus eredeti célkitűzéseinek tökéletes kudarca lehet.

Az ?angolszász és a kontinentális európai jogi kultúrában egyaránt elterjedt az a felfogás, hogy az alkotmánybíróságok normakontrolljogköre nélkülözhetetlen a demokrácia működéséhez. Richard Bellamy könyve azonban megkérdőjelezi a bíróság alkotmányossági felülvizsgálati szerepének hatékonyságát és legitimitását. A szerző a köztársasági hagyományra támaszkodva amellett érvel, hogy a jogok védelméhez, valamint a jogállamiság megőrzéséhez az egymással versengő pártok közötti választások és a demokratikus többségi döntéshozatal megfelelő utat kínál. A jogszabályok alkotmányossági ellenőrzésének bírói gyakorlata az önkényuralom egyik formája, mert demokratikus értelemben nem elszámoltatható, valamint nem biztosít tisztességes eljárást és egyenlő bánásmódot. A többséggel szembeni elfogultsága a kiváltságokat támogatja, míg jogias és egyedi esetekre összpontosító megközelítése torzítja a közéleti vitákat. A szerző kidolgozott érveléssel tesz hitet amellett, hogy a széles bírói normakontroll biztosítása helyett a választási rendszerek megreformálása és a parlamenti ellenőrzés hatékonyságának növelése révén inkább a demokratikus folyamatok javítására kellene figyelmet fordítani.

Miből ?fakad ez a nagy gazdasági csalódás az elmúlt évtizedben? Miközben soha nem látott technológiai újdonságok formálják mindennapjainkat, a nyugtalanító szimptómák itt élnek velünk: a gazdasági növekedés lassulása, éleződő társadalmi egyenlőtlenség, diszfunkcionális verseny, törékeny ellátási láncok és a hitelesség hiánya.A Haskel–Westlake szerzőpáros fenti kérdésre adott válaszai két tézisre épülnek. Az első, hogy az ezredforduló utáni évtized fejlett gazdaságaiban előtérbe kerültek a különböző tudást megtestesítő immateriális eszközök, a számítógépes programoktól a szabadalmakig, a kreatív tartalmaktól a márkák által hozzáadott értékig. Második tézisük, hogy azért torpant meg ez a forradalom, mert az immateriális javakra épülő gazdaságot még mindig a múlt századi, materiális gazdaságra (gépek, épületek, számítógépek, fizikai infrastruktúra stb.) szabott intézményekkel és szabályokkal próbáljuk építeni.A diagnózis mellől nem marad el a terápia sem: a szellemi tulajdonjogok szabályozásának újragondolása, a kutatás és az oktatás finanszírozásának átalakítása, „a győztes mindent visz” logikájára épülő verseny rugalmas szabályozása, a fiskális politika és a tőkepiacok immateriális beruházásokat segítő reformja és a kreativitás előtt álló szabályozási gátak lebontása.Ha Magyarország meg akarja nyerni a 21. századot, akkor minél hamarabb immateriális javakban gazdag országgá kell válnia. Haskel és Westlake könyve ehhez is ad recepteket.

A ma embere az élet minden területén legfőbb értékként hirdeti a személyes szabadságot, és a hagyományt egyfajta béklyónak tekinti. Holott, ha hátat fordítunk a tradíciónak, a létezés legbiztosabb alapjától szakadunk el. Könnyebbé, szabadabbá, korlátoktól mentessé akarjuk tenni az életünket, végül azonban olyan rögökhöz – például az anyagi jóléthez – kötjük magunkat, amelyek valóban megkövetelik, hogy feláldozzuk érte a szabadságunkat.Az iráni származású Sohrab Ahmari felnőttként vált kereszténnyé. A zsidó-keresztény alapokon nyugvó nyugati kultúra nem ivódott a sejtjeibe hosszú évszázadokon át, talán ezért is képes úgy tekinteni a hagyományunkra, ahogyan a hozzá hasonlóan kacskaringós utat bejárt nagy elődök Szent Ágostontól John Henry Newmanig. Értékként. Iránytűként. Segítségként.Miért rendelte el Isten a pihenőnapot? Lehet-e spirituális a nem vallásos ember? Szüksége van-e Istennek a politikára? Mire jó a szabadság? Magánügy-e a szex? Mi jó van a halálban? A szerző a kérdések megválaszolásához nem kisebb mestereket hív segítségül, mint Aquinói Szent Tamás, Seneca, Konfuciusz vagy éppen Alekszandr Szolzsenyicin, C. S. Lewis és Abraham Joshua Heschel rabbi.Válaszai hatására átértékelődik bennünk mindaz, amit a tradícióról gondoltunk, és ráébredünk, hogy a hagyomány nem más, mint az egyes ember és az egész emberiség javát szolgáló, generációról generációra átörökített bölcsesség, hit és tudás. Szakadatlan szál, amelyre gyöngyszemekként felfűzhetők az egymást követő nemzedékek.

Constitutional Journey in the United States invites the readers on an intellectual voyage and offers a unique view to explore the current dilemmas and debates of the American constitutional thinking from the Head of Center for International Law at the Mathias Corvinus Collegium, Lénárd Sándor.Through probing, insightful, and educational conversations with well-respected law professors and judges, leaders of universities, law schools and prestigious lawyers’ organizations, the author reveals the crucial divisions and stakes as well as captivating anecdotes of constitutional debates that underscore the importance of open, vivid and honest public debates. Offering this view is especially refreshing and invigorating in the rather technocratic and stifled atmosphere of European politics that tends to evade honest debates on the questions of fundamental importance to the communities and nations to Europe. As Benjamin Franklin famously pointed out at the conclusion of the Constitutional Convention: “A republic, if you can keep it.” In this book, Lénárd Sándor showed the significance of this American experience that could serve as an important lesson on how to reinvigorate European public discourse. 

„Az ember néha belép egy kapun, és nem is sejti, hogy mindent maga mögött hagy; kifelé már csak egy új világba vezet az út” – írja könyve elején a hazánkban élő neves újságíró, Boris Kálnoky. Pontosan így történt ez az ő esetében is, mikor a rendszerváltás idején ellátogatott családja régi erdélyi birtokára, és ezzel élete új fordulatot vett. A kőröspataki gyökerű nemesi família, a Kálnokyak históriája végigkíséri a letűnt századok erdélyi, illetve osztrák–magyar történelmét. Ha a család tagjai nem tartoztak is mindig az események fő formálói közé, katonaként, politikusként többnyire ott voltak hazánk múltjának főbb fordulópontjainál, háborúinál. A forgatagos 20. század azonban sok más honfitársunkéhoz hasonlóan ezt a családot is szétzilálta, s tagjait arra kényszerítette, hogy életüket gyökereiktől távol folytassák. Múltjuk azonban búvópatakként tovább kísérte őket, erdélyi látogatásakor pedig maga a szerző is rácsodálkozott ősei gazdag örökségére. Ezért döntött úgy: a múltnak kútjába leereszkedve fölfedezi családja sokfelé ágazó történetét, hogy ezáltal jobban megérthesse magát, saját útját, génjeiben tovább élő örökségét is. Szellemi felfedezőútjából született e lebilincselő történet, mely egyszerre szól a hazakeresésről, a viharos közép-európai történelemben helytállni próbáló férfiakról és a hajdanvolt idők utáni nosztalgikus vágyódásról.   BORIS KÁLNOKY egy székely apa és egy sziléziai német anya gyermekeként 1961-ben Németországban látta meg a napvilágot. Gyermekkorát négy különböző országban töltötte, végül 1986-ban Hamburgban elvégezte a politológia szakot, és csatlakozott a Die Welt szerkesztőségéhez. 1989-ben, a rendszerváltozás idején kezdett Közép-Kelet-Európáról cikkezni, majd 1993-ban Budapestre jött, és előbb szabadúszóként, utána pedig korábbi lapja helyi munkatársaként dolgozott tovább. 2004-től törökországi és közel-keleti tudósítóként folytatta karrierjét, ám 2013-ban visszatért Magyarországra. 2015-től újra szabadúszó, több német nyelvű orgánum számára tudósít a helyi eseményekről. Oktatóként ő vezeti a Mathias Corvinus Collegium médiaiskoláját. 

Amikor a Nyugaton a helyzet változatlan vagy a Búcsú a fegyverektől című regényeket olvassuk, átéljük a 20. század első világégésének az értelmetlenségét, de hogy miért következett be, és milyen hatást gyakorolt valójában a világunkra a nagy háború, arra nem kapunk magyarázatot. S talán azért sem hallunk annyit erről a traumáról, amennyit kellene, mert a második világháború borzalmas emléke elhomályosítja az elsőét. Holott e kollektív megrázkódtatás feloldásához mindenekelőtt azt kellene megértenünk, hogy az első világháború pontosan miért tört ki, tartott hosszú évekig, és végződött úgy, ahogyan. A történelem sorsdöntő korszakait történészek sokasága igyekszik összefoglalni és értelmezni, olyannyira, hogy kutatómunkájuk tetemes mennyiségű anyagát szinte kilátástalan akár csak áttekinteni is. Norman Stone első világháborúról szóló könyve azonban különleges helyet foglal el e művek között: lebilincselő stílusban és tömörséggel, bennfentes apró információkkal és az utókor objektív nézőpontjából ad képet az olvasónak a nagy háborúról. A skót szerző esszéjébe azoknak a gondolkodásmódoknak a bemutatása is belefér, amelyek a katonai és politikai stratégiák mögött húzódtak meg, és a korszakos döntéseket alakították. Ennek köszönhetően lehetővé teszi, hogy az első világháború eseményeinek alaposabb megismerése, megfejtése által napjaink történéseit is jobban megérthessük...

Amikor húsz évvel ezelőtt Marjane Satrapi nagy sikerű Persepolis képregénye, majd sokszorosan díjazott animációs filmje révén bepillantást nyerhettünk abba a kultúrsokkba, amely egy muszlim lányt ért, aki a nyolcvanas években a szabadabb élet reményében Európába menekült Iránból, még kevesen sejtették, hogy ez csupán az érem egyik oldala. Az azóta eltelt idő azonban bebizonyította, hogy a bevándorlók integrációja messze nem problémamentes, és nemcsak számukra teljesen idegen az a világ, amelybe belecsöppennek, hanem a többségi társadalom számára is hasonlóan távoliak azok a szokások, amelyeket magukkal hoznak. Ayaan Hirsi Ali, aki fiatal szomáliai muszlim nőként Hollandiába érkezve maga is megtapasztalta mindazt, amit a Persepolis Marjane-ja, ma már úgy látja, hogy a nyugati és az iszlám világ kulturálisan és értékrendjében sok tekintetben olyannyira nem összeegyeztethető, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki. Bizonyos negyedekben, kerületekben például a nők - sokszor saját jól felfogott érdekükben - eltűntek az utcákról és a közterekről, az állam pedig alig tesz valamit azért, hogy megvédje őket és azokat a jogokat, amelyeknek a nyugati kultúrában alapvetőknek kellene lenniük. A nőjogi aktivista szerző, aki 2019-ben a Mathias Corvinus Collegium meghívására hazánkban is tartott előadást a témában, több évnyi kutatómunkával feltárta az iszlám és a női jogok hanyatlása közötti összefüggés különböző aspektusait. Legújabb könyvében azokra a folyamatokra hívja fel a figyelmet, amelyek - gyakran a nyugati államok szemellenzős hozzáállásával tetézve - tovább mélyítik a szakadékot a befogadó társadalom és a bevándorló közösségek között.

"Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon és Ford elnökök külügyminisztere, majd számos későbbi elnök tanácsadója. Szavaira és iránymutatására - legutóbb az ukrajnai háború ügyében - mind a mai napig élénken figyel a nemzetközi közvélemény. Közelmúltban befejezett könyvében, amely magyarul a szerző 100. születésnapján jelenik meg, az államvezetésről értekezik hat kiemelkedő XX. századi vezető (Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Li Kuang-jao, Richard Nixon, Anvar Szádát és Margaret Thatcher) stratégiáját elemezve. Kissinger nem először veti papírra gondolatait a fenti vezetők némelyikéről, meglátásai mégis meglepően újszerűek. Vajon kié lehetett az alázat, kié az egyensúly, kié a kiválóság és kié az akaraterő stratégiája? És miért fontos, hogy jól válasszuk meg a stratégiánkat? "Bármely társadalom, függetlenül politikai berendezkedésétől, örökkön egyfajta átmeneti állapotban van az emlékezetét formáló múlt és a fejlődését meghatározó jövőkép között. Ezen az úton elengedhetetlen, hogy e társadalmat vezesse valaki, hiszen [...] vezetés nélkül az intézmények sodródnak, míg a nemzetek a jelentéktelenné válást, legrosszabb esetben pedig a katasztrófát kockáztatják." Henry Kissinger (1923-) könyvével induló sorozatunk, a Világrend a legfontosabb stratégiai kérdések és az azokra adható válaszok feltérképezésére vállalkozik, hogy elkerülhessük a XXI. század mindnyájunkat fenyegető katasztrófáit. A sorozat további köteteiben is jelentős szerzők változatos nézőpontokból megfogalmazott gondolatait olvashatjuk, amelyek útbaigazítanak minket a folyamatosan átalakuló világrendben. "

 Valóban…  …a spanyol inkvizíció a nyugati történelem egyik legvéresebb fejezete?…rettegett az egyház a tudósoktól és a tudománytól, és igyekezett csírájában elfojtani a független gondolkodást?…„Hitler pápája” volt XII. Piusz, s szenvtelenül figyelte a holokausztot?…a felvilágosodás hozta el az értelem korát a középkor sötét évszázadai után? Rodney Stark tíz elterjedt katolikusellenes hiedelmet vesz nagyító alá, s azok történelmi hátterét alaposan megvizsgálva lebilincselő stílusban tárja az olvasók elé az igazságot. Számok, tények és összefüggések segítségével mutat rá azokra a pontokra, ahol az ideológiailag elfogult és akár bigottan szemellenzős történetírás hamisan tanúskodik, s arra is kitér, vajon miért tartják magukat mai napig olyan erősen ezek a gondolatok. A könyv végére az olvasó tisztább, árnyaltabb képet kap a katolikus egyház szerepvállalásáról az emberiség történelmének egy-egy meghatározó fejezetében. A közelmúltban elhunyt, protestáns neveltetésű Rodney Stark korunk egyik legmeghatározóbb vallásszociológusa volt. Számtalan bestseller ismeretterjesztő kötet szerzője, könyveit tizenhét nyelvre fordították le, a The Rise of Christianity című művéért Pulitzer-díjra is jelölték. A Hamis tanúk az első magyarul is elérhető munkája.

Az ember néha belép egy kapun, és nem is sejti, hogy mindent maga mögött hagy; kifelé már csak egy új világba vezet az út" - írja könyve elején a hazánkban élő neves újságíró, Boris Kálnoky. Pontosan így történt ez az ő esetében is, mikor a rendszerváltás idején ellátogatott családja régi erdélyi birtokára, és ezzel élete új fordulatot vett. A kőröspataki gyökerű nemesi família, a Kálnokyak históriája végigkíséri a letűnt századok erdélyi, illetve osztrák-magyar történelmét. Ha a család tagjai nem tartoztak is mindig az események fő formálói közé, katonaként, politikusként többnyire ott voltak hazánk múltjának főbb fordulópontjainál, háborúinál. A forgatagos 20. század azonban sok más honfitársunkéhoz hasonlóan ezt a családot is szétzilálta, s tagjait arra kényszerítette, hogy életüket gyökereiktől távol folytassák. Múltjuk azonban búvópatakként tovább kísérte őket, erdélyi látogatásakor pedig maga a szerző is rácsodálkozott ősei gazdag örökségére. Ezért döntött úgy: a múltnak kútjába leereszkedve fölfedezi családja sokfelé ágazó történetét, hogy ezáltal jobban megérthesse magát, saját útját, génjeiben tovább élő örökségét is. Szellemi felfedezőútjából született e lebilincselő történet, mely egyszerre szól a hazakeresésről, a viharos közép-európai történelemben helytállni próbáló férfiakról és a hajdanvolt idők utáni nosztalgikus vágyódásról. BORIS KÁLNOKY egy székely apa és egy sziléziai német anya gyermekeként 1961-ben Németországban látta meg a napvilágot. Gyermekkorát négy különböző országban töltötte, végül 1986-ban Hamburgban elvégezte a politológia szakot, és csatlakozott a Die Welt szerkesztőségéhez. 1989-ben, a rendszerváltozás idején kezdett Közép-Kelet-Európáról cikkezni, majd 1993-ban Budapestre jött, és előbb szabadúszóként, utána pedig korábbi lapja helyi munkatársaként dolgozott tovább. 2004-től törökországi és közel-keleti tudósítóként folytatta karrierjét, ám 2013-ban visszatért Magyarországra. 2015-től újra szabadúszó, több német nyelvű orgánum számára tudósít a helyi eseményekről. Oktatóként ő vezeti a Mathias Corvinus Collegium médiaiskoláját.

Sajátos műfajú könyv születik, amikor egy politikus adja írásra a fejét. A könyv alapvetően elméleti műfaj, a politika viszont többnyire a mindennapi cselekvés helye. Egy közszereplő ezért mindig ingoványos terepre téved, ha a napi eseményektől hátralépve, tágabb kontextusban gondolkodik a világ dolgairól és az országa helyzetéről. Különösen nehéz a helyzet, ha mindezt a harmincas évei elején - na jó, közepén - teszi valaki. Még egyetemista koromban az egyik tanárom előadásán hallottam ugyanis a következő adomát, amely jó időre megragadt bennem: "Fiam, aki fiatal korában sokat ír, az idős korában sokat szégyenkezik!" Mit tehetnék? Igyekszem cáfolni ezt a tételmondatot... Egy ilyen munka ráadásul szükségképpen nem teljes, nem csak leíró, és nem is feltétlenül objektív. Nem teljes, hiszen a valóságot sosem ismerhetjük meg egészen - ahogy mondani szokás: "tükör által homályosan látunk". Nem csak leíró, hiszen a politikában dolgozva nemcsak az a feladat, hogy megpróbáljuk megérteni a körülöttünk lévő világot, hanem hogy mindenhol, ahol lehetőség van rá, "hass, alkoss és gyarapíts". Nem is feltétlenül objektív, hiszen az események sodrában nincs mód tudományosan összevetni a tényszerűt az ideálissal. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikus írása és tevékenysége fölött végső ítéletet majd a történelem mond; a jelenben pedig szükségképpen vitát vált ki.    „A jövőt csak az célozhatja meg, aki szenvedélyesen faggatja a jelent. Ez a könyv a hozzáférhető valóságot kutatja, hogy a jövőt kívánatosnak láthassuk.” Lánczi András, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora   „A közjó érdekét szolgáló polgári kormányzás nem lehet sikeres értékelkötelezett nemzetstratégiai gondolkodás nélkül. A nemzetstratégia olyan a politikus számára, mint a hajósnak a világítótorony. Orbán Balázs könyve egy új, fiatal konzervatív generáció ars poeticája. Jó szívvel ajánlom minden, a közélet iránt érdeklődő és a nemzet sorsáért felelősséget érző olvasónak.” Stumpf István, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró és kancelláriaminiszter   „A könyv egy csapásra két, a modern politikáról széles körben elterjedt, ártalmas hiedelmet is cáfol: egyfelől, hogy nem lehet nemzeti sorskérdésekről közérthetően, az érdeklődő honpolgár számára is befogadhatóan szólni, másfelől, hogy a politikusok jobban teszik, ha kerülik az elvi és értékrendbeli kérdésekről folytatott vitákat. A kötet a XXI. századi magyar politikai jobboldal eszmei alapvetése – aki érteni akarja, mi és miért történik a mai Magyarországon, feltétlenül olvassa el!” Koltay András, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora   „Számomra majdhogynem másodlagos, miben értek egyet s miben nem a szerzővel. A címmel például (miszerint a stratégiai gondolkodásnak lenne egyszeregye) nem. Az viszont kifejezetten tetszik, hogy miközben a stratégiai gondolkodás jellemzőit és szemléleti kereteit vázolja fel, könyve tágasra nyílik, s elfér benne a magyar történelem mellett az európai is.” Csizmadia Ervin, egyetemi docens, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója

Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió működése jelentős változáson ment keresztül. Korábban a nyilvánosságtól távol működő, szabályozási kérdésekre összpontosító, sokak számára talán unalmasnak tetsző intézményként haladt előre a maga kitaposott útján. Az utóbbi idők válságai során azonban egykori működési modellje elégtelennek bizonyult; a válságok kezelése ugyanis az európai politikusoktól gyors, határozott cselekvést, kezdeményezőképességet, kreativitást és rendhagyó megoldásokat igényelt – csupa olyan dolgot, amelyek addig nem tartoztak az európai politizálás meghatározó vonásai közé.E fordulatos másfél évtizedben az európai vezetőknek nemcsak az új helyzetekre kellett a megszokottnál gyorsabban reagálniuk, de az addigi szakpolitikai kérdésektől eltérő területen navigálva a szuverenitással, identitással, szolidaritással kapcsolatos megannyi dilemmára is meg kellett felelniük. Bejáratott megoldások híján pedig sokszor nem hagyatkozhattak másra, mint politikai ösztöneikre és improvizációs képességükre. A változások egy részét testközelből, az Európai Tanács elnökének tanácsadójaként megélő szerző könyvében négy olyan drámai pillanatra összpontosít, amelyek hozzájárultak az európai politika átalakulásához: a 2008-ban kezdődő és a kontinens országait is nehéz helyzetbe hozó gazdasági válságra, a Krím és Ukrajna más részei ellen indított orosz támadásra, a menekültválságra és a brexit miatt a szervezet atlanti szárnyán előálló komplikált helyzetre. Van Middelaar ezeket végigelemezve igyekszik olvasói számára felvázolni, hogyan találja fel magát újra az uniós politika, s hogyan helyeződik át benne a hangsúly a szabálypolitikáról az eseménypolitikára. A lebilincselő stílusban megírt könyv mindenki számára ajánlott, aki szeretné jobban megérteni a mindannyiunk mindennapjait meghatározó uniós politika belső működésének dinamikáját, intézményi ütközéseit, szövevényes hatalmi játszmáit és az európai választópolgárok növekvő türelmetlenségének okait. 

Angela Merkel 2017-ben hatalma csúcsán állt. Ekkor már tizenkét éve irányította az Európai Unió meghatározó államát, Németországot, a nyugati média a szabad világ vezetőjeként, a nemzetközi politika legbefolyásosabb női politikusaként ünnepelte. Ha ekkor visszavonul, vagyis nem pályázik negyedszer is a kancellárságra, fényes betűkkel írja be nevét a történelemkönyvekbe, Bismarck és Kohl méltó utódjaként. Ő azonban másként döntött, és ez a lépése fatálisnak bizonyult.Mi állhatott Merkel sorsdöntő elhatározásának hátterében? Cserben hagyta volna legendás politikai ösztöne? Nem tudta elengedni a hatalmat és a dicsőséget? Vagy tudatosan, erkölcsi megfontolásokból hozott áldozatot magasabb eszményekért? És ha már vállalta a kockázatot, miért nem sikerült impozáns politikusi karrierje záróakkordjaként ugyanolyan eredményesen kezelnie a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetet, mint előző kormányzati ciklusainak válságait?Ezekre a kérdésekre keresi a választ az oknyomozó újságírás eszközeivel Robin Alexander. Alaposan dokumentált, mégsem száraz könyvében megelevenedik a közelmúlt német politikája több ma is aktív szereplőjével, bepillantást nyerhetünk a média „diszkrét” támogatásával folyó hatalmi harcok, ideológiai kampányok és gazdasági érdekérvényesítések hátterébe. A politikusok gondosan álcázott személyi ambícióit megvilágító apró adalékok, színes kulisszatitkok még inkább gördülékeny, élvezetes olvasmánnyá teszik a komoly problémákat, fontos eseményeket tárgyaló művet.

A Marx és Engels által papírra vetett kommunista eszme vitathatatlanul az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású politikai ideológiája volt. E több évtizednyi kutatást összegző művében a szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja, miként fejlődött a kommunizmus gondolata időben és térben a kezdetektől egészen a 20. század utolsó évtizedéig, a Szovjetunió felbomlásáig. Ennek érdekében áttekinti, hogy az egyes, sajátos háttérrel rendelkező kommunista, illetve szocialista országok vezetői miként ültették át a gyakorlatba a kommunista ideológusok elképzeléseit, hogy aztán azokra támaszkodva megkaparintsák, majd maguknál tartsák országuk irányítását, s igazolhassák későbbi irracionális döntéseiket és embertelen tetteiket. A Foreign Affairs című folyóirat által 2018-ban az év legjobb könyvének választott mű nélkülözhetetlen olvasmány bárki számára, aki szeretné jobban megérteni a kommunista ideológia nemzetközi történetét, az eszme vonzerejének sokáig kikezdhetetlen tartósságát, illetve a kommunista pártok hirtelen felbomlása és eltűnése mögött meghúzódó okokat. A Princeton University Pressnél a kommunista hatalomátvétel centenáriuma alkalmából megjelent kötet számos ismerős információ mellett rengeteg új megállapítást is tartalmaz a magyar olvasó számára, melyek legfőbb jelentősége, hogy segítenek megérteni, miként látja az amerikai politikatudomány mindazt, amiben mi, közép-európaiak 1945 és 1990 között éltünk. 

A Marx és Engels által papírra vetett kommunista eszme vitathatatlanul az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású politikai ideológiája volt. E több évtizednyi kutatást összegző művében a szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja, miként fejlődött a kommunizmus gondolata időben és térben a kezdetektől egészen a 20. század utolsó évtizedéig, a Szovjetunió felbomlásáig. Ennek érdekében áttekinti, hogy az egyes, sajátos háttérrel rendelkező kommunista, illetve szocialista országok vezetői miként ültették át a gyakorlatba a kommunista ideológusok elképzeléseit, hogy aztán azokra támaszkodva megkaparintsák, majd maguknál tartsák országuk irányítását, s igazolhassák későbbi irracionális döntéseiket és embertelen tetteiket. A Foreign Affairs című folyóirat által 2018-ban az év legjobb könyvének választott mű nélkülözhetetlen olvasmány bárki számára, aki szeretné jobban megérteni a kommunista ideológia nemzetközi történetét, az eszme vonzerejének sokáig kikezdhetetlen tartósságát, illetve a kommunista pártok hirtelen felbomlása és eltűnése mögött meghúzódó okokat. A Princeton University Pressnél a kommunista hatalomátvétel centenáriuma alkalmából megjelent kötet számos ismerős információ mellett rengeteg új megállapítást is tartalmaz a magyar olvasó számára, melyek legfőbb jelentősége, hogy segítenek megérteni, miként látja az amerikai politikatudomány mindazt, amiben mi, közép-európaiak 1945 és 1990 között éltünk.