MCC Press Kft. strana 3 z 9
vydavateľstvo
A nagy háború százéves nyomában: Szarajevótól Trianonig – 2. kötet: 1916–1917–1918
A történelem folyamán minden háborúnak volt saját neve. Kivéve annak, amelyikről ez a könyv szól. Ezt nemes egyszerűséggel úgy hívták: a nagy háború. Az elnevezés jól tükrözi a méreteit, amelyek minden korábbit felülmúltak. 1914-re az ipari forradalomnak és a demográfiai robbanásnak köszönhetően lehetővé vált, hogy a hadban álló felek addig még soha nem látott méretű és felszereltségű hadseregeket küldjenek a harcterekre, és azoknak bármeddig képesek legyenek ellátást biztosítani. A nagy háború lett a történelem első világszintű konfliktusa, amelyben tengeralattjárót, tankot, léghajót, vadászrepülőgépet, bombázót és vegyi fegyvert is bevetettek, miközben mind az öt kontinensre kiterjedt, és amelyet egyszerre vívtak szárazföldön, tengeren és levegőben, sivatagokban és havas hegycsúcsok között. A világháborút kirobbantó országok azzal számoltak, hogy ez lesz Európa utolsó háborúja, s 1914 karácsonyára már véget is ér, megszilárdítva a gyarmattartó monarchiák világrendjét. A valóság azonban teljesen másképpen alakult. A katonai katasztrófának bizonyuló háború végül ötvenkét hónapig tartott, s több brit, bolgár, francia, magyar, olasz, osztrák és török katona halálát okozta, mint bármely más konfliktus a történelem során. Örökre megváltoztatta a világot, és utat nyitott a 20. századnak: elhozta a brit és a francia gyarmatbirodalmak alkonyát; olyan új, független államokat teremtett, mint Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Írország vagy Lengyelország; véget vetett az Osztrák–Magyar Monarchiának, a Német, az Orosz és az Oszmán Birodalomnak; világhatalmi helyzetbe segítette az Egyesült Államokat; és életre hívta a Szovjetuniót, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, Nagy-Romániát, valamint az átalakuló Közel-Kelet új államait. A legfőbb következménye pedig a kapitalizmus, a fasizmus és a kommunizmus húszas évektől bekövetkező kegyetlen versengése lett, amely egy még pusztítóbb világméretű konfliktusnak ágyazott meg. E hatalmas léptékű változások fényében nem csoda, ha száz évvel később a nagy háború – vagy ahogy utóbb elnevezték: az első világháború – öröksége ma is része a mindennapi életünknek. Éppen ezért az 1914–1918-as eseményeket fontos ismerni. Annál is inkább, mert az első világháború okainak, körülményeinek és következményeinek a megértése segít elkerülni a harmadik világháborút.
Az új klímaháború – Harc a bolygó visszaszerzéséért
„Egy háború elvesztésének legbiztosabb módja az, ha nem ismerjük fel,
hogy háborúban állunk” – mondja Michael E. Mann nemzetközi hírű
klímatudós. Márpedig harcban állunk: a frontvonal egyik oldalán a
fosszilistüzelőanyag-ipar és a hozzá kapcsolódó érdekcsoportok
sorakoznak, a másikon pedig mindenki más, aki tenni akar a katasztrofális
kimenetelű globális klímaváltozás ellen.
Ez a könyv a nagyvállalatok és a lobbistáik által indított, több évtizede zajló kommunikációs háború frontvonalai mögé vezeti az olvasót, és bemutatja azt a kifinomult, változatos fegyvertárat, mellyel ezek az érdekcsoportok igyekeznek megakadályozni a számukra kedvezőtlen környezetvédelmi szabályozások bevezetését. A klímaválság tagadásának hamis narratívája és a tudósok ellehetetlenítése után új eszközökhöz nyúlnak: elsődleges stratégiájuk a figyelemelterelés és a probléma bagatellizálása. Ám amikor arról igyekeznek meggyőzni minket, hogy ha a műanyag palackokat újrahasznosítjuk és a villanyt lekapcsoljuk, egy csapásra megoldódik minden, az legalább ennyire veszélyes. Mann szerint a globális felmelegedés túlságosan égető probléma ahhoz, hogy az egyén szintjén tudjuk kezelni, és óvatosságra int mind az egyéni felelősség túlzott hangsúlyozásával, mind pedig a küzdelem feladása felé terelő pánikkeltéssel kapcsolatban.
A szerző úgy látja, van remény, és a legrosszabb elkerülhető. Közérthetően elmagyarázza a globális
felmelegedés bonyolult dinamikáját, és reális útmutatást ad azzal kapcsolatban, hogy miként lépjünk fel
kollektíven, és kényszerítsük rá a kormányokat, illetve a vállalatokat, hogy valódi megoldásokat találjanak.
Csakis így nyerhetjük meg azt a háborút, melynek a tétje nem kevesebb, mint az emberiség és a bolygó túlélése.
Nagypálya – Tehetségképzés a labdarúgó-akadémiákon
Miért jöttek létre Magyarországon labdarúgó-akadémiák? Mi hívta életre őket? Kétségtelen, hogy a magyar futball az elmúlt évtizedekben rendkívül sok kritikát kapott, hiszen az egykoronvilágszínvonalon teljesítő hazai labdarúgás utolsó fél évszázadára egészen a legutóbbi időkig a tartós és egyre erőteljesebb visszaesés volt jellemző. A szakemberek többsége azon az állásponton van, hogy az utánpótlás-fejlesztés az a kulcsterület, amely segíthet megfékezni a hanyatlást, illetve jelentősen előmozdíthatja a magyar futball felzárkózását a nemzetközi élvonalhoz.
Rábai Dávid hiánypótló kötetének alapja egy több éven át tartó tudományos igényű kutatás, amelynek keretében a szerző számos nézőpontból alaposan körüljárta a tehetséggondozás és az utánpótlás nevelés határterületét. Elsődleges célja az volt, hogy bemutassa a magyar labdarúgó-akadémiák működési sajátosságait és pedagógiai jellemzőit, ám az alapkérdés, melyet meg kívánt válaszolni, ennél jóval konkrétabb. Vajon megéri szülőként energiát és anyagi erőforrásokat fektetni abba, hogy gyermekünk akadémista labdarúgó legyen? És fiatalként megéri áldozatot hozni egy bizonytalan kimenetelű sportpályafutás érdekében? Legyünk bár szülők, szakemberek vagy szurkolók, a könyv hozzásegít minket e kérdések körültekintő megválaszolásához.
Emberi sokféleség – A gender, az osztály és a rassz biológiája
„Ha Ön az Emberi sokféleséget megbotránkoztató volta miatt vette kézbe, akkor csalódni fog. Könyvemmel a tudományos világ legnagyobb darázsfészkeibe nyúlok bele, ám a fejezetek alapvető üzenete végig az lesz, hogy mindenkinek meg kell nyugodnia. Az emberek különböző csoportjai közötti eltérések érdekesek, ám nincs bennük semmi rémisztő vagy eget rengető. Ha ez unalmasnak hangzik, akkor ez a könyv nem Önnek szól. Ha viszont azzal a meggyőződéssel olvassa most ezeket a mondatokat, hogy a gender, a rassz és az osztály mind-mind társadalmi konstrukció, és hogy
minden ezzel ellentétes állítás áltudomány, akkor a könyv első oldalain sem lesz képes túljutni – ebben az esetben a könyv szintén nem Önnek szól.”
Akkor kiknek is szól az Emberi sokféleség? Azoknak, akiket a bennünket körülvevő társadalmi valóság a maga sokszínűségében és mélységében érdekel. Akik szeretnének tisztábban látni ezekben a ma egyre élesebben megosztó, ellenséges felhangokkal terhelt, embereket és közösségeket egymással szembeállító kérdésekben.
Charles Murray szerint a valódi választóvonal ma már nem liberálisok és konzervatívok, hanem sokkal inkább mindkét táboron belül a társadalmat bármi áron, erőszakkal átalakítani akaró „progresszív radikálisok” és a közösségek természetes rendjét – bármely oldalról – megőrizni igyekvők között húzódik.
India útja
A 2008-as globális pénzügyi válságtól a 2020-as koronavírus-világjárványig terjedő bő évtizedben tanúi lehettünk a világrend átalakulásának. A nemzetközi kapcsolatok és annak szabályai továbbra is a szemünk láttára változnak, a nagyhatalmi erő kritériumai nem azok, mint régen, a világ pedig egy soha nem látott multipoláris logika szerint formálódik.
Szubrahmanjam Dzsajsankar több évtizedes, diplomataként a világ üzleti-politikai csomópontjain szerzett tapasztalatai alapján reflektál ezekre a változásokra, vizsgálódása középpontjában Indiával. Higgadtan és elemzői szemlélettel taglalja, Indiának mint erősödő hatalomnak milyen kihívásokkal kell megbirkóznia a megváltozott nemzetközi környezetben, s felvázolja azt a nemzeti érdekek érvényesítése és a globális felelősségvállalás által kijelölt utat, melyen haladva visszakövetelheti az őt megillető helyet a világ színpadán.
"Miközben India felemelkedik a világban, nemcsak egyértelműen körül kell határolnia az érdekeit, de hatékonyan kommunikálnia is kell azokat. Jelen könyv ehhez kíván hozzájárulni, illetve ahhoz, hogy őszinte párbeszéd alakuljon ki az indiaiak között - és az se baj, ha ezt a világ is meghallja!"
DR. SZUBRAHMANJAM DZSAJSANKAR pályafutása hivatásos diplomataként több mint negyven évet ölel fel, csúcspontját 2015 és 2018 között betöltött külügyi államtitkársága jelentette. Ezt megelőzően, 2009 és 2013 között Kínában, majd Obama elnöksége idején Washingtonban volt nagykövet. Diplomataként különböző beosztásokban dolgozott Moszkvában, Washingtonban, Colombóban, Prágában, Budapesten és Tokióban. A külügyminisztériumban 2004 és 2007 között az Amerika-főosztály élén, 1993-94-ben a Kelet-Európa-főosztály igazgatójaként tevékenykedett. Diplomatakarrierje után, 2018-19-ben a Tata óriásvállalatnál töltött be vezető pozíciót, majd visszatért a politikába, s 2019 májusa óta India külügyminisztere. E könyv szakmai körökben, konferenciákon és üzleti fórumokon elhangzott előadások gyűjteménye, amelyből megérthetjük, milyen érvek és viták mentén formálódik napjaink indiai külpolitikája, és megismerhetjük, mi volt és mi lesz a jövőben India útja.
Tan-szabadság
Az utóbbi években egyre többet hallani arról, hogy az Egyesült Államokban mind hevesebbé válik a társadalmat szélsőségesen megosztó kultúrharc. E csatározások mindinkább kitörnek a politika által uralt szférákból, és olyan területeken is pusztítanak, ahol egyébként semmi keresnivalójuk nem lenne: a folyamat alól már az alsó- és középfokú oktatás tantermei sem képeznek kivételt. Az amerikai oktatási szakember művében ezt a jelenséget szándékozik olvasói elé tárni, felhívva a figyelmüket arra, hogy az iskolákban sokszor a szülők tudta és beleegyezése nélkül, a hagyományos tudásanyag és készségek tanításának kárára folyik az a fajta indoktrinációs munka, melynek keretében a tanárok a gyerekeket igyekeznek baloldali eszmékkel traktálni, illetve politikai célok szolgálatába állítani. Azok pedig, akik mindezzel nem értenek egyet, vagy más véleményen vannak, inkább nem adnak hangot a fenntartásaiknak, mivel tartanak a következményektől: a rossz jegyektől, a megaláztatástól és tanulmányi előmenetelük ellehetetlenülésétől. A szólásszabadságot már a kezdetektől alkotmányosan védelmező Egyesült Államokban azonban mindennek nem kellene szükségszerűen így történnie, tartja a szerző, aki szerint számos lehetőség lenne az egyetemekből az oktatás mind alacsonyabb szintjeire leszivárgó baloldali-marxista ihletettségű eszmék közoktatásból történő visszaszorítására. A könyvben ő maga is többféle megoldási javaslatot tesz mindazoknak, akik úgy érzik, gyermekeiknek nem ilyen oktatást szánnának, és kétségeik vannak afelől, hogy a jelenlegi úton járva tényleg rátermett, önálló gondolkodásra képes, magukért felelősséget vállalni tudó és jól képzett állampolgárok válnak-e belőlük.
Na stiahnutie
8,77 €
Learning from Asia in Education
This book is the outcome of two years of work for the Learning from Asia project, run by the Learning Institute of the Mathias Corvinus Collegium (MCC) in cooperation with several well-established international educational researchers and Asian doctoral students studying in Hungary. The chapters of the book are modified versions of papers presented by their authors at the Learning from Asia in Education conference held at MCC’s Budapest Center in Autumn 2023. Within the pages of this book, you will discover novel practices and innovative approaches, shedding light on how the West can learn from the East in education in the 21st century.The volume is organized into three parts, as follows: a framework, written by the leaders of the Learning from Asia project, conceptualizing its purpose and background; nine expert studies by invited academics, outstanding international experts who share their ideas about Asia–Europe learning; and eight chapters contributed by Asian doctoral students studying in Hungary, who present their research findings using the ‘Asia as method’ approach. The book concludes with an epilogue, reflecting on the whole book and the conception of the Learning from Asia project. Authors: János Setényi, Gábor Halász, János Gordon Győri, Yun You, Katherine Forestier, Chang Da Wan, Que Anh Dang, Yan Liu, Lucia Chauvet, Wei Zhang, Mark Bray, Byambasuren Nyamkhuu, Adrian Estrela Pereira, Sounantha Phavadee, Attila Czabaji Horváth, Thiri Pyae Kyaw, Moldir Pocstar, Pu Yu, Yang Yang, Anisa Trisha Oroc Pabingwit, Mária Hercz, Yingjie Xu, Diya Peng, Marhadi Marhadi, Cifebrima Suyastri, Aisi Li
Na stiahnutie
26,48 €
Rescuing Our Inalienable Rights
With the Rescuing Our Inalienable Rights conference book, Lénárd Sándor invites the readers on a true intellectual journey that aims to explore the historical importance of the Universal Declaration of Human Rights (UDHR). On the occasion of the 75th anniversary of this landmark document, the Mathias Corvinus Collegium, in collaboration with the Barna Horváth Law and Liberty Circle, organized an international conference to commemorate this remarkable achievement. The book contains the views and insights of renowned law professors, political philosophers, and judges from various constitutional and international courts from every legal culture and from every corner of the world. It also reflects a “rescue mission” since the widely shared consensus regarding the UDHR has grown weaker over the past decades. As the biblical story of the Tower of Babel showed, the idea of human rights has its dangers. The increasing belief in the omnipotence of human rights will lead astray instead of providing safeguards and solid guidance. The unique contributions of the authors help the reader comprehend the current debates and controversies around human rights, as well as provide guidance on the consensus around the UDHR.
Na stiahnutie
11,73 €
Az érdem zsarnoksága
Az amerikai társadalomra máig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, hogy abban – bár tagjai kemény versenyre vannak kényszerítve – ki-ki érdemei szerint juthat előre, s a társadalmi mobilitásnak nincsenek korlátai. A neves amerikai filozófus, Michael J. Sandel könyve viszont jelentősen árnyalja ezt a képet. Érvelése szerint noha Amerika krédóját a meritokráciára adja, valójában az ország elitje folyamatosan újratermeli magát, s emiatt egyre inkább lezárulnak a társadalmi felemelkedés csatornái. A folyamat az elit tagjaiban gőgöt, a leszakadókban viszont dühöt és elkeseredést szül, s így a társadalom szövetét megbontva a populizmus napjainkban megfigyelhető előretörésének melegágyává válik. A jelenség mélyen meghúzódó okait és eszmetörténeti gyökereit is feltáró Sandel éppen ezért arra buzdít, hogy értékeljük újra a sikerhez és a kudarchoz fűződő viszonyunkat, mert csak így tudjuk elejét venni a világunkra leselkedő katasztrófának. Ehhez azonban szolidaritásra és alázatra van szükségünk, hogy belássuk: sikereinkben és kudarcainkban sokkal kisebb szerepe van tehetségünknek és egyéni teljesítményünknek, mint a tőlünk független szerencsés körülményeknek, munkánk értéke pedig nem mindig esik egybe az érte kapott fizetséggel. Csakis ezen igazságok közös felismerése révén érhető el az a végső cél, hogy a társadalom minden tagja méltó és tisztes életet élhessen.
Na stiahnutie
9,76 €
Az új klímaháború
„Egy háború elvesztésének legbiztosabb módja az, ha nem ismerjük fel, hogy háborúban állunk” – mondja Michael E. Mann nemzetközi hírű klímatudós. Márpedig harcban állunk: a frontvonal egyik oldalán a fosszilistüzelőanyag-ipar és a hozzá kapcsolódó érdekcsoportok sorakoznak, a másikon pedig mindenki más, aki tenni akar a katasztrofális kimenetelű globális klímaváltozás ellen. Ez a könyv a nagyvállalatok és a lobbistáik által indított, több évtizede zajló kommunikációs háború frontvonalai mögé vezeti az olvasót, és bemutatja azt a kifinomult, változatos fegyvertárat, mellyel ezek az érdekcsoportok igyekeznek megakadályozni a számukra kedvezőtlen környezetvédelmi szabályozások bevezetését. A klímaválság tagadásának hamis narratívája és a tudósok ellehetetlenítése után új eszközökhöz nyúlnak: elsődleges stratégiájuk a figyelemelterelés és a probléma bagatellizálása. Ám amikor arról igyekeznek meggyőzni minket, hogy ha a műanyag palackokat újrahasznosítjuk és a villanyt lekapcsoljuk, egy csapásra megoldódik minden, az legalább ennyire veszélyes. Mann szerint a globális felmelegedés túlságosan égető probléma ahhoz, hogy az egyén szintjén tudjuk kezelni, és óvatosságra int mind az egyéni felelősség túlzott hangsúlyozásával, mind pedig a küzdelem feladása felé terelő pánikkeltéssel kapcsolatban. A szerző úgy látja, van remény, és a legrosszabb elkerülhető. Közérthetően elmagyarázza a globális felmelegedés bonyolult dinamikáját, és reális útmutatást ad azzal kapcsolatban, hogy miként lépjünk fel kollektíven, és kényszerítsük rá a kormányokat, illetve a vállalatokat, hogy valódi megoldásokat találjanak. Csakis így nyerhetjük meg azt a háborút, melynek a tétje nem kevesebb, mint az emberiség és a bolygó túlélése.
Na stiahnutie
11,73 €
Változó világtérkép
„Akár ókori agyagtábláról, akár korszerű műholdképről van szó, a térkép mint olyan alapvető fontosságú emberi célokat és igényeket szolgál – a valóság térképészeti leképezését. Készüljön bármilyen adatrögzítési és ábrázolási eljárással, a térkép világunk adott állapotáról és változásainak mikéntjéről mesél.” Daniel Yergin gazdaságtörténész, energiaszakértő jelen kötetében nem vállal kevesebbet: a geopolitikában és az energetikában jelenleg zajló, világunkat átformáló változásokat tárja az olvasó elé. A Pulitzer-díjas szerző rendkívüli tudását úgy adja át olvasóinak, mint ahogy a régi korok világlátott felfedezői: egy térképet kiterítve, régiónként veszi sorra a nagyhatalmi szereplőket. Az Egyesült Államokra, Oroszországra, Kínára, valamint a Közel-Keletre új perspektívából tekint, s kiváló lényeglátással közelít rá egy-egy állam történelmében bizonyos fordulópontokra, kritikus döntésekre vagy elszalasztott lehetőségekre, melyek a mai geopolitikai viszonyok kialakulásához vezettek, s segítenek megérteni az adott szereplő jelenkori politikai tettei mögött rejlő motivációkat. Egy olyan korban, amikor a megalapozott érvek fogyóban vannak, szemléletes statisztikákkal világítja meg az átalakuló nemzetközi trendeket, realista módon értelmezi az energiaátmenet körüli tényeket és tévhiteket, ezáltal segít az olvasónak eligazodni egy új, dinamikusan változó globális térképen.
Na stiahnutie
15,68 €
Negyedik generációs hadviselés
A hadseregek működése és a hadviselés módszertana mindig is magán viselte az adott kor társadalmának lenyomatát. Éppen ezért fontos elgondolkodnunk rajta, hogy a hidegháború vége óta napjainkig eltelt évtizedekben miként alakult át a hadviselés, és milyen jelenségekre lehetünk figyelmesek a közelmúltban, illetve a szemünk előtt jelenleg zajló konfliktusok kapcsán. Ha végigtekintünk e változásokon, azt láthatjuk, hogy egyre inkább az olyan hadviselési módok jutnak vezető szerephez, amelyek nem csupán a hagyományos katonai módszerekkel élnek, hanem a társadalom egészére hatással kívánnak lenni. Az új paradigmával kapcsolatban viszont egyelőre még zavaró fogalmi káosz uralkodik. Sokan „hibrid hadviselésről” beszélnek, holott ennek tényleges létezésére nincsen igazi bizonyíték. Ezzel szemben a negyedik generációs hadviselés megjelenését több tapasztalat is igazolja: ez az új módszer maga a korábbi korlátokat elvető nagystratégia, a modern érdekérvényesítésnek a globalizáció hatására átalakult, nemzetközi és belföldi szereplők által használt eszköztára. Egyaránt magába olvaszt civil és katonai módszereket, olcsó, hatékony és könnyen letagadható, így ez a megoldás mindinkább előtérbe kerül a költséges és hosszan elhúzódó hagyományos konfliktusokhoz képest, miközben nem biztos, hogy a Nyugat tradicionális katonai eszközei a jövőben működnek majd vele szemben. A szerző könyvében áttekinti ezen új módszertan elméleti hátterét, és esettanulmányokon keresztül felvázolja az aktuális trendeket, illetve a jövőben várható további változások körvonalait is, hogy minden érdeklődő számára világossá tegye, miként alakul át a hadtudomány napjainkban.
Na stiahnutie
9,76 €
Ég, Föld, ember
„Az ősi világvallások hagyományai, tanításai és hittételei a mai kor emberének is hatékony üzenettel szolgálhatnak a Teremtőről és a természetfölöttiről; a teremtésről, a teremtett világról és a természetről.Illetve arról is hírt adnak, mi is az ember föladata és legbelsőbb lényege, valamint, hogy miként képes összekapcsolni a természetfölöttit a teremtett világgal és önmagával.A kapcsolatot a természetfölöttivel a különböző korokban az Éggel hozták összefüggésbe, a fölfelé tekintő ember képével; a természetet, a teremtett világot pedig a Földdel, amelyet az ember művelhet, de sajnos akár tönkre is tehet.Manapság azt látjuk, hogy az ember lelki nehézségeinek megoldása talán éppen az lehet, hogy megtalálja magában a természetességet, a kapcsolatot az Éggel, és felelősséget tud vállalni a saját szűkebb és tágabb környezetéért, mindvégig kapcsolatot tartva természetesen a Földdel is. A világvallások szempontjából e kérdéskör kiválasztása nagyszerű lehetőséget kínál a közös pontok fölismerésére és a vallásközi párbeszédre.Könyvünk nyolc tanulmányában hat világvallás képviselői fejtik ki vallási hagyományuk tanítását a három alapfogalomról (Ég, Föld, ember); a kereszténységet római katolikus és protestáns szerző is bemutatja az adott kérdéskör tekintetében.”A kötet szerzői: Banyár Magdolna (Mahárání Déví Dászí), Cser Zoltán, Gömböcz Elvira, Koczóh Péter, Nagypál Szabolcs, Radvánszki Gábor, Sulok Zoltán
Na stiahnutie
10,75 €
A forradalom élcsapata
A Marx és Engels által papírra vetett kommunista eszme vitathatatlanul az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású politikai ideológiája volt. E több évtizednyi kutatást összegző művében a szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja, miként fejlődött a kommunizmus gondolata időben és térben a kezdetektől egészen a 20. század utolsó évtizedéig, a Szovjetunió felbomlásáig. Ennek érdekében áttekinti, hogy az egyes, sajátos háttérrel rendelkező kommunista, illetve szocialista országok vezetői miként ültették át a gyakorlatba a kommunista ideológusok elképzeléseit, hogy aztán azokra támaszkodva megkaparintsák, majd maguknál tartsák országuk irányítását, s igazolhassák későbbi irracionális döntéseiket és embertelen tetteiket. A Foreign Affairs című folyóirat által 2018-ban az év legjobb könyvének választott mű nélkülözhetetlen olvasmány bárki számára, aki szeretné jobban megérteni a kommunista ideológia nemzetközi történetét, az eszme vonzerejének sokáig kikezdhetetlen tartósságát, illetve a kommunista pártok hirtelen felbomlása és eltűnése mögött meghúzódó okokat. A Princeton University Pressnél a kommunista hatalomátvétel centenáriuma alkalmából megjelent kötet számos ismerős információ mellett rengeteg új megállapítást is tartalmaz a magyar olvasó számára, melyek legfőbb jelentősége, hogy segítenek megérteni, miként látja az amerikai politikatudomány mindazt, amiben mi, közép-európaiak 1945 és 1990 között éltünk.
Na stiahnutie
13,70 €
Woke Rt.
Vivek Ramaswamy, az indiai származású üzletember és cégvezető, 2024 elejéig republikánus elnökjelölt-aspiráns kötete bepillantást enged abba, hogy milyen cinikus módon működik az amerikai cégvilág, a woke kapitalizmus, azaz milyen üzleti megfontolások szerint vállalják fel a nagy cégek a folyamatosan frissülő baloldali agendát. A kötet alapvető állítása, hogy a kapitalisták „bevörösödése” pusztán számító érdekkövetés, még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy a cégvezetők a legifjabb munkavállalói réteg vagy valamilyen jobbító szándékú mozgalom nyomásgyakorlásának engednek. Ramaswamy belülről látta, miként működik a Woke Rt., és számos példával szemléltetve az olvasó elé tárja a kiábrándító valóságot. Aki pedig azt gondolja, hogy ez csupán a távoli Amerikában probléma, azt ki kell ábrándítsuk: lehet, hogy nem ilyen nyilvánvalóan, de a woke kapitalizmus egyre nagyobb teret nyer hazánkban is. Ramaswamy az amerikai jelent, a közép-európai jövőt írja le – már ha tanulva a tengerentúli hibákból nem sikerül valamiképp a határokon kívül tartani az identitáspolitikára építő üzleti modelleket.
Na stiahnutie
11,73 €
Kié itt a tér?
Vannak-e „no-go zónák” Európában? A kérdést az elmúlt években indulatos viták övezték, melyek során politikusok, szakpolitikusok, elemzők, publicisták és egyszerű polgárok feszültek egymásnak érveikkel. Bár a gyakran ideológiai síkon zajló polémia még messze nem ért véget, egy dolog biztosan látszik: az elmúlt évtizedek során Európa nagyvárosaiban valami végérvényesen félrement. A bevándorlók lakta környékek története az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor tömegesen kezdtek érkezni emberek a volt gyarmatokról, illetve államközi munkaerő-kölcsönzési szerződések keretében. A befogadó államok a legalacsonyabb ingatlanárú környékeken szállásolták el őket, ahova a családegyesítések és a későbbi bevándorlási hullámok révén újabb tömegek érkeztek. Eközben a többségi társadalom tagjai fokozatosan kiköltöztek e negyedekből, így hol vegyesebb, hol homogénebb etnikai tömbök, párhuzamos társadalmak alakultak ki. Ennek következtében mára számos olyan városrész jött létre Európában, amelyben az utcák képe és a társadalmi kultúra eltér a többségi társadalom által lakott környékekétől, a szociális körülmények és a közbiztonság rosszabb a máshol megszokottnál, a hatóságok különleges protokollt követnek intézkedéseik során, vagy egyszerűen a többségi társadalom egyes tagjai diszkomfortosan érzik magukat. A Migrációkutató Intézet munkatársai által írt kötet tematikusan hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, hogy ezzel is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat meghatározó ezerarcú problémát.
Na stiahnutie
8,77 €















