MCC Press Kft. strana 8 z 9

Gondolkodott ma már a nemén? Gender-esélyegyenlőség, a nemek sokfélesége – mindenki erről beszél. Húsz év alatt észrevétlenül beszivárgott az összes hierarchiaszintre ez az abszurd ideológia, és mostanra teljes a káosz. Esélyegyenlőségi megbízottak, egyházak, vállalkozások, hivatalok – mindenki tud a témáról. Genderesítjük a játszótereket, a közlekedési lámpákat, a vécéket, a tanmeneteket, a nyelvet, sőt még a Bibliát is. Egyre több polgárnak lassan kezd derengeni, hogy mindennek kétes haszna és értelme van, az adóforintokat viszont rendíthetetlenül fölemészti. Az egyetlen pozitívuma: ritkán ilyen szórakoztató egy világjobbító szándékkal föllépő ideológia! Ezért megérdemli a genderőrület, hogy annak tekintsük, ami: egy nagy komédiának. Függönyt fel!

A ?feminizmus a legkitartóbb és leghatékonyabb valamennyi politikai "izmus” közül, legalábbis, ami az indulatok gerjesztését illeti. Bő hetven éve töretlenül képes egymásnak feszülő szekértáborokat létrehozni, holott azok a célok, amelyekért a mozgalom elindult, már évtizedekkel ezelőtt teljesültek. De az aktivisták szűnni nem akaró dühe nem engedi, hogy kihunyjon a parázs, ezért újabb és újabb területeken vélik felfedezni a nők elnyomását. Az újfeminizmus követelései azonban kibékíthetetlen ellentmondásokat rejtenek, így fordulhat elő, hogy egyszerre küzdenek a prostitúció ellen, ugyanakkor a béranyaság legalizálásáért, holott mindkét jelenség a női test áruba bocsátásáról szól. Hasonló a helyzet a test emancipációjáért vívott kérlelhetetlen harc és a hidzsáb viselésének támogatása esetében, vagy a test feletti szabad rendelkezés jogának felmagasztalása és az abortusz által előidézett szenvedés teljes eltagadása kérdésében. Az már csak hab a tortán, hogy a magukat baloldali elkötelezettségűnek valló feministák azok, akik a legádázabban igyekeznek beszuszakolni a nőket a neoliberális munkaerőpiac kíméletlen darálójába.A Viszlát, mademoiselle! emelkedett, ugyanakkor szenvedélyes stílusban és kíméletlen logikával tárja fel ezeket az ellentmondásokat, és leplezi le a kortárs feminizmus nyomorát, sőt tragédiáját. Hiszen a feminizmus nagyasszonyainak ideológiai elvakultsága már olyan fokú, hogy a nők szabadságát fenyegető legkonkrétabb veszélyeket sem hajlandók észrevenni: a hagyományos iszlám fenyegetését, amely tudomást sem vesz a nemek közötti egyenlőség eszméjéről; a nemek azonosításának és össze keverésének veszélyét; a piaci alapúvá váló orvostechnológia csapdáit, amelyek aláássák az anyaság privilégiumát. Eugénie Bastié alapos és mély reható elemzéséből megtudhatjuk, hogy miként torzult el végletekig a nőkért folytatott harc, és vált orwelli „izmussá”, bosszúszomjas és totalitárius ideológiává a feminizmus. EUGÉNIE BASTIÉ a Le Figaro, a legfőbb konzervatív francia napilap véleményrovatának újságírója. Gyakran szerepel a televízióban és a rádióban is. Két könyvet írt a feminista mozgalom kritikájáról, az első, a most kézben tartott Viszlát, mademoiselle! A feminizmus kudarca (Adieu mademoiselle: La Défaite des femmes) 2016-ban jelent meg, ezt követte 2018-ban a Le Porc émissaire: Terreur ou contre-révolution [A bűn malaca: terror vagy ellenforradalom]. Legutóbbi kötete a 2021-es La Guerre des idées [Az eszmék háborúja], amely a francia értelmiség mai állapotát és szerepét elemzi.

Amerika ?természeti erőforrásokban páratlanul gazdag ország, ahol kivételes személyiségek igyekeznek kivételes eszmék jegyében kivételes politikai társulást fenntartani. A jobbítási, kaland-, hatalom- és nyereségvágytól fűtött vezetők a gyakorlati észszerűség alapján alakítják a szabadság, a törvény előtti egyenlőség és az igazságosság politikai rendjét. Ez a rend lehetőségeket kínál mindenkinek, aki elfogadja a teljesítménykényszert és a haszonelvűséget. És valóban, az ország lenyűgöző anyagi-technikai teljesítménye páratlan vonzerővel bír a világban.A szerző az Amerika teljesítménye mögött rejlő állandó és maradandó szellemi jelenséget és lelki örökséget, az amerikai géniusz mibenlétét és történetét vizsgálja. Az amerikaiak a szabadságot tekintik a legfőbb emberi jónak, s az amerikai géniusz drámája éppen akörül forog, hogy mi is a szabadság célja? Ez a feszültség mutatkozik meg az ideáloknak gyakran ellentmondó gyakorlat és igazságtalanságok racionalizálását célzó kognitív disszonanciában.A vallomással is felérő esszé mégis hitet tesz amellett, hogy az amerikai ideálok kifejezik azt a reményt, mely szerint az ember a közösségének tagjaként kibontakoztathatja tehetségét, élvezheti szorgalma gyümölcsét, és van értelme az életének és erőfeszítéseinek.Vigyázó szemünket Amerikára vessük! Csák János Zoltán közgazdász-szociológus, címzetes egyetemi tanár, 2011–2014 között Magyarország nagykövete az Egyesült Királyságban. Országok és szervezetek jövőképességét és stratégiáját megalapozó értelmezési és szervezési képességekkel foglalkozik. Pályafutása során számos cégben dolgozott elnöki, vezérigazgatói pozícióban, illetve igazgatósági tagként az energia-, távközlési, bank- és akadémiai szektorban Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. 2009–2010 között a washingtoni The Heritage Foundationnél és a Grand Rapids-i Acton Intézetben volt vendégkutató. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa.

A ?szélmolnárnak a malomkő megvágása, a vitorlák szélirányba forgatása, le- és felvásznalása adta a legtöbb munkát. Figyelnie kellett a széljárást; a napnyugtából rendszerint tudta, milyen szél lesz másnap.A politikus legfőbb dolga a közösség igényeinek kielégítésén munkálkodva megszerezni a cselekvéshez elengedhetetlen támogatást, hogy képes legyen a jövőt befolyásolni, ellenőrzése alatt tartani. A politikusnak is fontos a széljárás, döntései helyességéhez elengedhetetlen a szelek ismerete, a megfigyelés, a tapasztalat, a ráérzés.A politikai hatalom birtokosai nem teljesen kiszolgáltatottak, helyzetük jobb a szélmolnárokénál: maguk is támaszthatnak, megzabolázhatnak és leállíthatnak szeleket, de viharban közülük is csak a legbátrabbak, a legtapasztaltabbak tudnak őrölni.A 2022-es országgyűlési voksolás előtti utolsó teljes naptári év időszámításában a napok és hónapok mellett (helyett?) a koronavírus-járvány hullámai váltak meghatározóvá, miközben a politikát legalább ennyire megszabták a választási szempontok és az előkészületek.Jelen kötet olyan adatokat és ismereteket tesz közzé a magyar politika 2021-es fejleményeiről, amelyek összevethetők más országok hasonló adataival és történéseivel, valamint idősorosan is összehasonlíthatók a szerzők szándéka szerint évente megjelenő hasonló kötetek információival és következtetéseivel.A nyitókötet nemcsak a napi politika fogyasztóinak hasznos és vonzó, hanem azoknak a kutatóknak is, akik trendekre és összefüggésekre kíváncsiak.   A kötet szerzői: Csapodi Márton, Dúró József, Edelman Annamária, Fenyődi Tamás, Fodor Richárd, Franczel Richárd, Gacs Bálint, Gallai Sándor, Gát Ákos Bence, Hajdú András, Horváth András, Jereb Botond, Kecskés Csoma, Kiss-Kozma Georgina, Lánczi András, László Tamás, Litkei Máté, Molnár Balázs, Pócza Kálmán, Sibalin Iván, Suppan Gergely, Szabó Botond Zsolt, Székely Levente, Tóth Miklós Bálint, Várnagy Réka

Amikor ?húsz évvel ezelőtt Marjane Satrapi nagy sikerű Persepolis képregénye, majd sokszorosan díjazott animációs filmje révén bepillantást nyerhettünk abba a kultúrsokkba, amely egy muszlim lányt ért, aki a nyolcvanas években a szabadabb élet reményében Európába menekült Iránból, még kevesen sejtették, hogy ez csupán az érem egyik oldala. Az azóta eltelt idő azonban bebizonyította, hogy a bevándorlók integrációja messze nem problémamentes, és nemcsak számukra teljesen idegen az a világ, amelybe belecsöppennek, hanem a többségi társadalom számára is hasonlóan távoliak azok a szokások, amelyeket magukkal hoznak. Ayaan Hirsi Ali, aki fiatal szomáliai muszlim nőként Hollandiába érkezve maga is megtapasztalta mindazt, amit a Persepolis Marjane-ja, ma már úgy látja, hogy a nyugati és az iszlám világ kulturálisan és értékrendjében sok tekintetben olyannyira nem összeegyeztethető, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki. Bizonyos negyedekben, kerületekben például a nők – sokszor saját jól felfogott érdekükben – eltűntek az utcákról és a közterekről, az állam pedig alig tesz valamit azért, hogy megvédje őket és azokat a jogokat, amelyeknek a nyugati kultúrában alapvetőknek kellene lenniük. A nőjogi aktivista szerző, aki 2019-ben a Mathias Corvinus Collegium meghívására hazánkban is tartott előadást a témában, több évnyi kutatómunkával feltárta az iszlám és a női jogok hanyatlása közötti összefüggés különböző aspektusait. Legújabb könyvében azokra a folyamatokra hívja fel a figyelmet, amelyek – gyakran a nyugati államok szemellenzős hozzáállásával tetézve – tovább mélyítik a szakadékot a befogadó társadalom és a bevándorló közösségek között.

Eltöprengett ?már azon, hogy a gondolatok is lehetnek olyanok, mint az élővilág élősködői, amelyek a gazdatestet akár önmaga elpusztítására is késztethetik? Gad Saad, a libanoni születésű, kanadai matematikus és evolúciósmagatartás- kutató pszichológus barátjához, Jordan Petersonhoz hasonlóan arra törekszik, hogy a gondolkodásunkban tetten érhető tévedésekre és hibás gondolkodásra hívja fel a figyelmünket, mielőtt túl késő lesz. Dr. Saad szerint az öngyűlölet társadalma, amely a „diverzitás”, a „befogadás” és a „méltányosság” hármas jelszavát hirdeti, legalább annyira hamis, mint amennyire életveszélyes. A valóság tagadásán alapuló, a logikus gondolkodást figyelmen kívül hagyó álláspontok dogmaként használják ezeket a jelszavakat, és elutasítják a másfajta nézőpontokkal való vita gondolatát is. Az áldozati kultúra felsőbbrendűségét hirdető progresszió értelmetlensége azonban nemcsak önmaga ellen fordul, de fals állításaival a társadalmat is tönkreteszi – ha hagyjuk. A nyilvánvaló dolgok elfogadása és kimondása ellen érveket kellene felsorakoztatni, mivel azonban ez a szélsőséges haladároknak nem sikerül, érzelmi problémát csinálnak a dologból, és „safe space”-eket követelnek maguknak, ahol a valósággal vagy ellenvéleményekkel nem kell találkozniuk. Ám dr. Saad szerint a vita elutasítása a legalapvetőbb szabadságjogainkat sérti, és nem hagyhatjuk, hogy ilyen módon eluralkodjon rajtunk a racionalitáson túllépő, „haladó” gondolkodás parazitája.

Mikor ?több hónapnyi megfeszített munkát követően 1787 szeptemberében Benjamin Franklin kisétált a philadelphiai Independence Hall épületében tartott alkotmányozó gyűlésről, egy asszony lépett oda hozzá, kíváncsian nekiszegezve a kérdést: „Doktorúr, mi lett az eredmény: köztársaság vagy monarchia?” – „Köztársaság – hangzott Franklin válasza. Majd sietve hozzátette: – Ha sikerül megőrizniük.” Amerika egyik alapító atyjának máig ható üzenete, hogy az alkotmányban kifejezésre jutó elvek, értékek és jogok, illetve tágabb értelemben az erkölcsi, politikai és gazdasági víziók egyetlen nemzetnek sem hullanak az ölébe. Ezeket csak hosszas küzdelmek, párbeszédek, viták és nem egy esetben harcok árán lehet kivívni. A konfrontációkban kibontakozó gondolkodás azonban kultúrateremtő hatású, nélkülözhetetlen a politikai hagyomány megszilárdulásához. Az interjúkötet az amerikai politikai közösség ilyen küzdelmeibe enged bepillantást. Philadelphiától San Diegóig, Washingtontól Seattle-ig Amerika legnevesebb jogászprofesszorai, alkotmányjogász szakértői, valamint híres jogászintézményeinek vezetői kalauzolnak az egyedülálló utazás során. Szókimondó őszinteséggel rántják le a leplet az ország jelenkori alkotmányos dilemmáiról, így például a hatalomgyakorlási struktúra torzulásáról, a bírókinevezések tétjéről vagy a modern technológia alapvető jogokra gyakorolt hatásairól. A súlyos kérdések tárgyalása közben olyan érdekességekre is fény derül, mint például hogy kik voltak az „éjféli bírók”, mi az a „bírósági dzsúdzsucu”, hogyan forradalmasítják az alkotmányjogi gondolkodást a karizmatikus vezetők, vagy miért tüntetnek ma gyakrabban a legfelsőbb bíróság, mint a törvényhozás épülete előtt. Az utazás során nemcsak a pezsgő tengerentúli vitakultúra, hanem az a tanulság is kirajzolódik, hogy végső soron minden ország sorsa a saját kezében van.

A ?második világháború után az emberi jogok a béke és igazságosság egyetemes ígéretének tűntek. Mára azonban ideológiák csataterévé változtak, amelyen civilizációk ütköznek meg egymással, mivel az emberi jogok a mi nyugati emberképünk lenyomatát hordozzák. Ez pedig rengeteget változott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1948-as kiadása óta, méghozzá oly mértékben, hogy egyes eljárások, amelyeket akkor az emberi méltóság nevében tiltottnak tartottunk, mára az ember új jogaivá váltak. Kinyilváníttatott a jog a gyermekhez, az eutanáziához, az eugenikához, az abortuszhoz, a nemváltáshoz, és így tovább. De míg a világháború utáni emberi jogok még a természetjogból eredtek, az individualizmus „természetellenes” jogokat hozott létre, s ez elvezetett a transznaturális jogokhoz, melyek azzal kecsegtetnek, hogy a természet megváltoztatható. Ennek az átalakulásnak a középpontjában az emberi méltóságnak a kizárólagos egyéni akaratra szűkítése áll, a test kárára. Az emberi jogok így asszisztálnak a transzhumanizmushoz, és járulnak hozzá a képviseleti demokrácia kimúlásához.

A fiatal olasz történész és közíró, Francesco Giubilei rámutat arra, hogy a környezet megóvásának kérdése az 1960-as évekig hangsúlyos volt az európai jobboldal politikai vitáiban, ám az 1968 után kibontakozó új baloldal egyre inkább kisajátította ezt a témát – a jobboldal hallgatólagos beleegyezésével. Ez azonban nemcsak politikai értelemben helytelen, de erkölcsileg is kifogásolható magatartás volt, mert a környezettudatos gondolkodás nem pártfüggő. A környezetért érzett felelősség kérdése a jobboldal számára éppannyira fontos, mint a gazdasági növekedés. Acqui Ambiente díjjal elismert könyvében Giubilei nemcsak a keresztény civilizáció gazdag örökségét, de a 20. század és napjaink konzervatív „zöld” gondolatait tárja elénk mint az ökológia mainstream, gyakran poszthumán jövőt vizionáló politikai vallásának alternatíváját.

Nyugaton zsinagógákat gyújtanak fel, zsidókra támadnak a nyílt utcán, izraeli zászlókat égetnek nagyvárosokban, és néha még halálos áldozatai is vannak az antiszemitizmus új hullámának. A jobb- és baloldali sajtóban egyaránt heves viták folynak arról, van-e közük ezeknek a jelenségeknek a tömeges bevándorláshoz. De vajon tényleg antiszemiták-e a muszlim bevándorlók, és nőtt-e az antiszemitizmus Európában a 2015-ös migrációs válságot követően? A szélsőjobboldaliak vagy a radikális iszlamisták követnek-e el több atrocitást a zsidókkal szemben Nyugaton? Meg lehet-e valaha tanítani a holokauszt történetét a muszlim fiataloknak? Lesz-e polgárháború Európában? És miért ácsingóznak a baloldali pártok a muszlimok szavazataira? Többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ ebből a könyvből.

Az ?európai civilizáció hanyatlásáról Oswald Spengler könyve óta vitatkozik az értelmiség. Napjainkra ez a téma már túl is nőtt az elit diskurzusainak keretein, és alapvető identitáspolitikai kérdéssé vált. David Engels, a fiatal konzervatív író, történész, filozófus a szemünk láttára meghasonló európai identitás szemlélőjeként vázolja fel az európai civilizáció realista-pesszimista forgatókönyvét. Eredetileg saját szorongásainak leküzdése céljából lejegyzett, de végül a széles nyilvánosság elé tárt könyvében arra tesz kísérletet, hogy meghatározza a konzervatívok feladatait: a jobboldali gondolkodású emberek ragaszkodjanak az európai szabadság hagyományaihoz, az antik örökséghez, őrizzék az idejétmúltnak tűnő tevékenységeket, olvassanak, beszélgessenek, alakítsanak közösségeket, maradjanak erényesek és hűségesek, legyenek jó szakemberek, megbízható munkatársak, tartsanak ki a párjuk mellett, neveljék fel szeretetben és hitben gyermekeiket – és mindenekelőtt ne pusztán értékként kezeljék a keresztény hagyományokat, de éljenek is a hitben. Az európai civilizáció értékeinek megőrzése így személyes feladattá válik, és mindannyiunk egyéni felelőssége, hogy ehhez miképpen járul hozzá.

A globalizáció és a modernizáció beszivárgása a tradicionális cigány közösségekbe nemcsak a közösség tagjainak életét alakítja át, de megváltoztatja a szocializáció módját, valamint a társadalmi integráció kereteit is, miközben új tartalmakkal tölti fel a cigány kultúrát és a közösség értékkészletét. A változó környezetben új jelentést kapnak a hagyományok, módosul a kultúraátadás formája, s mindezzel együtt formálódnak a mindennapokat meghatározó értékek is. Az átalakulás azonban nem jelenti a cigány tradíciók végleges eltűnését, hanem párhuzamosan új értékek, magatartásminták és identitásváltozatok jelennek meg. A cigány nők szerepe ebben a folyamatban különösen meghatározó, hiszen nem csupán a változások kezdeményezői, hanem ők biztosítják a tradíciók továbbvitelét is. A kötet szerzője e kettős szerep alakulását vizsgálja nők három generációjának életében, s arra keresi a választ, hogy a hagyományok őrzése, illetve azok feladása milyen mértékben befolyásolta a cigányok társadalmi integrációját az elmúlt évtizedekben. MASZLAG FANNI szociológus, az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karának adjunktusa, valamint a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. 2021-ben szerzett PhD-fokozatot a Debreceni Egyetemen. Kutatásai középpontjában a roma közösségek társadalmi integrációja, a nők munkaerőpiaci helyzete, valamint a hátrányos helyzetű fi atalok oktatási esélyei állnak. Megfi gyelései a terepmunka során elsősorban a nyelvhasználat, az identitás és a kulturális örökség társadalmi mobilitásban betöltött szerepére irányulnak.