MCC Press Kft. strana 8 z 9

A hadseregek működése és a hadviselés módszertana mindig is magán viselte az adott kor társadalmának lenyomatát. Éppen ezért fontos elgondolkodnunk rajta, hogy a hidegháború vége óta napjainkig eltelt évtizedekben miként alakult át a hadviselés, és milyen jelenségekre lehetünk figyelmesek a közelmúltban, illetve a szemünk előtt jelenleg zajló konfliktusok kapcsán. Ha végigtekintünk e változásokon, azt láthatjuk, hogy egyre inkább az olyan hadviselési módok jutnak vezető szerephez, amelyek nem csupán a hagyományos katonai módszerekkel élnek, hanem a társadalom egészére hatással kívánnak lenni. Az új paradigmával kapcsolatban viszont egyelőre még zavaró fogalmi káosz uralkodik. Sokan "hibrid hadviselésről" beszélnek, holott ennek tényleges létezésére nincsen igazi bizonyíték. Ezzel szemben a negyedik generációs hadviselés megjelenését több tapasztalat is igazolja: ez az új módszer maga a korábbi korlátokat elvető nagystratégia, a modern érdekérvényesítésnek a globalizáció hatására átalakult, nemzetközi és belföldi szereplők által használt eszköztára. Egyaránt magába olvaszt civil és katonai módszereket, olcsó, hatékony és könnyen letagadható, így ez a megoldás mindinkább előtérbe kerül a költséges és hosszan elhúzódó hagyományos konfliktusokhoz képest, miközben nem biztos, hogy a Nyugat tradicionális katonai eszközei a jövőben működnek majd vele szemben. A szerző könyvében áttekinti ezen új módszertan elméleti hátterét, és esettanulmányokon keresztül felvázolja az aktuális trendeket, illetve a jövőben várható további változások körvonalait is, hogy minden érdeklődő számára világossá tegye, miként alakul át a hadtudomány napjainkban.

A történelem folyamán minden háborúnak volt saját neve. Kivéve annak, amelyikről ez a könyv szól. Ezt nemes egyszerűséggel úgy hívták: a nagy háború. Az elnevezés jól tükrözi a méreteit, amelyek minden korábbit felülmúltak. 1914-re az ipari forradalomnak és a demográfiai robbanásnak köszönhetően lehetővé vált, hogy a hadban álló felek addig még soha nem látott méretű és felszereltségű hadseregeket küldjenek a harc - terekre, és azoknak bármeddig képesek legyenek ellátást biztosítani. A nagy háború lett a történelem első világszintű konfliktusa, amelyben tengeralattjárót, tankot, léghajót, vadászrepülő gépet, bombázót és vegyi fegyvert is bevetettek, miközben mind az öt kontinensre kiterjedt, és amelyet egyszerre vívtak szárazföldön, tengeren és levegőben, sivatagokban és havas hegycsúcsok között. A világháborút kirobbantó országok azzal számoltak, hogy ez lesz Európa utolsó háborúja, s 1914 karácsonyára már véget is ér, megszilárdítva a gyarmattartó monarchiák világrendjét. A valóság azonban teljesen másképpen alakult. A katonai katasztrófának bizonyuló háború végül ötvenkét hónapig tartott, s több brit, bolgár, francia, magyar, olasz, osztrák és török katona halálát okozta, mint bármely más konfliktus a történelem során. Örökre megváltoztatta a világot, és utat nyitott a 20. századnak: elhozta a brit és a francia gyarmatbirodalmak alkonyát; olyan új, független államokat teremtett, mint Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Írország vagy Lengyelország; véget vetett az Osztrák-Magyar Monarchiának, a Német, az Orosz és az Oszmán Birodalomnak; világhatalmi helyzetbe segítette az Egyesült Államokat; és életre hívta a Szovjetuniót, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, Nagy-Romániát, valamint az átalakuló Közel-Kelet új államait. A legfőbb következménye pedig a kapitalizmus, a fasizmus és a kommunizmus húszas évektől bekövetkező kegyetlen versengése lett, amely egy még pusztítóbb világ - méretű konfliktusnak ágyazott meg. E hatalmas léptékű változások fényében nem csoda, ha száz évvel később a nagy háború - vagy ahogy később elnevezték: az első világháború öröksége ma is része a mindennapi életünknek. Éppen ezért az 1914-1918-as eseményeket fontos ismerni. Annál is inkább, mert az első világháború okainak, körülményeinek és következményeinek a megértése segít elkerülni a harmadik világháborút.

A Marx és Engels által papírra vetett kommunista eszme vitathatatlanul az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású politikai ideológiája volt. E több évtizednyi kutatást összegző művében a szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja, miként fejlődött a kommunizmus gondolata időben és térben a kezdetektől egészen a 20. század utolsó évtizedéig, a Szovjetunió felbomlásáig. Ennek érdekében áttekinti, hogy az egyes, sajátos háttérrel rendelkező kommunista, illetve szocialista országok vezetői miként ültették át a gyakorlatba a kommunista ideológusok elképzeléseit, hogy aztán azokra támaszkodva megkaparintsák, majd maguknál tartsák országuk irányítását, s igazolhassák későbbi irracionális döntéseiket és embertelen tetteiket. A Foreign Affairs című folyóirat által 2018-ban az év legjobb könyvének választott mű nélkülözhetetlen olvasmány bárki számára, aki szeretné jobban megérteni a kommunista ideológia nemzetközi történetét, az eszme vonzerejének sokáig kikezdhetetlen tartósságát, illetve a kommunista pártok hirtelen felbomlása és eltűnése mögött meghúzódó okokat. A Princeton University Pressnél a kommunista hatalomátvétel centenáriuma alkalmából megjelent kötet számos ismerős információ mellett rengeteg új megállapítást is tartalmaz a magyar olvasó számára, melyek legfőbb jelentősége, hogy segítenek megérteni, miként látja az amerikai politikatudomány mindazt, amiben mi, közép-európaiak 1945 és 1990 között éltünk.

Az ember néha belép egy kapun, és nem is sejti, hogy mindent maga mögött hagy; kifelé már csak egy új világba vezet az út" - írja könyve elején a hazánkban élő neves újságíró, Boris Kálnoky. Pontosan így történt ez az ő esetében is, mikor a rendszerváltás idején ellátogatott családja régi erdélyi birtokára, és ezzel élete új fordulatot vett. A kőröspataki gyökerű nemesi família, a Kálnokyak históriája végigkíséri a letűnt századok erdélyi, illetve osztrák-magyar történelmét. Ha a család tagjai nem tartoztak is mindig az események fő formálói közé, katonaként, politikusként többnyire ott voltak hazánk múltjának főbb fordulópontjainál, háborúinál. A forgatagos 20. század azonban sok más honfitársunkéhoz hasonlóan ezt a családot is szétzilálta, s tagjait arra kényszerítette, hogy életüket gyökereiktől távol folytassák. Múltjuk azonban búvópatakként tovább kísérte őket, erdélyi látogatásakor pedig maga a szerző is rácsodálkozott ősei gazdag örökségére. Ezért döntött úgy: a múltnak kútjába leereszkedve fölfedezi családja sokfelé ágazó történetét, hogy ezáltal jobban megérthesse magát, saját útját, génjeiben tovább élő örökségét is. Szellemi felfedezőútjából született e lebilincselő történet, mely egyszerre szól a hazakeresésről, a viharos közép-európai történelemben helytállni próbáló férfiakról és a hajdanvolt idők utáni nosztalgikus vágyódásról. BORIS KÁLNOKY egy székely apa és egy sziléziai német anya gyermekeként 1961-ben Németországban látta meg a napvilágot. Gyermekkorát négy különböző országban töltötte, végül 1986-ban Hamburgban elvégezte a politológia szakot, és csatlakozott a Die Welt szerkesztőségéhez. 1989-ben, a rendszerváltozás idején kezdett Közép-Kelet-Európáról cikkezni, majd 1993-ban Budapestre jött, és előbb szabadúszóként, utána pedig korábbi lapja helyi munkatársaként dolgozott tovább. 2004-től törökországi és közel-keleti tudósítóként folytatta karrierjét, ám 2013-ban visszatért Magyarországra. 2015-től újra szabadúszó, több német nyelvű orgánum számára tudósít a helyi eseményekről. Oktatóként ő vezeti a Mathias Corvinus Collegium médiaiskoláját.

A második világháború a közelmúlt talán legismertebb történelmi epizódjainak egyike - ha máshonnan nem is, olvasmányaiból vagy filmélményeiből mindenki tud róla valamit. Az események láncolatának, az egyes szereplők motivációinak bonyolult szövedékét azonban csak kevesen látják át igazán, a különböző harcokat és a mögöttük meghúzódó döntéseket feldolgozó szakirodalom elképesztő gazdagsága pedig csak még jobban összezavarja a laikus olvasót. A neves skót történész, Norman Stone olvasmányos stílusban megírt szintézise ugyanakkor kompakt, jól követhető áttekintést ad a történésekről, a főbb szereplők indítékairól és törekvéseiről, így nagy haszonnal forgathatja bárki, aki szeretne többet megtudni a második világháborúnak az első világháborúban gyökerező okairól, a harcok lefolyásáról és a mindennapjainkat ma is meghatározó jelentőségéről. Nem hallgatja el a németek által elkövetett kegyetlen tetteket, de katonai sikereiket is elismeri, és a szövetséges hadviselők érdemei mellett megkérdőjelezhető lépéseiket sem rejti véka alá. Ha semmi egyebet nem is, ezt a könyvet mindenkinek érdemes lenne elolvasnia a 20. század korunknak is medret szabó legvéresebb hat évéről.

Jókor lenni jó helyen vagy rosszkor lenni rossz helyen - melyik vezet ahhoz, hogy az ember a történelem részese legyen? A 20. században sokan voltak, akik hirtelen ott találták magukat a forgatag közepén, holott nem tettek mást - és nem tettek kevesebbet -, mint kiálltak az elveik, a hitük, a meggyőződésük, az embertársaik vagy éppen a nemzetük mellett. Nem állt szándékukban történelmet írni, de a helyzet úgy kívánta, hogy cselekedjenek. Átok vagy áldás, ha olyan szerepet oszt ránk a sors, amelyet az utódok is számottevőnek tartanak majd? Egyáltalán a személy alakítja a történelmet, vagy a történelem alakítja a jellemet? A történész szerző ebből a perspektívából vizsgálja Orbán Viktor szerepét a visegrádi országok és Európa közelmúltjában, karakterét és indíttatásait pedig történelmünkből, annak fordulataiból, tanulságaiból és tradíciójából vezeti le. Thibaud Gibelin egészen messziről indít, végigtekint Közép-Európa és a magyarság történetén, hogy eljusson ahhoz a fiatalemberhez, aki 1989. június 16-án alig 26 évesen beszédet mond Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. De "Orbán Viktor nem csupán a megfelelő helyen volt a megfelelő időben" - állítja Gibelin, és kellő alapossággal bemutatja, miként következik a ma ismert kormányzati irány az akkor indult életútból. A francia szerző példaként állítja a Nyugat elé azt a karakán - az uniós bürokráciában megütközést keltő -, a nemzeti érdekeket és a hagyományos európai értékeket előtérbe helyező politikát, amely meglátása szerint Európa túlélésének záloga.

Sir Roger Scruton (1944-2020) angol konzervatív filozófus és esztéta. 1962-től a Cambridge-i Egyetemen tanult filozófiát, 1972-ben ott doktorált. 1968-ban Párizsban szemtanúja volt a párizsi diáklázadásoknak, elmondása szerint ekkor ragadta magával először a "politikai düh": "Hirtelen ráébredtem, hogy a másik oldalon állok." "Kétféle konzervativizmus van, az egyik metafizikus, a másik empirikus. Az első a szent dolgokban való hiten alapul, és azon a vágyon, hogy ne hagyjuk ezeket profanizálni. [...] Empirikus megnyilvánulásában a konzervativizmus speciálisan újkori jelenség, reakció a reformáció és a felvilágosodás által megindított, nagyszabású átalakulásra. [...] A konzervativizmus olyan érzésből ered, amelyet minden felnőtt ember ismerhet: abból az érzésből, hogy a jó dolgokat könnyen megsemmisíthetik, de nem könnyű azokat létrehozni. Ez különösen igaz azokra a jó dolgokra, melyeket kollektív birtokként élvezünk: a békére, szabadságra, törvényre, előzékenységre, közösségi szellemre, a tulajdon és a családi élet biztonságára, mindarra, amely mások együttműködésén alapul, s egyedül semmiképp sem lehet megszerezni. E dolgok gyorsan, könnyen és vígan megsemmisíthetők, létrehozásuk viszont lassú, fáradságos és unalmas. Ez a 20. század egyik tanulsága.