MCC Press Kft. strana 7 z 9

Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió működése jelentős változáson ment keresztül. Korábban a nyilvánosságtól távol működő, szabályozási kérdésekre összpontosító, sokak számára talán unalmasnak tetsző intézményként haladt előre a maga kitaposott útján. Az utóbbi idők válságai során azonban egykori működési modellje elégtelennek bizonyult; a válságok kezelése ugyanis az európai politikusoktól gyors, határozott cselekvést, kezdeményezőképességet, kreativitást és rendhagyó megoldásokat igényelt – csupa olyan dolgot, amelyek addig nem tartoztak az európai politizálás meghatározó vonásai közé.E fordulatos másfél évtizedben az európai vezetőknek nemcsak az új helyzetekre kellett a megszokottnál gyorsabban reagálniuk, de az addigi szakpolitikai kérdésektől eltérő területen navigálva a szuverenitással, identitással, szolidaritással kapcsolatos megannyi dilemmára is meg kellett felelniük. Bejáratott megoldások híján pedig sokszor nem hagyatkozhattak másra, mint politikai ösztöneikre és improvizációs képességükre. A változások egy részét testközelből, az Európai Tanács elnökének tanácsadójaként megélő szerző könyvében négy olyan drámai pillanatra összpontosít, amelyek hozzájárultak az európai politika átalakulásához: a 2008-ban kezdődő és a kontinens országait is nehéz helyzetbe hozó gazdasági válságra, a Krím és Ukrajna más részei ellen indított orosz támadásra, a menekültválságra és a brexit miatt a szervezet atlanti szárnyán előálló komplikált helyzetre. Van Middelaar ezeket végigelemezve igyekszik olvasói számára felvázolni, hogyan találja fel magát újra az uniós politika, s hogyan helyeződik át benne a hangsúly a szabálypolitikáról az eseménypolitikára. A lebilincselő stílusban megírt könyv mindenki számára ajánlott, aki szeretné jobban megérteni a mindannyiunk mindennapjait meghatározó uniós politika belső működésének dinamikáját, intézményi ütközéseit, szövevényes hatalmi játszmáit és az európai választópolgárok növekvő türelmetlenségének okait. 

Aki vallja a lélek, a szellem és a test harmóniáját, akit megérint a teológia, a filozófia és a gasztronómia hármas egysége, az egy csöndes estén - egy pohár bor, a karácsonyi kocsonya és a pulykasült maradéka mellett - szívet-lelket melengető olvasmányt találhat e novellákban, amelyeket eddig csak a barátaim kapták kézhez karácsonyra. (Jávor Béla)

Vajon hogyan vonul majd be a történelemkönyvekbe a tizenhat év kancellárság után leköszönő Angela Merkel: óriásként vagy álóriásként?Philip Plickert, e kötet szerkesztője immár másodszor kért fel rangos szerzőket – ismert társadalomtudósokat, kommunikációs szakembereket, szociológusokat, történészeket, újságírókat, közgazdászokat – arra, hogy értékeljék a német kancellár örökségét, elemezzék politikai tevékenységét és személyét. Az első alkalommal 2017-ben megjelent könyv átdolgozott és bővített kiadásában huszonnégy professzor és publicista vonja meg a Merkel-korszak mérlegét, az euróválság és az energiarendszer elkapkodott átrendezése alatti manőverezéstől kezdve az ellenőrizetlen tömeges migráción keresztül a koronaválság ideje alatti mulasztásokig. Konklúziójuk pedig az, hogy Merkel olyan problémákat hagy maga után, amelyek még hosszú ideig súlyos gondokat okoznak majd Németországnak.

A német származású politikatudós, Tilo Schabert könyve napjainkra fogalommá vált szakmai körökben. A Boston Politics című kötetnek az elmúlt harminc év alatt már saját szakirodalma lett, politikusok generációi igyekeztek hasznosítani a szerző megállapításait. Ám a kreatív hatalomgyakorlás művészete nemcsak a tudomány vagy a politika művelőinek izgalmas téma, hanem a választópolgárok számára is, akiknek a megbízásából a politikusok a hatalmat gyakorolják. A középeurópai olvasónak Schabert jó pár gondolata ismerősnek tűnhet – s ez nem véletlen, a Boston Politics következtetései 2010 óta érvényesülnek a magyar kormányzati gondolkodásban. Ez a könyv jó kiindulópont lehet az Orbán Viktor fémjelezte politikai kormányzás megértéséhez.

Amikor ?a Nyugaton a helyzet változatlan vagy a Búcsú a fegyverektől című regényeket olvassuk, átéljük a 20. század első világégésének az értelmetlenségét, de hogy miért következett be, és milyen hatást gyakorolt valójában a világunkra a nagy háború, arra nem kapunk magyarázatot. S talán azért sem hallunk annyit erről a traumáról, amennyit kellene, mert a második világháború borzalmas emléke elhomályosítja az elsőét. Holott e kollektív megrázkódtatás feloldásához mindenekelőtt azt kellene megértenünk, hogy az első világháború pontosan miért tört ki, tartott hosszú évekig, és végződött úgy, ahogyan. A történelem sorsdöntő korszakait történészek sokasága igyekszik összefoglalni és értelmezni, olyannyira, hogy kutatómunkájuk tetemes mennyiségű anyagát szinte kilátástalan akár csak áttekinteni is. Norman Stone első világháborúról szóló könyve azonban különleges helyet foglal el e művek között: lebilincselő stílusban és tömörséggel, bennfentes apró információkkal és az utókor objektív nézőpontjából ad képet az olvasónak a nagy háborúról. A skót szerző esszéjébe azoknak a gondolkodásmódoknak a bemutatása is belefér, amelyek a katonai és politikai stratégiák mögött húzódtak meg, és a korszakos döntéseket alakították. Ennek köszönhetően lehetővé teszi, hogy az első világháború eseményeinek alaposabb megismerése, megfejtése által napjaink történéseit is jobban megérthessük… NORMAN STONE (Glasgow, 1941. március 8. – Budapest, 2019. június 19.) skót történész és író. A cambridge-i Gonville and Caius College-ban szerzett történészdiplomát. 1962 és 1965 között Bécsben és Budapesten a közép-európai történelmet kutatta. Hazatérve a Gonville and Caius College-ban tanársegéd (1967), majd adjunktus (1973) lett. 1984-től az Oxfordi Egyetemen az újkori történelem profeszszora. Vezetett rovatot a The Sunday Timesban, rendszeresen publikált a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a The Wall Street Journal hasábjain, valamint a BBC-nek is dolgozott. Margaret Thatcher munkáját beszédíróként és külpolitikai tanácsadóként segítette. Tucatnyi – többek között Oroszország, Törökország, Csehszlovákia és Magyarország történelmével foglalkozó – könyv szerzője, ezek közül máig a legnépszerűbbek az első, illetve a második világháború történetét feldolgozó kötetek.

Gondolkodott ma már a nemén? Gender-esélyegyenlőség, a nemek sokfélesége – mindenki erről beszél. Húsz év alatt észrevétlenül beszivárgott az összes hierarchiaszintre ez az abszurd ideológia, és mostanra teljes a káosz. Esélyegyenlőségi megbízottak, egyházak, vállalkozások, hivatalok – mindenki tud a témáról. Genderesítjük a játszótereket, a közlekedési lámpákat, a vécéket, a tanmeneteket, a nyelvet, sőt még a Bibliát is. Egyre több polgárnak lassan kezd derengeni, hogy mindennek kétes haszna és értelme van, az adóforintokat viszont rendíthetetlenül fölemészti. Az egyetlen pozitívuma: ritkán ilyen szórakoztató egy világjobbító szándékkal föllépő ideológia! Ezért megérdemli a genderőrület, hogy annak tekintsük, ami: egy nagy komédiának. Függönyt fel!

A ?feminizmus a legkitartóbb és leghatékonyabb valamennyi politikai "izmus” közül, legalábbis, ami az indulatok gerjesztését illeti. Bő hetven éve töretlenül képes egymásnak feszülő szekértáborokat létrehozni, holott azok a célok, amelyekért a mozgalom elindult, már évtizedekkel ezelőtt teljesültek. De az aktivisták szűnni nem akaró dühe nem engedi, hogy kihunyjon a parázs, ezért újabb és újabb területeken vélik felfedezni a nők elnyomását. Az újfeminizmus követelései azonban kibékíthetetlen ellentmondásokat rejtenek, így fordulhat elő, hogy egyszerre küzdenek a prostitúció ellen, ugyanakkor a béranyaság legalizálásáért, holott mindkét jelenség a női test áruba bocsátásáról szól. Hasonló a helyzet a test emancipációjáért vívott kérlelhetetlen harc és a hidzsáb viselésének támogatása esetében, vagy a test feletti szabad rendelkezés jogának felmagasztalása és az abortusz által előidézett szenvedés teljes eltagadása kérdésében. Az már csak hab a tortán, hogy a magukat baloldali elkötelezettségűnek valló feministák azok, akik a legádázabban igyekeznek beszuszakolni a nőket a neoliberális munkaerőpiac kíméletlen darálójába.A Viszlát, mademoiselle! emelkedett, ugyanakkor szenvedélyes stílusban és kíméletlen logikával tárja fel ezeket az ellentmondásokat, és leplezi le a kortárs feminizmus nyomorát, sőt tragédiáját. Hiszen a feminizmus nagyasszonyainak ideológiai elvakultsága már olyan fokú, hogy a nők szabadságát fenyegető legkonkrétabb veszélyeket sem hajlandók észrevenni: a hagyományos iszlám fenyegetését, amely tudomást sem vesz a nemek közötti egyenlőség eszméjéről; a nemek azonosításának és össze keverésének veszélyét; a piaci alapúvá váló orvostechnológia csapdáit, amelyek aláássák az anyaság privilégiumát. Eugénie Bastié alapos és mély reható elemzéséből megtudhatjuk, hogy miként torzult el végletekig a nőkért folytatott harc, és vált orwelli „izmussá”, bosszúszomjas és totalitárius ideológiává a feminizmus. EUGÉNIE BASTIÉ a Le Figaro, a legfőbb konzervatív francia napilap véleményrovatának újságírója. Gyakran szerepel a televízióban és a rádióban is. Két könyvet írt a feminista mozgalom kritikájáról, az első, a most kézben tartott Viszlát, mademoiselle! A feminizmus kudarca (Adieu mademoiselle: La Défaite des femmes) 2016-ban jelent meg, ezt követte 2018-ban a Le Porc émissaire: Terreur ou contre-révolution [A bűn malaca: terror vagy ellenforradalom]. Legutóbbi kötete a 2021-es La Guerre des idées [Az eszmék háborúja], amely a francia értelmiség mai állapotát és szerepét elemzi.

Amerika ?természeti erőforrásokban páratlanul gazdag ország, ahol kivételes személyiségek igyekeznek kivételes eszmék jegyében kivételes politikai társulást fenntartani. A jobbítási, kaland-, hatalom- és nyereségvágytól fűtött vezetők a gyakorlati észszerűség alapján alakítják a szabadság, a törvény előtti egyenlőség és az igazságosság politikai rendjét. Ez a rend lehetőségeket kínál mindenkinek, aki elfogadja a teljesítménykényszert és a haszonelvűséget. És valóban, az ország lenyűgöző anyagi-technikai teljesítménye páratlan vonzerővel bír a világban.A szerző az Amerika teljesítménye mögött rejlő állandó és maradandó szellemi jelenséget és lelki örökséget, az amerikai géniusz mibenlétét és történetét vizsgálja. Az amerikaiak a szabadságot tekintik a legfőbb emberi jónak, s az amerikai géniusz drámája éppen akörül forog, hogy mi is a szabadság célja? Ez a feszültség mutatkozik meg az ideáloknak gyakran ellentmondó gyakorlat és igazságtalanságok racionalizálását célzó kognitív disszonanciában.A vallomással is felérő esszé mégis hitet tesz amellett, hogy az amerikai ideálok kifejezik azt a reményt, mely szerint az ember a közösségének tagjaként kibontakoztathatja tehetségét, élvezheti szorgalma gyümölcsét, és van értelme az életének és erőfeszítéseinek.Vigyázó szemünket Amerikára vessük! Csák János Zoltán közgazdász-szociológus, címzetes egyetemi tanár, 2011–2014 között Magyarország nagykövete az Egyesült Királyságban. Országok és szervezetek jövőképességét és stratégiáját megalapozó értelmezési és szervezési képességekkel foglalkozik. Pályafutása során számos cégben dolgozott elnöki, vezérigazgatói pozícióban, illetve igazgatósági tagként az energia-, távközlési, bank- és akadémiai szektorban Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. 2009–2010 között a washingtoni The Heritage Foundationnél és a Grand Rapids-i Acton Intézetben volt vendégkutató. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa.

A ?szélmolnárnak a malomkő megvágása, a vitorlák szélirányba forgatása, le- és felvásznalása adta a legtöbb munkát. Figyelnie kellett a széljárást; a napnyugtából rendszerint tudta, milyen szél lesz másnap.A politikus legfőbb dolga a közösség igényeinek kielégítésén munkálkodva megszerezni a cselekvéshez elengedhetetlen támogatást, hogy képes legyen a jövőt befolyásolni, ellenőrzése alatt tartani. A politikusnak is fontos a széljárás, döntései helyességéhez elengedhetetlen a szelek ismerete, a megfigyelés, a tapasztalat, a ráérzés.A politikai hatalom birtokosai nem teljesen kiszolgáltatottak, helyzetük jobb a szélmolnárokénál: maguk is támaszthatnak, megzabolázhatnak és leállíthatnak szeleket, de viharban közülük is csak a legbátrabbak, a legtapasztaltabbak tudnak őrölni.A 2022-es országgyűlési voksolás előtti utolsó teljes naptári év időszámításában a napok és hónapok mellett (helyett?) a koronavírus-járvány hullámai váltak meghatározóvá, miközben a politikát legalább ennyire megszabták a választási szempontok és az előkészületek.Jelen kötet olyan adatokat és ismereteket tesz közzé a magyar politika 2021-es fejleményeiről, amelyek összevethetők más országok hasonló adataival és történéseivel, valamint idősorosan is összehasonlíthatók a szerzők szándéka szerint évente megjelenő hasonló kötetek információival és következtetéseivel.A nyitókötet nemcsak a napi politika fogyasztóinak hasznos és vonzó, hanem azoknak a kutatóknak is, akik trendekre és összefüggésekre kíváncsiak.   A kötet szerzői: Csapodi Márton, Dúró József, Edelman Annamária, Fenyődi Tamás, Fodor Richárd, Franczel Richárd, Gacs Bálint, Gallai Sándor, Gát Ákos Bence, Hajdú András, Horváth András, Jereb Botond, Kecskés Csoma, Kiss-Kozma Georgina, Lánczi András, László Tamás, Litkei Máté, Molnár Balázs, Pócza Kálmán, Sibalin Iván, Suppan Gergely, Szabó Botond Zsolt, Székely Levente, Tóth Miklós Bálint, Várnagy Réka

Amikor ?húsz évvel ezelőtt Marjane Satrapi nagy sikerű Persepolis képregénye, majd sokszorosan díjazott animációs filmje révén bepillantást nyerhettünk abba a kultúrsokkba, amely egy muszlim lányt ért, aki a nyolcvanas években a szabadabb élet reményében Európába menekült Iránból, még kevesen sejtették, hogy ez csupán az érem egyik oldala. Az azóta eltelt idő azonban bebizonyította, hogy a bevándorlók integrációja messze nem problémamentes, és nemcsak számukra teljesen idegen az a világ, amelybe belecsöppennek, hanem a többségi társadalom számára is hasonlóan távoliak azok a szokások, amelyeket magukkal hoznak. Ayaan Hirsi Ali, aki fiatal szomáliai muszlim nőként Hollandiába érkezve maga is megtapasztalta mindazt, amit a Persepolis Marjane-ja, ma már úgy látja, hogy a nyugati és az iszlám világ kulturálisan és értékrendjében sok tekintetben olyannyira nem összeegyeztethető, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki. Bizonyos negyedekben, kerületekben például a nők – sokszor saját jól felfogott érdekükben – eltűntek az utcákról és a közterekről, az állam pedig alig tesz valamit azért, hogy megvédje őket és azokat a jogokat, amelyeknek a nyugati kultúrában alapvetőknek kellene lenniük. A nőjogi aktivista szerző, aki 2019-ben a Mathias Corvinus Collegium meghívására hazánkban is tartott előadást a témában, több évnyi kutatómunkával feltárta az iszlám és a női jogok hanyatlása közötti összefüggés különböző aspektusait. Legújabb könyvében azokra a folyamatokra hívja fel a figyelmet, amelyek – gyakran a nyugati államok szemellenzős hozzáállásával tetézve – tovább mélyítik a szakadékot a befogadó társadalom és a bevándorló közösségek között.

Biztosan ?igaz az a régi szólás, hogy "semmi sem fekete vagy fehér”? Vajon, ha a legalapvetőbb dolgokat is – mint amilyen a nemek bináris volta – megkérdőjelezzük, előrébb jutunk vagy hátrébb lépünk? Szabadabbak leszünk vagy éppen ellenkezőleg: gúzsba kötjük magunkat? A genderideológia, a nyugati világ legújabb „jómódkórja” kiterjeszti a teljes társadalomra, ezen belül annak legveszélyeztetettebb csoportjára, a gyermekekre is azt a nemi diszkomfortérzetet, amely a történelem során eleddig csupán az emberek szűk rétegét jellemezte, és elvárja, hogy mindenki tekintsen kritikusan a születési nemére, amelyet korábban adottnak vélt.A 2000-es évek óta egyre nagyobb teret hódít az az elképzelés, mely szerint a biológiai nemünk és a belső nemünk külön mozog, és éppoly gyakori, hogy nem egyezik, mint az, hogy harmóniában van egymással. Eszerint a közösségnek, a nyelvnek és a társadalmi rendszereknek ehhez a sokféleséghez kell igazodniuk. Az elmúlt tíz évben a törvényeket, az iskolai és egyetemi tanterveket, a vállalati szabályzatokat, a tudományos kutatásokat, az orvosi protokollokat, a nyelvi és a sportszabályzatokat, a kultúra és a média stílusirányzatait és irányelveit mind igyekeztek abba az irányba tolni, hogy a társadalmi nem felsőbbrendűségét hirdessék a biológiai nemmel szemben. Azokat az embereket pedig, akik próbálják felmérni a „férfi” és a „nő” újradefiniálásának hosszú távú következményeit, megszégyenítik, mert nem tartanak a progresszív áramlattal. Holott a nemi hovatartozás relativizálása és alárendelése szubjektív döntéseknek már ilyen rövid idő alatt is hatalmas károkat okozott. Mindig vannak azonban, akik hasznot húznak mások kiszolgáltatottságából – legyen az a gender iparra specializálódott, óriási profitot termelő gyógyszerlobbi és egészségügy, vagy akár a politikai hasznot kereső mozgalmak – ezért az az érdekük, hogy a lufit még nagyobbra fújják. A folyamat végén viszont ott marad a gyökérvesztett ember és a romokban heverő társadalom.

Nagyanyáink ?úgy tartották, hogy egy nő két dologért hajlandó bármit megtenni: azért, hogy legyen gyermeke, és azért, hogy ne. Az elmúlt fél év században a tudomány számos megoldást fejlesztett mindkét „problémára”, amelyeket felmenőinknek nem biztosított a természet. De amikor azt gondoljuk, hogy a tudomány „fejlődése” csak előre visz, és a biológiaiakkal együtt megoldja a társadalmi problémákat is, akkor nem veszünk tudomást arról, hogy az iparivá váló megoldások újabb és újabb, gyakran még nagyobb problémákat idéznek elő, kiváltképp, ha a morális, etikai vagy akár a biológiai szempontok háttérbe szorulnak.    A Szemünk fényei egy olyan aspektust emel ki, amely eddig szinte egyáltalán nem kapott figyelmet: a gyermekek érintettségét „a felnőttek ügyeiben”.Globális szintű szemléletváltásra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a felnőttek önző, énközpontú megközelítése helyett a gyermekek szempontjai érvényesüljenek, legyen szó a válás miatt felbomló családokról, az azonos nemű párok gyermekvállalásáról, a mesterséges megtermékenyítés különféle formáiról vagy a béranyaság és az örökbefogadás egyre inkább iparszerűvé váló mechanizmusairól. A szerzők szerint a házasság intézménye képes a leginkább arra, hogy megvédje a gyermekeket az anya vagy apa nélküli gyermekkortól és az életre szóló sérülésektől. A felnőtt társadalom tagjainak magánemberként és döntéshozóként is felelősségük, hogy a felnövekvő generációk részesüljenek abban a védelemben és biztonságban, amelyet kizárólag a teljes család képes nyújtani számukra.

Mást ?hibáztatni a sikertelenségeinkért mindig kifizetődőbb, mint szembenézni a saját gyengeségeinkkel és mulasztásainkkal. Ámde minden igyekezet, amely utólagosan akar bosszút állni a múlton, szükségszerűen könyörtelen és igazságtalan – noha épp azzal indokolja önmaga létezését, hogy egy egykori igazságtalanságot kíván megszüntetni.Csakhogy ez képtelenség: Thomas Sowell amerikai társadalomtudós véleménye szerint aki a múlton változtatni akar, az becsapja önmagát, és másokat is hiteget; az egyenlőség követelése megalapozatlan utópia; a „rendszerszintű rasszizmus” pedig értelmezhetetlen és igazolhatatlan dogma, ami csak arra jó, hogy elfedje a valóságot, amely – tetszik, nem tetszik – sosem volt igazságos. Az egyenlőségre törekvő ideológiák valójában nem vesznek tudomást a világ valós működéséről, amely diszkriminál, és egyenlőtlenségeket okoz.A sérelmek életben tartása, felnagyítása azonban éppen arról tereli el a figyelmünket, ami a legfontosabb lenne: hogy miként tegyük jobbá a most és a majdan élők helyzetét…

Az egykori CDU/CSU-frakcióvezető, Friedrich Merz meghatározó személyisége napjaink németországi politikájának. Karizmatikus, ötletekkel és energiával teli politikus, aki szókimondásával és közvetlenségével üde színfoltja a német politikai palettának. Míg az elmúlt években a német közéletben jellemzően háttérbe szorultak a konzervatív hangok, Friedrich Merz letisztult, polgári szemléletével mégis nagy népszerűségre tudott szert tenni a szavazók körében. Politikai javaslatait a német közönség számára 2020-ban megjelent Új idők – új felelősség című könyvében foglalta össze, amely egyben a CDU pártelnöki pozícióra történő jelölése programjának tekinthető.

TIBOR ?FISCHER A fanyar iróniával, nemritkán fekete humorral átitatott, szellemességében is mély gondolatiságú szövegeiről ismert magyar származású angol író, Tibor Fischer legújabb regénye veszettül szórakoztató társadalomszatíra. Az Így urald a világot tökéletesen beleillik a Man Booker-díjra jelölt A béka segge alatt (1992), a Gógyigaleri (1994) vagy az Aki hülye, ne olvassa! (2000) idehaza is megjelent műveinek sorába, és szórakoztató stílusával tovább gyarapítja majd a magyar olvasók egyre népesebb táborát. Tibor Fischer a Mathias Corvinus Collegium Irodalmi Műhelyének vezetője. LONDON – A fosztogatás és gyilkolás városa Kr. e. 50 óta A tősgyökeres londoni Baxter Stone-nak, a minden hájjal megkent filmesnek és televíziós műsorkészítőnek elege lett az őt körülvevő nagyváros nyomasztó világából. A biztosítója csúnyán átverte, nyakig ül az adósságban; a köztereket a turisták hadától, a mobilját az MI6 kémügynökség folyamatosan sugárzó antennaerdejétől, autóját a kocsibejárója előtt terpeszkedő Lamborghinitől nem tudja használni. Abban reménykedik, hogy minden jóra fordul, ha sikerül befejeznie legújabb dokufilmsorozatát, amivel semmi kétség: világhírre tesz szert. MAGNUM OPUS Nekem tetszene ez a Göbekli Tepe, vagy a Pocakos hegy, ahogy a törökök emlegetik, de többre lenne szükség. Johxnnak biztos nem jönne be. Johxn számára az eszményi projektben szerepelnie kell egy felszabadított féllábú fekete transzgender rabszolgának, akinek a gravitációra vonatkozó korszakos felismeréseit Isaac Newton ellopta, de csak azután, hogy a zseniális felismerésekhez illusztrációként egy elmegyógyintézetben fogva tartott, leszbikus gépromboló aktivista fametszeteket készített. Az internettel csak az a baj, hogy bár nagyon megkönnyíti a kutatást (még emlékszem rá, hogy egykor telefonon fel kellett hívni egy másik emberi lényt, hogy szavanként húzzuk ki belőle a keresett infót, vagy zuhogó esőben el kellett gyalogolni a könyvtárba), mindenkinek ugyanúgy segít. Klikkelni mindenki tud. Nekem könyvből kell sztori, olyan, ami pár száz példányban van eldugva.

A ?legtöbb szülőt derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermeke bejelenti, hogy transznemű identitású. Az ilyen családokat gyakran szorítja sarokba a milliárddolláros genderipar azzal az alattomos kérdéssel, hogy mit szeretnének jobban: legyen egy halott fiuk (vagy lányuk), vagy legyen egy élő lányuk (vagy fiuk)? Majdnem minden érintett család, amelyben a gyermek a genderszekta karmai közé került, szembesül ezzel az érzelmileg manipulatív kérdéssel. Mintha mindössze két opció lenne: vagy azonnal beleegyeznek a gyermek társadalmi és orvosi átalakulásába, vagy felkészülnek az öngyilkosságára, amelyhez ily módon ők is hozzájárulnak.Iskolák, egészségügyi szakemberek, politikusok és aktivisták agresszív gépezete taszigálja végig az embereket – különösen pedig a gyerekeket – a „transzgenderorvoslás” destruktív ösvényén. Elnyomónak bélyegzik azokat a családokat, amelyek nem hódolnak be elsőre a genderidentitás-politikának, az orvosi kísérleteknek és a kulturális korszellemnek. Azt mondják és sugallják nekik, hogy egyedül akkor járnak el helyesen, ha beleegyeznek gyermekük nemi átalakításába és medikalizációjába. Pedig van egy másik – értelmesebb – út is. A pszichológia és a gyermeknevelés egészséges elveire, valamint azoknak a szülőknek a tapasztalataira alapozva, akiknek sikerült kimenteniük gyermeküket a genderkultusz romboló ideológiájából, egyre több szülő mond nemet a gendergépezet etikátlan és álságos narratívájára.A Visszalépés, visszaváltozás és megtisztulás – Szabadítsa ki gyermekét a genderkultuszból! útmutatóul szolgál a genderideológia ingoványos talajára tévedt családoknak, hogy képesek legyenek visszakormányozni gyermekeiket a realitás és biztonság világába. MARIA KEFFLER társalapítója a Partners for Ethical Care [Összefogás az Etikus Nevelésért] elnevezésű szervezetnek, amely célul tűzte ki, hogy megállítsa a gyermekek etikátlan és profithajhász medikalizációját, valamint ugyancsak társalapítója az Arlington Parent Coalition [Arlingtoni Szülők Egyesülete] nevű társadalmi jogvédő szervezetnek, amely a szülők jogai és a gyermekek biztonsága fölött őrködik a közoktatásban. A tanárként dolgozó, pedagógiai-pszichológiai végzettséggel rendelkező szerző 2018 óta harcol, hogy megvédje a gyermekeket a transzgender-ideológia etikátlan aktivistáitól és a szexualitást körülvevő veszélyes politikától. A Virginia állambeli Arlingtonban él férjével és három tizenéves gyermekével.