MCC Press Kft. strana 7 z 9

Az ?angolszász és a kontinentális európai jogi kultúrában egyaránt elterjedt az a felfogás, hogy az alkotmánybíróságok normakontrolljogköre nélkülözhetetlen a demokrácia működéséhez. Richard Bellamy könyve azonban megkérdőjelezi a bíróság alkotmányossági felülvizsgálati szerepének hatékonyságát és legitimitását. A szerző a köztársasági hagyományra támaszkodva amellett érvel, hogy a jogok védelméhez, valamint a jogállamiság megőrzéséhez az egymással versengő pártok közötti választások és a demokratikus többségi döntéshozatal megfelelő utat kínál. A jogszabályok alkotmányossági ellenőrzésének bírói gyakorlata az önkényuralom egyik formája, mert demokratikus értelemben nem elszámoltatható, valamint nem biztosít tisztességes eljárást és egyenlő bánásmódot. A többséggel szembeni elfogultsága a kiváltságokat támogatja, míg jogias és egyedi esetekre összpontosító megközelítése torzítja a közéleti vitákat. A szerző kidolgozott érveléssel tesz hitet amellett, hogy a széles bírói normakontroll biztosítása helyett a választási rendszerek megreformálása és a parlamenti ellenőrzés hatékonyságának növelése révén inkább a demokratikus folyamatok javítására kellene figyelmet fordítani.

"Konzervatívnak lenni egy bizonyos emberi létmód, és a konzervatív habitus az élet minden területén - képzőművészetben, zenében, irodalomban, tudományban, vallásban - megjelenik. Ebben a könyvben a "konzervatív" politikai filozófiával, nem pedig az ugyanezzel a jelzővel illetett politikai tevékenységgel foglalkozom. Az így értelmezett konzervativizmus gazdag forrása a politikai rendről való elmélkedéseknek, és e könyv célja, hogy megmutassa a konzervatív szemlélet mögöttes koherenciáját, illetve védhetőségét. Remélem, hogy olvasóim - akár helyeslik a konzervatív politikát, akár nem - belátják, hogy a konzervatív eszmék mindenképpen érdekesek, és szükséges megismernünk őket, ha érteni akarjuk, kik vagyunk, hol állunk, és miért."

Constitutional Journey in the United States invites the readers on an intellectual voyage and offers a unique view to explore the current dilemmas and debates of the American constitutional thinking from the Head of Center for International Law at the Mathias Corvinus Collegium, Lénárd Sándor.Through probing, insightful, and educational conversations with well-respected law professors and judges, leaders of universities, law schools and prestigious lawyers’ organizations, the author reveals the crucial divisions and stakes as well as captivating anecdotes of constitutional debates that underscore the importance of open, vivid and honest public debates. Offering this view is especially refreshing and invigorating in the rather technocratic and stifled atmosphere of European politics that tends to evade honest debates on the questions of fundamental importance to the communities and nations to Europe. As Benjamin Franklin famously pointed out at the conclusion of the Constitutional Convention: “A republic, if you can keep it.” In this book, Lénárd Sándor showed the significance of this American experience that could serve as an important lesson on how to reinvigorate European public discourse. 

Aki vallja a lélek, a szellem és a test harmóniáját, akit megérint a teológia, a filozófia és a gasztronómia hármas egysége, az egy csöndes estén - egy pohár bor, a karácsonyi kocsonya és a pulykasült maradéka mellett - szívet-lelket melengető olvasmányt találhat e novellákban, amelyeket eddig csak a barátaim kapták kézhez karácsonyra. (Jávor Béla)

Sir Roger Scruton (1944-2020) angol konzervatív filozófus és esztéta. 1962-től a Cambridge-i Egyetemen tanult filozófiát, 1972-ben ott doktorált. 1968-ban Párizsban szemtanúja volt a párizsi diáklázadásoknak, elmondása szerint ekkor ragadta magával először a "politikai düh": "Hirtelen ráébredtem, hogy a másik oldalon állok." "Kétféle konzervativizmus van, az egyik metafizikus, a másik empirikus. Az első a szent dolgokban való hiten alapul, és azon a vágyon, hogy ne hagyjuk ezeket profanizálni. [...] Empirikus megnyilvánulásában a konzervativizmus speciálisan újkori jelenség, reakció a reformáció és a felvilágosodás által megindított, nagyszabású átalakulásra. [...] A konzervativizmus olyan érzésből ered, amelyet minden felnőtt ember ismerhet: abból az érzésből, hogy a jó dolgokat könnyen megsemmisíthetik, de nem könnyű azokat létrehozni. Ez különösen igaz azokra a jó dolgokra, melyeket kollektív birtokként élvezünk: a békére, szabadságra, törvényre, előzékenységre, közösségi szellemre, a tulajdon és a családi élet biztonságára, mindarra, amely mások együttműködésén alapul, s egyedül semmiképp sem lehet megszerezni. E dolgok gyorsan, könnyen és vígan megsemmisíthetők, létrehozásuk viszont lassú, fáradságos és unalmas. Ez a 20. század egyik tanulsága.

Amerika ?természeti erőforrásokban páratlanul gazdag ország, ahol kivételes személyiségek igyekeznek kivételes eszmék jegyében kivételes politikai társulást fenntartani. A jobbítási, kaland-, hatalom- és nyereségvágytól fűtött vezetők a gyakorlati észszerűség alapján alakítják a szabadság, a törvény előtti egyenlőség és az igazságosság politikai rendjét. Ez a rend lehetőségeket kínál mindenkinek, aki elfogadja a teljesítménykényszert és a haszonelvűséget. És valóban, az ország lenyűgöző anyagi-technikai teljesítménye páratlan vonzerővel bír a világban.A szerző az Amerika teljesítménye mögött rejlő állandó és maradandó szellemi jelenséget és lelki örökséget, az amerikai géniusz mibenlétét és történetét vizsgálja. Az amerikaiak a szabadságot tekintik a legfőbb emberi jónak, s az amerikai géniusz drámája éppen akörül forog, hogy mi is a szabadság célja? Ez a feszültség mutatkozik meg az ideáloknak gyakran ellentmondó gyakorlat és igazságtalanságok racionalizálását célzó kognitív disszonanciában.A vallomással is felérő esszé mégis hitet tesz amellett, hogy az amerikai ideálok kifejezik azt a reményt, mely szerint az ember a közösségének tagjaként kibontakoztathatja tehetségét, élvezheti szorgalma gyümölcsét, és van értelme az életének és erőfeszítéseinek.Vigyázó szemünket Amerikára vessük! Csák János Zoltán közgazdász-szociológus, címzetes egyetemi tanár, 2011–2014 között Magyarország nagykövete az Egyesült Királyságban. Országok és szervezetek jövőképességét és stratégiáját megalapozó értelmezési és szervezési képességekkel foglalkozik. Pályafutása során számos cégben dolgozott elnöki, vezérigazgatói pozícióban, illetve igazgatósági tagként az energia-, távközlési, bank- és akadémiai szektorban Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. 2009–2010 között a washingtoni The Heritage Foundationnél és a Grand Rapids-i Acton Intézetben volt vendégkutató. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa.

A ?szélmolnárnak a malomkő megvágása, a vitorlák szélirányba forgatása, le- és felvásznalása adta a legtöbb munkát. Figyelnie kellett a széljárást; a napnyugtából rendszerint tudta, milyen szél lesz másnap.A politikus legfőbb dolga a közösség igényeinek kielégítésén munkálkodva megszerezni a cselekvéshez elengedhetetlen támogatást, hogy képes legyen a jövőt befolyásolni, ellenőrzése alatt tartani. A politikusnak is fontos a széljárás, döntései helyességéhez elengedhetetlen a szelek ismerete, a megfigyelés, a tapasztalat, a ráérzés.A politikai hatalom birtokosai nem teljesen kiszolgáltatottak, helyzetük jobb a szélmolnárokénál: maguk is támaszthatnak, megzabolázhatnak és leállíthatnak szeleket, de viharban közülük is csak a legbátrabbak, a legtapasztaltabbak tudnak őrölni.A 2022-es országgyűlési voksolás előtti utolsó teljes naptári év időszámításában a napok és hónapok mellett (helyett?) a koronavírus-járvány hullámai váltak meghatározóvá, miközben a politikát legalább ennyire megszabták a választási szempontok és az előkészületek.Jelen kötet olyan adatokat és ismereteket tesz közzé a magyar politika 2021-es fejleményeiről, amelyek összevethetők más országok hasonló adataival és történéseivel, valamint idősorosan is összehasonlíthatók a szerzők szándéka szerint évente megjelenő hasonló kötetek információival és következtetéseivel.A nyitókötet nemcsak a napi politika fogyasztóinak hasznos és vonzó, hanem azoknak a kutatóknak is, akik trendekre és összefüggésekre kíváncsiak.   A kötet szerzői: Csapodi Márton, Dúró József, Edelman Annamária, Fenyődi Tamás, Fodor Richárd, Franczel Richárd, Gacs Bálint, Gallai Sándor, Gát Ákos Bence, Hajdú András, Horváth András, Jereb Botond, Kecskés Csoma, Kiss-Kozma Georgina, Lánczi András, László Tamás, Litkei Máté, Molnár Balázs, Pócza Kálmán, Sibalin Iván, Suppan Gergely, Szabó Botond Zsolt, Székely Levente, Tóth Miklós Bálint, Várnagy Réka

Amikor ?húsz évvel ezelőtt Marjane Satrapi nagy sikerű Persepolis képregénye, majd sokszorosan díjazott animációs filmje révén bepillantást nyerhettünk abba a kultúrsokkba, amely egy muszlim lányt ért, aki a nyolcvanas években a szabadabb élet reményében Európába menekült Iránból, még kevesen sejtették, hogy ez csupán az érem egyik oldala. Az azóta eltelt idő azonban bebizonyította, hogy a bevándorlók integrációja messze nem problémamentes, és nemcsak számukra teljesen idegen az a világ, amelybe belecsöppennek, hanem a többségi társadalom számára is hasonlóan távoliak azok a szokások, amelyeket magukkal hoznak. Ayaan Hirsi Ali, aki fiatal szomáliai muszlim nőként Hollandiába érkezve maga is megtapasztalta mindazt, amit a Persepolis Marjane-ja, ma már úgy látja, hogy a nyugati és az iszlám világ kulturálisan és értékrendjében sok tekintetben olyannyira nem összeegyeztethető, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki. Bizonyos negyedekben, kerületekben például a nők – sokszor saját jól felfogott érdekükben – eltűntek az utcákról és a közterekről, az állam pedig alig tesz valamit azért, hogy megvédje őket és azokat a jogokat, amelyeknek a nyugati kultúrában alapvetőknek kellene lenniük. A nőjogi aktivista szerző, aki 2019-ben a Mathias Corvinus Collegium meghívására hazánkban is tartott előadást a témában, több évnyi kutatómunkával feltárta az iszlám és a női jogok hanyatlása közötti összefüggés különböző aspektusait. Legújabb könyvében azokra a folyamatokra hívja fel a figyelmet, amelyek – gyakran a nyugati államok szemellenzős hozzáállásával tetézve – tovább mélyítik a szakadékot a befogadó társadalom és a bevándorló közösségek között.

Biztosan ?igaz az a régi szólás, hogy "semmi sem fekete vagy fehér”? Vajon, ha a legalapvetőbb dolgokat is – mint amilyen a nemek bináris volta – megkérdőjelezzük, előrébb jutunk vagy hátrébb lépünk? Szabadabbak leszünk vagy éppen ellenkezőleg: gúzsba kötjük magunkat? A genderideológia, a nyugati világ legújabb „jómódkórja” kiterjeszti a teljes társadalomra, ezen belül annak legveszélyeztetettebb csoportjára, a gyermekekre is azt a nemi diszkomfortérzetet, amely a történelem során eleddig csupán az emberek szűk rétegét jellemezte, és elvárja, hogy mindenki tekintsen kritikusan a születési nemére, amelyet korábban adottnak vélt.A 2000-es évek óta egyre nagyobb teret hódít az az elképzelés, mely szerint a biológiai nemünk és a belső nemünk külön mozog, és éppoly gyakori, hogy nem egyezik, mint az, hogy harmóniában van egymással. Eszerint a közösségnek, a nyelvnek és a társadalmi rendszereknek ehhez a sokféleséghez kell igazodniuk. Az elmúlt tíz évben a törvényeket, az iskolai és egyetemi tanterveket, a vállalati szabályzatokat, a tudományos kutatásokat, az orvosi protokollokat, a nyelvi és a sportszabályzatokat, a kultúra és a média stílusirányzatait és irányelveit mind igyekeztek abba az irányba tolni, hogy a társadalmi nem felsőbbrendűségét hirdessék a biológiai nemmel szemben. Azokat az embereket pedig, akik próbálják felmérni a „férfi” és a „nő” újradefiniálásának hosszú távú következményeit, megszégyenítik, mert nem tartanak a progresszív áramlattal. Holott a nemi hovatartozás relativizálása és alárendelése szubjektív döntéseknek már ilyen rövid idő alatt is hatalmas károkat okozott. Mindig vannak azonban, akik hasznot húznak mások kiszolgáltatottságából – legyen az a gender iparra specializálódott, óriási profitot termelő gyógyszerlobbi és egészségügy, vagy akár a politikai hasznot kereső mozgalmak – ezért az az érdekük, hogy a lufit még nagyobbra fújják. A folyamat végén viszont ott marad a gyökérvesztett ember és a romokban heverő társadalom.

Nagyanyáink ?úgy tartották, hogy egy nő két dologért hajlandó bármit megtenni: azért, hogy legyen gyermeke, és azért, hogy ne. Az elmúlt fél év században a tudomány számos megoldást fejlesztett mindkét „problémára”, amelyeket felmenőinknek nem biztosított a természet. De amikor azt gondoljuk, hogy a tudomány „fejlődése” csak előre visz, és a biológiaiakkal együtt megoldja a társadalmi problémákat is, akkor nem veszünk tudomást arról, hogy az iparivá váló megoldások újabb és újabb, gyakran még nagyobb problémákat idéznek elő, kiváltképp, ha a morális, etikai vagy akár a biológiai szempontok háttérbe szorulnak.    A Szemünk fényei egy olyan aspektust emel ki, amely eddig szinte egyáltalán nem kapott figyelmet: a gyermekek érintettségét „a felnőttek ügyeiben”.Globális szintű szemléletváltásra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a felnőttek önző, énközpontú megközelítése helyett a gyermekek szempontjai érvényesüljenek, legyen szó a válás miatt felbomló családokról, az azonos nemű párok gyermekvállalásáról, a mesterséges megtermékenyítés különféle formáiról vagy a béranyaság és az örökbefogadás egyre inkább iparszerűvé váló mechanizmusairól. A szerzők szerint a házasság intézménye képes a leginkább arra, hogy megvédje a gyermekeket az anya vagy apa nélküli gyermekkortól és az életre szóló sérülésektől. A felnőtt társadalom tagjainak magánemberként és döntéshozóként is felelősségük, hogy a felnövekvő generációk részesüljenek abban a védelemben és biztonságban, amelyet kizárólag a teljes család képes nyújtani számukra.

Mást ?hibáztatni a sikertelenségeinkért mindig kifizetődőbb, mint szembenézni a saját gyengeségeinkkel és mulasztásainkkal. Ámde minden igyekezet, amely utólagosan akar bosszút állni a múlton, szükségszerűen könyörtelen és igazságtalan – noha épp azzal indokolja önmaga létezését, hogy egy egykori igazságtalanságot kíván megszüntetni.Csakhogy ez képtelenség: Thomas Sowell amerikai társadalomtudós véleménye szerint aki a múlton változtatni akar, az becsapja önmagát, és másokat is hiteget; az egyenlőség követelése megalapozatlan utópia; a „rendszerszintű rasszizmus” pedig értelmezhetetlen és igazolhatatlan dogma, ami csak arra jó, hogy elfedje a valóságot, amely – tetszik, nem tetszik – sosem volt igazságos. Az egyenlőségre törekvő ideológiák valójában nem vesznek tudomást a világ valós működéséről, amely diszkriminál, és egyenlőtlenségeket okoz.A sérelmek életben tartása, felnagyítása azonban éppen arról tereli el a figyelmünket, ami a legfontosabb lenne: hogy miként tegyük jobbá a most és a majdan élők helyzetét…

Az egykori CDU/CSU-frakcióvezető, Friedrich Merz meghatározó személyisége napjaink németországi politikájának. Karizmatikus, ötletekkel és energiával teli politikus, aki szókimondásával és közvetlenségével üde színfoltja a német politikai palettának. Míg az elmúlt években a német közéletben jellemzően háttérbe szorultak a konzervatív hangok, Friedrich Merz letisztult, polgári szemléletével mégis nagy népszerűségre tudott szert tenni a szavazók körében. Politikai javaslatait a német közönség számára 2020-ban megjelent Új idők – új felelősség című könyvében foglalta össze, amely egyben a CDU pártelnöki pozícióra történő jelölése programjának tekinthető.

TIBOR ?FISCHER A fanyar iróniával, nemritkán fekete humorral átitatott, szellemességében is mély gondolatiságú szövegeiről ismert magyar származású angol író, Tibor Fischer legújabb regénye veszettül szórakoztató társadalomszatíra. Az Így urald a világot tökéletesen beleillik a Man Booker-díjra jelölt A béka segge alatt (1992), a Gógyigaleri (1994) vagy az Aki hülye, ne olvassa! (2000) idehaza is megjelent műveinek sorába, és szórakoztató stílusával tovább gyarapítja majd a magyar olvasók egyre népesebb táborát. Tibor Fischer a Mathias Corvinus Collegium Irodalmi Műhelyének vezetője. LONDON – A fosztogatás és gyilkolás városa Kr. e. 50 óta A tősgyökeres londoni Baxter Stone-nak, a minden hájjal megkent filmesnek és televíziós műsorkészítőnek elege lett az őt körülvevő nagyváros nyomasztó világából. A biztosítója csúnyán átverte, nyakig ül az adósságban; a köztereket a turisták hadától, a mobilját az MI6 kémügynökség folyamatosan sugárzó antennaerdejétől, autóját a kocsibejárója előtt terpeszkedő Lamborghinitől nem tudja használni. Abban reménykedik, hogy minden jóra fordul, ha sikerül befejeznie legújabb dokufilmsorozatát, amivel semmi kétség: világhírre tesz szert. MAGNUM OPUS Nekem tetszene ez a Göbekli Tepe, vagy a Pocakos hegy, ahogy a törökök emlegetik, de többre lenne szükség. Johxnnak biztos nem jönne be. Johxn számára az eszményi projektben szerepelnie kell egy felszabadított féllábú fekete transzgender rabszolgának, akinek a gravitációra vonatkozó korszakos felismeréseit Isaac Newton ellopta, de csak azután, hogy a zseniális felismerésekhez illusztrációként egy elmegyógyintézetben fogva tartott, leszbikus gépromboló aktivista fametszeteket készített. Az internettel csak az a baj, hogy bár nagyon megkönnyíti a kutatást (még emlékszem rá, hogy egykor telefonon fel kellett hívni egy másik emberi lényt, hogy szavanként húzzuk ki belőle a keresett infót, vagy zuhogó esőben el kellett gyalogolni a könyvtárba), mindenkinek ugyanúgy segít. Klikkelni mindenki tud. Nekem könyvből kell sztori, olyan, ami pár száz példányban van eldugva.

A ?legtöbb szülőt derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermeke bejelenti, hogy transznemű identitású. Az ilyen családokat gyakran szorítja sarokba a milliárddolláros genderipar azzal az alattomos kérdéssel, hogy mit szeretnének jobban: legyen egy halott fiuk (vagy lányuk), vagy legyen egy élő lányuk (vagy fiuk)? Majdnem minden érintett család, amelyben a gyermek a genderszekta karmai közé került, szembesül ezzel az érzelmileg manipulatív kérdéssel. Mintha mindössze két opció lenne: vagy azonnal beleegyeznek a gyermek társadalmi és orvosi átalakulásába, vagy felkészülnek az öngyilkosságára, amelyhez ily módon ők is hozzájárulnak.Iskolák, egészségügyi szakemberek, politikusok és aktivisták agresszív gépezete taszigálja végig az embereket – különösen pedig a gyerekeket – a „transzgenderorvoslás” destruktív ösvényén. Elnyomónak bélyegzik azokat a családokat, amelyek nem hódolnak be elsőre a genderidentitás-politikának, az orvosi kísérleteknek és a kulturális korszellemnek. Azt mondják és sugallják nekik, hogy egyedül akkor járnak el helyesen, ha beleegyeznek gyermekük nemi átalakításába és medikalizációjába. Pedig van egy másik – értelmesebb – út is. A pszichológia és a gyermeknevelés egészséges elveire, valamint azoknak a szülőknek a tapasztalataira alapozva, akiknek sikerült kimenteniük gyermeküket a genderkultusz romboló ideológiájából, egyre több szülő mond nemet a gendergépezet etikátlan és álságos narratívájára.A Visszalépés, visszaváltozás és megtisztulás – Szabadítsa ki gyermekét a genderkultuszból! útmutatóul szolgál a genderideológia ingoványos talajára tévedt családoknak, hogy képesek legyenek visszakormányozni gyermekeiket a realitás és biztonság világába. MARIA KEFFLER társalapítója a Partners for Ethical Care [Összefogás az Etikus Nevelésért] elnevezésű szervezetnek, amely célul tűzte ki, hogy megállítsa a gyermekek etikátlan és profithajhász medikalizációját, valamint ugyancsak társalapítója az Arlington Parent Coalition [Arlingtoni Szülők Egyesülete] nevű társadalmi jogvédő szervezetnek, amely a szülők jogai és a gyermekek biztonsága fölött őrködik a közoktatásban. A tanárként dolgozó, pedagógiai-pszichológiai végzettséggel rendelkező szerző 2018 óta harcol, hogy megvédje a gyermekeket a transzgender-ideológia etikátlan aktivistáitól és a szexualitást körülvevő veszélyes politikától. A Virginia állambeli Arlingtonban él férjével és három tizenéves gyermekével.

Úgy ?tartja a mondás, hogy a mókust az különbözteti meg a patkánytól, hogy jobb a PR-ja. A természettudományokon belül az elmúlt évtizedekben valószínűleg a klímakutatás volt a mókus, hiszen egyetlen más tudományág sem tudott olyan hatékonyan beszivárogni a társadalmi közbeszédbe, és ezen belül a fiataljaink életébe, hogy még saját fóbiát is elnevezzenek róla: klímaszorongás. A médiának és megmondóembereinek, valamint a szakértők bizonyos körének hisztériakeltése, tudományosan kevéssé megalapozott állításai miatt mára az egyik legfenyegetőbb félelemmé a klímakatasztrófa vált. BJORN LOMBORG két évtizede foglalkozik az éghajlat-változással, mindennek fényében állítja, hogy a témával kapcsolatos szélsőséges, gyakran irracionális retorika többet árt a valóban hatékony megoldások ügyének, mint amennyit használ az, hogy napi szinten jelen van a híradásokban. A globális felmelegedés valós, de nem kezelhetetlen probléma, az apokaliptikus víziók viszont társadalmi szinten okoznak visszafordíthatatlan károkat – gondoljunk csak azokra a jóléti társadalmakban élő fiatalokra, akik a lakhatatlanná váló Föld rémképe miatt nem vállalnak gyereket –, miközben minden olyan globális kihívás háttérbe szorul, amelynek a kezelése tovább nem odázható el. A szerző ezért azt javasolja: „Vegyünk vissza a pánikból, tekintsünk a tudományra, nézzünk szembe a gazdasági szempontokkal, és foglalkozzunk racionálisan a kérdéssel!

Miért ?látják olyannyira másként a világot az európaiak és az amerikaiak, s miért alkottak eltérő fogalmakat a 20. századi demokráciáról? George Weigel két civilizációt állít ellentétbe – a párizsi Grande Arche modernista „kockáját” és a Notre-Dame „katedrálisát” létrehozó kultúrát –, és úgy érvel, hogy a szekularizáció elfogadása vezetett ahhoz a morális válsághoz, amely felőrli Európa lelkét, veszélyezteti a jövőjét. Weigel szerint e „probléma” eredete az európai szellemi életben a 19. század során létrejött ateista humanizmusra vezethető vissza, mert ez indította el azt a történelmi folyamatot, amely két világháborút, három totalitárius rendszert, a Gulagot, Auschwitzot, a hidegháborút és a kontinens félelmetes népességcsökkenését eredményezte, mely jelenleg rohamosabb, mint a „fekete halál” idején volt. Sok európai ennek ellenére is kitart amellett, hogy az emberi jogok és a demokrácia csak a vallási alapú erkölcsi érveket teljesen nélkülöző közösségi térben találhat biztonságra. Weigel szerint azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A kérdésre, hogy létezhet-e valódi „politika” – a közjó tényleges mérlegelése és a szabadság szilárd védelme – Isten nélkül, ő határozottan állítja, hogy a válasz „nem”, mert végső soron egy társadalom csak annyira képes nagyszerűvé válni, amennyire nagyszerűek a lelki törekvései… GEORGE WEIGEL a washingtoni Etikai és Közpolitikai Központ kutatóprofesszora és Amerika egyik vezető közéleti gondolkodója. II. János Pál pápáról írott életrajzának első kötete a The New York Times bestsellerlistájára is felkerült. Rendszeresen publikál többek között a The Wall Street Journalban. Maryland államban, North Bethesda városában él.