MCC Press Kft. strana 6 z 9

Sajátos műfajú könyv születik, amikor egy politikus adja írásra a fejét. A könyv alapvetően elméleti műfaj, a politika viszont többnyire a mindennapi cselekvés helye. Egy közszereplő ezért mindig ingoványos terepre téved, ha a napi eseményektől hátralépve, tágabb kontextusban gondolkodik a világ dolgairól és az országa helyzetéről. Különösen nehéz a helyzet, ha mindezt a harmincas évei elején - na jó, közepén - teszi valaki. Még egyetemista koromban az egyik tanárom előadásán hallottam ugyanis a következő adomát, amely jó időre megragadt bennem: "Fiam, aki fiatal korában sokat ír, az idős korában sokat szégyenkezik!" Mit tehetnék? Igyekszem cáfolni ezt a tételmondatot... Egy ilyen munka ráadásul szükségképpen nem teljes, nem csak leíró, és nem is feltétlenül objektív. Nem teljes, hiszen a valóságot sosem ismerhetjük meg egészen - ahogy mondani szokás: "tükör által homályosan látunk". Nem csak leíró, hiszen a politikában dolgozva nemcsak az a feladat, hogy megpróbáljuk megérteni a körülöttünk lévő világot, hanem hogy mindenhol, ahol lehetőség van rá, "hass, alkoss és gyarapíts". Nem is feltétlenül objektív, hiszen az események sodrában nincs mód tudományosan összevetni a tényszerűt az ideálissal. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a politikus írása és tevékenysége fölött végső ítéletet majd a történelem mond; a jelenben pedig szükségképpen vitát vált ki.    „A jövőt csak az célozhatja meg, aki szenvedélyesen faggatja a jelent. Ez a könyv a hozzáférhető valóságot kutatja, hogy a jövőt kívánatosnak láthassuk.” Lánczi András, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora   „A közjó érdekét szolgáló polgári kormányzás nem lehet sikeres értékelkötelezett nemzetstratégiai gondolkodás nélkül. A nemzetstratégia olyan a politikus számára, mint a hajósnak a világítótorony. Orbán Balázs könyve egy új, fiatal konzervatív generáció ars poeticája. Jó szívvel ajánlom minden, a közélet iránt érdeklődő és a nemzet sorsáért felelősséget érző olvasónak.” Stumpf István, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró és kancelláriaminiszter   „A könyv egy csapásra két, a modern politikáról széles körben elterjedt, ártalmas hiedelmet is cáfol: egyfelől, hogy nem lehet nemzeti sorskérdésekről közérthetően, az érdeklődő honpolgár számára is befogadhatóan szólni, másfelől, hogy a politikusok jobban teszik, ha kerülik az elvi és értékrendbeli kérdésekről folytatott vitákat. A kötet a XXI. századi magyar politikai jobboldal eszmei alapvetése – aki érteni akarja, mi és miért történik a mai Magyarországon, feltétlenül olvassa el!” Koltay András, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora   „Számomra majdhogynem másodlagos, miben értek egyet s miben nem a szerzővel. A címmel például (miszerint a stratégiai gondolkodásnak lenne egyszeregye) nem. Az viszont kifejezetten tetszik, hogy miközben a stratégiai gondolkodás jellemzőit és szemléleti kereteit vázolja fel, könyve tágasra nyílik, s elfér benne a magyar történelem mellett az európai is.” Csizmadia Ervin, egyetemi docens, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója

Bücher, die von Politikern geschrieben worden sind, gehören zu einer sonderbaren Gattung. Das Buch ist grundsätzlich theoretisch ausgerichtet, während die Politik eher ein praktisches Alltagsgeschäft ist. Ein öffentlicher Akteur, der sich aus dem Trubel der Tagesereignisse zurückzieht, um in einem weiter gefassten Kontext über das Weltgeschehen und die Lage seines Landes nachzudenken, begibt sich deshalb stets auf sumpfigen Boden. Besonders schwierig ist diese Situation, wenn man dies zu Beginn – nun gut, zur Mitte – seiner dreißiger Jahre tut. Folgende Anekdote, die ich in meiner Studienzeit von einem meiner Dozenten gehört habe, hat sich mir eingeprägt: „Mein Sohn, wer in jungen Jahren viel schreibt, der wird sich viel schämen müssen, wenn er alt ist!“ Was könnte ich tun? Ich bemühe mich, diese These zu widerlegen... Ein solches Werk ist außerdem notwendigerweise nicht vollständig, nicht ausschließlich deskriptiv und nicht unbedingt objektiv. Es ist nicht vollständig, weil wir nie die ganze Wirklichkeit erfassen können – wir nehmen, wie man zu sagen pflegt, „durch einen Spiegel ein unklares Bild“ wahr. Es ist nicht ausschließlich deskriptiv, denn im Regierungsgeschäft sollten wir nicht nur die Welt um uns herum begreifen, sondern – wo immer möglich – „wirken, schaffen, vermehren“. Und es ist nicht unbedingt objektiv, denn inmitten des Geschehens ist es nicht möglich, das Faktische mit dem Idealen wissenschaftlich abzugleichen. Man sollte sich auch vor Augen führen, dass der Text und die Handlungen eines Politikers letztendlich durch die Geschichte beurteilt werden; in der Gegenwart rufen sie zwangsläufig Kontroversen hervor. ” Der Sage nach gerieten die Gebrüder Hunor und Magor während der Nachjagd auf einen Wunderhirsch in das Karpatenbecken. Ihr Entschluss sich dort niederzulassen war eine der frühesten und wesentlichsten strategischen Entscheidungen in der ungarischen Geschichte. Ich hoffe, dass dieses Buch dem Leser eine Anleitung zum strategischen Denken der Ungarn bieten kann, ein bisschen ähnlich wie der Wunderhirsch Hunor und Magor den Weg gewiesen hat.

Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon és Ford elnökök külügyminisztere, majd számos későbbi elnök tanácsadója. Szavaira és iránymutatására – legutóbb az ukrajnai háború ügyében – mind a mai napig élénken figyel a nemzetközi közvélemény. Közelmúltban befejezett könyvében az államvezetésről értekezik, hat kiemelkedő XX. századi vezető (Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Li Kuang-jao, Richard Nixon, Anvar Szádát és Margaret Thatcher) stratégiáját elemezve. Kissinger nem először veti papírra gondolatait a fenti vezetők némelyikéről, meglátásai mégis meglepően újszerűek. Vajon kié lehetett az alázat, kié az egyensúly, kié a kiválóság és kié az akaraterő stratégiája? És miért fontos, hogy jól válasszuk meg a stratégiánkat? „Bármely társadalom, függetlenül politikai berendezkedésétől, örökkön egyfajta átmeneti állapotban van az emlékezetét formáló múlt és a fejlődését meghatározó jövőkép között. Ezen az úton elengedhetetlen, hogy e társadalmat vezesse valaki, hiszen […] vezetés nélkül az intézmények sodródnak, míg a nemzetek a jelentéktelenné válást, legrosszabb esetben pedig a katasztrófát kockáztatják.” HENRY KISSINGER (1923–) könyvével induló sorozatunk, a Világrend a legfontosabb stratégiai kérdések és a rájuk adható válaszok feltérképezésére vállalkozik, hogy elkerülhessük a XXI. század mindnyájunkat fenyegető katasztrófáit. A sorozat további köteteiben is jelentős szerzők változatos nézőpontokból megfogalmazott gondolatait olvashatjuk, amelyek útbaigazítanak minket a folyamatosan átalakuló világrendben.

Másfél ?évszázaddal annak modern kori kezdetei után a feminista törekvések hatalmas eredményekkel büszkélkedhetnek Nyugaton: a nőknek szavazati joguk van, az oktatás és a munkavállalás során egyenlő bánásmódban és bérezésben részesülnek, jogi értelemben pedig a férfiakkal azonos státusszal rendelkeznek. Jelen kötetében a szerző nemcsak az eddigi eredmények elismerését hiányolja, hanem a statisztikák mögé nézve arra is rámutat, hogy a kortárs nyugati feminizmus árnyékboksszá silányult.Minél jobb a nők helyzete a huszonegyedik századi jóléti társadalmakban, a feminizmus új képviselői annál nagyobb hévvel igyekeznek saját létjogosultságukat bizonyítani, s egyre homályosabb és nehezebben megfogható problémákat tűznek zászlajukra. Démonizálják a férfiakat, szisztematikus, mindenre kiterjedő nőellenes elnyomásról beszélnek, s azonnal szexizmust kiáltanak, legyen szó akár egy sikamlós viccről vagy egy rossz mozdulatról.Egyetlen jól körvonalazható üzenetük, hogy a nők hátrányos helyzetűek és elnyomottak, naponta áldozatai a szexizmusnak, a sovinizmusnak, a mindenkori patriarchális berendezkedésnek. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a feminista érzékenyítés következményeként a felnövekvő generáció nőtagjai valóban áldozatként tekinthetnek magukra, akik képtelenek megbirkózni a férfiak által dominált világgal és a saját életüket irányítani, ami – ironikus módon – a feminizmus eredeti célkitűzéseinek tökéletes kudarca lehet.

A ma embere az élet minden területén legfőbb értékként hirdeti a személyes szabadságot, és a hagyományt egyfajta béklyónak tekinti. Holott, ha hátat fordítunk a tradíciónak, a létezés legbiztosabb alapjától szakadunk el. Könnyebbé, szabadabbá, korlátoktól mentessé akarjuk tenni az életünket, végül azonban olyan rögökhöz – például az anyagi jóléthez – kötjük magunkat, amelyek valóban megkövetelik, hogy feláldozzuk érte a szabadságunkat.Az iráni származású Sohrab Ahmari felnőttként vált kereszténnyé. A zsidó-keresztény alapokon nyugvó nyugati kultúra nem ivódott a sejtjeibe hosszú évszázadokon át, talán ezért is képes úgy tekinteni a hagyományunkra, ahogyan a hozzá hasonlóan kacskaringós utat bejárt nagy elődök Szent Ágostontól John Henry Newmanig. Értékként. Iránytűként. Segítségként.Miért rendelte el Isten a pihenőnapot? Lehet-e spirituális a nem vallásos ember? Szüksége van-e Istennek a politikára? Mire jó a szabadság? Magánügy-e a szex? Mi jó van a halálban? A szerző a kérdések megválaszolásához nem kisebb mestereket hív segítségül, mint Aquinói Szent Tamás, Seneca, Konfuciusz vagy éppen Alekszandr Szolzsenyicin, C. S. Lewis és Abraham Joshua Heschel rabbi.Válaszai hatására átértékelődik bennünk mindaz, amit a tradícióról gondoltunk, és ráébredünk, hogy a hagyomány nem más, mint az egyes ember és az egész emberiség javát szolgáló, generációról generációra átörökített bölcsesség, hit és tudás. Szakadatlan szál, amelyre gyöngyszemekként felfűzhetők az egymást követő nemzedékek.

 Valóban…  …a spanyol inkvizíció a nyugati történelem egyik legvéresebb fejezete?…rettegett az egyház a tudósoktól és a tudománytól, és igyekezett csírájában elfojtani a független gondolkodást?…„Hitler pápája” volt XII. Piusz, s szenvtelenül figyelte a holokausztot?…a felvilágosodás hozta el az értelem korát a középkor sötét évszázadai után? Rodney Stark tíz elterjedt katolikusellenes hiedelmet vesz nagyító alá, s azok történelmi hátterét alaposan megvizsgálva lebilincselő stílusban tárja az olvasók elé az igazságot. Számok, tények és összefüggések segítségével mutat rá azokra a pontokra, ahol az ideológiailag elfogult és akár bigottan szemellenzős történetírás hamisan tanúskodik, s arra is kitér, vajon miért tartják magukat mai napig olyan erősen ezek a gondolatok. A könyv végére az olvasó tisztább, árnyaltabb képet kap a katolikus egyház szerepvállalásáról az emberiség történelmének egy-egy meghatározó fejezetében. A közelmúltban elhunyt, protestáns neveltetésű Rodney Stark korunk egyik legmeghatározóbb vallásszociológusa volt. Számtalan bestseller ismeretterjesztő kötet szerzője, könyveit tizenhét nyelvre fordították le, a The Rise of Christianity című művéért Pulitzer-díjra is jelölték. A Hamis tanúk az első magyarul is elérhető munkája.

Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió működése jelentős változáson ment keresztül. Korábban a nyilvánosságtól távol működő, szabályozási kérdésekre összpontosító, sokak számára talán unalmasnak tetsző intézményként haladt előre a maga kitaposott útján. Az utóbbi idők válságai során azonban egykori működési modellje elégtelennek bizonyult; a válságok kezelése ugyanis az európai politikusoktól gyors, határozott cselekvést, kezdeményezőképességet, kreativitást és rendhagyó megoldásokat igényelt – csupa olyan dolgot, amelyek addig nem tartoztak az európai politizálás meghatározó vonásai közé.E fordulatos másfél évtizedben az európai vezetőknek nemcsak az új helyzetekre kellett a megszokottnál gyorsabban reagálniuk, de az addigi szakpolitikai kérdésektől eltérő területen navigálva a szuverenitással, identitással, szolidaritással kapcsolatos megannyi dilemmára is meg kellett felelniük. Bejáratott megoldások híján pedig sokszor nem hagyatkozhattak másra, mint politikai ösztöneikre és improvizációs képességükre. A változások egy részét testközelből, az Európai Tanács elnökének tanácsadójaként megélő szerző könyvében négy olyan drámai pillanatra összpontosít, amelyek hozzájárultak az európai politika átalakulásához: a 2008-ban kezdődő és a kontinens országait is nehéz helyzetbe hozó gazdasági válságra, a Krím és Ukrajna más részei ellen indított orosz támadásra, a menekültválságra és a brexit miatt a szervezet atlanti szárnyán előálló komplikált helyzetre. Van Middelaar ezeket végigelemezve igyekszik olvasói számára felvázolni, hogyan találja fel magát újra az uniós politika, s hogyan helyeződik át benne a hangsúly a szabálypolitikáról az eseménypolitikára. A lebilincselő stílusban megírt könyv mindenki számára ajánlott, aki szeretné jobban megérteni a mindannyiunk mindennapjait meghatározó uniós politika belső működésének dinamikáját, intézményi ütközéseit, szövevényes hatalmi játszmáit és az európai választópolgárok növekvő türelmetlenségének okait. 

„A feladat, amely Magyarország előtt áll, épp egy ilyen huszárvágást követel meg. Napjaink világa leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet, ahol a nagy hadseregeken a zűrzavar lett úrrá, az egymással szemben álló tábornokok pedig a megváltozott körülmények között igyekeznek újrarendezni a sorokat. [...] Azoknak a kisebb nemzeteknek, amelyek a saját kezükbe akarják venni a sorsukat, nem marad más választásuk, mint kreatív merészséggel elébe menni a dolgoknak. A Huszárvágás olyan stratégiát kínál Magyarországnak, amely lehetővé teszi, hogy úgy reagáljunk a jelen nagy kihívásaira, hogy közben saját különleges erősségeinkre építünk – merész fellépéssel meglepjük a többieket, és magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést.” (részlet a kötetből)   „A magyar kormány mindenekelőtt a magyar emberekkel törődik. Ha ez megdöbbent vagy sért téged, akkor te magad is a probléma része vagy, és nem lenne szabad mások felett hatalmat gyakorolnod. Ám amennyiben a fenti mondat egy olyan országot ír le, amelyben szívesen élnél, olvasd el ezt a könyvet!” – Tucker Carlson, politikai kommentátor „Aki tudni szeretné, hogy a jelenlegi magyar vezetés hogyan látja az ország helyét a világban, és aki kíváncsi arra, hogy mit takar a »huszárvágás« stratégiája, annak feltétlenül el kell olvasnia Orbán Balázs könyvét.” – Ivan Krasztev, az Európai Külkapcsolati Tanács alapító tagja „Orbán Balázs könyve intellektuális alapossággal elemzi napjaink geopolitikai tendenciáit, történelmi kontextusba helyezve őket. Magyarország jelentős szerepet kapott a világpolitika színpadán, ahol középhatalomként kiterjedt politikai kapcsolatokat és gazdasági együttműködést próbál fenntartani.” – Sebastian Kurz, Ausztria korábbi kancellárja „A mai Magyarország felemelkedése a találékonyságra és a merészségre, valamint az egyedülálló kulturális és földrajzi adottságok meggyőző ismeretére épül. Huszárvágás című könyvében Orbán Balázs frappánsan és kellő alapossággal mutatja be országa nemzeti és geopolitikai stratégiáját – amelyből a világnak, és különösen a Nyugatnak lenne mit tanulnia.” – Kevin D. Roberts, a Heritage Alapítvány elnöke „Orbán Balázs egyértelmű és helyes üzenetet intéz Magyarországhoz és a világhoz: a kereskedelem és az eszmék mentén kapcsolódjunk egymáshoz; ne építsünk egymással szemben álló tömböket; legyünk büszkék őseink bölcsességére és kultúrájára, és ebből merítsünk útmutatást; egyszerre tekintsünk keletre és nyugatra; és mindenekelőtt támogassuk a békét!” – Jeffrey D. Sachs, a Columbia Egyetem professzora   Orbán Balázs (1986, Budapest) jogász, politológus, országgyűlési képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója. Korábban a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója és a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára volt. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumának, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó Testületének az elnöke, továbbá a Magyar Külügyi Intézet munkájának kormányzati felügyeletét is ellátja. Első önálló könyve, A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye magyarul több kiadást megélt, emellett angolul, franciául, lengyelül, németül és olaszul is megjelent. Angolul és németül beszél. Nős, két fiúgyermek édesapja.

"Angela Merkel 2017-ben hatalma csúcsán állt. Ekkor már tizenkét éve irányította az Európai Unió meghatározó államát, Németországot, a nyugati média a szabad világ vezetőjeként, a nemzetközi politika legbefolyásosabb női politikusaként ünnepelte. Ha ekkor visszavonul, vagyis nem pályázik negyedszer is a kancellárságra, fényes betűkkel írja be nevét a történelemkönyvekbe, Bismarck és Kohl méltó utódjaként. Ő azonban másként döntött, és ez a lépése fatálisnak bizonyult. Mi állhatott Merkel sorsdöntő elhatározásának hátterében? Cserben hagyta volna legendás politikai ösztöne? Nem tudta elengedni a hatalmat és a dicsőséget? Vagy tudatosan, erkölcsi megfontolásokból hozott áldozatot magasabb eszményekért? És ha már vállalta a kockázatot, miért nem sikerült impozáns politikusi karrierje záróakkordjaként ugyanolyan eredményesen kezelnie a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetet, mint előző kormányzati ciklusainak válságait? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az oknyomozó újságírás eszközeivel Robin Alexander. Alaposan dokumentált, mégsem száraz könyvében megelevenedik a közelmúlt német politikája több ma is aktív szereplőjével, bepillantást nyerhetünk a média "diszkrét" támogatásával folyó hatalmi harcok, ideológiai kampányok és gazdasági érdekérvényesítések hátterébe. A politikusok gondosan álcázott személyi ambícióit megvilágító apró adalékok, színes kulisszatitkok még inkább gördülékeny, élvezetes olvasmánnyá teszik a komoly problémákat, fontos eseményeket tárgyaló művet."

„Minden kétséget kizáróan (és ezt a történelem már sokszor bizonyította) a gazdaság felforgatásának, a politikai káosz okozásának és ezrek vagy akár milliók koldusbotra juttatásának (és ezáltal radikalizálódásának) az egyik leghatékonyabb módja az infláció. És most ez fenyeget bennünket. Nem is csak fenyeget: már jelen van az életünkben.” Hogy jutottunk idáig? És mit tehetünk? Ezekre a kérdésekre ad választ a közgazdász szerző, aki azonban nem száraz tényeket és adathalmazokat elemez, hanem társadalmi-politikai összefüggésekre világít rá. Szerinte ugyanis az okok és ezáltal a megoldások elsősorban politikai szinten keresendők, nem a gazdasági szférában.

2021 tavaszán a legrövidebb vicc, amelyet berlini politikai körökben hallani lehetett, a következőképpen hangzott: „Olaf Scholzból szövetségi kancellár lesz.” Történetünk egy olyan politikusról szól, akit megmosolyogtak és „Scholzomatának” csúfoltak, akit sokáig saját pártja sem kedvelt, és aki mégis szilárdan hitt abban, hogy egy napon elfoglalhatja a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellári székét. Az azonban, hogy ez utóbbi végül valóra vált, nem a véletlen műve. Olaf Scholz tudatosan haladt előre a célja felé, minden lépését alaposan megtervezve, egyre magasabb és befolyásosabb pozíciókba kerülve. Lendületének még rossz döntései sem vetettek gátat, sőt a kudarcok inkább arra ösztönözték, hogy jobban vagy másképp csinálja mindazt, amit csinál. Az újságíró szerző több mint tíz éve követi Olaf Scholz pályáját, ez idő alatt megismerve őt mint politikust és mint embert. Politikai portréja, amely 2022-ben felkerült a Der Spiegel magazin bestsellerlistájára, olvasmányos formában mutatja be a kancellár karizmatikus személyiségét és a hatalomhoz vezető útját.

  Létezik-e még demokrácia a 21. század Németországában?  Erre a kérdésre keresi a választ Klaus-Rüdiger Mai, aki könyve első felében nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy teljeskörűen áttekintse Németország társadalompolitikai viszonyait. Aprólékosan megvizsgálja az elmúlt évek valós és vélt válságainak hatását a gazdaságra, a társadalomra és a politikai gondolkodásra, olyan területeket érintve, mint a történelem, a kultúra, az oktatás, valamint a külső és belső biztonság. Mindeközben egyértelmű kritikával illeti a hatalmi elit tevékenységét, amely igyekszik a saját javára fordítani ezeket a válságokat – akár az állampolgárok fizikai és szellemi szabadságának árán is.  A történész-újságíró szerző írása azonban nem pesszimista, és könyve második felében megmutatja a kiutat abból az útvesztőből, amelybe a német társadalom az utóbbi évtizedekben került, részletezve azokat a jövőt alakító lehetőségeket, amelyeket minden polgárnak meg kell ragadnia. „Nem szabad búcsút mondanunk a haladásnak, nekünk kell alakítanunk azt, különben mások fogják alakítani helyettünk.”

Az ?angolszász és a kontinentális európai jogi kultúrában egyaránt elterjedt az a felfogás, hogy az alkotmánybíróságok normakontrolljogköre nélkülözhetetlen a demokrácia működéséhez. Richard Bellamy könyve azonban megkérdőjelezi a bíróság alkotmányossági felülvizsgálati szerepének hatékonyságát és legitimitását. A szerző a köztársasági hagyományra támaszkodva amellett érvel, hogy a jogok védelméhez, valamint a jogállamiság megőrzéséhez az egymással versengő pártok közötti választások és a demokratikus többségi döntéshozatal megfelelő utat kínál. A jogszabályok alkotmányossági ellenőrzésének bírói gyakorlata az önkényuralom egyik formája, mert demokratikus értelemben nem elszámoltatható, valamint nem biztosít tisztességes eljárást és egyenlő bánásmódot. A többséggel szembeni elfogultsága a kiváltságokat támogatja, míg jogias és egyedi esetekre összpontosító megközelítése torzítja a közéleti vitákat. A szerző kidolgozott érveléssel tesz hitet amellett, hogy a széles bírói normakontroll biztosítása helyett a választási rendszerek megreformálása és a parlamenti ellenőrzés hatékonyságának növelése révén inkább a demokratikus folyamatok javítására kellene figyelmet fordítani.

"Konzervatívnak lenni egy bizonyos emberi létmód, és a konzervatív habitus az élet minden területén - képzőművészetben, zenében, irodalomban, tudományban, vallásban - megjelenik. Ebben a könyvben a "konzervatív" politikai filozófiával, nem pedig az ugyanezzel a jelzővel illetett politikai tevékenységgel foglalkozom. Az így értelmezett konzervativizmus gazdag forrása a politikai rendről való elmélkedéseknek, és e könyv célja, hogy megmutassa a konzervatív szemlélet mögöttes koherenciáját, illetve védhetőségét. Remélem, hogy olvasóim - akár helyeslik a konzervatív politikát, akár nem - belátják, hogy a konzervatív eszmék mindenképpen érdekesek, és szükséges megismernünk őket, ha érteni akarjuk, kik vagyunk, hol állunk, és miért."

Constitutional Journey in the United States invites the readers on an intellectual voyage and offers a unique view to explore the current dilemmas and debates of the American constitutional thinking from the Head of Center for International Law at the Mathias Corvinus Collegium, Lénárd Sándor.Through probing, insightful, and educational conversations with well-respected law professors and judges, leaders of universities, law schools and prestigious lawyers’ organizations, the author reveals the crucial divisions and stakes as well as captivating anecdotes of constitutional debates that underscore the importance of open, vivid and honest public debates. Offering this view is especially refreshing and invigorating in the rather technocratic and stifled atmosphere of European politics that tends to evade honest debates on the questions of fundamental importance to the communities and nations to Europe. As Benjamin Franklin famously pointed out at the conclusion of the Constitutional Convention: “A republic, if you can keep it.” In this book, Lénárd Sándor showed the significance of this American experience that could serve as an important lesson on how to reinvigorate European public discourse. 

Angela Merkel 2017-ben hatalma csúcsán állt. Ekkor már tizenkét éve irányította az Európai Unió meghatározó államát, Németországot, a nyugati média a szabad világ vezetőjeként, a nemzetközi politika legbefolyásosabb női politikusaként ünnepelte. Ha ekkor visszavonul, vagyis nem pályázik negyedszer is a kancellárságra, fényes betűkkel írja be nevét a történelemkönyvekbe, Bismarck és Kohl méltó utódjaként. Ő azonban másként döntött, és ez a lépése fatálisnak bizonyult.Mi állhatott Merkel sorsdöntő elhatározásának hátterében? Cserben hagyta volna legendás politikai ösztöne? Nem tudta elengedni a hatalmat és a dicsőséget? Vagy tudatosan, erkölcsi megfontolásokból hozott áldozatot magasabb eszményekért? És ha már vállalta a kockázatot, miért nem sikerült impozáns politikusi karrierje záróakkordjaként ugyanolyan eredményesen kezelnie a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetet, mint előző kormányzati ciklusainak válságait?Ezekre a kérdésekre keresi a választ az oknyomozó újságírás eszközeivel Robin Alexander. Alaposan dokumentált, mégsem száraz könyvében megelevenedik a közelmúlt német politikája több ma is aktív szereplőjével, bepillantást nyerhetünk a média „diszkrét” támogatásával folyó hatalmi harcok, ideológiai kampányok és gazdasági érdekérvényesítések hátterébe. A politikusok gondosan álcázott személyi ambícióit megvilágító apró adalékok, színes kulisszatitkok még inkább gördülékeny, élvezetes olvasmánnyá teszik a komoly problémákat, fontos eseményeket tárgyaló művet.