Metropolis Media strana 23 z 27
vydavateľstvo
Vissza az Édenbe
Ha 65 millió évvel ezelőtt egy világméretű kataklizma ki nem irtja a Földön a dinoszauruszok többségét, ma ők lehetnének a bolygó uralkodó életformái. Harry Harrison Éden-trilógiája ebből az izgalmas feltételezésből indul ki, és megpróbálja megtalálni az emberek helyét a megváltozott körülmények között.
Kerrick és törzse sikerrel elmenekült az ellenséges hüllőcivilizáció, a jilanék karmai közül, és egy csendes kis szigeten bújt meg, ahol ismét viszonylagos békében élheti életét. Persze az embereknek tudomásul kell venniük, hogy nemcsak a rivális értelmes faj vadászik rájuk, hanem a környező erdők nagyragadozói is, és hiába loptak fejlett fegyvereket, azokkal sem tarthatnak ki sokáig. És azt még csak nem is sejtik, hogy a jilanék bosszúszomjas tudósai javában kutatnak egy olyan módszer után, amellyel mindörökre megszabadulhatnak a világukat fertőző kártékony emlősszaporulattól.
Az SF kétszeres nagymestere sosem áldozta fel a vad kalandokat a mély gondolatok oltárán, igyekezett úgy egyensúlyozni, hogy olvasói minden téren megkapják, ami nekik jár. Ez a nagyszabású regénye sem okoz csalódást. Keressék a trilógia előző részeit is, az Édentől nyugatra és a Fagyos Éden című köteteket!
Vypredané
13,42 €
Arszen és a játék hatalma
A tizennégy éves Arszen a virtuális világ sztárja. Nincs az a bonyolult játék, ami kifoghatna rajta, stratégaként sem ér fel hozzá senki. Ám tehetségének, szenvedélyének ára van: életéből egyre inkább kizárja az iskolát, barátait, a családját. Egy különösen heves veszekedés után fogja magát, és lelép otthonról, hogy egy netkávézóból folytassa a számára legfontosabb játékot.
Itt ismerkedik meg Makszimmal, az enyhén alvilági figurának tűnő vállalkozóval, aki egy álommunka ígéretével veszi le a lábáról: szoftvereket kéne tesztelnie, pénzért. Méghozzá nem is akármilyeneket, a legmodernebb játékprogramokat! Arszen kapva kap a lehetőségen, és hamarosan fantasztikus hatalomra tesz szert. Kedve szerint manipulálja a fantomvilág szereplőit, valamennyi vágya azonnal teljesül. Aztán gyanakodni kezd, hogy tettei talán nem csak a virtualitásban vonnak maguk után következményeket...
Az ukrán sztárszerzőpár, a forgatókönyvek és az irodalom világában egyaránt otthonosan mozgó férj-feleség-csapat ismét bebizonyítja, hogy nem a véletlennek köszönheti számos hazai elismerését és Európa-díját. A Metamorfózis-sorozat második kötete az Alekszandra és a Teremtés növendékeitől függetlenül is olvasható, de hasonlóan fontos kérdéseket szegez olvasóinak. Lapjairól mi nézünk farkasszemet önmagunkkal, és ha épp úgy érezzük is, szívesen szabadulnánk a valóság béklyóitól, nem árt, ha számba vesszük a lehetséges okozatokat.
Egy könyv gyerekeknek, szülőknek, mindenkinek.
Vypredané
11,50 €
dostupné aj ako:
Csillagközi invázió
Juan "Johnnie" Rico a középiskola elvégzése után jelentkezik Szövetségi Szolgálatra, amely nélkül egy embert sem tekintenek teljes jogú polgárnak a Terrai Federációban. Katonának áll, és jobb választása nem lévén, a gyalogsági kiképzést választja, de a szükséges rosszt hamarosan valami sokkal rosszabb váltja fel: kitör a háború!
A rovarszerű arachnidák és az emberek között régóta tartanak már a határvillongások, ám az idegenek most egyszer s mindenkorra el akarják dönteni a vitás kérdéseket, méghozzá fegyverrel. Amikor Buenos Aires városa a földdel válik egyenlővé, Johnnie hirtelen a frontvonalban találja magát, a Mobil Erők páncélos gyalogságában. És ha az embertelen kiképzést túl is élte, erről az élményéről már aligha lesz esélye nyugdíjas korában az unokáknak mesélni...
Robert A. Heinlein, az első SF nagymester, aki Asimovval és Clarke-kal együtt a tudományos-fantasztikus irodalom aranykorának nagy triumvirátusát alkotta, számos díjat elnyert életében, sőt néhányat halála után is. Új szavakat alkotott, amelyek azóta részeivé váltak az angol nyelvnek, családjának futurisztikus, automatizált házat tervezett az 50-es években, munkássága számos tudóst, politikust és művészt inspirált. A Starship Troopers a mai napig ajánlott olvasmány az Amerikai Egyesült Államok hadseregénél, és a kortárs SF-re gyakorolt hatása is jelentős: többek közt Joe Haldeman Örök háború és Orson Scott Card Végjáték című regénye sem létezhetne nélküle.
Vypredané
11,50 €
Indulj, inkvizítor!
1352-ben a fiatal Nicolas Eymerich domonkos barátot kinevezik az Aragóniai Királyság főinkvizítorává. Feladata súlyos terheket ró rá, s mindeközben még a hatalmát is meg kell szilárdítania az ellene irányuló intrikák kereszttüzében. És ha ez még nem lenne elég, hírét veszi, hogy Zaragozában és környékén egy pogány kultusz ütötte föl a fejét, melynek szálai talán egészen a királyi udvarig nyúlnak. Az inkvizítor atya nyomozni kezd az eretnekek után, ám azt nem is sejti, kutakodása milyen messzire vezet majd!
A közeli jövő Amerikájában egy excentrikus fizikus olyan forradalmian új tudományos elmélettel áll elő, amely már-már az ezotéria határát súrolja: űrhajókról beszél, melyeket az emberi gondolat energiája hajt, és a fénysebességnél is gyorsabbak! Szakmai körökben nevetségessé válik, és terveit csak egy szélsőséges elveket valló, feltörekvő politikus támogatja.
A 22. század végére megépülnek az első pszitronikus űrhajók, és egyikük, a Malpertuis, egy nagyszabású, vallásos hátterű expedíció keretében a Gamma Serpentis rendszer felé indul. Útját titkok övezik, de ha megtalálja, amit keres, az átrajzolhatja a világ jövőjét... de akár a múltját is, új irányt szabva egy 14. századi inkvizítor életének.
Az olasz SF egyik legjelentősebb szerzőjének, a számos díjjal kitüntetett Valerio Evangelistinek Eymerich-sorozata új megvilágításba helyezi történelmünket, évekre elég gondolkodnivalót ad, és hozzá még izgalmas kalandnak sem utolsó. Köteteit már több nyelvre lefordították, képregénnyé, sőt számítógépes játékká adaptálták.
Vypredané
11,53 €
dostupné aj ako:
STALKER - Piknik az árokparton (DVD melléklettel)
A kötetben megtalálható a fivérek Andrej Tarkovszkij számára írt forgatókönyvvázlata, kiegészítve, cenzúrázatlanul, melyből látható, mennyire átalakította a történetet a rendező sajátos megközelítési módja, valamint Borisz Sztrugackij 2000-es években írt magyarázata a regényhez és a forgatókönyvhöz, amelyben a keletkezés történetét és a kiadás nehézségeit és a cenzúrával való viaskodás eseményeit is ismerteti.
"A Látogatás ténye nemcsak az elmúlt tizenhárom esztendő, de az emberiség fennállása óta eltelt egész időszak legfontosabb felfedezése. Nem az a fontos, kik voltak a jövevények. Nem az fontos, honnan érkeztek, miért érkeztek, vagy hogy miért tartózkodtak itt ilyen rövid ideig, s hová tűntek innen. A fontos az, hogy az emberiség már biztosan tudja: nincs egyedül a Világmindenségben. Félek, hogy a Földön Kívüli Civilizációk Nemzetközi Kutatóintézetének soha többé nem lesz módja ennél alapvetőbb felfedezést tenni." (Valentin Pilman, Nobel-díjas fizikus)
A Látogatás a Föld hat pontján, két napon át tartott. Azután az idegenek eltávoztak, anélkül, hogy bárkivel is kapcsolatba léptek volna. Csak a Zónákat hagyták hátra, több négyzetkilométernyi fekélyes sebhelyeket a bolygó felszínén, ahol még a fizika törvényei sem a megszokott módon működnek. A hatóságok lezárták, elkerítették és tiltott területté nyilvánították mindet, ám nem számoltak az emberi kíváncsisággal.
Aki a rendelkezések ellenére bemerészkedett, legtöbbször nem tért vissza, de ha mégis, egészen elképesztő leleteket hozott magával. A fekélyes sebhelyekből egykettőre kimeríthetetlen kincsesbánya lett, és megszületett a stalkerek szakmája, a saját szakállukra dolgozó vagy felbérelhető kalandoroké, akik életük kockáztatásával térképezték fel a lezárt területeket, ki boldogulást, ki vagyont, ki izgalmakat keresve. Vagy az elérhetetlennek tartott, kívánságteljesítő aranygömböt... Redrick Schuchart fáradságos munkával a stalkerek legjobbjává képezte magát. Úgy gondolta, őt a Zónában már nem érhetik meglepetések. De persze tévedett. Ez az ő története.
Az SF európai nagymestereinek legismertebb, számos nyelvre lefordított, filmeket és számítógépes játékokat is megihlető regénye most első ízben olvasható cenzúrázatlan, eredeti változatában magyarul. A kötetben szintén megtalálható a fivérek Andrej Tarkovszkij számára írt forgatókönyvvázlata, melyből látható, mennyire átalakította a történetet a rendező sajátos megközelítési módja.
A DVD melléklet: Sztalker - Andrej Tarkovszkij filmje - Duplalemezes változata.
Vypredané
19,19 €
Dionüszosz kertjében
Egy bukaresti nyelvtudóst villámcsapás fiatalít meg, három idős hölgynek pedig egy forradalmi rákgyógyszer adja vissza időről időre ifjúságát. És nemcsak ezek az emberek vándorolnak múlt és jelen között, hozzájuk hasonlóan maguk az írások is bebolyongják legújabbkori történelmünk útvesztőjét, melynek sötét zugaiban titkolt szerelmek, emberi drámák, hősiesség és árulás húzódnak meg. Hol a második világháború borzalmai idéződnek meg szemünk előtt, hol a 60-as évek kommunista diktatúrájának grand guignolja, de bármilyenek is a díszletek, a tét mindig az egyén, a művész, sőt a művészet szabadsága, a gondolatok, a fantázia leláncolhatatlan, örök szárnyalása.
A hétköznapi eseményekben is a rendkívüliséget kereső krónikás nem más, mint a román származású, de emigrációba kényszerült neves filozófus és vallástörténész, aki tudományos munkássága mellett szépíróként is világhírre tett szert. A "Különös kalandok", a "Serampuri éjszakák" és a "Honigberger doktor titka" szerzőjének újabb nyolc remekbe szabott történetével ismerkedhet meg az olvasó e kötetben, köztük azzal ("Hamis ifjúkor"), melyből maga a hollywoodi sikergyáros, Francis Ford Coppola készített 2007-ben mozifilmet.
Vypredané
11,50 €
Paranoia
Ezt senki sem láthatta előre...
Martin Gregory egy pénteken hazatér a munkából, megrakodva a feleségének szánt születésnapi ajándékokkal, majd másnap hajnalban fölkel, és látszólag minden ok nélkül valami olyan kegyetlenséget követ el, ami megkérdőjelezi beszámíthatóságát. Az őt kezelő pszichoterapeuta aztán, mivel más módszerrel nem jut eredményre, regressziós hipnózisnak veti alá páciensét, és hirtelen a múltnak akkora örvénylő szakadéka nyílik meg a lábuk alatt, aminek talán sosem érik el a fenekét. De valóban előző életek és valóságok befolyásolják Martin döntéseit, vagy dr. Somerville nem egészen az, akinek mondja magát, és az eseményeket saját kezűleg manipulálja? Esetleg minden csupán egy beteg elme szüleménye, mely kétségbeesetten fogódzót keres, mielőtt végképp magával sodorná a káprázatok árja?
A skót szerző döbbenetes erejű története már puszta elolvasásával is képes felborítani egy gyengébb idegzetű ember lelki egyensúlyát. Paul Newman, az Oscar-díjas színész egyszer ezt nyilatkozta: "Amúgy is álmatlanságban szenvedtem, de amióta a "Paranoiá"-t elolvastam, már egyáltalán nem bírok aludni." A regény megjelenése óta a pszichológiai horror modern klasszikusává vált, és látványosan cáfolja a tételt, hogy a szépirodalomtól idegen az alantas ijesztgetés. Tegyen egy próbát, ha mer!
Vypredané
11,50 €
Mese a Trojkáról
A BOVATKI munkatársai beadvánnyal fordulnak a Megmagyarázhatatlan Jelenségeket Ésszerűsítő és Hasznosító Trojkához, a munkájukhoz szükséges néhány lény, illetve tárgy kiutalását kérve. A nevével ellentétben négytagú szervezet viszont nem szereti elkapkodni a dolgokat, mindent igen alaposan, az előírások, a szabályok szellemében intéz, és ha lehet, inkább nem dönt semmiről.
Látván, hogy nem jutnak semmire, hőseink megpróbálják a Trojka tagjait "remoralizálni", ám ebben a harcban (amely nem lesz a végső) a pofonokat többek közt ízelt poloskalábak, szőrös jetimancsok és tapadókorongos polipcsápok osztják.
Vypredané
11,50 €
dostupné aj ako:
Földfény
A 22. századra az emberiség immár kétszáz éve békében él, a Naprendszer minden szegletében. Újabban azonban mindinkább növekszik a feszültség a Föld és a távolabbi vidékek szövetségbe tömörült, független kolóniái között. A vita a szűkös nehézfémkészletek egyenlőbb elosztása körül folyik. Amikor a Föld fennhatósága alá tartozó Holdon korábban nem sejtett érclelőhelyekre bukkannak, úgy tűnik, már semmi sem szabhat gátat a gyorsuló fegyverkezésnek.
Az anyabolygó Bertram Sadler titkosügynököt azzal a feladattal küldi a Platón kráterben épült obszervatóriumba, hogy tudja meg, ki szivárogtat ki az ellenségnek bizalmas információkat. Sadler nem szívesen vállalja el a küldetést, hiszen reménytelennek érez minden erőfeszítést a háború megakadályozására. Titkos fegyverek, új technológiák és űrhajóflották feszülnek egymásnak égi kísérőnk körül, és minden azon múlik, egy egyszerű ember összeroppan-e a vállát nyomó felelősség iszonyú súlya alatt.
Az SF Hugo- és Nebula-díjas nagymesterének Űr-trilógiája (Szigetek az égben, A Mars titka) ezzel a kötetével elérkezik lezárásához. Az izgalmas történet ezúttal is a Clarke-tól megszokott, megalapozott tudományos elméletekkel párosul, melyek némelyike annyira releváns még ma is, hogy az amerikai hadsereg épp az egyik megvalósításán dolgozik.
Vypredané
11,50 €
Gazdátlanok
AMIKOR
az ember felelőtlen kísérleteket végez állatokon, ne csodálkozon, ha a dolog kicsúszik az irányítása alól. Ez történik egy brit laboratóriumban, ahol szigorúan titkos biológiai kutatómunka folyik.
KÉT
kísérleti állatnak sikerül megszökni, és a szabadságvágytól vezérelve kóboréletbe kezd az északnyugat-angliai tóvidék gyönyörű tájain. Idilljüknek ismét az emberek beavatkozása vet véget: mivel a
KUTYA
alapvetően húsevő, a környéken eltünedező birkák először a gazdákat riasztják, majd megjelenik a hatóság is, és híresztelni kezdi, hogy a szökevények egy veszélyes biológiai fegyvert hordoznak magukban. A két kutya tehát újra menekülőre fogja, és csupán egyetlen barátban bízhat, egy agyafúrt rókában, aki minden kelepcéből ismeri a kiutat. Az izgalmas hajsza ezzel
ELINDUL...
A többszörösen díjnyertes angol szerző világszerte ismertté vált könyveivel, melyek közül többet meg is filmesítettek. Történeteiben az állatszereplők szájába emberi szavakat ad, hogy így mondjon véleményt nemcsak róluk, de rólunk, emberekről is.
Vypredané
13,42 €
A lator evangéliuma
Carlos, az átlagos fiatalember egy nap arra ébred, hogy a világ körülötte érthetetlen módon megváltozott: a számára jól ismert tárgyak és emberek helyét műanyag imitációk foglalták el, élete egyszeriben díszletek, kellékek és mechanikus statiszták között zajlik, mintha valami grandiózus filmforgatásba csöppent volna.
Az események még különösebb fordulatot vesznek, amikor egy barátjáról kiderül, hogy ő áll a nagyszabású terv hátterében, ő mozgatja a szálait ennek a gigantikus valóságshow-nak, amelyben maga Carlos is csupán epizódszereplő. Paranoid kálváriája során csodáknak lehet tanúja, de egyre kísérti a közelgő Utolsó Vágás napja, mely baljóslatú árnyakat vet az érzelmektől mentes művilágra.
A lator evangéliuma című mű a Wachowski testvérek Mátrix című filmjének alapjául szolgált.
Vypredané
11,50 €
Ítélet könyve
Kivrin Engle történelem szakos egyetemi hallgató. Tanulmányai különösen izgalmasak a 2050-es évek Angliájában, ahol a szakmai gyakorlathoz már az időutazást is igénybe veheti. Mivel az időparadoxonok nem engednek senkit a múltba, aki beleavatkozhatna az eseményekbe és megváltoztathatna bármit, ezért a történészeken kívül nem is érdekel senkit a dolog. A tanszék most Kivrint minden addiginál régebbre akarja visszaküldeni, az 1320-as évek Oxfordjába.
Az időgépet kezelő egyik technikus hirtelen megbetegedése miatt az utazás nem zökkenőmentes, és amint megérkezik, a lányon is kitörnek az influenza tünetei. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy ez a legkisebb problémája: nemcsak hogy nem emlékszik a koordinátákra, ahonnan kollégáinak föl kell majd őt szedni, de nem is az eltervezett évbe érkezett, hanem több mint húsz esztendővel későbbre, épp akkor, amikor a rettegett Fekete Halál felüti a fejét a környéken.
És mintha mindez még nem lenne elég, otthon tovább terjed az influenza, az egész várost karantén alá kell helyezni, és az időutazási programot leállítják. Vajon megéri-e Kivrin, hogy visszajuthasson saját korába, és egyáltalán lesz-e még hova hazatérnie?
Ez a Hugo- és Nebula-díjas regény indítja útjára a szerző időutazó történészek kalandjait bemutató sorozatát, melyet az angolszász SF alapműveként tartanak számon, és immár két évtizede minden újabb kötet megjelenése eseményszámba megy.
"1348 világa beleég az emlékezetbe, minden szereplőt valósággal életre kelt az alapos kidolgozottság... Connie Willisnek igazából sikerült ablakot nyitni a múltra, nem véletlenül telt öt évébe megírni ezt a regényt." (Washington Post Book Worl)
"Intelligens és minden igényt kielégítő ötvözése a klasszikus SF-nek és a történelmi rekonstrukciónak." (Publishers Weekly)
Vypredané
15,35 €
WWW 1 - Világtalan
A 15 éves Caitlin Decter születése óta vak, de ez nem nagyon zavarja: az iskolában matekzseniként tisztelik, társasági életét pedig online éli. Aztán egy nap e-mailt kap egy tokiói kutatótól, aki gyógymódot kínál neki, azt állítja, visszaadhatja a szeme világát. A lány és családja kapva kapnak a lehetőségen, de az implant a beültetést követően látszólag nem akar működni.
Caitlin és a kutató komputeres kapcsolatban maradnak, hogy a berendezés fogadhassa az újabb szoftverfrissítéseket, és az egyiket követően a lány valóban látni kezd, de nem a környezetét, hanem az internet virtuális valóságát, sőt annak kódolását.
Mindeközben kaliforniában egy laboratóriumi csimpánz megtanul jelnyelvvel kommunikálni, és webkamerás kapcsolatba lép egy miami állatkert orangutánjával; Kínában minden eddiginél halálosabb madárinfluenza-járvány tör ki, amit csak az ország teljes izolálásával tudnak megfékezni; és valami mocorogni kezd a neten is, mintha az egészet már nem csupán bitek és byte-ok alkotnák. Az intő jelek sokasodnak, könnyen lehet, hogy a világ gyökeres változás előtt áll…
Robert J. Sawyernek ezzel a regényével veszi kezdetét az az Internet-trilógia, amelynek egyedülálló módon mindhárom része elnyerte Kanada rangos Aurora-díját. Története az érzékelés, a valóság határait keresi, de közben nem felejt el szórakoztatni sem.
Vypredané
11,50 €
Agypestis
Intelligens mikrobák faja kolonizálja az emberi agyakat szerte az ismert világegyetemben, szimbiózisra lépve a gazdatesttel. A következmény azonban az ember számára végzetesnek tűnik, a szervezet nem képes megbirkózni a rákényszerített függőséggel.
Chrysoberyl, a Valedonon élő művész megelégeli a szegénységet és sikertelenséget, ezért alanynak jelentkezik egy orvosi kísérlethez, ami pénzzel és káprázatos eredményekkel kecsegtet. Egy darabig úgy is tűnik, jó lóra tett, karrierje felível, mind ambiciózusabb megbízásokat kap. Aztán gyanítani kezdi, hogy a kapott kezelés valamiféle kapcsolatban állhat a rettegett agypestissel...
Az immár kétszeres John W. Campbell-díjas szerző Elízium-ciklusának új fejezete súlyos kérdéseket vet fel könnyed, olvasmányos stílusban. Hihetetlen fantáziával felépített világának kötetei önállóan is élvezhetők, de az olvasók figyelmébe ajánljuk a korábbi részeket: Ajtó az óceánba, Elízium lánya,
Vypredané
13,42 €
Echo
Alex Benedict és Chase Kolpath egy rejtélyes kőtábla nyomába erednek, amely a megszállott idegenvadász Somerset Tuttle hagyatékából került elő, ám nem sokkal később el is tűnt. Talán ez a tábla elvezethet az első idegen fajhoz a Némák óta, bizonyítva, hogy az élet mégsem annyira ritka csoda a galaxisban. A sokak által őrültnek tartott, hiábavalóan kutató tudós mégis célhoz ért volna halála előtt? Sőt talán éppen ezért kellett meghalnia? Alexnek és Chase-nek is hamarosan rá kell döbbennie, hogy valaki nagyon nem szeretné, ha erre a titokra fény derülne.
A Nebula-díjas Alex Benedict-sorozat ötödik kötete is hasonló izgalmakat tartogat olvasóinak, mint a korábbiak, az eddigi szeretnivaló hősökkel és néhány meglepő fordulattal. No meg persze egy újabb hajmeresztő nyomozással. Mintha bűnügyi regény lapjait forgatná az ember, épp csak a helyszín az űr végtelenje.
Vypredané
11,50 €
Bölcső
Egy regény a különböző értelmek különbözőképpen működő logikájáról; egy regény néhány emberről, akiknek napok leforgása alatt ki kell szakadni hétköznapi gondokkal teli világukból, hogy egész civilizációnkat képviseljék; egy regény az első kapcsolatfelvételről.
Carol Dawson újságírónő az után nyomoz, vajon a cetek különös viselkedésének a Florida környéki vizekben lehet-e köze egy félresikerült katonai rakétakísérlethez. Amikor azonban kihajózik a Mexikói-öbölbe, búvármerülése során valami egészen mást talál: egy ismeretlen, de egészen biztosan nem földi eredetű tárgyat, amely súlyos veszedelmet szabadíthat az egész emberiségre.
Az SF többszörös díjnyertes klasszikus "nagy öregjének" és a NASA rakétamérnökének közös regénye eredetileg felkérésre íródott, forgatókönyv formájában, ám a film a szokásos hollywoodi huzavonák miatt sosem készült el. A történet le sem tagadhatná eredetét, triviális alaphelyzetből kiindulva folyamatosan adagolja a rejtélyeket és a feszültséget, míg végül látványos akciókavalkáddal jut el a végkifejletig. Közben az olvasó sok mindent megtudhat a színes szereplőgárdáról, a tenger élővilágáról és a modern haditechnikáról.
Vypredané
13,42 €


















