Vámbéry Polgári Társulás strana 2 z 3

Vámbéry Resid efendi-ként dervisruhában járta végig Perzsia, Afganisztán és Közép-Ázsia számos térségét (Tebriz-Teherán-Kungráde-Khiva-Buhara-Szamarkand- Karsi-Herat-Meshed-Teherán). Érdemes megemlíteni, hogy az álruhára nem azért volt szükség, mert Vámbéry frengi, azaz európai volt hiszen számos európai utazó járt már őelőtte is azon a vidéken, hanem azért, mert az európai hatalmak elsősorban Oroszország és Anglia folyamatosan beavatkoztak, hol fegyveresen, hol csak anyagi támogatással, kém- és lázítótevékenységgel a térség kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusaiba. Ezért fajulhatott odáig a helyzet, hogy a helyiek minden európait potenciális kémnek tekintettek, s az elfogott európai örülhetett, ha jókora summáért a családja kiválthatta. Utazásainak tapasztalataiból többek között Londonban és Párizsban is számos előadást tartott, s a számos nyelven írt tanulmányai révén európai hírű tudóssá vált. 1865-ben kinevezték a Pesti Egyetem tanítójává, de csak 1870-ben lett a keleti nyelvek tanszékének tanára, miután a zsidó hitről áttért a református vallásra. Az MTA 1876-ban választotta rendes taggá, 1893-tól tiszteletbeli, rá egy évre igazgató tag. 1894 őszén a szultán engedélyével az 1896. évi millenniumi kiállításra történő anyaggyűjtés céljából bebocsátást nyert a kincstárba. Huszonöt év a jelen korban gazdagabb különféle és rendkívüli változásokban, mint a mult idők egész századai. Ami Középázsiában a lefolyt harmincz évi időtartam alatt történt, az a fentebbi megjegyzésnek fényes bizonyítéka. Ott, hol egykor nyomorúságos dervisruhába öltözve, kitéve a szomjhalál és agyonüttetés állandó veszélyének, lihegő tevén barangoltam be a borzalmas, térdig érő homokpusztákat, ott a mai utazót, ki a vasuti kocsi bársony vánkosain pihen, a dübörgő vasparipa annyi óra alatt szállítja rendeltetési helyére, mint ahány napra vagy hétre azelőtt szükség volt. A turkomán emberrablóktól és a vérszomjas zsarnokoktól való félelem teljesen megszűnt, kéjvonatok mennek Párisból Bokharába, a féktelen vakbuzgóság egykori székhelyébe; Szamarkandban, Timur büszke városában párizsi szinházak és Café chantant-ok találhatók, sőt keleti Turkesztán egykori pusztaságai és a Pamiri fensík geografiai kutatók és politikai kalandorok tartózkodási helyévé lettek.

A XIX. Nemzetközi Vámbéry Konferencia előadásai

A gazdagon illusztrált versfüzér nem más, mint verses napló arról a tizennyolc évnyi embertelen küzdelemről, amelyet a költő a hőn szeretett felesége életéért a néma kórral, a rákkal és a Sátánnal folytatott – ahogy ő maga írja a kötet egyik emlékezetes szonettjében.(S e mondatban nagyon helyén van az a „hőn szeretett” kifejezés is, amelytől minket, a többséget már annyira elszoktatott a kor.) A költő úgy érzi, ha az asszonyában pusztító kórt próbálja legyűrni, a Sátánnal is küzd, mert a Mindenhatóról nem tudja feltételezni, hogy ilyen kegyetlenül bünteti a bűntelent. („Uram, miért?” – kérdi az Istentisztelet című befejező zsoltáros szövegében.) S a tizennyolc év heroikus küzdelmét és részleges sikereit éppen ez a rendíthetetlen hit magyarázza, s tulajdonképpen ebből a hitből nyeri erejét, alapenergiáját a költő és, mi több, a versek formája is: a kötet tizenöt opusában csak négy kötött verset (négy gyönyörű szonettet) találunk, a többi tizenegyet prózába tördeli a szenvedés és a fájdalom. Szóval Koncsol szövegeiben megtörténik a csoda: versei egy-két fáradt hasonlatot leszámítva szinte eszköztelenül emelkednek a költészet régióiba.”