Zsigmond Móricz strana 5 z 13

A szél egész éjjel rázta az ablakokat. A kereszti szél, amely sohasem szűnik meg s északról nekifekszik az iskolának, amelyet a falu felett a dombtetőre építettek. A fiatal tanító felébredt a reggeli hangszóra. Első gondolata valami emberi dolog volt, de aztán savanyúan ásított s inkább a munkájára gondolt.

Két ?fiatal érkezik Kerekegyházára, a nyári hőségtől eltikkadt, tunya alföldi cívisvárosba. Kerek Ferkó külföldről tér haza, hogy átvegye az ősi birtok irányítását. A fiú külföldi tanulmányai során megtapasztalta a modern élet előnyeit, maga is újítani szeretne, de apja hallani sem akar változtatásról. Ferkó kedveszegetten veszi tudomásul, hogy szülőföldjén senkit nem érdekelnek a reformjai. Szenved a város lakóinak kicsinyességétől és műveletlenségétől, idejét mulatozással tölti, s minél őrültebb ötlettel áll elő, annál népszerűbb ivócimborái között. Céltalan tivornyáin köszörüli nyelvét az egész város. Koczogh Mariska, a polgármester lánya Pesten érettségizett. A fővárosban művészek között mozgott, szellemi fejlődését a Nyugat határozta meg. Benne volt a kulturális élet vérkeringésében, emancipált nőként „művészi szépségű” perspektívát képzelt el magának. A városában azonban csupa kisszerűséget talál, ami éles ellentétben áll a Pesten tanult divatos, dekadens frázisokkal. Börtönben érzi magát, képtelen alkalmazkodni az otthoni élethez. Egymásra találásuk Ferkó virtuskodásának köszönhető. A szerelem, mint annyi más Móricz-regényben, hirtelen és váratlanul lobban fel közöttük. Vajon Merry könyvízű feminizmusa kiállja-e az élet próbáját? Ferkó hajlandó-e átgondolni a nő és a férfi hagyományos viszonyát? Képesek lesznek-e álmaikat, vágyaikat és eszményeiket közösen átélni? A jól szerkesztett, pergő tempójú, romantikus cselekmény mögött a két különböző társadalmi státusú fiatal küzdelmének pontosan kidolgozott lélekrajza tárul fel.

TARTALOM ELSŐ FEJEZET amelyből kiviláglik, hogy egy elkövetett baklövés az embert újabbakra sodorja. Vagy az is, hogy a meg nem fontolt erényes cselekedetet az ember megfontolt rossz tettekkel igyekszik jóvátenni. MÁSODIK FEJEZET amelyben az élet furcsa hajszája jelenik meg. Ha a sors valakire ráveti magát, akkor annak nem hagy békét. És ez a hajsza addig tart, míg csak bírja az áldozat. Már akár jó az, ami történik vele, akár rossz. HARMADIK FEJEZET melyben kiderül, hogy az életben a legnehezebb az a rövid korszak, mikor a fiatal lélek a család, az iskola és a saját rabságából az önálló gondolkozásra és a szabadságra érik

„Móricz Zsigmond a legeseményesebb életű, legtöbbet szenvedett, legkeserűbb, legbölcsebb, legmagyarabb magyarságnak szívbéli látója, vérbeli írója. S ez a józan, bátor, bölcs, néha-néha szinte koldus őszinteségű író, ez a kemény, kálvinista, magyar fiú olykor olyan titkos izgalmakat kelt s olyan végtelenségeket tárít föl akaratlan vagy nagyon akart szimbólumaival, mint senki eddig. S a történetei. Rosszmájú s elrontott ember olykor kimondaná már róla, hogy írójuk a tyukodi Maupassant, mikor egy legoriginálisabb, senkihez nem hasonlító művészet hirtelen közbeszól: óvakodjunk nagy irodalmi nevekkel tréfálkozva játszani ütősdit. Ez a falu, ez a magyarság, ez a népiesség, ez az élet átélő látása, ez a művészet, a Móricz Zsigmondé. Századok ős érzései s a mai európai magyar művész-ember differenciáltsága házasodtak benne össze. Móricz egy-két olyan típust ad a magyar parasztról, hogy tapsolva kérjük – a többit. Móricz Zsigmond egyedül fölér egy forradalmi szabad csapattal.” (Ady Endre)

A múlt század utolsó éveinek egyik István-estéjén elevenedik meg előttünk az a sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát. Mert minden álom összetörik ezen az éjszakán: mozgékonyabb gazdálkodásra, pénzre vágyó új emberek törnek be a mozdulatlanságba merevedett Alföld grófi birtokaira. S a bérlők modern elképzeléseit követni sem tudja – de nem is akarja a dzsentri. Ezeknek a szétmálló életeknek, kilátástalan sorsoknak, a boros kedélyeskedésbe, az ősi magyar életkedvbe fojtott szorongásoknak értő-ostorozó rajza a regény. Zaklatott évek, társadalmi csalódások után, az otthon vibrálóan ideges légkörében, egy új szerelemtől megérintve, 1924 januárjában kezdi írni Móricz ezt a regényt. Először a Pesti Hírlapban jelenik meg folytatásokban, majd 1926-ban könyv alakban is.

Elkezdődik ?a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha – a szövegből kiérezhetően – nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni. Nemes cél, mely legalábbis Móricz esetében megvalósult. Ugyanis kitűnő irodalomtörténészeink szerint a mű életrajzi ihletésű. A szerző a kommün összeomlásakor a nemzeti katasztrófák után érzett mély válságát fejezte ki; fájdalmában, csalódottságában menekülésképpen írta meg saját életérzését gyermeki szívbe ágyazva. A debreceni református kollégium akkoriban a nemzeti nevelés fellegvárának számított. Nagy, komor, négyszögletű épület, a szegény sorból származó Nyilas Misi fél tőle, de büszke is rá. A megrázó történet végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. A szülői ház áldott emlékével, érzékeny lélekkel és határtalan bizalommal érkezik az alig tizenegy éves kisfiú a Református Kollégiumba. A fizikailag gyenge, ám önérzetében erős diák azokat a lépcsőket járja, melyeket korábban Csokonai, Kölcsey és Arany János, akikre rajongó csodálattal gondol. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, ám tapasztalnia kell, hogy a tanárokat a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Jól ismert helyzet. Amikor szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal, útravalója, a gyermeki hit, bizalom és az emberek iránt érzett tisztelet, fokozatosan szertefoszlik. Egy lutricédula ellopása mellett a felnőttek csalással, hazugsággal vádolják, jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet. Érdemes-e ottmaradnia a patinás kollégiumban? Nyilas Misi fogalma mindannyiunk számára a lelki tisztaság, mely végső soron a pénzzel áll szemben. Nem csak az irodalomból ismerjük ezt az alapkonfliktust. A pénz ritkán kerül ki vesztesként, még ha a lélek tisztaságával is áll szemben, mely a regény címének bibliai idézetében (Jelenések könyve) összegződik.

Móricz Zsigmond novellái, elbeszélései. TARTALOM ÉJJELI SZÁLLÁS A LÓFIÓ MÁRI NÉNI A DEBRECENI CSORDÁS KÉZFOGÓ LESZ CSATA A PEREGRINUS KI A TANYÁRA! A NEMES KOCSIS A VIZIT FÜSTI FECSKÉK VERA A VÉGEK JULIJA A VÉGVACSORA (I.II.)

Ágnes meleg volt hozzá, szép volt és jószagú. Oly boldogan kúszott hozzá, felcsúszott, amennyire lehetett, és engedte, hogy lankadt feje megérintse a felesége vállát. Ágnes néha ránézett s mosolygott. Mint egy anya, úgy mosolygott rá. Hát mégis van benne valami anyai?

Móricz Zsigmond összes költeménye.

Móricz a saját családja körében remek nőalakok sokaságát figyelhette meg: ennek az irodalmi és teátrumi divatokon túlmutató dzsentritörténetnek a megírásához az író első felesége és annak nagynénjei szolgáltak modellül. Maga a cselekmény egy Kós Károlynál, a híres építésznél tett 1914-es farsangi látogatásra épül. Témájával, ábrázolásmódjával üde, idilli színfoltja ennek a korszaknak: az író bölcs derűjét, a férfi-nő kapcsolat évődő, játékos oldalát, a házastársi pozícióharc rivalizáló erőpróbáját a kellő távolságtartással mutatja be. Letűnt világot idéz meg a nagy mulató, duhaj ifjú földesúr figurája – aki háromnapos ünneppel üli meg a neve napját, és akivel már a cigányok sem bírják az iramot –, de van benne valami múlhatatlanul eleven, aminek ma is lehetetlen ellenállni.

Pillangó. A szép és csapodár szerető jelképe – meg a reménytelen szerelemé Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint „idill”. Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a „ki kivel házasodjék” törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.

Mit ?tehet egy szegény fiatal író, ha családjának pénzre, kisfiának cipőre van szüksége? Ír – a saját gyerekének. Ezt tette Móricz is 1906-ban. Ekkor jelent meg ugyanis ez a regénye először újsághasábokon folytatásokban. De nemcsak a honorárium, s siker is elmaradt. A bűbájos gyerektörténet több mint harminc évig várt a sárguló lapok fogságában, mígnem 1938-ban ismét az író kezébe került. Újraolvasásakor meghalt kisfia jut eszébe, az ő emlékére jelenteti meg regény alakban. A poétikus történet kis főhőse, Gabi gyerek a nagyapa parókiáján nyaral Galamboson, a Tisza mellett. Itt csöppen bele valóságosan is és képletesen is a tengerbe – a végtelen rónaságot elárasztó, tengerré dagadó árvíz kellős közepén. Szíve választottja, a kis piros szoknyás parasztlányka, Zsuzsika is a víz foglya. Neki akar imponálni, amikor is bátran útra kél a bajbajutottak segítségére siető öreg Bucsi bácsival csónakon. A sors megjutalmazza: ő menti ki az árból a magas fára menekült Zsuzsikát. De jaj, a kislányt más fiú várja a parton – Miska, a szerelmese. Hősünknek csak az ár sodorta hervadt pipacsok maradnak, amelyeket a „magyar tenger” egy kis szárazulatán szedett makrancos ideáljának.

Móricz ?Zsigmond „fáradt”, „lassú” éveinek termékeként tartja számon az irodalomtörténet a Rab oroszlánt. Valóban nem tartozik a legkiemelkedőbb, legérettebb remekek közé, de kétségkívül jó regény, amely iránt az is fokozhatja az érdeklődést, hogy talán e művében vallott legmélyebben, legőszintébben első feleségével való konfliktusairól, a Janka-házasság belső pokláról, amely végül is az asszony öngyilkosságába torkollott. A regény persze objektiváltan, idegen szereplőkbe vetítve adja üzenetét, az önéletrajzi, vallomásos jelleg azonban félreismerhetelen. A főhős, Vágrándy tanácsos vidéki dzsentriszármazék, aki csendeskén, a rangot tartva, mégis szűkösködő anyagi körülmények közt él feleségével a fővárosban. Gyerekük nincs, életüket a férfi hivatalba járása és az otthoni mindennapok töltik ki; úgy tűnik fel, így lesz ez már kései öregségükig. A tanácsos hivatali szobájába azonban a miniszter ideiglenesen beköltöztet egy ifjú hölgyet, akinek valamiféle felmérést kellene elkészítenie – persze a tanácsos úr segítségével. Az üde, „modern”, felszabadult fiatal nő megbolondítja Vágrándyt. Nem történik ugyan semmi, de az idősödő férfi nem tudja eltitkolni szenvedelmét odahaza, az asszony pedig – korábban a szelídség, alázat, feleség-úrinői méltóság megtestesítője – vad hisztérikává, fúriává válik. A házaspár veszekedésekkel, kibékülésekkel, tettlegességgel, öngyilkossági kísérletekkel pokolivá tett napokat-heteket él át. Egész életük felfordul, és e változások fényében Vágrándy arra is rádöbben, hogy a környezete hasonló emberi tragédiákkal van aláaknázva, hogy sorsa miben sem különbözik sógoráétól, hivataltársaiétól. A leányt végül elveszi egy Vágrándy-korú államtitkár, a házaspár „kibékül”, ám a korábbi harmonikus élet már sohasem térhet vissza. A kölcsönösen adott-kapott sebeket immáron életük végéig hordozniuk kell. Az emberi drámán túl a regény mint a húszas évek Budapestjének, a miniszteriális hivatali életnek hű tükre is figyelmet érdemel.

Kopjáss ?István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt.

Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan férfi, gáncstalan gavallér. Ezért számíthat mindig a nép támogatására, ha másra nem, hát cinkos hallgatására. És ezért szólnak róla népdalok, ezért dicsőítik minden tettét, eszményítik alakját. Lelkesítő, ihlető népi hős, s az író mesélő kedve is talán ebben a regényben bontakozik ki a legszebben. Varázslatosan örökíti meg a természetet, csodálatosan szép csínekkel festett tájakon, vad nádasokban, végeláthatatlan mezőkön bonyolódik az izgalmas, eseményekben, kalandokban gazdag cselekmény. S minden alakját utolérhetetlen művészettel mintázza meg, a hős betyárvezért éppúgy, mint az esett szegényparasztot, a furfangos polgárparasztot éppúgy, mint a finomkodó urat vagy a bárdolatlan dzsentrit.

Hol voltak már a betyárok, s hol a betyárromantika, amikor Móricz Zsigmond megírta egyik legnagyobb regényét Rózsa Sándorról. Miért volt szüksége éppen Rózsa Sándor alakjára Móricznak, aki – Ady szavaival élve – „nemcsak temeszteni, hanem támasztani” jött irodalmunkba? Azért, mert a negyvenes évek elejére egy másfajta betyárvilág kezdődött a háborúra készülő Magyarországon, ahol a szegényparasztság olyan kisemmizett volt, mit a szegedi puszták jobbágyai száz évvel ezelőtt. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a néma, a legázolt népből ugrik elő, hogy üssön, s hogy odakiáltsa Szeged város urainak, a Pruksa doktoroknak, kimetszett pandúroknak: „A szögény is ember!” Az író mesélő kedve talán ebben a regényében csap a legmagasabbra. Varázslatos erővel örökíti meg a természetet, az embert, a népet, s csodálatos, égő színekkel festett tájak, nádasok, mezők keretezik a regény nagyszerűen mintázott alakját.