Zsigmond Móricz strana 7 z 15

Móricz ?Zsigmond „fáradt”, „lassú” éveinek termékeként tartja számon az irodalomtörténet a Rab oroszlánt. Valóban nem tartozik a legkiemelkedőbb, legérettebb remekek közé, de kétségkívül jó regény, amely iránt az is fokozhatja az érdeklődést, hogy talán e művében vallott legmélyebben, legőszintébben első feleségével való konfliktusairól, a Janka-házasság belső pokláról, amely végül is az asszony öngyilkosságába torkollott. A regény persze objektiváltan, idegen szereplőkbe vetítve adja üzenetét, az önéletrajzi, vallomásos jelleg azonban félreismerhetelen. A főhős, Vágrándy tanácsos vidéki dzsentriszármazék, aki csendeskén, a rangot tartva, mégis szűkösködő anyagi körülmények közt él feleségével a fővárosban. Gyerekük nincs, életüket a férfi hivatalba járása és az otthoni mindennapok töltik ki; úgy tűnik fel, így lesz ez már kései öregségükig. A tanácsos hivatali szobájába azonban a miniszter ideiglenesen beköltöztet egy ifjú hölgyet, akinek valamiféle felmérést kellene elkészítenie – persze a tanácsos úr segítségével. Az üde, „modern”, felszabadult fiatal nő megbolondítja Vágrándyt. Nem történik ugyan semmi, de az idősödő férfi nem tudja eltitkolni szenvedelmét odahaza, az asszony pedig – korábban a szelídség, alázat, feleség-úrinői méltóság megtestesítője – vad hisztérikává, fúriává válik. A házaspár veszekedésekkel, kibékülésekkel, tettlegességgel, öngyilkossági kísérletekkel pokolivá tett napokat-heteket él át. Egész életük felfordul, és e változások fényében Vágrándy arra is rádöbben, hogy a környezete hasonló emberi tragédiákkal van aláaknázva, hogy sorsa miben sem különbözik sógoráétól, hivataltársaiétól. A leányt végül elveszi egy Vágrándy-korú államtitkár, a házaspár „kibékül”, ám a korábbi harmonikus élet már sohasem térhet vissza. A kölcsönösen adott-kapott sebeket immáron életük végéig hordozniuk kell. Az emberi drámán túl a regény mint a húszas évek Budapestjének, a miniszteriális hivatali életnek hű tükre is figyelmet érdemel.

Hol voltak már a betyárok, s hol a betyárromantika, amikor Móricz Zsigmond megírta egyik legnagyobb regényét Rózsa Sándorról. Miért volt szüksége éppen Rózsa Sándor alakjára Móricznak, aki – Ady szavaival élve – „nemcsak temeszteni, hanem támasztani” jött irodalmunkba? Azért, mert a negyvenes évek elejére egy másfajta betyárvilág kezdődött a háborúra készülő Magyarországon, ahol a szegényparasztság olyan kisemmizett volt, mit a szegedi puszták jobbágyai száz évvel ezelőtt. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a néma, a legázolt népből ugrik elő, hogy üssön, s hogy odakiáltsa Szeged város urainak, a Pruksa doktoroknak, kimetszett pandúroknak: „A szögény is ember!” Az író mesélő kedve talán ebben a regényében csap a legmagasabbra. Varázslatos erővel örökíti meg a természetet, az embert, a népet, s csodálatos, égő színekkel festett tájak, nádasok, mezők keretezik a regény nagyszerűen mintázott alakját.

A Sárarany egyes fejezeteit 1909-ben kezdte el közölni a Nyugat című folyóirat. A cím már előrevetíti a témát, az írói szándék szerint arra utal, hogy civilizálatlan körülmények között a tehetség elsikkad, ""sárként használódik el az emberi élet útján"". A helyszín Kiskara, egy csinos kis alföldi magyar falu. Alig száz házból áll. Móricz szerint a falu népe éppen úgy tele van tehetséggel, mint bármely más társadalmi réteg, de a nép emberének tehetsége, az akkori viszonyok közt, nem juthat felszínre, és nem alakulhat át cselekvő energiává.

Szakhmáry Zoltán, a tehetséges fiatal földbirtokos több száz hold földön gazdálkodik a Kiskunságon. Nem éri be az elmaradott földművelői módszerekkel, modernizálni akar. Mindezt azonban úgy, hogy közben saját társadalmi osztályához is ragaszkodik, ő dzsentriként akar mintagazdaságot létrehozni. A lehetetlent kísérti, mint egyébként minden dolgában. Ezt tetézi magánéleti konfliktusa: szeretik a nők, és ő is odavan a szerelemért, de afféle „egyasszonyos ember”, mondta róla maga Móricz. Olyan ember, akinek egyszerre csak egy nő fér meg a vágyaiban: bárhogy rajong is a feleségéért, ha mégis beleszeret valaki másba, akkor már csak érte, a szeretőjéért fog megveszekedni, élni és halni. Regény és dráma „ikerköteteinknek” az Úri muri a negyedik darabja. A sorozatban eddig a Rokonok, a Légy jó mindhalálig és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül jelent meg.

Egyik legnépszerűbb verses mesénk elevenedik meg újra a jó fogású keménytáblás képeskönyv lapjain. Szerzője, Móricz Zsigmond bámulatos könnyedséggel szórakoztatja mai napig a kicsiket, legyen szó a kíváncsi Mehemedről vagy az Iciri-piciri macskáról. Játékos sorai a szülőket visszaröppentik saját gyermekkorukba, a gyerekeket pedig minden megerőltetés nélkül mondókázható élményekhez juttatja. Így képeznek hidat gördülékeny rímei és a bennük visszacsengő hihetetlen életkedv a múlt, jelen és a jövő nemzedék nyelvi kultúrája között. Haui József ismert grafikái színesítik a vershez a képi hangulatot.

Móricz Zsigmond klasszikus gyerekverse lapozón. Illusztrátor: Pásztohy Panka Perzsel nap, meleg a nyár, kinn a mezőn a disznónyáj. Vígan túrják fel a tarlót, soha jobb dolguk még nem vót. (...)

Egyszer nagy hír riasztotta fel az iskolát s olyan zenebona kerekedett rá, hogy csengett a fülünk belé. Új csikóst fogadott a falu, Rojtos nevűt s azt suttogták róla, azelőtt igazándi betyár volt az Alföldön. A fia velünk fog járni az iskolába. Hő! nagyobb újság volt ez, mintha egy hercegfiú pottyant volna közénk. Herceg akárki lehet, akit a király azzá tesz, de betyár! Az nem. Betyárkodás dicsőség, büszkeség, hősiesség. Lázban volt az egész iskola s a hátulsó sorokban sugdolózó csoportokban mesélték a vén Rojtos rémes hőstetteit... borzongott tőlük a hátam, de azért csak meghallgattam. Mindennap jött valami csodahír a Rojtos-fiúról: pányvát vet a szilaj csikóra; a rigó nem fütyül pompásabban nála, kalapjánál mint a zászló leng az árvalányhaj; fekete szűre van, piros virágos, hetyke szűre. Egyszerre divat lett a fütty is, az árvalányhaj is, a fekete szűr is. Még nekem is megígérték otthon, hogy a kovácshoz viszik a füttyömet, reszelje le a hegyit s még én is kaptam fekete szűrt a tarcali vásárról.

Móricz Zsigmond gyakran nagy epikai vállalkozásai szüneteiben, majdnemhogy játékos erőpróbaként kezdett kisregényeibe. Fölfigyelt egy addig számára ismeretlen vagy kevésbé ismert társadalmi réteg életvitelére, életstílusára, mentalitására, izgatni kezdte a felszín alatt rejtőző valóság, és már írta is a regényt, rajzolta típusait, nyomozta az emberi sorsokat összekötő és meghatározó szálakat. a társadalmi porblémákat is emberi szituációkban és konfliktusokban ragadta meg. A figurák karakteréből és sorsából is azokat a dilemmákat bontotta ki, amelyekkel ő maga is reménytelenül vívódott egész életében. Így született a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Házasságtörés, A kis vereshajú és a sajnos befejezetlen maradt kisregénye, a Kamaszok. Morális nyugtalansága, tisztázó szándéka, szenvedélyes elemző indulata az olvasót is magával ragadja és állásfoglalásra kényszeríti.

Móricz Zsigmond kedvelt Állatmeséit adjuk közre új feldolgozásban: Varsányi Ferenc grafikáival és Albert Adrienn, valamint a Lánycsóki színkör előadásában a lemezmellékleten. Varsányi Ferenc korábbi könyvillusztrációi Varsányi József: Töhötöm, bödönöm, Ödönöm, Böhömöm és az icipici Tádé című könyvéhez készültek. Albert Adrienn kiadónk felfedezettje. Kedves gyerekhangja, művészi megszólaltatása be fogja lopni magát a gyerekek és szülők szívébe.

A nagy regénykompozíciók mesterének számító Móricz "ezúttal" – több mint száz éve – leheletfinom lélektani regényt írt: a házastársi játszmák valóságos példatárát adva aprólékos részletességgel rajzolta meg friss házas hőseinek folyton ingadozó lelkiállapotát, az együttélés szabályainak kialakításán való mindennapos igyekezetüket. A galamb papné nemcsak ezért, de ezért is a maga nemében ugyanolyan remekmű, mint Móricz nagyregényei.

"Részletek az utószóból: ""1933-ban írta ezt a regényt Móricz Zsigmond – ekkor jelent meg folytatásokban a Pesti Napló hasábjain. 1933-ban, a nagy gazdasági válságból való lassú, keserves kilábolás évében látszólag vidám, könnyed témához fordul az író. (…) Az asszony beleszól születésekor két vágy találkozik az író lelkében: a témakör, a társadalmi miliő szélesítéséé és a nagy könyvsikeré. Ezért játszódik a regény a nagyvárosi, ún. „középosztály” köreiben, s választ témájául rendkívül érdekes, feszült, izgalmas eseménysort. (…) Egyfelől bűnügyi regényt olvasunk (…). A bűnügy mögött egy társadalmi regény körvonalai húzódnak meg: egy Üllői úti bérház lakóinak élete, erkölcsei, reményei, örömei és szomorúságai – mindez négy ingyenjegy történetének rendkívül fordulatos és mulatságos keretében elbeszélve. (…) Szándéka szerint „lektürt”: könnyű, szórakoztató olvasmányt írt. "" (Nagy Péter)"

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja -megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek -amint Móricz vallotta- „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.

A ??legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű második része A nagy fejedelem 1927-ben jelent meg. Az új fejedelem, Báthory Gábortól romokat és felfordult, megriadt, bizakodásra szinte már képtelen országot örökölt. Bethlen Gábor elhatározta, hogy föl fogja emelni Erdélyt. Ennek az emberfeletti, a magyar történelem egyik legjelentősebb, legnagyobbszabású vállalkozásának elbeszélését nyújtja a kötet. A történelmi regény azonban önéletrajzi elemekkel is gazdagodott. Elsősorban Bethlen házassága válságának rajzában. A robotos, kemény erkölcsiségű hitves, Zsuzsanna fejedelemasszony mellett megjelenik a puritán fejedelem életében egy izgató szexuális talány is, a démoni vonzású szerető, Báthory Anna. Bethlen két nő között osztja meg szívét. Felesége, Károlyi Zsuzsanna a jóságot, szeretője Báthory Anna a nagyvonalúságot, merészséget, szépséget és romlottságot képviseli. E szenvedély hatalmas erejű megjelenítése a regény egyik legnagyobb tette; legyőzésekor, a válságon való túllépéskor, a regény végén pedig sugárzó többértelmű jelentéssel, ismét felvillan a valahai tündérkirályfi, Báthory Gábor figurája. A diadalmas „nagy fejedelem” az ő nótájára gyújt.

A mester a hegy alatt lakott egy kis házban. Ezt a házát a nagynénjétől örökölte. Afrikában volt, mikor megkapta az értesítést, hogy Manci néni meghalt és ő az egyedüli örököse. Abban az időben azzal foglalkozott, hogy az afrikai színeket lerögzítse. Az a sajátságos ideája volt, hogy a Szahara homokját magával a homokkal festette meg. Elképzelhetetlen, mennyi kisérletbe került, amíg festői hatást tudott kihozni ebből az átkozott holt anyagból, amely vibrált és tündöklött odáig, amíg mérhetetlen távolságban és mennyiségben ott feküdt a napfényen, de rögtön sötét, nehéz masszává lett, amint ő a vászonra fölragasztotta. És mégsem hagyta abba. Olyan színösszetételeket talált ki, amelyek végre érzése szerint elérték a valóság hatását. De ezzel sem volt megelégedve, ő túl akart tenni minden realitáson és étlen-szomjan egyik képet a másik után csinálta, volt olyan képe, amely 30-40 kiló volt, nem is képek voltak ezek, hanem valami csodálatos alkotmányok, amelyeken végeredményben rajta kívül senki sem tudott eligazodni. Közben annyi vöröshagymát és fokhagymát megevett, mint az egyiptomi gúlák építői s lefogyott úgy, hogy csak a csontja bőre volt. Egyik betegségből a másikba esett. A szakálla, haja megnőtt, de ezt mind észre sem vette, csak küzdött fantasztikus művészi céljaiért...

Az ??iskola követelményeit szem előtt tartva, a kötet elsősorban a közvetlenebbül társadalmi mondanivalójú, egyszerűbb szerkesztésű és ismertebb elbeszéléseket tartalmazza. A Hét krajcár önéletrajzi ihletésű történetéből a látszólag humoros, valójában tragikus kicsengésű krajcárkeresgélés vérlázító következtetésekhez vezeti az olvasót. A Sustorgós, ropogós tafotában látszólag idilli faluképéről az elbeszélés végére derül ki, hogy mennyire hamis, mennyire csak a felszínen idilli ez a világ...

Móricz Zsigmond kedves versét, melyen generációk nőttek fel, Radvány Zsuzsa gyönyörű rajzaival illusztrálta.