Najnovšie - Fejtóny, rozhovory, reportáže strana 19 z 27

Vyprávění může být druh radosti. Natož můžeme-li se k němu vrátit jako se vracíme k řece, kterou máme rádi. Po druhé se do ní vstoupit skutečně nedá. Ale je možné vybavit si jaká byla. Vědecké poznávání je řeka. Zrovna tak by se dalo říci, že je budovou v trvalé přestavbě. Jisté je jen jediné - máme co do činění s řekou, nebo budovou, ale kam a jak řeka plyne, co se v budově přestavuje a jak to dopadne, nikdo neví. Lidé si myslí, že vědecké poznávání je cesta k nekonečné pravdě. Řekl bych, že pravděpodobnější může být opak. Vědecké poznávání s kritickým myšlením mohou být zábranami cest do nekončící tmy, fosilizovaných předsudků a inteligentní stupidity: spíš než „tudy" říkají „tudy ne". Víme-li „tudy ne", snížili jsme pravděpodobnost bloudění. Spokojený s tím moc nejsem, byť by starořecký filosof mohl říci: „Ale to je přece krásné!"

Cecílie Vangerová, hrdinka světoznámé trilogie Milénium švédského spisovatele Stiega Larssona, sedí v křesle a čte knihu Gellerta Tamase Laserový muž. O čem je kniha na jejích kolenou? A proč je právě o ní zmínka na stránkách jedné z nejprodávanějších krimisérií posledních let? „Chtěl jsem ji napsat já,“ řekl o Tamasově knize Stieg Larsson. Co ho na ní tak fascinovalo? V roku 1991 se Stockholm mění na město strachu. Neznámý útočník ozbrojený puškou s laserovým zaměřovačem postupně vystřelí na jedenáct nevinných lidí, které spojuje jediná věc – jiná barva kůže. Gellert Tamas nás ve svém dokumentárním románu Laserový muž zve přímo do duše vraha, který se později stal vzorem také pro Anderse Breivika. Příběh se rozvíjí ve dvou paralelních dějových liniích: jednak sledujeme životní peripetie laserového muže Johna Ausonia a jednak průběh vyšetřování, při němž se desítky policistů snaží vraha dopadnout. Vzniká tak skutečná reportážní detektivka, která se stala jednou z nejčtenějších švédských non-fiction knih vůbec.

Obsáhlý soubor celoživotního Hutkova fejetonistického díla, jehož část byla dříve publikována samizdatově nebo ve dvou výborech Požár v bazaru a Podzim je tady. Souborné vydání zahrnuje všechny fejetony, z nichž více než třetina vychází knižně vůbec poprvé.

Knižní rozhovor se zastáncem česko-německého smíření Anton Otte působil mnoho let jako školní kaplan a posléze jako kaplan vězeňský. V Čechách je ale tento rodák ze slezské Vidnavy znám spíš jako člověk, který roky usiluje o smíření mezi Čechy a Němci. Říká se, že omluv již bylo slyšet hodně. Stačí to ale ke smíření? ptá se Otte, který sám pochází ze sudetoněmecké rodiny.

Knižní rozhovor s populárním katolickým knězem, který miluje rockovou hudbu Život kněze Ladislava Heryána je plný paradoxů. Připravoval se na dráhu misionáře, ale působí v nejateističtější zemi Evropy. Je doma mezi salesiány i mezi kamarády z undergroundu. Je introvert, ale vystupuje na rockových festivalech s kytarou a biblí v ruce. Věří v Boha, který přesahuje všechny naše představy, a přece touží po setkání s námi bez ohledu na to, kdo jsme. A o tom všem je rozhovor, který s ním vedl publicista Josef Beránek U Božího mlýna.

Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője és a Holmi folyóirat főszerkesztője a magyar irodalom legendás alakja volt. Lakásán megfordultak a legjelentősebb magyar írók, és ahogy a Magvető Kiadó gondozásában korábban megjelent Bokáig pezsgőben című memoár hátlapján is olvasható, ismerte a gyerekeiket és udvarolt a feleségeiknek. Kőrössi P. József találkozásaik után, emlékezetből jegyezte le beszélgetéseiket, amelyek most naplónovellák, vagy sokkal inkább naplóromok formájában olvashatók. Naplóromok a másikról. A másik nem mindig Réz Pál, vagyis nemcsak ő, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, eredetileg nem a nyilvánosságnak szánva.

Örökre az emlékezetembe vésődött az a februári nap, amikor hírül adták, hogy „zöld emberkék” jelentek meg a Krímben. Megkövülten ültem a televízió képernyője előtt, mert megértettem, hogy a második világháború után először Európában egy ország egyszerűen elfoglalja egy szomszédos állam területének egy részét. Aztán kitört a háború a Donyec-medencében (Donbászban). Lesújtott a civil lakosság szenvedése, a sok veszteség. Elképedve tapasztaltam, hogy az orosz propaganda az agresszió áldozatait állítja be bűnösként. Amikor a helyszínen is volt alkalmam megnézni a szétlőtt házakat, találkozni a földönfutóvá vált civilekkel, rájöttem, hogy a világ méltatlanul kezd megfeledkezni erről a modern, hibrid háborúról, amely mostanáig 13 ezer halálos áldozatot követelt. A közvéleménynek fontos tudnia arról, min mentek keresztül Kelet-Ukrajna lakosai az elmúlt öt évben, hogyan zilálta szét a konfliktus az életüket, és paradox módon mennyi jó is származott a mérhetetlen pusztításból. Merthogy sok jó is származott. Nagyon sok ember tanúsított önfeláldozást, bátorságot, sőt hősiességet. Barátok vagy addig ismeretlen emberek fogtak össze, hogy megvédjék a szülőföldjüket, vagy segítsék azokat, akik a fronton állják a sarat. Az emberség, a közösségi érzés, a hazaszeretet a legmagasabb hőfokon nyilvánult meg. Ezek az emberi sorsok megérdemlik, hogy összegyűjtve, mintegy tablóként, könyvben mutassuk be őket. Kiváló ukrán kollégámmal, Olekszandr Kacsurával (aki a kezdetektől ott van a legveszélyesebb helyeken) írtuk meg ezt a háborús sorskönyvet. Az interjúk jelentős részét külön-külön, kisebb részét együtt készítettük oroszul, magyarul, ukránul és angolul. A fejezetek többnyire a háború egy-egy jellegzetes szereplőjével folytatott beszélgetések alapján készültek. Nem „nagy emberekkel” találkoztunk, hanem egyszerű, hétköznapi kelet-ukrajnai vagy éppen kárpátaljai lakosokkal, katonákkal és civilekkel, lázadókkal és önkéntesekkel. Az interjúk jelentős része most jelenik meg először. Az ukrán és orosz résztvevők mellett sok fejezet szól magyarokról, akik alaposan kivették a részüket Ukrajna védelméből. A háború, az elmúlt öt év sarkaiból fordította ki Ukrajnát, és változtatta meg az egyes ember életét. A megrázkódtatások kívül-belül hatottak. Az olvasó észre fogja venni, hogy szinte minden egyes itt

Újra megpördülnek a forgóajtók, a recepciós kivillantja hamiskás mosolyát, feltárulnak az elnöki lakosztály és a személyzeti folyosó titkai. Hét évvel a hatalmas sikerű Luxushotel, Hungary után itt a folytatás: a riportkötetben Kordos Szabolcs bemutatja, mi történik a legelegánsabb hotelek falai között Budapesten, a vidéki kastélyszállók báltermeiben és a wellness központok fülledt szaunáiban. Kordos Szabolcs legújabb könyve nemcsak szórakoztató történetek laza sokaságát vonultatja fel, hanem pillanatképet készít a XXI. századi magyar társadalom felső köreiről és betekintést nyújt a luxusipar dolgozóinak életébe. Engedje, hogy a londiner elvegye a táskáját és bevezesse az intrikák, a fényűzés és a szemfényvesztés világába!

Ez a kötet hajléktalan emberekkel készült interjúk alapján írt szociográfia. Célja elsősorban a figyelemfelhívás: a hajléktalanságba sokan beleszületnek, a szegénység és az otthontalanság gyakran nemzedékeken át öröklődik, újratermelődik. A kötetben olyan életutakat, elbeszéléseket adunk közre, amelyek megmutatják, hogy kik a hajléktalanság veszélyeztetettjei, hogy milyen sorsok vezethetnek el a fővárost környező erdőkbe, ahol a leghidegebb téli éjszakákon is több ezren alszanak. A könyv másik célja, hogy a "hajléktalan" szó legyen az, ami: jelző, nem pedig főnév. Mert a hajléktalan emberek is emberek.

Az elmúlt években és napjainkban valóságos gasztroforradalom zajlik Magyarországon, egyre több a Michelin-csillag a hazai konyhaművészet egén. Úgy tűnik, a vendéglősök nemes harcot vívnak a vendégért és a jó minősítésekért a TripAdvisor-on, fegyverük a minőség. A felszín alatt azonban egy különleges világ rejtőzik, tele fényűzéssel és szemfényvesztéssel, szenvedéllyel és pénzéhséggel, titkokkal és sztorikkal. A csúcsgasztronómiában utazó fine-dining éttermeken, a felkapott belvárosi bisztrókon át az ázsiai falatozókig és privát szakácsokig minden helynek, így minden séfnek, pincérnek, tulajdonosnak megvannak azok a történetei, amelyekről inkább hallgatnának. Hallgatnának, ha nem faggatta volna ki őket Kordos Szabolcs, akinek már számos szakma féltve őrzött titkaihoz sikerült közel férkőznie, hogy elmesélje ezeket a hol fájón, hol szórakoztatóan igaz történeteket azoknak, akik kíváncsiak a papírmasé világ másik oldalára. Az Eszem-iszom, Hungary után a szerző azért tért vissza a vendéglátóipar kulisszái mögé, hogy megváltozott közegében az eddigieknél is meglepőbb esetekre és páratlan emberi sorsokra leljen. Csak süppedjen bele a bőrtámlájú székbe, terítse az ölébe a damasztszalvétát és fogyassza egészséggel a vendéglős történetek legjavát, a Restaurant, Hungary-t!

Bárki gondolkodó földlakó számára a földi élet jövője egyszerre tűnik bizonytalannak és ijesztőnek. A neves újságíró, Mike Pearl olyan valós veszélyekre hívja fel a figyelmet, mint az antibiotikumok ökoszisztémára gyakorolt negatív hatása, a tengeri életközösségek megszűnése, de elgondolkodik a legrosszabb forgatókönyvekről: mi lenne, ha az USA-ban korlátoznák vagy egyenesen betiltanák a fegyverviselést, vagy idegenek jelennének meg a bolygón... A nap, amikor megtörténik jövőben bekövetkező események elemzésével mutat rá törékeny mivoltunkra, de arra is, hogy mindennel együtt az embernek jó esélyei vannak a túlélésre.

Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással. Huszonnyolc levelet váltottak, amelyekben megtárgyalták, hogyan próbálják elviselni és feldolgozni a rájuk zúduló médiaössztüzet, és hogyan védekeznek ellene. Beszélgetésük érinti az "elkötelezett értelmiségi" szerepét, a vallás újbóli felbukkanását a nyugati világban, de olyan személyes kérdéseket is, mint az ekcéma, vagy az apjukhoz való viszonyuk. A Közellenségek két hatalmas egójú, sebzett férfi élveboncolással felérő párbeszéde, akik, ahogy Houellebecq fogalmazott, homlokegyenest különböznek egymástól, de annyi közös bennük, hogy mindketten "igencsak megvetésre méltó személyek".

„Nem haszontalan dolog, ha tanulmányozzuk a tangót, mert általa az argentin lélek különféle viszontagságait tanulmányozzuk" - írja Borges. És valóban, e kötet lapjain feltárul előttünk egy letűnt város, a 19. század végi Buenos Aires, és kiderül, hogy egy szinte alvilági eredetű, lenézett, megvetett táncból miképpen válhatott nemzetközi divat, és hogyan lett egy egész ország védjegye.  A La Nación 1965. szeptember 30-i száma adott hírt róla, hogy „a tangó témájáról Jorge L. Borges ad elő (...) az előadás-sorozatot októberben, hétfőnként 19 órától a General Hornos utca 82. 1-es számú lakásában tartják". Az előadások hanganyagát tartalmazó magnókazetták 2002-ben bukkantak fel. Egy volt baszk képviselő juttatta el az író Bernardo Atxagához, és elmondta, hogy egy galíciai férfi tulajdonában voltak, aki még gyerekként ment Argentínába, később pedig zenei producerként dolgozott Németországban. Atxaga meghallgatta az anyagot, digitalizálta, majd hitelességéről is meggyőződött. Ahogy a Tangó spanyol kiadója, César Antonio Molina nyilatkozta: „ez az egész körutazás szimbolikusan jellemzi a mi spanyol-amerikai közösségünket: egy galíciai ember felveszi egy argentin előadásait, majd átadja egy baszknak a felvételt, a baszk pedig továbbadja egy másik galíciainak, hogy így végre napvilágot lásson ez a dokumentum egy argentin szerzőtől, minden idők irodalmának egyik nagy mesterétől".

Vajon mi a hosszú élet titka? Ha a 100. születésnapját ünneplő Bálint Györgytől, az ország „Bálint gazdá"-jától kérdezzük, nem számíthatunk az ilyenkor szokásos válaszokra. A hivatásos és az amatőr kertészek százezreinek mentora ebben a különleges önéletírásban arról mesél, hogyan élte túl a munkaszolgálatot és a mauthauseni haláltábor borzalmait; milyen következményei voltak annak, hogy kuláknak nyilvánították; mit érzett, mikor közölték vele, nincs szükség a tízezrek kedvencévé vált Kedves Húgom! címet viselő kertészeti tanácsadó rovatára; miként tette túl magát azon, hogy megszűnt a számára országos ismertséget hozó tévéműsor, az Ablak. Bálint gazda aprólékos részletességgel veszi sorra élete fontos eseményeit, miközben az átélt szenvedések és megpróbáltatások miatt soha senkit sem hibáztat. Egy százéves ember szavára mindig érdemes odafigyelni, Bálint György esetében ez különösen igaz, hiszen hosszú élete során emberpróbáló időket, sorsfordító éveket is megélt.

Kiválóságok, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban maradandót alkottak. Beer Miklós, Dr. Csikai Miklós, Eötvös Péter, Gombár Csaba, Mészáros Márta, Ráday Mihály, Orbán Ottó kapták meg 2018-ban a Hazám-díjat. Olyan alkotó egyéniségek, akikről egyenként is érdemes könyvet írni. Van már ilyen. Lesz még ilyen. A könyv Őket, az alkotó egyéniségeket mutatja be egy-egy portréinterjúban. Aktuális gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket, humorukat és bölcsességüket ismerhetik meg az olvasók. A XXI. Századi Társaság rangos kitüntetését minden év novemberében a magyar szellemi élet hét kiválósága veheti átértékőrző és értékteremtő életművük elismeréseként. A díj a feledés elleni emlékezést valamint példát adó értékeink megbecsülését szolgálja ezzel a könyvvel együtt. Hagyományteremtő módon a díjazottakkal készített életinterjúkat 2005-től kötet formájában jelenteti meg a Kossuth Kiadó.

Az Anyasors vallomás az anyaság nehézségeiről, kudarcairól és legszebb pillanatairól.  Hadas Krisztina vérbeli riporter: arra kíváncsi, milyen ma anyának lenni Magyarországon. Ezt kutatatja a 2013 óta futó Jön a baba című televíziós sorozatban, és erre kíváncsi most is.  Tizenegy különböző élethelyzet, tizenegy női sors. Van, aki elvált. Van, akit elhagytak. Van igazi nagy túlélő és újrakezdő is. Sokféle család és párkapcsolat, és ezerféle személyes tragédia. Ami közös a történetekben, az a küzdelem. A törekvés, hogy a maga kihívásaira mindenki a legjobb megoldást találja meg.  Mindez egy végtelenül empatikus, a szereplők minden rezdülésére figyelő újságíró szemén keresztül tárul elénk. Hadas Krisztina elképesztő odafigyeléssel fordul interjúalanyai felé: úgy igyekszik megérteni személyes történetüket, korlátaikat és gyarlóságaikat, s úgy éli át örömeiket, mint talán senki. Így válhat ez a kötet magával ragadó beszámolóvá az egyik legkülönlegesebb létállapotról, amit anyaságnak hívunk.

"Egy rendkívüli könyv életről és halálról, olyan ragyogóan megírva, hogy az embernek eláll a lélegzete." Ruby Wax Jöjjenek velem a kórtermekbe, legyenek tanúi születésnek és halálnak. Elhaladunk a koraszülöttosztály, majd a kórtermek dupla ajtaja előtt; végigsietünk a folyosón, közben újraélesztünk egy beteget, aztán tovább a gyógyszertár és a személyzeti konyha mellett, egyenesen a baleseti és sürgősségi osztályra. [...] Útközben sok emberrel fogunk találkozni: betegekkel, rokonokkal, kórházi személyzettel - akiket talán már ismernek is. Hisz életünk során mindannyian szorultunk már ápolásra. És ápolók vagyunk mindannyian. "Rémisztő, ugyanakkor gyengéd, de mélységesen igaz." Jacqueline Wilson

16 beszélgetés és egy korszak lezárása A beszélgetőtársak: Kepes András, Udvaros Dorottya, Feke Pál, Spiró György, Dés László, Nagy Ervin, Balázs Klári–Korda György, Grecsó Krisztián, Pogány Judit, Bodrogi Gyula, Szinetár Miklós, Thuróczy Szabolcs, Vekerdy Tamás,  Szilágyi Tibor, Gálvölgyi János, Náray Tamás Részlet a könyv Előszavából: "Hetek óta töprengek azon, hogyan is kezdjem el ezt az előszót, amelynek nem véletlenül adtam ezt a címet. Hiszen miközben még csak az első oldalaknál járunk, ez a könyv igazából egy számomra meghatározó korszak lezárása.   Szinte napra pontosan hét évvel azután, hogy elkezdtem színházi talk show-mat, akkor még Libikóka Krizsó Szilviával fent és lentcímen, 2019. május 25-én utoljára indult el a KrizShow főcíme az Átrium színpadán felállított ledfalon. Az az este számomra egyszerre volt felemelő, megható és megrendítő. Az én döntésem volt, hogy befejezem, még csak nem is hirtelen felindulásból hoztam meg, bár leírva sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint át- és megélni. Önfeledten nevetni a színpadon, a mostra koncentrálni úgy, hogy tudod, pár óra múlva ez már a múlt lesz, miközben nagyon sok áldozatot hoztál érte, a tiéd volt, nem könnyű feladat. Kicsit olyan, mint kiszállni egy számodra fontos kapcsolatból csak azért, mert legbelül úgy érzed, hogy benne maradni veszélyesebb és károsabb, mint kiugrani az ismeretlenbe. És hiába tudod, hogy a jövő sok szép dolgot tartogat még számodra, nem arra fókuszálsz, hanem az elengedés gyötrelmeire.   A Libikóka, majd a belőle kifejlődő KrizShow régi vágyam beteljesülése, igazi szerelemgyerek volt. Szerettem, féltve terelgettem, nevelgettem, alakítgattam, miközben mindvégig büszke voltam a létezésére, milyenségére. Hét éven keresztül igazodási pont volt a számomra. Keretet adott az összevissza életemnek, értelmet a létezésemnek – már munkafronton, mert életem értelme mégiscsak a kislányom –, és sok szempontból meghatározta a világról és magamról alkotott képem. Mindezt elengedni, azt hiszem, tényleg összehasonlítható a gyásszal. Megkönnyezed a múltadat, a felejthetetlen pillanatokat, a siker ízét, a még le nem rombolt illúziókat, a nézők szeretetét és ragaszkodását.   Hét év alatt – a meglepetésvendégekkel együtt – közel 240 emberrel beszélgettem, játszottam. Mindvégig arra törekedtem, hogy olyan arcukat mutassam meg a közönségnek, amelyet addig még nem láttak. Azt hiszem, az esetek többségében ez sikerült is. Egyrészt jól választottam, ami már önmagában fél siker, másrészt – &aa

Knižní rozhovor s renomovaným fyzioterapeutem prof. Kolářem.„Hýbeme se buď málo, nebo špatně a pohyb se vytrácí nejen ze života, ale i z medicíny,“tvrdí profesor Pavel Kolář, renomovaný fyzioterapeut, který už třicet let působí na poli rehabilitační medicíny, potažmo i té sportovní. V důmyslném soustrojí lidského těla a mysli se snaží najít skutečné příčiny, které ho porouchaly, a správnou léčbou navrátit pacientům ztracené zdraví. V rozhovorech s novinářkou Renátou Červenkovou vysvětluje základní principy lidského pohybu a jeho vývoje a také roli, jakou v něm sehrává náš mozek a třeba i špatné geny, stres, přetěžování, neuspokojivé vztahy, absence spirituality, touha „užívat si“... Odhaluje překvapivé souvislosti, neboť v našem organismu se nic neděje náhodně, jak se nám, laikům, často zdá. Proč nás bolí rameno, když máme nádor plic? Proč sušinka uveze na kolečku víc než kulturista? Proč magnetická rezonance nic neobjeví, i když nás záda pekelně bolí? Proč je někdo pohybově šikovnější než ti druzí? Proč si tsunami fotíme, místo abychom před ní utíkali?