Najnovšie - Svetová beletria strana 415 z 453

Maxim Gorkijt a magyar olvasóközönség foleg a regényei alapján ismeri. Ez a könyv most Gorkijt, mint novellaírót mutatja be. A nagy orosz realista író novelláiban is a dolgozó nép bajainak, szenvedéseinek ábrázolója. Gorkij muvészetének tükrében a társadalom elesettjei megelevenednek, élové, hitelessé válnak. Az író a legkülönbözobb területeken ismeros. Éppoly hitelességgel rajzolja meg a nyomortanyák lakóit, a parasztok életét, mint a kóbor cigányok bánatát, vagy az amerikai ?demokrácia? kizsákmányoló, imperialista elnyomását. A novelláskötet megtelik népi motívumokkal, valódi népi meseanyaggal, s ezen keresztül Gorkij magát a nép fiát szólaltatja meg, vele beszélteti el az egész nép tragikus sorsát. Gorkij novelláskötete kimagasló helyet foglal el az író munkái között. Utat mutat a realista novellaírásban és teljesebb képet nyújt Gorkij írói muvészetérol.

Ami az angoloknak Sherlock Holmes, az a franciáknak Arséne Lupin, azzal az aprócska különbséggel, hogy a legendás angol detektív kortársa kifogástalan gentleman ugyan, de mégiscsak egy zseniális betörő. Arséne Lupin szülőatyja Maurice Leblanc (1864-1941) kortársa volt Sir Arthur Conan Doyle-nak, és hőse, Lupin nagyjából húsz regényben és számtalan novellában bosszantotta az arra rászolgáló gazdagokat. A szociálisan érzékeny, sármos és szoknyabolond bűnözőt Leblanc egy Marius Jacob nevű anarchista betörőről mintázta, aki mintegy 150 alkalommal hatolt be fényűző palotákba – de sosem ártott a szerinte hasznos foglalkozást űző gazdagoknak, például építészeknek, tudósoknak vagy orvosoknak –, a zsákmány nagy részét pedig a rászorulóknak adta. Maurice Leblanc valamennyi regénye bő választékot kínál izgalmakban, váratlan fordulatokban, és emellett szellemben, kellemben is igen gazdag. Aki örömét leli a klasszikus detektívtörténetekben, ezúttal sem fog csalódni.

Kedves olvasónk Oscar Wilde, a századforduló nagy ír?angol írójának hat varázslatos novelláját kapja kézhez ebben a kötetben. Ezek közül az elso négy (Az ifjú király, Az infánsno születésnapja, A halászlegény és a lelke, A csillagok fia) mese, a szó klasszikus értelmében, Wilde az egzotikumhoz, a Kelethez, az allegóriához való vonzódásának bájos és érto kézzel megrajzolt gyönyöru lenyomata. A W. H. arcképe izgalmas irodalmi nyomozásba enged bepillantást, amely talán megoldja Shakespeare szonettjeinek legnagyobb rejtélyét. A záró Savile Arthur lord bune pedig immár a Wilde-tól megszokott humoros, csipkelodo szatíra az angol arisztokráciáról: fohose olyan komolyan veszi a tenyerébol megjósolt gyilkosságot, hogy puszta kötelességtudatból igyekszik azt elkövetni.

Az ?ötvenes évek közepétől adta közre Tatay Sándor ötkötetes családregényét. Az első kötet – Klára (eredetileg A Simeon ház címmel) – 1955-ben, folytatása, A második leány 1956-ban, a Kenyér és virág 1959-ben, A nyugati kapu 1962-ben, Az ítélet napja 1964-ben látott napvilágot. A dunántúli faluban élő Simeon család története – a család széthullásának, az ősi házból kikerülő utolsó generáció tagjainak életsorsa – a század tízes-húszas éveiben játszódik, s történetük mellett az író impozáns, színes és hiteles tablókban vonultatja föl a korszak társadalmi, politikai életét – a hátteret.A Simeon család első kötete – Klára – Tatay Sándor életműsorozatában 1988-ban látott napvilágot. Ez a regény a második kötet; középpontjában Violának, a második lánynak különös történetével. A család kivetette a maga köréből a „megtévedt” gyermeket, aki az 1919-es események bélyegét hordja magán: a kommün előtt egy bányászfalucskában volt tanítónő, ahol belekeveredett az asszonyok háborús ínség miatti tüntetésébe. S mivel a Tanácsköztársaság idején is részt vett a falu, sőt a járás szociális munkájában, s a szociális osztály csoportvezetőjének nevezték ki, a kommün bukása után letartóztatták, megjárta az internálótábort is.Hazatérése után hamarosan férjhez adják egy alkoholista kishivatalnokhoz, s ezzel távol került a szülői háztól, egy alföldi kisvárosba. Itt aztán hamarosan – a véletlen folytán, Viola családi öröksége, egy hegedű révén – a városka társadalmi és politikai életének középpontjába kerülnek, mindaddig, mígnem kiderül, hogy a férj szélhámoskodott: a hegedű nem Stradivari műhelyéből került ki, mint ahogy híresztelte; a botrány kipattanásakor összeomlik a hazugság révén felépített karrier, s a gyenge jellemű férj öngyilkos lesz. A magára maradt özvegy visszatér ismét a szülői házba. A regényt nemcsak fordulatos, izgalmas cselekmény jellemzi, hanem a század húszas éveinek kisvárosáról is hiteles, humoros képet ad Tatay Sándor.

A szerelemben mindig a no választ ? tartja a közhit. De mi történik akkor, ha egy olyan leányról van szó, akinél ? mint a népdalban ? "minden fa tetején, minden fa levelén" szerelem virágzik? Aki ? mint e pikareszk regény Esztere ? egyszerre bolondítja magába az apatini disznókupecet és a finom költot, a királypárti falusi tanítót és a nyugalmazott hóhért, a tyúkidomító esperes-plébánost és a papucs alatt nyögo vendéglost, a puritán etnográfust és a vérbo ifjú fakereskedot? Ragyogó fiatalságával, boszorkányos vonzásával mindenestre felkavarja, átformálja a harmincas évek dunánúli falujának életét. Frigyeket old és köt, kigyógyítja idegbajából a vendéglosnét, ömbizalmat önt az elárvult hóhérba, megkeveri a paplány és a segédlelkész szerelmét. A csiklandós mesét vidám gúny szövi át, de a nagy szerelmi lángok mögött egy pusztulásra érett világ haláltáncának kontúrjai bontakoznak ki.

Tatay ?Sándor A Simeon család című regényciklusának első kötete, A Simeon ház, részint a dunántúli Úrkúton, a család régi kúriáján, részint Budapesten játszódik. A család feje, József Úrkúton él, és élete egyetlen nagy szenvedélyének, a versenylónevelésnek hódol. Három leánya közül a legidősebb, Klára, egy tanító menyasszonya, de nem szereti jövendőbelijét, s mivel nem akarja hazugságban leélni életét, rokonai segítségével Pestre költözik – ahol is beleszeret földijébe, a gazdag Lupovics Ivánba. A férfi számára a szerelem azonban nem több futó kalandnál. Kitör a világháború: az író megdöbbentő képet rajzol a háború vámszedőiről, a hadiszállítókról, kufárokról, feketézőkről. A háborús évek zűrzavarában nő fel Viola, a kisebbik lány, aki tanítónő lesz egy bányászfalucskában, majd a Tanácsköztársaság idején minden erejét latba vetve dolgozik a népjóléti bizottságban a sokat szenvedett bányászasszonyok érdekében. A forradalom bukása után internálják. Ezzel a motívummal zárul A Simeon család első kötete.

?A vándorlás nehéz, fáradságos a testnek. Erdok torkából, bokroknak tövérol s a hajnal hideg leheletébol a halál leskelodik rá. De a léleknek könnyu. A léleknek olyanok a céltalan utak, mint fáradt testnek a puhapárnás ágy, vagy az illatos fürdo. Barabás hanyatt feküdt a verofényes budai domboldalon. Testében érezte több ezer kilométeres út fáradalmát, de a lelke könnyedén csapongott. Gyermekkorára gondolt, azokra a nyiladozó napokra, melyeken a kék hangot kereste. Így feküdt akkor is naphosszat hanyatt a fuben. Nézte az ég kékségét, a messze hegyek kékségét. A kék színt, amelyben minden széppé olvad a messzeségben és a kék hangot kereste. A város kék ködben volt. Az élete távoli csilingelosnek, suhogásnak hallatszott fel. Olyan volt, mintha angyalok serege karácsonyfával röpködne. Félt részekre bontva hallani ezeket a hangokat, azért nem ment le mind ez ideig a városba. ? Pedig le kellett mennie, Barabás azért járta végig a fél világot, azért járta körül az országot, hogy lássa: itt ebben a városban az ország szívében, ahonnan az élet szétsugárzik, itt kell a munkát elkezdeni, ha új és szebb életet akar a föld e kerek darabján. És Barabás új és szebb életet akart, mert Barabás próféta volt és költo. Próféta akkor is, ha szavát csak a puszta hallotta, költo akkor is, ha csak a fáknak énekelt.?

Ez a lelki mélységeket láttató, megrendítő nagy regény még a Gárdonyi-művek sorában is kivételesrangu alkotás! Két férfinek egy leányért folytatott drámai versengésben a magyar realista-regény nagymestere az érzelmeknek és a szenvedélyeknek oly finom elemzését adja, amely egész irodalmunkban úgyszólván páratlan s a nagy nyugati regényírók mesterművei mellé sorakoztatja ezt az írást. Az „Átkozott-józanság”-ot első sorától utolsó soráig forró izgalom fűti.

Ebbe a könyvbe van mögirva a kátsa tzigány élete világra gyövetelétül kezdve mind a zakasztófáig, a mire rá is szógált vóna, mert tejjes egész életibe nagy kutya vót. Továbbá itt vannak a búzeonyba szörzött tapasztalatok is.A könyv mérete: 105x148,5 (mm)

"- Kérem, itt nem lehet dolgozni... - Nem?!... Hát akkor csináljon maga valamit - tessék! Nekem elég volt! Én nem bírok ezzel a kölyökkel. Csináljon vele valamit, intézze el, üsse agyon, vagy vigye valahová, én nem bírom, nekem elég volt, én megszököm! én megőrülök vele! - Igazán nagyon kedves. Nagyon ésszerű. Példás nevelés. Nagy élvezet itthon dolgozni. Őrültek háza. - Őrültek háza?!... Nem őrültek háza, hanem hülyék intézete! Nagyon természetes, hogy ebben a házban minden a feje tetején áll, hogy minden elvadul, ahol egy ilyen nyámnyám ember nem tud tekintélyt tartani ezzel a... ezzel a gaz kölyökkel! - Ne méltóztassék üvölteni, először is, azzal tessék kezdeni, hogy ne méltóztassék üvölteni! Nagyon jó nevelés! Hogy legyen nekem tekintélyem, mikor a gyerek előtt nekimegy az apjának, mikor a gyerek azt hallja az anyjától, az apjának, hogy nyámnyám! Azt a keserves mindenit... - Hát akkor intézze el maga! Én nem tudok mihez kezdeni vele. 

"Hétéves koromban nagyon megörültem egy elhasznált villamosjegynek, amit Angéla nagynéném azzal adott oda, hogy tízforintos bankjegy. Nagyot ugrottam a levegőbe, mire apám rám kiáltott: - Gasparecz úr már harmadszor küld fel, hogy nem lehet kitartani ezt az ugrálást. Csendesebben örülj, édes fiam. Csendesebben örültem, és megjegyeztem magamnak ezt a szót, hogy Gasparecz. Azontúl is, valahányszor egy székről leugrottam a padlóra, vagy dobbantottam, vagy táncoltam a padlón, vagy a dívány alatt volt valami keresnivalóm, vagy feldöntöttem egy széket, hogy ráülhessek, vagy a cserépkályhát át akartam húzni a másik szobába, hogy ott is meleg legyen - apám mindig rám szólt: - Gasparecz nem tud aludni! Vagy: - Gasparecz rögtön szólni fog! Vagy: - Gasparecz haragszik! Lassankint homályos kép alakult ki bennem Gaspareczről. Gasparecz, ez a lény, vagy inkább elvont fogalom, hovatovább a Föld haragvó szellemét jelentette - valamit, ami alattunk van, belül, és figyel ránk, és felmordul a mélyben, ha a Föld könnyű kérgét erősebben megrázzuk. Gasparecz int bennünket, hogy szelíden és csendesen járjunk, és gondoljuk meg minden lépésünket. Gasparecz, a mélyben, emberi kicsinységünkre figyelmeztet minket - hagyjátok aludni Gaspareczet.  Gasparecz lassankint megváltoztatta természetemet, amit a nyers természet indulatosnak s hebehurgyának alkotott."

"Pech. Már megint nem ütöttem meg a főnyereményt! Ez is csak velem történhetik meg. Rizspor. Milyen fájdalmas arccal ül az a szép nő ott a kávéház túlsó felén! Madonnaarc kár, hogy olyan erősen be van meszelve. Malter Dolorosa. Tolsztoj olvasása közben. Nem érdemes hazudni. Újságírás. A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg! Pillanatnyi elmezavar. Ismertem egy embert, aki pillanatnyi elmezavarban nem lőtte főbe magát, hanem életben maradt. Fajelmélet. Két ember közt nagyobb különbség van, mint két fajta közt. Igazság. A szélhámost, ha férfi, becsukják, ha nő, ünneplik. Amerikai újságírás. (Minden öt percben új kiadás.) Mr. White leugrott az 526-ik utca 8-as számú házának huszonkilencedik emeletéről. Lapzártakor a hetedik emeletnél tart. Büntetés. Elítéltek nyolc napra kihágás miatt. Még nem ültem le de higgyétek el, nem kellemes egy rovott jövőjű ember élete."   (részlet)

"Jókedvű voltam, sok mindent elfelejtettem, körülményesen meggyújtottam a szivarom, és nekivágtunk az Andrássy útnak. Én szép és drága feleségem mosolygott rám a fátyol alól, én szép kedvesem, aki, íme, szeretett, és megengedte, hogy szeressem. A fiatalemberrel a Duna-parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott akkor, nem vettem észre. Már húsz lépésnyire lehetett, mikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam, és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsú derék egy rakodóhajó hátterébõl vált ki élesen, de mégis, azt hiszem, a lépéseiről ismertem rá. Kicsit kopottak a ruhák. A kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc vagy csak tizenhét éves talán... még haboztam, nem mertem elhinni... el akartam fordulni, de egyszerre éles nyilallás vonaglott át a szívemen, és utána oly heves dobogás fogta el, hogy meg kellett álljak. Egy mozdulatát láttam meg, amint a kezét felemelte, és maga elé tartotta, ó jaj, rettenetes, ez volt a kéz, még a vágást is megismertem rajta, amit a tornateremben... A feleségem csodálkozva nézett rám, és én hebegve mondtam: - Kérlek... várj rám... beszélnem kell ezzel a fiatalemberrel... És otthagytam őt és előresiettem. Nemsokára aztán meglassítottam a lépteimet. Már alkonyodott. A fiatalember nem fordult meg. Tudta, hogy mögötte vagyok. Nyugodtan ment tovább, egy hajókötélkőnél nyugodtan megállt, és a csendes Duna felé fordult s nézett át, messze a hegyek felé. Borzasztó zavarban voltam, a torkom köszörültem. Melléje álltam, hogy észrevétessem magam. Lopva a száját néztem, mely fiatalabb és keskenyebb volt még, mint az enyém. A szeme nagyobb és világosabb. Ó, ő volt az. És a füzet a kezében, a régi füzet... amit a szekrényem fenekére tettem és elfelejtettem... Nehéz, szorongó izgalom volt ez" (részlet)    

Megfogalmaztam ?egy házassági hirdetést, azt hiszem, fel is adom:Keresek egy UFÓt, aki kiválva elfajzott egyedei közül meri vállalni a felelősséget és az érzelmeit. Nem lusta törődni a szeretteivel, a szexualitása érzelmeken alapul, jó a humora és nem hazudozik hobbiból. Nem gondolja azt, hogy a hím ivarszerv különbözteti meg az uralkodót a szolgától, és aki a fent nevezett húscafattal bír, az bármit megtehet. Sem nem anyámasszony katonája, sem nem hímsoviniszta. Ha ezen tulajdonságokkal rendelkezik, már azt sem bánom, ha amúgy zöld! Senki nincs otthon, senki nem hív vissza, mindenki a Holdra utazott. Globális kiürülés a Földön. Csak én ülök itt, mint egy idióta, rágódva a múlton. Szép kis születésnap, szép kis újjászületés. Rajtam még Bridget Jones is röhögne! Még este elmeséltem Jankának, hogy kínomban rászabadultam az internetre, és olyan honlapokat kerestem, ahol nőknek kínálnak szexuális jellegű szolgáltatásokat. Nem találtam. Ez diszkrimináció!

Újabb tíz esztendo telt el a Húsz év múlva eseményei óta: 1660-ban járunk, s a négy daliának, bizony deresedik már a haja. A történelem változatlanul fantasztikus kalandokba sodorja oket, kivált az örökifjú D'Artagnant, a fiatal, tapasztalatlan XIV. Lajos testorkapitányát és bizalmi emberét. Mi mindent nem tesz! Trónra segít egy királyt, megment egy jólszervezett puccstól egy másik királyt ? csak azokat nem tudja megmenteni, akiket legjobban szeret: Porthost és Bragelonne vicomte-ot. Ki ez a Bragelonne? A négyek kedvence: Athos fia, a hajdani vitézség méltó örököse. Az o története rövid és fájdalmas: a király szemet vet szerelmére ? s ki tudna ellenállni a Napkirálynak? Raoul belehal bánatába. A regény igazi hose, D'Artagnan pedig megöregedve is fáradhatatlanul folytatja bátor és fortélyos kalandjainak sorát, közben itt-ott bizony borsot törve a magasra jutott és a király elleni cselszövényt bonyolító Aramis orra alá. A regény végére és élete végére pedig elnyeri méltó jutalmát: a marsallbotot.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel „termelték” a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat.

Az egyik leghíresebb magyar utazó katonának tanult, de 1758-ban otthagyta a császári hadsereget, és Litvániában telepedett le. Részese volt az 1767. évi lengyel nemesi felkelésnek, orosz fogságba került, majd 1770-ben Kamcsatkába számuzték. Szökését követoen sorsa nagyrészt Madagaszkár szigetéhez kötodik, ahol francia megbízásból 1774-ben megalapította a Louisbourg nevu települést, más szóval gyarmatosította az addig független szigetet. A bennszülöttek 1776-ban királyukká választották, de egy francia gyarmati kormányzó intrikája miatt lemondott tisztségérol. Kereskedelmi terveinek támogatóit elobb Magyarországon, majd Ausztriában hiába kereste, így amerikai kereskedok szolgálatába állt Amerikában és így tért vissza Madagaszkárra. Ellensége, Isle de France kormányzója megtámadta Benyovszkyt, aki a franciákkal vívott ütközetben életét vesztette. Kalandjait emlékirataiban örökítette meg, az eredeti francia nyelvu kézirat alapján könyv formában Londonban adták ki, majd ?Benyovszky Móric gróf életrajza, saját emlékiratai és útleírásai? címen Jókai Mór fordításában Budapesten is megjelent 1888-ban.

Bornemisza Péter a magyar protestantizmus egyik legnagyobb alakja volt, a feudális urak bátor ostorozója, szigorú társadalomkritikus, énekszerzo. Nagy hatású prédikációs gyujteményeivel a régi magyar próza kiemelkedo és egyik elso képviseloje, elindítója. ?Siralmas énnéköm tetuled megváltom, Áldott Magyarország, toled eltávoznom, Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom! Az Fölföldet bírják az kevély nímötök, Szerémségöt bírják az fene törökök. Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom! Engömet kergetnek az kevély némötök, Engöm környülvettek az pogán törökök. Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom! Engöm eluntattak az magyari urak, Kiízték közolök az egy igaz Istent. Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom! Legyön Isten hozzád, áldott Magyarország, Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság. Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom! Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában, Bornemisza Pétör az o víg kedvében, Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!?

Déryné Széppataki Róza (1793-1872), a díva az elso magyar operaénekesno és a reformkor kulturális színterének egyik meghatározó szereploje. Neve erosen élt és él máig a hazai köztudatban. Alakját nemcsak filmek, irodalmi muvek, hanem az a herendi porcelánfigura is orzi, amely sok háztartás dísze. Öt vehetjük az elso magyar színésznonek, aki dívaként hatása alatt tartott egy egész országot és rabul ejtette a kor férfitársadalmának, köztük a Bánk bán írójának, Katona Józsefnek a szívét. Idos korában írt két kötetes visszaemlékezései, reformkori road movie, amely végigkalauzolja az olvasót a történelmi Magyarországon Székesfehérvártól, Kassán át Kolozsvárig. Hosszú és fáradságos utak kalandjait, kémregényekbe illo színészszöktetéseket, vidéki városokat, a vándorszínész társulatok mindennapjait tárja elénk oszinte, humoros hangvétellel Déryné Széppataki Róza, aki bebizonyította, hogy íróként sem utolsó.