Najnovšie - Svetová beletria strana 411 z 453

Gárdonyi két kisregényét tartalmazza a kötet. A még 1915-ben íródott, de csak az író halála után megjelent A kürt a világháború alatt játszódik. Főhőse Palcsó Zsuzsi, aki ugyan tanítóné szeretne lenni, de beleszeret Ipacs Attilába, a tanulatlan toronyőrbe, és hozzáköltözik. A nélkülözést azonban nem bírja, ezért hozzámegy egy szabómesterhez. Amikor azonban Attila - egyik kezét elveszítve - hazatér a frontról, követi a szegénységbe. A regény jól tükrözi az író humanizmusát, lélektanilag azonban kevéssé megalapozott. Az először 1916-ban napvilátott látott Szunyoghy miatyánkja című detektívregénynek induló történetben a számos csalódást megélt, de mindig bizakodóan újrakezdésre vállalkozó címszereplő két házasságának történetét meséli el az író. A fordulatos, néha meseszerű történet az egyik legjobban szerkesztett Gárdonyi-regény. A jelen kiadás sajnos könyvészetileg nem különösebben igényes, a két művet azonban érdemes ajánlani - a tanulóifjúságnak.

Miközben a sajtó, rádió, tévé, közélet habzó gyűlölettel és sunyi lapítással hol máglyára küldené a volt (?) ügynököket, hol elmismásolná a puszta létüket is, Grendel megírja az ügynökök drámáját. Páratlan teljesítmény, még csak megközelítőleg sem vállalkozott senki hasonlóra. Holott mint minden nagyszerű dolog, ez is végtelenül egyszerű. Csak annyi, hogy akár Pilinszky, azt mondja: az ügynök lappangó démonitása, bármilyen sötét dolgokat művelt is, nem tevékenységében rejlik, hanem a sorsában. (Pályi András)

?És kérem, a poéta egyszerEgy lányba szeretett beléje:Mivel szerinte a leánynakVulkán-tuz égett a szemébe.Mivel szerinte a szemébeMájus forró viharja égett: ?S fehér szoknyácskák suttogásaTöltötte bé a messzeséget...?(Karinthy Frigyes: Együgyü mese)

Bazarov ?a világirodalom egyik legismertebb regényhőse: annyit szinte mindenki tud róla, hogy „nihilista”, aki nem ismer el semmilyen tekintélyt, és megveti a szerelmet – aztán mégis őrülten, romantikusan szerelmes lesz. Bazarov azt vallja, hogy nekik, az akkori Oroszország bátor, tettre kész fiataljainak mindent le kell rombolniuk, amit az előző nemzedékek építettek és képviseltek, s aztán az új világ felépítése már egy új nemzedék feladata lesz. És abban az új, tiszta világban nem lesz bűn, mert a társadalom nem rontja meg az embert. Vagyis Bazarov alakjában Turgenyev mintha a majdani bolsevik forradalmárok prototípusát festette volna meg – profetikus érzékkel. De a regényt olvasva Bazarov alakja egyre bonyolultabbá válik számunkra: hol megvetjük a szélsőséges eszméi miatt, hol imponál a merészsége, hol együtt érzünk vele, hol már-már zseniálisnak érezzük a gondolkodását. Kiismerhetetlen és mélyen emberi – cinikusnak látszik, de tele van szeretettel. Nem, ő nem lenne bolsevik forradalmár, sokkal inkább az első áldozataik egyike. Vagy hát… ki tudja?

Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (Ozalj,[1] 1620. május 1. ? Kursanecz, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék foispánja, nagybirtokos fonemes, költo, hadvezér és politikus.

Petofi Sándor összes költeményei, három kötetben.

A kisregény a kortársi valóságról fest képet, pontosabban a Mikszáthot nagyjából egyforma erővel vonzó és taszító dzsentri életmódot veszi célba, leleplező leleménnyel. Hiteles szemtanúként számol be egy Sáros megyei esküvőről, s azt a folyamatot igyekszik bemutatni, miként teszi vakká a kívülállót egy jól megrendezett színjáték illúziója, s hogy miként kerekedik felül a kiábrándító valóság. A lecsúszott, de családját a hét vezér koráig visszavezető dzsentri nem csapja be önmagát a fényűzés, a gazdagság színlelésével. Itt mindenki pontosan tudja az igazságot, csakhogy ez a legkevésbé sem zavarja őket abban, hogy egy ábrándot teljes odaadással tudjanak eljátszani. Mikszáth elbűvölő belülállása (ő is szereplője a történetnek) vezet oda, hogy az olvasót is fogva tartja, megdermeszti ez a színjáték. Az ábránd varázslata azonban csak addig tart, míg a jól poentírozott kisregény vissza nem rántja olvasóját a valóság talajára.  

„A ?"nagy palóc" nagy ember, mély író, könyörtelen emberlátó, legendateremtő költő. A mese, melyet Jókai pedzett, folytatódik. De az alakok már földön járnak, van testük, kezük és lábuk, bütykük, szeplőjük., Az író ruhájuk, koponyacsontjuk mögé néz, és látja, mi van zsebükben, agytekercseik kacskaringóiban, tudja, hogy miből élnek, hogy mi lappang hetvenkedő szavaik mögött, hogy a hegyen-völgyön lakodalmat, a dáridót böjt és pusztulás követi. Röntgenszerűen áthatol minden berken. Kezében boncolókés van, mellyel sebészi módon kinyitja, feltárja hőseit. Félelmetes gúnyolódó, minden nyájasságában is démoni krónikás, szigorú bíró. A táj, melyre vezet, még mindig csodás, de nem napsütéses, köd hasal rá, melyben kísértetek suhannak, régi fájdalmak rémlenek, s a tót hegyek, a felvidéki patakok hűsebb, józanabb érzete babonáz meg bennünket. Boldogtalan különcökkel, boszorkányos szerelmesekkel találkozunk, eladósodott, nagyzoló fertálynemesekkel, kik a múltat akarnák folytatni, ahelyett, hogy a jövőre gondolnának, és kacagnak elkényszeredetten, hogy ne kelljen sírniok” – írja Mikszáth Kálmánról Kosztolányi Dezső.A Beszterce ostroma föhőse is ilyen tragikus alkat. Vagy tragikomikus? Ezt Mikszáth maga sem tudta, s nem is akarta eldönteni.

A ?velencei kalmárt Shakespeare 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és nagy tragédiák korszakában írta. A saját korában vígjátéknak játszották, a 19. századtól tragédiának, ma a regényes színművek közt tartják számon. Shakespeare-ben az a jó, hogy olyan, mint az élet – nehezen szorítható korlátok közé.A darab a virágzó tengeri kereskedelem központjában, a nyitott, nyüzsgő, karneválos Velencében és Belmont zárt mesevilágában játszódik. Antonio, a velencei kalmár szereti Bassaniót, aki könnyelműen elszórta az örökségét. Bassanio szerencsét akar próbálni Belmontban a gazdag, szép és erényes Portia kezéért. Ehhez pénzre van szüksége, és kihez forduljon, ha nem Antonióhoz? Antonio minden vagyona a tengeren, ezért kölcsönt vesz fel Shylocktól, a zsidó uzsorástól, akivel gyűlölik egymást. Shylock hajlandó a kölcsönre, még kamatot sem kér. Egy kikötése van: ha Antonio nem fizet időben, kivághat egy font húst a kalmár testéből. Az üzletet lakomával pecsételik meg. Amíg Shylock a keresztények nemszeretem vacsoráján időzik, a lánya, Jessica megszökik szerelmével, Lorenzóval, egy velencei nemes úrral. A hozományról sem feledkezik el. Bearanyozza magát apja pénzével és ékszereivel. Belmontban kérők sora verseng Portia kezéért, de apja végakarata értelmében csak ahhoz mehet feleségül, aki három ládika: az arany, ezüst és ólom közül helyesen választ. Aki nem a megfelelő mellett dönt, nemcsak Portiát nem nyeri el. Soha nem nősülhet meg. Portia szereti Bassaniót, halogatná a döntést, hogy minél tovább együtt lehessenek. Bassanio túl akar lenni rajta, kockáztatós fajta. Ahogy Antonio is. Üzletben és szerelemben egy pillanat alatt mindent nyerhet, vagy veszíthet az ember. Bassanio azt a ládikót választja, amelyen a felirat: Engem választ, aki mindent kockára tesz. És jól választ. Övé Portia és a vagyona. Szüksége is van rá, mert Antonio mindenét elvesztette a tengeren. Bíróság előtt áll. Shylock követeli a neki járó egy font húst. És hajthatatlan. A törvény mellette áll. A dózse tehetetlen. Az idegen Shylock ügyében egy idegen törvénytudót hív segítségül. Ki lesz a bíró? Egy jó? Egy rossz?

A rossz orvos Kosztolányi első regénye. Anyagát egy költőtársának családi drámája szolgáltatja, noha később azt írja: „Hősnőjéről mindössze annyit tudok, hogy nyáron fehér kalapot visel cseresznyedísszel…” Kosztolányi kevésbé ismert és viszonylag ritkán kiadott munkái közé tartozik, bár drámai cselekménye, szuggesztív hangulata, finom lélekábrázolása a későbbi nagy regények és elbeszélések világát ígéri.

"Maky István elõkelő földbirtokossal ösmerkedtem meg e nyáron egy cseh fürdőben. Az öregúr a leányával, özvegy Maky Máriával volt ott. A férj is Maky volt. A Makyak a felvidéken nagyon elterjedt familia, mely nagyra tartja magát. Verses közmondás zengi felőlük a Vág mentén: Mihelyt Maky,  Mindjárt valaki. Lőn, hogy az öreg Maky, aki nagyon megszeretett időközben, egy reggel így szólt hozzám: - Sürgönyt kaptam az este, egypár napra Bécsbe kell utaznom, addig magára bízom a leányomat, uramöcsém. - Nagyon meg vagyok tisztelve. - Hiszen tudja, hogy ezek a fehérnépek mily gyámoltalanok egyedül! Hadd ebédeljen uramöcsémékkel. Ezek az »uramöcsémék« két barátom volt: egy kormánypárti képviselő és egy szolgabíró. A képviselő jó víg ember, aminõk a képviselők szoktak lenni, a szolgabíró pedig egy szellemes, tanult fiú, aminõk a szolgabírák nem szoktak lenni. Az öregúr elutazott, és Mária csakugyan a mi kezünkre került. A kompánia lázas örömben úszott. Hogyne! Leendő asztaltársunk volt a legszebb az egész fürdőn. Hajlékony nádtermet, koromfekete haj, nagy, nedves kék szemek, melyek szemérmetesen lesütve is ragyogtak, villogtak. Hát még azok a duzzadt, élveteg ajkak, a barackvirágszín arc, gödrösen. Ugyan, hogy volt kedve meghalni annak a bolond Makynak! - No, ez nagy fogás, gyerekek! - mondom a pajtásoknak. - Becses kis kutya, hagyta rá a képviselő. Erős meggyőződésem, hogy jól fogja magát érezni köztünk. Szavajárása volt az »erős meggyőződésem«. Erős meggyőződésem, hogy ma eső lesz. Erős meggyőződésem, hogy az éjjel jól fogok aludni. Erős meggyőződésem, hogy ez a tej meg van keresztelve stb. (A képviselő sok erős meggyőződésen ment át naponkint.) - Kívánatos is, hogy a menyecske hozzánk szokjék és megszeressen bennünket. Igyekezzünk minél mulatságosabbak lenni."   (részlet)

A magyar költészetben a ballada fogalma elválaszthatatlan Arany János nevétől. „A balladai homályt, balladai rövidséget kiválóan alkalmasnak találja, hogy egy sötét bűn és sötét bűnhődés legyen a tárgya… A virtuozitás itt abban van, hogy hogyan tudja a büntetést a bűnből logikával és az őrületnek bizonyos fokozatos bemutatásával kifejteni.”- írja róla Szerb Antal. Kötetünk ezeket a közkedvelt és népszerű verseket tartalmazza a történelmi balladáktól kezdve a népballadáig.

  Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya (1910-tol Mikszáthfalva), 1847. január 16. ? Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkeszto, országgyulési képviselo, az MTA tagja.   Mikszáth Kálmán ?A toll neki nem az íróeszköz, de egy kedves játékszer, amelybol feketén patakzik a tinta és a poézis, nem is játékszer, hanem egy része a nagy-nagy természetnek, egy termo ág, amelyen mindig mosolyogva ring a gondolat friss gyümölcse. Boldog, boldog, ezerszer boldog muvész. Boldog és azt hiszem, hogy az utolsó boldog író. Nemcsak azért, mert játék neki az írás, de azért is, mert az életet is játéknak tekinti. Reá mosolygott utoljára az adoma tündére.? (Kosztolányi Dezso)

"A Hasznos Könyvtár buzgó és gyakorlati érzékű kiadója évek óta emlegette előttem, ha néha találkoztunk, milyen szükség volna egy jó és új Illemtanra. Ez a valamikor népszerű mûfaj úgyszólván eltűnt a magyar könyvpiacról, amit semmiképpen nem magyaráz a kereslet csökkenése - a vevűk gyakran kérnek effélét, de a műveltebb olvasónak mégse ajánlhatja a különben is régen elavult Tánc- és Illemtanokat, vagy Szerelmi Levelezőket, amik tele vannak a régi szokásokra vonatkozó tanácsokkal. Nagyon csodálkozik, jegyezte meg többször, hogy az író uraknak nem jut eszébe egyszer valami effélét csinálni, pedig a kiadásában megjelent Modern Szakácskönyv - hogy csak egy példát mondjon - nagy sikere figyelmeztethette volna őket az ilyen természetű könyvek népszerűségére, s hogy - magyarul beszélve - milyen szépen kereshet vele az Író, különben is ő sem riadna vissza áldozatoktól. Talán soha nem jutott volna eszembe, hogy éppen én fogadjam meg a tanácsát, ha példálódzása nem kelti bennem azt a gyanút, hogy rajtam keresztül inkább előkelõbb hírben álló írótársaimra céloz, vagyis hogy engem nem nagyon tart alkalmasnak erre a feladatra.   Az ilyen bizalmatlanság mindig veszélyes becsvágyakat keltett bennem, ismerem magam. A középiskolában nem nagyon érdekelt a matematika, de Fröhlich tanár úr egyszer megjegyezte, hogy ez azért van, mert nincs is tehetségem hozzá - ez a felületes kritika annyira felbőszített, hogy érettségi után csak azért is matematika szakra iratkoztam az egyetemen, majd én megmutatom neki. És ha Einstein nem jön közbe... na de nem akarom szépen induló Illemtanomat mingyárt a legnagyobb illetlenséggel, a dicsekvéssel kezdeni.   (részlet)

A kisregény alapja egy 18. században közismert népmonda, melyet a korban többen rögzítettek. Először Jósika  Miklós használta fel a történetet Második Rákóczi Ferenc című regényében. A csodatörténet egy másik  feljegyzője Vilsinszky Ferenc – derül ki Mikszáth írásából –, aki a hivatalos jegyzőkönyveket és kihallgatásokat  is csatolta feljegyzéséhez a Liber Actorumban, amelyet abban az időben a lublói levéltárban őriztek. A  legenda egy variációja Bél Mátyás nevéhez fűződik, aki Prodromus című művében örökítette meg azt. A  Mikszáth-féle kisregény utóbbi kettőre hivatkozik.  A történet szerint az 1718. február 28-án elhunyt Kaszparek Mihály kísértete visszajár Lublóra és környékére,  ahol rémtetteket visz véghez. Hogy ennek véget vessenek, a holttestet exhumálják, és máglyán égetik el, ám ez  sem bizonyul hatásosnak, csak magukra haragítják a szellemet. Egy boszorkány tanácsára Kaszparek özvegyét  kolostorba viszik, házát pedig a földdel teszik egyenlővé, a kísértet azonban újra fel-felbukkan. Valójában  azonban a szepességi polgárokat, a sztarosztát, a rendőrfőnököt és a többieket is elvakítja a kísértet-história,  készpénznek veszik a nem létezőt. Ebből adódóan nem látják a valóságot, melyre Strang titkos ügynök derít  fényt, amikor leleplezi a pénzhamisító Csernyiczky Mihályt, aki kivégzése napján árulja el magát: ő járt Lublón  a halott Kaszparek képében.

"Bele kell törődni, mert ez most a legújabb mánia a kávéház karzatán. A szomszéd asztalnál ül egy fiatalember, és mereven néz. Az egyik keze az asztalon. Feszengek. Mi ez? Ki akar kezdeni velem? Vagy tetszem neki? Szemérmesen el akarok fordulni, de a pincér odajön. - Kérem, Pök úr azt üzeni, ne tessék mozgatni a fejét, mert így nem tud rajzolni. - Ki az a Pök úr? - Nem tetszik ismerni? A "Lehetetlen Pofák" című élclap munkatársa. - Ú... úgy. Nagyon lekötelez. Nyilván udvariatlanság volna ezek után apró, személyes kényelmetlenségek miatt megakadályozni fontos közérdekek lebonyolítását. Megmerevítem a nyakam. Pök úr barátságosan bólint. - Egy kicsit jobbra és fölfelé! - szól, és integet a kezével. Kicsavarom a nyakam. - Még egy kicsit! Jobbra!... - biztat a mester. Ejnye csak...  A csigolyáim békétlenül ropognak. A vér a fejembe megy."   (részlet)

Gazdag földbirtokos család gyermeke volt I. Sz. Turgenyev. Gyermekkora rideg: csak a cselédek segítségével sajátíthatta el az orosz nyelvet is. A berlini egyetemen tanult, 1852-ben bebörtönözték, majd birtokára száműzték, haladó gondolkodása miatt. 1854-től a külföldet járta; párizsi letelepedése után Flaubert, Zola, Maupassant barátságát élvezte.Hazájában a „világfi” gunyoros jelzőjével illették, de elismerték „túlfinomult érzékenységét”, becsülték lírai kedélyét, szellemiségét. Mélyen átélte korát, s közvetlen tapasztalatai révén leplezte le az arisztokrácia tartalmatlan életét. Szenvedő és bűnbánó nemes, oly elragadó a jobbágyfelszabadítás ügyében kiálló írásával.Legmarkánsabb alakja az őrlődő és ábrándozó orosz ember típusa, aki érzi, hogy más módon kellene élnie, de erőtlen erre; boldogságkeresése valamin mindig megbukik.A Füst ennek a nyugtalan, kereső világnak a tükörképe.

"Úgy van az valahogy berendezve, hogy nemcsak az emberek halnak meg, hanem a betegségek is. Egy-egy ismerős betegség egyszer csak eltűnik, és sohase látják többé a doktorok. Elkezd gyengülni, gyengül, gyengül, és mikor már olyan gyenge, hogy nem tud ártani, a halál visszahívja, mint a rokkant katonát, és küld helyette egy másikat, egy erőset. A halál is változtatja a maga szolgaszemélyzetét. Így lett vége a becsületes öreg hideglelésnek. Pedig valaha, kivált gyümölcsérés idején, egész falvak feküdtek benne, rázta az embereket, vacogtatta a fogaikat, de már nem volt annyi ereje, hogy valakit elvigyen, hát megszűnt, mert hasznavehetetlen, s jött helyette az influenza. Új seprő jól seper: a kis Parászka községet valóságosan megtizedelte. Egy része meghalt magában az anyabetegségben, más része az utókövetkezményekben pusztult el, tüdősorvadásban, vérszegénységben. Csak azok menekültek meg, akiket az orvos, dr. Brogly, a déli fenyvesekbe küldött, ahol fölvették magukat, húst és vért szedtek össze. Különösen a következő, az 1890-iki tél volt veszedelmes. Az influenza is fiatal volt, a tél pedig bolondozott, még december elején is nyárra játszotta magát. Minthogy azonban se a meleget, se a hideget nem eszi meg a kutya, hát januárban aztán minden maradék hideg előjött egyszerre olyan erővel, hogy az öregemberek is csodálkoztak: »Ilyen hideg lehetett a moszkvai, mely Napóleont leteperte.« Ekkor halt meg Kosztohay Péter, a község kilencvenöt éves embere, Divényi Szepi bácsi, a gyerekek barátja, aki minden vagyonát bábukra, fahuszárokra, kis bögrékre és kis kannákra költötte, nem voltak gyermekei, a másokéit szerette, meghalt a nyugalmazott kulcsárné, a Francka néni, az egyetlen asszony, aki még burnótozott, úgyszintén letette a kanalat Tóth István uram, az elaggott prókátor, és Ujlaki Mihály, a legnagyobb birkózó a vidéken, aki a száguldó bikát megkapta a szarvánál fogva és egy tapodtat sem eresztette tovább: »Hopp, állj meg, hékás!«"   (részlet)    

Mikszáth ?Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem… a magyar paraszttól" – vallotta Mikszáth idősebb korában. Munkásságának talán legfontosabb állomása A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) megjelenése. Az utóbbiról írta azt, ami mindkét kötetre érvényes: „Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett: Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és… mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni”. Kétségtelen: a novelláskötetek hozták meg Mikszáthnak az olvasók szeretetét, a kritikusok dicséretét és nem utolsósorban biztos megélhetést. A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: „Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé”. Kaiser László